Magyarság, 1933. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

BRACHFELD a közel 80 éves cs. és st­r. udv. szállító cég flABON-UICA 8. (a Lipótvárosi Caerno mellett) tovább árusítja legfinomabb áruit rendkívül olcsón. Fehér és színes egész finom ing P 10.-,9.-,8.8­. Díszes hálóing...............P 9.—, 8.—, 7.— Burett sport- és utazóing.................. P 7.— Legdivatosabb pyjama .. P20.—,14.—,16.— Díszes alsónadrág ............... P 5.—, 4.— Magas divatharisnya ... P 6.—, 5.—, 3.50 Divatzokni ..................P 3.—, 2.—, 1.50 Selyem nyakkendők ....P 8.— , 4.­, 3.— Baglánok, felöltők P140.—,110.—,90.—,89.­Kalapok ernyők, hexikabátok,xtebkendók,kesztyűk, legfinomabb mellénykék stb. nagyon olcsón. Mérték utáni fegrendelések mesterprabálunk szériát. Berendezés eladó 1 levő határ közelébe, ott kiugrott autójából és a Brenner rejtett ösvényein igyekeztek to­vább menekülni. Mikor az osztrák csend­őrök a menekülők autójára lőttek, az egyik golyó Hofer Ferencet jobb térdén megsebesí­tette. A sérülés eleinte igen súlyosnak lát­szott, amelyet egy nadrág­darabkával kö­töztek be. A három menekülő nemzeti szo­cialista magával cipelte ettől kezdve a sebe­sült Hofer Ferencet és ebben a kétségbeejtő helyzetben körülbelül húsz óra hosszat gya­logoltak különböző csempészutakon és rej­tett ösvényeken. Mint azóta kiderült, Hofe­­rék többizben is az üldöző osztrák csend­őrök kezére kerülhettek volna, a szerencse azonban melléjük szegődött. Húsz órai me­nekülésük nagy részét bozótok­ban elrejtőzve töltötték és a csendőrcsapatok többször el­vonultak előttük, anélkül, hogy észrevették volna őket. A menekülők végre is átjutottak az olasz határon és üldözőik már csak akkor vették észre őket, amikor odaát jelentkeztek az első olasz határőrnél. A négy menekülőt az olasz határőrségre vitték, ahol engedélyt adtak Hofer Ferencnek arra, hogy Brixenbe bemehessen, ahol éppen szülei nyaralnak. A másik három hitlerista azt kérte, hogy en­gedjék meg számukra a Németországba való átutazást, de efelől az olaszok még nem döntöttek. Megbízható jelentések szerint a szökevények egyelőre nem hagyhatják el a bozeni tartomány területét. Az olaszok nem tartóztatták le őket, de állandóan rendelke­zésre kell államok. A kalandot fogolyszöktetés és az ezzel kapcsolatos hatósági intézkedések miatt Innsbruckban még mindig igen nagy az izgalom. A tiroli fővárosban eddig összesen százötven nemzeti szocialistát tartóztattak le, főleg azért, hogy ne tussolhassák el az ügy még homályos körülményeit. A tarto­mányi kormány rendeletére az összes inns­brucki középületeket karhatalom szállotta meg és erélyes vizsgálat indult meg az inns­brucki fogház vezetősége ellen, annak kide­rítésére, hogy kinek hibájából vált lehetsé­gessé a kalandos fogolyszöktetés. Bécsi jelentés szerint Hofer Ferenc és tár­sai ügyében az osztrák kormány nem fordult külön kiadatási kérelemmel az olasz kor­mányhoz, abból a felfogásból kiindulva, hogy Hoferék bűncselekményét sehogyan sem lehet politikai bűncselekménynek minő­síteni, közönséges bűncselekményeknél pedig az egyszerű körözőlevél kibocsátása is ele­gendő ahhoz, hogy a viszonossági alapon álló államok rendőrsége letartóztassa a tette­seket. Az igazságügyminisztérium csütörtö­kön este már ki is adta a körözőlevelet Hofer Ferenc és társai ellen. A körözőlevél а ВТК 217. szakaszába ütköző bűncselekménnyel vádolja a négy szökevényt. Ez a szakasz azokra vonatkozik, akik bűntett miatt letar­tóztatott egyéneket megszöktetnek. A vizsgálat megállapította, hogy az autó, amivel Hofert megszöktették, egy kufsteini cég tulajdona. A cég eredetileg egy rövidáru- és cipőkereskedés volt, azonban anyagi ne­hézségekbe jutva, a Schick-féle autóforgalmi üzletet is átvette. A régi tulajdonos a szök­­tetés