Magyarság, 1930. augusztus (11. évfolyam, 173-197. szám)

1930-08-01 / 173. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS ,/­ FELELŐS SZERKESZTŐ! MILOTAY ISTVÁN BUDAPEST, 1930 AUGUSZTUS 1, PÉNTEK­­I ÉVFOLYAM, 173. (2833.) SZÁM SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP A szaléziánusok (p. s.) A Magyarság csütörtöki számá­ban egy érdekes és bensőséges hangú tu­dósítás számolt be arról az apostoli és szociális munkásságról, amelyet egy szegény és szerény szerzetesrend, a szaléziánus­ barátok folytatnak az eszter­­gomvármegyei Nyergesújfaluban s amelynek hasonló kiágazásaival talál­kozhatunk az Esztergom-tábori nevelő­intézetben, a szentkereszti kegyhelyen, vagy a rákospalotai proletárnegyedben. Ezeknek az új misziósoknak áldott mun­kája nem dolgozik reklámmal, sőt sze­mérmesen és alázatosan elvonul a nyil­vánosság elől, nem kérve és nem nyerve hivatalos elismerést, sőt talán tudomásul­vételt se senkitől. Ezek a jóságos bará­tok halkan, majdnem észrevétlenül je­lennek meg a nyomor, az elhagyatottság és a kétségbeesés sötét tanyáin, hogy felszántsák a könnyeket, hogy megeny­­hítsék a bánattól meghervadt szívek terhét, hogy megáldják a munka verej­tékét és a görnyedés hősi vonalait, hogy elvigyék lelkükben és tetteikben Krisztus arcát azokhoz, akik elvesztették hitüket, miután előbb már elvesztették minden reménységüket. Ezek a derék szaléziánus­ páterek és fráterek maguk köré gyűjtik a proletár­­sikátorok szegény kis árváit és gyámol­­talanjait, azokat a kis utcai suhancokat, akiket talán a keresztvíznél is előbb ért az édesanyjuk könnye s akik kurta kis életükben talán sohase látták az élet fény­ét és sohase érezte az otthon nyájas melegét és a fészek puhaságát. Ezek a gyermekek valójában annak a kegyetlen kapitalizmusnak kitagadottjai és ki­­fosztottjai, amely kitermelte magából a „világtörténet leggyászosabb aposztáziá­­ját“, a lázadó szocializmust s a nyomor vackait benépesítette az Antikrisztus szegénykéivel, a poverelli di Christo-val akik nem éreznek és nem is érezhetnek mást e bomlott erkölcsi világreddel szem­ben, mint gyűlöletet és a megtorlás vá­gyát. Krisztus e modern apostolai, majd­nem magukra hagyatva, csupán néhán­y névtelen jótevő segítségére támaszkodva, nem félnek megzörgetni ezeket a hittől és könyörülettől elzárt proletár­ajtókat, összegyűjtik a veszendő gyermekélete­ket, hogy azután feltáplálják őket testi és lelki mannával és hogy a Caritas haté­kony tüzével szítsák fel ezeknek a hajlé­koknak elhamvadt hitét és bizalmát és megmutassák a kárhozatra ítélt lelkek­­nek a Hegyi Beszéd malasztját, ennek a legfölségesebb és örökkévaló szocializ­musnak balzsamát, amely egyszerre gyó­gyítja a test és a lélek sebeit. A tudósító azt is megírja, hogy ezek a szerzetesek nagyon szegények, majdnem koldusok. Miért, hogy oly kevés anyagi eszközzel rendelkeznek? S miért nem lehet missziós munkájuk tökéletesebb, hatékonyabb, egyetemesebb? Ezek a járvo­r és tevékeny papok, akik a testi és lelki proletarizmus gyógyítására tet­tek fogadalmat, szegényebbek a templom egerénél is, s hogy a szó szoros értelmé­ben csak úgy tudják teljesíteni hivatásu­kat, hogy mindennap meg kell ismétel­niök az öt árpakenyér és a tizenkét hal bibliai csodáját. Lehetetlen, hogy a hivatalos magyar katolikus egyház s a katolikus társadalom tudomást ne vett volna a jótékonyságnak erről az égbe­kiáltó nyomorúságáról, a heroikus tékoz­lásnak erről a nélkülözéséről. Lehetetlen, hogy az óriási vagyonnal rendelkező Holt Kezet meg ne érintette volna Krisz­tus egyszerű szolgáinak ősi bátorsága és önfeláldozása, amellyel nekivágtak an­nak az óriási vállalkozásnak, hogy a Hegyi Beszéd halhatatlan virágait elvi­gyék — e, nem az egzotikus világrészek vad dzsungeljaiba, hanem abba a még vadabb és borzalmasabb kietlenbe, amely a rablókapitalizmus hódítása nyomán el­lepte civilizációnkat a