Magyarság, 1932. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)

1932-08-02 / 172. szám

2 szeiben történt zavargások során két ember életét vesztette. Essenben a kommunisták és a nemzeti szocialisták között vad harc folyt le, amelyben egy kommunista meghalt, egy nemzeti szocialista életveszélyesen megsebe­sült és többen szenvedtek könnyebb sérülé­seket. Itzehoeban szintén a kommunisták és nemzeti­­szocialisták ütköztek meg egymás­sal. Egy nemzeti szocialista életét veszítette. Breslauból is súlyos zavargások híre érke­zett. Három verekedő sebesült meg súlyosan és kettő könnyebben. Kisebb zavargásokat jelentettek Kölnből és Chemnitzből is. A fővárosban magában aránylag nyugodt a volt a helyzet, mert a rendőrség csírájában elfojtott minden kommunista és nemzeti szocialista tüntetési kísérletet, az esti órákig összesen 375 embert vettek őrizetbe, akiknek nagy részét személyazonosságuk igazolása után szabadon bocsátották. Merényletekre csak a választások lezajlása utáni éjszaka került sor. Königsbergben ismeretlen fiatal­emberek megtámadták a munkásotthont, két lap szerkesztőségét és lelőtték Saulf kom­munista városi képviselőt s lövéseket adtak le több más baloldali vezetőre is, behatolván ezek lakásaiba. Eddig a merényletekben való részvétel gyanúja miatt 20 embert tartóztat­tak le. A birodalmi belügyminiszter a kö­­nigsbergi vidék nélkülözhető rendőrállomá­nyát szükség esetén a königsbergi rendőr­­parancsnok rendelkezésre bocsátja. Bracht drákói rendszabályokat ígér a békezavaróknak Berlinből jelentik: Bracht dr., a porosz bel­ügyminisztérium ügyeinek vitelével megbí­zott teljhatalmú poroszországi birodalmi biz­tos, a következő felhívást tette közzé: — A választás véget ért. A nép nyilatko­zott. A legfőbb parancs most a belső béke teljes helyreállítása. Az erőszaknak és a ter­rornak helyet kell engednie a törvénytisztelet számára. Az emberélet szentségéhez nem szabad többé hozzányúlni. — Utolsó ízben emelem fel intő szavamat! Az állami kormány a legdrákóibb rendszabá­lyoktól sem fog visszariadni, hogy hiánytala­nul teljesíthesse kötelességét a békés állam­polgárokkal szemben és biztosíthassa azt a békességet, amelyre országunknak most szük­sége van. J óva intem ezért valamennyi szerveze­tet, valamint egyes egyéneket attól, hogy to­vábbra is véres terrorra izgassanak. A sajtó­nak tartózkodnia kell a szenvedélyek felkor­­bácsolásától, vagy erre alkalmas helytelen tudósításoktól, mert különben elkészülhet a szabadságjogaiba való legsúlyosabb beavatko­zásra. Hitler a nemzeti szocialista párt győzelméről Münchenből jelentik. Hitler Adolf a követ­kező felhívást bocsátotta ki:­­ „Nemzeti szocialista választók és vá­­lasztónők! Nay diadalt arattunk. A nemzeti szocialista német munkáspárt a birodalmi gyű­lésnek túlnyomóan legerősebb pártjává emel­kedett. Ez a népünk történelmében egyedül­álló fejlődés óriási munka és állandó kitar­tás eredménye. — Nemzeti szocialista választók! Mozgal­munk nagy sikerével szemben valameny­­nyiünknek egyetlen kötelessége, hogy újult erővel vegyük fel és folytassuk tovább a har­cot.