napján tíz órára magához rendelt egy Az első zsakett írta: Beér Gyula Amint köztudomású, az érettségire zsakettban illik kiülni. Ez a tétel, — már­mint a komoly és ünnepélyes ruha­darab, — édesanyám özvegyi büdzséjé­ben a májusi nyugdíjból volt előirányo­zandó, lévén ez a tavaszi hónap egy­­ittas lakbéres hónap is, amikor rendsze­rint a szokottnál valamivel több pénz ál­­■ áll a házhoz, amiből mindig a rend­­kíívüli kiadások nyertek fedezetet... Történt azonban, hogy közben a már­cius tizenötödiki ünnepi beszéd meg­tartásának városraszóló nagy tisztessége engem ért, aminek következtében a zsakettet is korábban, hogy úgy mond­jam, idő előtt kellett életre hívni. Vagyis sürgősen meg kellett tenni ebben az irányban a megfelelő lépéseket, ame­lyek a városbéli szabóművészeti vi­szonyok figyelembevételével egyenesen Láng Ferenc úri szabómester úrhoz ve­zettek, aki ma is első mester ezen a té­ren. És Láng úr, — kellő megnyugtatá­sok után, — szolgálatkészen vállalta a feladatot, úgy is, mint hazafias tényke­dést, hogy ne mondjam, közreműködést. A dolog érdemi része ilyetén módon a nagy Széchenyi által elsőrendű nem­zetgazdasági princípiumként megjelölt elvek alapján rendeztetvén, semmi aka­dálya sem volt többé a mértékvételnek, amely után harmadnapra Láng úr már az első próbát is kitűzte. Erre a próbára siettem egy délután nagy izgatottan, annyira izgatottan, hogy még az ebédemet is csak úgy kap­kodva dobáltam magamba. És a szóbanforgó ügy, — hazafias kapcsolatainál fogva, — úgy látszik, Láng urat is bevitette, mert amint be­nyitottam a műhelyébe, azonnal le­csapta a keze ügyében lévő munkát és azzal a reverenciával sietett elém, ami kétségkívül a város szónokát illette. Ez abból is kiviláglott, hogy a beszél­getést is rögtön az elmondandó beszé­demre terelte. — Aztán szép lesz-e? — kérdezte. És egy hatalmas ollóval odabökött a háta mögé a falra, ahol a szegen szintén lógott egy nemzetiszínű plakát: egy a száz és száz közül, amelyekkel akkor már, — körülbelül egy héttel a nagy nap előtt, — az egész város tele volt ra­gasztva. — Mert nem szeretném, kérem,­­— folytatta — ha ezzel a prima öltönnyel szégyent vallanánk ... — Azt hiszem, meg lesz vele elégedve, Láng úr, — jegyeztem meg szerényen a félig kész zsakett nevében is, bár az már abban az állapotában is, — ahogy a tü­körből megállapíthattam, — olyan tö­kéletesnek mutatkozott, hogy csaknem maga is megszólalt. Ám Láng úr tovább érdeklődött. — No, és benne lesz-e, kérem, hogy esik eső? Hamar­jában nem értettem ezt a kér­dést. Kérdően néztem hát rá vissza. — A nóta, könyörgöm, — magya­rázta — hogy: Esik eső karikára ... — Ja!... Csak a vállammal feleltem: rántottam egyet rajta. Az volt ebben a rándizás­ban, hogy minek az bele? Láng úr azonban nyilván azon igaz­ság alapján, hogy a ruha teszi az em­bert, az ünnepi beszéd társszerzőjének tekintette magát, és így érthető, hogy nem hagyta ennyiben a dolgot.­­ — Még azt sem tetszik tudni, hogy akkor, negyvennyolcban március tizen­ötödikén csak úgy szakadt az eső? ... No, tiszteltetem azokat a fehér papokat, szép kis hazafias nevelés, mondha­tom! ... Még a magyar történelmet is Csak átadotába tanítják! Egészen belepirult, belevörösödött a felháborodásába, miközben csapkodni kezdte a vállamat a nyakam táján, ahol alkalmasint a kabát gallérja, körül is le­hetett valami hiba, nemcsak a fehér­­reverendás tanárpapok hazafias nevelé­sében. — Így, ni! — mondta később békülé­kenyebb hangon, amikor végre sikerült kikrétázni a helyes vonalat, amelynek irányában kell majd a posztónak szé­pen feküdnie. — So!... — ismételte németül is, biccegetve hozzá a fejével, hogy most már rendben van. És ekkor nekifordított a tükörnek, amelynek rámája frivol képeslevelező­­lapokkal volt