gyárkémények erdejében, a proletártanyák szomorú odvaiban, a bérkaszárnyák pincéiben, az alkoholtól bűzlő csapszékekben, a hajléktalanok menhelyein. A magyar egyházi feudalizmusnak fel kell rezzennie azokra a hangtalan jaj­kiáltásokra, azokra az irgalmat eldő kö­nyörgésekre, amelyek a nyomorúság és az ínség pokoltornácaiból üvöltöznek hoz . Leh­etet­len, hogy ne okuk­ legyen a tizenkét év előtti események értelm­ébe, lehetetlen, hogy magukra hagyja ezeket a szent térítőket, Krisztusnak e szelíd agitátorait, akik az egyház szociális arcu­latát mutatják meg annak a világnak, amely a társadalom és anyagi igazság­talanság szakadékain át csakis az evan­géliumi szocializmus keskeny hídján mentheti át magát egy jobb, üdvösebb és termékenyebb életre. Ennek az egyház­nak tudomásul kell vennie, hogy nem az ötvenezer pengős miseruhák katoliciz­musa kell korunknak, hanem a szaléziá­­nus atyáké, akik az aranyat szívükben hordják. Imádjuk a történelmi stílusokat a mű­vészetben és mély és igaz élvezetet talá­lunk a múltból ránkmaradt barokk­csodákban, amelyek a szépség és az egy­szerűség helyett sokszor csak a gazdag­ságot és a pazarságot revelálják. Korunk azonban ettől az egyháztól nem a barokk pompát követeli, hanem az evangéliumi kereszténység hangsúlyozását, azt, hogy ami benne időleges és változékony, az örökkévaló depositum mellett, az átala­kuljon és átenemesedjen a modern kor­eszmék és kozigazságok igényeihez és szükségleteihez. És fel kell eszmélnie a katolikus társadalomnak is, hogy érvé­nyesítse és mennél sűrűbben és hatható­sabban gyakorolja religiójának szociális tartalmát, hogy ne összetett kezekkel várja ennek a korhadt kapitalista világ­rendnek fejére zuhanását, hanem hogy megreformálja magát szívében és csele­kedeteiben. És hogy éppen tárgy­körünkön belül maradjunk, felhívjuk Vass Józsefnek, úgyis mint s­ociális mi­niszternek, úgyis mint egyházi férfiúnak figyelmét Krisztus szőlőjének szegény napszámosaira, a szaléziánus atyákra, hogy rajta keresztül talán érezzék meg végre a társadalmi kötelességre ébredt államnak és egyháznak jótékony hatal­mát és kötelességét. Európa és Amerika felkészült a viríts izgatás megfékezésére A szovjet az idén is „vörös augusztust“ akar rendezni. A világ minden nagyobb vá­rosának rendőrsége megtette az előzetes in­tézkedéseket, hogy a tervezett tüntetések meghiúsuljanak. Londonban, Newyorkban, Berlinben, Parisban, Bécsben, Prágában, Bu­karestben egymásután tartóztatják le a kom­munista agitátorokat, akik fokozatos tevé­kenységet fejtettek ki az utóbbi napokban. Párisból csütörtökön huszonnégy külföldi agitátort toloncoltak ki és a kommunista Hu­­manité szerkesztőjét, Florimon Bontet, letar­tóztatták. A gráci rendőrség betiltotta a Sza­badság­ térre hirdetett ülést. A bukaresti kor­mány a legszigorúbb intézkedéseket léptette életbe a rendbontókkal szemben. Ugyancsak kérlelhetetlen szigorral léptek föl a hatósá­gok Berlinben és Németország többi váro­sában. Budapest nyugodtan várta augusztus elsejét Néhány nappal ezelőtt Győrben éjszaka röpcédulákat szórtak szét és plakátokat ra­gasztottak ki ay házak falára. .A röpiratokon és plakátokon a vörös augusztus elsejére tervezett kommunista tüntetéshez való csat­lakozásra szólították fel a győri munkássá­got. A győri rendőrség, kétnapi hajsza után, csütörtökön leleplezte a kommunista izgató­­kat. A szervezkedés két irányítóját és hat fiatalkorú bűntársát őrizetbe vették. A ren­dőrség minden óvintézkedést megtett arra­­nézve, hogy augusztus elseje rendzavarás nélkül múljon el. .A budapesti főkapitányság a kommunista tüntetésszervezők ellen tovább folytatja a nyomozást és csütörtökön ismét több agitá­tort előállítottak a rendőrségre. A rendőrség teljes nyugalommal néz augusztus elseje elé, mert a preventív intézkedésekkel elérte, hogy komoly rendzavarástól Budapesten és az országban tartani nem