Magyarság, 1932. június (13. évfolyam, 119-144. szám)

1932-06-01 / 119. szám

z iskoláinkon, de nem tudunk elhelyezkedést biztosítani nekik. A kultuszminiszter beállí­tott egy tételt a költségvetésbe a magyar dal népszerűsítésére, helyesebb volna, ha meg­élhetést nyújtanának a népnek. A volt kul­tuszminiszter példája legjobban igazolta azt, hogy közgazdasági tudás nélkül az állami élet egyetlen terén sem­ lehet eredményeket elérni. A költségvetést nem fogadta el. A n d­r­e e 111 Károly felszólalásában ki­fogásolta, hogy a művészeti célok támogatá­sára keveset irányoztak elő. A költségvetést elfogadta. Beck Lajos színházi kérdésekkel foglalkozott. K­ó­c­s­á­n Károly a taníták szomorú helyzetéről, továbbá az egyház­­községi iskolák fenntartásának nehézségeiről beszélt. Csődbe kerül a népoktatás, ha meg­oldási módot nem találnak. Nem folyik be az egyházközségi adó. A hátralékok nagy része majdnem behajthatatlan. A költség­­vetést elfogadta. WIBHESII. 1932 június 1, szerda Eckhardt Tibor az elnyomott ifjúságért Eckhardt Tibor a következő szónok. Az állásnélküli diplomás ifjúság ügyével fog­lalkozik. Ez a kérdés nagy horderejű és eddig rendkívül el is hanyagolták. Kétségbeejtő helyzet az, mikor egy nemzet a maga fiatal­ságát feleslegesnek, vagy éppen a nemzetre hovatovább veszélyesnek kezdi minősíteni. Ha a magyar fiatalság a munkanélküliségnek, a kenyörtelenségnek tökéletesen kiszolgálta­tott helyzetében az erkölcsi züllésnek válik perdíjává, akkor tényleg veszélyessé válhat,ik ezért kell konkrét megoldási lehetőségeket keresni. (Úgy van! A Ház minden oldalam) A mostani trianoni helyzetben kétszeres je­lentősége van a fiatalság megbecsülésének, mert nemcsak az ifjúságnak van szüksége arra, hogy a nemzet törődjék vele, de leg­alább olyan mértékben szüksége van a nem­zetnek is a fiatalságra, amely közelebb áll a mnai kor vajúdó, rettenetesen nehéz, kompli­kált és újszerű problémáihoz. Minden fej­lődni, boldogulni akaró ország az erő kultu­szában szokta keresni a maga fiait, nem pe­dig az öregség és paralízis kultuszában, amint ez nálunk számos vonatkozásban je­lentkezik. Nem akar az öregekről tiszteletlenül beszélni, mert nekik is megvan az értékük és a jelentőségük, elsősorban a tanácsadás te­rén, a munka elvégzését azonban a fiatal erőkre­ bízná, mert dolgokat előrevinni a fiatalság motorikus ereje nélkül nem lehet, így van ez mindenütt Európában és csak ná­lunk fordul elő, hogy negyven—ötvenéves kopaszodó emberek még mindig mint fiatal­ság szerepelnek és a munkanélküliek kálvá­­riás­ útját járják. Ezen a téren lényeges vál­tozást kell követelni, megteremtve az állás­nélküli főiskolát végzett diplomás emberek elhelyezkedésének lehetőségét. Szüntessék meg az állás­halmozásokat Eckhardt Tibor. Mintegy tízezerre be­csüli az állásnélküli, főiskolát végzett diplo­más ifjúság számát. Ennek a kérdésnek a tárgyalására egy országos bizottság alakult, amely felfogása szerint rendkívül alkalmas arra, hogy politikamentesen, tisztán az ügy érdekében vigye előre a kérdés megoldását. Nem új állások kreálására törekszik ez a bizottság, hanem tisztán ennek az égető kérdésnek a gyakorlati megoldására. Sem egyéni, sem pártpolitikai pecsenyét ebből a diáknyomorból és a főiskolai nyomorból sütni senkinek sem szabad. Felhívja a mi­nisztert arra, hogy a bizottság javaslatát vegye tárgyalás alá és Illés Józsefnek adja meg azt a jogkört, amely szükséges ahhoz, hogy eredményesen tudjon eljárni. Nem en­gedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy egyesek állásokat halmozzanak akkor, mikor a társadalom jelentékeny része telje­sen munka nélkül van. A fővárosnál az első összeírásra már hétszáznál több állást talál­tak, amelyeket