Magyarság, 1932. április (13. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 12. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1932 ÁPRILIS 1, PÉNTEK X11. ÉVFOLYAM, 73. (3325.) SZÁM ­­i 1 ......................"" " " ' Károlyi Gyula gróf miniszterelnök ú­ra megígérte a gazdasági programot Az egységes párt csütörtökön este értekez­letet tartott, az átlagosnál nagyobb érdek­lődés jegyében. A kormány tagjai közül megjelentek Károlyi Gyula gróf miniszter­­elnök, Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter, Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter, Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter, Purgly Emil földmivelésügyi miniszter és Karafiáth Jenő kultuszminiszter. A honvédelmi minisz­ter kivételével tehát ott volt az egész kor­mány és a párttagok is igen nagy számban gyűltek össze. Az érdeklődés elsősorban két kérdésnek szólt. Egyrészt a kamatláb leszál­lításának kérdése tartotta izgalomban a ke­délyeket, másrészt várták, hogy Károlyi Gyula gróf miniszterelnök felszólal, előter­jeszt néhány régóta várt törvényjavaslatot és általában a parlament egyhónapos szünete után képet ad a helyzetről és programot ad a legközelebbi intézkedésekről. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök felszó­lalását várták már délelőtt az" képviselőh­áz­­ban is, de nem került rá a sor. Az egységes pártban ugyancsak hiába várták ezt a prográmsbeszédet, amely helyett a miniszter­elnök rövid felszólalásban csak a jövő hétre ígérte a várt törvényjavaslatokat. Általában már kezdi megszokni az egységes párt és az egész politikai világ is, hogy Károlyi Gyula gróf programbeszédeit mindig csak várják, de sohasem hallják a különböző gyülekeze­tekben. A miniszterelnök igen nagy mérsék­letet tanúsít ezen a téren, amit a párt ezúttal is meglehetős csalódottan vett tudomásul. Annál többet szerepelt a párté­rtekezlet so­rán a kamatláb leszállításának a kérdése. Az egységespárti szónokok meglepően nagy számban és meglepően erélyes hangon sür­gették a bankkamatláb leszállítását, az ered­mény azonban, amelyet elértek, csak néhány óvatosan megfogalmazott és általánosságban tartott pénzügyminiszteri kijelentés volt. A válasz után, amelyet Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a felszólalóknak adott, egé­szen kétséges, hogy sor kerül-e a közel­jövő­ben a bankkamatláb leszállítására, vagy nem. Elsősorban az agrárblokk tagjai tárgyalták ezt a kérdést izgatott hangulatban, miután jelenleg, a tavaszi mezőgazdasági munkák megindulásának idején, a mezőgazdaságra nézve a legfontosabb a jelenleginél olcsóbb termelési hitel biztosítása. Titkos szavazás (y) A főváros törvényhatósági bizott­ságának szerdán tartott rendkívüli köz­gyűlésén Peyer Károly, szocialista kép­viselő, városatya terjesztette elő az ellen­zéknek azt az indítványát, hogy a fő­város az országgyűléshez intézett felirat­ban kérje a választójogi törvény sürgős reformálását a nyílt szavazás eltörlésé­vel, az arányos képviselet biztosításával, arányos választókerületi beosztással, az ajánlási rendszer visszásságainak kikü­szöbölésével. A közgyűlés egyhangúlag — tehát a kormánypárti városatyák hozzá­járulásával is — magáévá tette azt az indítványt, amellyel a székesfőváros túl­nyomórészt konzervatív elemekből álló képviselete tüntetően állást foglalt a tit­kos szavazás mellett. Nem nehéz belátni, hogy a főváros közgyűlésének elhatáro­zása hatalmas lökést fog adni annak az ellenzéki mozgalomnak, amely a titkos szavazás törvénybe iktatását ma már az alkotmányos rend, az