Magyarság, 1932. április (13. évfolyam, 73-95. szám)
1932-04-01 / 73. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 12. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1932 ÁPRILIS 1, PÉNTEK X11. ÉVFOLYAM, 73. (3325.) SZÁM i 1 ......................"" " " ' Károlyi Gyula gróf miniszterelnök úra megígérte a gazdasági programot Az egységes párt csütörtökön este értekezletet tartott, az átlagosnál nagyobb érdeklődés jegyében. A kormány tagjai közül megjelentek Károlyi Gyula gróf miniszterelnök, Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter, Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter, Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter, Purgly Emil földmivelésügyi miniszter és Karafiáth Jenő kultuszminiszter. A honvédelmi miniszter kivételével tehát ott volt az egész kormány és a párttagok is igen nagy számban gyűltek össze. Az érdeklődés elsősorban két kérdésnek szólt. Egyrészt a kamatláb leszállításának kérdése tartotta izgalomban a kedélyeket, másrészt várták, hogy Károlyi Gyula gróf miniszterelnök felszólal, előterjeszt néhány régóta várt törvényjavaslatot és általában a parlament egyhónapos szünete után képet ad a helyzetről és programot ad a legközelebbi intézkedésekről. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök felszólalását várták már délelőtt az" képviselőházban is, de nem került rá a sor. Az egységes pártban ugyancsak hiába várták ezt a prográmsbeszédet, amely helyett a miniszterelnök rövid felszólalásban csak a jövő hétre ígérte a várt törvényjavaslatokat. Általában már kezdi megszokni az egységes párt és az egész politikai világ is, hogy Károlyi Gyula gróf programbeszédeit mindig csak várják, de sohasem hallják a különböző gyülekezetekben. A miniszterelnök igen nagy mérsékletet tanúsít ezen a téren, amit a párt ezúttal is meglehetős csalódottan vett tudomásul. Annál többet szerepelt a pártértekezlet során a kamatláb leszállításának a kérdése. Az egységespárti szónokok meglepően nagy számban és meglepően erélyes hangon sürgették a bankkamatláb leszállítását, az eredmény azonban, amelyet elértek, csak néhány óvatosan megfogalmazott és általánosságban tartott pénzügyminiszteri kijelentés volt. A válasz után, amelyet Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a felszólalóknak adott, egészen kétséges, hogy sor kerül-e a közeljövőben a bankkamatláb leszállítására, vagy nem. Elsősorban az agrárblokk tagjai tárgyalták ezt a kérdést izgatott hangulatban, miután jelenleg, a tavaszi mezőgazdasági munkák megindulásának idején, a mezőgazdaságra nézve a legfontosabb a jelenleginél olcsóbb termelési hitel biztosítása. Titkos szavazás (y) A főváros törvényhatósági bizottságának szerdán tartott rendkívüli közgyűlésén Peyer Károly, szocialista képviselő, városatya terjesztette elő az ellenzéknek azt az indítványát, hogy a főváros az országgyűléshez intézett feliratban kérje a választójogi törvény sürgős reformálását a nyílt szavazás eltörlésével, az arányos képviselet biztosításával, arányos választókerületi beosztással, az ajánlási rendszer visszásságainak kiküszöbölésével. A közgyűlés egyhangúlag — tehát a kormánypárti városatyák hozzájárulásával is — magáévá tette azt az indítványt, amellyel a székesfőváros túlnyomórészt konzervatív elemekből álló képviselete tüntetően állást foglalt a titkos szavazás mellett. Nem nehéz belátni, hogy a főváros közgyűlésének elhatározása hatalmas lökést fog adni annak az ellenzéki mozgalomnak, amely a titkos szavazás törvénybe