Magyarság, 1932. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)

1932-08-02 / 172. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK] FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FUJ, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1932 AUGUSZTUS 2, KEDD FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON] AUTOMATA 294-31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XIII. ÉVFOLYAM, 172. (3424.) SZÁM Hitler győzelme után A pesti liberális újságok verejtékes vá­lasztási aritmetikával próbálják bizonyí­tani, hogy Hitler tulajdonképpen le­maradt, hogy az elnökválasztás óta a német pártok számaránya majdnem stabilizálódott, hogy a nemzeti szocialis­ták politikai birtokállománya alig gya­rapodott, következésképpen a gyűlölt német népvezér nem tudta kicsikarni demokratikus fegyverekkel a maga dik­tatúráját és a weimari alkotmány felfor­gatását- Teringette, — mondolja magá­ban a szegény magyar, ezzel az okos­kodással akár azt is be lehetne bizonyí­tani, hogy Tannenbergnél Hindenburg hadseregét fogták el az oroszok és nem megfordítva, miután néhány szétkuszált, förlénytelen, muszka zászlóaljnak sike­rült valabagy kikecmeregnie a­­ mazuri mocsarakból. Hátha még hozzávesszük, hog­’ a­ kommunisták szavazatai is félel­metesen felszöktek, akitor tu­lajdonnkép­­pen nincs is komolyabb baj a demokrá­cia körül, mert a két ellentétes elvi, és ellentétes súlyvonalú és egyaránt inpar­lamentáris párt majd egyensúlyban tartja egymást s a szélső irányoknak egy sem­leges pontján kivirágzik újból a köz­­társasági kormányformának a kemény német talajon annyira idegen, annyira egzotikus gyászvilága. Mikor ez a ma­gyarországi liberalizmus Hitlertől resz­ket, számára már az is valamennyire id­egenyhítő eredmény, hogy a barna­­inges vezér előtt egyelőre és ideiglene­sen el van torlaszolva a korlátlan egyed­uralom útja. Most ime, milyen jó ez a reakciós, bárókkal és katonákkal kor­mányzó Papén, akit pedig jövetele al­kalmából elhalmoztak szótáruk csodá­latraméltó tartalmának minden jelzőjé­vel, akit úgy köszöntöttek, mint a hitleri sötétség és barbárság Keresztelő Jánosát s a császári Németország előhirnökét. Most a reakció ezen sötét lovagjába akasztják végső reménységeik horgo­nyát, az utolsó szirtet látják benne, amelyen megtorpan a Hitler-hullám s aki ha visszahozza a császárt is — az ör­dög törődik vele — de legalább távol tartja a horogkeresztes rémet, ezt az apo­kaliptikus szörnyeteget, akit benyálaz­­tak és eláztattak szidalmaik és rágal­maik jégesőjével. Néhány héttel ezelőtt még a katolikus centrum és Brüning állott ennek az any­­nyira mozgékony és oly céltudatos köz­véleménynek futóhomokján. Annyira dédelgették és pártfogolták, annyira agyontámogatták ezt a kiváló német ál­lamférfit, hogy a szó szoros értelmében kompromittálták és csaknem lejáratták. Most jobb hijján Papén lábaihoz szór­ják bókjaik és reményeik illatos csok­rait, tőle várván „a kémtől“, „a háborús uszitótól“, a gyűlölt katonai attasétól, hogy feltartja és megállítja a náci­ milliók rohamait. Még a császárral és a katonai kaszttal is hajlandók átmenetileg meg­­békülni, ha ezek elhárítják fejükről azt a legnagyobb veszedelmet, amit szá­mukra az erkölcsi és politikai megújho­dásában vonagló német faj jelenthet. E politikai átértékelések ösztönös, villám­szerű fordulatait mindig csak ugyanaz a tény indokolja és magyarázza: az idegeiknek szinte állati ébersége és fe­szültsége, az egyetlen veszedelem, az üz­let, az erkölcsi és politikai szurágás fél­tése, a parazita lény csodás szimatja, amely száz mérföldről is megérzi a ka­tasztrófa robaját, a liberális demokrácia