Magyarság, 1933. május (14. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
zsinért keltett egy, amelyen kék mezőben fehér horogkereszt látható. Ez az orosz nemzeti szocialista mozgalom zászlaja. Az óriási tribünök már teljesen megteltek, mikor este nyolc órakor megnyitották a hivatalos nemzeti ünnepet. A fényszórók kinyúltak és végigkövették az utón Hitler autóját, amely a díszpáholy felé vonult. A díszezután egetverő éljenzéstől kísérve Hitler kancellár lépett az emelvényre, hogy szózatot intézzen a német néphez. Hitler mindenekelőtt megállapította, hogyez elmúlt hetven év alatt a régi május elseji ünnepek a gyűlölet és a testvérharc napjai holtak. Hetven éven át május elseje a nészázad tisztelgett Hitler előtt, majd Golring üdvözölte a kancellárt, akit a tömeg óriási Heil-kiáltás©kkal üdvözölt. A többezer főnyi énekkar ekkor rázendített a „Der Gott, der Eisen wachsen Hess, der wollte keine Knechte" kezdetű egyházi dalra, amelynek elhangzása után Göbbels birodalmi miniszter mondott beszédet, a nap jelentőségét méltatva. met nép széttépettségének szimbóluma volt, ma pedig az egész német nép nagy egységének jelképe. A német népnek most meg kell ismernie egymást és a “kormány teljesíteni fogja azt a nagy feladatot, hogy összehozza a németeket, ha pedig ők nem akarnák ezt, akkor kényszeríteni fogja őket erre. A németek vagy egyesülnek, vagy kényszerítjük őket erre — mondja Hitler ияияямвив1933 május 2. kedd »Német nép, téged nem lehet megalázni többé!« — Mi olyan államról álmodtunk, amely mindenkinek megadja a földön mindennapi kenyerét — folytatta Hitler. — Ez az állam nem függhet a külföldtől. Folytatni kell a harcot, hogy az új eszme és az új politikai hitvallás ne tűnjön le többé, hanem mindjobban meghódítsa a német népet. A német feltámadás zászlóját mindenkivel szemben meg kell védelmezni, aki azt hiszi, hogy párba ránthatja.. Öntudatra kell ébreszteni a német népet, meg kell szabadítani e Minderwertigkeitskopmlexum átokától és oda kell kiáltani neki.. — Német nép! Te nem vagy másodosztályú a nemzet, ha ezerszer is így akarja a világ. Német nép! Ébredj öntudatra és emlékezzél múltadra. Erős nép vagy, ha erős akarsz lenni. Megalázni nem lehet téged többé. Bízzál kormányodban, amely a tied és amelynek nincs más célja, csak az, hogy ismét szabaddá és boldoggá tegyen. A kancellár ezután bejelentette, hogy a kormány az elkövetkező évben proklamálja az általános munkaszolgálati kötelezettséget, amivel elsősorban az a célja, hogy becsületet teremtsen az emberi kéz munkájának. Ismerje meg minden német ezt a munkát s egyszer életében dolgozzék mindenki, legyen tudós, vagy munkás fia, két puszta kezével, hogy azután ne nézhessen le arra, aki két keze munkájával keresi kenyerét. Mindenki egyforma és senki sem lehet több a másiknál. Kormány gigászi közmunkaprogramot akar megvalósítani. A kormány további feladatait Hitler a következőkben foglalta össze: Minden kezdeményezést meg kell szabadítani a többségi határozatok végzetes befolyásától. Ennek az elvnek nemcsak a parlamentben kell érvényesülnie, hanem a gazdasági életben is. A gazdasági élet irányításának megszervezése terén a kormány abból indul ki, hogy mindent a gazdasági élet gyökerénél, a parasztnál kell kezdeni. A paraszttól a munkáshoz visz az A fényesen átalakított timavsEPRfl гсищпйвйен Arena-nt be délután ók este: hangulatos zene - tánc A sör kertben olcsó ételek és italok Társas összejövetelekre előnyös árak j ut, onnan pedig az intelligenciához. Ha egészséges a mezőgazdaság, akkor adva van az egész gazdasági élet szanálásának előfeltétele. A munkanélküliséget a kormány munkaalkalmak teremtésével akarja megoldani. Óriási jelentőséget tulajdonit a magánkezdeményezésnek s éppen ezért felhívja az egész német népet: tegyen meg mindent, ami munkát teremthet. Hozzák rendbe ismét a német házakat és palotákat s már ez is száz- és százezer