Magyarság, 1931. április (12. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

Élvezetes, élénkítő, az emésztést elősegítő a tű Melni-MiM és amellett március 14-től OICSObDI alkotva az említett gabonaántant bizottságot, hívják meg annak munkálataiban való rész­vételre az Egyesült Államokat is, amely a jelenlegi római gabonas­onferencián nincs hivatalosan képviselve. A kanadai fődelegá­tus indítványát a­­konferencia első albizott­sága nagy lelkesedéssel egyhangúan el­fogadta. Argentína fődelegátusa, Perez nagykövet, kijelentette, hogy máris fentartás nélkül csatlakozik az indítványhoz. Prónay György báró, a magyar delegáció nevében ugyancsak fentartás nélküli hozzá­járulását jelentette be Szovjetoroszország delegátusa azzal a fentartással csatlakozott az indítványhoz, hogy azt a szovjet központi intézőtanácsá­­nak is jóvá kell még hagynia. A gabonaexport szempontjából legfonto­sabb államok hozzájárulása után kétségte­lennek látszik, hogy a kanadai fődelegátus által indítványozott bizottságban minden érdekelt állam képviselve lesz. A bizottság ezután tudomásul vette Prónay György báró államtikárnak azt a bejelentését, hogy a konferencia Szombati teljes ülésén benyújtott hat pontból álló konkrét javaslatát visszavonja és azt a rö­videsen megalakítandó gabonaatlántbizott­­ságban fogja újból benyújtani. A gabonakonferencián résztvevő államok delegátusainak megítélése szerint az első albizottságban hozott mai határozat az egész világ mezőgazdaságára nézve döntő­­fontosságú. Szerdán a rádióban Kereszthy Jenő orgonahangversenye a szegedi foi­­adalmi templomból, majd „MŰSOROS EST“ csn.Viáov GYÓrfSY rendezésiben A csodák szövetsége írta: Kilián Zoltán Sokan vallják, hogy manapság már nem esik csoda. Ugynezek az emberek csodának mondják viszont a rádiót. A régimódi csodát elvetik, a modern csodát egekig magasztalják. Nem vitatom az igazukat, csak egy történetet beszélek el, melynek tanúja voltam. Azt hiszem, a régifajta csoda kötött itt szövetséget az ujjal, hogy elálmélkodtasson bennünket sorsunk örök érthetetlenségeiről. Az öreg Türes betegen feküdt. Min­denki tudta, hogy nem lesz belőle többet ember; az orvosok nem titkolták tehe­tetlenségüket és a családtagok már kisír­ták magukat.­­— Már csoda sem segíthet itt! — mondta a tanár, gyenge földi életünk leg­felsőbb hosszabbítója és tapintattal gyűrte zsebre a százpengőst. — Ismét­lem, a csoda sem segíthet! — A csoda mindig segíthet! — ellen­kezett halkan a legkisebbik Tib­et-leány. — És most csodának kell történnie! A tanár udvariasan bólintott: — Én futnék érte legelöl, ha megren­delhetnénk valahol! De hát, sajnos... Az idősebb testvérek leintették a leg­kisebb Terei-leányt, ne oktatgassa a ta­nárt, ne gyerekeskedjen. A tanár védel­m­lébe vette: **■* A hit nagy dolog, kérem, bárcsak részese lehetnék! Igaza van a kicsinek, csodának kell történnie. Ehhez azonban már én nem értek ... Az öreg Türei csak feküdt szótlanul. Hogy a hitet dicsérte a tanár, a testvérek imádkozni kezdtek. Bizonytalan hitű ima volt ez, afféle végső menedék; nem hi­szem, de hátha mégis ... talán ... ha nem használ, nem is árt... És kihez forduljon az ember, ha már a tanár is elment? ! A beteg nem vett észre az egészből semmit. Szemhéja becsukódott, szava nem hallatszott, sírhattak volna akár az ágya mellett is. Az óra sem tikktakkolt a falon, elállították a nyelvét, nehogy a muzsikálásával zavarja az öreget. Pedig be­szerelte Türei bácsi a ritmust, a zenét. Élt-halt érte, minden szabadide­jét vele töltötte és csak szerezte dalait, szonátáit rakásra. Sok-sok ideig búsla­kodott rajta, hogy magamagának szerző­dött mindez; a világ nem hallja a nagy­szerű Tib­et-muzsikát. Nem­­értett a rek­lámhoz, szegény, szülei szerénységre