Magyarság, 1932. június (13. évfolyam, 119-144. szám)
1932-06-01 / 119. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ) MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294-33 ’ LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1932 JÚNIUS 1. SZERDA X1I. ÉVFOLYAM, SZÁM A görögtűz után A kultusztárca keddi vitájában azon disputáltak a képviselő urak, sok-e vagy kevés az a húszmillió pengő, amennyivel Karafiáth miniszter úr a tárca kiadásait csökkentette. Valóban föl lehet tenni a kérdést, kinek az érdeme nagyobb: Klebelsberg grófé-e, aki a kulturkiadásokat olyan mértékig duzzasztotta fel, hogy most húszmilliót le lehet faragni belőlük minden nagyobb megrázkódtatás nélkül, vagy a jelenlegi miniszter úré, akinek a kulturfölény politikájából csak a redukció keserű kenyere jutott örökségül? Ez a politika tíz esztendőn át áltatta és kápráztatta a maga görögtüzeivel és lidércfényeivel a magyar közvéleményt. Tőle származik az a jelszó, hogy miután körülöttünk a győztes államok százkilométeres gyorsasággal fejlesztik kultúrájukat, nekünk, ha nem akarunk elmaradni tőlük, legalább kétszázkilométeres autógyorsaságot kell e téren kifejtenünk. Bele is feküdtünk ebbe a kétszáz kilométeres tempóba, igazán nyakló nélkül, s az egységespárti kormányzat mulasztásai, akármilyen furcsán hangzik is ez, éppen ebből a roppant kultursietségből származtak s a hibás pénzügyi és gazdasági politika következményei mellett ezeket sínyli ma legsúlyosabban az egész ország és az egész társadalom. Ennek a gyökértelen, az ország gyakorlati, sőt egzisztenciális szükségleteivel homlokegyenest ellentétes, nagyzoló kultúrpolitikának estek áldozatul az egészséges magyar újjászületés legfontosabb céljai és feladatai. Ez a kultúrpolitika utalta koldusbotra azokat a kormányzati ágakat, melyekre az újjáépítésnek elsősorban kellett volna támaszkodnia. A magyar mezőgazdaság, a földművelésügy elemi reformjai, a legégetőbb beruházások, a legnélkülözhetetlenebb programköltségek kielégítetlenül kellett hogy maradjanak a mindent háttérbe szorító kultúrdemonstrációk miatt. A földművelésügyi tárca költségvetése éveken át alig rúgott többre annál a húszmilliónál, amelyet most Karafiáth miniszter úr a mellénye zsebéből a takarékosság oltárára helyezhetett. Csonkamagyarország mezőgazdasági érdekeinek hivatalos kormányzati istápolására annyi jutott éveken át, amennyit most egyszerre vissza lehetett alkudni a kétszáz kilométeres kultúrgyorsaságból. A Duna—Tisza-csatorna megépítése, az alföldi öntözés megoldása, a szikesek megjavítása, a tisza— dunai hajóforgalom föllendítése, a mezőgazdasági oktatás országos, intenzív kiterjesztése, az alföldi telepítés és községesítés nagy gondjai mind elérhetetlen álmok maradtak, miközben előkelő magyar kollégiumokkal és kultúrpalotákkal raktuk meg a nyugati országok fővárosait s ragyogó egyetemi építkezésekkel szégyenítettük meg az ilyenekben sokkal szerényebb régi, nagy Magyarországot. A Hortobágy, az egyik legnagyobb magyar város határában, a maga ötvenezerholdnyi puszta területével kirgiz legelőnek maradt, Budapesttől háromórás autóút-távolságnyira, s nem szégyeljük még mindig mint magyar egzotikumot mutogatni a világnak, miközben Tihanyban halbiológiát csináltunk. Az alföldi erdőültetés nagy mezőgazdasági és egészségügyi munkáját be kellett szüntetni, szinte mielőtt elkezdtük