Magyarság, 1933. április (14. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-01 / 74. szám

B­I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 13 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62 POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP­UDAPEST, 1933 ÁPRILIS 1. SZOMBAT, IV. ÉVFOLYAM, 74. (3621.) SZÁM A revízió és Lengyelország - írta: Ajtay József­­ Amióta a kisántánt oly kihívó módon foglalt állást a Macdonald és Mussolini négyhatalmi s­zervezetével, valamint a re­vízió gondolatának fölvetésével szemben, azóta nagy erőfeszítések történnek Prá­gában éppúgy, mint a militarista és cseh­­barát francia körök részéről, hogy Len­gyelországot hasonlóan éles szembefor­dulásra bírják, sőt egyenesen a kisantánt­­szövetségbe való belépésre szorítsák. Prágai és párisi forrásokból egymásután repülnek föl a hírek a lengyel politiká­nak olyan készülő lépéseiről, amelyek a kisántanthoz való közeledés és a vele való együtthaladás közeli megvalósulá­sát jelentenék. Azok a megismétlődő türelmetlen biztatások azonban, amelyek a­ „Le Temps“ vezércikkeiből Lengyel­­ország felé szállanak, arra mutatnak, hogy a lengyel külpolitika ma még ko­rántsem jutott végleges elhatározásra a Macdonald—Mussolini-féle békekezdemé­nyezésel szemben, ami a még tisztázat­lan helyzetben könnyen érthető. Az ugyanakkor angol részről jövő és a len­gyel közvéleménynek szóló megnyugta­tások világosan jelzik, hogy az angol külpolitika tudatában van annak a sú­lyos kártevésnek, amelyet a béketervre nézve a Lengyelország megnyerésére tö­rekvő cseh—francia imperialisták in­trikájának esetleges eredményessége okozna. Magyar szemmel nézve a helyzetet, n­em nehéz észrevennünk, hogy mily je­lentősége van nem csupán Magyar­­o­­szág, de az igazi európai béke meg­teremtése szempontjából is annak, ha Lengyelország a maga jogos érdekének védelmében nem kényszerül a kisántáni táborába sodródni, abba a táborba, amely a jogtalanul szerzett hatalmas területű zsákmányokat féltve, avagy a cseh— francia magánhadiipar óriási összegű jut­tatásainak elvesztésétől rettegve, min­denképpen útját akarja állni annak, hogy Európának a züllés lejtőjére taszí­tott politikai és gazdasági viszonyai a tartós béke követelményeinek megfele­lően újra rendeztessenek. Lengyelország a maga 30 milliónyi lakosságával és nemzetközi szemszögből rendkívül fon­tos földrajzi helyzetével nemcsak for­mailag elismert, de valójában is nagy­hatalmi tényezőt jelent az európai kon­certben. Csatlakozása tehát, avagy csak közeledése is a kisántanthoz, a mai élre­­állított helyzetben rendkívül felbátorí­taná ezt a beteg dunavölgyi alakulatot és a háta mögött operáló francia mili­tarista-imperialista tényezőket és gáncs­vető törekvéseiket erősen alátámasztaná. Ez pedig a Macdonald és Mussolini meg­egyezéses békepolitikájának sikeres ki­bontakozását nagymértékben gátolná. Viszont azonban Lengyelország tartóz­kodó magatartásának megőrzése, illetve a jogos lengyel érdekek kellő védelmé­nek más után való biztosítása hatalmas csapást mérne arra a lázasan készülődő ellentállásra, amelyet az eddigi végze­tesen súlyos állapotok okozói és jól kereső lelkiismeretlen vámszedői próbál­nak megszervezni az igazi béke létre­hozására irányuló angol—olasz mozga­lom ellen. De vájjon lehetséges-e a revíziós törek­vések által közvetlenül érintett Lengyel­­ország megnyugtatása jogos érdekeinek elismerése és megvédése mellett? Vajjon van-e olyan különbség a kisántánt­ álla­­mok létrejöttének és Lengyelország hely­reállításának ténye és módja között, amely már eleve kizárja, hogy az igazi béke megteremtésére irányuló revízió so­rán a kisántant­ államok és Lengyel­ ­­­­ ország ugyanazon megítélés és ennek ugyanazon következményei alá eshesse­nek? Mindkét kérdésre csak határozott igennel lehet felelni és igennel felelt már maga az a tény is, hogy a békeszer­ződések igazságtalanságainak rögzítésére alakult imperialista,militarista kisantánt­­alakulatba Lengyelországot — Prága és Páris évtizedes minden erőfeszítése és nyomása ellenére — sem sikerült bele­kényszeríteni. Az igazi lengyel nemzeti politika, amelynek ma Pilsudszky mar­sall a legjellegzetesebb képviselője, min­dig tudatában volt annak, hogy a kis­ántant politikájával teljesen egy