“ Hitler Adolf egyidejűleg a következő fel­hívást intézte a rohamcsapatok és védelmi osztagok tagjaihoz: — „Rohamcsapatok és védelmi osztagok tagjai! „Hallatlan győzelmet harcoltunk ki, amit sok társunknak súlyos áldozatai tettek lehetővé. Halottaiink azt a szent kötelességet róják ránk, hogy most már még inkább foly­tassuk a küzdelmet Németország szabad­ságáért. Yvette írta: Póka Dezső Yvette tizenhatéves volt, amikor meg­ismertem. A Szajna partján egy kopott könyvesbódé öreg könyvei között tur­kált s látszólag nem is vette észre, hogy figyelem. Sorra lapozta fel az egymás hegyén-hátán heverő kétes tisztaságú — s úgy gondoltam — kétes tartalmú pél­dányokat s amikor már a tizedik könyv­toronnyal is elkészült, félrehúzta csöpp­nyi szájacskáját s keskeny, de fiús uj­jaival dobolni kezdett a pult szuette desz­káján. — Nos — kérdezte az antikvárius —, nem talált semmit? Yvette most vette észre, hogy mellette állok, előbb rámnézett s csak azután fordította fejét az öreg könyvárus felé. — Oh, igen — mondotta elgondol­kozva —, találtam valamit, de drágá­­lom. Egy frankot és húsz sout, amennyi rá van írva, nem adhatok ki egy köny­vért. — Hát legyen nyolcvan sou, Yvette kisasszony — határozott gyorsan a ke­reskedő. Majd hozzám fordult s hogy üzleti tisztességét nehogy kétségbevon­jam, magyarázólag fűzte hozzá: — A kisasszony a legkedvesebb és leg­hűségesebb vendégem s ha nem is vásá­rol mindig, de imádja a könyveket, egy ilyen vevőnek pedig, még ha rá is fize­tek, engednem kell. — Pedig annyit sem adhatok érte — tiltakozott Yvette s ismét rámpillantott. A kereskedő tagadólag rázta a fejét, de Yvette nem törődött vele, tárcájából pénzt kotorászott elő s a pultra dobta. — Itt van ötven sor! Megkapom a könyvet? Az öreg, kiknek pergamentszerü bőre igen stílszerűen illeszkedett bele környe­zetébe, mintha hirtelen ötlete támadt volna, előbb Yvettet, majd engem mért végig szemeivel s hamiskás mosollyal felelt: — Sajnálom, Yvette kisasszony, nem tehetem. De talán ez az úr — és itt ke­zében tartott szemüvegével, nem éppen illő módon, felém bökött —, ha szépen megkérjük, kisegíti. Igen ... igen ... csak bátran. Én tudom, hogy a könyv­barátok egymásnak is jó barátai s nem hinném, hogy ezt a régi megállapításo­mat most megcáfolnák ... Nem is gondolkozhattam a feleleten, mert Yvette olyan biztatón, sőt, mond­hatnám, nógatóan tekintett rám, hogy önkéntelenül az egész összeget a keres­kedő elé dobtam. Egy másik bátorító pillantásra pedig új ismerősöm nyomába szegődtem. — Annyira szeretem a könyveket, hogy nem is tudnék élni nélkü­lök — mondotta Yvette s átszellemülten nézett maga elé. — Csak ezzel magyarázhatom meg, hogy öntől, akit nem is ismerek, pénzt fogadtam el. — De, kérem, szót sem érdemel — dadogtam zavartan és ügyetlenül. — És mi különben is könyvbarátok vagyunk... Yvette hangosan felkacagott: _ Úgy van, igaza van! De ne feledje, hogy mi, könyvbarátok, igazi barátok is lehetünk. Most pajkosan meglóbálta előttem a kezében tartott könyvet s ismét fölneve­tett: — Látja, ha tudnám, hogy van még fölöslee­s pénze, megkérném, hogy vá­sároljon még valami jó dolgot nekem. Elmosolyodtam. Megvallom, megfo­gott az incselkedő báj, ami szavaiból ki­áradt s tetszett az a gyermekes bátor­ság, amivel ismeretségünk ötödik per­cében kezelt. Még ma is úgy érzem, hogy ha akkor gazdag vagyok, akár egy egész könyvtárat is megvásároltam volna szá­mára. Ám így sem tagadhatom le, hogy rövid negyedóra múltán Yvette négy könyvvel integetett búcsút felém, egy elrobogó villamos lépcsőjéről. ★ Egy novemberi délután, amikor Páris­­ban is ködöt hullatnak a háztetők s a szemkápráztató fény sem szépíti meg a lucskos aszfaltot, meleg szobára és de­rűs, könnyű olvasnivalóra vágytam. Az ismert könyvesbódét kerestem, ahol vá­sárolni akartam valamit. Nem volt ne­héz megtalálnom, mert Yvette éppen ott volt. Azonnal ráismertem a mozdu­latairól és arról a figyelmes odaadásról, amellyel az előtte heverő könyvekben lapozott. Egyébként egy úr állott mel­lette, akit figyelemre sem méltatott. Yvette éppen pár sort nyújtott át a kereskedőnek, amikor