Magyarság, 1931. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

inkább osztályosa, mintsem ellensége annak a kapitalizmusnak, amely civili­zációnk és jogrendünk keresztény arc­vonásait annyira eltorzította, s majdnem letörölte róluk az evangéliumi idillek szépségét és derűjét. Egy nagyon szent és tudós pap, akivel egyszer a kapitalizmus és a katolicizmus viszonyáról beszélgettünk s akiben min­den szociális feljajdulást és keresztényi lelkiismeretének háborgó lázait eloltotta tiszta, gyermeki hitének hüs és ki­meríthetetlen forrása, azt mondta ne­kem: — „A hegylakó szívesen jár-kél a szakadék szélén és kedvét leli abban, hogy azok, akik a síkságról nézik, elré­­müljenek. Lába azonban biztos, nem csúszhatik el.“ — De — kérdeztem — az egyház dolga-e, hogy isteni bizton­sággal járjon a paradoxonok szakadékai fölött? Kit vihet magával e szakadék szédületére? Szenteket, magukat nem emésztő együgyű­ lelkeket vagy filozófu­sokat és publicistákat, mint Chesterton vagy Bruneti­re, akik maguk is gyerme­kes boldogságot találtak a paradoxonok megfejtésében. De hogyan lehet ide ve­zetni, a szakadék meredélyére, a nyájat a tömeget, a milliókat, akik csak egy­szerű képleteket értenek és egyszerű igazságokat s akik inkább indulnak ősz főnök és érzésük, mintsem filozófiák és paradoxonok után. Nem jobb lenne-e le­szállni a síkságra, a völgybe, miként tette azt az isteni Mester, aki a szegényeknek hirdette az evangéliumot és aki hason­lóvá tette magát azokhoz, akiket bána­tukban megenyhített és szegénységük­ben megáldott? g«TM—...__■«» WJ* " Két magyar egyházkerület államsegélyét megszüntette a román kultuszminiszter Bukarestből jelentik. A kultuszminiszté­riumban most folynak az egyházi állam­segélyek felosztásának munkálatai. Costa­­chescu kultuszminiszter kínos meglepetés­ben részesítette a kisebbségi felekezeteket. Törölte a tiszántúli református és az A­rad székhellyel megalakult evangélikus magyar cgsztm­.»ti nm 110.-10U auui u Tnegok.t»tílssal, hogy ezt a két egyházi szervezetet jogtala­nul állították fel. A két kerület már több, mint öt éve működik, püspökeit — Sulyok lstvánt és Print Lajost — még Ferdinand király erősítette meg állásukban, mindkettő közgyűléseket tartott már kormányenge­­déllyel s igy egyenesen elképesztő, hogy most egyszerre fennállásuk jogosságát vonja kétségbe a minisztérium, mely eddig rendes hivatalos érintkezésben állt a két magyar egyházi szervezettel. egy deszkalaphoz van szúrva, vonaglik és kis csurranókban folyik a deszkára a vér. Minden panaszát hallom: ez is én vagyok. A villamos elfut lent az ablak alatt, én rád gondolok, mint egy meleg tegnapra, mint egy halottra, akit iszo­nyúan szerettem s elképzellek, hogy ülsz most a szobádban, a kis kályhában lobog a tűz, az asztalon ott a virágos terítő, az éjjeliszekrényen a púder­­doboz és az illatszerek, valami köny­vek, szépek és nagyon jók, mert intelli­gens vagy és csupa lélek s megreme­gek, most jó lenne az öledbe tenni a fe­jem — tavaly ilyenkor talán ezt csinál­tam. De nem megyek. Nem kereslek. Az öled bőr jön. És gondolom, jó lenne most a hajad simogatni, túrni és ráhurkolni az uj­­jamra, mint annyiszor. Megrándul a kezem, de nem megyek. Nem kereslek. A hajad béke. És gondolom — csupa vágy vagyok, kódorgó kutya és otthont siró gyerek — gondolom, jó lenne benyitni hozzád, rakni