vizen evezni Lengyelországra nézve éppenség­gel nem kívánatos. Lengyelország, természetesen, ellenez minden olyan revíziót nyugati határaival kapcsolatban, amely egyoldalúlag csu­pán a német „hatalmi igényekkel“ kíván számot vetni. Érthető ez az álláspont, mert nem szabad elfelejteni, hogy Német­országtól Lengyelország javára csupán azokat a területeket vették vissza a béke­kötés alkalmával, amelyek Lengyel­­országnak brutális erőszakkal történt felosztását megelőzőleg a közel ezer év óta fennállott lengyel államhoz tartoz­tak. A mai Németországra nézve — a felosztást követő fejlemények által te­remtett mostani új állapotra való tekin­tettel— valóban sérelmesnek mutatko­zik a tengerhez vezető lengyel folyosó, a híressé vált danzigi korridor, amely területileg Keletporoszországot elválasztja a német birodalomtól. Kétségtelenül ke­resni kell ennek az észszerűtlen álla­potnak megváltoztatására vezető utat és módot, de nem úgy, hogy ezzel Lengyel­országnak életérdeke szenvedjen sérel­met. A 30 milliós lengyel államra nézve feltétlenül szükséges, hogy tengeri ki­járata legyen és ezt nem lehet jogtalan igényeknek minősíteni már azért sem, mert ez a kijárat ugyanazon a területen fekszik, amely Lengyelország felosztása előtt a lengyel államhoz tartozott. A korridor kérdésében és a sziléziai probléma megoldásánál is meg lehet ta­lálni a mindkét felet kielégítő megegye­zés módját (korridort a korridorban), ha német részről végre belátják, hogy Lengyelország helyreállítása nem csupán az igazságnak, a népjognak elemi köve­telménye volt, hanem ez megfelel az európai béke fenntartásához fűződő, va­lamint a jól felfogott német érdekeknek is egyaránt. Érzelmi szempontoknak és a ma még fennálló ellentéteknek nem szabad elhomályosítani azt a tényt, hogy Németország és Lengyelország megegye­zése és őszinte kibékülése éppúgy német, mint lengyel érdek is. Hiszen Német­ország békés fejlődésének kétségtelenül nagy hasznára van, hogy most közte és Oroszország között, mint ütköző állam, ott van Lengyelország, amely a maga nyugati kultúrájával sokkal közelebb esik Németországhoz, mint Oroszország­hoz. Nagy igazság van abban, hogy ha Lengyelországot másfélszáz évvel ezelőtt önkényesen föl nem osztották volna, ta­lán nem került volna sor a világhábo­rúra. És a jövőben is az európai béke érdekét szolgálja, ha Németország és Oroszország között — nem lévén e két állam egymással határos — nagymér­tékben csökken az ellentétek és súrlódá­sok lehetősége. Lengyelországnak ugyan­csak fontos érdeke, hogy a Németország­gal való kibékülés révén megszűnjék az a veszedelmesen szorongatott helyzete, amelyben most­­van, amikor Keletről és Nyugatról két ellenséges indulatú nagy­hatalom mered feléje fenyegetően, Dél­ről pedig a megbízhatatlan és álnok tá­madásra mindig kész Csehország olda­­lozza (lásd:Csehország viselkedését 1920- ban a szovjet támadásakor és a cseh pénzen szított lengyelellenes ukrán moz­galmat Galíciában). Ha a nyugati határokra vonatkozólag Lengyelország érdekeit érinti is a reví­ziós törekvés és épp ezért természetes, hogy a lengyel közvélemény nem lelke­sedhetik ezért a mozgalomért, viszont másrészt Lengyelország érdekeit szol­gálná egy olyan revízió, amely a duna­völgyi államok között helyreállítaná a politikai és gazdasági kapcsolatokat, amely megvalósítaná a Dunavölgy ön­állóságát és öncélúságát és megszüntetné azt a helyzetet, amely a széttagolt és gazdátlan Duna völgyét könnyű zsák­mányként kínálja fel a nagynéniét, eset­leg nagyorosz hatalmi terjeszkedésnek. Lengyelországnak oka van neheztelni azért is, mert kihagyták a tervbevett négyhatalmi alakulatból, holott Len­gyelország szintén nagyhatalom, amely méltán és joggal igényelhet befolyást Európa viszonyainak ú­j­­árendezésénél Minden valószínűség szerint Lengyelor­szág kihagyása csak ideiglenesnek van tervezve és csupán azért történt, hogy a négyhatalmi szövetkezés mindenekelőtt a francia—német ellentét kiküszöbölését tudja simán megvalósítani. Ha ez sike­­rül, akkor feltétlenül helyet kell biztosí­tani a nagyhatalmak tanácsában Len­gyelországnak is, mint az európai egyen­súlyi helyzet egyik legfontosabb té­nyezőjének. Ez különösen Magyaror­szág érdeke, mert Lengyelország ter­mészetszerűleg a Dunavölgy