Magyarság, 1931. augusztus (12. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-01 / 173. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294-32, 291-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1931 AUGUSZTUS 1. SZOMBAT XII ÉVFOLYAM, 173. (3129.) SZÁM Macdonaldék berlini látogatása­­ hozta meg a várt segítséget Németországnak Genf, július 30 (A Magyarság külön tudósítójától.) Ber­linből ideérkező információk arra enged­nek következteti, hogy a francia—német viszonyban némi enyhülés várható. Mi­után ennek a viszonynak a kialakulása visszahatással lehet a magyar külpoliti­kára is, érdemesnek tartom német for­rásból származó információimat közölni. Sem a párisi, sem a londoni konferen­cia a német—francia viszonyban nem hozott lényegbevágó, tárgyi javulást. At­moszféra-javulásról lehet beszélni. Úgy Párisban, mint Londonban, a két ország delegáltjai közt a tárgyalások hangja igen szívélyes volt. A franciák most is bevon­ták tanácskozásaikba Hesnard tanárt, aki a tolmács feladatát látta el. A való­ságban azonban Hesnard szerepe jóval nagyobb szokott lenni. Hesnard profesz­­szor hivatalosan a berlini francia nagy­­követség sajtóattaséja, voltaképpen azon­ban Briand bizalmasa, akinek a locar­­nói politika előkészítésében aktív, talán döntő szerepe volt. Stresemann idejében Hesnard persona gratissima volt a Wil­­helm-strasse-n és el lehet mondani, hogy a német külügyminiszter többet érintke­zett az ő útján Briand-nal, mint Marge­­rie nagykövet révén. Hesnard szerepére és befolyására jellemző, hogy neki külön futárküldeményekre volt joga és ezen az úton juttatta el bizalmas információit közvetlenül Briandhoz, a nagykövet ki­kerülésével. Hesnard közvetítőszerepe az utóbbi tárgyalásokon háttérbe szorult Francois-Poncet francia gazdasági ál­lamtitkár jelenléte folytán, akinek töké­letes németsége a megbeszéléseket ben­sőségesebbé és kellemesebbé tette Fran­­çois-Poncet egyike ama kevés franciák­nak, akik a német műveltséget ismerik s azt részben fel is szívták. Iskoláinak egy részét, egyetemi éveit Németország­ban végezte. Egyébként őt emlegetik Margerie utódjának, mint jövendő ber­lini nagykövetet. Miért távozott Brüning Londonból üres kézzel? Ennek a szívélyes hangulatnak az elle­nére sem Párisban, sem Londonban semmi közeledés politikai téren nem történt. Úgy Brüning, mint Laval, me­reven kitartottak álláspontjuk mellet­t. Végeredményben ennek lett a következ­ménye, hogy Németország üres kézzé­ távozott Londonból. Kiderült, hogy az a hír, miszerint Franciaország vonako­dása esetén Amerika és Anglia fognak Németországnak kölcsönt folyósítani, csak blöff volt. Franciaország nélkül az angolok nem tudnak, az amerikaiak pe­dig nem akartak kölcsönözni. Ez Berlin­ben meglehetős csalódást keltett. Állító­lag a kancellár párisi útja előtt Hitlerrel ideiglenes fegyverszünetet kötött és ígé­retet tett arra, hogy a politikai garanciák kérdésében nem fog engedni a párisi nyomásnak. Arra tehát nem számítottak, hogy francia kölcsönt kapjanak. De azt hitték, hogy Londonban sikerül elérni, hogy a franciák legalább a Bank of England-nek fognak hitelt nyújtani, amit ezek azután a németeknek továbbíthat­nak és ezt Amerika kiegészítené. London tehát határozott csalódást hozott és ezt a német hivatalos körök nem is tagad­ják. Stimson nem találkozott Berlinben a német nyomorral Londonból először Stimson jött Ber­linbe, hogy Amerikába való visszautazása előtt a helyszínen tanulmányozza a né­met helyzetet. Hoover elnök