Magyarság, 1932. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)

1932-08-31 / 195. szám

1932 augusztus 31, szerda witamsir. -»••• •• Galamb Gusztáv műegyetemi sportrepülő Érden lezuhant gépével és meghalt A pilótaoktatás és a sportrepülés történe­tében példa nélkül álló, megdöbbentő szeren­csétlenség történt kedden délután a Műegye­temi Sportrepülő Egyesület érdi repülőtábo­rában, ahol Galamb Gusztáv műegyetemi hallgató, gyakorló pilóta leszállás közben le­zuhant. A gép darabokra törött és a szeren­csétlen fiatalember, akit összezúzott tagokkal húztak ki a romok alól, anélkül, hogy esz­méletét csak egy pillanatra is visszanyerte volna, még a mentőkocsiban meghalt. A szerencsétlenségről a következő részletes tudósítást adjuk: Kedden délután hat óra tájban a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület­nek négy gépe keringett már az érdi repülő­tér fölött, majd felszállt ötödiknek Galamb Gusztáv sportrepülő is, a Sas nevű Hungária­­típusú kétfedelű sportgéppel. Mind az öt gép egyszerű gyakorlatokat, úgynevezett körrepü­léseket végzett, de ennek a manővíírozásnak is nagy nézőközönsége akadt. Csupán félórás gyakorlatra szálltak fel a gépek és fél hét óra tájban mind az öt gép leszállásra készült. Ekkor is simán, rendben ment minden s a nézősereg már nem is figyelt a leszállásra, oszladozni kezdett és igy csak néhányan látták, hogy a Sas veszélyes helyzetbe került." — Dugóhúzót — kiáltották megrettenve, mert tudták, hogy ez a helyzet milyen veszé­lyes. Azt jelenti ugyanis a „dugóhúzó", hogy a gép orrával a föld felé billen és vízszintes irányban peregni kezd. A szakértők vélemé­nye szerint a gép csak akkor kerül ilyen helyzetbe, ha a pilóta valamilyen kormány­zási hibát követ el, vagy ha a gépet valahol törés éri. Az ilyen dugóhúzó-helyzetből igen nehéz kihozni a gépet és még a leggyakorlot­tabb pilóta is csak akkor tudja újra szabály­szerű helyzetbe állítani, ha a gép és a föld között egy-kétszáz méter távolság van. Galamb Gusztáv gépe még száz méternyire sem volt a földtől s így sorsa már az első pillanatban is reménytelennek látszott. Testvér bátyja szeme láttára zuhant le Galamb Gusztáv A nézők csoportjában állott Galamb Gusztáv testvérbátyja, Galamb András pi­lótaoktató is. Megdermedve látta, hogy öccse milyen veszélyes helyzetbe került és kétségbeesve kiáltott fel: — Szent Isten, mi lesz az öcsémmel? A közelben állók hozzásiettek, megnyug­tatni igyekeztek s azt mondták neki, hogy ma kivételesen nem is a Sas-sal szállott fel öccse. A Sas a következő pillanatban lezuhant és darabokra tört. A nézősereg mindenfelől odasereglett a gép roncsaihoz, ahová elsőnek Galamb And­rás érkezett meg. A roncsok közül kilátszó ruháról nyomban felismerte, hogy mégis csak testvéröccse ült a lezuhant gépen, de erőt véve fájdalmán, maga fogott először a mentéshez. Néhány pillanat múlva megérkeztek a közben értesített mentők, kiemelték a gép romjai alól Galamb Gusztávot, aki ekkor még élt, de eszméletlenül feküdt. A men­tők megállapították, hogy a szerencsétlen fiatal pilóta rettentő zúzódásokat és csont­töréseket szenvedett. Azonnal hordágyra emelték, feltették a mentőkocsira és a leg­gyorsabb sebességgel indultak Budapestre a Rókus-kórház felé. Hasztalan volt azon­ban minden igyekezet, Galamb Gusztáv anélkül, hogy eszméletét csak