Magyarság, 1932. október (13. évfolyam, 221-246. szám)
1932-10-01 / 221. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP ✓ ___________________________ BUDAPEST, 1932 OKTÓBER 1. SZOMBAT XIII. ÉVFOLYAM, 221. (3473.) SZÁM Gazdasági kibontakozás írta: Ajtay József Gömbös Gyula kormányának kinevezése már csak órák kérdése és ezzel egyelőre lezárul a válság személyi és pártpolitikai része. Most már parancsoló erővel nyomulnak majd előtérbe a kormányzati feladatok, amelyekről vajmi kevés szó esett a lezajlott napokban. Tulajdonképpen csak ezután veszi kezdetét a válságból való kibontakozás nagy munkája, amely ugyancsak kemény próbára szólítja az új kormányt. Az ország a legsúlyosabb pénzügyi, gazdasági és szociális bajok pergőtüzében áll, amelyeknek nemcsak belső, de igen fontos külpolitikai vonatkozásai is vannak. A külső, belső és a gazdasági politika talán soha sem szövődött össze egymással annyira, mint manapság. Most nem arról van szó, hogy jószándékú közéleti férfiak megszabott vágányokon tovább vigyék az országkormányzást. Csupa új és bonyolult, egymással szorosan összefüggő pénzügyi, gazdasági és szociális probléma mered elénk, amelyek szinte halaszthatatlanul állásfoglalást kívánnak. A föld terhének könnyítése, a felhalmozódott kül- és belföldi adósságok rendezése, a devizakorlátozások lebontása, az államháztartási egyensúly végleges megszilárdítása, a megrekedt külkereskedelem lendületbehozása, a munkanélküliség veszedelmének leküzdése, miindmegannyi súlyos kérdés, amelyeknek szövevényéből nehéz kiutat találni. Ma a miniszteri szék nem a hatalom díszes és kényelmes polca, hanem egy olyan, viharoktól ostromolt parancsnoki híd, ahol nagyon fogyatékos eszközök és igen korlátolt lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy a szirtek és örvények között hányódó csonka országot biztos révbe lehessen juttatni. Ha valamikor, úgy most van szükség az irány megjelölésére, olyan szerves program megalkotására és kemény kézzel való végrehajtására, amely a partrajutás reményével indíthatja meg a kibontakozás nehéz munkáját. Az utóbbi időben ugyanis eszméktől, tervektől, programpontoktól hangos volt a magyar közélet, de ezek rendszerint nem voltak egyebek, mint általánosságban tartott célkitűzések, első hallásra tetszetős ötletek, vagy kívánságokon alapuló egyoldalú követelések, amelyeknek legtöbbje a lehetőségek ismeretének hiányában született meg a türelmes papiroson vagy a magukban töprengő agyakban és korántsem ment keresztül az egymással ütköző különböző érdekek mérlegelésének szűrőjén. Sok olyan terv látott mostanában napvilágot, amely pártpolitikai okokból népszerűséget hajszolt és látszólag gyökeres segítséget ígért az érdekelteknek, de megvalósítás esetén roszszabb, pusztítóbb orvosságot jelentene, mint maga a betegség. A lemondott Károlyi-kormány kétségtelenül a feladatok súlyos örökségét hagyta az utódjára, de el kell ismerni nagy érdemét abban, hogy legalább formailag helyreállította az államháztartás felborulásnak indult egyensúlyát és megvédte a pengő belföldi vásárlóerejét, tehát visszaverte azt a súlyos támadást, amely egy évtized elhibázott politikája után pénzügyi és gazdasági életünket összeomlással fenyegette. Fájdalom azonban, a Károlyi-kormány beérte ezzel a nemleges eredménnyel, a lejtőn lefelé siklás megállításával, de nem törekedett egyúttal olyan kormányzati program megalkotására is, amely a gazdasági válságból való kiemelkedés útjára lett volna hivatott vezetni az országot. A halmozódó feladatokkal, a különböző oldalról támasztott követelésekkel, a segítségért esdeklő kérésekkel szemben mindig azt hirdette a múlt kormány, hogy a mindezzel való megbirkózás messze túlhaladja a kormányhatalom erejét és azokat az eszközöket, amelyek rendelkezésre állnak. A non possumus álláspontjára helyezkedett, anélkül azonban, hogy ennek az elutasító magatartásnak helytálló voltát a levegő után kapkodó ország gazdasági közvéleménye előtt igazolni és azt megnyugtatni próbálta volna. Azt sem