igazi parlamenta­rizmus biztosítéka gyanánt követeli. Alig kétséges, hogy a nyíltszavazásos rend­szer hónapjai — tízéves dicstelen múlt után — meg vannak számlálva és azok­nak államférfias bölcsessége és politikai előrelátása szomorúan levizsgázott, akik egy évtizeddel ezelőtt, az új korszak haj­nalhasadásán, a nyílt szavazás elavult, idejétmúlt rendszerének visszaerőszako­­lásában vélték föltalálni az általános vá­lasztójog radikalizáló hatásának biztos és megfelelő ellenszerét. Hiába volt akkor a polgári ellenzék részéről minden figyelmeztetés, hogy a vég letűnt Tisza Kálmán-korszak rozs­dás eszközeivel, a nyílt szavazásra föl­épített közigazgatási önkénnyel az új idők követelményeinek megfelelő, a ma­gyar nemzet újjászületését és erőinek teljes kibontakozását biztosító, minden radikalizmustól ment haladó szellemű alkotmányos kormányzati rendszert te­remteni nem lehet és még kevésbé érhető el ezzel az elmúlásra ítélt „támasztékkal“ a jogosult konzervatív érdekek tartós védelme. Mindez süket fülekre talált annál a rideg pártönzésnél és diktatóri­kus kormányzati elgondolásnál, amely­nek célkitűzése nem ismert magasabb szempontot, mint a kialakult kormány­­párti szervezetnek minden eszközzel való állandósítását és egy álparlamentarizmu­son nyugvó tartós és kényelmes kor­mányzás biztosítását. Most gyorsan kö­zeledik az az időpont, amikor a kormány nem térhet ki a közvélemény nyomása elől, amely hovatovább jóval erősebb lesz, mint a megriadt és csüggedt kor­mánypárt ragaszkodása az önbiztosító nyílt szavazáshoz. A főváros közgyűlésé­nek egyhangú állásfoglalása világosan mutatja, hogy a titkos szavazással szem­ben mennyire meggyöngült a kormány­­párti elemeknek ellen­állása. A makacs ellenzésből, a merev elzár­kózásból most a másik végletbe kezdenek átcsapni azok, akik a titkos szavazás behozataláról, a választási törvény súlyos hibáinak megreformálásáról tudni sem akartak. Ma már nemcsak tiltakozni felejtenek el, hanem az ellen sincs sza­vuk, hogy a szociáldemokraták legyenek az élen akkor, amikor a székesfőváros egyhangúan nyilatkozik meg a titkos szavazás mellett és így magukhoz ragad­ják a tömegek szeme előtt a győzelem és dicsőség pálmáját. Ha visszagondolunk a tíz év előtti hely­zetre, szomorúan kell megállapítanunk, hogy parlamentáris rendszerünk lerom­lása soha nem következett volna el és a választójog kérdése ma megoldatlanul nem súlyosbodnék válságos gazdasági és szociális helyzetünkre, ha akkor a nem­zet egyetemes érdekei, nem pedig párt­hatalmi törekvések irányítják a kor­mány választójogi elgondolását. Soha jobb alkalom nem kínálkozott, mint akkor, arra, hogy egy olyan nemzetgyű­léssel, amely a legszélesebb demokratikus alapon jött létre, olyan választási tör­vényt szavaztassunk meg, amely a mo­dern demokratikus követelmények ki­elégítése mellett számot vet azokkal az új választójogi gondolatokkal is, ame­lyek a nyers általános választójog fogya­tékosságainak kiküszöbölésére alkalma­sak és amelyek egyben a jogosult, kon­zervatív érdekek védelmét is magukban foglalják. A teljes általánosság jegyében, titkos szavazással létrejött első nemzet­gyűlésbe, tudvalevőleg, nem a radikális felforgatók, a forradalmasítók jutottak be, hanem a józan gondolkodású, fele­lősségtől áthatott demokratikus elemek, amelyektől minden távolabb állott, mint­ az, hogy a magyar országgyűlést a nyers tömeguralom színhelyévé és a szocialista­­kommunista diktatúra előkészítőjévé te­gyék. Nem volt semmi akadálya annak, hogy ezzel a nemzetgyűléssel olyan vá­lasztási