egy pilla­natra is visszanyerte volna, még a mentő­kocsiban meghalt. A mentők mégis elvitték a holttestet a Rókusig s a hordágyon heverő halott piló­tát a kórház kapujában helyezték el. A mentőautókon a szerencsétlenség néhány szemtanúja is bejött Budapestre, s ezek áll­ták körül megrendülten a sportrepülés sze­rencsétlen halottját. Természetesen értesítet­ték a történtekről a budapesti redőrkapi­­tányságot is, ahonnan a késő éjszakai órák­ban rendőri bizottság szállt ki, hogy kihall­gassa azokat, akik szemtanúi voltak a sze­rencsétlenségnek és akik idáig kísérték Galamb Gusztávot. A rendőri bizottság intéz­kedésére a pilóta holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. A szerencsétlenség Érden történt, s így kiderítésére az érdi csendőrség hivatott. Ér­den meg is indult már a vizsgálat, s ott is kihallgatnak mindenkit, hogy valahogyan megállapítsák a példátlan szerencsétlenség okát. Tekintve, hogy a gép teljesen összetörött, pilótája pedig anélkül, hogy eszméletre tért és így bármilyen felvilágosítást adhatott volna, meghalt, igen nehéz lesz a szerencsét­lenség okának pontos megállapítása. Nem lehet megállapítani a szerencsétlenség okát Kara Jenő, a Magyar Aero Szövetség ügy­vezető alelnöke ezzel kapcsolatban a követ­kezőket mondotta: — Este hét órakor megdöbbenve értesül­tem a szerencsétlenségről, amihez hasonló a magyar sportrepülés tízéves múltja alatt még soha sem fordult elő. Alig hiszem, hogy most már a baleset körülményeit meg lehetne állapítani. Az ilyen szerencsétlenségnek két­féle oka lehet: az egyik az, hogy a pilóta olyan súlyos kormányzati hibát követ el, ami dugóhúzó-helyzetet eredményez, a másik pedig az, hogy a gépnek valamelyik része el­törik. Galamb Gusztáv tavaly végezte a pilótatanfolyamot, felszabadult, kiváló pilóta volt, tudta, hogy a magasság miatt mutat­ványkén nem hozhatja „dugóhúzó“­helyzetbe a gépet és így teljesen elképzelhetetlen, hogy ő hibázott volna. Minden jel arra mutat, hogy a gépnek történhetett valami hirtelen baja, de hogy ez a baj mi volt, azt aligha lehet majd megállapítani, hiszen a gép tel­jesen összetört. A Légügyi Hivatal kedden este hét óra öt perckor kapta az első jelentést a szerencsét­lenségről. Ekkor már azt is tudták, hogy Galamb Gusztáv meghalt s hogy kihallgatni már nem lehetett. A hivatal intézkedésére őrséget állítottak a gép roncsai mellé, hogy azokhoz az éjszaka folyamán senki se nyúl­hasson. Szerdán reggel a hivatal részéről négytagú bizottság száll ki Érdre és meg­kísérli, hogy a gép darabjaiból állapítsa meg a szerencsétlenség okát. Galamb Gusztáv édesapja Galamb András MÁV felügyelő. A szerencsétlenül járt pilótá­nak, aki 1910-ben született, egy testvére volt, a nála 4 évvel idősebb testvérbátyja, András, a megrendítő szerencsétlenség szemtanúja, akire még az a szomorú kötelesség is hárult, hogy családját a borzalmas eseményről érte­sítse. A tragikus véget ért fiatal pilóta halála mély és osztatlan részvétet keltett a főváros­ban. Revízió alá kell venni a rendőr­orvosi létszámcsökkentést Tarthatatlan a mai állapot A rendőrorvosi kar létszámának 40 főről 20 főre való csökkentéséről és ennek súlyos és botrányos következményeiről , amikor a nyári melegben órák hosszat fekszenek hullák az utcákon, elmebetegek félnapokat várakoznak a kerületi kapitányságokon, amikor