iktatását ma már az alkotmányos rend, az igazi parlamentarizmus biztosítéka gyanánt követeli. Alig kétséges, hogy a nyíltszavazásos rendszer hónapjai — tízéves dicstelen múlt után — meg vannak számlálva és azoknak államférfias bölcsessége és politikai előrelátása szomorúan levizsgázott, akik egy évtizeddel ezelőtt, az új korszak hajnalhasadásán, a nyílt szavazás elavult, idejétmúlt rendszerének visszaerőszakolásában vélték föltalálni az általános választójog radikalizáló hatásának biztos és megfelelő ellenszerét. Hiába volt akkor a polgári ellenzék részéről minden figyelmeztetés, hogy a vég letűnt Tisza Kálmán-korszak rozsdás eszközeivel, a nyílt szavazásra fölépített közigazgatási önkénnyel az új idők követelményeinek megfelelő, a magyar nemzet újjászületését és erőinek teljes kibontakozását biztosító, minden radikalizmustól ment haladó szellemű alkotmányos kormányzati rendszert teremteni nem lehet és még kevésbé érhető el ezzel az elmúlásra ítélt „támasztékkal“ a jogosult konzervatív érdekek tartós védelme. Mindez süket fülekre talált annál a rideg pártönzésnél és diktatórikus kormányzati elgondolásnál, amelynek célkitűzése nem ismert magasabb szempontot, mint a kialakult kormánypárti szervezetnek minden eszközzel való állandósítását és egy álparlamentarizmuson nyugvó tartós és kényelmes kormányzás biztosítását. Most gyorsan közeledik az az időpont, amikor a kormány nem térhet ki a közvélemény nyomása elől, amely hovatovább jóval erősebb lesz, mint a megriadt és csüggedt kormánypárt ragaszkodása az önbiztosító nyílt szavazáshoz. A főváros közgyűlésének egyhangú állásfoglalása világosan mutatja, hogy a titkos szavazással szemben mennyire meggyöngült a kormánypárti elemeknek ellenállása. A makacs ellenzésből, a merev elzárkózásból most a másik végletbe kezdenek átcsapni azok, akik a titkos szavazás behozataláról, a választási törvény súlyos hibáinak megreformálásáról tudni sem akartak. Ma már nemcsak tiltakozni felejtenek el, hanem az ellen sincs szavuk, hogy a szociáldemokraták legyenek az élen akkor, amikor a székesfőváros egyhangúan nyilatkozik meg a titkos szavazás mellett és így magukhoz ragadják a tömegek szeme előtt a győzelem és dicsőség pálmáját. Ha visszagondolunk a tíz év előtti helyzetre, szomorúan kell megállapítanunk, hogy parlamentáris rendszerünk leromlása soha nem következett volna el és a választójog kérdése ma megoldatlanul nem súlyosbodnék válságos gazdasági és szociális helyzetünkre, ha akkor a nemzet egyetemes érdekei, nem pedig párthatalmi törekvések irányítják a kormány választójogi elgondolását. Soha jobb alkalom nem kínálkozott, mint akkor, arra, hogy egy olyan nemzetgyűléssel, amely a legszélesebb demokratikus alapon jött létre, olyan választási törvényt szavaztassunk meg, amely a modern demokratikus követelmények kielégítése mellett számot vet azokkal az új választójogi gondolatokkal is, amelyek a nyers általános választójog fogyatékosságainak kiküszöbölésére alkalmasak és amelyek egyben a jogosult, konzervatív érdekek védelmét is magukban foglalják. A teljes általánosság jegyében, titkos szavazással létrejött első nemzetgyűlésbe, tudvalevőleg, nem a radikális felforgatók, a forradalmasítók jutottak be, hanem a józan gondolkodású, felelősségtől áthatott demokratikus elemek, amelyektől minden távolabb állott, mint az, hogy a magyar országgyűlést a nyers tömeguralom színhelyévé és a szocialistakommunista diktatúra előkészítőjévé tegyék. Nem volt semmi akadálya annak, hogy ezzel a nemzetgyűléssel