Magyarság, 1933. április (14. évfolyam, 74-97. szám)
1933-04-01 / 74. szám
BI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 13 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62 POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAPUDAPEST, 1933 ÁPRILIS 1. SZOMBAT, IV. ÉVFOLYAM, 74. (3621.) SZÁM A revízió és Lengyelország - írta: Ajtay József Amióta a kisántánt oly kihívó módon foglalt állást a Macdonald és Mussolini négyhatalmi szervezetével, valamint a revízió gondolatának fölvetésével szemben, azóta nagy erőfeszítések történnek Prágában éppúgy, mint a militarista és csehbarát francia körök részéről, hogy Lengyelországot hasonlóan éles szembefordulásra bírják, sőt egyenesen a kisantántszövetségbe való belépésre szorítsák. Prágai és párisi forrásokból egymásután repülnek föl a hírek a lengyel politikának olyan készülő lépéseiről, amelyek a kisántanthoz való közeledés és a vele való együtthaladás közeli megvalósulását jelentenék. Azok a megismétlődő türelmetlen biztatások azonban, amelyek a „Le Temps“ vezércikkeiből Lengyelország felé szállanak, arra mutatnak, hogy a lengyel külpolitika ma még korántsem jutott végleges elhatározásra a Macdonald—Mussolini-féle békekezdeményezésel szemben, ami a még tisztázatlan helyzetben könnyen érthető. Az ugyanakkor angol részről jövő és a lengyel közvéleménynek szóló megnyugtatások világosan jelzik, hogy az angol külpolitika tudatában van annak a súlyos kártevésnek, amelyet a béketervre nézve a Lengyelország megnyerésére törekvő cseh—francia imperialisták intrikájának esetleges eredményessége okozna. Magyar szemmel nézve a helyzetet, nem nehéz észrevennünk, hogy mily jelentősége van nem csupán Magyaroszág, de az igazi európai béke megteremtése szempontjából is annak, ha Lengyelország a maga jogos érdekének védelmében nem kényszerül a kisántáni táborába sodródni, abba a táborba, amely a jogtalanul szerzett hatalmas területű zsákmányokat féltve, avagy a cseh— francia magánhadiipar óriási összegű juttatásainak elvesztésétől rettegve, mindenképpen útját akarja állni annak, hogy Európának a züllés lejtőjére taszított politikai és gazdasági viszonyai a tartós béke követelményeinek megfelelően újra rendeztessenek. Lengyelország a maga 30 milliónyi lakosságával és nemzetközi szemszögből rendkívül fontos földrajzi helyzetével nemcsak formailag elismert, de valójában is nagyhatalmi tényezőt jelent az európai koncertben. Csatlakozása tehát, avagy csak közeledése is a kisántanthoz, a mai élreállított helyzetben rendkívül felbátorítaná ezt a beteg dunavölgyi alakulatot és a háta mögött operáló francia militarista-imperialista tényezőket és gáncsvető törekvéseiket erősen alátámasztaná. Ez pedig a Macdonald és Mussolini megegyezéses békepolitikájának sikeres kibontakozását nagymértékben gátolná. Viszont azonban Lengyelország tartózkodó magatartásának megőrzése, illetve a jogos lengyel érdekek kellő védelmének más után való biztosítása hatalmas csapást mérne arra a lázasan készülődő ellentállásra, amelyet az eddigi végzetesen súlyos állapotok okozói és jól kereső lelkiismeretlen vámszedői próbálnak megszervezni az igazi béke létrehozására irányuló angol—olasz mozgalom ellen. De vájjon lehetséges-e a revíziós törekvések által közvetlenül érintett Lengyelország megnyugtatása jogos érdekeinek elismerése és megvédése mellett? Vajjon van-e olyan különbség a kisántánt államok létrejöttének és Lengyelország helyreállításának ténye és módja között, amely már eleve kizárja, hogy az igazi béke megteremtésére irányuló revízió során a kisántant államok és Lengyel ország ugyanazon megítélés és ennek ugyanazon következményei alá eshessenek? Mindkét kérdésre csak határozott igennel lehet felelni és igennel felelt már maga az a tény is, hogy a békeszerződések igazságtalanságainak rögzítésére alakult imperialista,militarista kisantántalakulatba Lengyelországot — Prága és Páris évtizedes minden erőfeszítése és nyomása ellenére — sem sikerült belekényszeríteni. Az igazi lengyel nemzeti politika, amelynek ma Pilsudszky marsall a legjellegzetesebb képviselője, mindig tudatában volt annak, hogy a kisántant politikájával teljesen egy vizen evezni Lengyelországra