újjárende­zésének kérdésében csakis ugyanazon az úton haladhat, amelyen Magyaroszág és csakis azok az érdekek vezethetik, ame­lyek ugy a német, mint az orosz imrpe­rialista törekvéseknek a Dunavölgyétől valá távatartását megkövetelik. Ugyanez a szempont teszi annyira kívánatossá úgy lengyel, mint magyar részről a ma­gyar—lengyel közös határ biztosítá­sát is. Mussolini kezdettől fogva igyekezett barátságos viszonyt létesíteni Lengyel­­országgal és épp ezért közvetítette né­hány évvel ezelőtt a lengyel—magyar barátsági és békebiztosítási szerződést is. A nagy olasz államférfi és diplomata szemei előtt a Pó, Duna és Visztula völ­gyének politikai és gazdasági érdekkap­csolatba való hozása lebegett. Angliának is fontos érdeke, hogy Lengyelország a revíziós akció következtében ne kapcso­lódjék össze Oroszországgal és annak a Nyugatra előretolt, pánszláv politikát folytató előőrseivel. Olaszországnak és Angliának meg kell találniuk a módját annak, hogy Lengyelország teljes meg­nyugvással csatlakozhassék ahhoz a békeakcióhoz, amely Európa feldúlt po­litikai és gazdasági rendjének helyre­állítására törekszik, javára nemcsak Olaszországnak és Angliának, hanem végső eredményben Franciaországnak is. Lengyelország tartózkodó és várakozó álláspontjának további fenntartása a Macdonald­ Mussolini békeakciójával szemben ezért a legkevésbé sem volna franciaellenes politikának tekinthető és csupán azt jelentené, hogy Lengyelor­szág nem az imperialista-militarista francia körök elgondolásához, hanem inkább az igazi béke megteremtésén munkálkodni óhajtó, békés szelle­mi francia irányzathoz kíván csatlakozni, ha jogos érdekeit a békeakció során megrövidülés nem fenyegeti. Ausztriában feloszlatták a szociáldemokrata védőrséget Bécs polgármestere válaszul elrendelte a Helmwettr feloszlatását Rendeletét nem hajtották végre A hittenbergi fegyvergyárat katonaság szállta meg Bécs, március 31 (A Magyarság tudósítójának jelentése.) A Dollfuss-kormány végre rászánta magát a szociáldemokrata védőrség feloszlatására. A minisztertanács többnapi tárgyalás után pén­teken délben kiadta a feloszlató rendeletet. Féltizenkettőkor köztelefonálással utasították a vidéki csendőrségeket a védőrség feloszla­tására, déli tizenkét órakor pedig Bécsben kiadták az egész ország területére szóló ha­tállyal a tilalmat, mely arra is kiterjed, hogy a védőrség tevékenységét más formában, vagy más név alatt sem folytathatja. Eltiltot­ták a védőrség egyenruhájának és jelvé­nyei­­nek viselését is. A tilalom megokolása rámutat arra, hogy a védőrség alakulatai és tagjai az elmúlt években ismételten megzavarták a közrendet és nyugalmat, különböző erőszakosságokat követtek el nemcsak a hatóság egyes rétegei, hanem állami hatósági szervek ellen is és többizben áthágták a törvényeket. A tiroli védőrség feloszlatása alkalmával elkobzott iratokból pedig kétségtelenül kitűnik, hogy a védőrség tervszerűen fegyveres ellenállást készített elő az államhatalom ellen. A kor­­mány előre jelezte, hogy az esetleges ellen­­szegülést a legerélyesebb eszközökkel meg­­torolja és óvja minden ilyen kísérlettől a szociáldemokratákat, a hazafias érzelmű és békeszerető lakosságot pedig felszólítja, hogy támogassa a kormányt a rend fenn­­tartásában. Katonai felvonulás kétszázötven autóval a bécsi utcákon A védőrség feloszlatása miatt a kormány zavargásoktól tartott Bécsben és ezért a kora délutáni órákban , autókon felvonultatott a főbb utcákon három gyalogezredet, egy va­­dász­-zászlóaljat és egy tüzérezredet. A gya­logságot vivő 250 teherautomobilt a kerék­páros­ zászlóalj kísérte. A katonai autóoszlo­­pok rendkívül nagy feltűnést keltettek a járó­kelőkkel teli körutakon, az operánál súlyos forgalmi akadályok is támadtak. Illetékes helyen hangoztatják, hogy a csapatok fel­vonulása nem tüntetés volt, csak „a bécsi helyőrség átcsoportosítása“.. A felvonulás azonban arra mindenesetre jó volt, hogy­­ a szociáldemokrata párt semmiféle zavargást sem mert megkísérelni. A felvonulás tartama alatt egy rendőrtiszt jelent meg a védőrség bécsi központjában, megállapította az egye­sületi vagyont és lepecsételte a helyiséget. Ugyanez történt a huszonkét tagozat és a vi­déki osztályok helyiségeiben is. Ugyanekkor egy század kerékpáros tábort

Next