volna, miközben sokmilliós tüdőszanatóriumokat építettünk, az alföldi por és sár, a pince- és vályoglakások áldozatainak istápolására. Az alföldi melegvízforrások fölbecsülhetetlen energiáit hagytuk és hagyjuk évek óta a pocsolyákba elfolyni s közben azon tűnődtünk, a Szent Márk-teret utánozzuk-e le Szegeden, vagy inkább a spanyol Escuriált, felhasználva a költségvetésen felül azokat a kulturalapítványokat is, amelyeknek kezelésébe a képviselőházban Ulain Ferenc adott egy kis betekintést. Egész kultúrpolitikánknak, egész iskolapolitikánknak a csonka ország igényeihez való átszervezésére egyetlen lépést se tettünk, ellenben ezrével és tízezrével bocsátottuk ki — mint Eckhardt Tibor adatokkal bizonyította — az egyetemek kapuin a diplomás ifjúságot, hogy egy kétségbeesett, önértéktelen, koldus bürokráciát s egy meghasonlott bolsevista értelmiségi proletariátust neveljünk a tehetetlen állam és társadalom nyakára. Persze, hogy ez lehetséges legyen, ehhez három, illetve négy, illetve öt tényező jelenléte kivántatott. Az egyik volt Bethlen István gróf, akinek mint miniszterelnöknek az lett volna a hivatása, hogy az egyes kormányzati ágak kiadásai között a helyes arányt és egyensúlyt fenntartsa, s aki nem vetett gátat ennek a beteg kultúrpolitikai egyoldalúságnak. A másik volt Klebelsberg gróf, aki hihetetlen hiúsággal, energiával és leleménnyel ki tudta sajtolni ezeket az aránytalan költségeket, a harmadik szegény Mayer János, aki az árva mezőgazdasági kultúra érdekében semmit se tudott kiharcolni, a negyedik a kormányzati többség, amely mindenhez jóváhagyását adta s az ötödik az a szerencsétlen ellenzék, amely tíz éven át — a kultúrára semmi se sok! — hazugsággal mindehhez tapsolt és bólogatott. Így jutottunk azokhoz az eredményekhez, amelyekről kedden a képviselőházban Éber Antal és Eckhardt Tibor oly megdöbbentő, de igaz képet festettek. Művészeti tanintézetekre hatszázezer pengő szerepel a kultuszköltségvetésben és ugyanakkor ötvenkét mezőgazdasági népiskola céljaira is hatszázezer pengő van fölvéve. Budán az országos gabona- és lisztkísérleti állomást, amelyet világhírű emberek vezetnek, a kormány oly mostohánítja el, mint egyetlenegy elemi iskolát sem. Ezt kibírja a magyar kultúra. Az összes mezőgazdasági kísérleti intézményekre 1.600.000 pengőt költünk, ugyanakkor művészeti célok támogatására 2,200.000, a gyűjteményegyetem fenntartására pedig 1,600.000 pengőt. A Collegium Hungaricumokban más országok gyermekeit helyezik el és ugyanakkor szerencsétlen községi és tanyai tanítók a szó szoros értelmében éhínséget szenvednek. Hatmilliót költünk az egyetemekre, miközben ezer és ezer embert teszünk tönkre végrehajtásokkal csak azért, hogy a pazarlásra szolgáló összeget előteremtsük. Ez a politika azt hitte, hogy az ország zenéből, sportból és gyűjteményegyetemből fog megélni. Ki sajnálná mindezt, ha csakugyan tellett volna rájuk. S mindennek az a teteje, hogy ugyanaz a férfiú, ugyanaz a miniszter úr, akinek kultúrpolitikája, mindent felhabzsoló luxusigényei az úgynevezett produktív tárcákat koldusmorzsákra szorították, aki elvonta és elköltötte egyebek között az alföldi problémák megoldására fordítható összegeket, most előáll és élére áll ezeknek az alföldi panaszoknak. Csatornázást, erdőültetést, öntözést, sziklavitást, Tisza-hajózást és hasonlókat sürget Szolnokon, az Alföldi Szövetség nagy