nézve éppenséggel nem kívánatos. Lengyelország, természetesen, ellenez minden olyan revíziót nyugati határaival kapcsolatban, amely egyoldalúlag csupán a német „hatalmi igényekkel“ kíván számot vetni. Érthető ez az álláspont, mert nem szabad elfelejteni, hogy Németországtól Lengyelország javára csupán azokat a területeket vették vissza a békekötés alkalmával, amelyek Lengyelországnak brutális erőszakkal történt felosztását megelőzőleg a közel ezer év óta fennállott lengyel államhoz tartoztak. A mai Németországra nézve — a felosztást követő fejlemények által teremtett mostani új állapotra való tekintettel— valóban sérelmesnek mutatkozik a tengerhez vezető lengyel folyosó, a híressé vált danzigi korridor, amely területileg Keletporoszországot elválasztja a német birodalomtól. Kétségtelenül keresni kell ennek az észszerűtlen állapotnak megváltoztatására vezető utat és módot, de nem úgy, hogy ezzel Lengyelországnak életérdeke szenvedjen sérelmet. A 30 milliós lengyel államra nézve feltétlenül szükséges, hogy tengeri kijárata legyen és ezt nem lehet jogtalan igényeknek minősíteni már azért sem, mert ez a kijárat ugyanazon a területen fekszik, amely Lengyelország felosztása előtt a lengyel államhoz tartozott. A korridor kérdésében és a sziléziai probléma megoldásánál is meg lehet találni a mindkét felet kielégítő megegyezés módját (korridort a korridorban), ha német részről végre belátják, hogy Lengyelország helyreállítása nem csupán az igazságnak, a népjognak elemi követelménye volt, hanem ez megfelel az európai béke fenntartásához fűződő, valamint a jól felfogott német érdekeknek is egyaránt. Érzelmi szempontoknak és a ma még fennálló ellentéteknek nem szabad elhomályosítani azt a tényt, hogy Németország és Lengyelország megegyezése és őszinte kibékülése éppúgy német, mint lengyel érdek is. Hiszen Németország békés fejlődésének kétségtelenül nagy hasznára van, hogy most közte és Oroszország között, mint ütköző állam, ott van Lengyelország, amely a maga nyugati kultúrájával sokkal közelebb esik Németországhoz, mint Oroszországhoz. Nagy igazság van abban, hogy ha Lengyelországot másfélszáz évvel ezelőtt önkényesen föl nem osztották volna, talán nem került volna sor a világháborúra. És a jövőben is az európai béke érdekét szolgálja, ha Németország és Oroszország között — nem lévén e két állam egymással határos — nagymértékben csökken az ellentétek és súrlódások lehetősége. Lengyelországnak ugyancsak fontos érdeke, hogy a Németországgal való kibékülés révén megszűnjék az a veszedelmesen szorongatott helyzete, amelyben mostvan, amikor Keletről és Nyugatról két ellenséges indulatú nagyhatalom mered feléje fenyegetően, Délről pedig a megbízhatatlan és álnok támadásra mindig kész Csehország oldalozza (lásd:Csehország viselkedését 1920- ban a szovjet támadásakor és a cseh pénzen szított lengyelellenes ukrán mozgalmat Galíciában). Ha a nyugati határokra vonatkozólag Lengyelország érdekeit érinti is a revíziós törekvés és épp ezért természetes, hogy a lengyel közvélemény nem lelkesedhetik ezért a mozgalomért, viszont másrészt Lengyelország érdekeit szolgálná egy olyan revízió, amely a dunavölgyi államok között helyreállítaná a politikai és gazdasági kapcsolatokat, amely megvalósítaná a Dunavölgy önállóságát és öncélúságát és megszüntetné azt a helyzetet, amely a széttagolt és gazdátlan Duna völgyét könnyű zsákmányként kínálja fel a nagynéniét, esetleg nagyorosz hatalmi terjeszkedésnek. Lengyelországnak oka van neheztelni azért is, mert kihagyták a tervbevett négyhatalmi alakulatból, holott Lengyelország szintén nagyhatalom, amely méltán és joggal igényelhet befolyást Európa viszonyainak újárendezésénél Minden valószínűség szerint Lengyelország kihagyása csak ideiglenesnek van tervezve és csupán azért történt, hogy a négyhatalmi szövetkezés mindenekelőtt a francia—német ellentét kiküszöbölését tudja simán megvalósítani. Ha ez sikerül, akkor feltétlenül helyet kell biztosítani a nagyhatalmak tanácsában Lengyelországnak is, mint az európai egyensúlyi helyzet egyik legfontosabb tényezőjének. Ez különösen Magyarország érdeke, mert Lengyelország természetszerűleg a Dunavölgy újjárendezésének kérdésében