a tűzre, otthonosan tenni le a ka­bátomat s mondani: hazajöttem. Csak­nem könnyezem, de nem megyek. Nem kereslek. Boszorkánykor az otthonod. És gondolom, jó lenne egyszerűnek lenni, megelégedni veled. Kiszolgálni té­ged, élni a melegedben, gyengének lenni, de otthonosnak, gondolom, vissza kéne kurjantanom téged innét a kará­csonyi Budapestre néző ablak mellől, gondolom, sírnom kellene utánad és kérni téged, hogy fordítsunk vissza mindent, de állok itt. Lásd, két ember vagyok. Az egyik magam szélütötten áll itt, bénán és árván, össze van fogva a szája s nem meri kinyitni, mert jaj esne ki belőle,­ de a másik magam uj­jong és üvölt, a hegyek csúcsa felett jár, mint az északi szél: szabad vagyok, magamra vagyok, az egész világ az enyém! Nem, én nem tudok fejet hajtani, csöndes lenni, kört vonni magam köré! Ne haragudj. Úgy találkoztunk, mint két szabad betyár s olyanok lettünk, mint két pajtákat fosztogató tolvaj. Megettük és elpusztítottuk egymást. Drágám, elgyávítottuk, letörtük és be­szennyeztük, mert külön repültünk és együtt birkózásunkban megcsúsztuk a földet. Sokak voltunk egymásnak és gyilkosok s nehezek arra, hogy egyi­künk röpítse a másikat. Mert befogtál és én befogtalak, terhet cipeltettél ve­lem s én terhet cipeltettem veled, vertél és vertelek, hajlítottál és hajlítottalak, legyőztél és legyőztelek. Reggel, délben, este és a napnak minden pillanatában. Asszony voltál és én férfi és szűk az asszony­ és férfivoltunk udvara, hogy elfértünk volna benne az életünkkel. Most szétváltunk s én hazaértem és bizonyára te is haza. Tudom, hogy egy­forma az országunk s tudom, hogy a legkülönb asszony vagy, akivel talál­kozhattam. Itt, nálam, kicsit hűvös van most, régen nem fűtöttem erre. A pa­pírjaim és — igy mondom — a lelkem szanaszét De majd összeszedem­­ őket, begyújtok itt, rendet teremtek, kinyi­tom az ablakokat és elindulok. És mil­­liószor fölérzem az ized a számban s ez hovatovább olyan lesz majd, oly szép, mint a vonuló felhők szívbe csurranó tisztasága s olyan mély, mint a gyer­mekkorom naiv miszticizmusa, amely elhatározott engem. Bejössz majd hoz­zám ízekben, villanásokban, messziről jövő hangokban, finom tapintásokban és végtelenbe elrezgő illatokban. Az ér­zékeim mélye megőriz téged, de nem adom meg magam, utam van és elme­­gyek mellőled. De hidd meg, mélyebbről szeretlek, mint valaha, mert elmentél tőlem és szabadjára hagytál s mert elmentem tőled és szabadjára hagytalak. Repülünk? Minden bizonnyal kinő a szárnyunk. Most itt állok az ablakban, a kará­csonyra halkuló Budapest előtt és lehet, hogy nem állom ki ezt (az egérke ta­lán, melyet közösen végeztünk ki, na­gyon sírni talál) s elrohan velem hol­nap haza a gyorsvonat (gondolom, te se vagy itt ezen az éjszakán) s találko­zom majd veled a falunkban is, mert ott is jártál, de átlépek a napokon s úgy jövök vissza, mint egy megújho­­dott régi ember, biztosan rakom előre a lábam és rámosolygok a lányokra, mert egészséges vagyok és fiatal és mert te már kandeláberek és kézifüstölők közt élsz bennem. Mint egy halott? Ak­kor már nem. Mint egy illúzió. Most még amiket kértél,, a '* ... Az utolsó oldalán feküdt a levél a földön, azt egészen átáztatta a hólé, el­­törlődtek rajta a hetük, csak egy-egy szavat lehet, úgy ahogy, kibetűzni... leveleid ... szeretném ... Küldöm ... Nem érdekes már. Ha