teletűzdelve, de fönt a tetejében, az akasztókarikába dugva, egy szentelt barkaág megbocsátón lengede­zett minden ajtónyitásra. Mint a művész és pályanyertes szobra a képesújságokban, úgy álltunk ott ket­ten pár pillanatig némán, megilletődött hangulatban. — Jó?! Mi?! — szólalt meg végre a művész, akarom mondani Láng úr. Bólintottam rá. — Meghiszem azt! Majd az a beszéd legyen olyan, mint ez a fazon! Erre már muszáj volt nekem is mon­dani valamit. A beszéd reputációja érde­kében is. — Én fordítva mondanám. — koc­káztattam meg a hetyke választ. Ez hiányzott csak! Hogy a beszédem különb lesz, mint a kabát! ... Egyet hátralépett a megsértett mester. És onnan, végignézve engem, válaszolt: — Láng Ferenc úriszabó csinált már az életben néhány jó kabátot, — itt a megbántott önérzet gesztusával csapott szűk szabómellére, — de az igen tisztelt szónok urat még senki sem hallotta be­szélni! Nem vág? És hirtelen az egyik hónom alá ka­pott, hogy ott a fércet felrepessze. — Itt még egy keveset kieresztünk, — tette hozzá megint megereszkedett han­gon és hevenyében, pro memoriam, krétával keresztet is rajzolt oda. Egy-két pillanatig még nézett, must­­rálgatott, hol a valóságban, hol a k­ikör­­ből, aztán megelégedett mosoly kísére­tében lekanyarította a nyakából a centi­métert. — Köszönöm ássan ... Vagyis vége a próbának. É­i azonban egy darabig még ott fe­szengtem a tükör előtt. Csak álltam. Gyönyörködtem magamban, a zsakettá­ban. És ahogy ott álltam, az egyik karo­mat, a kabátnak azt az ujját, amely már be volt varrva a vállba, olykor-olykor oldalt lendtettem. Csak, mintha a bősé­­gét próbálgatnám, igazában azonban a beszédemet mormoltam, szavaltam ma­­gamban. Hölgyeim és Uraim!... Igen, mert az ünnepélyen hölgyek is lesznek jelen. Hölgyek ... Török Ella ... — Ha majd ebben a zsakettban fog látni! ... ünnepi fényben láttam önmagamat. Kossuth Lajosra gondoltam, aki szin­tén szónok volt: Uraim, e perc nagy­­szerűsége... Talán még ma is ott állnék, ha Láng úr, — sajnos! — oda nem lép a hátam mögé és udvariasan ugyan, de mégis csak orvul, le nem hámozza rólam kö­zeli dicsőségem kibontakozó körvona­­lait. Ott álltam megint dísztelenül, ingujjá­ban, — mint bárki más, közönséges haj­landó. Sic transit gloria mundi... Bucsuzáskor Láng úr a kapuig kisért. Ez a megtiszteltetés is a szónoknak szólt. Még utánam is kiáltott: — Aztán csak jól ki tessék ám en­gedni a hangot! Mert van ott bruszt, nem kell félni! Kilencvenes mellbőség...­* Kerek huszonegy esztendeje ennek. Hová lett azóta a híres zsakett, — az első zsakett! — azt ma már semmiféle ok­ nyomozó történetírás sem tudná kiderí­teni. Emléke érdekében meg kell annyit jegyezni, hogy amióta az alkotmányos éra kultuszkormánya a császár-király engedelmével elrendelte március idusá­nak ünneplését, azóta ezen a napon olyan beszéd még nem hangzott el... Híres szabó volt Láng Ferenc a tó­­parti Városkában már akkor is! Az Isten éltesse még nagyon sokáig, a haza üdvére! шш1ияв 1033 szeptember 1. péntek­ Tiszántúli m­án vásár-Bebrecnn 1933 szeptember 3-tól 8-ig. Szenzációs látványosságok ! Vasúti menetdijkedvezmény! autót. КЫИпдеп, a tulajdonos, aki való­színűen színén részt vett a szöktetésben, az­óta eltűnt. Úgy Kollingen, mint a soffőr, a nemzeti szocialista párt tagjai voltak. A ga­rázs könyvelőnőjét letartóztatták és a garázst lezárták. Kufsteinban eddig összesen 16 embert tar­tóztattak le ezzel az üggyel kapcsolatban. Nem történt visszaélés a szentesi sertéskivitelnél Névcsere okozta a félreértést a Hangya kiviteli akciójánál Szentesről jelentik: Nagy kavarodás támadt a városban egy egészen szokatlan export-ügy körül. Csúcs Károly gazdasági tanácsos jú­lius vége felé valahol egy exportkimutatásból a következőket olvasta: Csúcs Károly és tár­sai