dupla, tripla és négyszeres álláshalmozások révén töltenek be, legalább ezerötszáz álláshalmozást lehetne csak a székesfővárosi adminisztrációban megszün­tetni. Hogyha ezekből a köz javára ötszáz felesleges állást meg is szüntetnek, még min­dig marad ezer olyan állás, amelybe mást kellene betenni és ahol a magyar fiatalság állásnélküli tömegeit lehetne elhelyezni. Ugyanezt az elvet vihetnék keresztül az ál­lami adminisztrációban is. Több ezerre lehet becsülni azoknak az állásoknak számát, amelyek az álláshalmozások radikális meg­szüntetése esetén hozzáférhetők lennének. Pintér László: Három-négyezer ilyen állás van. Rámutat arra, hogy a bíróságoknál és a MÁV-nál a munkaerőknek rendkívül irracionális felhasználása folyik. Az alacsony fizetési osztályok egészen népitle­nek, szemben a felsőbb fizetési osztályokkal, amelynél zsúfoltság mutatkozik. Az állam­nak is érdeke, hogy új tisztikar nevelődjék, mert fiatalkorban kell a nevelést elkezdeni és nem negyven évig koplaló, félig-meddig a bolsevizmus karjaiba kergetett fiatalságot kell azután­­ eg­y e­l­em­b­e­n­d őre is az államnál el­helyezni. (Úgy van! — a Ház minden olda­lán.) Meg kell mondani azt is, hogy a fiatal­ságnak a városokban való torlódása egészség­telen tünet. Ebben a tekintetben különben a közoktatási rendszer is hibás, mert a fiatal­ságnak nincs meg az a felkészültsége, amely­­lyel a falu problémái tekintetében rendel­keznie kellene. Az agrároktatásnak be kell vonulnia a magyar iskola minden típusába, nemcsak a polgári iskolába, hanem az elemi oktatásba is. H­u­n­v­a­d­y Ferenc gróf: Szövetkezeti tan­szék még most sincs, pedig szükséges lenne! Eckhardt Tibor kifejti, hogy nem le­het eredményes politikát Folytatni a Duna völgyéljen a latin—görög műveltséggel. A fiatalságot nem tanítják arra, hogy tótok, ro­mánok, horvátok is vannak a világon. N­­u­n­a a­d . Ferenc gróf: Meg kell tanulni horvátul! Eckhardt Tibor hangoztatja, hogy a szomszéd népek nyelvét kell tanítani az is­kolákban, tekintet nélkül arra, hogy jó ba­rát-e vagy ellenség. H n­ n ¦ ad.̋ Ferenc gróf: Jobb lett volna Bukarestben Csinálni kollégiumot. R а к О V s z к у Tibor: Vagy Pozsonyban! Eckhardt Tibor a diplomás és a hiva­­talnokoskodó nőknek azt mondja, hogy: vissza a családhoz. Az 1920. évi népszámlá­lás szerint a közszolgálati alkalmazottak öt­­venöt százaléka nő volt. Nem mondja azt, hogy a nők ne tanuljanak, de tény az, hogy minden nő, aki közpályán van, elveszi egy férfinak kenyerét és egy család alapításának lehetőségét gátolja meg, mert egy férfinak, ha álláshoz jut, első törekvése, hogy csa­ládot alapítson. A nők elhelyezkedésé­nél sokszor illetéktelen protekcionizmus ér­vényesül. Természetesen tudja, hogy nagyon sok nő önfeláldozó munkával anyját kis test­véreit tartja el fizetéséből, de a női munka­erők túlságos elszaporodása a nők szempont­jából és nemzeti szempontból is aggályos. He­lyesnek tartaná, ha a mellékkeresetként űzött női munka helyett a magyar fiatalságot jut­tatnák munkához. A magyar fiatalság külön­ben pontokba is foglalta március 15-én kí­vánságait és ezek egyáltalán nem mondhatók radikálisoknak, mérsékelt és jogos programot mutatnak. Végül kijelentene, hogy a kul­tusztárca költségvetését nem fogadja el. (Nagy taps és helyeslés az egész Házban.) S­ö­p­­­é­r Sándor beszélt ezután, aki a közgazdasági egyetemnek a műegyetembe való beolvasztása kapcsán kérte, hogy a köz­­gazdasági és jogi tudással rendelkező mérnö­kök előtt nyissák meg a közigazgatási pályá­kat. A költségvetést elfogadta. Sándor Pál elismeréssel szólt az Opera vezetéséről. A közgazdasági egyetem meg­szüntetése ellen tiltakozott. A költségvetést nem fogadta el. F­i­t­z Artur a katolikus