ne­velték, nem lerázhatatlan tolakodásra és ő szentnek tartotta mindvégig szavukat: szerény légy, tapintatos, azzal többre vi­szed. A sok szép muzsika ott feküdt neszte­lenül most az öreg szobájában, lábtól balra, a rozoga, kis szekrényben. Az ilte­­mek­ dallamok lapultak csak a sárga pa­pirosokon és a zongora húrjai sem pat­togtak bele, hogy el­készül a világból a gazdájuk. Csend várta a nagy pillanatot, mely oly egyszerű és mégis rettegett. És ekkor, a halált váró hangtalanság­­ban­ szemérmetlenül, tolakodón, hetykén, megszólalt a szomszéd hangszórója. Vi­dám muzsikát pattogott, aztán érthetet­len nyelvek beszédét, nevetést-sírást, örö­met-veszekedést, orgonaszót és kürtöket. Ide-odaugrált az éterben vele valaki. Egy dalnál azonban megállapodott. Tetszett neki és bizonnyal kedvére volt annak az énekesnőnek is, aki vagy ötször elénekelte egymásután, mindig más vers­szakasszal. Tu­rol bácsi fiai és leányai felkiáltást hallottak hirtelenében. Mire beértek ap­juk szobájába, az öreget szekrénye előtt találták, kótáit hajigálta ki reszkető kéz­zel és hiába szóltak hozzá, nem figyelt semmire. A szekrény majdnem üres volt már, amikor megállt. Egy telekottázott papi­rost mutatott makogó hangon: — Ez az!... ez az! — Micsoda, édesapám? — A rá .. . rád . .. Félóráig beletartott, míg megértették, hogy a rádió. A legkisebbik lány szedte ki belőle: a rádió ezt a dalt játszotta, ezt a Türei-dalt. Honnan jött, melyik állo­más adhatta? Hogyan juthatott hozzá? Szaladtak a szomszédhoz. Az nem tudott mit mondani. Csak csa­vargatott ide-oda, sejtelme sincs arról, miket fogott. — Csinálja meg mégegyszer! A szomszéd mosolygott, lehetetlen. Türes bácsi föléledt. Addig nem halhat meg, mig a dolognak nyomára nem jár; negyvenöt esztendővel ezelőtt írta ezt a dalt és csak egyszer adták elő valami hangversenyen. Igaz, hogy egy barátja elvitte kéziratban, csakhogy ez az ember régesrég meghalt már ... Az orvosok csodálkoztak, a beteg is, de nem az állapotán. A dalról beszélt egész nap, mert megeredt a szava; a dal­­ról, mely, íme, elszállt hozzá nehéz órá­­jában, ismeretlen énekesnő ajkáról, su­gárszárnyon. Ki küldte? Ki választotta ki? Kinek a keze rendezte ezt? — Csoda történt! — mondta a legki­­sebbik Tib­ei-lány és a nagyobbak már, nem intették le. Hittek benne maguk is, csoda esett. Manapság, a hitetlenkedés idejében. A rádióval. Az öregúr szintén hitte a csodát, de végére akart járni mindenáron. Nem Bu­dapest rádiója volt, ez az egy bizonyos. De hát akkor melyik? Ki kell nyomozni, most ez az orvosság, nem az, amit a doktorok írnak ... Nagy levelezés kezdődött. Minden állo­más megkapta a dalt, közvetítette-e ek­­kor meg ekkor? ★ Felelet mindmáig nem jött. Türes bácsi azonban járni, sőt zenét szerezni is tud megint azóta és most minden régi katód­ját lemásoltatja sok példányban, küldöz­geti serényen a rádiótársaságoknak. — Most jött el csak az én időm —­ mondogatja egyre —, ha későn is, fiaim, de eljött! A gyerekek bólogatnak rá. Arcukra olykor kiül a hitetlenség, a megtörtént csoda azonban mégis csoda: apjukért el­jött egy dala és talpraállította az öreget. Csak egyben nem a régi többet Tűre: bácsi, fűnek-fának henceg most egyre Egyszerre pótolni akarja mindazt, ami egy életen át elmulasztott. Ezért aztal mind több az ellensége. Nehéz is elbírni az olyan embert, akiért szövetkeznek a csodák. wmiamisa, 1931 április 1. szerda A tanítók gyűlései elkeseredett hangulatban követelték a terményjárandóság kérdésének rendezését A magyarországi tanítók kedden több gyűlést tartottak, amelyeken nagy elkesere­déssel tárgyalták ínséges helyzetüket. Első­sorban a föld- és terményjárandóságú taní­tók ügyének rendezését követelték, mert a búza és más értékegységet jelentő