Magyarság, 1931. július (12. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-01 / 146. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK] FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 13 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FILL AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ« M­ILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL» BUDAPEST,­ V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SÉ. TELEFON« AUTOMATA 294-31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM« BUDAPEST 71, POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1931 JÚLIUS 1. SZERDA XII. ÉVFOLYAM, 146. (3102.) SZÁM Franciaország válasznál írta: Ajtay József A Hoover által Amerikából elindított nagyerejű békehullámot világszerte min­denütt szinte viharos örömmel üdvözöl­ték. A hitüket vesztett, meggyötört lelkek a válság pusztító zivatarának elmúlását és az igazi béke szivárványának fel­ragyogását látták abban, hogy a világ sorsát intéző hatalmak legnagyobbika, az Egyesült Államok, veszik kezükbe a feldúlt és a válságok örvényébe taszí­tott Európa talpraállítását és ezen ke­resztül a hanyatlásnak indult nyugati civilizációnak megmentését. Csak a na­cionalista francia közvélemény nem tudta elleplezni kedvetlenségét és Prága rez­zent össze amiatt, hogy Amerika merész kézzel és a felsőbbséges erő tudatának szinte parancsoló határozottságával ka­pott bele Európa sorsának lejtőre került kerekébe. Párisban és Prágában egy­aránt keresztülvillant az agyvelőkön an­nak emléke, hogy tizenöt évvel ezelőtt az Egyesült Államok beavatkozása az antanthatalmak, illetve Franciaország javára döntötte el a végetérni nem akaró háborút. Csakhogy most ugyanaz a perdöntően roppant erő a szuronyok erdejére alapított francia álbéke ellen lép sorompóba és annak a Németor­szágnak siet segítségére, amelynek poli­tikai és gazdasági megnyomorítása, erői­nek gúzsbakötése, fejlődésének meg­bénítása a békeparancsok létrejötte óta a legfőbb programpontja a francia úgy­nevezett „békepolitikának.“ Ez a pél­dátlanul vaksüket politikai koncepció — a maga pillanatnyi fegyveres túl­súlyára támaszkodva — Franciaország biztonsága alatt a békeparancsok által teremtett fejtetőre állított helyzet erő­szakkal való változatlanul merev fen­­tartását, béke alatt a legyőzöttek néma beletörődését érti a rájuk rakott bilin­csekbe, a lefegyverzés alatt pedig a volt központi hatalmak örök fegyvertelen­­ségét. Nagy a megdöbbenés a francia nacio­nalisták táborában, de a pillanatnyi meghökkenést már­is kezdi felváltani az a csökönyös elbizakodottság, amely nem akar vissza­fordulni a hatalmi elfogult­ságnak több, mint egy évtized óta tapo­sott útjáról, bár jól érzi az egyre tor­nyosuló nehézségeket és veszélyeket. Franciaország vonakodása mögött a túlsúlyba került nacionalista befolyás érvényesül, amely mindenáron el akarja gáncsolni vagy legalább is lényegé­ből kivetkőztetni Hoover nagyszabású mentő tervét és az egész Európát átfogó békéltető akcióját. Ebben a vonakodó taktikázásban nemcsak a presztízskérdés játszik közre, amely Amerikának angol sugallatra történt hirtelen közbelépésé­ben Franciaország kontinentális irányító és döntő szerepének erős csorbítását látja. Nagy része van ebben az attól való félelemnek is, hogy ez az egy évi moratórium valójában az első lépést je­lenti a jóvátétel kérdésének újból való és gyökérig hatoló rendezése felé, ame­lyet könnyen nyomon követhet a béke­parancsok egész komplexumának újra való megvizsgálása és a revízió görgete­gének megindulása. A francia naciona­listák nem akarják belátni, hogy a páriskörnyéki békediktátumok egyrészt a jól felfogott francia érdek szempont­jából is elhibázott alkotások voltak, de másrészt hová­tovább tarthatatlanokká is válnak, mert nem nyugosznak a tény­leges erőviszonyok szilárd alapján és a mögöttük álló hatalmi tényezők nagyon megapadtak, míg az ellenük felsorako­­zók tábora egyre növekszik. A való helyzettel már régen tisztában levő zseniális francia államférfinak és nagy békebarátnak, Briandnak tragé­diája, hogy a győzelemtől még mindig bódult nemzetét zökkenő nélkül, szinte észrevétlenül óhajtotta átvezetni a ha­talmi szóval diktált és szuronyokon nyugvó álbéke veszélyekkel teljes ingo­­ványából az igazi, megegyezéses béke szilárd és biztos alapjára. Miközben azonban a diplomácia terén nagyszabású taktikai hadműveleteket és ügyesen lep­lezett megkerülő mozdulatokat végzett a nemzetek megbékítése