odaértem. — Sajnálom, Yvette kisasszony — hal­lottam a pergamentarca szavait —, eny­nyiért igazán nem adhatom. De talán ez az úr itt kisegíti... Felfigyeltem. És látnom kellett, amint Yvette ismert csábos, kérő és mégis kö­vetelő m­osolyával végigcirógatta a mel­lette álló férfit s rövid pillanatok múl­tán fürge ujjai máris diadalmasan ta­­­­padtak egy könyvhöz, melyet egy újabb könyvbarát vásárolt neki. Nem sokkal ezután korán reggel akadt dolgom azon a környéken s az első, akit megpillantottam, Yvette volt. Könyvek­kel megrakottan sietett a kis könyves-­­ bolt felé. Dobogó szívvel, de óvatosan követtem s sikerült észrevétlenül a köny­vesbódé mögé kerülnöm, melynek ajta­ját éppen akkor húzta be maga után. — Itt van tiz könyv — ismertem föl kiszűrődő, letompított hangját. — Teg­nap este is visszahoztam ötöt, összesen tizenöt darabot. Tessék az elszámolás ... ■ ★ Régen volt. Yvette ma már harminc­egyéves, s amint egy Párisból hazatért barátom meséli, azóta megvásárolta a kis könyvesboltot, melynek felvirágozta­tásán szorgalmasan dolgozik, ő egyéb­ként már két alkalmazottat tart, egy, karcsú szőkét és egy barna malettet, akiktől szigorúan megköveteli, hogy az eladás nála szokásos furfangos művé­szetén kívül a világirodalom nagyjai­,­nak ismert műveivel is alaposan tisz­tában legyenek. Yvette — amint hal­’ lom —­ naponta examinálja két kis se­gédjét s ha ismereteiket fogyatékosnak találja, könyörtelenül rájuk is ripakodik. MiiarawsiB 1032 augusztus 2, kedd Hitlerék győzelme a thü­ringiai tartományi választáson Berlinből jelentik. A birodalmi gyűlési választásokkal egyidejűleg Thüringiában tartománygyűlési választások is voltak. A választásokon a Hitler-párt győzött, amely 6 mandátumról 26-ra szaporította képviselői számát. A nemzeti szocialistákon kívül csak a kommunisták tudták növelni mandátu­maik számát: 6-ról 10-re. A német nemzeti párt 2, a centrum és az állampárt egy-egy mandátuma megmaradt. A többi párt kivé­tel nélkül nagy veszteségeket szenvedett. A gazdasági párt valamennyi mandátumát el­vesztette. A szociáldemokraták mandátum­­állománya 18-ról 15-re, a német néppárté 5- ről 1-re, a thüringiai gazdaszövetségé 9-ről 6- ra csökkent. A Papen-kormány nyilatkozata Berlinből jelentik: A kormány részéről kife­jezetten hangsúlyozzák, hogy a választások eredménye nem lepte meg a kormányt és hogy Papen kancellár más eredményre nem is számított, mert ha számolt volna azzal, hogy bármilyen irányban pozitív többség alakul ki, akkor feltétlenül ebben az irány­ban orientálódott volna a választások előtt. Ez nem történt meg s a kormány kezdettől —B———H—— fogva azon az állásponton volt, hogy függet­leníti magát a pártoktól, miután pártkormány a jelenlegi többségi viszonyok mellett nem képzelhető el. Nem felel meg tehát a sajtó­nak az a beállítása, — mondják illetékes helyen — hogy a Papen-kormány meg­bukott volna a választásokon. Ami a biro­­dalmi kormány további politikáját illeti, —­ mondja az illetékes nyilatkozat — a kormány továbbra is kitart eddigi céljai mellett, amelyeket rövidesen kormányprogram for­májában az új birodalmi gyűlés elé terjeszt. Parlamentáris, vagy diktatórikus kormány kerül Németország élére? Berlin, augusztus 1. (A Magyarság tudósítójának telefonjelen­tése.) A vasárnapi birodalmi gyűlési válasz­tással minden valószínűség szerint befejező­dött a német politikai küzdelmeknek az a sorozata, amely ez év tavaszán indult meg tíz elnökválasztási harccal. Ezt a küzdelmet a német jobboldal indította meg azért, hogy erejét és tömegeit az összes alkotmányos fórumokon elismerjék és a választás meg is hozta