olyan választási törvény szavaztassák meg, amely a széles néprétegek befolyását biztosítja ugyan a nemzeti közakarat kialakulására, de ugyanakkor megfelelő súlyt ad a nemzet értelmileg, gazdaságilag és társadalmilag értékesebb, vezetésre hivatott elemeinek is. Úgy látszik azonban, e sorsdöntő időben a teremtő magyar politikai géniusz elernyedt, elszunnyadt és olyan idétlen választójogi rendelet, majd törvény jött létre, amelyből teljesen hiányoztak a választójog modern elgondolásának elvei és ehelyett bevonult a forradalmak utáni alkotmányunkba a nyílt szavazásnak, a választási praktikáknak, a közigazgatási önkénykedésnek dohos rendszere, amely mindenre inkább alkalmas, mint egészséges politikai közélet kialakítására. Ennek következményeként a nemzeti akarat szabad megnyilvánulása helyett, a független, a kormányzatot irányítani és ellenőrizni képes népképviseleti rendszer helyett a nemzeti akaratot, a közvélemény megnyilatkozását semmibe vevő álparlamentarizmus alakult ki, kinevezett és a kormánytól függő, a különböző vállalatoknál érdekelt képviselőkkel. Csoda-e, ha ez a parlament feladta az országgyűlés legfontosabb jogát, a kormány pénzügyi gazdálkodásának irányítását és ellenőrzését. Csoda-e, ha a költségvetések hovatovább pusztán olyan nagyjában tájékoztató keretekké devalválódtak, amelyeknek szigorú betartása egyáltalán nem fontos. Csoda-e, ha az állami számszék közjogi ellenőrzési jogköre is hovátovább összezsugorodott és pénzügyeink vitelében a diktatórikus önkény vált uralkodóvá. Hogy ez a rendszer hová vezetett, nem szükséges fejtegetnünk. Alkotmányos életünk megújhodásának ma már egyik alapvető feltétele választójogi törvényünk reformja és ennek keretében a nemzeti akarat szabad megnyilvánulásának feltétlen biztosítása. Az új választási törvényt új szellemmel kell megtölteni, amelynek vezérelve a megrontott közéleti erkölcs teljes megjavítása. A választójogot a közérdek szempontjából szabályozni, korlátozni lehet és kell, de a megadott jog szabad gyakorlását és érvényesülését minden módon biztosítani kell. Az önkénykedésnek, a választójog elkobzásának meg kell szűnnie és a magyar nemzetet ősi, beidegzett szokásainak megfelelően az igazi alkotmányosság szellemében kell kormányozni, mert egyedül ez a rendszer vezethet el a magyar népben rejlő hatalmas erőforrások teljes kibontakozásához. A képviselőhöz legközelebb a költségvetést és az összeférhetetlenségi javaslatot tárgyalja Az értekezletet Pesthy Pál elnök nyitotta meg néhány szóval, utána mindjárt Károlyi Gyula gróf miniszterelnök szólalt föl. Bejelentette, hogy a parlament egyhónapos szünetét a kormány elsősorban a költségvetés összeállítására használta föl. A pénzügyminiszter a jövő héten a költségvetést a Ház elé terjeszti és ezzel biztosítják azt is, hogy a javaslat kellő időben törvényerőre emelkedjék. Szüksége volt a kormánynak az egyhónapos szünetre azért is, mert fontos gazdasági tervezeteket kellett előkészítenie, így a mezőgazdaság megsegítésére és a földteher rendezésére vonatkozó javaslatokat. Ezek a tervezetek a jövő héten végleges formát ölthetnek. A kormány nem töltötte tétlenül az elmúlt hónapot, amelyre szüksége volt, hogy az ország érdekében teendő intézkedéseket előkészítse. A költségvetés letárgyalása után elsősorban az összeférhetetlenségi törvényt akarja letárgyaltatni a Házzal, reméli, hogy ez a javaslat még a nyári szünet előtt tető alá kerül. Zzélhy Ernő igen erélyesen sürgette a Nemzeti Bank kamatlábának leszállítását. Kérte