Magyarság, 1933. július (14. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS !­ 1Ш1 FELELŐS SZERKESZTŐ) MILOTAY ISTVÁN --BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—31 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP. BUDAPEST, 1933 JULIUS 1. SZOMBAT XIV. ÉVFOLYAM, 146. (3693.) SZÁM IAN. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. (D. J.) Mély megilletődéssel vettük a gyászhírt, hogy a magyar tudományosság Európaszerte ismert, becsült büszkesége, a Pázmány-egyetem filozófia-professzora elhunyt. Halála tényével egy új életet kezdett, a halhatatlanság életét, mely a görög bölcs, Sokrates szerint a halan­dóknak csak a halál pillanatától kezdve juthat osztályrészül. Ha valaki a mai magyarok között, úgy ő valóban rászol­gált, hogy élete nagy munkája fenn­maradjon a magyarság életének leg­végső határáig, hirdetve a szellem dia­dalát a múlandóság fölött. Minden izében tudós volt, kiváló elme, magasan kiemelkedő kortársai fölött: méltó nagy utóda atyjának, Pauler Gyu­lának, a történetírónak s nagyatyjá­­nаk, Pauler Tivadarnak, a múlt század legsokoldalúbb jogtudósának és állam­­férfiának. Ő, a harmadik tudós nemze­dék a Pauler-családban, a gyakorlati élettől látszólag legtávolabb álló tudo­mányt művelte: a filozófiát, de nemes idealizmusa, rendszeralkotó nagy egyé­nisége kitört az elméleti tudomány exakt kereteiből és tanításával, példaadásával, erkölcsi rigorozitásával megtermékenyí­tette egész közéletünket, őrá valóban ráillett a latin szentencia: Amicus Plato, sed magis amica veritas. Plato a bará­tom, de méginkább barátom az igazság. A nagy görög gondolkozóknak, Plató­nak, Aristotelesnek és annak a Leibnitz­­nek volt a tanítványa, kinek filozófiai világnézetét a legjelentősebb lépésnek tartotta, melyet az emberi gondolkodás Aristoteles óta megtett. Tőlük tanulta az objektív logikai módszerességet, a fen­­költ idealizmust és az igazság kutatásá­nak fanatizmusát. Ő is, mint e nagy el­mék, egy életen át azon fáradozott, hogy a nagy tudományt kiszabadítsa a szub­jektivizmus és relativizmus esetlegessé­géből, bizonytalanságából s sziklánál szi­lárdabb fundamentumot keressen gondo­­lat-hegyrendszerének. Az igazság kuta­tója találhatott-e erre szilárdabb alapot, mint magának az igazságnak az elvét? Az igazság eszméjét, mint ősértéket tette hát filozófiájának alapelvévé s erre egy olyan tökéletes rendszert épített, mely bizonyosan ki fogja állani az idők pró­báját. Gondolatrendszerének alapköveit logi­kájában fektette le. A legbehatóbb logi­kai vizsgálat alá vette az igazság termé­szetét és alapelveit, hogy megalkossa a gondolkodásnak azokat a normatívu­­mait, melyek nélkül minden kutatás, tu­dományos munka ingoványba vezet. S mialatt e legfőbb logikai elveket kutatta, csodálatos fénnyel világosodott meg előtte, hogy nemcsak a logikát, a gondolkodás tu­dományát kell az igazságra építeni, ha­nem az emberi cselekvés tudományát, az etikát, sőt az esztétikát is, mert az erkölcsi jó és az esztétikai szép szintén csak az igazságnak megjelenési formái Nemcsak gondolkodásunkban, de cselek­vésünkben és alkotásainkban is alkal­mazkodnunk kell valami olyan objektiv f­ozzanathoz, mely tőlünk függetlenül fennáll, mely fölötte áll a múló létnek s melynek