Budapestet általános megfertőzés ve­szedelme fenyegeti s nem egyszer a bűnügyi nyomozás is félnapos késést szenved — rész­letes cikkben számolt be a Magyarság augusz­tus 7-iki száma. A cikkben foglalt megdöb­bentő adatoknak hamarosan visszhangja támadt a székesfőváros közigazgatási bizott­ságában, mert hiszen a főváros évi másfél­millió pengővel járul hozzá a rendőrség fenntartásához, de visszhangja támadt a magyar közvéleményben is. Szinte kénysze­rítő szükségességre megmozdultak a hivata­los körök és öt nappal később „illetékes helyről“ származó hivatalos nyilatkozat látott napvilágot, amely ugyan a Magyarság cik­kének egyetlen adatát sem cáfolta meg, de azt a meglepő megállapítást tette, hogy a rendőrorvosok létszámát azért kellett csök­kenteni, mert a rendőrorvosok keveset dol­goztak. Napi két-háromórás szolgálattal már eleget tettek hivatali kötelezettségüknek, egyéb rendesen dotált tisztviselői állásokat is betöltöttek, tehát, sokkal előnyösebb helyzet­ben voltak, mint a velük egyenlő fizetési fokozatban lévő rendőrtisztviselők. Ezen az aránytalanságon akart tehát segíteni a racio­nalizálási bizottság, amikor — a létszámcsök­kentésnél figyelembe véve a szolgálati­ időt, a vagyoni viszonyokat, az álláshalmozást, a hadiszolgálatot és azt, hogy sokgyermekes, családos ember-e az elbocsátandó rendőr­orvos, tehát általános szolgálati és szociális érdekeket a rendelkezési állományba helye­zett tizenhat rendőrorvost. Az illetékes helyről származó hivatalos nyilatkozattal szemben az „audiatur et altera pars“ elve alapján helyt adunk a rendelke­zési állományba helyezett rendőrtisztviselők alábbi véleményének is, amelynek adatait a cikkünk nyomán hozzánk özönlő számos levélből válogattunk össze. A hivatalos nyilatkozat téves adatai A régi létszámú rendőrorvosi karban valóban voltak olyan kiváltságos személyek, akik alig két-három órás működést fejtettek ki naponta, álláshalmozók, gazdagok, gyer­mektelenek is akadtak és olyanok, akik a harctereket sem járták meg, ezek azonban legnagyobbrészt nem kerültek rendelkezési állományba. Ezen a néhány kiváltságos sze­­mélyen kívül a többi rendőrorvos alaposan megdolgozott fizetéséért. A rendes, igen ne­héz és felelősséges szolgálaton kívül éjjeli inspekciókat tartott, délután kettőtől más­nap reggel nyolc óráig, az erkölcsrendészet­hez tartozó lakásvizsgálatokat, vendéglői egészségügyi viszgálatokat, soffőrvizsgálato­­kat végzett stb. Ugyanígy a kórházi rendőr­­orvosok is emberfeletti munkát végeztek, mert nem igaz a hivatalos nyilatkozat ama állítása, hogy a rendőrkórházban tizenkét­­tizennégy orvos és ugyanennyi ápoló teljesí­tett volna szolgálatot, mert a valóság az, hogy a rendőrkórházban hét esküt tett rend­őrorvos volt beosztva, a röntgenorvossal együtt, az ápolók száma pedig hat volt, ezenkívül két apáca. Ezek az ápolók pedig kivétel nélkül megrokkant rendőrök voltak, akiket más szolgálatra nem lehetett alkal­mazni s ezek közül is kettő-három mindig beteg volt. De még ha a valóságtól ennyire eltérő hivatalos nyilatkozat adatait figye­lembe is vennénk, akkor sem indokolja meg ez a rendőrorvosok létszámcsökkentését és az ezzel kapcsolatos sértő általánosítást, mert ez esetben csak revízió alá kellett volna venni a rendőrorvosok beosztását s akinek tényleg volt másutt tisztviselői