Magyarság, 1932. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)
1932-08-02 / 172. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK] FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FUJ, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1932 AUGUSZTUS 2, KEDD FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON] AUTOMATA 294-31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XIII. ÉVFOLYAM, 172. (3424.) SZÁM Hitler győzelme után A pesti liberális újságok verejtékes választási aritmetikával próbálják bizonyítani, hogy Hitler tulajdonképpen lemaradt, hogy az elnökválasztás óta a német pártok számaránya majdnem stabilizálódott, hogy a nemzeti szocialisták politikai birtokállománya alig gyarapodott, következésképpen a gyűlölt német népvezér nem tudta kicsikarni demokratikus fegyverekkel a maga diktatúráját és a weimari alkotmány felforgatását- Teringette, — mondolja magában a szegény magyar, ezzel az okoskodással akár azt is be lehetne bizonyítani, hogy Tannenbergnél Hindenburg hadseregét fogták el az oroszok és nem megfordítva, miután néhány szétkuszált, förlénytelen, muszka zászlóaljnak sikerült valabagy kikecmeregnie a mazuri mocsarakból. Hátha még hozzávesszük, hog’ a kommunisták szavazatai is félelmetesen felszöktek, akitor tulajdonnképpen nincs is komolyabb baj a demokrácia körül, mert a két ellentétes elvi, és ellentétes súlyvonalú és egyaránt inparlamentáris párt majd egyensúlyban tartja egymást s a szélső irányoknak egy semleges pontján kivirágzik újból a köztársasági kormányformának a kemény német talajon annyira idegen, annyira egzotikus gyászvilága. Mikor ez a magyarországi liberalizmus Hitlertől reszket, számára már az is valamennyire idegenyhítő eredmény, hogy a barnainges vezér előtt egyelőre és ideiglenesen el van torlaszolva a korlátlan egyeduralom útja. Most ime, milyen jó ez a reakciós, bárókkal és katonákkal kormányzó Papén, akit pedig jövetele alkalmából elhalmoztak szótáruk csodálatraméltó tartalmának minden jelzőjével, akit úgy köszöntöttek, mint a hitleri sötétség és barbárság Keresztelő Jánosát s a császári Németország előhirnökét. Most a reakció ezen sötét lovagjába akasztják végső reménységeik horgonyát, az utolsó szirtet látják benne, amelyen megtorpan a Hitler-hullám s aki ha visszahozza a császárt is — az ördög törődik vele — de legalább távol tartja a horogkeresztes rémet, ezt az apokaliptikus szörnyeteget, akit benyálaztak és eláztattak szidalmaik és rágalmaik jégesőjével. Néhány héttel ezelőtt még a katolikus centrum és Brüning állott ennek az anynyira mozgékony és oly céltudatos közvéleménynek futóhomokján. Annyira dédelgették és pártfogolták, annyira agyontámogatták ezt a kiváló német államférfit, hogy a szó szoros értelmében kompromittálták és csaknem lejáratták. Most jobb hijján Papén lábaihoz szórják bókjaik és reményeik illatos csokrait, tőle várván „a kémtől“, „a háborús uszitótól“, a gyűlölt katonai attasétól, hogy feltartja és megállítja a náci milliók rohamait. Még a császárral és a katonai kaszttal is hajlandók átmenetileg megbékülni, ha ezek elhárítják fejükről azt a legnagyobb veszedelmet, amit számukra az erkölcsi és politikai megújhodásában vonagló német faj jelenthet. E politikai átértékelések ösztönös, villámszerű fordulatait mindig csak ugyanaz a tény indokolja és magyarázza: az idegeiknek szinte állati ébersége és feszültsége, az egyetlen veszedelem, az üzlet, az erkölcsi és politikai szurágás féltése, a parazita lény csodás szimatja, amely száz mérföldről is megérzi a katasztrófa robaját, a liberális demokrácia