Magyarság, 1931. november (12. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-03 / 249. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILC, VASÁRNAP 32 FELL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST. Í931 NOVEMBER 3, KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ« MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62 POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XII. ÉVFOLYAM, 249.­­3205.­ SZÁM A népszövetségi bizottság jelentése és a moratórium ir­a: Károlyi Imre gróf Mindenki fenntartás nélkül fogja tudomásul venni a népszövetségi bizott­ság jelentésének az állam pénzügyi hely­zetére vonatkozó megállapításait. Ki­vil­áglanak belőle — szószerinti idézéssel — a következők: 1. hogy Magyarország helyzetét súlyosbította a kiadásoknak az elmúlt években a bevételeket meg­haladó mértéke; 2. kölcsönöknek külföl­dön túlzott mértékben és gyakran nem produktív célokra történt igénybevétele; 3. hogy a bevételek előirányzata túlságo­san optimista volt; 4. hogy egy meg nem felelő költségvetési rendszer követése folytán a beruházási kiadások leg­nagyobb része a költségvetésen kívül, az országgyűlés előzetes ellenőrzése nélkül nyert fedezetet; 5. hogy az egész ország adóssága, beleértve az állam, a közüle­tek, bankok és egyéb adósok tartozásait, az elmúlt hat évben oly mértékben nö­vekedett, amelyet az ország valóságos szükségletei nem követeltek; 6. hogy a távozó népszövetségi főbiztosnak 1927 ben adott azon figyelmeztetése, amely szerint Magyarország helyzete kielégítő és ilyennek kellene maradnia, feltéve, hogy a kormány a nehéz időkben nem csökkenthető állami kiadások tekinteté­ben egészséges és konzervatív politikát folytat és ha az ország nem vesz túlsá­gosan sok külföldi kölcsönt igénybe , nem részesült kellő figyelemben; 7. hogy az ország adósságainak szolgálatát csak akkor láthatja el, ha a passzív kereske­delmi mérlegét aktívvá változtatja át; 8. hogy nem áll módjában minden rövid­­lejáratú adósságát esedékességkor meg­fizetni; 9. hogy figyelembe véve a gaz­dasági életre ez időszerint nehezedő súlyos nyomást, az állami kiadások csök­kentése tekintetében eddig tett intézke­dések ki nem elégítőek és hogy a jelen körülmények között a kiadások összegét oly színvonalra kellene leszállítani, amely megfelelőbb arányban áll az or­szág teherbíróképességével; 10. hogy a teljes évi bevételeknél 800 millió pengő felső határt meghaladó összegnél többre nem lehet számítani. A bevételeit további rohamos csökkenésével kell számolni Véleményem szerint különösen elis­merésre méltó és megszívlelendő az a mondat, amely szerint a kiadások össze­gét arra a színvonalra kellene leszállí­tani, amely megfelelőbb arányban áll az ország teherbíróképességével. Nem mond ugyan a jelentés kifejezett véle­ményt az ország jelenlegi adóztatásá­nak, helyesebben túladóztatásának mér­véről, de a fent idézett mondat tényleges kritikát jelent az ország teherbíróképes­ségével arányban nem álló kiadásokról és ezek fedezetéül annak gazdaságából kiszivattyúzott adóztatásról. Ezen meg­állapításokhoz magam részéről csupán csak annyit vélnék hozzáfűzendőnek, hogy a várható bevételre vonatkozó 800 milliós becslés is előreláthatólag túlzottan optimista. Ha tekintetbe vesz­­szük, hogy az 1930—31-ik évben a köz­­igazgatási bevételi eredmény már csak 829.6 millió volt, akkor nemcsak a re­videált költségvetés szerint előirányzott 918.9 millió közigazgatási bevétel lát­szik túlzottnak, de még a jelentésben foglalt 800 millió is. Az állami üzemek pedig, amelyeknek bevétele 1930—31- ben már csak 427.3 millió volt, szemben az 1931—32-ik évre előirányzott 437.8 millióval, a legjobb esetben sem fognak fölösleget produkálni. A keresetek rohamos apadása, a ter­melési haszon összezsugorodása olyan fokozatosan növekedő és súlyosodó fo­lyamatot képez, amely egyre fokozot­tabb mértékben fog érvényesülni az adó­zók teherviselő képességének meggyen­gülésében, az adóhátralékok szaporodá­sában és behajthatatlanságában. Ezen nem fog segíteni sem az adóemelés, sem pedig más, a gazdasági életet és terme­lést terhelő, az önköltséget megdrágító esetleges rendelkezés, mint pl. vasúti, vagy posta—távirda tarifaemelések, mindez csak a forgalom, a