Magyarság, 1932. december (13. évfolyam, 271-296. szám)

1932-12-23 / 289. szám

V9SS December SS, péntek ЩЖЩб Ötszázmillió márkát ad a német kormány a »Sofort­programm céljaira Berlinből jelentik. Gerecke dr., a munka­­alkalmak létesítésére alapított hivatal kor­mánybiztosa újságírók előtt nyilatkozott programjáról, amelyet a birodalmi kor­mány már jóváhagyott. A nyilatkozat sze­rint az úgynevezett Sofortprogram­ végre­hajtására a birodalmi kormány 500 millió márka összeget bocsát rendelkezésre, míg a nagy munkaszerzési program megvalósítá­sára 3,7 milliárdos hitelkiterjesztést enge­délyeznek. Luther dr. birodalmi bankelnök ezt a hitelkeretet elfogadhatónak tartja. ­ A vasárnap feladott táviratok után nem szednek többé pótdíjat. A kereskede­lemügyi miniszter megszüntette a vasárnap és Szent István napján feladott táviratok és táviratlevelek után járó 40 fillér pótdíj szedését Minthogy vasárnap igen sok üd­vözlő tartalmú távirat kerül feladásra, fel­kérik a közönséget, hogy a díjmérséklést arra h­asználja fel, hogy az üdvözlő tar­talmú táviratait dísze* űrlapon kézbesítendő úgynevezett „Lx‘* táviratként adja fel; ezzel * szegény tüdőbetegeket is támogatja. — Szokatlan köd Brassóban. Brassóban szerdán eddig még nem tapasztalt sűrűségű köd lepte el az utcákat. Estére a köd oly láthatatlanná vált, hogy a város forgalmát teljesen be kellett szüntetni. — Általános razzia a fővárosban és kör­nyékén. A szerdáról csütörtökre forduló éjszakán ■ a budapesti főkapitányság egész hatásköri területén várostisztító, általános razziát rendeztek, a­mint az a karácsonyi ünnepek előtt szokásos. A razzia során 86 férfit és 90 nőt állítottak elő a kerületi ka­pitányságokra, közöttük volt három körözött betörő és több a főváros területéről kitiltott kétes egyén s az előállítottak közül 98 sze­mélyt vontak rendőri elbánás alá. A razzia teljes sikerrel járt.­­ Súlyos sebesülés kenyérvágás közben. franzai Vilmosné egy csokoládégyári tiszt­viselő fiatal felesége, csütörtökön reggel ke­nyeret akart megszegni, a hosszú, éles ke­nyérvágó konyhakés azonban valahogy megcsúszott kezében és kenyérvágós közben az asszony mellbeszúrta magát. A mentők kötözték be súlyos sérüléseit, majd kór­házba vitték, a rendőrség pedig a különös baleset ügyében megindította a nyomozást.­­ Izgatás és vallásgyalázás miatt lefog­laltak egy regényt. A budapesti királyi bün­tetőtörvényszék vizsgálóbírája elrendelte Remenyik Zsigmond író Bolhacirkusz című regény kötetének lefoglalását vallás elleni vétség, szemérem elleni vétség és izgatás bűncselekménye gyanújának címén. A vizs­gálóbírói végzést a főkapitányság sajtóügyi csoportja kapta meg, azonnal detektívek mentek a nyomdába, ahol a regényt előállí­tották és ott, valamint a könyvkereskedé­sekben lefoglalták a megtalálható példányo­kat. Remenyik Zsigmond régebben Délame­­rikában élt, ott több regénye jelent meg, nemrégiben tért vissza Budapestre . Itt a maga költségén adta ki regényét. — EzÜszkanál és a hivatalnoknő-szoba­­leán­y. Solti János sorsjegyfőárusitó válla­lati vezérigazgató feljelentést tett nála szol­gáiós szobaleánya, J. Anna húszéves leány ellen lopás miatt és a szobaleányt rendőrrel vitette be Vilmos császár­ az 5. szám alatti lakásáról a főkapitányságra. A rendőr a leány szekrényében valóban talált különféle a lakásból eltűnt holmit, erre vonatkozóan azonban a leány azt állítja, hogy valaki bosszúból tette be szekrényébe , ezzel iga­zolta a tettenérést. A jó családból származó, kereskedelmi érettségit tett szobaleány, aki régebben irodai tisztviselőnő volt, panaszt