maszkja mögül feltetsző ötezeréves arc halálos aggodalma, a leleplezés és a megtorlás rettegése. Ezek a történelmi rögtönítéletek ebből az egy és örök alapmotívumból fakadnak, ezek szabályozzák magatartásukat a pártokkal, a politikai irányokkal és államférfiakkal szemben, ezeknek útmutatása szerint emelnek föl és rántanak a sárba embereket és ideálokat, s még a kommunista előretörés is vigasztalássá savanyodik bennük, ha ezen az áron elkerülhetik vagy elodázhatják a másik esélyeit. Üdv tehát Papennek, Schleichernek, a Reichwehrnek és valamennyi Hohenzollernnek, ha az ő Sieges-Säule-ik között van a biztonságérzet, a jogrend, a nyugalom és a szabad-verseny demokrácia. Nemsokára nyíltan is fel fognak kínálkozni a császár katonáinak, ha ezen az áron a még nagyobb „reakció“, a még sűrűbb sötétség, a számukra még rettenetesebb lehetőség felkerülhető vagy elhalasztható. Eredmény van, de döntés nincs — mondják Pesten a körúton, s közben félénken, hizelkedőn pislogatnak a Pickelhaube hegye felé. Az is egy eredmény, hogy az ő nyelvükön szóljunk, ha nincs hitleri többség, ami valóban igaz is. Hiába — mondta egy nagy francia szellem, Madame Stael, aki száz és néhány évvel ezelőtt remek könyvet írt Németországról, a teutoburgi erdőknek megvannak a maga szent és borzalmas titkai, amelyek valamikor csonthalmokká változtatták Augustus római légióit. A mi tűzünk — írta Neckernek eme híres leánya — csak szalmatűz, de ha egyszer a német kigyullad, az széntüzekben ég, sokáig tart, csaknem elolthatatlan, kalóriája sokkal nagyobb, ha különben nincsenek is olyan vakító lángjai, mint a párisi háztetőknek. A kéneső természetű francia lélek eruptív mozgásokban megy céljai felé. A német lomhán, de tömörebb tűzgócokban sistereg a maga válságaiban és néha évtizedekig tart. Áll ez a Hitler-mozgalom jövőjére is. Győzött, de még nem diadalmaskodott. Ami pedig a német választások politikai vonatkozásait és következményeit illeti, fölötte valószínű, hogy a mostani kormány tovább marad a hatalmon épp azért, mert az új parlament éppoly munkaképtelen, mint aminő a régi volt. Pipent tartja az ellentétes erők kiegyenlítődésének egyensúlya. Várjon meddig? Ha a centrum megegyezik a jobboldallal, ami végtére sem tartozik a lehetetlenségek sorába, akkor Németországban jobboldali demokrácia vezetheti az ügyeket. Kérdés, hogy Brüning nem követett-e el hibát ott, amikor idejében nem Berlin, augusztus 1. Verőfényes, forró nyári vasárnapon zajlon le Németországban a történelmi jelentőségű birodalmi gyűlési választás, melynek eredményeképpen hatalmas jobbrafordulás következett be, anélkül, hogy az új parlament mandátumainak 44 százalékát elnyert eddigi jobboldal többsége került volna. De még kevésbé lehetne szó baloldali kormányzatról, amikor a marxista front együttvéve is kisebb, mint a Hitler nemzeti szocialista pártja egymagában. A középpártok sem kezdhetnek semmit a szociáldemokratákkal együtt sem, minthogy Hitlerék és a kommunisták együtt abszolút többségben jutottak be. Parlamenti kormányzat tehát csakis úgy képzelhető el, ha a centrum megint odamegy, ahol igazi helye van: a jobboldalra, amivel meglesz a jobboldal döntő parlamenti többsége. A választók a hetekig tartó roppant erős propaganda hatása alatt sokkal nagyobb mértékben gyakorolták alkotmányos kötelességüket, mint eddig akármelyik választáson is: átlagban 93,5 százalékuk járult az urnákhoz, de helyenként a részvétel a 90, sőt Darmstadtban a 95 százalékot is meghaladta. 