törvény szavaztassák meg, amely a széles néprétegek befolyását biztosítja ugyan a nemzeti közakarat kialakulá­sára, de ugyanakkor megfelelő súlyt ad a nemzet értelmileg, gazdaságilag és tár­sadalmilag értékesebb, vezetésre hiva­tott elemeinek is. Úgy látszik azonban, e sorsdöntő idő­ben a teremtő magyar politikai géniusz elernyedt, elszunnyadt és olyan idétlen választójogi rendelet, majd törvény jött létre, amelyből teljesen hiányoztak a választójog modern elgondolásának el­vei és ehelyett bevonult a forradalmak utáni alkotmányunkba a nyílt szavazás­nak, a választási praktikáknak, a köz­­igazgatási önkénykedésnek dohos rend­szere, amely mindenre inkább alkalmas, mint egészséges politikai közélet kiala­kítására. Ennek következményeként a nemzeti akarat szabad megnyilvánulása helyett, a független, a kormányzatot irányítani és ellenőrizni képes népkép­viseleti rendszer helyett a nemzeti aka­ratot, a közvélemény megnyilatkozását semmibe vevő álparlamentarizmus ala­kult ki, kinevezett és a kormánytól függő, a különböző vállalatoknál érde­kelt képviselőkkel. Csoda-e, ha ez a par­lament feladta az országgyűlés legfonto­sabb jogát, a kormány pénzügyi gaz­dálkodásának irányítását és ellenőrzését. Csoda-e, ha a költségvetések hova­­tovább pusztán olyan nagyjában tájé­koztató keretekké devalválódtak, ame­lyeknek szigorú betartása egyáltalán nem fontos. Csoda-e, ha az állami szám­­szék közjogi ellenőrzési jogköre is hová­­tovább összezsugorodott és pénzügyeink vitelében a diktatórikus önkény vált uralkodóvá. Hogy ez a rendszer hová vezetett, nem szükséges fejtegetnünk. Alkotmányos életünk megújhodásának ma már egyik alapvető feltétele választó­­jogi törvényünk reformja és ennek keretében a nemzeti akarat szabad meg­nyilvánulásának feltétlen biztosítása. Az új választási törvényt új szellemmel kell megtölteni, amelynek vezérelve a meg­rontott közéleti erkölcs teljes megjaví­tása. A választójogot a közérdek szem­pontjából szabályozni, korlátozni lehet és kell, de a megadott jog szabad gya­korlását és érvényesülését minden mó­don biztosítani kell. Az önkénykedés­nek, a választójog elkobzásának meg kell szűnnie és a magyar nemzetet ősi, beidegzett szokásainak megfelelően az igazi alkotmányosság szellemében kell kormányozni, mert egyedül ez a rendszer vezethet el a magyar népben rejlő ha­talmas erőforrások teljes kibontakozá­sához. A képviselőhöz legközelebb a költségvetést és az össze­férhetetlenségi javaslatot tárgyalja Az értekezletet Pesthy Pál elnök nyitotta meg néhány szóval, utána mindjárt Károlyi Gyula gróf miniszterelnök szólalt föl. Beje­lentette, hogy a parlament egyhónapos szü­netét a kormány elsősorban a költségvetés összeállítására használta föl. A pénzügymi­niszter a jövő héten a költségvetést a Ház elé terjeszti és ezzel biztosítják azt is, hogy a javasl­at kellő időben törvényerőre emelked­jék. Szüksége volt a kormánynak az egy­hónapos szünetre azért is, mert fontos gaz­dasági tervezeteket kellett előkészítenie, így a mezőgazdaság megsegítésére és a földteher rendezésére vonatkozó javaslatokat. Ezek a tervezetek a jövő héten végleges formát ölt­­hetnek. A kormány nem töltötte tétlenül az elmúlt hónapot, amelyre szüksége volt, hogy az ország érdekében teendő intézkedéseket előkészítse. A költségvetés letárgyalása után elsősorban az összeférhetetlenségi törvényt akarja letárgyaltatni a Házzal, reméli, hogy ez a javaslat még a nyári szünet előtt tető alá kerül. Zzélhy Ernő igen erélyesen sürgette a Nem­zeti Bank kamatlábának leszállítását. Kérte a