számukra azt az eredményt, amit várni lehetett e tekintetben. Ezen a vasár­napi választáson a nemzeti szocialista tábor újabb győzelmet aratott és 230 mandátumá­val elérte, hogy a birodalmi gyűlésben majd­nem akkora pártja van, mint az összes weimari pártoknak együttvéve. A Magyarság hasábjain nemrégiben két jobboldali német politikus nyilatkozatát közöltük és mint em­lékezetes, mind a kettő kijelentette, hogy a választásoktól nagyjában ugyanolyan ered­ményt várnak, mint amikőt a tartományi választások hoztak nemrégiben. Ez a válasz­tási eredmény ma be is következett, noha most a Hitler-ellenes déli államok is részt­­vettek a harcban. A nemzeti szocialisták vérmesebb hívei titokban azt remélték ugyan, hogy a német nemzetiekkel együtt megszerzik az abszolút többséget, a vezérek azonban előrelátták, hogy ez lehetetlenség, ők tehát nem is csalód­tak várakozásukban. Kétségtelen, hogy ha Németországban az angol vagy francia vá­lasztási rendszer volna érvényes, a maga személyi küzdelmeivel és pótválasztási el­­­járásával, a nemzeti szocialisták megkapták volna a feltétlen többséget. A német módszer azonban ezt teljesen lehetetlenné teszi. 1918 óta egy pártnak sem volt abszolút többsége, sőt a régi bismarcki birodalomban sem volt soha párturalmi rendszer. Németországot mindig koalíciók kormányozták s most is­­ csak ez a lehetőség volna hátra, ha normáli­sak lennének az ország politikai viszonyai. Hitleréknek tehát nem sikerült elérni a lehetetlent, de választási győzelmük azért igen nagy. Az elnökválasztás második me­nete óta harmadfélmillió szavazatot nyertek s az április 24-iki tartománygyűlési válasz-­­ tások nyomán 12,5 millió voksra számíthat­tak volna. Kaptak ehelyett tizenhárom és háromnegyedmilliót, vagyis három hónap alatt ötnegyedmillióval szaporodtak, elfog­lalták Thüringiát, ahol most már jobboldali uralom lesz. A polgári pártok, a centrumot kivéve, teljesen tönkrementek és most az a veszély állott elő, amit többször megjósol­tunk már, hogy a német politikai helyzet parlamentáris megoldása úgyszólván tökéle­tesen lehetetlen. A német ellenforzalom és a weimari rendszer katalauni csatája zajlott le most vasárnap, amely után egyelőre el fog csendesedni mindkét tábor. Jobboldali koalíció a centrummal? Nagy kérdés most már, hogy jpi. fog tör­ténni augusztus folyamán, mi lesz a j­apen­­kormánnyal, illetve Papin helyett ki fog kormányt alakítani? Kétségtelen, hogy Né­metországnak továbbra is jobboldali kor­mánya lesz, mely elsősorban a nemzeti szo­cialistákra és Hugenbergékre fog támasz­kodni. Mint emlékezetes, Hindenburg min­den politikai gyűlést és felvonulást eltiltott augusztus 10-ig, tíz napig tehát „Burgfriede" lesz Németországban, a kormány tagjai sza­badságra mennek. Az új Reichstagot az alkotmány szerint 30 napon belül­ kell összehívni, a nagy poli­tikai döntés tehát e hó közepén vagy végén fog megtörténni. Lehetőség e pillanatban épúgy, mint a választások előtt, csak kettő van éspedig az, hogy a jobboldal parlamen­táris, utón vagy diktatúrával kormányozzon-e tovább? A nemzeti szocialisták és a centrum egymagukban abszolút többséget kaptak a birodalmi gyűlésben, Papén megkísérli te­hát, hogy létrehozza a jobboldali koalíciót. Ebben az esetben parlamentáris alapon tudna kormányozni a jobboldal. Ha ez a koalíció létre nem jön, ami nagyon kétséges, akkor a radikálisabb és veszedelmesebb megoldási mód fog következni: a jobboldal parlamentnélküli diktatúrája. Ebben az eset­ben az történhetnék, hogy Papen kancellár nemzeti szocialista minisztereket vesz maga mellé. Azt a kombinációt is hallottuk, hogy

Next