ál­lása, azt fel kellett volna szólítani a vá­lasztásra. A túlterhelt rendőrorvosi munka A Magyarság tárgyilagos és bátorhangú cikke részletes adatokkal állapította meg azt, hogy húsz orvossal a fővárosi rendőr­orvosi szolgálat nem látható el. Bizonyos és megcáfolhatatlan az, hogy ez időszerint a közérdek már súlyosan szenved, holott — a hivatalos nyilatkozat megállapításával szem­ben , e pillanatban nem húsz rendőrorvos teljesít szolgálatot, hanem ezenkívül még két rendelkezési állományú rendőrorvos és két magánorvos is, tehát összesen már huszonnégy személy. És mégis az a helyzet, hogy ha egy rendőrorvos megbetegszik, ak­kor a szó szoros értelmében megáll a munka, mert a többi túlterhelt orvos nem tudja helyettesíteni. A jelenlegi rabkórházban például két or­vos áll rendelkezésre, az ambulancia, a rab­kórház és a toloncház ellátására, mert az oda beosztott főorvos betegszabadságon van és szabadságon van a fizetett magánorvos is. A megmaradt két orvos tartja tehát a belgyó­gyászati, sebészeti, urológiai, bőrgyógyászati rendelést, a fogház tömeges ambulanciáját és a kötelező éjjeli inspekciót is. Hogy ez mit jelenthet a négyezer létszámú rendőr­­legénység mellett, azt nem kell bővebben il­lusztrálni. Pedig e pillanatban nincs járvány s ha ősszel és télen a hurutos betegek je­lentkezése megkezdődik, akkor a mai rend­szer fenntartása képtelenség lesz. Nincs megtakarítás a mai hely­zetben A hivatalos nyilatkozatnak az az állítása, hogy a rendőrorvosok éppen olyan fizetésű tisztviselői a testületnek, mint a fogalmazás­­korbeli rendőrtisztviselők, egyáltalán nem állja meg a helyét. A rendőrorvos munkája százszorta felelősségteljesebb, az egész bűn­ügyi nyomozás az első perctől kezdve az ő szakvéleménye nyomán indul meg, azt a leg­kisebb tévedés helytelen irányba terelheti, azonkívül a rendőrorvosnak rendőri pótdíja is kevesebb. De a rendőrorvosi munka által nagy összeg folyik be az állampénztárba, úgyhogy például ez év február hónapban a még akkor meglévő harminchatos létszám mellett a rendőrorvosok, az általuk teljesí­tett vizsgálati díjakkal, nagyrészt megkeres­ték az évi fizetésüket. A rendelkezési állo­mányba helyezett rendőrorvosok nyolcvan százaléka fiatalon nyugdíjba kerülhet s ahogy hosszú időn keresztül húzza a nyug­díjat, ez az összeg és a jelenleg engedélyezett három szakorvos díjazása lényegesen többe kerül az államnak, mintha harmincegy, vagy harminchárom főben volna megálla­pítva a rendőrorvosok létszáma. A mai helyzet a rendőrorvosi szolgálatban az, hogy míg március elseje előtt a rendőrök családtagjaikat is elhozhatták ingyenes vizs­gálatra, úgy a „leépítés“ óta a családtagokat nem vizsgálja többé rendőrorvos. A bőrgyó­gyászati és urológiai rendelést egy orvos 5 20°/o­k&i retiuitäitai* fizetései? Vásároljon nálam s rá fog jönni arra, hogy a kétségtelenül súlyos redukció mégis elviselhető, mert nem 20 — de 30, sőt M­­ / -fsai is issMan L­uisiroSfsat, ITM mins azelőtti Poodle 2x3nmin­ ér ha Marital tóbra!! té­sz lefele sírassacipőt 12-50 jóminőségü gy?&PlUSZ3UGt8t .. IS.— P.tti fé,e­f*n* átmeneti fcebotot 60.— P.