Magyarság, 1932. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)
1932-08-02 / 172. szám
2 szeiben történt zavargások során két ember életét vesztette. Essenben a kommunisták és a nemzeti szocialisták között vad harc folyt le, amelyben egy kommunista meghalt, egy nemzeti szocialista életveszélyesen megsebesült és többen szenvedtek könnyebb sérüléseket. Itzehoeban szintén a kommunisták és nemzetiszocialisták ütköztek meg egymással. Egy nemzeti szocialista életét veszítette. Breslauból is súlyos zavargások híre érkezett. Három verekedő sebesült meg súlyosan és kettő könnyebben. Kisebb zavargásokat jelentettek Kölnből és Chemnitzből is. A fővárosban magában aránylag nyugodt a volt a helyzet, mert a rendőrség csírájában elfojtott minden kommunista és nemzeti szocialista tüntetési kísérletet, az esti órákig összesen 375 embert vettek őrizetbe, akiknek nagy részét személyazonosságuk igazolása után szabadon bocsátották. Merényletekre csak a választások lezajlása utáni éjszaka került sor. Königsbergben ismeretlen fiatalemberek megtámadták a munkásotthont, két lap szerkesztőségét és lelőtték Saulf kommunista városi képviselőt s lövéseket adtak le több más baloldali vezetőre is, behatolván ezek lakásaiba. Eddig a merényletekben való részvétel gyanúja miatt 20 embert tartóztattak le. A birodalmi belügyminiszter a königsbergi vidék nélkülözhető rendőrállományát szükség esetén a königsbergi rendőrparancsnok rendelkezésre bocsátja. Bracht drákói rendszabályokat ígér a békezavaróknak Berlinből jelentik: Bracht dr., a porosz belügyminisztérium ügyeinek vitelével megbízott teljhatalmú poroszországi birodalmi biztos, a következő felhívást tette közzé: — A választás véget ért. A nép nyilatkozott. A legfőbb parancs most a belső béke teljes helyreállítása. Az erőszaknak és a terrornak helyet kell engednie a törvénytisztelet számára. Az emberélet szentségéhez nem szabad többé hozzányúlni. — Utolsó ízben emelem fel intő szavamat! Az állami kormány a legdrákóibb rendszabályoktól sem fog visszariadni, hogy hiánytalanul teljesíthesse kötelességét a békés állampolgárokkal szemben és biztosíthassa azt a békességet, amelyre országunknak most szüksége van. J óva intem ezért valamennyi szervezetet, valamint egyes egyéneket attól, hogy továbbra is véres terrorra izgassanak. A sajtónak tartózkodnia kell a szenvedélyek felkorbácsolásától, vagy erre alkalmas helytelen tudósításoktól, mert különben elkészülhet a szabadságjogaiba való legsúlyosabb beavatkozásra. Hitler a nemzeti szocialista párt győzelméről Münchenből jelentik. Hitler Adolf a következő felhívást bocsátotta ki: „Nemzeti szocialista választók és választónők! Nay diadalt arattunk. A nemzeti szocialista német munkáspárt a birodalmi gyűlésnek túlnyomóan legerősebb pártjává emelkedett. Ez a népünk történelmében egyedülálló fejlődés óriási munka és állandó kitartás eredménye. — Nemzeti szocialista választók! Mozgalmunk nagy sikerével szemben valamenynyiünknek egyetlen kötelessége, hogy újult erővel vegyük fel és folytassuk tovább a harcot.