Magyarság, 1931. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
inkább osztályosa, mintsem ellensége annak a kapitalizmusnak, amely civilizációnk és jogrendünk keresztény arcvonásait annyira eltorzította, s majdnem letörölte róluk az evangéliumi idillek szépségét és derűjét. Egy nagyon szent és tudós pap, akivel egyszer a kapitalizmus és a katolicizmus viszonyáról beszélgettünk s akiben minden szociális feljajdulást és keresztényi lelkiismeretének háborgó lázait eloltotta tiszta, gyermeki hitének hüs és kimeríthetetlen forrása, azt mondta nekem: — „A hegylakó szívesen jár-kél a szakadék szélén és kedvét leli abban, hogy azok, akik a síkságról nézik, elrémüljenek. Lába azonban biztos, nem csúszhatik el.“ — De — kérdeztem — az egyház dolga-e, hogy isteni biztonsággal járjon a paradoxonok szakadékai fölött? Kit vihet magával e szakadék szédületére? Szenteket, magukat nem emésztő együgyű lelkeket vagy filozófusokat és publicistákat, mint Chesterton vagy Brunetire, akik maguk is gyermekes boldogságot találtak a paradoxonok megfejtésében. De hogyan lehet ide vezetni, a szakadék meredélyére, a nyájat a tömeget, a milliókat, akik csak egyszerű képleteket értenek és egyszerű igazságokat s akik inkább indulnak ősz főnök és érzésük, mintsem filozófiák és paradoxonok után. Nem jobb lenne-e leszállni a síkságra, a völgybe, miként tette azt az isteni Mester, aki a szegényeknek hirdette az evangéliumot és aki hasonlóvá tette magát azokhoz, akiket bánatukban megenyhített és szegénységükben megáldott? g«TM—...__■«» WJ* " Két magyar egyházkerület államsegélyét megszüntette a román kultuszminiszter Bukarestből jelentik. A kultuszminisztériumban most folynak az egyházi államsegélyek felosztásának munkálatai. Costachescu kultuszminiszter kínos meglepetésben részesítette a kisebbségi felekezeteket. Törölte a tiszántúli református és az Arad székhellyel megalakult evangélikus magyar cgsztm.»ti nm 110.-10U auui u Tnegok.t»tílssal, hogy ezt a két egyházi szervezetet jogtalanul állították fel. A két kerület már több, mint öt éve működik, püspökeit — Sulyok lstvánt és Print Lajost — még Ferdinand király erősítette meg állásukban, mindkettő közgyűléseket tartott már kormányengedéllyel s igy egyenesen elképesztő, hogy most egyszerre fennállásuk jogosságát vonja kétségbe a minisztérium, mely eddig rendes hivatalos érintkezésben állt a két magyar egyházi szervezettel. egy deszkalaphoz van szúrva, vonaglik és kis csurranókban folyik a deszkára a vér. Minden panaszát hallom: ez is én vagyok. A villamos elfut lent az ablak alatt, én rád gondolok, mint egy meleg tegnapra, mint egy halottra, akit iszonyúan szerettem s elképzellek, hogy ülsz most a szobádban, a kis kályhában lobog a tűz, az asztalon ott a virágos terítő, az éjjeliszekrényen a púderdoboz és az illatszerek, valami könyvek, szépek és nagyon jók, mert intelligens vagy és csupa lélek s megremegek, most jó lenne az öledbe tenni a fejem — tavaly ilyenkor talán ezt csináltam. De nem megyek. Nem kereslek. Az öled bőr jön. És gondolom, jó lenne most a hajad simogatni, túrni és ráhurkolni az ujjamra, mint annyiszor. Megrándul a kezem, de nem megyek. Nem kereslek. A hajad béke. És gondolom — csupa vágy vagyok, kódorgó kutya és otthont siró gyerek — gondolom, jó lenne benyitni hozzád, rakni a tűzre, otthonosan tenni le a kabátomat s mondani: hazajöttem. Csaknem könnyezem, de nem megyek. Nem kereslek. Boszorkánykor az otthonod. És gondolom, jó lenne egyszerűnek lenni, megelégedni veled. Kiszolgálni téged, élni a melegedben, gyengének lenni, de otthonosnak, gondolom, vissza kéne kurjantanom téged innét a karácsonyi Budapestre néző ablak mellől, gondolom, sírnom kellene utánad és kérni téged, hogy fordítsunk vissza mindent, de állok itt. Lásd, két ember vagyok. Az egyik magam szélütötten áll itt, bénán és árván, össze van fogva a szája s nem meri kinyitni, mert jaj esne ki belőle, de a másik magam ujjong és üvölt, a hegyek csúcsa felett jár, mint az északi szél: szabad vagyok, magamra vagyok, az egész világ az enyém! Nem, én nem tudok fejet hajtani, csöndes lenni, kört vonni magam köré! Ne