kereset, tehát az adózóképesség további összezsugoro­dását eredményezné. A világválság fej­leményeiből, sajnos, eddig csak arra le­het következtetni, hogy az 1932—33-ik év bevételei még az 1931—32-ik év be­vételei alatt is kell, hogy maradjanak. Uyformán pedig aligha szabadna többre számítani, mint 750—775 millió köz­­igazgatási bevételre és 350—375 millió állami üzemi bevételre. Ennélfogva nem maradhat más hátra, mint a kiadások további kényszerű csökkentése. Lehetetlenség évi 300 millió pengős exportfelesleget előteremteni Amennyire azonban egyébként meg­jegyzés nélkül vehetők és veendők tudo­másul a bizottság megállapításai a tény­leges pénzügyi helyzetre vonatkozólag, annyira kihívja a jogos kritikát a jelen­tésnek azon része, amely útmutatásul kíván szolgálni. Hogy olyan országban, mint Magyar­­ország, amelynek fizetési mérlegében semmiféle más jelentősebb aktív tétel nem szerepel, a kereskedelmi mérleg ak­tívumából kellene a fizetési mérleg egyéb passzív tételeit fedezni (amennyiben to­vábbi kölcsönökkel nem nyernek ezek a passzív tételek fedezetet, ami most ki­vihetetlen, de nézetem szerint el is lenne kerülendő­, az valóban nyitott ajtó és nem kíván különösen bölcs megállapí­tást. De az a direktíva, vagy akárcsak az az elképzelés is, hogy a jelenlegi világ­válságban és még­hozzá a válság leg­súlyosabb mértékű mezőgazdasági de­pressziójában a túlnyomólag agrárter­­melésű Magyarország képes lehessen 300 millió kereskedelmi mérleg-aktívu­mot produkálni, ez annyira abszurdnak látszik, hogy közelfekvő a kételkedés, váljon csakugyan komolyan gondolták-e ezt lehetségesnek a kiküldöttek. Kereskedelmi mérlegünk, mely 1928 és 1929- ben is erősen passzív volt, az 1930- ik év mérlege a forszírozott mező­­gazdasági export, valamint a hatásában már erősen mutatkozó világválság foly­tán erősen csökkentett import következ­tében közel 80 milliónyi aktívumot mu­tat ugyan, de ez ez év első felében ismét közel 50 milliónyi passzívummá alakult át. Az összes mezőgazdasági áruk katasztrofális áresése folytán, valamint a feldolgozó ipar által szükségelt nyers­anyagok beszerezhetéséhez megkívánt devizák megszorítása miatt várható ipari exportcsökkenés következtében szerin­tem a következő évben legjobb esetben is legfeljebb 100—150 millióra lehet be­csülni a remélhető aktívumot, tehát a külföldi tartozások törlesztése és ka­matai fejében fizetendő évi 300 millió­nak a felére. De erre is csak azon eset­ben, ha egyrészt a mezőgazdasági áruk árszintje nem követ továbbra is lefelé­­menő tendenciát és ha legalább átlagos középtermésben lesz részünk, másrészt ha mezőgazdasági árukivitelünk keve­sebb akadályokba fog ütközni, mint je­lenleg. Importunk lényegesebb tételei nem lesznek a végletekig redukálhatók anélkül, hogy az egész termelés, úgy a mezőgazdasági, mint az ipari, egészen meg ne béníttassék. Ez év első felé­nek 306 milliónyi importja (szemben az előző év első felének 409 milliónyi im­portjával) már nem igen leir el lényege­sebb redukciót, éppen a kiadósabb té­telekben nem (nyers és megmunkált fa, szén, papír és papíráruk, nyersdohány, nyersbőr, gépek és készülékek, nyers­pamut, pamutszövet, pamutfonál és cérna, selyem és selyemfonál, ásvány­olaj, déligyümölcs, kávé). De tegyük fel, hogy a nem okvetlenül szükséges import elmaradása folytán ez még további 30 százalékkal redukálható lenne — amit saját termelésünk csorbítása nélkül alig hinnék lehetőnek — még mindig kitenne a félévi import 220 milliót, vagyis egész évben 450—500 milliót, amivel szemben nem tudom elképzelni, hogy lehessen a jövő évben az ideinél jóval magasabb exportértékre számítani Nem tö­rleszthetjük külföldi tartozásainkat Az ipari termelésből remélhető export értéke csökkenni fog a devizakorláto­zás következtében beálló nyersanyag­­redukció folytán, a mezőgazdasági ter­melésből remélhető export pedig, ha nem is fog csökkeni, de lényegesebb emelkedést jobb termés esetén is bajo­san fog elérhetni, egyrészt, mert semmi reális kilátás sincs arra, hogy a mező­­gazdasági árak árszintje erősebb mér­tékben emelkedhessék, másrészt, mert az egész mezőgazdasági produkció fo­kozatosan fogja kezdeni megérezni az általános elszegényedés következtében beállott