középiskolák auto­nómiájának kiterjesztését kívánta. A rostavizs­gát nem tartja alkalmasnak, mert egészen fiatalon még nem dönthető el a tehetség kér­dése. A költségvetést elfogadta. Az elnök ez­után ebédszünetet rendelt el. Rakovszky Tibor: A hitközségi vá­lasztásokon nem tisztelték egymást. V á г s­o n­y i János: Azok a zsidók, akik hűséges és becsületes fiai ennek az ország­nak, undorral fordulnak el attól, ami a vá­lasztáson történt. (Helyeslés.) A felekezeti tanítók és lelkészek alig kapnak fizetést Farkasfalvi Farkas Géza szólalt fel ezután. Hangoztatta, hogy az analfabé­tizmust a felekezeti iskolák nagyszerűen le tudják küzdeni. Amikor valláserkölcsi ki­adások megszüntetéséről van szó, meg kell gondolni minden megszorítást, mert ez egész generációk lelki életére lehet kihatással. Az egyetemes református konvent múltkoriban előterjesztést tett a kormányhoz, amelyben vázolták az egyház rossz helyzetét. Az ál­lamsegély összegét állandóan nyirbál­ták. Azokban a községekben, ahol 50 százalékos volt a pótadó, törölték a községek egyház­­költségi hozzájárulását, nem gondolva arra, ha az egyházközség rossz helyzetbe kerül, a polgári község fogja viselni a terheket. A felekezeti tanítók és lelkészek alig kapnak fizetést, fizetéskiegészítésük pedig egyhar­madára szállt le, ezert azt 21 pengős búzaár mellett folyósítják. Kéri, hogy ne csökkent­sék a közsegélyeket, az egyházi adót pedig más célra ne fordítsák. Beszámol a refor­mátus egyház budapesti nyomorenyhítésé­­ről. A legszegényebb egyházközségek is in­tenzív munkát végeznek. Egymásután ala­kulnak a pionír-csapatok, a jövő évben pe­dig 250 önkéntes munkás fog beállni ebbe a munkába. Bár a kormány gazdasági poli­tikájával nem ért egyet, a kultusztárca költ­ségvetését elfogadja. Farkas István az egyházi vagyonnal fog­lalkozik, támadja a hercegprímást a krema­tórium ügyében elmondott beszéde miatt. Turchányi Egon: Visszautasítjuk a vádaskodást. Farkas István azt állítja ezután, hogy Tápiószelén egy leventeoktató agyonlőtt két legényt. (Nagy zaj.) — Ez a bíróság elé tartozik! — kiáltják a Ház minden oldalán. Navratil Dezső a következő felszólaló. A klinikák ügyével foglalkozik. Ezeket a ki­váló intézeteket nem lehet eléggé jól dotálni. Kéri, hogy a gége- és fülsebészetet ne válasz­szák széjjel. Adminisztrátort kérnek a Nemzeti Színház igazgatója mellé Szünet után Czettler Jenő elnöklésével foly­tatják a tanácskozást. L­é­­­h­e­i Anna az oktatási intézményekre kiadott pénzeket helyesli. Kifogásolja a csendőrségnek adott összegeket. Sokhelyt nincs óvoda. M­ó­­­z­e­s János: De van halparkoló! M­é­­­h 1 . Anna kéri, hogy a tanítókat ne használják fel politikai célokra. Kifogásolja ez iskolakönyvek harcias szellemét. Majd a leventeintézményt támadja, ennek szerinte csak a címe és a máza testnevelés. Farkas­falvi Farka­s Géza: Ne be­széljen kifelé, az országhatáron túlra. (Zaj.) Zsindely Ferenc a következő felszó­laló, az állami színházak ügyével foglalko­zik. A környező államok közül egyik sem hagyja úgy magára színházait, mint Ma­gyarország. A Nemzeti Színház repertoárjá­val meg van elégedve. T­u­r­c­h­á­n­y­i Egon: Ezt csak Pekár Gyula és Szász Károly meg a többiek mondják. Meskó Zoltán (Zsindely felé): Védi Hevesit?