Magyarság, 1933. december (14. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-31 / 296. szám

1033 december 31, vasárnap ммядшс Reinhardt megbukott Párisban Franciaország a galíciaiak bevándorlása ellen Párta, december hó Egyre nagyobb méretekben, mind energi­­kusabban, sokszor dühös kitörésekkel jelent­kezik a franciák felháborodása a betolakodó Zsidóság ellen. Amíg csak Hitler bosszantá­sáról volt szó, Einstein-katedrák felállításá­ról, addig ment a dolog simán. A naiv fran­ciák nem sejtették, hogy a zsidó bevándor­lás mekkora tömegeket mozgósít meg. Itt csak a nyugati és a földközi-tengeri zsidó tí­pust ismerték. Most aztán saját kárukon ta­nulhatják meg, mi a galíciai zsidó. A be­vándorlónak sem tagadták meg magukat. Faji sajátosságaikat megtetézték porosz dölyffel. Sejthettük, hogy a nagy barátko­­zásnak rövidesen vége lesz. De még a fran­cia néplélek ismerői sem gondolták, hogy a tiltakozás ilyen hamar és ilyen elemi erő­­­vel fog kitörni. A radikálisok, akiknek eleinte kapóra jött a zsidó­ protezsálás, hogy az amerikai és angol bankárok kegyébe befér­kőzzenek, most borús arccal próbálnak vala­hogy megbirkózni a zsidó problémával. Az antiszemitizmus leküzdésére alakult francia liga, mely francia zsidók és díszkeresztények pénzén élősködik, kénytelen volt lépéseket tenni az Alliance Israélite genfi központjá­nál, hogy ne küldjenek több zsidót ide, mert belpolitikai komplikációkhoz vezet a zsidó beözönlés és veszélyezteti nemcsak a már letelepedettek, de a francia fajtestvérek helyzetét is. A német-zsidók francia honfoglalása első­sorban az intellektuális munkásokat érin­tette. Kivált a szabad pályákat özönlötték el. Testi munka, vagy más nehéz foglalko­zás nem kell nekik. Német-zsidó darab 1949 eszén Az újságírásra, mozira és zenére vetették rá magukat. Berlinből átmentett tőkével hat nagy színház bérlete került kezükre, ahol szellemi termékeik mellett saját em­bereiket helyezték el. A francia színház amúgyi is válsággal küzd, szövegírók és ze­nészek csak nehezen tudják kihozni darab­jaikat. Osztrák és berlini színpadokon egyetlen francia operett sem került színre, de a Berlinből kitessékelt zsidók egymás­után foglalják el a párisi színházakat, ahová most pénzes német zsidók járnak francia közönség helyett. Ez a helyzet állásfoglalásra késztette a francia színpadi szerzők társaságát. Henry Christine, a Budapesten is ismert Fi­at és apás darabok szerzője, szerkesztette meg a tiltakozást, melyből kiderül, hogy Párisban 1929 február havától 1933 szeptemberéig 1949 eszén adtak német zsidó darabot. Ugyanezen idő alatt egyetlenegy francia darabot sem Németországban. A memoran­dum élesen szembefordul Lehmann párisi színházigazgatóval, aki ennek a kétes értékű importnak főintézője. Christine adatai meg­döbbentették a francia művészvilágot. Leh­mann dadogó válaszában csak annyit tu­dott mondani, hogy neki sem volt sejtelme erről a térhódításról Reinhardt bukása Négy év előtt építette fel Rotschild Hen­rik a modern színpadi technika minden vív­mányával felszerelt Theatre Pigalle-t, mely azonban sehogysem tudott boldogulni. Még mozi is volt. Most egy berlini érdekeltség­nek bérbe adta, hogy Reinhardt rendezésé­ben bemutassa a Denevért. Soha még ekko­rát nem bukott senki Párisban, mint a száműzött nagy kókler. Talán egyéb darabban még a közönség­­f­olonditás némi reményével próbálkozhatott volna, de a Denevér szövegkönyve francia munka, melyet itt igen jól ismernek, bécsi truppoktól is látták a darabot többször. Reinhardt trükkjei csak bosszankodást kel­tettek. Újra komponálta Strauss operettjét.