“ Hitler Adolf egyidejűleg a következő felhívást intézte a rohamcsapatok és védelmi osztagok tagjaihoz: — „Rohamcsapatok és védelmi osztagok tagjai! „Hallatlan győzelmet harcoltunk ki, amit sok társunknak súlyos áldozatai tettek lehetővé. Halottaiink azt a szent kötelességet róják ránk, hogy most már még inkább folytassuk a küzdelmet Németország szabadságáért. Yvette írta: Póka Dezső Yvette tizenhatéves volt, amikor megismertem. A Szajna partján egy kopott könyvesbódé öreg könyvei között turkált s látszólag nem is vette észre, hogy figyelem. Sorra lapozta fel az egymás hegyén-hátán heverő kétes tisztaságú — s úgy gondoltam — kétes tartalmú példányokat s amikor már a tizedik könyvtoronnyal is elkészült, félrehúzta csöppnyi szájacskáját s keskeny, de fiús ujjaival dobolni kezdett a pult szuette deszkáján. — Nos — kérdezte az antikvárius —, nem talált semmit? Yvette most vette észre, hogy mellette állok, előbb rámnézett s csak azután fordította fejét az öreg könyvárus felé. — Oh, igen — mondotta elgondolkozva —, találtam valamit, de drágálom. Egy frankot és húsz sout, amennyi rá van írva, nem adhatok ki egy könyvért. — Hát legyen nyolcvan sou, Yvette kisasszony — határozott gyorsan a kereskedő. Majd hozzám fordult s hogy üzleti tisztességét nehogy kétségbevonjam, magyarázólag fűzte hozzá: — A kisasszony a legkedvesebb és leghűségesebb vendégem s ha nem is vásárol mindig, de imádja a könyveket, egy ilyen vevőnek pedig, még ha rá is fizetek, engednem kell. — Pedig annyit sem adhatok érte — tiltakozott Yvette s ismét rámpillantott. A kereskedő tagadólag rázta a fejét, de Yvette nem törődött vele, tárcájából pénzt kotorászott elő s a pultra dobta. — Itt van ötven sor! Megkapom a könyvet? Az öreg, kiknek pergamentszerü bőre igen stílszerűen illeszkedett bele környezetébe, mintha hirtelen ötlete támadt volna, előbb Yvettet, majd engem mért végig szemeivel s hamiskás mosollyal felelt: — Sajnálom, Yvette kisasszony, nem tehetem. De talán ez az úr — és itt kezében tartott szemüvegével, nem éppen illő módon, felém bökött —, ha szépen megkérjük, kisegíti. Igen ... igen ... csak bátran. Én tudom, hogy a könyvbarátok egymásnak is jó barátai s nem hinném, hogy ezt a régi megállapításomat most megcáfolnák ... Nem is gondolkozhattam a feleleten, mert Yvette olyan biztatón, sőt, mondhatnám, nógatóan tekintett rám, hogy önkéntelenül az egész összeget a kereskedő elé dobtam. Egy másik bátorító pillantásra pedig új ismerősöm nyomába szegődtem. — Annyira szeretem a könyveket, hogy nem is tudnék élni nélkülök — mondotta Yvette s átszellemülten nézett maga elé. — Csak ezzel magyarázhatom meg, hogy öntől, akit nem is ismerek, pénzt fogadtam el. — De, kérem, szót sem érdemel — dadogtam zavartan és ügyetlenül. — És mi különben is könyvbarátok vagyunk... Yvette hangosan felkacagott: _ Úgy van, igaza van! De ne feledje, hogy mi, könyvbarátok, igazi barátok is lehetünk. Most pajkosan meglóbálta előttem a kezében tartott könyvet s ismét fölnevetett: — Látja, ha tudnám, hogy van még fölöslees pénze, megkérném, hogy vásároljon még valami jó dolgot nekem. Elmosolyodtam. Megvallom, megfogott az incselkedő báj, ami szavaiból kiáradt s tetszett az a gyermekes bátorság, amivel ismeretségünk ötödik percében kezelt. Még ma is úgy érzem, hogy ha akkor gazdag vagyok, akár egy egész könyvtárat is megvásároltam volna számára. Ám így sem tagadhatom le, hogy rövid negyedóra múltán Yvette négy könyvvel integetett búcsút felém, egy elrobogó villamos lépcsőjéről. ★ Egy novemberi délután, amikor Párisban is ködöt hullatnak a háztetők s a szemkápráztató fény sem szépíti meg a lucskos aszfaltot, meleg szobára és derűs, könnyű olvasnivalóra vágytam. Az ismert könyvesbódét kerestem, ahol vásárolni akartam valamit. Nem volt nehéz megtalálnom, mert Yvette éppen ott volt. Azonnal ráismertem a mozdulatairól és arról a figyelmes odaadásról, amellyel az előtte heverő könyvekben lapozott. Egyébként egy úr állott mellette, akit figyelemre sem méltatott. Yvette éppen pár sort nyújtott át a kereskedőnek, amikor