­­ Zsindely Ferenc: Bátorkodom. Meskó Zoltán: Hát ahhoz kell is bátor­ság. Zsindely Ferenc: Hevesi sok szolgála­tot tett a magyar színészetnek. Turb­ál­yi Egon: Csak annak, vagy másnak is? Zsindely Ferenc részletezi a Nemzeti Színház igazgatójának munkáját és azt mondja, hogy Hevesit inkább munkatárssal kell támogatni, aki az adminisztrációtól te­hermentesítené. (Zaj.) A hitközségi választások és a tisztességes zsidóság V­á­z­s­o­n­y­i János azt fejtegeti, hogy a kulturális kiadásokat a gazdasági kiadások­kal összhangba kell hozni. Szükséges az analfabétizmus csökkentése, amellyel az ál­talános nívóemelés jár. A tanítóképzést az egyetemekre helyezzék át és az így megtaka­rított pénzeket fordítsák diákjóléti célokra. Dicsérettel szól a tanítók munkájáról, majd azt javasolja, hogy a népiskolai oktatás tel­jesen állami legyen. Tiszteletben tartja min­denki felekezetét, ezt magára nézve is kívánja. Mire utaltak ki pénzt tíz év alatt a kultuszminisztériumi alapokból V­­­a­­­n Ferenc az alapítványok ügyével foglalkozik. A jelenlegi kultuszminiszternek, „nagynevű elődje“ után végre eszébe jutott, hogy a magyar nemzetnek is valami köze van a kultuszminisztériumban kezelt alapokhoz. Ezek nem bagatell ügyek. Az alapok jöve­delme két és fél millió pengő évenként, tehát a vagyonállag körülbelül ötven millió. A lán­goló előd tíz évig nem számolt be a képviselő­­háznak arról, hogy ott mi történik. Mielőtt az egyes alapok kérdéséről szólna, határozati javaslatot nyújt be, hogy a képviselőház uta­sítsa a kultuszminisztert az alapokról való részletes kimutatás készítésére, annak meg­állapítására, vájjon az egyes alapokból az el­múlt tíz év alatt milyen kölcsönöket folyó­sítottak, milyen pénzeket utaltak ki, egyálta­lában rendeltetésük szerint használták-e fel őket. Megállapítja, hogy valószínűleg történ­tek szabálytalanságok az alapok kezelése kö­rül, mert Klebelsberg Kuno gróf úgy tekin­tette ezeket a dolgokat, amelyek fölött korlát­lan intézkedési joga van, tekintet nélkül az alapítók ilyen vagy amolyan irányú kiköté­seire. A legfelsőbb Számvevőség is csak két esztendővel ezelőtt kapott elszámolásokat. S­i­e b e I s­b e r­g Kuno gróf: Én voltam az első kultuszminiszter, aki a számvevőség ellenőrzése alá bocsátottam az alapokat. Ulain Ferenc: Kijelenti, hogy a volt kul­tuszminiszter tévedésben van. Azelőtt a ki­rályhoz kellett az elszámolásokat felterjesz­teni, az utolsó években azonban Klebelsberg kitért az elől, hogy ellenőrző bizottság elé bo­csássa őket. Az iskolánkívü­li népművelési alap pénzét tihanyi biológiára fordí­tották Ulain Ferenc ezután felvilágosítást kér a Strahlendorff-féle alapítvány helyzetéről. Az alapítólevélben az áll, hogy az alapot, amely­nek évi jövedelme 130.000 pengő, tőkéje há­rom millió, házakból és birtokból az iskolán­kívüli népművelésre kell fordítani. Csodálat­tal állapítja meg, hogy a számszéki jelentés­ben 44.000 pengő mint kölcsönkamat szere­pel, holott ez az alapítvány nem volt megter­helve. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Ház­­javításra, építkezésre ment el. Ulain Ferenc: Tévedésben van a kultusz­­miniszter úr, mert a tihanyi biológiai intézet létesítése körül volt szükség erre az alapra, amelyet elvontak eredeti rendeltetésétől. К­а г a f­­­á­t­h Jenő: Az eredeti rendeltetés kulturális cél volt. A Mária Terázia-alap kalandja egy részvénytársasággal Ulain Ferenc kérdi, mi kapcsolatban van a Mária Terézia Akadémia-alapítvány, ame­lyet Ferenc József alapított a magyar ifjak ne­velése céljából a „Nemzeti Földmivelő Rész­vénytársasággal“. Mennyit fizetett rá az állam erre a gründolásra? Várjon nem vonták-e el itt is az összegeket eredeti rendeltetésüktől? Igaz-e, hogy az Egyetemi Alapból vásároltak ingatlant a tihanyi biológiai intézet mellett? Mi van a Kerkápoly—Bodor-alappal, amelynek rendeltetése óvodák és szeretetházak építése volt? Mi van a püspökladányi uradalommal, amelyre 2,5 millió holland forint kölcsönt vettek fel előzetes parlamenti hozzájárulás nélkül. Forster Gyula báró röpiratbant is foglalkozott ezekkel az alapítványokkal. Az elnök ekkor rácsönget Ulain Fe­rencre és közli Vele, hogy beszédideje