és az ame­rikai pénzvilág London előtt és London után is azon az állásponton volt, hogy Németországnak addig nem lehet köl­csönt nyújtani, amíg saját maga nem hozza rendbe a szénáját, le nem építi büdzséjét, túlméretezett iparát, kereske­delmét, tisztviselőinek fizetését stb. Ber­linben kritizálják azt, hogy Stimson­nak semmit sem mutattak be a német nyo­morról. Kivitték őt Potsdam­ba, a német imperializmus és nagyság palotájába, megmutatták neki Sans Souci minden szépségét és gazdagságát és nagyszerű ebédeket adtak tiszteletére. Az újságírók Úgy tudják, hogy erre Stimson egymaga indult fölfedezőútra Berlinben és azt ta­pasztalta, hogy a Kínó­k tömve vannak és az emberek nem takarékoskodnak. Ez az amerikainak elég volt. Ez, persze, csak anekdota. Tény az, hogy Stimson berlini látogatása sem ered­ményezett pénzbeli segítséget a német gazdasági életnek. Az amerikai külügyi államtitkár felhasználta ottartózkodását arra, hogy a „zseb­cirkálók“ kérdését fölvesse és igyekezzék a németeket eddigi álláspontjuk feladására bírni, rámutatva arra, hogy csak ily módon lehet a fran­ciáktól remélni, hogy aranyukat egy nemzetközi kölcsönhöz rendelkezésre bo­csátják. Állítólag azt is kijelentette volna, hogy Franciaország nélkül Amerika sem ad kölcsönt. Ennek ellenére a németek ragaszkodtak álláspontjukhoz úgy a cir­kálók, mint általában a leszerelés kérdé­sében. Ezzel a negatívummal hagyta el Stimson Berlint. A francia arany háborúja Anglia ellen Közben a franciák sem voltak tétlenek. A francia diplomácia mindent elkövetett, hogy megakadályozza a berlini találko­záson egy franciaellenes német—angol front kialakulását. Erre a legjobb mód­szernek látszott Anglia megfenyegetése. Megindult a francia arany háborúja Ang­lia ellen. A francia bankok visszavonták Angliában levő rövidlejáratú hiteleiket, a Banque de France tömegesen dobta piacra angol deviza-készletét. Angliából egyre-másra érkeztek az aranyrúd-szál­­lítmányok Belgiumba, Hollandiába, de főleg Párisba. A két ország sajtója olyan éles hangon kritizálta egymást, mint még soha a háború után. Még a komoly Times is megvetéssel beszélt a francia Shylock-ról, az egyik párisi lap pedig Montague Norman-t, az angol bank kor­mányzóját, „világ gonosztevőjé“-nek, le malfaiteur mondial-nak merte nevezni. Közben azonban az angol arany egyre özönlött át a Csatornán és Angliát az a veszedelem fenyegette, hogy Németország sorsára jut. Szerencsére az angolok hi­degvére és a fontba vetett törhetetlen bizalma elejét vette minden pániknak. A „világ gonosztevője, azonban mégis jónak látta, hogy a Banque de France­­szal tárgyalásokat kezdjen. Egyik igaz­gatója átutazott Párisba és erre, szinte egyik napról a másikra, a franciák abba­hagyták a font ellen intézett offenzívá­­jukat, megszűnt az arany kiszivárgása Angliából, az angol valuta megerősödött. Ezek az angol—francia tanácskozások Berlinben nagy érdeklődést keltettek és a Wilhelm­strasse-n azt a benyomást nyerték, hogy az angolok engedményeket voltak kénytelenek tenni a franciáknak valutájuk védelmére. Csak így tudják megmagyarázni a font hirtelen feljavu­lását. Sőt Berlinben attól tartanak, hogy nemcsak pénzügyi, hanem diplomáciai biztosítékokat is kaptak a franciák Ang­liától. Gröner visszautasította Macdonald kívánságát Mindez közvetlenül Macdonald és Hen­derson berlini útja előtt történt. De a Bank of England párisi tárgyalásai rá­nehezedtek ez angol politikusok berlini látogatására. Henderson és különösen Macdonald teljes erkölcsi