odaértem. — Sajnálom, Yvette kisasszony — hallottam a pergamentarca szavait —, enynyiért igazán nem adhatom. De talán ez az úr itt kisegíti... Felfigyeltem. És látnom kellett, amint Yvette ismert csábos, kérő és mégis követelő mosolyával végigcirógatta a mellette álló férfit s rövid pillanatok múltán fürge ujjai máris diadalmasan tapadtak egy könyvhöz, melyet egy újabb könyvbarát vásárolt neki. Nem sokkal ezután korán reggel akadt dolgom azon a környéken s az első, akit megpillantottam, Yvette volt. Könyvekkel megrakottan sietett a kis könyves- bolt felé. Dobogó szívvel, de óvatosan követtem s sikerült észrevétlenül a könyvesbódé mögé kerülnöm, melynek ajtaját éppen akkor húzta be maga után. — Itt van tiz könyv — ismertem föl kiszűrődő, letompított hangját. — Tegnap este is visszahoztam ötöt, összesen tizenöt darabot. Tessék az elszámolás ... ■ ★ Régen volt. Yvette ma már harmincegyéves, s amint egy Párisból hazatért barátom meséli, azóta megvásárolta a kis könyvesboltot, melynek felvirágoztatásán szorgalmasan dolgozik, ő egyébként már két alkalmazottat tart, egy, karcsú szőkét és egy barna malettet, akiktől szigorúan megköveteli, hogy az eladás nála szokásos furfangos művészetén kívül a világirodalom nagyjai,nak ismert műveivel is alaposan tisztában legyenek. Yvette — amint hal’ lom — naponta examinálja két kis segédjét s ha ismereteiket fogyatékosnak találja, könyörtelenül rájuk is ripakodik. MiiarawsiB 1032 augusztus 2, kedd Hitlerék győzelme a thüringiai tartományi választáson Berlinből jelentik. A birodalmi gyűlési választásokkal egyidejűleg Thüringiában tartománygyűlési választások is voltak. A választásokon a Hitler-párt győzött, amely 6 mandátumról 26-ra szaporította képviselői számát. A nemzeti szocialistákon kívül csak a kommunisták tudták növelni mandátumaik számát: 6-ról 10-re. A német nemzeti párt 2, a centrum és az állampárt egy-egy mandátuma megmaradt. A többi párt kivétel nélkül nagy veszteségeket szenvedett. A gazdasági párt valamennyi mandátumát elvesztette. A szociáldemokraták mandátumállománya 18-ról 15-re, a német néppárté 5- ről 1-re, a thüringiai gazdaszövetségé 9-ről 6- ra csökkent. A Papen-kormány nyilatkozata Berlinből jelentik: A kormány részéről kifejezetten hangsúlyozzák, hogy a választások eredménye nem lepte meg a kormányt és hogy Papen kancellár más eredményre nem is számított, mert ha számolt volna azzal, hogy bármilyen irányban pozitív többség alakul ki, akkor feltétlenül ebben az irányban orientálódott volna a választások előtt. Ez nem történt meg s a kormány kezdettől —B———H—— fogva azon az állásponton volt, hogy függetleníti magát a pártoktól, miután pártkormány a jelenlegi többségi viszonyok mellett nem képzelhető el. Nem felel meg tehát a sajtónak az a beállítása, — mondják illetékes helyen — hogy a Papen-kormány megbukott volna a választásokon. Ami a birodalmi kormány további politikáját illeti, — mondja az illetékes nyilatkozat — a kormány továbbra is kitart eddigi céljai mellett, amelyeket rövidesen kormányprogram formájában az új birodalmi gyűlés elé terjeszt. Parlamentáris, vagy diktatórikus kormány kerül Németország élére? Berlin, augusztus 1. (A Magyarság tudósítójának telefonjelentése.) A vasárnapi birodalmi gyűlési választással minden valószínűség szerint befejeződött a német politikai küzdelmeknek az a sorozata, amely ez év tavaszán indult meg tíz elnökválasztási harccal. Ezt a küzdelmet a német jobboldal indította meg azért, hogy erejét és tömegeit az összes alkotmányos fórumokon elismerjék és a választás meg is hozta