kormányt, hogy a földteherrendezésről ké­szülő javaslatban tegye lehetővé a felszapo­rodott árverések megszüntetését és rendezzék a földreform során földhöz jutottak ügyét. Tóth Pál szintén olyan kamatláb megálla­pítását sürgette, amelyet az adósok a mai vi­szonyok között elviselhetnek. A pénzügyminiszter a kamatláb leszállításának nehézségeiről Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter válaszolt ezután a felszólalásokra. Hangoz­tatta, hogy ő maga is látja a sok nyomorúsá­got, miről a képviselők beszámolnak, mert az ország minden részéből hozzá érkeznek be a panaszok. Ismeri azt a hangulatot, amely a kamatláb leszállítását kívánja, a pénzügy­­miniszternek azonban nem az a kötelessége, hogy a közhangulatnak engedve, népszerűsé­get szerezzen magának. Minden kisiklás, fő­leg pedig a miniszterek minden gyengesége szakadékba vinné az országot. Kétségtelenül a mai kamatterhek túlságo­san nagyok, a kérdés azonban nem az, hogy a kamatot egy vagy két százalékkal leszál­lítsuk. A magyar közvélemény, sajnos, még mindig nem értékelte teljesen a gazdasági válságot. Az utóbbi időben az eladósodás olyan mértékben haladt előre, amely meg­döbbentő. A közszellemnek át kell alakul­nia, meg kell változnia annak a felfogásnak, hogy a más pénzével könnyen gazdálkod­hatunk és ha nem érünk eredményt, akkor legfeljebb nem fizetünk. Eladósodásunk nagy része, mintegy négymilliárd pengő, külföldi eredetű. Ennek a kamatai magasak, ezeknek a kamatoknak leszállítása az egyik legfőbb­ gondunk. Ez roppant nagy munkát igényel Hitelezőink hét-nyolc különböző államba­n vannak szétszórva, igen nehéz do­log meggyőzni őket arról, hogy a magas ka­matok ránk nézve tarthatatlan állapotot te­remtenek, tehát elégedjenek meg a kamatok egy részével. Mégis sikerült már őket bizo­nyos fokig belátásra bírni, a tárgyalások eredménye remélhetőleg rövid időn belül kedvező lesz. A kölcsönök másik része a pénzintézetek betéteiből táplálkozik. A be­tétek egy részét az utóbbi időben a betevők elvonták a pénzintézetektől, arra kell töre­kednünk, hogy ez a folyamat ne tartson to­vább. A betéti kamatláb ma még meglehető­sen magas, a kamatláb leszállítása azonban megint csak a betétek összegét csökkentené. A továbbiakban Korányi Frigyes báró azt fejtegette, hogy a betéti kamatláb leszállítása súlyos kihatású volna a gazdák egy részére is, mert a betevők nagy rétege a mezőgazdák sorából kerül ki. Majd a Nemzeti Bank sze­repével és annak autonómiájával foglalko­zott, amelybe a kormány nem avatkozhat be, mert hogyha a pénzügyminiszter engedne valamilyen nyomásnak, akkor tönkremenne a pénz. A Nemzeti Bank vezetősége tudja, mire van szüksége a gazdasági életnek és a bank vezetőségének sem kellemes az, ha nem szállíthatja le a kamatot olyan időben, ami­kor azt bizonyos szempontokból kívánatos­nak tartaná. Az ilyen lépésnél több szempon­tot is figyelembe kell venni és nem szabad egyedül az adósok helyzetéből megítélni a dolgot. A legutóbbi esetben maga a pénzügy­­miniszter is kívánatosnak tartotta volna a kamatleszállítást, de be kellett látni, hogy ez jelenleg nehezebb volt, mint más alka­lommal. Figyelembe kellett volna venni azt is, hogy a Nemzeti Bank váltótárcája túlsá­gosan megnőtt, ami a felmondott betétekkel van összefüggésben. A Nemzeti Bank bebi­zonyította, hogy neki is a kamatláb leszállí­tása a tendenciája és hogy a lehetőség sze­rint teljesíti is ezt a kívánalmat, hiszen 12 százalékról elég rövid idő alatt lementünk 7 százalékra. Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér

Next