szentesi kisgazdák, Biró Mihály és Bazsó Sándor 44 darab hízott sertés Bécsbe való ki­szállítására engedélyt kaptak a Külkereske­delmi Hivataltól. A gazdasági tanácsos ex­portengedélyt nem kért és sertéseket nem szállított, tehát azt kellett feltételeznie, hogy visszaélés történt a nevével, ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a szentesi rendőr­­kapitányságon. A vizsgálat során megállapították, hogy a Csúcs Károly és társai nevére kiállított kiviteli engedéllyel exportált sertések járlatleveleit Ökrös János szentesi kis­gazda és jószágalkusz íratta át Biró Mihály gazdálkodó és társai nevére. Biró Mihályt beidézték a rendőrkapitány­ságra, ahol kijelentette, hogy ő sem szállí­tott sertéseket Bécsbe és nem kérte a járlat­­levelek átírását. A vásárlásoknál közremű­ködő Ökrösi Jánost idézték be ezután, aki vallomásában előadta, hogy a budapesti Hangya szövetkezet állatforgalmi osztályá­nak megbízásából vásárolta a sertéseket és a szövetkezet Szekrényesi nevű megbízottjá­nak utasítására íratta át a járlatleveleket Biró Mihály és társai nevére. Az ügyről, amely érthetően nagy feltűnést keltett Szentes városában és annak környé­kén, megkérdeztük Rajk Endre ellenőrt, a Hangya szövetkezet állatforgalmi osztályá­nak vezetőjét, aki a következőket mondotta: — Július 19-én beadványt intéztünk a Kül­kereskedelmi Hivatalhoz, amelynek bejelen­tettük, hogy az eddigi marhaszállításokon kívül sertéskivitellel is akarunk foglalkozni bécsi relációban. Kifejezetten kisgazdák ál­latanyagát akartuk az export céljára igénybe venni, miután az országban mind több volt a panasz, hogy a kisgazdák nem részesülnek megfelelő arányban ebben a ma egyedül rentábilis kivitelben. Az első kiviteli enge­délyt kértük a Hangya Szövetkezet nevére kiállítani. Július 18-án felhívott minket tele­fonon a Külkereskedelmi Hivataltól Konkoly titkár és közölte, hogy a szövetkezet nevére nem adhatnak kiviteli engedélyeket, miután azokat csak tenyésztők kapják és érdeklő­dött, hogy kinek a sertései fognak kimenni Bécsbe. Én magam nem voltam a hivatalban, az irodakisasszony mondotta el a kérdésre, hogy tizenhat, vagy tizennyolc szentesi kis­gazda sertéseit exportáljuk. A sertéseket mi nem vásároltuk meg, hanem kifejezetten bi­zományi értékesítésre vettük át. A kisasszony, azután bemondott a Külkereskedelmi Hiva­talnak néhány nevet a szállításnál érdekelt gazdák közül. Az említett gazdák között Csúcs Károly gazdasági tanácsos neve nem szerepelt és Biró Mihály sem, szerepelt ellen­ben egy özvegy Biróné nevű kisbirtokos­ asszony. Csak erről az esetről lehet szó, mi­után a kérdéses időben csak mi exportáltunk sertéseket Szentesről. — Miután a kiviteli engedély özvegy Biró­né és társai nevére szólott, Szekrényesi nevű­ megbízottunk, aki egyébként régi, megbíz­ható alkalmazottja a szövetkezetnek, ugyan­­erre a névre állíttatta ki a járlatleveleket is. — Viszaélésről, vagy valakinek károsodá­­sáról ebben az ügyben szó sem lehet. Csúcs Károly gazdasági tanácsos neve valamilyen félreértés folytán került az engedélyes kis­gazdák nevei közé, ennek a félreértésnek tisztázása már megtörtént, megállapítást nyert, hogy a negyvennégy darab sertést nem Csúcs Károly, hanem a Hangya Szövet­kezet exportálta, tehát semmi akadálya sincs annak, hogy Csúcs Károly gazdasági taná­csos, amennyiben szüksége van rá, kiviteli engedélyt kérjen és kapjon a Külkereske­delmi Hivataltól. Hasonló félreértések a jö­vőben már nem fordulhatnak elő, miután Serbán Iván­­méltóságának intézkedésére az jövőben a kiviteli engedélyeket a szövetkezet nevére kapjuk. Ezzel szemben garanciát vál­laltunk arra vonatkozólag, hogy száz százalé­kosan kisgazdák állatait vesszük igénybe az exportnál. HIRDESSEN A MAGYARSÁGBAN! EREDMÉNYES LESZ!

Next