Magyarság, 1931. június (12. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-02 / 122. szám
A nagybeteg Ausztria írta: Ajtay József Bátran írhatnék ez elmélkedés címéül: „A rothadó Európa“, hiszen, ami most Ausztriában történik, nem egyéb, mint felfakadása az egyik legsúlyosabb kelevénynek a sok közül, amelyeknek fertőzését a páriskörnyéki diktátumok oltották bele a világháborúban kimerült Európa testébe. Az osztrák Kreditanstalt kirobbant válságát minden erőfeszítés és áldozatkészség ellenére sem sikerült elfojtani és hatásának továbbgyűrűdzését meggátolni. Az európai viszonylatban is hatalmas régi osztrák pénzintézet — úgy látszik — annyira összeszövődött a csonka béna Ausztria sorvadásnak indult egész gazdasági életével és hitelügyleteivel annyira takarójául szolgált a piac nélkül maradt osztrák ipar termelési és értékesítési vergődésének, hogy mihelyt megakadt, illetve visszafelé kezdett folyni a külföldi hitelek segítő aranyfolyama, megroppant az egyre torlódó óriási teher súlya alatt az osztrák hitelélet fő tartóoszlopa és a válságáról lehulló lepel egyben feltárja azt a kétségbeejtően siralmas gazdasági helyzetet, amelybe a saint-germaini diktátum sodorta Bécset és az osztrák-német tartományokat, a Habsburgok egykori nagy birodalmának gazdasági vérkeringését irányító szívkamrákat. A Kreditarnstalít válságát éppen , azért nem lehet máról-holnapra eltüntetni és az intézet falain támadt rések eltömését éppen azért követik nyomon újabb és újabb repedések, mert itt tulajdonképpen az alapnak, Ausztria egész gazdasági szerkezetének bomlásáról van szó, amelynek megállítására egészen más eszközökre volna szükség, mint amilyenek az alkalmazásba vett kisebb-nagyobb méretű hitelinjekciók és az osztrák államnak egyre nagyobb arányokat öltő garanciavállalásai. Azt mondják, hogy a válságot néhány nagyobb összegű külföldi rövidlejáratú hitel felmondása indította el. Tudni vélik azt is, hogy a gombot ugyan Párisban nyomták meg, de a hitelmegvonásokat a bécsi pénzpiac nehézségeiben nagyon is beavatott prágai kezek kezdeményezték azzal a céllal, hogy nyomatékosan értésére adják a német vámuniós tervet hajszoló Ausztriának, mennyire kézben tartják egész anyagi létét olyan tényezők, amelyek a német—osztrák vámunióról tudni sem akarnak. Az Anschluss kellemetlenkedő jegyét akarták egy könnyed hitelügyi legyintéssel Prága és Páris elhessegetni, miközben úgy fejen sújtották Ausztriát, hogy jobbra-balra tántorog tőle és attól lehet tartani, hogy fenyegető zuhanása magával rántja a szomszédos Csehországot és megrázhatja a Dunavölgyének egész gazdasági életét is. A csehek kétségbeesetten cáfolják, hogy a Kreditanstalt válságával kapcsolatban valamelyes összefüggés és kölcsönhatás volna Bécs és Prága között, de a csehországi közvélemény nem tud megnyugodni, mert érzi, hogy a láz magát a nagybeteg Ausztriát rázza, amellyel a cseh közgazdaság ezernyi szállal van összefűzve. A hatalmas osztrák pénzintézet zavarbajutásának közvetlen forrása onnan ered, hogy míg a háború előtt a saját tőkéje és az általa igénybevett idegen pénz úgy aránylott egymáshoz, mint egy a négyhez, most ez a viszony annyira megromlott, hogy tizenegyszer nagyobb idegen — és hozzá főképpen rövidlejáratú — kölcsönpénzt forgatott, mint amenynyire saját tőkét rúgtak. Erre a milliárdos külföldi hitelre az osztrák gazdasági életnek nem termelési célokra volt szüksége, hanem arra, hogy egy nagyigényű társadalom megszokott életszínvonalának szükségletei és a saint-germaini diktátum által meghagyott nagyon szűkös nemzetgazdasági erőforrások között tátongó hiányt valahogyan pótolni lehessen. A megnyomorított Ausztria immár több, mint egy évtized óta csak külföldi kölcsönökkel tengette életét. Külkereskedelmi mérlegének évenként egymilliárd schillingre rugó állandó passzívuma világosan jelezte, hogy Ausztria az egyre fokozódó eladósodás végzetes lejtőjére sodródott. Ezt a folyamatot némileg gátolta és lassította Ausztria hatalmas idegenforgalma és a nyomában támadó láthatatlan export, amelynek százmilliói nagymértékben segítségére voltak a fuldokló osztrák közgazdaságnak. A belső piacnak erre a mesterséges kiszélesedésére igen nagy szükség volt, mert