haragudj. Úgy találkoztunk, mint két szabad betyár s olyanok lettünk, mint két pajtákat fosztogató tolvaj. Megettük és elpusztítottuk egymást. Drágám, elgyávítottuk, letörtük és beszennyeztük, mert külön repültünk és együtt birkózásunkban megcsúsztuk a földet. Sokak voltunk egymásnak és gyilkosok s nehezek arra, hogy egyikünk röpítse a másikat. Mert befogtál és én befogtalak, terhet cipeltettél velem s én terhet cipeltettem veled, vertél és vertelek, hajlítottál és hajlítottalak, legyőztél és legyőztelek. Reggel, délben, este és a napnak minden pillanatában. Asszony voltál és én férfi és szűk az asszony és férfivoltunk udvara, hogy elfértünk volna benne az életünkkel. Most szétváltunk s én hazaértem és bizonyára te is haza. Tudom, hogy egyforma az országunk s tudom, hogy a legkülönb asszony vagy, akivel találkozhattam. Itt, nálam, kicsit hűvös van most, régen nem fűtöttem erre. A papírjaim és — igy mondom — a lelkem szanaszét De majd összeszedem őket, begyújtok itt, rendet teremtek, kinyitom az ablakokat és elindulok. És milliószor fölérzem az ized a számban s ez hovatovább olyan lesz majd, oly szép, mint a vonuló felhők szívbe csurranó tisztasága s olyan mély, mint a gyermekkorom naiv miszticizmusa, amely elhatározott engem. Bejössz majd hozzám ízekben, villanásokban, messziről jövő hangokban, finom tapintásokban és végtelenbe elrezgő illatokban. Az érzékeim mélye megőriz téged, de nem adom meg magam, utam van és elmegyek mellőled. De hidd meg, mélyebbről szeretlek, mint valaha, mert elmentél tőlem és szabadjára hagytál s mert elmentem tőled és szabadjára hagytalak. Repülünk? Minden bizonnyal kinő a szárnyunk. Most itt állok az ablakban, a karácsonyra halkuló Budapest előtt és lehet, hogy nem állom ki ezt (az egérke talán, melyet közösen végeztünk ki, nagyon sírni talál) s elrohan velem holnap haza a gyorsvonat (gondolom, te se vagy itt ezen az éjszakán) s találkozom majd veled a falunkban is, mert ott is jártál, de átlépek a napokon s úgy jövök vissza, mint egy megújhodott régi ember, biztosan rakom előre a lábam és rámosolygok a lányokra, mert egészséges vagyok és fiatal és mert te már kandeláberek és kézifüstölők közt élsz bennem. Mint egy halott? Akkor már nem. Mint egy illúzió. Most még amiket kértél,, a '* ... Az utolsó oldalán feküdt a levél a földön, azt egészen átáztatta a hólé, eltörlődtek rajta a hetük, csak egy-egy szavat lehet, úgy ahogy, kibetűzni... leveleid ... szeretném ... Küldöm ... Nem érdekes már. Ha tudnám, ki irta, visszaadnám neki. Ha tudnám, kinek szól, elvinném hozzá. De elmosta a címzést a karácsonyi hó. Aki irta, bizonyára azt hiszi, hogy megkapta a címzett. S akinek szól? Nos, lehet, hogy nem is várta s így nem fontos az egész. De mégis végignéztem az ablakokon: valahova be kellene zörgetni vele... Nehézségek a tisztviselői létszámcsökkentés végrehajtásánál A takarékossági törvényjavaslat alapján, mint már írtunk róla, tíz százalékkal akarják csökkenteni a közalkalmazottak létszámát. A pénzügyminiszter az újabb létszámapasztással együtt meg akarja alkotni az úgynevezett normálstátust, amelynek keretében pontosan megállapítják minden hivatal és hatóság személyzetének legmagasabb létszámát. Pár hét előtt a pénzügyminiszter átiratot küldött a minisztériumokba, hogy december végéig állítsák össze a normálstátus keretébe eső alkalmazottak számát és tegyenek jelentést arról, hogy a tíz százalékos csökkentést milyen módon viszik keresztül. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az újfajta státusrendezés alkalmával senkit sem szabad a szolgálatból elbocsátani, hanem a kihalási státus szigorú betartásával kell a státusintézkedéseket végrehajtani, vagyis az elhalálozás és nyugdíjazás következtében megüresedő állások be nem töltésével kell csökkenteni a hivatalnoki létszámot. Ez a szigorított kihalási rendszer aztán azt jelenti, hogy a tisztviselők öt-hat esztendeig majdnem teljesen el lesznek zárva attól, hogy hivatali pályájukon előbbre juthassanak. Tizenkétezer állást akarnak megszüntetni Az új intézkedés szerint a közalkalmazottak létszámát hat év alatt tíz zázalékkal fogják