tapsai mellett. Az embernek igazán megáll az esze, hogy tíz év után mindez lehetséges , hogy a történelem mulasztásairól mer beszélni az Alfölddel szemben egy olyan valaki, akit a közeli tíz esztendő gazdasági mulasztásai miatt ezen a téren a legnagyobb felelősség terhel. Ő volt az, aki a milliókat, melyek ehhez a programhoz megkivántattak volna, vígan elköltötte egészen más célokra s most könnybelábadt szemmel átnyújtja a szegény. hopponmaradt Alföldnek a jelszavakat. Éljen meg belőlük, ha tud s törölje a szemét a kétszáz kilométeres kulturfölény után, amelyből neki csak a benzin kűzd s a lemaradt snájdig és könnyelmű úrvezető hízelgő mosolya jutott. A román kormány megbukott Májusra már a tényleges tisztviselőket sem tudta fizetni Nincs pénz a június 1-én esedékes francia adósságok szelvényeinek beváltására Bukarest, május 31 (A Magyarság tudósítójától.) Egy esztendeje alig múlt, hogy kétségbeesetten bukdácsol Románia élén a Jorga-féle operettkormány, mely voltaképpen két egymástól független kormányból áll, amire az alkotmányos országok életében aligha volt még példa. Jorga miniszterelnök egyúttal közoktatási miniszter is és miniszterelnöki hatásköre alá esik a legtöbb tárca, kivéve a pénzügyit, belügyit és kereskedelmit, mert tőle teljesen függetlenül vezeti a pénzügyeket nemcsak tényleg, hanem felsőbb jóváhagyással. Argetoianu, aki egyúttal a belügyi tárcát is ellátja, de ő alá tartozik a kereskedelemügyi is. Ez a párját ritkító kormány a további ingadozásokat nem bírta ki és,a kedden este megtartott minisztertanácson, melyen a király elnökölt, benyújtotta lemondását. .A király elfogadta a lemondást és hir szerint Titulescut, a londoni követet szándékszik megbízni kormányalakítással sőt ebből a célból táviratilag hazarendelte Londonból. Hogy került Jorga a miniszterelnöki székbe?. Titulescunak kellett volna a most lemondott kormányt is megalakítania, akkor is hazahívták, akkor is tárgyalt füvel-fával, hogy az úgynevezett „személyiségek kabinetjét“ fselalakíthassa, de olyan zűrzavaros állapotokat talált Romániában, hogy háromnapi tárgyalás után leköszönt megbízatásáról és visszatért Londonba. Előzőleg már teljesen csődöt mondott minden kísérlet a pártokkal és pártvezérekkel, s így majdnem bizonyosnak látszott a királyi diktatúra, a király azonban mégsem tudta magát elhatározni erre a lépésre, hanem egykori nevelőjét, Jorga egyetemi tanárt tette meg miniszterelnöknek, aki legalább semmiféle külön feltételt nem akart elfogadtatni a királlyal, mint a különböző pártvezérek. Mikor megvolt a megbízatása, egy izoláltan álló régi, erőskezű munkatársat szerzett Argetoianu egykori avarescanus belügyminiszter személyében és ezzel rendeztetett új választásokat. Argetoianu nem az első választást intézte már, tehát össze tudta valahogy szedni paktumokkal és erőszakkal a szavazatok több mint negyven százalékát a pártnélküli kormányra, illetőleg a forgálói jelszóként kiadott „nemzeti egységre“. A román választói törvény úgynevezett prémiumot biztosít az országos átlagban a szavazatoknak legalább negyven százalékát megkapott listának, így aztán a 387 képviselői mandátum közül a relatív többségben, de abszolút kisebbségben levő paktumos kormánylista kapott 287 mandátumot. Hogy ez a választási rendszer milyen igazságos, arra elég példa, hogy Háromszék megyében például a Magyar Párt tízezer