­­A II. felvonást négy különböző díszlettel játszotta, a fő cél, hogy a színház forgó és emelkedő színpada, mindenféle masinériája érvényesüljön. Persze a muzsika nem fu­­totta a sok komédiára, tehát meg kellett toldani, így egyebek közt a bécsi kongresz­­szusról készült film keringőjét (Wien und der Wein) is játsszák és éneklik Strauss ze­néjében. A férfiszerepekben kénytelenek voltak francia színészeket felléptetni, a ber­liniek annyira zsargonosan ejtették ki a szöveget. Hogy leplezzék a vállalkozás faji karakterét, Lotte Schoene-t, aki a szoba­leányt énekelte „csehszlovák“ (!) énekes­nőnek hirdették. Szabadjegyes közönséget is alig tudnak fogni. A zenészek között az antiszemita mozga­lom vezetője, a francia zene egyik legelis­mertebb kiválósága, Florent Schmitt, aki múltkoriban egyik zenekari hangversenyen Kurt Weil szörnyen unalmas kompozíciója után harsány hangon elkiáltotta magát­ Ю a berlini zsidókkal, ki velük! Elég rossz muzsikus van nálunk nélkülük is­ .Viharos helyeslés hangzott mindenfelől. Jellemző, hogy a lapok kilencven százaléka, politikai pártállásra való tekintet nélkül igazat adott Schmittnek. Daudet zsidóellenes meetinget rendezett A Salle Pleyelben minap Leon Daudet rendezett zsidóellenes meetinget, itt is éle­ sebbnél élesebb kifakadások hangzottak el a benyomuló „ellenség“ ellen, aki újból ak­tuálissá teszi a zsidó problémát. Tegnap is­mét a művészek tartottak tiltakozó­ gyűlést Arthur Honege­r, a Dávid király szerzőjének elnöklete alatt. Fokozta a gyűlés érdekessé­gét, hogy sok zsidó komponista is megjelent, akik követelték, hogy az állam avatkozzon be és ne tűrje a francia művészet kiszorítá­sát Páris színpadjairól. Ilyen értelmű hatá­rozatot hoztak. A mozikban berlini filmek uralkodnak, a stúdiókban berlini rendezők. Közszájon fo­rog egy elmés franciának Erich Pommerhez intézett kérdése: — önt Hitler küldötte ide, hogy meg­szervezze a francia munkanélküliséget ? Hitler különben határozott sikert ért el, mikor feltámasztotta a Dreyfuss-ügy óta nyugvó zsidókérdést. A keresztény franciák egyre hevesebben sürgetik, hogy a franciák kezdjék meg a közvetlen tárgyalást Hitler­rel. A zsidók ellenzik, berlini fajtestvéreik kívánságára. De meddig? Szilveszteri autóbuszforgalom és menetrendváltozások újév napjától Szilveszter éjjelén — fél 2 órától fél 5 óráig — „Sz“ jelzéssel a Boráros-tér és a Széna­ tér között a Nagykörúton át, „L“ jel­zéssel az Oktogon és a Déli pályaudvar kö­zött az Andrássy­ úton és Lánchídon át és ,,B“ jelzéssel a Baross-tér és Lenke-tér kö­zött a Rákóczi-úton, az Erzsébet-hídon és a Horthy Miklós-úton át az előző évekhez ha­sonlóan rendkívüli autóbuszjáratokat indíta­nak. Az autóbuszok az egyes vonalakon 7— 15 percenként fognak közlekedni. A viteldíj egységesen 50 fillér, a jegy kétszeri átszállás mellett a környékre induló hajnali járatokra is érvényes. A Rákospalotára, Kispestre, Pestszentlőrincre, Óbudára és Pestszenterzsé­­betre a rendes, 2 óra 30 perckor induló éj­szakai járatokon kívü­l, megfelelő számú uta­sok jelentkezése esetén, 3 óra 30 perckor is indítanak kocsikat, ezeken a viteldíj válto­zatlanul 40 fillér. Január 1-től a 9. jelzésű kocsik a Fiumei­­úti végállomástól az eddigi útvonalukon ha­ladnak a Mész-utcáig, a Statisztikai Hivatal épülete elött lévő új végállomásukig. A