a megcsonkított Ausztriának másik nagy baja onnan ered, hogy nemzeti termelésének mintegy felét kénytelen külföldi piacokon értékesíteni egyre fokozódó nehézségek közepette. Egy évtizeddel ezelőtt kivitelének még közel felét tudta elhelyezni a régi, megszokott piacokon, az utódállamok (Csehország, Magyarország, Szerbia, Románia) területén. Ez a kedvező arány ma már leszállott a kivitel nem egészen egyharmadára és pedig azért, mert egyrészt ,,a£ agárjellegű utódállamok iparfejlesztő, elzárkózó gazdasági politikát folytattak, másrészt pedig a fejlettebb iparú Németország és a pénztőkében gazdagabb Csehország kíméletlen versenye Ausztriát egyre inkább ikszorította a Duna völgyéből, a könnyen hozzáférhető szomszédos piacokról. Ausztria ilyenformán kénytelen volt ipari termelése igen jelentékeny részének értékesítésével a legkülönbözőbb és hozzá messzefekvő piacokon kísérletezni. Versenyzőképességét teljesen legyengítették az állami kiadások növekedésének rendkívüli gyors irama és a szocialista uralom által feltornyosított roppant súlyos szociális terhek. Költségvetésében a kiadások 1924 óta 1362 millióról 2300 millióra duzzadtak fel, ami több, mint hatvanszázalékos emelkedést jelent. Az állami kiadások egy fejre eső összege Ausztriában a háború előtti 128 schillingről 210-re, a tartományi és községi terhek 59-ről 119 schillingre szöktek fel. Könnyen megérthető ebből, hogy a Saint-Germainben megteremtett osztrák politikai és gazdasági országtorzó az adósságcsinálásra szorult, hogy kulturált lakosságának szokott életszínvonalát csak annyira mennyire fenn tudja tartani. És a lappangó betegségnek is ki kellett robbania, mihelyt az általános gazdasági krízis során megcsappant az idegenforgalom és a rövid lejáratra hitelezett külföldi kölcsönök visszavétele kezdetét vette. Ausztria betegágyba kerül most rémülten gyülekező politikai és pénzügyi tényezők vájjon észreveszik-e, hogy az omladozó osztrák hitelszervezet reperálása nem egyéb csupán pillanatnyi hatású toldozó-foldozó munkánál? És vájjon belátják-e végre, hogy Ausztria gazdasági életét kell mindenekelőtt egészséges viszonyokra visszavezetni, ami pedig mindaddig meg nem történhetik, amíg a Duna völgyét — amelynek Ausztria is szoros tartozéka és sorsának osztályosa — politikailag és gazdaságilag egyaránt nem helyezik észszerű alapokra. FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN ELŐFIZETÉSI ÁRAKI ?^VTRE» 24 „PENGA NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZI HétközNap’’ IA^A*RNAP 32 AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASARNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1931 JUNIUS 2. KEDD XII. ÉVFOLYAM, 122. (3078.) SZÁM SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFONI AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM : BUDAPEST 71, POSTAFIÓK 1» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP A magyarok ellen vad terrort alkalmazott a román kormány a hétfői képviselőválasztásokon A székely megyékben parancsot kaptak a prefektusok, hogy tilos magyar képviselőt választani . Egész Erdélyben egymást érték a letartóztatások A magyarok a féktelen terror ellenére is hűen kitartottak jelöltjeik mellett Kolozsvár, június 1. Hétfőn, az orthodox naptár szerinti román pünikösd másodnapján tartották meg a képviselőválasztásokat egész Romániában és Erdélyben. A választási küzdelem a kormány részéről az utóbbi napokban egyre határozottabban az erdélyi magyar párt teljes elnyomására szolgált. Erdély minden részéből jelentések érkeztek arról, hogy a kormány rendelkezései és a helyi hatóságok intézkedései a legszigorúbb tilalmakat mondták ki a magyar választókkal szemben. A kormány vasárnap rendeletet adott ki, amelynek értelmében a választás napján déli egy és két óra között a választási helyiségben isfedőtletéri szünetet kellett tartani s ezalatt* .Régi bizalmi társial sem tartózkodóhattak bent. Kétségtelen, hogy ez az új rendelet kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy az urnák tartalmát kicseréljék vagy az urnákat teljesen eltűntessék. Valamennyi magyar megyéből, Udvarhelyből, Csíkból, Háromszékről, azután Brassóból, Temesvárról és még sok helyről feháborító eseteket