csökkenteni. A létszámapasztás kiterjed minden kategóriára. A normállétszám megállapítása szempontjából az 1929/30. évi költségvetési adatokat veszik alapul és az 1929 június elseje óta a hivatalokban beállott személyzetcsökkenést beszámítják a hat esztendőre előirányzott létszámapasztásba. A közalkalmazottak újabb „kihalási időszaka“ eszerint 1933 június végéig tart. Ez idő alatt a halálozás vagy nyugdíjazás által megüresedett állások közül csak azokat fogják betölteni, amelyek a látszámapasztásra évenként levonásba kerülő állásokon kívül a normálstátus keretébe esnek. Az 1929/30. évi költségvetésben a közalkalmazottak felszánta az üzemekkel együtt, 123.650. Az idei létszám pedig 113.347. Az egyévi csökkenés 503 fő ami már az új létszámcsökkentés terhére esik. A normáltervezet szerint a személyzeti létszámot tíz százalékkal, vagyis 12.355 fővel apasztják. Hat esztendőre felosztva, évenként mintegy 2060 személlyel kellene csökkenteni a létszámot. Az elmúlt évben 2060 fő helyettesük 303-nal lett kisebb a létszám. A következő öt év alatt tehát évenként kereken 2330 főnyi apasztást kell végrehajtani. A közalkalmazottak természetes apadása évenként átlag három százalék. Ez hat év alatt tizennyolc százalék. Ebből tíz százalék lemegy létszámcsökkentésre, nyolc százaléknyi állást pedig be lehet tölteni. De mivel az első évben a csökkenés kevesebb volt, az állásbetöltés pedig több, az arány a következő esztendőkben kedvezőtlenebb lesz és ezentúl évente körülbelül 3700 megüresedő állásból 2350-et beírnak a létszámcsökkentésre és csak 1350 állást lehet betölteni. A pénzügyminiszternek e szép elgondolását azonban a hivatali érdekek komoly veszélyeztetése nélkül nem lehet végrehajtani. A minisztériumok ugyan már megcsinálták a részletes számvetéseket és az 1931/32. évi költségvetési előirányzatba be is állították minden hivatal tíz százalékkal csökkentett normállétszámát. Az élet azonban rá fog cáfolni ezekre a számvetésekre. Az eddigi státusrendezést sem tudták teljes egészében végrehajtani. Ahol pedig megpróbálták a státusintézkedéseket az előírásnak megfelelően alkalmazni, ott a tisztviselők csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják az összetorlódott munkát elvégezni. A postások létszámát nem lehet csökkenteni A postánál és az államvasutaknál pedig az eddigi létszámcsökkentési törekvéseket sem tudták érvényesíteni. Ennek ellenére a takarékossági törvény értelmében a postások és vasutasok létszámát is csökkenteni kell tíz százalékkal. Hogy a postánál ezt nem lehet keresztülvinni, azt az alábbi számok kézzelfogható módon bizonyítják. A Tamássy-féle státusrendelet a postaforgalmi tisztviselők létszámát 1400-ban állapította meg. A többi állás B-státusba került, mert — Tamássyék szerint — fölöslegesek és meg lehet azokat szüntetni. A postánál azonban percnyi pontossággal el kell végezni a teendőket és ott nem maradhat munkahátralék, tehát kénytelen volt a kormány a kecske és a káposzta elvét alkalmazni. A státusszám megmaradt 1400-nak, de a létszámon fölül munkába állítottál: még 600 alkalmazottat. A forgalmi tisztviselők státuslétszáma tehát 1400, a valóságban pedig 2000 ember végzi a postaforgalmi teendőket. Az üzemi tisztviselők státusában szintén harmincnál több személy van a státuson kívüli létszámban. Ez a furcsa állapot amellett bizonyít, hogy a postánál a normál státust nem lehet alkalmazni. A postások különben azt kérik és e törekvésüket a vezérigazgatóság is jóakaratúlag támogatja, hogy a státuslétszámot a valóságban szolgálatot végző tisztviselők számának megfelelően állapítsák meg. A MÁV-nál a munkáslétszámot apasztják A vasutasok létszámát szintén nem igen lehet csökkenteni. Az államvasutak vonalaininak hossza 1913-ban 18.987 kilométer volt. A forgalmi szolgálatot akkor 6517 tisztviselő látta el. Egy kilométerre esett átlagosan számítva: 2,6 tisztviselő. Csonkamagyarország vasúthálózatának hossza 7634 kilométer. A szolgálatot végző tisztviselők száma: 8110. Egy kilométerre jut: 2.5 tisztviselő. Ezek az adatok világosan mutatják, hogy az államvasutaknál már aránylagosan is kevesebb tisztviselő teljesít