csakis ugyanazon az úton haladhat, amelyen Magyaroszág és csakis azok az érdekek vezethetik, amelyek ugy a német, mint az orosz imrperialista törekvéseknek a Dunavölgyétől valá távatartását megkövetelik. Ugyanez a szempont teszi annyira kívánatossá úgy lengyel, mint magyar részről a magyar—lengyel közös határ biztosítását is. Mussolini kezdettől fogva igyekezett barátságos viszonyt létesíteni Lengyelországgal és épp ezért közvetítette néhány évvel ezelőtt a lengyel—magyar barátsági és békebiztosítási szerződést is. A nagy olasz államférfi és diplomata szemei előtt a Pó, Duna és Visztula völgyének politikai és gazdasági érdekkapcsolatba való hozása lebegett. Angliának is fontos érdeke, hogy Lengyelország a revíziós akció következtében ne kapcsolódjék össze Oroszországgal és annak a Nyugatra előretolt, pánszláv politikát folytató előőrseivel. Olaszországnak és Angliának meg kell találniuk a módját annak, hogy Lengyelország teljes megnyugvással csatlakozhassék ahhoz a békeakcióhoz, amely Európa feldúlt politikai és gazdasági rendjének helyreállítására törekszik, javára nemcsak Olaszországnak és Angliának, hanem végső eredményben Franciaországnak is. Lengyelország tartózkodó és várakozó álláspontjának további fenntartása a Macdonald Mussolini békeakciójával szemben ezért a legkevésbé sem volna franciaellenes politikának tekinthető és csupán azt jelentené, hogy Lengyelország nem az imperialista-militarista francia körök elgondolásához, hanem inkább az igazi béke megteremtésén munkálkodni óhajtó, békés szellemi francia irányzathoz kíván csatlakozni, ha jogos érdekeit a békeakció során megrövidülés nem fenyegeti. Ausztriában feloszlatták a szociáldemokrata védőrséget Bécs polgármestere válaszul elrendelte a Helmwettr feloszlatását Rendeletét nem hajtották végre A hittenbergi fegyvergyárat katonaság szállta meg Bécs, március 31 (A Magyarság tudósítójának jelentése.) A Dollfuss-kormány végre rászánta magát a szociáldemokrata védőrség feloszlatására. A minisztertanács többnapi tárgyalás után pénteken délben kiadta a feloszlató rendeletet. Féltizenkettőkor köztelefonálással utasították a vidéki csendőrségeket a védőrség feloszlatására, déli tizenkét órakor pedig Bécsben kiadták az egész ország területére szóló hatállyal a tilalmat, mely arra is kiterjed, hogy a védőrség tevékenységét más formában, vagy más név alatt sem folytathatja. Eltiltották a védőrség egyenruhájának és jelvényeinek viselését is. A tilalom megokolása rámutat arra, hogy a védőrség alakulatai és tagjai az elmúlt években ismételten megzavarták a közrendet és nyugalmat, különböző erőszakosságokat követtek el nemcsak a hatóság egyes rétegei, hanem állami hatósági szervek ellen is és többizben áthágták a törvényeket. A tiroli védőrség feloszlatása alkalmával elkobzott iratokból pedig kétségtelenül kitűnik, hogy a védőrség tervszerűen fegyveres ellenállást készített elő az államhatalom ellen. A kormány előre jelezte, hogy az esetleges ellenszegülést a legerélyesebb eszközökkel megtorolja és óvja minden ilyen kísérlettől a szociáldemokratákat, a hazafias érzelmű és békeszerető lakosságot pedig felszólítja, hogy támogassa a kormányt a rend fenntartásában. Katonai felvonulás kétszázötven autóval a bécsi utcákon A védőrség feloszlatása miatt a kormány zavargásoktól tartott Bécsben és ezért a kora délutáni órákban , autókon felvonultatott a főbb utcákon három gyalogezredet, egy vadász-zászlóaljat és egy tüzérezredet. A gyalogságot vivő 250 teherautomobilt a kerékpáros zászlóalj kísérte. A katonai autóoszlopok rendkívül nagy feltűnést keltettek a járókelőkkel teli körutakon, az operánál súlyos forgalmi akadályok is támadtak. Illetékes helyen hangoztatják, hogy a csapatok felvonulása nem tüntetés volt, csak „a bécsi helyőrség átcsoportosítása“.. A felvonulás azonban arra mindenesetre jó volt, hogy a szociáldemokrata párt semmiféle zavargást sem mert megkísérelni. A felvonulás tartama alatt egy rendőrtiszt jelent meg a védőrség bécsi központjában, megállapította az egyesületi vagyont és lepecsételte a helyiséget. Ugyanez történt a huszonkét tagozat és a vidéki osztályok helyiségeiben is. Ugyanekkor egy század kerékpáros tábort