embernek ad kenyeret. A kormány a maga részéről gigászi közmunka-programot akar megvalósítani, az egész német úthálózatot újjá akarja építeni. Utolsó programpontként Hitter a mai kamattételeit ellen indítandó harcok és olyankereskedelmi politika kezdeményezését jelölte meg, amely biztosítja a termelés állandóságát, anélkül, hogy tönkretenné a német mezőgazdaságot. A A. Levél a hősök mennyországába Írta: Beér Gyula Egyszer már inni akartam neked, Palikám. Régen, még akkor!... Azután meggondoltam. Gondoltam, majd csak megjössz és akkor mindent elmondok majd. Mert szóval — gondoltam — talán mégis csak könnyebb lesz... De te csak nem jöttél! Az idő meg múlt, múlt. Akkoriban nagyon gyorsan röpültek a napok, a hetek, a hónapok, később már az évek is ... És egyszeresek, — a második nyáron, — engem is elvittek. Engem is először északra vittek, azután délre, azután megint föl északnak, pokolból pokolba... És így történt, hogy egyszer csak egészen kiment a fejemből. Hej, sok minden, kiment abban az időben az ember fejéből!... És azóta csak tegnap jutott megint az eszembe. Csak tegnap este, mikor Sárikával újra találkoztam ... Mert igen: Sárikáról akartam én akkor neked írni. Meg akartam tudniillik a dolgot magyarázni ... Persze, te most közbevágsz, — szinte hallom a hangodat, — hogy szép-e még Sárika? Hát, kérlek, bizony még mindig nagyon szép. Még csak most szép igazán! Asszonyos, tudod! Igazán szépek csak az asszonyok tudnak lenni... Elhitted volna te ezt valamikor? ... Akkor? ... Akkor még én sem ... És ahogy egy percre magunkra maradtunk a sarokban, — kis házibálon találkoztam vele tegnap este, — az volt mindjárt az első kérdésem, emlékszik-e még rád? — Hogyne! — felelte kedvesen. — Elesett, ugye? Hallottam. Szegény... Mosolyogsz, Palikám? ... Hát, igen, kérlek, ezt mi már így szoktuk, — emlékezhetsz rá! — a halottakról mindig így beszélünk: szegény... Azután jódarabig diskurálgattunk még. Sok mindent kérdezett. Rólad is, másokról is. Kik haltak meg, kik élnek még a régiek közül, kivel kiből mi lett? Azóta, hogy férjhez ment, — úgy mondta — ő sem járt ott a tóparti városkában. Tizenhatban ment férjhez ... Később táncoltunk is, akkor egyszercsak így sóhajtott föl: — Istenem, milyen furcsa, amikor két ember, aki már régen nem látta egymást, még csak egymás hírét se hallotta, váratlanul megint összetalálkozik!... Talán nem is jó!... Kicsit mintha összerázkódott volna. — Sőt! — feleltem rá nevetve. — Az ilyen találkozások, egészen bizonyos, előre meg vannak írva a csillagokban! Isten újjai kifürkészhetetlenek, de valami célja mégis van velük! Ezzel is, hogy mi most itt találkoztunk... És ahogy ezeket mondtam, ott tánc közben, a derekát kicsit jobban magamhoz szorítottam. Sárika rögtön elhúzódott. Még a fejét is elfordította és ezt mondta: — Nézze, nekem uram van, meg két szép gyermekem, a mi találkozásunkkal tehát a jó Istennek nem lehet már semmiféle szándéka. Ne is fürkéssze!... Semmi!... És ekkor jutott megint eszembe, hogy valamikor írni akartam neked, Palikám. Most, hogy hazajöttem, — már hajnalodik odakint, — mindjárt neki is ülök, hogy végre csakugyan megírjam, amit akartam. Tudniillik, amikor te elmentél, akkor én... én, a te legjobb barátod . Igen, Palikám, már akkor be akartam neked vallani, meg akartam magyarázni és bocsánatot akartam tőled kérni. Akkoriban valahogyan mégsem tudtam rászánni magam, nem vitt rá a lelkem... Úgy volt az, kérlek, hogy amikor elmentél, azon az első nyáron én, tovább is jártam Sárikáékhoz. Úgy, mint azelőtt, csak éppen, hogy már nem veled. Mindig rólad beszélgettünk! Elvittem hozzá a tábori lapokat, amiken csókoltattad a Sárika kezét. Az újságot is együtt olvastuk, együtt néztük a térképet is, hogy merre járhatsz ... A zongoraóráira is mindig elkísértem a Ligetutcába, az óra végére is mindig visszamentem érte. Úgy, ahogy te szoktad. A templom előtt is megvártam