tudnám, ki irta, visszaadnám neki. Ha tudnám, kinek szól, elvinném hozzá. De elmosta a cím­zést a karácsonyi hó. Aki irta, bizo­nyára azt hiszi, hogy megkapta a cím­zett. S akinek szól? Nos, lehet, hogy nem is várta s így nem fontos az egész. De mégis végignéztem az ablakokon: va­lahova be kellene zörgetni vele... Nehézségek a tisztviselői létszámcsökkentés végrehajtásánál A takarékossági törvényjavaslat alapján, mint már írtunk róla, tíz százalékkal akar­ják csökkenteni a közalkalmazottak létszá­mát. A pénzügyminiszter az újabb létszám­­apasztással együtt meg akarja alkotni az úgynevezett normálstátust, amelynek kere­tében pontosan megállapítják minden hiva­­tal és hatóság személyzetének legmagasabb létszámát. Pár hét előtt a pénzügyminiszter átiratot küldött a minisztériumokba, hogy december végéig állítsák össze a normál­­státus keretébe eső alkalmazottak számát és tegyenek jelentést arról, hogy a tíz százalé­kos csökkentést milyen módon viszik ke­resztül. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az újfajta státusrendezés alkalmával senkit sem szabad a szolgálatból elbocsá­tani, hanem a kihalási státus szigorú betar­tásával kell a státusintézkedéseket végrehaj­tani, vagyis az elhalálozás és nyugdíjazás következtében megüresedő állások be nem töltésével kell csökkenteni a hivatalnoki lét­számot. Ez a szigorított kihalási rendszer aztán azt jelenti, hogy a tisztviselők öt-hat esztendeig majdnem teljesen el lesznek zárva attól, hogy hivatali pályájukon előbbre juthassanak. Tizenkétezer állást akarnak megszüntetni Az új intézkedés szerint a közalkalmazot­tak létszámát hat év alatt tíz zázalékkal fog­ják csökkenteni. A létszámapasztás kiterjed minden kategóriára. A normállétszám meg­állapítása szempontjából az 1929/30. évi költségvetési adatokat veszik alapul és az 1929 június elseje óta a hivatalokban beál­lott személyzetcsökkenést beszámítják a hat esztendőre előirányzott létszámapasztásba. A közalkalmazottak újabb „kihalási idő­szaka“ eszerint 1933 június végéig tart. Ez idő alatt a halálozás vagy nyugdíjazás által megüresedett állások közül csak azokat fog­ják betölteni, amelyek a látszámapasztásra évenként levonásba kerülő állásokon kívül a normálstátus keretébe esnek. Az 1929/30. évi költségvetésben a közal­kalmazottak felszánta az üzemekkel együ­tt, 123.650. Az idei létszám pedig 11­3.347. Az egyévi csökkenés 503 fő ami már az új lét­számcsökkentés terhére esik. A normálterve­­ze­t szerint a személyzeti létszámot tíz szá­zalékkal, vagyis 12.355 fővel apasztják. Hat esztendőre felosztva, évenként mintegy 2060 személlyel kellene csökkenteni a létszámot. Az elmúlt évben 2060 fő helyettesük 303-nal lett kisebb a létszám. A következő öt év alatt tehát évenként kereken 2330 főnyi apasztást kell végrehajtani. A közalkalmazottak ter­mészetes apadása évenként átlag három szá­zalék. Ez hat év alatt tizennyolc százalék. Ebből tíz százalék lemegy létszámcsökken­tésre, nyolc százaléknyi állást pedig be lehet tölteni. De mivel az első évben a csökkenés kevesebb volt, az állásbetöltés pedig több, az arány a következő esztendőkben kedvezőt­lenebb lesz és ezentúl évente körülbelül 3700 megüresedő állásból 2350-et beírnak a lét­számcsökkentésre és csak 1350 állást lehet betölteni. A pénzügyminiszternek e szép elgondolá­sát azonban a hivatali érdekek