érdekében és miközben páneurópai csalogatót fuvo­­lázott az emberek fülébe, egyszerre csak a viszonyok alakulása gyorsütemű fej­lődést vett és az események túlszár­nyalták a várakozó és és taktikázó této­vázásnak, a fokról-fokra való haladás­nak kényelmes politikáját. Ilyenformán a kimért tempójú Briand-féle béke­politika nemcsak lekésett a fejlemények gyorsvonatáról, hanem még ennek tete­jébe a francia nacionalisták támadásá­nak gyilkos tüzébe is került. Bármily óvatos, az események után sántikáló, sőt egyenesen lagymatag a Briand béke­­politikája, mégis ezt okolják a francia militarista-imperialista körök Németor­szág egyre türelmetlenebb, egyre békét­­lenebb és egyre fenyegetőbb magatar­tásáért és azért a morajló földindulásért, amely nagy fordulatok, gyökeres válto­zások közeledtét jelzi. Az utóbbi hónapok egymásra torlódó eseményei világosan mutatják, hogy ezt a halogató, felemás francia békepoliti­kát már csak igen rövid ideig lehet foly­tatni akár Briadnak, akár a helyébe ülő bármely más francia külügyminiszter­nek. A fejlemények egy-kettőre élére fogják állítani a helyzetet és a francia külpolitikának határozottan szint kell vallania: akarja-e komolyan Európa igazi békéjének megteremtését és haj­­landó-e levonni ennek természetes kö­vetkezéseit önmagával szemben és egy­ben levonatni szövetségeseivel is; avagy pedig nyíltan, kendőzetlenül kiáll a mos­tani militarista-imperialista fegyveres béke változatlan fentartása mellett és a pacifista álarcot teljesen levetve és a je­­lengi katonai túlerőre támaszkodva, lep­lezetlen küzdelembe bocsátkozik mind­azokkal a tényezőkkel és törekvésekkel, amelyek a békeparancsok által terem­tett gazdasági anarchia és állandó külpo­litikai feszültség megszüntetésében, il­letve a mindezt előidéző okok kiküszö­bölésében látják a kibontakozás útját? Ha Franciaország az utolsó pillanat­ban fel nem ismeri a való helyzetet és maga nem veszi kezébe nyíltan és ke­mény elhatározással az omladozó béke­tákolmányok gyökeres megváltoztatá­sát, akkor rövidesen nemcsak döntően hatalmas politikai és gazdasági ténye­zőkkel kerül szembe, hanem egy nagy­­lendülettel kibontakozó világáramlattal is, amely immár parancsolólag követeli az európai békének az erők természetes egyensúlyára és a nemzetek kölcsönös megegyezésére támaszkodó megterem­tését. Egyrészt elszigetelődés fenyegeti Franciaországot és másrészt végzetes halasztást szenvedhet az igazi béke meg­születése, ha a francia külügyi politika továbbra is makacsul kitart amellett, hogy az 1919/20-ban, a váratlanul nagy győzelem vakító és szédítő mámorában, minden egyetemes és jól felfogott érdek ellenére Európára kényszerített területi és gazdasági felforgatás továbbra is fen­­tartassék. Franciaországban az utóbbi időkben egyre több józan hang tör fel azoknak táborából, akik az elhibázott béke­parancsok létrehozásában nem részesek és azért felelősek nem lévén, mea culpa nélkül bevallhatják, hogy valóságos bűn volt Európa és Franciaország ellen egyaránt, amit a páriskörnyéki béke­tárgyalásokon elkövettek. Sokan a há­borús mentalitást levetkőzött franciák közül ma már tisztán látják a való hely­zetet és bátor szóval hirdetik, hogy az igazi béke megteremtése, a békeparan­csok szörnyű igazságtalanságainak jóvá­tétele korántsem franciaellenes gondo­lat, hanem ellenkezőleg, ez egyenesen Franciaország életérdeke és egyben fel­­sőbbrendű hivatása is, amely elől ki­térni, a kezdeményezést és irányítást más tényezőknek átengedni, nem jelen­­tene mást, mint a már megnyert háborút utóbb könnyelműen elveszteni. A francia közvélemény fokozódó ébredése reményt nyújt arra, hogy az elfogult, szélső francia nacionalizmust végül is legyőzi a józan belátás, a valódi érdekek fel­­ismerése és Franciaország nem szembe, hanem az élére kerül annak a törekvésé­nek, amely a széttépet és megkínzott Európának visszaadni igyekszik a nem­­zetek megegyezésén és szolidaritásán nyugvó igazi békét. Aláírták az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződést Magyar—osztrák kölcsönös áruforgalmi irodát létesítenek A közös szerv működése július elsején indul meg Az új magyar—osztrák kereskedelmi szer­ződést a két kormány képviselői kedden délután Bécsben aláírták. A szerződés min­denekelőtt az Ausztria részéről 1931 július 1-re a maga egészében felmondott szerző­dés több fontos részét újból hatályba lép­teti, nevezetesen az 1922 február 8-i alap­­szerződés általános részét, továbbá a vám­­kartelre