vasárnap, úgy, mint te. Könyveket, kottákat is vittem neki, úgy, mint te. Helyettesítettelek, Palikám, és vigasztaltam, ahogy az jó baráthoz illik is. És vártunk. Vártuk, hogy megjössz, vég lesz a háborúnak, így múltak akkor a napok, a hónapok... Karácsonyra, — mert te még mindig nem jöttél haza, — vettem neki egy könyvet: az Anyegint. Helyetted vettem ... ő meg nekem egy selyemzsebkendőt adott a monogrammommal. Aztán tovább vártunk. Jött, közeledett a tavasz, még mindig nem jöttél. Jött, közeledett a tavasz, az idő mindig szebb lett, már nem voltak olyan hideg napok, mindig melegebb lett, mondogattuk is, hogy neked is jobb lehet most már... örültünk neki, Palikám!... Ez időtájt megesett néha, hogy Sárika korábban jött el a zongoraóráról. Vrana kisasszonynak azt mondta, hogy a feje fáj. Nekem is azt mondta: "Lehet, hogy így is volt. És — csak ezért — lefutottunk a ligetbe, a tó partjára levegőzni. Úgy öt-hat óra körül volt ez délutánonkint, az este kezdett már leereszkedni a fák kopasz koronájáról és lassan kint szétmázolt, egybekent mindent, egykettőre rásuhant nesztelenül az utakra is. Néha már alig láttunk a lábunk alá, ilyenkor a karomat nyújtottam neki. Persze, csak udvariasságból... Közbenközben megálltunk, mutogattunk bele a sötétbe, ijesztgettük egymást, — hu! hu! — és nagyokat kacagtunk hozzá. Azután megint nekilódultunk: két sötét imbolygó árnyék egy régi Mednyánszkyképen... Alig egy negyedóráig tartottak ezek a séták, csak a zongoraóra végéig,azután siettünk haza. Visszafelé a liget szélén, az első házaknál, egy percre megszoktunk állni. Mindig hazáig kisértem ugyan, de mégis mindig így búcsúztunk el... És búcsúzáskor, — Palikám, még ma sem tudom hogyan volt? — valahogyan összeért az arcunk. Otthon éjszaka ezért soha nem tudtam elaludni. Azon gondolkoztam, vájjon megcsókottam-e Sárikát? Csók volt-e az? És ő vájjon mit gondol most magában?... Másnap este megint így volt, csak valamivel jobban. Akkor már tudtam, — akkor már egészen biztos voltam benne, — hogy igenis, megcsókoltam... Akkor hirtelen az jutott az eszembe, — és azután is mindig, valahányszor csak csókolóztunk, — hogy ha te ezt tudnád, Palikám! Ha te most minket látnál valahonnan? Nagyon rossz érzés volt... Hogy így volt-e vele Sárika is, azt nem tudom, nem mertem megkérdezni tőle. Különben is, — bevallom, Palikám, — akkor már mindig ritkábban beszélgettünk rólad... Azután ... Hát azután, — már mondtam, — engem is elvittek. Sokan mentünk el akkor megint. Vittek, mentünk. Azután ... Azután ... Ó, mennyi minden történt még azután, Palikám, el sem tudod képzelni! Azután jött még csak az igazi hadd elhadd, amikor te már kiálltál a sorból... összedült, kérlek, minden! Háboru-béke: minden összedült... Azután ... Azután ... Azután tegnap, — ahogy mondtam, — találkoztam Sárikával. Belőle is asszony lett azóta. Ura van, meg két kisgyermeke. És elfelejtette, hogy te, meg én... Vagy téged talán nem is felejtett el? Hiszen olyan szépen,, olyan kedvesen mondta: szegény ... Engem csak végignézett... Amikor elment, akkor is csak éppen, hogy biccentett a fejével... Most már talán nem haragszol, hogy akkor mindjárt nem írtam Neked? Hogy akkor mindjárt nem írtam meg?... Most már úgyis csak mosolyogsz rajta. Ezen is, mindenen. És most már, ugye, kvittek is vagyunk, Palikám? ... Hát akkor, szervusz! »Soha nem logonk meghajolni« Hitter kancellár se következő szavakkal fejezte be beszédét: — Harcolni akarunk nemzetünkért és meg akarjuk oldani feladatunkat, bár tudjuk, hogy nagy nehézségeket kell leküzdenünk. A világ üldöz bennüket és nem akarja elismerni, hogy jogunk van az élethez és hazánk védelméhez. Német népem) Ha egy egész világ van ellenünk, annál inkább egységesnek kell lennünk. Hangoztassuk szüntelenül és kiáltsuk a világ fülébe: „Tehettek, amit akartok, soha nem fogunk meghajolni, sohasem fogtok kényszeríteni bennünket, hogy jármot vegyünk