tett a főkapitányságon, hogy gazdája tettleg bántalmazta az ezüstkanál-lopás gyanúja miatt. A rendőrorvosi látlelet szerint való­ban nyolc napon belül gyógyuló sérülések voltak rajta. A fiatal leányt kihallgatása után elbocsátották a rendőrségről, de a vizsgálat tovább folyik a különös lopási ügyben. — ítélet a dombóvári közgazdasági bank sikkasztó vezérigazgatójának bűnügyében, Szekszárdról jelentik: A szekszárdi törvény­szék háromnapi tárgyalás után csütörtökön hirdetett ítéletet a dombóvári közgazdasági banknál elkövetett nagyszabású sikkasztás ügyében, amelynek fővádlottja Gold Jákó vezérigazgató volt. Gold Jákó a tárgyalás során kihallgatott szakértők szerint 187.000 pengőt sikkasztott el és azt részben nőkre költötte, részben pedig eltőzsdé­zte. A sik­kasztást úgy követte el, hogy Barna Józsefet, Hirmann Gyulát és Kersehler Lajost, a bank tisztviselőit arra utasította, hogy az ő sza­bálytalan pénzkiutalásait hamis könyveléssel leplezzék. A sikkasztás után külföldre szö­kött és egy évvel ezelőtt fogták el édesanyjá­nál Zalamihályfán. Gold Jákót, mint tettest, a törvényszék két és félévi börtönre és ötévi hivatalvesztésre, Barnát és H­ómannt az előzetes letartóztatással kitöltött héthavi és 31 napi fogházra, Kersehler Lajost pedig a vizsgálati fogsággal kitöltött egyhavi és tizen­­ö napi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. — Napirend, 1931. december­­– péntek. Római katolikus és prtestáns: Viktória. A nap kél 7 óra 46 p., nyugszik 16 óra 13 p. A hold kél 2 óra 46 p., nyugszik 12 óra 40 p. Nyitva­levő múzeumok: Nemzeti Múzeum ésrégészet és történelmi osztály 10—13. Szépművészeti Múzeum (Aréna-út 41.) valamennyi szobor­­gyűjtemény, grafikai kiállítás 10—114. Új Ma­gyar képtár (Andrássy-út 69.) 10— M­14. Ipar­művészeti Múzeum (Üllői-út 33.) 9—M14. Goethe-szoba (Akadémia-utca 2.) 10—12. Vö­­rösmarty-szoba (Akadémia-utca 2.) 10—12. Történelmi képcsarnok (Akadémia-utca 2) 10—13. — Nyitvalevő könyvtárak: Fővárosi nyilvános könyvtár (Reviczky-utca 1.) 9—19. Akadémiai könyvtár 15—19. Egyetemi könyv­tár (Ferenciek-tere 5.) kölcsönosztály —14, folyóiratosztá­ly 19—14, 15—20, nagy olvasó­terem 8—20. Iparkamara közgazdasági könyv­tára (Szemere-utca 6.) 9—14. Iparművészeti könyvtár (Kinizsy-utca 31.) 10—18. Statiszti­kai Hivatal könyvtára (Keleti Károly-utca 5.) 9—14. Állatkerti könyvtár 15—18. Erzsébet Népakadémia könyvtára (Szentkirályi-utca 7.) 17—20. Technológiai könyvtár (József-körút 6.) 9—18, 17—20. Mezőgazdasági könyvtár (Szé­­chenyi-sziget) 10—13. — Kiállítások: A Mű­csarnokban téli kiállítás 1410—14. Az Ernst­­múzeumban (Nagymező­ utca 8.) 134. csoport­­kiállítás 9—14. Кг Iparművészeti Társulat ál­landó kiállítása (Andrássy­ út 69.) 9—14. Ál­landó bútorkiállítás az Iparcsarnokban 9—18. Feszty Árpád világhírű körképe: A „Magya­rok bejövetele“ (Városliget, Játék-tér 15.) nyitva egész nap. — Az autótaxi ingyenutasa. Szerdán éjjel egy jólöltözött férfi a Tisza Kálmán­ téren beült egy autótaxiba, órák hosszat ide-odavitette ma­gát a városban, majd kijelentette, hogy nincs pénze és egyetlen ismerősét sem találta otthon, akitől kölcsönt kérne. A soffőr a főkapitány­ságra vitte a potyautast, aki Mezei Tivadar sze­gedi borbélymester volt. A főkapitányságon el­mondotta, hogy Budapestre jött szórakozni, pénzét azonban elköltötte és útiköltsége sem maradt. Az ingyenutast a toloncháznak adták át, hogy ilyen úton kerüljön vissza Szegedre. A szovjetparadicsomból 1932 februárjában 6000 alkal­mazottja volt a szovjetek nép­­biztosságának, novemberben már 8000. (Az újságok) „Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki!“ (Komsomolskaia Pravda, Moszkva) ­ Benzinrobbanás a mosókonyhában. A Remete­ utca 32. alatti bérház mosókonyhájá­ban csütörtökön reggel felrobbant egy kétlite­res benzintartály. A robbanás ereje a mosó­konyha egyik falát is kivetette. Tűz támadt a felhalmozott száradó ruhák között, amit a tűzoltóság egy órai munkával elfojtott. Sebe­sülés csodálatosképpen a benzinrobbanás so­rán nem történt,­­de a bérházban nagy riadal­mat keltett a detonáció. A vizsgálat meg­indult. HALÁLOZÁS Csütörtökön délben rövid szenvedés után, öt­venhatéves korában meghalt Bartha Gábor dr. MABI-főorvos, m. kir. udvari tanácsos, egyetemi magántanár. A közszeretetben álló főorvost he­tek óta magas láz gyötörte, de betegségéről sen­kinek nem szólva, mindvégig bejárt a kórházba és ellátta teendőit, míg azután csütörtökre vir­radó éjjel elvesztette öntudatát és délben kiszen­­vedett. Temetése szombaton délben egy órakor lesz a Kerepesi-út melletti temető halottash­ázá­­ból a református egyház szertartása szerint. Katona József ny. postaigazgató hetvenegyéves korában meghalt. Az elhunytban vitéz Morotvay László dr. fővárosi főmérnök az apósát gyá­szolja. Temetése pénteken délután fél 3 órakor lesz a Kerepesi-út melletti temető halottas­­házából. s Pénzt lehet szerezni jó hanggal, jó hangot viszont Kaliment cukorral lehet könnyen elérni. X ön is meg fog arról győződni, hogy a Del-Ká-nál minden vásárlás egy jó vétel! X Mangold Béla Kolos a férfi uridivatcik­­kek ízléseinek nagymestere új üzletét legválo­­gatottabb uridivat cikkekben, Petőfi Sándor­ u 1., megnyitotta. A kifogástalan megjelenésre kényes úriemberek számára az úridivat terén irányt szabó férfidivatcikkek a legnagyobb vá­lasztékban állnak rendelkezésre. — A cserkészszövetség álversenye. A Ma­gyar Cserkészszövetség 1933 február 5-én tartja Vili. országos álversenyét, amely verseny a legnépesebb síverseny szokott lenni az országban. Ez évben is előrelátható­lag 3—400 cserkész áll starthoz. (A múlt évi versenyen 545 versenyző vett részt.) A versenyzők négy korosztályban indulnak. Az első korosztály startja reggel 8 órakor van, míg a II- III., IV. korosztályé délelőtt 11 órakor a Normafa mögötti Kovács-féle vendéglőnél. A versenyek összetett verse­nyek, futó- és műversenyekből állanak. Ne­vezési zárlat 1933 február 1, déli 12 óra. A startszonysorsolás ugyanaznap este 7 órakor Budapest, V., Nagy Sándor­ utca 6. földszint 11. szám alatt a Cserkészházban. — Meghalt az öngyilkos orvos. Hirt ad­tunk legutóbb Leipnik Lőrinc dr. budapesti gyakorló orvos morfium-öngyilkosságáról s jelentettük, hogy az életunt orvost eszmé­letlen állapotban a Rókus-kórházba vitték a mentők. Itt Leipnik Lőrinc dr., anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, csütör­tökön reggelre meghalt. Leipnik dr. teme­tése iránt még nem történt intézkedés. —­ Betörések a fővárosban. Molnár Mária varrónő Csokonay­ utca 12. szám alatti laká­sán álkulcsos betörők jártak és különböző ruhaneműt és más értéket vittek el Ugyan­csak betörtek Bugyela András tisztviselő Illatos­ út 96. szám alatti lakására, ahonnan ékszerek és ruhaneműek tűntek el. Betörést kíséreltek meg a kőbányai felsőpályaudvar árupénztárába is, ahol már hozzáfogtak a pénzszekrény felfeszítéséhez, valószínű azonban, hogy megzavarták a betörőket, mert eredmény nélkül menekültek el Fal­­bontó betörők jártak a Gergely és Fíder-féle csipkeraktár Gróf Tisza István­ utca 22. sz. alatti, félemeleti helyiségében, ahová a szomszédos üres és kiadó irodából, a vá­laszfal kibontása