maszkja mögül feltetsző ötezeréves arc halálos aggodalma, a leleplezés és a megtorlás rettegése. Ezek a történelmi rögtönítéletek ebből az egy és örök alap­motívumból fakadnak, ezek szabályoz­zák magatartásukat a pártokkal, a poli­tikai irányokkal és államférfiakkal szemben, ezeknek útmutatása szerint emelnek föl és rántanak a sárba embe­reket és ideálokat, s még a kommunista előretörés is vigasztalássá savanyodik bennük, ha ezen az áron elkerülhetik vagy elodázhatják a másik esélyeit. Üdv tehát Papennek, Schleichernek, a Reich­­wehrnek és valamennyi Hohenzollern­­nek, ha az ő Sieges-Säule-ik között van a biztonságérzet, a jogrend, a nyugalom és a szabad-verseny demokrácia. Nem­sokára nyíltan is fel fognak kínálkozni a császár katonáinak, ha ezen az áron a még nagyobb „reakció“, a még sűrűbb sötétség, a számukra még rettenetesebb lehetőség felkerülhető vagy elhalaszt­ható. Eredmény van, de döntés nincs — mondják Pesten a körúton, s közben félénken, hizelkedőn pislogatnak a Pickelhaube hegye felé. Az is egy ered­mény, hogy az ő nyelvükön szóljunk, ha nincs hitleri többség, ami valóban igaz is. Hiába — mondta egy nagy fran­cia szellem, Madame Stael, aki száz és néhány évvel ezelőtt remek könyvet írt Németországról, a teutoburgi erdőknek megvannak a maga szent és borzalmas titkai, amelyek valamikor csonthal­mokká változtatták Augustus római lé­gióit. A mi tűzünk — írta Neckernek eme híres leánya — csak szalmatűz, de ha egyszer a német kigyullad, az szén­­tüzekben ég, sokáig tart, csaknem elolt­­hatatlan, kalóriája sokkal nagyobb, ha különben nincsenek is olyan vakító lángjai, mint a párisi háztetőknek. A kéneső természetű francia lélek eruptív mozgásokban megy céljai felé. A német lomhán, de tömörebb tűzgócokban­­ sis­tereg a maga válságaiban és néha évtize­dekig tart. Áll ez a Hitler-mozgalom jö­vőjére is. Győzött, de még nem diadal­maskodott. Ami pedig a német választások poli­tikai vonatkozásait és következményeit illeti, fölötte valószínű, hogy a mostani kormány tovább marad a hatalmon épp azért, mert az új parlament éppoly mun­kaképtelen, mint aminő a régi volt. Pi­­pent tartja az ellentétes erők kiegyenlí­tődésének egyensúlya. Várjon meddig? Ha a centrum megegyezik a jobboldal­lal, ami végtére sem tartozik a lehetet­lenségek sorába, akkor Németországban jobboldali demokrácia vezetheti az ügye­ket. Kérdés, hogy Brüning nem köve­tett-e el hibát ott, amikor idejében nem Berlin, augusztus 1. Verőfényes, forró nyári vasárnapon zaj­lon le Németországban a történelmi jelentő­ségű birodalmi gyűlési választás, melynek eredményeképpen hatalmas jobbrafordulás következett be, anélkül, hogy az új parla­ment mandátumainak 44 százalékát elnyert eddigi jobboldal többsége került volna. De még kevésbé lehetne szó baloldali kormány­zatról, amikor a marxista­ front együttvéve is kisebb, mint a Hitler nemzeti szocialista pártja egymagában. A középpártok sem kezd­hetnek semmit a szociáldemokratákkal együtt sem, minthogy Hitlerék és a kom­munisták együtt abszolút többségben jutot­tak be. Parlamenti kormányzat tehát csakis úgy képzelhető el, ha a centrum megint oda­megy, ahol igazi helye van: a jobboldalra, amivel meglesz a jobboldal döntő parlamenti többsége. A választók a hetekig tartó roppant erős propaganda hatása alatt sokkal nagyobb mértékben gyakorolták alkotmányos köte­lességüket, mint eddig akármelyik válasz­táson is: átlagban 93,5 százalékuk járult az urnákhoz, de helyenként a részvétel a 90, sőt Darmstadtban a 95 százalékot is meg­haladta. 