a nyakunkba. Soha nem szűnünk meg követelni egyenlő jogainkat. Ne reménykedjetek abban, hogy árulók lesznek közöttünk, akik majd segítenek nektek. A német nép magához tért és nem tűr meg soraiban többé olyanokat, akik nem akarják Németországot." Becsületesen meg akarjuk érdemelni népünk újjászületését. Nem kérjük a Mindenhatót: „Uram, tégy bennünket szabaddá!" Cselekedni és dolgozni akarunk, hogy eljöjjön egyszer az óra, amikor odaállhatunk a Mindenható elé és megkérhetjük: „Uram, látod, megváltoztunk. A német nép nem a becstelenség, szégyen, önmarcangolás, kicsinyesség és kishitűség népe többé. Nem, Uram! A német nép ismét erős lett, erős szellemében, erős akaratában, erős a kitartásban és erős az áldozatok elviselésében. Uram! melletted akarunk maradni, csak áldd meg harcunkat és szabadságunkat, áldd meg a német népet és hazát!" A kancellár több mint egyórás beszédét viharos „Heil!“-kiáltások fogadták s percekig zúgott a hatalmas térség a tömeg szűnni nem akaró éljenzésétől. Ezután a két himnusz, a nemzeti szocialista induló és a Deutschland- Lied eléneklése következett, majd a nemzeti szocialista ifjúsági szervezetek küldöttsége fiatal tölgyet ültetett Hindenburg elnök tiszteletére. Az ünnepséget takarodó zárta be, majd megkezdődött a káprázatos tűzijáték, amelyet a tömeg mindvégig lelkes tapssal kísért. A milliós tömeg szétosztása az éjszakai órákban minden rendzavarás nélkül ment végbe. Németvölgykát és Mártonhegyiút sarkán elterülő telektömbön épülő családi villák Három szoba hallal, minden mellékhelyiséggel,saját külön kerttel, elegáns kivitelben, kulcs átadásig P 22.000.— Nagyobbak megállapodás szerint* Még ez évben 39 évi adómentesség. Lefoglalható: Katona, Székely és Molnár építészmérnökök irodájában, V., Személynök,u. 9/A. Telefon: Aut 29-8-29,22-5-59 Zsidó és marxista nem lehet a német újságlírószövetség tagja Berlinből jelentik. A német újságírók birodalmi szövetsége vasárnapi közgyűlésében határozatot hozott, amelynek értelmében az újságírószövetségnek a jövőben nem lehetnek zsidók vagy marxisták a tagjai. A szövetség új elnökévé a küldött közgyűlés Ottó Diettricht választotta meg, aki a nemzeti szocialista párt sajtófőnöke. A választás egyhangúan történt. Felavatták Takács Sándor emléktábláját a parlamentben A képviselőházban Almásy László elnök kezdeményezésére emléktáblával jelölték meg Takács Sándornak, a nemrég elhunyt tudós pap történetírónak, a parlament főlevéltárnokának dolgozószobáját. Ebből az alkalomból hétfőn délelőtt a parlamenti könyvtár olvasótermében kegyeletes ünnepség volt, amelyen előkelő közönség jelent meg. A megnyitó beszédet Almásy László mondotta. Rámutatott arra, hogy Takács Sándor, a történelem tudós professzora és hivatásos művelője, a magyar nemzeti irodalom kiváló képviselője, csendes elvonultságban, az országgyűlés monumentális palotájának bástyaszobájában, a nagy Duna partján, egyéniségének megfelelő magányban rótta le egyik évét a másik után, folytonos alkotó munkában. História és literature, szépirodalmi és történetíró, mindkettőben eredeti és kiváló volt. Iránya mindenekfelett ma gyar. Az ősi magyar alkotmány kutatója, védője és harcosa. Minden írása a nemzet jogaiit védi, a nezet elnyomása ellen küzd, munkája az elnyomott, sokat szenvedett, agyonkinzott magyar nép erényeinek és szenvedéseinek dicsőítése. De ami írásait abszolút értékessé teszi, az, hogy nagy szorgalommal és tudással összegyűjtött forrásak teljes bizonyító erővel bírnak. A tetszéssel fogadott beszéd után Nagy Miklós, a parlamenti könyvtár igazgatója, hosszabb tanulmányban ismertette Takács Sándor életét, egyéniségét és jelentőségét. A mélyreható és szeretettel megirt tanulmány nagy... hálást, keltett a megjelentekben. Ezután az ünnepség résztvevői felvonultak Takács Sándor volt dolgozószobájába s megtekintették az" emléktáblát, amely Valkó László szobrászművész sikerült alkotása.