vég­állomás áthelyezése, illetve az útvonal meg­rövidítése következtében a Szemlőhegy-utca és Batth­yány-tér közötti szakasz megszűnik. A 11. jelzésű új viszonylaton a kocsik a Margit-körúttól kiindulva a Keleti Károly-ut­­cán, a Mész-utcán, a Bimbó-utcán, az Alsó Törökvész-uton, a Vérhalom-utcán, a Szemlő­­hegy-utcán, a Bimbó-utcán, a Mész-utcán, a Keleti Károly-utcán át a Margit-körútig köz­lekednek. Az új relációban a viteldíj szaka­szonként egy hatfilléres kisszakasz-érme, melyet úgy, mint a villamoson, előre kell megváltani. A 32, 40 vagy 50 filléres átszálló­jegyek az új viszonylaton is érvényesek,. 9 sa NIVE­A Szél és hideg kiszárítja a bőrt, azért ilyenkor gondosabban kell ápolni és, ha nem akarjuk, hogy kivörösödött és cserepes legyen, акк я esténként és reggel mielőtt a szabadba megyünk dörzsöljük be kezünket és arcunkat NIVEA­­CR­EMK­él, vagy OLAJ­jal Az eredmény: puha ,és sima lesz a bőrünk és sportszerűen üde lesz a külsőnk A NIVEA C.RE­ME és OLAJ eucerit tartalma miatt kiváló és nélkülözhetetlen bőrápoló szer. A NIVEA C.REME ára dobozban: P 1.60, 2.20 tubusban: P 1— és 1.60. A NIVEA-OLAJ ára: P 1.—, 1.70 és 3.50. Télen is a különféle sporthoz nélkülözhetetlen a Miért foglaltunk állást a jugoszláv diktatúra ellen ? A Magyarság számára írta: Rhys J. Davies angol par­lamenti képviselő Az angol alsóháznak már rég ideje van egy olyan bizottsága, mely a Balkán­kérdések tanulmányozásával foglalkozik. Tizenkét év óta, amióta képviselővé vá­lasztottak, magam is tagja vagyok en­nek a bizottságnak, amelyre nagy szük­ség van. Az angol lapok ugyanis nagyon kevés újdonságot közölnek a Balkánról és azok a jelentések, amelyek időnként onnan jönnek, csak haloványan világít­­jja meg a valódi helyzetet. Ezért hogyha meg akartam tudni a tényeket, többnyire az angol alsóház bizottságának az infor­mációját vettem igénybe, amihez úgy le­het hozzájutni, hogy az ember elmegy a felolvasóülésekre s a legkitűnőbb szak­emberektől kapja meg a szükséges fel­világosításokat. Azonban még ezek az előadások sem tarthatnak mindig lépést a legújabb eseményekkel és homályban maradt egy ideig, hogy tulajdonképpen mi megy végbe a világnak ezen a részén. Éppen ezért Ben Riley képviselőtársam­mal együtt elhatároztuk, hogy a helyszí­nen fogjuk tanulmányozni a Balkán­viszonyokat és e célból 1932 nyarán be­utaztuk Jugoszláviát. Időnk nagy részét Zágrábban, Belgrádban és Skopeljében töltöttük. Utunk eredményéről aztán je­lentést tettünk a Balkán-bizottságnak, s azt hiszem, nem végeztünk hiábavaló munkát, mert azóta Anglia sokkal jobban van informálva az ottani helyzetről. Mi teljesen a saját elhatározásunkból mentünk Jugoszláviába, senki minket utasítással el nem látott és így minden befolyástól mentesen alkothattuk meg sa­ját véleményünket az ország és a nép tanulmányozása alapján. Jóllehet mind­ketten tagjai vagyunk a Balkán-bizott­ságnak, minket ez a bizottság nem bízott meg a látogatással. Természetesen, hogy mindent angol szempontból vizsgáltunk, az otthon megszokott szemüvegen keresz­tül nézve a politikai, gazdasági és kultu­rális viszonyokat. Nem csoda tehát, hogy a legnagyobb mértékben megdöbbentett minket a szabadságnak az a hiánya, ame­lyet Jugoszláviában tapasztaltunk, össze­hasonlítva a Nagybritanniában élvezett szabadsággal. Nem kellett túl sok időt vesztegetnünk és belemenni a tüzetes vizsgálódásba, mert már párnapos zágrábi tartózkodás után rájöttünk arra, hogy a horvátok