vonatkozó megállapodást, valamint az állategészségügyi egyezményt. E meg­állapodáshoz csatlakozik e vámokra vonat­kozó megegyezéseket tartalmazó pótegyez­mény és záró jegyzőkönyv. A tarifán­g megállapodások azon az alap­elven jöttek létre, hogy az osztrák mezőgaz­dasági termelésnek megfelelő védelem nyúj­­tassék, anélkül, hogy a magyar kiviteli ér­dekek veszélyeztessenek. A tarifális szerző­dést a kivitelre vonatkozó általános meg­állapodás követi, amely közös állandó ta­rifatanács felállítását veszi tervbe. Ennek a tanácsnak feladata lesz azoknak az intézke­déseknek útját egyengetni, amelyeknek célja az áruk szállítását az egyik állam területéről a másik állam területére vagy azon keresz­tül megkönnyíteni. Ez a megállapodás egyidejűleg alapul szolgál külön­ megállapodások kötésére a két ország erre hivatott testületei között ab­ból a célból, hogy mindkét ország exportőr­jei különösen kedvező feltételek­ mellett kapjanak hitelt. Ennek alapján megálla­­ podtak egyrészről az österreichisches Kre ditinstitut für öffentliche Unternehmungen und Arbeiten, továbbá az Osztrák Szövetke­zetek Giro-központja, másrészről a Magyar mezőgazdasági Kiviteli Intézet, valamint a Magyar Külkereskedelmi Intézet Rt. A meg­állapodás értelmében a cél érdekében közös szervezetet állítanak fel: Osztrák-Magyar Kölcsönös Áruforgalmi Iroda cím alatt. Ez a magyar és osztrák részről két-két tagból álló választmány igazgatása alatt álló szerv közvetíti a két állam exportőrjei között az állami segítséggel- különösen kedvező felté­­telek mellett nyújtott hiteleket fuvarlevelek, raktárjegyek vagy más hasonló biztosíté­kok ellenében. Az etekintetben közreműkö­désre hivatott hitelszervezet Bécsben a már említett österreichisches Kreditinstitut für öffentliche Unternehmungen und Arbeiten, Budapesten pedig a Pénzintézeti Központ keretében fog működni. E közös szerv tevékenysége mindkét or­szág közgazdasági életének követelményei­hez rugalmasan fog alkalmazkodni és mind­két ország közgazdaságának erre hivatott tényezőivel való állandó közös munkásságá­ban a kiszabott kereten belül megteszi mindazt, ami a legalkalmasabbnak látszik a kölcsönös áruforgalom fejlesztése érdeké­ben. Az új államközi megállapodások általá­nosságban 1931 július 15-én lépnek életbe. Kivétel az osztrák gabona- és lisztvámokra vonatkozó határozmányok, amelyeknek már július 1-én kell életbe lépniök. Ugyancsak július elején a kölcsönös kivitel előmozdítá­sára létesített közös szerv működése is meg­­indulhat. Ara 16 miér Bud János nyilatkozata A magyar—osztrák kereskedelmi szerződés aláírásával kapcsolatban Bud János keres­kedelemügyi miniszter hosszabb nyilatkoza­tot tett, amelyben egyebek között ezeket mondja: " A szerződéses megállapodások általában véve a szokásos keretek közt mozognak. Létrejöttek mindazok a megegyezések, ame­­lyek szükségesek avégből, hogy a két állam között a forgalom zavartalanságát biztosítsák. Idesorozhatók az alapszerződés, mely a leg­nagyobb kedvezmény elvén épül, a kölcsönös vámsegélyre vonatkozó megállapodás, a me­zőgazdasági szempontból legnagyobb fontos­sággal bíró állategészségügyi egyezmény stb. — Természetszerűleg, mint minden keres­kedelmi szerződésnek, amely nem tisztán és kizárólag a legnagyobb kedvezmény záradé­kából áll, a szerződéses megállapodások leglényegesebb része az, amely a vámtarifális megállapodásokat tartalmazza. Ennél a tari­fális megegyezésnél számolni kellett Ausztria ama törekvésével, hogy az osztrák mező­gazdasági termelésnek erősebb védelmet kí­ván nyújtani, viszont a magyar kormánynak az volt a feladata, hogy e magasabb véde­lem dacára a magyar kivitelt az eddigi kere­tek között nemcsk biztosítsa, hanem annak fejlesztését is lehetővé tegye. Ennek a célnak megoldása érdekében a kereskedelempolitika nemzetközi elveinek szigorú fentartása mel­lett új utakat kellett keresni, amelyek segít­ségével a két állam közti kölcsönös forgal­mat tovább lehet fejleszteni. Hogy ez a cél elérhető legyen, a két kormány oly rendszer­ben állapodott meg, ami a két állam közti forgalmat olcsó exporthitellel és más kedvez­ményekkel mozdítja elő. Ez alapon biztosít­­tatik az a mi részünkre, hogy mezőgazdasági kivitelünk a magasabb vámvédelem dacára Ausztria piacán az eddigi mértékben helyet talál, sőt egyes vonatkozásokban még fej­leszthető is lesz.­­ Ugyanakkor azonos eszközök igény­­bevételével Ausztriának is mód adatik az ő idevaló ipari behozatalának fejlesztésére.

Next