komoly ve­szélyeztetése nélkül nem lehet végrehajtani. A minisztériumok ugyan már megcsinálták a részletes számvetéseket és az 1931/32. évi költségvetési előirányzatba be is állították minden hivatal tíz százalékkal csökkentett normállétszámát. Az élet azonban rá fog cá­folni ezekre a számvetésekre. Az eddigi stá­­tusrendezést sem tudták teljes egészében végrehajtani. Ahol pedig megpróbálták a státusintézkedéseket az előírásnak megfele­lően alkalmazni, ott a tisztviselők csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják az össze­torlódott munkát elvégezni. A postások létszámát nem lehet csökkenteni A postánál és az államvasutaknál pedig az eddigi létszámcsökkentési törekvéseket sem tudták érvényesíteni. Ennek ellenére a taka­rékossági törvény értelmében a postások és vasutasok létszámát is csökkenteni kell tíz százalékkal. Hogy a postánál ezt nem lehet keresztülvinni, azt az alábbi számok kézzel­fogható módon bizonyítják. A Tamássy-féle státusrendelet a postaforgalmi tisztviselők létszámát 1400-ban állapította meg. A többi állás B-státusba került, mert — Tamássyék szerint — fölöslegesek és meg lehet azokat szüntetni. A postánál azonban percnyi pon­tossággal el kell végezni a teendőket és ott nem maradhat munkahátralék, tehát kény­telen volt a kormány a kecske és a ká­poszta elvét alkalmazni. A státus­szám meg­maradt 1400-nak, de a létszámon fölül mun­kába állítottál: még 600 alkalmazottat. A forgalmi tisztviselők státuslétszáma tehát 1400, a valóságban pedig 2000 ember végzi a postaforgalmi teendőket. Az üzemi tisztvi­selők státusában szintén harmincnál több személy van a státuson kívüli létszámban. Ez a furcsa állapot amellett bizonyít, hogy a postánál a normál státust nem lehet alkal­mazni. A postások különben azt kérik és e törek­vésüket a vezérigazgatóság is jóakaratúlag támogatja, hogy a státuslétszámot a való­ságban szolgálatot végző tisztviselők számá­nak megfelelően állapítsák meg. A MÁV-nál a munkáslétszám­ot apasztják A vasutasok létszámát szintén nem igen lehet csökkenteni. Az államvasutak vonalai­ni­nak hossza 1913-ban 18.987 kilométer volt. A forgalmi szolgálatot akkor 6517 tisztviselő látta el. Egy kilométerre esett átlagosan szá­mítva: 2,6 tisztviselő. Csonkamagyarország vasúthálózatának hossza 7634 kilométer. A szolgálatot végző tisztviselők száma: 8110. Egy kilométerre jut: 2.5 tisztviselő. Ezek az adatok világosan mutatják, hogy az állam­vasutaknál már aránylagosan is kevesebb tisztviselő teljesít szolgálatot, mint békében. Nem igaz tehát az a feltevés, hogy most sok­kal nagyobb tisztviselői kar látja el ugyan­azt a munkakört. A segédtisztek és altisztek szolgálati viszonyaiban ugyanaz az arányta­lanság tapasztalható, mint a tisztviselőknél. A mostani csökkentett létszám mellett a vas­utasok szolgálata rendkívül terhes. Az alkal­mazottak egy része huszonnégy óráig van egyhuzamban szolgálatban. Nagyobb állo­másokon, például Győrben, Debrecenben, a személyzet tizenkét óráig teljesít szolgálatot. Ez is aránytalanul terhesebb, mint békében volt. S ez idő alatt, a sűrű vonatjáratok mel­lett megfeszített munkát végeznek: vonatok sorsa, emberek élete foroghat kockán szol­gálatuk közben minden pillanatban. Úgy látszik, illetékes helyen is belátják, hogy a vasutasok munkabírását jobban már nem lehet igénybe venni, azért a normálstá­tus