számukra azt az eredményt, amit várni lehetett e tekintetben. Ezen a vasárnapi választáson a nemzeti szocialista tábor újabb győzelmet aratott és 230 mandátumával elérte, hogy a birodalmi gyűlésben majdnem akkora pártja van, mint az összes weimari pártoknak együttvéve. A Magyarság hasábjain nemrégiben két jobboldali német politikus nyilatkozatát közöltük és mint emlékezetes, mind a kettő kijelentette, hogy a választásoktól nagyjában ugyanolyan eredményt várnak, mint amikőt a tartományi választások hoztak nemrégiben. Ez a választási eredmény ma be is következett, noha most a Hitler-ellenes déli államok is résztvettek a harcban. A nemzeti szocialisták vérmesebb hívei titokban azt remélték ugyan, hogy a német nemzetiekkel együtt megszerzik az abszolút többséget, a vezérek azonban előrelátták, hogy ez lehetetlenség, ők tehát nem is csalódtak várakozásukban. Kétségtelen, hogy ha Németországban az angol vagy francia választási rendszer volna érvényes, a maga személyi küzdelmeivel és pótválasztási eljárásával, a nemzeti szocialisták megkapták volna a feltétlen többséget. A német módszer azonban ezt teljesen lehetetlenné teszi. 1918 óta egy pártnak sem volt abszolút többsége, sőt a régi bismarcki birodalomban sem volt soha párturalmi rendszer. Németországot mindig koalíciók kormányozták s most is csak ez a lehetőség volna hátra, ha normálisak lennének az ország politikai viszonyai. Hitleréknek tehát nem sikerült elérni a lehetetlent, de választási győzelmük azért igen nagy. Az elnökválasztás második menete óta harmadfélmillió szavazatot nyertek s az április 24-iki tartománygyűlési válasz- tások nyomán 12,5 millió voksra számíthattak volna. Kaptak ehelyett tizenhárom és háromnegyedmilliót, vagyis három hónap alatt ötnegyedmillióval szaporodtak, elfoglalták Thüringiát, ahol most már jobboldali uralom lesz. A polgári pártok, a centrumot kivéve, teljesen tönkrementek és most az a veszély állott elő, amit többször megjósoltunk már, hogy a német politikai helyzet parlamentáris megoldása úgyszólván tökéletesen lehetetlen. A német ellenforzalom és a weimari rendszer katalauni csatája zajlott le most vasárnap, amely után egyelőre el fog csendesedni mindkét tábor. Jobboldali koalíció a centrummal? Nagy kérdés most már, hogy jpi. fog történni augusztus folyamán, mi lesz a japenkormánnyal, illetve Papin helyett ki fog kormányt alakítani? Kétségtelen, hogy Németországnak továbbra is jobboldali kormánya lesz, mely elsősorban a nemzeti szocialistákra és Hugenbergékre fog támaszkodni. Mint emlékezetes, Hindenburg minden politikai gyűlést és felvonulást eltiltott augusztus 10-ig, tíz napig tehát „Burgfriede" lesz Németországban, a kormány tagjai szabadságra mennek. Az új Reichstagot az alkotmány szerint 30 napon belül kell összehívni, a nagy politikai döntés tehát e hó közepén vagy végén fog megtörténni. Lehetőség e pillanatban épúgy, mint a választások előtt, csak kettő van éspedig az, hogy a jobboldal parlamentáris, utón vagy diktatúrával kormányozzon-e tovább? A nemzeti szocialisták és a centrum egymagukban abszolút többséget kaptak a birodalmi gyűlésben, Papén megkísérli tehát, hogy létrehozza a jobboldali koalíciót. Ebben az esetben parlamentáris alapon tudna kormányozni a jobboldal. Ha ez a koalíció létre nem jön, ami nagyon kétséges, akkor a radikálisabb és veszedelmesebb megoldási mód fog következni: a jobboldal parlamentnélküli diktatúrája. Ebben az esetben az történhetnék, hogy Papen kancellár nemzeti szocialista minisztereket vesz maga mellé. Azt a kombinációt is hallottuk, hogy