támogatásuk­ról biztosították a németeket, de ennél tovább nem mentek és nem is mehettek. A hangulat nagyon franciaellenes volt, de gyakorlat­, téren nem jutott kifeje­zésre. A Brüninghez közelálló Germania föltűnést keltő cikkben támadta az „aranygolyók“-kal harcoló ellenséget. Az angol miniszterelnök meleg szavak­ban ünnepelte Németország nagyságát és jövőjét. De ez volt minden. Mint Stimson, Macdonald is igyekezett a németeket fegyverkezési programjuk feladására bírni. Mint az amerikaiak, az angolok is rísus-t kaptak. Macdonald Gröner hadügyminisztertől azt kívánta, hogy az 193­2-es nagy leszerelési konfe­rencia tárgyalási alapjául Németország fogadja el azt a jegyzőkönyvet, amelyet a konferenciát előkészítő bizottság többsége magáévá tett. Ez a jegyzőkönyv a francia álláspontot tü­krözteti vissza és némi mó­dosítás után Anglia is csatlakozott hozzá. Ha ezt a jegyzőkönyvet Németország tárgyalási alapul fogadja el, az annyit tett volna, hogy lemond eddigi álláspont­járól, azaz ama követeléséről, hogy előbb a győzők és legyőzöttek közti jelenlegi egyenlőtlenséget kell megszüntetni s csak azután lehet egyenlő alapon és mérték­ben leszerelni. Gröner Macdonald-nek ezt a kérését határozottan visszautasította. Az angolok berlini látogatása tehát sem a pénzügyi, sem a diplomáciai hely­zetben semmi lényeges változást nem ho­zott. A látogatásnak megvolt az erkölcsi súlya. Mintha a németek jobban kezde­nének bízni saját erejükben. A bizalom helyreállása jelentékenyen megjavíthatja a pénzügyi helyzetet. Ha a londoni ta­nácskozások határozatait végrehajtják, vagyis ha a Bank of England és a Fede­ral Reserve Bank-nak sikerül az angol és amerikai bankokat visszatartani attól, hogy a rövidlejáratú hiteleket Németor­szágból kivonják, akkor Berlinben bíz­nak abban, hogy saját erejükből sikerül megoldani a válságot. Tekintettel arra, hogy Franciaország alig ötszázaléknyi rövidlejáratú hitelt adott a német ban­koknak és tekintettel arra, hogy mind Stimson, mind Macdonald újra ígéretet adtak a németeknek a hitelkivonások megszűnésére, tényleg sok remény van arra, hogy a német krízis mélypontján már túl van. Minden attól függ, hogy ha majd a német bankok újra kinyitják Schalter­eiket, nem fog-e a közönség újabb rohamot rendezni a bankok el­len és ezzel újra megtámadni saját va­lutáját. Mindez bizalom kérdése, mert egyébként Németország csakugyan olyan gazdasági erőforrásokkal rendelkezik, amelyek segítségével, egyelőre, saját ere­jéből talpraállhat. Ha pedig a németeknek sikerül otthon rendet teremteniük, akkor sok mindent megnyertek. Először is a bizalom hely­reállása, a német gazdasági élet megerő­södése, egészséges alapokra helyezkedése esetén, a kiszivárgott külföldi tőke újra visszajön és Németország újra kölcsön­höz juthat, anélkül, hogy ennek ellené­ben politikai garanciákat kellene adnia. Ez esetben a francia—német viszony is új alakulás előtt állna. Jelenleg a Wil­­helmstrassén, természetesen, hallani sem akarnak a franciák politikai garanciái­ról. A legtöbb, amit a franciák remélhet­nek, hogy a németek meg fogják lassí­tani a cirkáló építését, a Stahlhelm és a Su­tlerianusok franciaellenes tüntetéseit igyekezni fognak megakadályozni. Hogy ezen az alapon lehet-e „enyhülés“ a francia—német viszonyban, az egyrészt a német belpolitika további alakulásá­tól, másrészt a franciáktól függ. Egyelőre még az sem bizonyos, hogy Laval és a francia miniszterek csakugyan el fog­nak-e látogatni Berlinbe.­­. Ára 16 fillér

Next