lejárt, mire Ulain Ferenc leül. Klebelsberg Kuno volt kultusz­­miniszter (aki eddig rendkívül izgatottan hallgatta Ulain adatait, azt mondja­: Kár. Utána az egész egységes párt kórusban mondja: Kár, kár, Ulash Ferenc! Holnap a részletes vitá­ban folytatom még egy keveset. (Derültség az ellenzéken.) A kultuszminiszter a „rendezetlen alapokról“ m­a­r­a­f­­­á­t­h Jenő kultuszminiszter emel­kedett ezután szólásra. Az úgynevezett rosta­vizsga ügyével foglalkozik először, ismerteti eredeti rendeletét, a végrehajtási utasításokat, azt mondja, hogy bízzák a tanárokra az el­bírálást. Éber Antalnak válaszolva kijelenti, hogy a gyakorlati oktatásra súlyt helyez. A külföldi ösztöndíj-ügyekben protekció neki érvényesül. Vétó jogával még soha nem élt. A felekezeti oktatás nem kerül többe, mint az állami. Petrovácz Gyulának azt válaszolja, hogy igyekszik foglalkozni a felekezeti taní­tók ügyével. Kijelenti ezután, hogy a gyors­írás-tanítást bevezetik a középiskolákba s erre nézve hétfőn már tárgyalást is folytatott az Országos Gyorsiró Szövetséggel. Ulain Ferencnek válaszolva azt mondja, hogy "szívesen rendelkezésre bocsát minden számadást, ami az ő nevével, vagy miniszteri működésével van kapcsolatban. Tévedésben van Ulain arra nézve, hogy Klebelsberg nem nyilatkozott volna az alapokról. 1929. júliusá­ban a felsőházban kijelentette Klebelsberg, hogy az alapítványok nagy része elértéktele­nedett az infláció következtében, mert a va­gyon papírokban volt, amelyek mégis meg­maradtak, azokat az Állami Számvevőszék ellenőrzése alá bocsátja. Mióta ő a kultusz­miniszter, átvizsgálta tíz évre visszamenőleg az ügyeket és megkérdezte a számvevőszéket is, hogy találtak-e valami hibát. A számvevő­szék mindent rendben talált. A Strahsen­­dorff-, Mária Terézia-, Kerkápoly—Bodor- és a Szelényi-féle alapítványok valóban hosszú időn keresztül rendezetlenek voltak, de ezért nem lehet felelőssé tenni Klebelsberget, hi­szen ő maga felidézte az alapítványokat. Ő nem akarja megvédeni a Volt kultuszminisz­tert, de kötelessége kijelenteni, hogy például a Strahlendorff-féle alapítványban 1929-ig a hovafordításra nézve nem volt tüzetesebb megjelölés. Azokat kulturális célokra lehetett felhasználni. 1929-ben új alapítóleveleket csi­náltak, Ulain tehát téved. (Laj.) G­a­r­a­f­i­á­t­h Jenő kultuszminiszter ki­jelenti, hogy ugyanígy áll a Kerkápoly— Bodor-alapítvány ügye. A birtokon szeretet­­házat nem lehetett építeni, mert nem volt alkalmas erre a célra, ezért egy másik ha­sonló alapítványnál használták föl. 1929 óta a kiegyjített alapítólevelek pontos kikötései alapján használták föl az alapítványok jö­vedelmeit. Az egységes párt nem kiváncsi a kultuszalapok titkaira Ezután a Ház általánosságban elfogadta a kultusztárca költségvetését. Egymásután vetették el Ulain Ferencnek az alapítványokra vonatkozó, Petrovácz Gyulának pedig a fe­lekezeti tanítók megsegítésére vonatkozó ja­vaslatait. Rakovszky Tibor az egységes párt felé: A katolikus papok majd megköszönik maguknak! Ezután a mentelmi bizottság jelentéseit olvasták föl. Peyer Károlyt egyszer jegyző­­könyvi megrovásban, Ulain Ferencet szintén jegyzőkönyvi megrovásban részesítette a Ház a mentelmi bizottság jelentése alapján. Peyer Károl­y­na­k egy másik ügyéből kifolyólag a Házból 15 napra való kizárását indítványozta a bizottság Prop­per Sándor egynapos kizá­rásra vonatkozó kisebbségi indítványával szen­ben. Prop­per Sándor felszólalása után, miután a mentelmi előadó sem ragasz­kodott indítványának elfogadásához, az egy­napos kizárási indítványt fogadták el. Ezután a Ház elhatározta, hogy legköze­lebbi ülését szerdán délelőtt tíz órakor tartja, majd az ülés este hét óra tájban véget ért.

Next