1930, a legutóbbi birodalmi gyűlési választás óta 1.900.000 új választó került be a névjegyzékekbe, s minthogy Németországban a képviselők száma nem állandó, hanem minden leadett 60.000 szavazatra esik egy mandátum, a képviselők száa az eddigi 577-ről 607-re emelkedett. Az alkotmányos kötelesség teljesítésében jó példával az államfő és miniszterei jártak elől: a Neudeckben nyaraló Hindenburg elnök fiával együtt a szomszédos Heinrichsau kisközségbe hajtatott át, hogy leadja szavazatát, a miniszterek pedig Berlinben már reggel kilenc óráig sorra leszavaztak. Általában a nagyvárosokban a szavazók igyekeztek mindenfelé minél előbb leszavazni, hogy a szép nyári vasárnapot kirándulásra használják fel. Az eddigi agitációból a választás napjára már csak a pártok zászlóerdeje, a röpcédula-osztogatás és az „énekkarok“ maradtak meg. Ez az utóbbi német találmány: a szociáldemokraták kezdték, a nemzeti szocialisták és kommunisták folytatták; néhány jóhangú énekes összeáll és házról-házra jár s az udvarokban karénekkel figyelmezteti a választópolgárokat, hogy megkezdődön a szavazás, siessenek tehát szavazni. Rendzavarások természetesen fordultak elő, hiszen ilyen heves agitáció után, amikor közel harminchétmillió ember vonult fel az urnákhoz, összeütközéseknek kellett lenni, de ezeknek a választás napján az egész országban csak kilenc halottja volt s a rendőrség is mindössze csak pár száz embert állított elő. A kormány intézkedései hogy a választási részleteredményeket fali ragaszokon, kirakatban, vagy vetítve köszölni tilos, nagyon hasznosnak bizonyult. Az izgalom csak estére hágott magasabb fokra, amikor kilenc órakor már az első, nagyjában végleges eredményt hivatalosan közzétették. Ez a jelentés hétfőn délig, a végeges hivatalos eredmény kihirdetéséig alig módosult valamit, csak éppen a mandátumok száma emelkedett az először jelentett 602-ről 607-re. A mandátumok elosztása A birodalmi gyűlési választások végleges hivatalos eredménye a birodalmi választási főbiztos hétfőn délután egy órakor kiadott jelentése szerint a következő: Az új birodalmi gyűlésnek tehát a végleges hivatalos eredmény szerint 607 képviselője van, vagyis 30-cal több, mint a régi parlamentnek. A veszteségilista A választás napja mégsem múlt el vérontás nélkül s a birodalom különböző ré- A Hitler-párt legnagyobb pártja lett a német birodalmi gyűlésnek Megkétszerezte mandátumai számát . Harminchétminid választó szavazott vasárnap Németországban Szavazatok Mandátumok Nemzeti szocialista párt 13,772.748 230 (-- 120), szociáldemokrata párt 7,951.956 133 (* 3) kommunista párt 5,365.666 89 (-( 11) centrumpárt 4,587.477 75 (+ 7), német nemzeti párt 2,184.971 37 (— 5) bajor néppárt 1,202.617 22 (-13) német néppárt 435.547 7 (— 20) állampárt 373.560 4 (— 12) keresztény szocialista párt 364.986 4 (— 10) gazdasági párt 146.107 1 (— 21), német parasztpárt 137.090 2 (— 3) württembergi parasztszövetség 96.868 2 (— 1) Landvolk-párt 91.287 1 (— 15) a jobboldal felé vezette a német katolicizmus csodálatos organizációit? A kommunista front letörésének céljaiban ez a megegyezés könnyen politikai együttműködéssé válhat. Az sem valószínű, hogy a német külpolitikában irányváltozás áll be, olyan, amely kockára vetné az európai együttműködés és a gazdasági kibontakozás lehetőségeit. Ami tényként vehető, az annyi, hogy a német külpolitika még nagyobb eréllyel és több következetességgel fog haladni azon az úton, amely a hatalmi egyenjogúsághoz, illetve a versaillesi béke revíziójához vezet. Ha ezt eléri, pedig el kell érnie, akkor következhetik be a lelkeknek az a megenyhülése, amely egyedül csillapíthatja le ennek a roppant titánnak vergődéseit. Ára 16 fillér