abszolút értékességét minden értékelés már eleve föltételezi. Mi lehet ez az abszolút érték és értékmérő más, mint az isteni igazság? Így tért meg a még két évtizeddel ezelőtt racionalista m­agyar bölcselő a kinyilatkoztatáshoz, a keresztény világnézethez, mint minden igazság elfogyhatatlan alapjához. Így derítette ki az erkölcsiségről Pauler, hogy az lényegileg az igazságnak, mint megvalósítandó eszménynek kultuszában áll, a szépségben pedig az igazságnak individuális, intuitív tartalomban meg­jelenő formáját ismerte föl. S e fölfede­zést s e fölismerést a legszigorúbb kö­vetkezetességgel, nagyszerű logikával vitte keresztül egész filozófiai rendszeré­ben, mely maga az élet és az igazság. Az igazság filozófusa a gyakorlati élet­ben is az igazság idealistája volt. Nem­csak mint tudós, de mint ember is, egy magasabb eszményiség légkörében állt s ezért volt hatása olyan ellenállhatat­lan. Azok a klasszikus sorok, melyekkel etikájában az igazságra törekvő embert jellemezte, őrá magára illenek elsősor­ban: „Az igazság végtelen és örökkévaló, midőn feléje törekszünk, egy soha tel­jesen el nem érhető, de mindig új és mindig értékes életformára törekszünk határtalanul. Ennyiben valamint a tu­domány, úgy az erkölcsiség sem egyéb, mint a végtelenség és örökkévalóság felé való törekvés egy formája. Az életnek oly magasabbrendű­ alakja felé törek­szünk, mely mind jobban kiemel a vé­gesség és múlandóság korlátai közül, mert fölszabadít efemer célok követése alól és soha el nem múló eszmények szolgálatába állítja cselekvésünket. Eny­­nyiben az etikus élet a valódi, az örök élet, melynek céljait és szempontjait nem sodorja el a tűnő pillanat.“ E sorokat csak az írhatta le, akinek egész életét az aristotelesi megalopsychia, a fenköltlelkűség töltötte ki, aki az ember hivatását nem, a boldogságban, hanem a kötelességteljesítésben, a kanti kategorikus imperatívuszban látta s aki egy gazdag lélek áldozatos munkájával szünetlenül az igazság megismerésére és föltárására törekedett. S most vessünk még egy búcsúpillan­tást Paulerre, az esztétikusra, legalább is az ő tragikum-elméletére. Pauler Ákos a tragikumot kiemelte az esztétikai szem­lélet szűkös világából, horizontját egye­temes emberi, vagy, mondjuk, filozófiai szélességűre tágította. Felfogása szerint a tragikum lényege abban áll, hogy egy értékes emberi tevékenység szükségkép­pen, végzetszerűen tönkremegy. Ennyi­ben tehát az emberi élet mindig tragi­kus, ha az emberi élet értékes volt, mert a halál véget vet neki. A tragikumban a leverő, a megdöbbentő éppen az érté­kes élet pusztulásának látványa, mert érzésünk szerint ami valóban értékes, annak örökkévalónak kellene lennie, a világfolyamat pedig lényegénél fogva múlandóságok sorozata. De ez a tragi­kumnak csak az egyik fele. Mert nem­csak az a szükségképpeni, hogy az érté­kes emberi tevékenység fonalát elmetszi a halál, de az is, hogy az érték fölvegye a harcot a múlandósággal. Ha a tragi­kumban ezt a vonást is fölismerjük — tanította Pauler —, úgy a nyugtalansá­got egy sajátos megnyugvás, a nemes­nek, az értékesnek örökkévalóságába ve­tett bizalom váltja föl íme: a nagy filozófus saját tanításával vigasztal bennünket, mint Sokrates tanít­ványait. Az ember végzetszerűen meg­semmisült, de’ élete nagy értéke, mun­kája ittmarad velünk s éppolyan végzet­­szerűséggel fölveszi a harcot a múlandó­sággal. Amint Goethe, Pauler Ákos leg­kedvesebb költője mondotta: „Bleibt uns nur das Ewige jeden Augenblick gegen­wärtig, so leiden wir nicht an der ver­gänglichen Zeit.“ A német kormány átalakításá­val teljességében megszületett a harmadik birodalom Hindenburg elfogadta Hugenberg lemondását . A jelek szerint küszöbön áll a centrum beolvadása a nemzeti szocializmusba Berlin, június 30 (A Magyarság kiküldött tudósítójától.) A nagy roham, melyet a nemzeti szocialisták két héttel ezelőtt indítottak a teljes állam­hatalomért, úgy látszik, befejezéshez közele­dik. A centrumpárt körül lezajlott események után órák kérdése csupán­, hogy a régi pártok közül az utolsó is kimondja önkéntes fel­oszlását, mégpedig, úgy látszik, ünnepélyes baráti nyilatkozat formájában. Ezzel tehát harmonikus epizóddal záródik le az a szinte vezérkari szabályszerűséggel előkészített akció, mely a jelek szerint részleteiben és lépésről lépésre ki volt dolgozva és amely bizony először a Kampfringek és a Bismarck- Bund feloszlatásánál harcias aktusokkal s rendőrautók szirénáinak bugásával kezdő­dött. Ez a harcias fellépés, az első óráknak ez a fájdalmas fegyvercsörgetése, amint a következmények mutatják, lélektanilag igen jól volt kiszámítva. Ma már nyugodtan álla­píthatjuk meg, hogy a német forradalom oly páratlanul rendben hajtotta végre második forradalmi aktusát, a fasiszta államrendre való áttérést, mint ahogy még soha forrada­lom nem­ vette kezébe a hatalmat. Minden a legfelsőbb hatóságok által aláírt hivatalos paranccsal történt, egyetlen önálló akció nem akadt, a rendőri autók mindenütt rajtaütésszerűen jelentek meg az egyesületi helyiségek előtt s az előállítottak túlnyomtó részét, ha anyagi természetű bűncselekmény gyanúja nem forgott fenn, azonnal elengedték. A szociáldemokrata szervezetek feloszlatása már úgy ment végbe, hogy azt Berlin észre sem vette. Itt már nem is mozgósították a barnaingeseket, csupán egy-két viasz­ csákói Schutzpolizist jelent meg a párthelyiségekben. A Stahlhelm kérdése is, amely első pillanat­­ban igen fenyegetőnek tetszett, hiszen bal­­oldali számítások szerint itt kellett volna ki­­robbannia a nemzeti pártok közt felmerült ellentéteknek, csodálatos egyszerűséggel oldó­­dott meg. Hitler kancellárnak az a baráti hangú felszólítása, melyet a feloszlatott nem­­zeti párt tagjaihoz intézett, olyan taktikai érzékről tanúskodik, aminőt ritkán láttunk a forradalmi vezéreknél. A Stahlhelm v­ezetőit a legnagyobb szívélyességgel invitálták meg a nemzeti szocialista szervezetbe s a Völki­­scher Beobachter pénteki száma pedig újra és újra, éles hangjával ellentétes elismeréssel búcsúzik Hugenbergtől. Ugyanakkor azt a határozatot mondják ki, hogy a nemzeti- párt­tiak, mint hospitánsok, beléphetnek a nemzeti szocialista országgyűlési képviselők szerve­­zetébe. Radikális fordulatot várnak a német agrárpolitikában A pénteken reggel nyilvánosságra jutott miniszteri kinevezések nem okoztak nagyobb meglepetést. Aki a mezőgazdasági kiállításon végighi­llgatta Hugenberg beszédét, aztán látta feltűnni mögötte a másik ünnepi szó­nokot, a nemzeti szocializmus hivatalos ag­rárszakértőjét és pártvezérét, Walter Dar­­rét, az már a külsőségekből is meggyőződ­hetett, hogy ez a harmincegyesztendős fiatal politikus lesz Hugenberg utóda a földmive­­lésügyben. Már ott kint, a kiállításon, a kétfelé oszló tapsokból is meg lehetett álla­pítani, hogy Darré a nemzeti szocialista for­radalom agráreszményeinek igazi letétemé­nyese. A kinevezés Neudeckben történt meg, ahol Hindenburg elnöknél vendégeskedik most Hitler. A kancellár előterjesztésére a biro­dalmi elnök elfogadta Hugenberg közélelme­zési, földmivelési és gazdasági miniszter le­mondását tárcáiról és rendkívül meleghangú kéziratban mentette fel a további szolgálat­tól. Kiemeli a kézirat, hogy Hugenberg hosszú évek hazafias munkálkodásával ter­jesztene és erősítette a nemzeti eszmét Né­metországban és ezzel nagy érdemeket szer­zett a nemzeti újjáéledés körül. Mindezekért az elnök úgy a maga, valamint a birodalom nevében őszinte elismerését és hálás köszö­netét fejezte ki. Hugenberg tárcáit most meg­osztották: földmivelési és közélelmezési mi­niszterré Walter Darré képviselőt, gazdasági miniszterré pedig Kurt Schmitt biztosítási vezérigazgatót nevezte ki. Mint a forradalmi vezérek általában, Walter Darré is távoli horizontokról, ro­mantikus előzmények után került ilyen magas pozícióba. Angolországban született és Németországban végezte tanulmányait, a Kolonienschuleba iratkozott be s a gyarmati iskolát befejezve, mint afféle fiatal, szegénys­ágrólszakadt gyakornok bolyongott Német­­ország legkülönbözőbb részeiben. A világ­­háború befejezésével­ újabb stúdiumokba fo­­gott bele s uj elméletek után búvárkodott. Az 1920-as években a balti államokba is elvitte nyugtalan, távoli lehetőségeket kereső­ lelke. A közélelmezési minisztérium segítsé­­gével tanulmányozta a finn állattenyésztést, Rigában a keletporosz telepütésügyi érdeke­­ket képviselte s most tavasszal múlt három esztendeje, hogy Hitler Adolf megismerke­­dett a csupaszarcú, eszményeiben és elméle­­teiben forrongó fiatalemberrel, aki akkori már nagyon közel állt a nemzeti szocializ­­mushoz. Ettől a naptól kezdve vakon követte Darré Hitlert s rövidesen ő lett a nemzeti szocia­­listák hivatalos agrárszakértője. Tanai, me­­lyekben az északi faj felsőbbségét kutatja, a­ német parasztságban a zárt örökösödési ren­­det, a kisparaszt rend megszervezését és a birtokra nehezedő nagytőkével való kemény elbánást hirdeti, eddig három kötetben lát­­tak napvilágot. Hugenberg földteherrende­­zési javaslatával élesen szembeszálló­s me­­rész tervében két százalékra kívánta leszállí­­tani a mezőgazdasági kamatlábat. A telepí­­tési kérdésben is élesen harcolt Hugenberg nagybirtokos álláspontja ellen és azt köve­­telte, hogy az eladósodott nagybirtokon ne segítsen az állam­, csupán a parasztgazdasá­­gokon. Kormányrajutása tehát radikális fon­­dulatot jelent a német agrárpolitikában: a nagybirtok utolsó maradványainak megszünt­­etését várják tőle a nemzeti szocialisták ra­­dikális szárnyán. Küszöbön áll a bankkapitalizmus megrendszabályozása Kurt Schmittnek, az általános biztosító­­t való kinevezését már nem minősítik ilyen vezérigazgatójának közgazdasági miniszterre­­ forradalmi változásnak. Régi tanácsadója Ára a rádiómelléklettel egy­ütt 16 fillér

Next