termé­szetbeni járandóságuk értéke olyan mérték­ben csökkent, hogy sok ezer esetben jövedel­mük felét is elvesztették. Az országos tanítószövetség gyűlését Rákos István kir. tanácsos nyitotta meg. Be­jelentette, hogy a szövetség hosszabb idő óta harcol a tanítóság anyagi ügyeinek rendezé­séért. A termény- és földjárandóságú taní­tók értékegységének rendezésére, tudomása szerint, a pénzügyminiszter csak egymillió pengőt irányzott elő, ez az összeg azonban a kérdés gyökeres megoldásához nem ele­gendő. Ez ügyben rövidesen küldöttségileg keresik fel a kultuszminisztert, akihez Pesthy Pál, az egységes párt elnöke, vezeti fel a ta­nítóság megbízottait. Utána Vanitsek Rezső főtitkári, Marikovszky Gyula pedig a pénz­tár jelentését terjesztette elő, Bozsik Béla javasolta, járjon el a szövetség a kultuszmi­niszternél a nyolcosztályú elemi iskola tör­vénybeiktatása, a falusi tanítók fuvardíja és az óvónőknek a VIII. fizetési osztályba való bejutása érdekében. Csonthea Győző, Griesz­­huber Endre, Rákossy Károly, Törös Károly, Ormos Lajos, Csicsh­ázy József, Csernai Mátyás és még többek hozzászólása után elhatározta a szövetség, felterjesztésében kéri a kormányt, hogy a segédtanítói állást szüntesse meg, az értékegységek összegét szállítsa le a búza tényleges árának nívójára és kényszerítse a tanítók terményjárandósá­gait beszolgáltató iskolafentartókat arra, hogy a járandóságokat ténylegesen szolgál­tassák be, mert sok esetben megtörtént, hogy az érdekeltek az iskolafentartók támo­gatása nélkül csupán az alacsony összegű­ államsegélyekből kényszerültek családjaikat eltartani. Úgyszintén kérik a többi sérelmek orvoslását is. Végül elhatározták, hogy pa­naszaikat közölni fogják az országgyűlés mindkét házának tagjaival s kérni fogják támogatásukat. Az Eötvös-Alap gyűlése A tanítóság jóléti intézménye, az „Eötvös- Alap“, ugyancsak Rákos István elnöklésével tartott gyűlést, amelyen részletesen foglal­koztak a vidéki tanítók gyermekeinek­ ne­veltetése ügyével. Ezidőszerint a Tanítók Ferenc József házában 150, a Peterfi-leány­­otthonban 40, a keszthelyi internátusban pedig 40 tanítógyermeket nevelnek. Ha­sonlóan a tanítók jóléti intézményeit támo­gató „Kalász“ közgyűlésén bejelentették, hogy tanítói közcélokra harmincezer pen­gőt fordítanak. A közgyűlésen egyébként Háros Antal gyakorló elemi iskolai igazgató az olvasás tanításról, Rákosné Szilárd Mar­git a beszéd és értelemgyakorlat tanításáról, Stolmár László dr. tanító pedig a térkép­­olvasásról tartott előadást. A vidéki tanítóság anyagi harca ezentúl nem lesz politikamentes Az Országos Református Tanítóegyesület választmányi ülésén Ormos Lajos ügyve­zető elnök kegyeletes szavakkal áldozott Dobó Sándor, a nemrégen elhunyt tanító­­vezér emlékének. Dobó Sándor évtizedeken keresztül harcolt a tanítóság érdekeiért, mint az ORTE elnöke szívós küzdelmet ví­vott a református tanítók jóléti intézmé­nyeinek felállításáért, amelyek halála előtt kerültek tető alá. Elhatározták, hogy emlé­kének kegyeletes ápolására külön alapot lé­tesítenek. Nagy József titkári beszámolójá­ban a tanítók nehéz helyzetét ismertette. Az elmúlt évtized alatt olyan tömeges sérelmek és megalázások érték a tanítóságot, hogy eddigi harcmodorukon változtatni kénytele­nek. Mostani harcuk már nem lesz politika­­mentes. Nem pártok keretében kívánják ba­jaikat orvosolni, mert nem pártpolitikai célokat, hanem a magyar népiskolák taní­tásának rendjét akarják biztosítani. A ma­gyar tanítóság ma nyomorog és kétségbe­esett küzdelmet vív jogos kenyeréért, amelyből a kormány újabb darabot akar letörni. Ezzel pedig a tanítóság munkabírá­sát akadályoznák, amelyet az iskolák érde­kében nem engedhetnek meg. Felhívta a tanítóságot tartsanak össze, mert a tanító­ság