jelentenek. Az erőszakosságok mindenütt felülmúlják az eddigi választások során elkövetett hatósági visszaéléseket. A kormány természetesen nem kímélte a román ellenzéki pártokat sem és bukaresti jelentés szerint az ország különböző részeiből az ellenzék közvetlenül a királyhoz fordult távirati panaszokkal a választási viszszaélések miatt. Az eddig többségben lévő nemzeti parasztpárt azt, panaszolta fel, hogy Michalaviet, a párt vezérét, a volt belügyminisztert a választások idejére letartóztatták. Temesvár környékén a magyarokat nem engedték az urnákhoz járulni A lakosság az eddigi hírek szerint megdöbbentően csekély számban vett részt a választásban. Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy például a Temesvár közelében lévő községekben a csendőrség egyáltalában nem engedte meg a magyaroknak és a magyar párttal együtt szavazó ottani, németeknek, hogy az urnákhoz járuljanak. Emellett azonban voltak olyan kerületek is, ahol a választók egyáltalában nem érdeklődtek a szavazás iránt és akadt kerület, amelyben még a választók húsz százaléka sem kérte ki szavazóigazolványát. A rengeteg erőszak és visszaélés ellenére a kormány hivatalosan mindennek az ellenkezőjét jelenti és mi sem természetesebb, minthogy a szokásos választási eszközök igénybevételének eredményeképpen Iorga és Argetieanu máris azt a hírt terjesztik, hogy a kormány hatalmas többséggel került ki a választási harcból. Letartóztatták a trosszulalusi magyar jelöltet Brassói jelentés szerint a Hosszufaluban megtartott magyarpárti gyűlés után letartóztatták Gaál Endre dr. magyarpárti jelöltet, Sipos református lelkészt, valamint három gazdálkodót. Sipost később ideiglenesen szabadlábra helyezték, a többieket azonban az ügyészségi fogházba szállították. Szabó Béni magyarpárti listavezető azonnal interveniált a letartóztatottak szabadlábra helyezése érdekében, de sikertelenül. A magyar jelöltet azzal vádolják, hogy irredenta felhívásokat osztogatott a gyűlés tagjai között. A magyar párt erélyes hangú nyilatkozatban tiltakozott a letartóztatások ellen. Udvarhely megyében teljesen lehetetlenné vált a választási propaganda. A jelöltek nem hagyhatták el a várost és lépten-nyomon a rendőrség emberei kísérték őket. A hatóságok, állítólag, utasítást kaptak, hogy a színtiszta magyar lakosságú vármegyében tilos magyarpárti képviselőt megválasztani. Az utcán valósággal üldözték a székelyeket és akinél magyarpárti röpiratot vagy magyar újságot láttak, azt azonnal letartóztatták. Háromszéken betiltottak minden magyar programbeszédet Ugyanilyen események zajlottak le Háromszék megyében is. Itt még rosszabb volt a helyzet, mert a magyar párt bejelentett bizalmi embereit a választási elnökök visszautasították, úgy, hogy a magyar párt urnái őrizetlenül maradtak. Az orbai járásban már előre gondoskodtak arról, hogy a magyar szavazatok érvénytelenek legyenek. Ebben a járásban ugyanis lebélyegzetten választói igazolványokat osztottak szét, amelyeket a választási biztosok nem fogadtak el. Sepsiszentgyörgyön a csendőrség elkobozta a választási röpiratokat, letartóztatta a magyar párt plakátjainak kiragasztóit és eljárást indított mindenki ellen, aki hátán megtűrte a magyar párt plakátjait. A jelöltek úgyszólván sehol sem tarthatták meg programbeszédüket, mert a csendőrség emberei minden választói összejövetelt tiltott csoportosulásnak minősítettek és könyörtelenül szétkergettek. Az orbai járásban Szentkereszty Béla báróra, a magyar párt listavezetőjére mondott pohárköszöntőt valaki, mire a járási csendőrőrmester félbeszakította a beszédet azzal, hogy nem engedélyezi programbeszédek tartását. A hatóságok túlkapásának egyik kirívó esete, hogy Bethlen György gróf sem tarthatta meg programbeszédét Erdőszentgyörgyön. Petrozsényi jelentés szerint a választási terror a Zsil völgyében is teljes erővel tombolt. A liberálispárti kortesek és polgári ruhás rendőrök tartották megszállva az egész vidéket. Petrozsényban Muradi Sándor szobafestőlegény hangosan éltette az utcán a magyar pártot, mire néhány ember körülfogta és megverte. Muradit a rendőrségre kísérték, letartóztatták és csupán Veress Béla magyarpárti elnök közbelépésére bocsátották szabadon. Ára 16 fillér