intézkedéseit inkább a munkáslétszám terhére akarják érvényesíteni. Emiatt a mozdonyok és vagonok javítási és tatarozási idejét általában egy esztendővel meghosz­­szabbítják. A munkások eddig háromévi szolgálat után majdnem olyan kedvezmé­nyekben részesültek, mint a többi alkalma­zottak. Most azonban a három évnél rövi­­debb idő óta szolgáló munkásokkal nyilat­kozatot iratnak alá, amely szerint bele­­eg­­eznek abba, hogy ideiglenes jelleggel al­kalmazzák őket és tizennégynapi felmon­dással bármikor el lehet őket bocsátani. Ezzel az intézkedéssel egyidejűleg a munka­béreket is csökkentik. Ez az erőszakolt normálstátus azonban nem hoz annyi hasznot az államnak, mint amennyi kárt okoz majd a közhivatali érde­keknek. Magyar Imre. Országos alapból akarják fedezni a községi adminisztráció költségeit A községek háztartásáról szóló törvény­­javaslat ügyében, mint megírtuk, a belügy­minisztériumban tanácskozást tartottak a pénzügyminisztérium szakreferenseinek be­vonásával. A törvényjavaslat pénzügyi vonat­­kozású rendelkezéseire nézve egyöntetűség jött létre a belügy- és pénzügyminisztérium között s megállapodás történt arra, hogy a törvényjavaslatba egy országos alap létesíté­sének a tervét is fölveszik. Ebbe az alapba mindazok a jövedelmek befolynának, ame­lyeket az állam most a községeknek és a vá­rosoknak átenged, így a többi között a hús­­forgalmi és a borfogyasztási adó is és az így nyert alapból a községi és a városi közigaz­­gatás elsőrendű szükségleteit fedeznék. Az országos alap létesítését azért tartják szüksé­gesnek, mert ezzel az adminisztrációs költsé­geket összhangba hoznák és egyes községek, valamint a városok a túlságosan magas pót­adóktól megszabadulnának. Abban az eset­ben, hogy ha az országos alap nem nyújtana megfelelő fedezetet, a jegyzői fizetésekre és a különböző községi alkalmazottak díjazására akkor egy külön országos pótadót vetnének ki, mely a jelenlegi pótadónál lényegesen kisebb lenne. Ez az országos pótadó szol­gálná az alap kiegészítését. A községeket a törvényjavaslat szerint arra köteleznék, hogy egyéb kiadásaikra kötelesek normál­ költségvetést készíteni. A javaslatba olyan rendelkezéseket vettek föl, hogy az autonóm költségvetések az adófizető polgá­rokat túlságosan ne terhelhessék meg. A községek ügyében a miniszterközi érte­kezleten végleges megállapodás jött létre, a városokra nézve pedig Lukács Ödön minisz­teri tanácsos megbízást nyert egy olyan ter­vezet elkészítésére, mely a városok költség­­vetésének és általában a városi háztartások­nak az ügyét szabályozza. A városok és köz­ségek érdekképviseleteinek bevonásával ja­nuárban ankétet tartanak, amelyen az érde­keltek a most elfogadott javaslatot tárgyal­ják le. Az ankét után a javaslat a miniszter­­tanács elé kerül és előreláthatólag január végén nyújtják be tárgyalás céljából a kép­viselőházhoz. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt újéve A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tagjai január 1-én, csütörtökön délután hat órakor gyűlnek össze a Veres Pálné­ utca 9. szám alatti párthelyiségben, ahol Czettle­r Jenő országgyűlési képviselő, a képviselőház alelnöke fogja az újév alkalmából Zichy János grófot üdvözölni. Az üdvözlésre adott válaszában Zichy János gróf politikai nyi­latkozatot tesz és abban kifejti a párt to­vábbi programját.

Next