«* kaphat oly mi­nőségben, amely az ön korábbi igényeinek megfelelt Hasonlítsa össze az árakat az egy év előttiekkel s rá fog jönni arra, hogy a fizetés­­redukció orvossága: lölfiCSESICS fHILEÍiSi üzletében vásárolni. IV., Petőfi Sándor­ utca 3. az udvarban látja el és júliusban ugyanez az orvos tar­­totta a sebészeti rendelést és a nagy szám­ban jelentkező újoncok sorozását is. Hogy ezt mi módon tudta ellátni, az teljesen ért­hetetlen. A toloncházba és rabkórházba egy­ orvos van beosztva, továbbá a fizetett ma­gánorvos, akik huszonnégyórás váltakozó ügyeletet is tartanak. A többi rendőrorvos, akik nappal két-há­rom kerületben teljesítenek váltakozó szolgá­latot, három naponként délután kettőtől, másnap reggel nyolcig tartanak ügyeletet. A beteg rendőröket a helyőrségi kórházban ápolják — húsz fillérrel olcsóbban, mint a régi rendőrkórházban — legnagyobb részük azonban hosszú szolgálat alóli felmentéssel inkább otthon kezelteti magát. Az erkölcs­­rendészeten a beosztott rendőrorvosok kép­telenek ellátni rendesen a vizsgálatot, amely­ ez időszerint inkább csak formai. Hogy az­után általában a szolgálat hiányos ellátása milyen állapotokhoz vezet, azt már legutóbbi cikkében kifejtette a Magyarság, anélkül, hogy az abban foglaltakat a hivatalos nyilat­kozat a legkisebb mértékben megcáfolta volna. A rendőrorvosi probléma gyökeres megoldása A hivatalos nyilatkozatban említett szociá­lis, szolgálati és anyagi érdekek valódi figye­lembevételével, sürgősen revízió alá kellene tehát venni a rendőrorvosi létszámcsökken­tést és komoly orvosi megfontolás alapján legalább harmincegy főben kellene megálla­pítani a rendőrorvosok létszámát. Az erkölcs­rendészetre ugyanis legalább négy orvos kell, egy orvos szükséges a razzián elfogottak vizsgálatára és a mikroszkópiai vizsgálatra, a nagyterületű külvárosok és a főváros fia kerülete számára feltétlenül szükséges egy­­egy rendőrorvos, már csak egészségügyi szempontból is s így kerül össze a minimális harmincegy főnyi létszám. Ugyanekkor visszaállítandó volna a rendőrkórház, mert a mai rendszer mellett többe kerül a rendőrök katonai kórházi kezeltetése, ezenkívül itt a rendőrlegénység családtagjai is vizsgálatra kerülhetnének. Tekintetbe kell venni azt is, hogy a most rendelkezési állományba helye­zett tizenhat rendőrorvos közül tizennégy­ötöd fél éven át harctéri szolgálatot teljesített. Ha százszor is figyelembe vesszük az állam nehéz helyzetét, ez a mai intézkedés, amely alig jelent megtakarítást, orvosi körök meg­hallgatása és komoly megfontolás nélkül történt. Az elkövetett hibákat jóvá kell tenni, így közmegnyugvásra megoldódnék a rend­őrorvosi probléma, azonkívül a létszám visszaállítása a közegészségügy javát is szol­gálná. A magyar rendőrorvosi kar, de az egész magyar közvélemény várja és kívánja a szolgálat érdekében, komoly mérlegelés alapján történő és közmegnyugvást keltő új belügyminiszteri intézkedést a rendőrorvosi létszámcsökkentés ügyében. Megjelent az első magyar Hitler-könyv ,­ MAKKAI JÁNOS, m m a mű­ amely Németország forrongó újjászületésének küz­delmes képét ar­ja. Ma egyetlen birodalomra se figyel ügy fel a világ közvéleménye mint Német­országra és igy természetes, hogy a német kér­dés ma a legégetőbb és egyben legérdekesebb probléma is Makkai ott él ebben a mozgalmas országban, filmszerűen peregnek le előtte a sors­döntő események és kitűnő munkájában elevenen festi le az újjáalakuló germán birodalmat. A 136 oldalas könyv ára 2.50 P. Kapható kiadóhivatalunkban: VI. Aradi-n. 8..­­. em

Next