kell. Minden eshe­tőségre számítva azonban megerősített rendőrjárőrök fognak cirkálni az útvonala­kon. Pécsett az elmúlt éjszaka az összes lakta­nyákat kommunista röpcédulákkal szórták tele, amelyek az engedelmesség megtagadá­sára szólítják fel a katonákat. A röpirat a nyomdai jelzés szerint Budapesten készült, valószínű azonban, hogy külföldről csem­pészték be. Az eljárás megindult az ismeret­len tettesek kinyomozására. Amerika erélyesen fellépett a kommunista ügynökök ellen Newyorkból jelentik: A parti őrség ki­zárta a Grelisle nevű angol és a Christian Bors nevű norvég hajót, amelyek szovjet­rakománnyal akartak kikötni. A hatóság többféle okból tiltotta meg, hogy a szovjet árucikkeit kirakják. Politikai természetű ok is szerepel a tilalomban. Minden szovjet áruküldeménnyel egyúttal bolseviki ügynök is érkezik Newyorkba. Az amerikai mun­kásszövetség is tiltakozott a szovjet anya­gok beengedése ellen, mert a szovjet mun­kások nem az egyéni szabadság értelmében létrejött bérszerződések alapján dolgoznak és munkájuk rabszolgajellegű. Az Egyesült Államok hatóságai az üzleti ürügyek alatt belopódzott szovjet ügynököket kiutasítják. Érdekes, hogy a bolseviki izgatás miatt le­tartóztatottak nyolcvan százaléka idegenből jött polgár, akiket a bíróság rövid uton de­portálásra ítél. A kínai kommunisták előretörése megingatta Csang-Haj-Csek uralmát Pekingből jelentik. Honan tartomány fő­városa, Csangcsa, amely kedden a kommu­nista bandák kezére került, lángokban áll. A középületeken kívül a kommunista csőcselék a gazdagabb polgárok házait is felgyújtotta. Az üzleti negyedben mindent kifosztottak, majd felgyújtották az áruházakat. A Standard OH és a Texas Oil csangcsai raktárházai szintén elhamvadtak. A város teljesen ki­halt, mert a polgári lakosság ezrével mene­kül a kommunisták elől. A kommunisták a külföldieket sem kímélik. Dühüket leginkább rajtuk és a nankingi kormány hivatalno­kain töltik ki. Az elmenekült hivatalnokok fejére magas vérdíjat tűztek ki. A Csangcsa környékén álló kormánycsapatokat ismét visszaszorították. A város elvesztése Csang- Kai-Csek csapatainak legnagyobb balsikere. A nankingi hadseregben teljesen meglazult a fegyelem s Csang-Kai-Csek helyzete újból megrendült. Az északkínai ellenkormány csapatai ezt a körülményt, a jelek szerint újabb offenzívára akarják kihasználni. A­ nankingi csapatokat most már tehát két oldalról szorongatják s miután a pártviszály is felütötte fejét Nankingban, a délkínai kormány uralma aligha tart már soká. A szovjet keze a kurd rablóhadjáratban A török—perzsa határra a legújabb jelen­tések szerint ötvenezer főnyi török hadsereg vonult fel, két teljes hadosztály hatalmas repülőparkkal. Ekkora haderőt apró kis helyi lázongásokért nem mozgósítana a tö­rök kormány s hogy mégis mozgósította, ez azt jelenti, hogy a kurdok nem maguk­ban vannak, a zavar nemcsak helyi jelentő­ségű, hanem a háttérben olyan hatalom rej­tőzködik, mely a határszéli felégett török falvak tüzénél szeretné a maga pecsenyéjét megsütni. A Kínából érkező jelentések kínai kommunisták rablóhadjáratáról számolnak be s aligha járunk messze az igazságtól, h­a azt tételezzük fel, hogy a szovjet mozgatja a kurdokat is Európában gátat vetettek a harmadik Internacionále fenyegető akna­munkájának Amerika éppen most van le­­számolóban a kommunista veszedelemmel, a szovjet tehát kénytelen egész működését a maga igazi világában, Ázsiában­ fordítani zavarok szítására. Hogy Törökországgal há­rom nappal ezelőtt cserélték ki a barátsági szerződést, az a szovjet erkölcsöket semmire nem kötelezi. A kurd nép harca a török uralommal nem újság. Ez a küzdelem legalább is öt­­hatszáz esztendeje folyik és valószínűleg egyhamar nem is lesz vége. Törökország hatalmi fénykorában is számolni kellett mindig ezeknek a veszedelmes nomádoknak rabló expedícióival. A török nem sokat te­ Ára 16 fillér

Next