1930, a legutóbbi birodalmi gyűlési választás óta 1.900.000 új választó került be a névjegyzékekbe, s minthogy Németország­ban a képviselők száma nem állandó, hanem minden lead­ett 60.000 szavazatra esik egy mandátum, a képviselők szá­­a a­z eddigi 577-ről 607-re emelkedett. Az alkotmányos kötelesség teljesítésében jó példával az állam­fő és miniszterei jártak elől: a Neudeckben nyaraló Hindenburg elnök fiával együtt a szomszédos Heinrichsau kisközségbe haj­tatott át, hogy leadja szavazatát, a minisz­terek pedig Berlinben már reggel kilenc óráig sorra leszavaztak. Általában a nagyvárosokban a szavazók igyekeztek mindenfelé minél előbb lesza­vazni, hogy a szép nyári vasárnapot kirán­dulásra használják fel. Az eddigi agitáció­­ból a választás napjára már csak a pártok zászlóerdeje, a röpcédula-osztogatás és az „énekkarok“ maradtak meg. Ez az utóbbi német találmány: a szociáldemokraták kezdték, a nemzeti szocialisták és kommu­nisták folytatták; néhány jóhangú énekes összeáll és házról-házra jár s az udvarokban karénekkel figyelmezteti a választópolgáro­kat, hogy megkezdődön a szavazás, siessenek tehát szavazni. Rendzavarások természetesen fordultak elő, hiszen ilyen heves agitáció után, amikor közel harminchétmillió ember vonult fel az urnákhoz, összeütközéseknek kellett lenni, de ezeknek a választás napján az egész országban csak kilenc halottja volt s a rendőrség is mindössze csak pár száz embert állított elő. A kormány intézkedései hogy a választási részleteredményeket fali ragaszokon­, kirakatban, vagy vetítve kös­zölni tilos, nagyon hasznosnak bizonyult. Az izgalom csak estére hágott magasabb fokra, amikor kilenc órakor már az első, nagyjában végleges eredményt hivatalosan közzétették. Ez a jelentés hétfőn délig, a vég­­­eges hivatalos eredmény kihirdetéséig alig módosult valamit, csak éppen a mandátu­mok száma emelkedett az először jelentett 602-ről 607-re. A mandátumok elosztása A birodalmi gyűlési választások végleges hivatalos eredménye a birodalmi választási főbiztos hétfőn délután egy órakor kiadott jelentése szerint a következő: Az új birodalmi gyűlésnek tehát a végleges hivatalos eredmény szerint 607 képviselője van, vagyis 30-cal több, mint a régi parla­mentnek. A veszteségilista A választás napja még­sem múlt el vér­ontás nélkül s a birodalom különböző ré- A Hitler-párt legnagyobb pártja lett a német birodalmi gyűlésnek Megkétszerezte mandátumai számát . Harminchét­­minid választó szavazott vasárnap Németországban Szavazatok Mandátumok Nemzeti szocia­lista párt 13,772.748 230 (-­- 120), szociáldemo­krata párt 7,951.956 133 (* 3) kommunista párt 5,365.666 89 (-( 11) centrumpárt 4,587.477 75 (+ 7), német nemzeti párt 2,184.971 37 (— 5) bajor néppárt 1,202.617 22 (-1­­3) német néppárt 435.547 7 (— 20) állampárt 373.560 4 (— 12) keresztény szo­cialista párt 364.986 4 (— 10) gazdasági párt 146.107 1 (— 21), német paraszt­párt 137.090 2 (— 3) württembergi parasztszövetség 96.868 2 (— 1) Landvolk-párt 91.287 1 (— 15) a jobboldal felé vezette a német katoli­cizmus csodálatos organizációit? A kom­munista front letörésének céljaiban ez a megegyezés könnyen politikai együttmű­ködéssé válhat. Az sem valószínű, hogy a német külpolitikában irányváltozás áll be, olyan, amely kockára vetné az euró­­pai együttműködés és a gazdasági kibon­takozás lehetőségeit. Ami tényként ve­hető, az annyi, hogy a német külpolitika még nagyobb eréllyel és több következet­­ességgel fog haladni azon az úton, amely a hatalmi egyenjogúsághoz, illetve a ver­­saillesi béke revíziójához vezet. Ha ezt eléri, pedig el kell érnie, akkor követ­­kezhetik be a lelkeknek az a megenyhül­­ése, amely egyedül csillapíthatja le en­nek a roppant titánnak vergődéseit. Ára 16 fillér

Next