után, hatoltak be. A be­törők mintegy 3500 pengő értékű csipkét és szalagárut vittek el. A rendőrség keresi a betörőket. Bajor Gizi csütörtökön eljátszotta szerepét a Nemzeti Színházban Különös dolog, hogy arról kell beszámol­nunk: a Nemzeti Színháznak egy szerződte­tett és örökös tagja megjelent a színház épületében és eljátszotta a műsorra kitűzött darabban szerepét. Az előzmények után azonban meg kell ezt említenünk, mert Bajor Gizi azzal a tényével, hogy eljátszotta a Mindig lesznek Júliák főszerepét, dokumen­tálni kívánta, hogy a szerződés megszegéséig nem viszi a dolgot. A színháznál egyetlen illetékes tényezővel sem beszélt, egyenesen bement öltözőjébe és a szín­ház részéről sem zavarták őt egész előadás alatt. A szerződés­szegés tehát nem következett be, ellenben még mindig fennáll az a fegyelmi vétség, amelyet a főpróbákról való elmaradással követett el. Ez teljesen külön lapra tartozik, emiatt megindítják ellene az eljárást, mert három­szori szabályszerű felszólítást kapott az igazgatótól, hogy jelenjék meg a próbákon. A Bajor­ Incidens aktái tehát nem zárultak le. Az előadáson különben semmi különösebb nem történt, a közönség hűvösen és tartóz­kodóan viselkedett és mindenki őszintén kí­vánja, hogy ez a kínos ügy terelődjék egé­szen házi területre és intézzék el közmegelé­gedésre. Feltéve, ha erre van mód,­­ Szemere Árpád rendezi a Csavargók reprszét. Huszonöt évvel ezelőtt mutatta be az Operaház Leroux Xavier operáját, a Csavargót, amely annak idején Takács Mi­hálynak volt híres szerepe. Januárban telje­sen új szereplői is lesznek. A címszerepet az Operaház rendkívül népszerű és zengőhangú művésze, Palló Imre, fogja énekelni, Toi­­nette szerepét, amelyiket Szamosi Elza éne­kelt, Gere Lola kapta, Toinet-et pedig, akit Gábor József személyesített meg, Laurisin Lajosnak juttatták. A rendezés felelősség­­teljes munkáját, egészen modern szellem­ben, Szemere Árpád végzi el. A reprizt Fe­­rencsik János vezényli. * A Műcsarnok karácsonya, A Műcsarnok nagy téli tárlatát — keretében a Kéve Jubileumi és Katona Nándor emlékkiállításával a ka­rácsonyi ünnepek alatt is naponta fél 10-től 2 óráig, fűtött termekben tekintheti meg a kö­zönség, 54-én déli 12 óráig van nyílva a tárlat. Ноту Jenő „Csók" című szoborkompozíciójának márványbafaragása, amely a műcsarnok szobor­­termében, a nyilvánosság előtt történik, a tárlat megnyitása óta folyamatban van és a közönség rendkívüli érdeklődéssel kiséri annak minden mozzanatit. A UM kiállítós január 16-án zárul * Péter Aladár: Gáborka kü­lönös napjai. (Regény.) A gyermek- és serdülő kor re­génye. Nagyon mélyről, hímesen és hamvas melegségükben megőrzött emlékek, ahogy a világ feltárul a kisgyermek, később az ifjú előtt és ahogy beletopog félen és jár tétován ebben az idegen világban. Bevezetésében azt mondja az író: „Hófehér kámzsában jövök elétek, mint a szerzetes. Hófehér kámzsába’ jövök s egy rózsavörös szivet hozok előte alázatos kezeimben“. Ez a szerzetesi tiszta­ság és alázatosság, az irodalom iránt — ez legszebb és legfőbb sajátsága ennek a kis regénynek, amely éles megfigyelései, tiszta stílusa, őszinte hangja, költői mondani­­valója miatt igen biztató beköszöntő a jövő munkásságához is. Jogos kíváncsisággal várhatjuk folytatását. (m. ).) * A Magyarság gyermekelőadása Kincses, bácsi meseszínházában. Karácsony vasárnap,­ján és hétfőjén délután 3 órakor parádés elő­­adást rendezünk a kicsinyek számára a Beth­­len-téri Színház intim helyiségében. Ragyogó kiállítású színpadon, a híres Grim-mese ele­venedik a nézők elé: Piroska és a farkas édes­­bús históriája. A legnevesebb gyermekművé­­szek éneke-tánca, vidám és fordulatos jelene­tek sora nagyon kellemes délutánt fognak sze­­rezni a hallgatóság aprajának-nagyjának. Na­­gyon kedvezményes áru­jegyeket csak szorrba­­ton délig árusítja kiadóhivatalunk (Aradi­ utca 8., I.) Philips X Standard»шиш•ont квзятев t­в.7э ,ei min rsszleiri Külföldvevő RÁDIÓ: egybeépített h­elyen­­vagy váltóáramú ........ P O^. Kiárusítok többezer elsőrangú külföldi gyártmányú fejhallgatót páronként P S.71-től Cs forgó és M. F. tömbkondenzátorok, hálózati trafók, fojtótekercsek, hang­szórók és szerkezetek antikvár árban. Anódtelep garanciával. 90 Volt P 1.86, 120 Volt ....................................................P 7..88 DL 1 fűtőakkumulátor csere . „ . . . P 9 56 TASKACURMOFON. e-eshangú . . . . P 25 cm. kétoldalas tánclemez...................P 3.80 tó9 Márkás tánc- és művészlemezek óriási vá­lasztékban ..............................................P 1.SzMOU Csillár, 4 lángú üvegezéssel . . . . P 18.50 Újdonság, Szab. termofor (melegitó-párna) P 3.50­ tő9 U! аг.етдазтв! dinissniessa Küldöm. H­eicSi EHükd­ős Budapest, VI., Vilmos császár út 45 (Nagymező ucca sarok) ­ Havi tizenöt pengő tagdíjat fizetnek az Operabarátok Egyesületének tagjai. Csütör­tökön délelőtt az Operaház bü­fietermében ünnepélyesen megalakult a Magyar Opera­barátok Egyesülete, K­adnai Miklós igazgató fogadta a megjelenteket, akik közt ott volt Majláth József gróf, Esterházy Pál herceg, Ugrón Gábor, Fellner Henrik, Hohenh Károly herceg, Bíró Pál és Leó, Bárczy I­ván, Kertész K. Róbert, Grósz Emil, I­lovszky Lajos, Apponyi Mária grófnő, Wi­lláf, Károlyi József gróf, Herczog Anda báró, Wahl Henrik lovag, Végh Gyula, Zic Rafael gróf, Kornfeld Móric báróné, Ru József, Berzeviczy Albert, Ullmann Gye báró, Kornis Gyula, Fenyő Miksa, az e. Weisz Manfréd-család, Magyar Pál, Pi­vics Elek, Kresz Károly, Dolmányi , Tóth István és sokan mások. A kultu­nisztert Petty Pál államtitkár képvise az elnöki megnyitót Apponyi Albert mondotta. Elnöki beszédében azt b­lgozta, hogy ezt az egyesületet a n nemzeti kultúra kiálló szava hívta el. Az Operaház pótolhatatlan értéke a maga­kultúrának és megbélyegezte a fővárosi szu­venció megvonásának tényét­ annyiban, ha­ kijelentette: úgy látszik, luxusnak tekintette az Operaház fenntartását. Ez kicsinyes szűklátókörű álláspont. Fellner Alfréd felszí­tatásában azt fejetegette, hogy az egyesüle missziót teljesít és a legmesszebbmenő áldo­zatokat is meghozza az Operaházért. A meg­jelentek mind aláírták a belépési ívet . 1933 február 1-től 1934 április 30-ig váll­ták a tagsági kötelezettségei, amelyik hava maximálisan 15 pengőt tesz ki. Ennek elle­ben azonban a tagokat meghatározott sz. előadásra szabad jegy illeti meg. Az alapa­bályok kidolgozására kiküldtek egy eh­szítőbizottságot. HÁG kávé a mi szép karácsonyi dobozunkba mely óezüst stílusban készült, szívesen várt i­dék, mely mindenütt örömet okoz А ко' mentes, tehát teljesen ártalmatlan Hág gyermekek, aggok, betegek is minden angol nélkül ihatják, szerezze meg szeretteinek pompás karácsonyi élvezetét. Mindenütt кг Magyar Sirató MÓRICZ PÁL új MAGYAR SIRATÓ művé­ben a csodaorvos Péczely Ignác, a váchar­tyáni nagyasszony Rud­nay­­Józsefné regé­nyes szép életétől a csodáiévá pócsi Szűz Máriáig megelevenüíjjk és feltárni az egész kincses magyar mű­t j. ifibb mint 300 old­­­las nagy könyv a /p. ■ 'utóbb magyar olvasmány, s kiadóhivatalé­ban (Budapest P­. / 8., I. em­.) 8 peng­árot­ ,edi­et(Ъд ,elő. -------------------------------------------------

Next