kényszertakarékoskodást, gépek­ben, eszközökben való utánpótlás hiá­nyát, műtrágyák hiányát, stb. Egyik legnagyobb bajunk a mezőgazdasági produkció terén, hogy az még most is túlnyomó részben gabonatermelésre van alapítva, amely a világpiaci áresésnek a legjobban van kitéve. Az utóbbi kor­mányok indolenciája és rövidlátása foly­tán semmi sem történt a magasabb kultúrájú, magasabb értéket képviselő mezőgazdasági termelésre való áttérés érdekében. Ennélfogva a termelés legje­lentősebb részében veszteségre produkál és veszteséggel exportál. Ha azokat a tőkéket, amelyeket az elmúlt 50 év alatt az iparfejlesztésbe fektettek, csak részben is a mezőgazdasági termelés magasabb színvonalra hozatalában és egészséges gyökerű mezőgazdasági ipa­rok fejlesztésére fordították volna (gyü­mölcstermelés és konzerválás, zöldség-, főzeléktermelés és konzerválás, öntöző­művek és csatornák, húsfeldolgozás, baromfi- és tojástermelés stb.) akkor nem éreznénk ma olyan súlyosan a mezőgazdasági áreséseknek katasztrófá­­lis hatását, mint így, megmaradva a mezőgazdasági termelés legkezdetlege­sebb fokán, a gabonatermelésen, amely természetesen legjobban van kitéve a világpiaci áresésnek. A kereskedelmi mérleg várható aktív szaldója tehát semmiképpen sem lehet a legközelebbi években elegendő ahhoz, hogy a külföldi tartozások törlesztése és kamatfizetése ebből fedezetet nyerjen. Ha a kormány egyrészt tartózkodni akar az inflációtól, amit magam részé­ről is csak helyeselni tudok, tehát meg­szorítja a devizák forgalmát, illetve be­követeli az exportból előálló devizákat és ez­által automatikusan leredukálja az ipari termelést, másrészt teljesíteni akarván a külföldi tartozások törlesz­tését és kamatfizetését, ezeket az ex­portdevizákból fedezi, akkor két ma­lomkő közé fog szorulni, mert a devizakorlátozás folytán a terme­lés okvetlenül csökkenni fog, tehát csökkenni fog az export is, ezáltal csök­kenni fognak az exportból folyó devizák is és előbb-utóbb mégis be fog követ­kezni az, hogy a küföldi tartozások törlesztésére és kamatfizetésére nem lesz meg a mód. Az infláció elkerülése szempontjából szükséges a devizakor­látozás, de csak addig, hogy az export­ból befolyó devizák újból a legális de­vizaszükséglet fedezésére fordítassanak, külföldi tartozások fizetésére pedig leg­feljebb annyiban, amennyiben több a befolyó deviza, mint amennyi a legális szükséglet. A mi mostani siralmas hely­zetünkben nem bírhatjuk ki a termelés további csökkentését, az evvel járó to­vábbi munkanélküliség és nyomor fel­idézése, a fogyasztás további zsugoro­dása és a teherviselőképesség teljes összeroppanása nélkül. A hitelező államoknak számolniuk kell azzal, hogy ezt sem mi, sem a többi legyőzött és eladósodott állam nem fogja kibírni. Németország sem, Ausztria sem, Bulgária sem. Nem­­Stillhalten kell, hanem teljes moratórium Nincs más észszerű mód, mint egy több éves moratórium a külföldi tarto­zások megfizetésére. Nem „Stillehalten“, hanem teljes moratórium, a kamatfize­tésre is. És nem 6—6 hónapos, hanem ,9—5 éves. A tartozások utáni kamat­lábak pedig okvetlenül redukálandók, mert ezeket a mai és a közeljövőben várható világgazdasági viszonyok között a termelés hasznából kipréselni nem lehet. Ezek a kölcsönök akkor kontra­­háltattak és kamatlábaik akkor állapít­tattak meg, mikor a világgazdasági vál­ság folyamata még nem indult meg, vagy legalább is nem mélyült még ilyen végzetesen ki. H Ha a mi tartozásainknak kamatlábait a felére leszállítva, pár évi moratórium után felvesszük a törlesztést és kamati fizetést, akkor a hitelezők egészen biz­­­tosan meg fogják a pénzüket kapni, így pedig valószínűleg nem, mert a végrom­­lásba kergetett adós azután egyáltalában nem tud fizetni. A moratóriumot pedig egész állami adminisztrációnk egyszerűsítésére és csökkentésére kellene fordítanunk. A mi állami adminisztrációnk erősen túl­, dimenzionált, költséges és rossz is. Ál­­talában véve túlságosan bürokratikus, lassú, fontoskodó, aktagyártó, túlnyomó­, részben a lakossággal szemben elvárható előzékenység kellő mértékével nem bír, gyakran azt látszik hinni, hogy a lakos­,­ság van az adminisztrációért és nem meg-, fordítva, a magántevékenységet, inicia­s Ára 16 fillér

Next