kísérelte meg, hogy váljon a közgazdasági élet tényezői — ha erre felszólíttatnak és sorompóba állíttatnak — nem tudnának-e olyan kibontakozási tervet alkotni, amely az egyoldalú pénzügyi politika mellett a gazdasági élet követelményeivel, az elzsibbadt termelő és kereskedelmi tevékenység életrekeltésének szükségével is számot vet. A passzivitásba való begubódzás következtében a múlt esztendő nyarán szükségessé vált korlátozó intézkedések hovatovább elvesztették átmeneti jellegüket és a gazdasági szabadmozgás bilincsbeverése immár intézményessé kezdett válni a maga rendkívül káros, fertőző hatású következményeivel együtt. A kormány ment a maga egyedülvalóságának mereven megszabott útján, nem kérve a gazdasági közvélemény tanácsát és mellőzve erőteljes támogatásának megnyerését. Így tetéződnek most a kormányválság személyi és tárgyi nehézségei azzal a súlyos tehertétellel, hogy nincsen olyan kiforrott, az illetékes gazdasági tényezők által alaposan megvitatott kibontakozási tervezet, amely az adott bel- és külföldi helyzet hivatalos adatokon nyugvó teljes ismerete mellett, valamint a különböző követelések jogosságának és keresztülvihetőségének gondos mérlegelése, egymással és a közérdekkel való összeegyeztetése útján jött létre és így erős támasztékot nyújthatna tervszerű és céltudatos kormányzati intézkedések megtételére. Egy ilyen, egyetemes szempontokat követő és a kötöttségek fojtogató hínárjából kivezető gazdasági program sürgős kidolgozása és végrehajtásának munkábavevése vár az új kormányra, ha nem akar játéklabdája lenni a pártok versengésének és a különböző gazdasági ágak egymás ellen törő önző követeléseinek. A sikernek elengedhetetlen követelménye továbbá, hogy a közvélemény meg legyen győződve a kormány terveinek, intézkedéseinek egyetemes, országos érdeket szolgáló voltáról és azt teljes erejéből támogassa. Nagyon kívánatos volna, hogy legalább egyelőre minden erőfeszítés a gazdasági talpraállás nagy céljára összpontosíttassék. Hiszen arról van szó, hogy elhárítsuk a gazdasági Trianon minden oldalról fenyegető veszedelmét, amely végleg megpecsételné sorsunkat. Az a nagy kérdés most már, várjon az új kormány a kibontakozás sikerének fent vázolt előfeltételeit meg tudja-e teremteni? Vájjon levonja-e a múlt tanulságaiból folyó következtetéseket? Rátér-e végre az elhanyagolt gazdasági szempontok figyelembevételére? Vájjon keresni fogja-e az eszközöket az egyre halkuló gazdasági vérkeringés megpezsdítésére? A tünetekre keres-e továbbra is flastromot, avagy lenyúl a bajok gyökeréig? Ha valamikor, úgy bizonyára most van helye annak, hogy a súlyos és szövevényes feladatok elé állított új kor mány a legkiválóbb pénzügyi és gazdasági szakemberek bevonásával olyan átfogó és céltudatos pénzügyi és gazdasági politikát kezdeményezzen, amely reményt nyújt arra, hogy a nemzet kemény küzdelem után és nagy erőfeszítések árán bár, de végre is partra tud vergődni a gazdasági válság örvényéből. Megalakult a Gömbös-kormány Pénteken is történtek változok a miniszteri listán • A hivatalos lap vasárnapi száma közli a kinevezéseket Gömbös Gyula rádiószozalban ismerteti programját a nemzettel Gömbös Gyula, a csütörtökön este dezignált miniszterelnök pénteken este hét óra után megjelent Gödöllőn a kormányzónál különkihallgatáson. Nyolc óra tájban távozott Gömbös a gödöllői kastélyból, autón elindult a városba az egységes párt Eszterházy-utcai klubja felé. Közeledését természetesen rögtön jelentette a telefon és az Eszterházy-utcában növekvő izgalommal várták a közeledő miniszterelnököt. A pártkörben nem voltak éppen sokan, talán harmincnegyven képviselő akart csak a kormányválság utolsó, legfontosabb aktusának tanúja lenni. Képviselve voltak közöttük a párt összes frakciói és csoportjai, voltak ott önjelöltek, már régen háttérbe szorított jelöltek, akik az utolsó pillanatban is bíztak valami csodában és olyanok, akik már biztosak voltak a dolgukban és mégsem fojthattak el valami belső remegést. Ugyanekkor a villanyszikra