a kormányt, hogy a földteherrendezésről készülő javaslatban tegye lehetővé a felszaporodott árverések megszüntetését és rendezzék a földreform során földhöz jutottak ügyét. Tóth Pál szintén olyan kamatláb megállapítását sürgette, amelyet az adósok a mai viszonyok között elviselhetnek. A pénzügyminiszter a kamatláb leszállításának nehézségeiről Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter válaszolt ezután a felszólalásokra. Hangoztatta, hogy ő maga is látja a sok nyomorúságot, miről a képviselők beszámolnak, mert az ország minden részéből hozzá érkeznek be a panaszok. Ismeri azt a hangulatot, amely a kamatláb leszállítását kívánja, a pénzügyminiszternek azonban nem az a kötelessége, hogy a közhangulatnak engedve, népszerűséget szerezzen magának. Minden kisiklás, főleg pedig a miniszterek minden gyengesége szakadékba vinné az országot. Kétségtelenül a mai kamatterhek túlságosan nagyok, a kérdés azonban nem az, hogy a kamatot egy vagy két százalékkal leszállítsuk. A magyar közvélemény, sajnos, még mindig nem értékelte teljesen a gazdasági válságot. Az utóbbi időben az eladósodás olyan mértékben haladt előre, amely megdöbbentő. A közszellemnek át kell alakulnia, meg kell változnia annak a felfogásnak, hogy a más pénzével könnyen gazdálkodhatunk és ha nem érünk eredményt, akkor legfeljebb nem fizetünk. Eladósodásunk nagy része, mintegy négymilliárd pengő, külföldi eredetű. Ennek a kamatai magasak, ezeknek a kamatoknak leszállítása az egyik legfőbb gondunk. Ez roppant nagy munkát igényel Hitelezőink hét-nyolc különböző államban vannak szétszórva, igen nehéz dolog meggyőzni őket arról, hogy a magas kamatok ránk nézve tarthatatlan állapotot teremtenek, tehát elégedjenek meg a kamatok egy részével. Mégis sikerült már őket bizonyos fokig belátásra bírni, a tárgyalások eredménye remélhetőleg rövid időn belül kedvező lesz. A kölcsönök másik része a pénzintézetek betéteiből táplálkozik. A betétek egy részét az utóbbi időben a betevők elvonták a pénzintézetektől, arra kell törekednünk, hogy ez a folyamat ne tartson tovább. A betéti kamatláb ma még meglehetősen magas, a kamatláb leszállítása azonban megint csak a betétek összegét csökkentené. A továbbiakban Korányi Frigyes báró azt fejtegette, hogy a betéti kamatláb leszállítása súlyos kihatású volna a gazdák egy részére is, mert a betevők nagy rétege a mezőgazdák sorából kerül ki. Majd a Nemzeti Bank szerepével és annak autonómiájával foglalkozott, amelybe a kormány nem avatkozhat be, mert hogyha a pénzügyminiszter engedne valamilyen nyomásnak, akkor tönkremenne a pénz. A Nemzeti Bank vezetősége tudja, mire van szüksége a gazdasági életnek és a bank vezetőségének sem kellemes az, ha nem szállíthatja le a kamatot olyan időben, amikor azt bizonyos szempontokból kívánatosnak tartaná. Az ilyen lépésnél több szempontot is figyelembe kell venni és nem szabad egyedül az adósok helyzetéből megítélni a dolgot. A legutóbbi esetben maga a pénzügyminiszter is kívánatosnak tartotta volna a kamatleszállítást, de be kellett látni, hogy ez jelenleg nehezebb volt, mint más alkalommal. Figyelembe kellett volna venni azt is, hogy a Nemzeti Bank váltótárcája túlságosan megnőtt, ami a felmondott betétekkel van összefüggésben. A Nemzeti Bank bebizonyította, hogy neki is a kamatláb leszállítása a tendenciája és hogy a lehetőség szerint teljesíti is ezt a kívánalmat, hiszen 12 százalékról elég rövid idő alatt lementünk 7 százalékra. Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér