Magyarság, 1933. július (14. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

1933 Július 1. szombat •mn.-i*nifrWM viatai A pilisszentiváii bányásztragédia Éjjel-nappal dolgoznak a mentőcsapatok, de igen kevés reménységgel ötven órája folyik a mentési munka a Budapestvidéki Kőszénbánya r.-t. sommár a pilisszentiváni bányatelepén, ahol szerdán ideiben az egyik aknában földomlás és iszapömlés történt és a legmélyebben fekvő aknában dolgozó tizenegy vájár elöl száznegyven méter hosszú, szénporral, agyaggal és kőtörmelékkel teli iszaptenger Zárta el végkép a föld felszínére és életbe vezető utat. ötven órája nem ismerik a pihenést, a mosolyt és az álmot a környéken, ötven órája éjjel-nappal dübörögnek a gépek, sikoltanak a vésztjelző szirénák és sípok, búgnak a felvonókötelek, zakatolnak a csilék, az agyagmocskos, borostásás.... izzadt-sápadt mentőcsapatok félórás turnusokban váltják egymást, a bányatelep kápolnája szorongásig tömve van zokogó öregekkel, asszonyokkal és gyermekekkel, jajveszékel a fájdalom kórusa, percről-percre kevesebb a remény, hogy a tizenegy kenyérkereső, családfenntartó munkás fiatal életet megmenthessék a borzalmas bányaiír mélyéről. Tizenegy solymári magyar vájár borzalmas és sötét bányásztragédiájáról és a mentési munkálatok izgalmas élet-halál harcáról részletes helyszíni tudósításunk a következő: Látogatás a dermedt gyász és borzalom aknájában Alig háromnegyedórás autóút Budapestről a pilisi dombok alján kanyargó országúton s a lüktető, robotos, vidám világváros után — egyszerre a borzalom és sötét tragédia dermedt világába csöppen a krónikás. A környező falvakban kishiszemű asszonyok, sápadtarcú gyermekek bámulnak az elsuhanó gépkocsi után. Épkézláb férfi nem akad a környéken, mindenki a bányatelepen van a mentőmunkálatnál. Fagyos, várakozás, teljes szomorúság i... a vidéken, a nap is elrejtőzik, a gyászszinti felhőkből meleg eső fiarmatozik alá a szénporos környékre, ahol ez utóbbi évek legmegrázóbb, lélekbemarkolóan sötét bányásztragédiája érlelődik és teljesedik. A csütörtöki és pénteki vizsgálat nagy vonásokban tisztázta már, hogy mi történt a solymári bányában. Szerdán délben fél egy óra tájban a solymári aknából indított egyik vágatba mennydörgésszerű robajjal betört a Víz és a földomlás. Mint később kiderült, a szomszédos régi és betömött Erzsébet-akna tömedékanyaga az utóbbi hetek állandó esőzése következtében átázott, a lezuhogó hatalmas víztömeg átszakította a beton válaszfalat és a földomlás elvágta a legmélyebb solymári aknában dolgozó bányamunkások mind a három kijárati útját. Százötven bányász dolgozott az aknák mélyén, amikor Trizna Gusztáv aknász feldúlt arccal, rémülten rohant ki a vízzel elárasztott bányából és jelentette a szerencsétlenséget. Nyomban megindult a mentőmunkálat, a felvonó gyors egymásutánban hozta felszínre a vízáradat elől menekülő bányászokat és százharminckilenc sápadt arcú, rémült aknász sértetlenül, percek alatt, a föld felszínére jutott. Tizenegyen azonban, akik a legmélyebb aknában dolgoztak, nem kerültek elő. Nyomban megtörtént a drámai névsorolvasás, aminek során kiderült, hogy Albrecht Vendel 47 éves, Marloch István 34 éves, Cserny Ignác 56 éves, Wessendorfer Ferenc 29 éves, Maróczy István 46 éves, Trizna Gáspár 21 éves, G’attós Ottó 29 éves, Irivholm János 24 éves, Szőcs János 33 éves, Trezenka Pál 26 éves, Szlabik Mihály 21 éves bányászok — kettő kivételével valamennyi nős, családos és többgyermekes bányamunkás— a mély akna elevenen eltemetettjei. A kétnapos mentési munka Százharminckilenc megmenekült bányász akkor nyomban visszafordult, hogy tizenegy társát felhozza a föld mélyéből. Lenn azonban a vízzel elárasztott aknavágatokban valóságos iszaplavina fogadta őket. Az iszapba keveredett széntörmelék, kőhalom, homok és agyag reménytelenül áthatolhatatlan falat, valóságos páncélt emelt a bányafolyosókra. Nyomban megindultak a szivattyúk, amelyek szerencsére nem sérültek meg és kitűnően működtek. Megérkeztek a környékbeli bányák segélycsapatai, csákányokkal estek neki az átázott agyagfalnak, a munka azonban nagyon lassan haladt előre. Másfél óránként, óránként, majd félóránként váltották a mentőturnusokat, amelyek hatvanas csoportokban szálltak le a mélységbe. Kovács Sándor bányamérnök megállapította, hogy mintegy száznegyven méter úthosszúságban öntötte el az iszap a tárnát, úgyhogy ezt a száznegyven méter hosszú iszaptengert kell a szó szoros értelmében kitalicskázni, hogy megszabadítsák az élve eltemetett aknászokat. Szerda déltől csütörtök estig mindössze tíz méternyire jutottak előre a száznegyven méterből. Az első pillanatban úgy látszott, hogy hiábavaló a viaskodás a könyörtelen iszaplávával. Csütörtökön nem volt ünnepnapja a környéknek és nem volt éjszakai pihenője egyetlen bányászuk sem. A villamosmotorok és szivattyúk szakadatlanul dübörögtek, végeláthatatlan sorban jöttek az iszappal megrakott csillék, félóránként váltották a félig ájult mentőcsapatokat, a munkatempót a végtelenségig fokozták s az eredmény: pénteken délre már hatvan méterre nyomultak előre a mentőcsapatok. Még mindig hiányzott azonban nyolcvan méter. Az utolsó életjelese Az aknakijárat épülete körül az eltemetett bányászok hozzátartozói jajveszékelve és siránkozva várják a híreket az aknák mélyéről. A tizenegy bányász valamennyi solymári lakos és Solymár minden egyes felnőtt embere a megrendítő dráma közvetlen szereplőjévé vált. Hatalmas részvét veszi körül a tizenegy tragikus sorsu bányász hozzátartozóit, mindenki segíteni akar, állandóan hírekért ostromolják a bányaigazgatóságot s kétségbeesetten kapaszkodnak abba a végső reménybe, hogy a tizenegy bányásznak sikerült valami oldalvájatba menekülni s ott megvárni, amíg a felszabadítók megérkeznek. Az utolsó jelzést csütörtökön reggel hét órakor kapták, amikor a kétszáznegyven méteres mélységben az eltemetett csillesinek vonalán felhangzott két hosszú és három rövid kopogás. Aztán újból és újból. Mélységes csend támadt a mentőcsapatok között, a bányászok dermedtem figyeltek, mert a két hosszú és három rövid koppanás a bányászok hivatalos jele arra, hogy életben vannak. Az eltemetett vájatokból kifelé vezető síneken kopogtak az élve eltemetett bányászok és a sínek acélburja elhozta a halk életjelt a mentőkig. Akkor újult erővel indult meg a munka. Időnként, a pihenő percekben, a mentőcsapatok is megadták a jelzést, csákánnyal ütötték ki a síneken a két hosszú és három rövid koppanást, válasz azonban innen kezdve már nem érkezett az iszaptenger túlsó végéről, a bányasír mélyéből. Ugyanilyen nagy izgalmat keltett, amikor a mentőcsapatok csütörtökön délelőtt, egy törött csákányt találtak, amelynek nyelében a beégetett számjelzés pontosan megmutatta, hogy az az egyik eltemetett bányász, Wessendorfer Ferenc szerszáma lehetett. Éledő reménnyel, új erővel indult meg az ásás ezen a környéken, szinte szakadatlanul közvetítették a kopácsoló jelzést, de válasz sehonnan sem érkezett. Valószínű, hogy a bányász menekülés közben, amikor a lezúduló iszaplavina elől futott, hajította el magától a csákányt. A bányairoda központjában A központi irodában, ahol Scheuer Róbert, a kerület képviselője, Zboray István dr. főszolgabíró, Malmossy Mihály főtanácsos, a budapesti bányakapitányság kiküldöttje sápadtan várják a híreket, egymást váltják a drámai jelenetek. A mentőcsapatok és az iroda között Trizna Gusztáv aknász az összekötő, aki elsőnek jelentette a szerencsétlenséget s akinek testvéröccse is az élve eltemetett bányászok között van. Trizna Gusztáv szerda reggel óta szakadatlanul talpon van, egyetlen pillanatot sem pihent, félig ájultan hozták már fel többször a mélységből. Fehérfejű idős ember jelentkezik a bányaigazgatóság előtt, Brandhuber Pál nyugdíjas vájár, aki felajánlja, hogy behatol a betemetett és használaton kívül helyezett Erzsébet-aknába, hogy erről az oldalról próbálja megközelíteni a beomlott aknarészt. Öreg ember, felajánlja az életét a vakmerő vállalkozásra. Természetesen nem engedik meg. Az Erzsébet-akna megközelítése is életveszélyes s az aknabejáratnál csendőrök strázsálnak. Itt csoportosulnak a siró és zokogó hozzátartozók is. A betemetett, sötét aknabejárat fekete mélyéről remélik a csodát: talán egyszerre fény támad odabenn s előtűnnek a holtnak hitt, elevenen eltemetett bányászok. A mentési munka csütörtökön és pénteken egész nap és éjszaka is szakadatlanul tartott. Ilposics János bányaigazgató, Froderburg Pál főmérnök, Huzén Antal üzemvezető-igazgató vezetik a mentést. Emberfeletti küzdelem a mentési munka, a vájárok derékig, sőt nyakig merülnek az iszapba, szakadatlanul talicskázzák a nehéz anyagot. , de a kitalicskázott tömeg helyére újabb iszaptümbök zúdulnak az aknába. Ali okozta a katasztrófát? A pénzügyminisztérium bányászati osztálya, amely a bányák legfőbb ellenőrző hatósága, pénteken délután külön ellenőrző bizottságot küldött ki Schmidt Sándor dr. bányafőtanácsos és Ajtay Zoltán bányamérnök vezetésével a katasztrófa színhelyére. Ez a bizottság megállapította, hogy a tizenegy bányász a mélységben három különböző munkahelyen dolgozott, de mind a három munkahely igen közel volt a vízveszedelem miatt betömött Erzsébet-aknához. Az Erzsébet-akna mindössze 420 méternyire van a solymári aknától s bár kétségtelen, hogy az Erzsébet-aknát állandó vízveszély fenyegette, a solymári akna felől mégis ebben az irányban bányásztak és már háromszáz méternyire közelítették meg a föld mélyében a veszedelmes Erzsébet-aknát. Az Erzsébet-aknát három évvel ezelőtt úgy tömték be, hogy le a fenékig, tehát száznyolcvan méter mélyen és ötméteres kerületben egy hatalmas betondarabokból álló toronyszerű tömítést építettek és azt földdel döngették körül. Az egyik feltevés szerint valahol a föld mélyében gázok gyűlhettek össze, amelyek szerdán délben valami oknál fogva felrobbantak, szétvetették az Erzsébetakna tömítését, de szétvetették a solymári tárna felőli válaszfalat is s ezen az utón jutott el az iszapláva a solymári bányába. Hogy ez a feltevés mennyire helytálló, azt még nem tudják pontosan, de bizonyos, hogy az Erzsébet-aknában épített száznyolcvan méter magas tömítő betontorony teljesen eltűnt, annak helyét víz foglalta el s a mérőólom, amit itt leresztettek, pontosan száznyolcvan méter mélységet mért. A jelek szerint négy bányász a katasztrófa pillanatában meghalt A pénzügyminisztérium vizsgáló bizottsága megállapította, hogy a föld mélyébe szorult tizenegy bányász három munkahelyen dolgozott. Mind a három munkahely az Erzsébet-akna felé esett. Legközelebb az Erzsébetaknához Wessendorfer Ferenc, Cserny Ignác, Trezenka Pál és Trizsna Gáspár vájárok dolgoztak. A mentési munkálatok során találtak egy karbidlámparészt, amelyről megállapították, hogy az Cserny lámpájáról való és találtak egy kabátujjat, amely Wessendorfer kabátjáról szakadt le. Alapos a gyanú, hogy a robbanás ezt a négy szerencsétlen sorsú vájárt nyomban megölte. A másik két munkahelyen dolgozó bányászok a feltevések szerint még életben vannak, mert lehetséges, hogy olyan helyre szorultak, ahol szellőztető akna van a közelben. Nehezen halad a mentés A mentési munkálatok a folyton fel-feltörő viz és iszap miatt csak igen lassan haladnak. A mentőcsapatoknak a kútfúráshoz hasonó nehéz munkát kell végezniük. Fakereteket kell készíteniük, ezeket süllyesztik egyre lejebb és lejebb s a keretek közül szivattyúzzák ki a vizet és lapátolják ki az iszapot. Pénteken délután csupán öt méternyire tudtak haladni. A nehéz munkálatokat tíz mérnök vezeti és még két-három nap kell ahoz, hogy leérjenek a bánya mélyére. A pénzügyminisztérium kiküldötteinek erélyes fellépésére szombaton az Erzsébet-akna felől is megkísérlik a bennszorult bányászok megmentését. A solymári bányának ama részeiben, amelyeket nem öntött el az iszap és a víz, pénteken délután megindult e munka. GM! Báron Imre4420«’ н инммн МГИИЙИ (Érden) Gyimyörfi erdős telkek 48—06 hnv! részletre. Ingyen autóbuszaink vasárnap, 2-án, délelőtt 1 9 órától 11 óráig és délután 3 órakor indulnak Hamzsabégtelepre kizárólag VII., Erzsébet körút 14. szám alatti városi irodánktól. Kedvezőtlen idő esetén is. Telefon: 44—2—04. Fiókiroda, VII., Dohány utca 48. иШШШ.— Az aranyvaluta Isivel egységes frontban követelik a londoni konferencián az aranyalap helyreállítását London, június 30 A világgazdasági értekezleten súlyos válságra vezetett a merev ellentét egyfelől az aranyalaphoz ragaszkodó országok képviselői, másrészt a pénzfelhigítás hívei között. Az aranycsoport — Franciaország, Olaszország, Hollandia, Svájc és Belgium — képviselői csütörtökön három titkos tanácskozást is tartottak s az utolsón résztvett Anglia részéről Macdonald és Chamberlain is, miután Macdonald előbb hosszasan tanácskozott ez amerikai küldöttség vezetőivel. Az aranycsoport határozott nyilatkozatot követel Macdonaldtól ebben az irányban, hogy Anglia teljesen az aranyvaluta híve. Macdonald még habozik, bár kívánatosnak tartja a valutarögzítést, de nem akarja elfogadni az aranyblokktól sürgetett formulát, hogy ez a rögzítés feltétlenül szükséges. Az aranycsoport tagjai, tekintettel az újabb dolláresésre, mely minden európai valutát megingatott, feltétlenül döntésre akarják vinni a dolgot, ezért Bonnet francia pénzügyminiszter ultimátumszerűen kijelentette Macdonldnak, hogy vagy életbe léptetik azonnal a valutafegyverszünetet, vagy szétesik az egész londoni értekezlet, mert a francia delegátusok, esetleg az aranyalap többi képviselői is, a konferencia elnapolását kérik és otthagyják Londont. Csütörtökön este Macdonald ismételten tanácskozott az amerikai küldöttség tagjaival, ezek azonban kijelentették, hogy nincs felhatalmazásuk a valutafegyverszünet megkötésére s előbb érintkezésbe kell lépniök Roosevelttel. Roosevelt, aki most yachtján nyaral, újabb utasításokat küldött Washingtonba s ezek alapján értekezletre ültek össze a külügyi hivatal és a pénzügyi kormány vezetői. Jólértesült körök szerint az amerikai kormány most már hajlandó megállapodni a többi hatalommal olyan formában, hogy a spekulációs valutaárhullámzásokat lehetetlenné tegyék, vagy legalább a minimumra korlátozzák. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy hozzájárulna ahhoz a legújabb európai tervhez, mely már a párisi jegyzések alapján akarja az összes valutákat egymás közt megrögzíteni. Roosevelt magának tartotta fenn azt a jogot, hogy ő maga dolgozza ki a spekuláció megakadályozására szolgáló egyezmény formuláját. A csütörtöki izgalmak után pénteken kora délelőtt már lázas sürgés-forgás volt a konferencia helyiségeiben. A delegátusok a rendkívül feszült légkörben a francia küldöttség emlékiratát tanulmányozták, mely azzal érvel a pénzrögzítés mellett, hogy a romlott valutájú országok termelési költségeik leszállításával illetéktelen előnyt élveznek. Az aranyalap kérdése most már tisztára politikai probléma lett, úgyhogy a péntek délelőtti tanácskozásokban a bankok képviselői nem is vettek részt. Anglia végleges állásfoglalása még mindig nem történt meg, mert az angol domíniumok leghatározottabban ellenzik a fontnak a francia frank árfolyamához való rögzítését és inkább a font- és dollár-viszonylat rögzítését követelik. * Roosevelt válaszát sürgeti a konferencia Az aranyvalutához ragaszkodó államok képviselői pénteken este 6 órakor Macdonald és Chamberlain részvételével értekezletet tartottak. Megjelent Moley is, aki előzően már külön tárgyalt Jung olasz és Bonnet francia pénzügyminiszterrel és Sir Leith Ross-szal. Alig harmincöt percnyi tanácskozás után este 10 órára halasztották az értekezlet folytatását. Bonnet francia pénzügyminiszter, aki szombaton Parisba utazik, hogy j9■ terítést tegyen kormányának, kijelentette, hogy haarangalapon álló országok nagyfontosságú közös összegben állapodtak meg, amelyre vonatkozóan Anglia nyilatkozatát várják s a szöveget elküldték Roosevelt elnöknek, az elnök válasza azonban még nem jött meg. Este 10 órakor a tanácskozást ismét elhalasztották s szombaton reggel folytatják, mert mindeddig nem sikerült Roosevelt elnökkel érintkezésbe lépni, illetőleg tőle választ kapni. Az aranyvalutájú országok réészéről egyhangúlag elfogadott határozat főbb pontjai a következők: 1. Szükség van arra, hogy az aranypénzalapot fenntartsák mindazokban az ország Nemesen szórakoztatva tanító könyv a Kémiai kísérletek Irta: MÉHES GYULA dr. Előszót irt hozzá PINTÉR JENŐ dr. tank. kir. főigazgató. ЦЯ A több mint 400 kísérletet leiró, 187 óra: “A pengő eredeti rajzzal illusztrált könyv diákok számára a legszebb ajándék. Kapható a MAGYARSÁG könyvosztályában, Bpest, VI., Aradi u. 8.1.