gyorsaságával járta át az egész párthelyiségeket az a hír, hogy Gödöllőn az utolsó pillanatban még egy név megváltozott a listán és ettől azután egészen izgalmassá vált a hangulat. Este háromnegyed kilenckor érkezett meg Gömbös az Eszterházy-utcába. Belépett a pártkör dohányzószobájába, ahol nagy hirtelen összesereglettek a képviselők és a következőket mondotta nekik: A Gömbös-kormány — Uraim, kész a kabinetlista. A kormány a következőképpen alakul meg: miniszterelnök: Gömbös Gyula, külügyminiszter: Puky Endre, pénzügyminiszter: Imrédy Béla, vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hóman Bálint, belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc, igazságügyminiszter: Lázár Andor, földmivelésügyi miniszter: Kállay Miklós, kereskedelemügyi miniszter: Fabinyi Tihamér. A honvédelmi tárcát megtartom magamnak. Indokolás: van még ott dolgom, amit el kell végeznem. Az új kormány kinevezése vasárnap reggel jelenik meg a hivatalos lapban, az eskütétel kedden délelőtt lesz. Az egyhetes kormányválság küzdelmei Tompított éljenzés fogadta az egyes miniszterek nevét, egyedül Fabinyi Tihamér kapott valamivel hangosabb és lelkesebb éljenzést. Benne a párt akaratának érvényesülését látják még az utolsó pillanatban. Mayer János melegen gratulált Kállay Miklósnak, Tomcsányi Vilmos Pál körülnézett, hogy nincs-e jelen Puky Endre, hasonló udvariassági aktus céljaira, más volt jelöltek átvonultak az olvasószobába és ott tüntetőleg mutatták, hogy minden érdeklődésüket a francia hetilapok tartják lekötve. Gömbös Gyula Bethlen István gróffal, Mayer Jánossal és Fabinyi Tihamérral letelepedett a középső szoba egyik sarkában és halkan diskurált velük, a képviselők eloszlottak a szobákban és vitatták a nap eseményeit. Vitatták az egyik sarokban fojtott hangon, dörmögve, a másik sarokban jókedvűen tolongva valamelyik új miniszter körül, másutt megint megfejthetetlen és érthetetlen kérdéseket adva fel egymásnak. A több mint egy hétig húzódó kormányválság ezzel véget ért. Gömbös kormánya megalakult, sok izgalmas és változó esélyű küzdelem, sok tiltakozás, lázongás és fenyegetőzés után. A küzdelem véget ért, de szép számmal vannak sebesültjei és már most kétségtelennek látszik, hogy a sebek gyógyulása hosszabb időt fog igénybe venni. Három változás a miniszterek listáján az utolsó napon Amint a kormánylistából látható, Gömbös kabinetje csütörtöktől péntekig újabb változásokon ment át. Kimaradt a külügyminiszternek jelölt Tomcsányi Vilmos Pál és Puky Endre került a helyébe, Kornis Gyula helyett Hóman Bálint az új kultuszminiszter és végül a leveldi Kozma Miklósnak szánt kereskedelmi miniszteri tárcát Fabinyi Tihamér kapta meg. Ezek a változások mutatják, hogy még az utolsó napon is heves küzdelem folyt a miniszteri tárcák körül. Az egységes párt még ennek a küzdelemnek és általában a legutóbbi három nap viharos eseményeinek hatása alatt elernyedve, nyomott kedvben fogadta a kabinet megalakulását, a párt még csak most igyekszik tiszta képet alkotni magának az új helyzetről. A hosszan elhúzódott válság és annak megoldása kétségkívül alapjaiban kavarta fel a pártot és annak életét. Most, a Gömbös-kormány megalakulása után, általános a vélemény, hogy senki sem várt olyan mélyreható átalakulást a pártban, amilyennek a kezdetei most látszanak, senki sem várta azt a kifejtést, amely bekövetkezett. Ez természetesen nem arra vonatkozik, hogy Gömbös alakította meg a kormányt, hanem a kormányalakítás egész folyamatára és kísérő körülményeire. Önjelöltek és pártfrakciók harca a hatalomért Kezdetben, a Károlyi-kormány lemondása után, volt a párt diadalmámora és az a hangulat, amelyben minden párttag herkulesi erőt érzett politikai izmaiban a kormánybuktatás erőpróbája után." Elérkezettnek látták az időt az összes rég elfojtott ambíciók és aspirációk érvényesítésére- Régi csoportok megszilárdultak, új frakciók alakultak, törzsfőnökök programokat adtak, kabinetlistákat készítettek és kívánságokat adtak elő. Elő- Ára 16 fillér