szolgálatot, mint békében. Nem igaz tehát az a feltevés, hogy most sokkal nagyobb tisztviselői kar látja el ugyanazt a munkakört. A segédtisztek és altisztek szolgálati viszonyaiban ugyanaz az aránytalanság tapasztalható, mint a tisztviselőknél. A mostani csökkentett létszám mellett a vasutasok szolgálata rendkívül terhes. Az alkalmazottak egy része huszonnégy óráig van egyhuzamban szolgálatban. Nagyobb állomásokon, például Győrben, Debrecenben, a személyzet tizenkét óráig teljesít szolgálatot. Ez is aránytalanul terhesebb, mint békében volt. S ez idő alatt, a sűrű vonatjáratok mellett megfeszített munkát végeznek: vonatok sorsa, emberek élete foroghat kockán szolgálatuk közben minden pillanatban. Úgy látszik, illetékes helyen is belátják, hogy a vasutasok munkabírását jobban már nem lehet igénybe venni, azért a normálstátus intézkedéseit inkább a munkáslétszám terhére akarják érvényesíteni. Emiatt a mozdonyok és vagonok javítási és tatarozási idejét általában egy esztendővel meghoszszabbítják. A munkások eddig háromévi szolgálat után majdnem olyan kedvezményekben részesültek, mint a többi alkalmazottak. Most azonban a három évnél rövidebb idő óta szolgáló munkásokkal nyilatkozatot iratnak alá, amely szerint beleegeznek abba, hogy ideiglenes jelleggel alkalmazzák őket és tizennégynapi felmondással bármikor el lehet őket bocsátani. Ezzel az intézkedéssel egyidejűleg a munkabéreket is csökkentik. Ez az erőszakolt normálstátus azonban nem hoz annyi hasznot az államnak, mint amennyi kárt okoz majd a közhivatali érdekeknek. Magyar Imre. Országos alapból akarják fedezni a községi adminisztráció költségeit A községek háztartásáról szóló törvényjavaslat ügyében, mint megírtuk, a belügyminisztériumban tanácskozást tartottak a pénzügyminisztérium szakreferenseinek bevonásával. A törvényjavaslat pénzügyi vonatkozású rendelkezéseire nézve egyöntetűség jött létre a belügy- és pénzügyminisztérium között s megállapodás történt arra, hogy a törvényjavaslatba egy országos alap létesítésének a tervét is fölveszik. Ebbe az alapba mindazok a jövedelmek befolynának, amelyeket az állam most a községeknek és a városoknak átenged, így a többi között a húsforgalmi és a borfogyasztási adó is és az így nyert alapból a községi és a városi közigazgatás elsőrendű szükségleteit fedeznék. Az országos alap létesítését azért tartják szükségesnek, mert ezzel az adminisztrációs költségeket összhangba hoznák és egyes községek, valamint a városok a túlságosan magas pótadóktól megszabadulnának. Abban az esetben, hogy ha az országos alap nem nyújtana megfelelő fedezetet, a jegyzői fizetésekre és a különböző községi alkalmazottak díjazására akkor egy külön országos pótadót vetnének ki, mely a jelenlegi pótadónál lényegesen kisebb lenne. Ez az országos pótadó szolgálná az alap kiegészítését. A községeket a törvényjavaslat szerint arra köteleznék, hogy egyéb kiadásaikra kötelesek normál költségvetést készíteni. A javaslatba olyan rendelkezéseket vettek föl, hogy az autonóm költségvetések az adófizető polgárokat túlságosan ne terhelhessék meg. A községek ügyében a miniszterközi értekezleten végleges megállapodás jött létre, a városokra nézve pedig Lukács Ödön miniszteri tanácsos megbízást nyert egy olyan tervezet elkészítésére, mely a városok költségvetésének és általában a városi háztartásoknak az ügyét szabályozza. A városok és községek érdekképviseleteinek bevonásával januárban ankétet tartanak, amelyen az érdekeltek a most elfogadott javaslatot tárgyalják le. Az ankét után a javaslat a minisztertanács elé kerül és előreláthatólag január végén nyújtják be tárgyalás céljából a képviselőházhoz. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt újéve A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tagjai január 1-én, csütörtökön délután hat órakor gyűlnek össze a Veres Pálné utca 9. szám alatti párthelyiségben, ahol Czettler Jenő országgyűlési képviselő, a képviselőház alelnöke fogja az újév alkalmából Zichy János grófot üdvözölni. Az üdvözlésre adott válaszában Zichy János gróf politikai nyilatkozatot tesz és abban kifejti a párt további programját.