egységére soha nem volt nagyobb szük­ség, mint a mai válságos időkben. Többek felszólalása után Ormos Lajos elnök beje­lentette, hogy az egyesület legközelebbi közgyűlését Budapesten tartják. ■SU Európa minden részéből érkeznek lovasok az idei kisgazda-távlovaglásra Minden esztendőben nagy figyelemmel kí­sérte a Magyarság azokat a kisgazdatávlovag­­lásokat, melyeket Rudnyánszky Ferenc hu­szárőrnagy rendezett az ország legkülömb kisgazdalovasainak és lovasleventéinek részt­­vételével. Az idén a hatodik ilyen országos távlovaglást vezeti Rudnyánszky, éppen úgy, mint tavaly május 10-től 30-ig. Az útvonal Budapestről indul ki Dunakeszin, Vácon, Rétságon, Érsekvadkerten, Kőváron át Ba­lassagyarmat felé. Balassagyarmat környé­kén Patvaron vagy Szügyon — pihenőt tar­tanak, azután Nagyszécsényen, Endrefalván, Alardntságon, Ságfalu­n, Kishartyánon és Andrásfalván át Salgótarjánba érkezik a Csa­pat, majd Kisterenye, Nagyfalu és Bodony után Parádfürdőre. Innen a legszebb mátrai utak­on: Recsken, Sírokon és Egerbaktán, valamint Egeren keresztül Felsőtárkolnyba mennek, ahol sátortáborozást rendez a csa­pat. Azután Lillafüred, Diósgyőr és Miskolc a következő állomások. Miskolcon május 23­-tól 26-ig az országos lovasversenyeken vesznek részt a távlovaglók. Azután az út­vonal visszakanyarodik és Mezőnyárádon, Mezőkeresztesen, Szentistvánon, Poroszlón át Tiszafüredre, onnan Törökszentmiklóson át Szolnokra érkeznek vissza a lovasok. Az út­vonal első fele tehát Csonkamagyarországi legszebb hegyei közt, második fele pedig a legtipikusabb alföldi síkságon át vezet, Szol­nokról előreláthatólag vonaton utaznak haza lakhelyeikre a távlovasok. A nagyszabású útra Németországból Miklós oldenburgi királyi herceg, Frigyes schleswig­­holsteini és Glücksburgi herceg, Rau Gusz­táv, a német népies lovascsoport-egyesületek országos elnöke, Adam vezérkari ezredes, Bötticher Horst, a német népies lovasmozga­­lom országos szervezője, Stum von Huchting és Prömmel János nagybirtokosok, továbbá öt-hat német lovaskisgazda jelentették be részvételüket. Olaszországból öt-hat lovast helyeznek kilátásba, Hollandiából Schwage­­mackers Hermann gyáros és földbirtokos hoz magával néhány holland lovaskisgazdát, de jelen lesznek a távlovagláson a bolgár lovasegyesületek képviselői is. Az osztrák csapatot előreláthatólag Trautmannsdorf ve­zeti, szó van azonkívül néhány török lovas­ról, továbbá egy észt, egy svéd és esetleg két-három finn távlovaglóról is. Magyar részről a távlovaglást vitéz Horthy István huszártábornok, a kormányzó bátyja, vezeti s szó van eddig Plósz Béla dr. föld­­mivelésügyi államtitkár, vitéz Endre László főszolgabiró, Scitovszky Aladár miniszteri tanácsos, Fáy István főispán, Jékey László, Bakos Géza, Benedikti Béla földbirtokos, Virányi Ferenc és Szálender Béla nyugal­mazott altábornagyok, vitéz Feördös Vilmos és vitéz Szaploncay László huszárezredesek, Radnótfáy György dr. kormányzói és kabi­netirodai titkár, Rudnyánszky Tamás és má­sok részvételéről, azonkívül közel kétszáz lovaskisgazdáról, akik Cegléd, Dömsöd, Csongrád, Szolnok s a gödöllői járás kis­gazdái közül, valamint Tolnából, Fehér, Mo­­son és Pest megye egyéb helyeiről jelentkez­nek. Az idei távlovaglást is úgy rendezik, mint az eddigieket, hogy a résztvevő főurak és űr­­lovasok mindig mindenben együtt vesznek részt a kisgazdákkal, minden feladatot meg­osztanak egymással. Ez az út ismét a több­termelésnek mezőgazdasági és állattenyész­tési propagandája lesz egyúttal s a résztvevő kisgazdafiúk minden útbaeső gazdaságról feljegyzéseket készítenek, ismeretterjesztő előadásokat tartanak a népnek. húsvéti csokoládé tojások tr­uolisetle cukrosbolban, IV. kecskem­éti­ a. 14 ■ minden jobb cu­­rosboltbant

Next