szavazattal kapott egy mandátumot, a román kormánylista ötezer szavazattal pedig kettőt. Paktum alapján a kormánylistákon jelöltette magát a liberális párt és a német párt is, megfelelő számú mandátumért. A mandátumokat megkapták s aztán ellenzékbe mentek. Az első parlamenti ülésszak vége óta aztán versenyfutás folyt a különböző pártok részéről, hogy melyik csavarja ki Jorgáék kezéből a hatalmat. Ez a nagy igyekezet tartott a világválság bekövetkeztéig. Amióta a nagy gazdasági válság a múlt nyáron végigrázta az egész világot, azóta már senki sem akarta kirángatni Jorgáék alól a bársonyszéket, mert nincs az országban pénz, a nyugdíjasok nem kapták meg tavaly augusztus óta járandóságaikat, most májusra pedig az aktív tisztviselőket sem tudta kifizetni a kormány. Félfizetést ígért nekik, hogy a másik felet majd akkor adja, amikor pénzhez jut, de a felet is csak a királyságban kapták meg a protekciósok, Erdélyben és a többi új területen alkalmilag fizettek egy-egy kis előleget, ha gyűlt be az adóból. Argetoianu pénzügyi politikája nagyon egyszerű volt: megszüntetett mindennemű fizetést, ami az államot terhelte és megpróbálta a legbrutálisabb eszközökkel is behajtani mindazt, amit az állampolgárokból kiszoríthatott, csakhogy legalább a közbiztonsági szolgálatot és a hadsereget ,g, ahogy elláthassák. Ára 16 fillér A francia pénzügyi ellenőr szakvéleménye buktatta meg a Jorga-kormányt A kormány minden reményét a francia kölcsönbe fektette, de a kapott kisebb francia kölcsömért teljes pénzügyi szuverenitását fel kellett áldoznia, amikor nemcsak a nemzeti bankba, hanem a pénzügyminisztériumba és a többi gazdasági minisztériumba is a kölcsönszerződés értelmében beült egy-egy francia ellenőr. Rist, a pénzügyminisztérium ellenőre, pár nappal ezelőtt olyan jelentést , adott le a román állami gazdálkodásról, hogy , a kormányválság voltaképpen már akkor ki-, tört. Auboin, a nemzeti bank francia ellenőre, haza is utazott, Argetoianu pénzügyminiszter azonban hivatalos kommüniké-hadjáratot indított a Rist-féle jelentés dezavuálására. A kormány kommünikéi odahaza sem találtak a hitelre, nemhogy Franciaországban elérhették volna céljukat s igy a május utolsó napján tartott minisztertanácsnak nem volt más ,vő- elosztása, mint a kabinet távozása, mert a junius elsején esedékes francia adósságok szel- vényeit pénz hiányában már nem tudja beváltani a román államkincstár. Hogy ilyen körülmények között Titulescu hajlandó-e vállalni a kormányalakítást, melyből tavaly sokkal kedvezőbb körülmények között m£r nem kért, az nagyon is kétséges. De még kétségesebb, hogy alkotmányos uton egyáltalában ki vállalkozhatik a román államügyek vezetésére, aki garantálná, hogy a mai helyzetből kisegíti az országot. Hivatalos jelentés a kormány lemondásáról A kormány lemondásáról különben a következő hivatalos jelentést adták ki: Minthogy a kormány nem tudja haladéktalanul előteremteni a köztisztviselők fizetésére és az óriási arányúra megnövekedett hátralékok folyósítására szükséges öszegeket, minthogy ezt a helyzetet az adóbehajtás nehézségei idézik elő, minthogy továbbá a jelen körülmények közt külföldi kölcsönt lehetett el felvenni, a fizetések ötven százalékkal való leszállítása pedig olyan kormányt kíván meg, amely mögött erős párt áll, a miniszterelnök benyújtotta a kormány lemondását, amelyet az uralkodó elfogadott. 1