a kor­mánytól való állandó rettegésben élnek és hogy a kormányban a szerbek vannak túlsúlyban. Hamarosan meggyőződtünk arról is, hogy a horvátok teljesen el van­nak tiltva a politikai szervezkedéstől, csakis akkor tűrné meg a kormány poli­tikai szervezkedésüket, hogyha mozgal­muk hízelegne a kormánynak. Nagyon különösnek tűnt föl ez a mi számunkra, akik hazánkban megszoktuk azt, hogy a politikai szervezkedés elé senki előtt ilyen korlátokat nem emelnek. Ha a horvátok hajlandók volnának elfelejteni nemzeti­ségüket, akkor nem volna semmi aka­dálya szervezkedésüknek. Reánk nézve ez érthetetlen volt és úgy hangzott, mintha a londoni kormány eltiltaná a skót, vagy a velszi népet attól, hogy saját hazája területén megalakítsák a maguk nemzeti pártjait. Aminthogy tény is, hogy úgy a skótok, mint a velsziek között állandóan növekszik a nacionalista irány, azonban mégsem akad olyan angol kormány, amely ezt törvénytelennek tartaná, és bármi módon meggátolná az efajta szer­vezkedést. Mindjárt kiindulásul azt láttuk tehát, hogy politikai szellem dolgában valami nincs rendjén Belgrádban. Pedig nem kell államférfi, bölcsesség annak a belá­tásához, hogy egyetlen nemzetnek a kul­túráját és érzéseit sem lehet megsemmi­síteni — még kardéllel sem. Hiába is próbálkozott volna ezzel a múltban Íror­szágban maga az angol nép is. És dacára Anglia hatalmának, ilyesmire ma már az angolok nem is gondolnának. Ha tehát a hatalmas Anglia sem volna képes meg­küzdeni egy másik nép nemzeti érzületé­vel, úgy kevésbé fog ez sikerülni a szer­­beknek a horvátokkal, szlovákokkal és a macedónokkal szemben. A nacionaliz­mus ugyanis olyan probléma, melynek figyelembevétele alól egyetlen államférfi sem vonhatja ki magát­ és a történelem meggyőzött minket arról, hogy még a leg­nagyobb hatalom sem képes erőszakkal kiküszöbölni ezt a fontos elemet a nép­fajokból, s hiábavaló is, hogy ezzel kí­sérletezzenek. De hadd állapítsam meg, mit tapasz­taltunk közelről Jugoszláviában. Ki kell mondani, hogy a politikai szabadság ott nincs, az ellenzéki sajtóra szájkosarat tettek, a lakosságnak közel felét kitevő szerb alattvalók mindenféle mozgásuk­ban a kormány ellenőrzése alatt állanak. A költségvetés nagy részét hadügyi kiadá­sok viszik el és ennek következtében iskolákra és kultúrára nem jut, ezek a feladatok teljesen háttérbe szorulnak. A szerbek minden korlátnélküli diktátora alatt élnek, de ez nem jelenti egy párt­nak az uralmát, hanem egyetlen nem­zetiségnek az uralkodását képviseli, szá­mos más nemzetiséggel szemben. Milyen más a világ Angliában! Köztudomású ugyanis, hogy a skót, ira­velszi nép szám­arányánál sokkalta nagyobb mértékben vesz részt a köz és a politikai életben, mint az angol. Soha ennek az okát senki meg nem magyarázta, pedig így van. Lloyd George ve­szi, Ramsay Macdonald skót származású. Miért nem karolják föl a szerbek a horvátokat, szlovéneket, ma­cedónokat éppen úgy, mint ahogy az an­golok a kisebb népfajokat felkarolják, egészen bizonyos, hogy ezek között szá­mos politikai zseni rejtőzhet. Hiszen az állambölcsességnek, a politikának a lé­nyege az, hogy a kisebb népek is helyet 1Ш1ИВШ1Д.ИМЯМИВгаШШЫМИИВ ЯМИЖбММ boruásir! A Badacsony-Borvidéki Szőlősgazdák állami ellenőrzés alatt álló Pinceszövetkezete január ha vűpüfö 1S°/0 enoedmajjM árusítja kiváló fatborallt csinosan adjusztált nagy és kis palackokban. Főüzlet: Budapest, Rákóczi­ tér 12 Telefon: 30-2-12 H á я h о я яяЛ t­ltáml

Next