Magyarság, 1934. január (15. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILIÓ, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. TELEFON] *278—9. (25 MEI.LÉKÁLL.). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 120. FIÓKKIADÓHIV­ATAL, BUDAPEST, IV. ESKU-UTC. FÉLEM. T.) *888 00. (4 MEIL­ÉKÁLL., POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28990. BUDAPEST, 1934 JANUÁR 3. SZERDA XV. ÉVFOLYAM., 1. (3844.) SZÁM A mi hallgatásunk F. Llewellyn-Jones, a magyarbarát an­gol képviselő­csoport egyik legtevéke­­nyebb és legderekabb tagja, az új esz­­tendő első napján azt mondta a Magyar Távirati Iroda munkatársának, hogy a trianoni szerződés aláírása óta sohase voltak oly kedvezők a módosítás kilátá­sai, mint most. Egyébként is minden jel szerint az 1934-es évben tetőpontra ér­kezik világrészünknek politikai és gaz­dasági válsága. Ezt a szónak abban az értelmében gondoljuk, hogy az újév al­kalmasint döntő fordulatot hoz a Duna­­völgy kérdésének fejlődésében és a ma­gyar békerevízió reálpolitikai kiérlelő­­déseiben. Minthogy a Dunamedence gaz­dasági és politikai ziláltsága az európai krízis gennyedésének gócpontja, akkor — ha a nagyhatalmak kormányaiban és Európa nemzeteiben van még elegendő erkölcsi és szellemi forrás, hogy egész­séges­ alapokra fektessék kontinensünk életének fejlődését, és az orvoslást is ott kell kezdeni, ahol a seb lobosodás­­ban van, ahol a betegség a legnagyobb pusztításokat okozta és okozza és ahol a kórtelep fészkét már rég felismerték. Benes, a háború utáni idők e politikai szélkakasa, a maga módja szerint szin­tén ennek a fordulatnak hajnalát kuko­rékolta el felvidéki körútján tett nyilat­kozataiban. Miközben kétségbeesett erő­feszítéseket tesz, hogy megmentse a menhetőt és azt új dplomáciai bástyák­kal övezze, ugyanakkor soha nem hal­lott szirénhangokkal csábítja magához a magyar-tót Felvidék őslakóit. Mint a cigányprímás, az arcára fagyott mo­sollyal, muzsikálja el minden fizető ká­véházi vendégnek nótáját. Benes úr is mézédes arccal zengi tirádáit a magyar nemzet nagy történelmi múltjáról és a status quo keretei között szabadon fej­lődhető, dicsőséges hivatásáról. E mo­soly mögött azonban nem nehéz észre­venni és felismerni a megszorult sze­­rencse is reszkető aggodalmait. Hiszen nemcsak a magyar nép elszakított ré­szei számára hozhat felszabadulást és megváltást az új esztendő. Ha Benesnek homlokát még komorabb redők árnyé­kolják, annak oka a szlovák autono­­mista mozgalom elcsöndesíthetetlen és elhazudhatatlan ereje. Ennek az auto­­nomista mozgalomnak belső forrásai és belső megnyilvánulásai se nem leplez­­hetők, se nem korrumpálhatók, se nem dorongolhatók le többé. És ha otthon, a cseh impérium alatt zsibbadó szlovák és magyar nemzeti kisebbség szájára laka­tot tehet is egyszer-másszor, ha elné­míthatja, vagy megfélemlítheti is sajtó­jukat, ha megpróbálkoznék is vele, hogy a vezéreket a régi bevált recept szerint egyenként szedje le lábukról: a szlovák emigráció képviselete, a Tót Tanács, élén a nemes vándor-apostollal, Jeh­­licska főtisztelendő úrral, kivül esik Be­­nesék eszközeinek hatáskörén. És Jeh­­licska nemcsak Londonban tett hitval­lást a magyar állammal való kapcsolat fölélesztése mellett, de a magyar szel­lem uj nemzetiségi irányzatának euró­pai tekintélyű képviselője, Bethlen Ist­ván gróf is, leszögezte magát és a ma­gyar politikát az uj korszellemhez méltó tájékozódás alapvonalaihoz a szlovák kérdésben. Ennek — dicsekvés nélkü legyen mondva — e lap hasábjain mi voltunk úttörői és igehirdetői és talán nem egészen méltatlan képviselői igaz és nagy magyarok fenkölt eszméinek és hagyományainak. Csak éppen az hiányzott a szlovák és a magyar szellem ek egymásra találásá­­ból, hogy a magyar kormánypolitika üsse rá a lelkek és szellemek e frigyére a maga hivatalos pecsétjét. Nem mintha Bethlen István grófnak, vagy e kérdés­ben a vele egyformán gondolkozóknak szükségük lenne arra, hogy illetékessé­gük és tekintélyük hivatalos megerősí­tésre szoruljon. Nem Bethlennek, vagy nekünk kell követelnünk azt, hogy a magyar kormány a gyakorlati politika ércfedezetével lássa el forgalomban levő eszméinket. Az ügy politikai érdeke sürgeti, hogy a magyar kormány teljes hivatalos auktoritásával valljon szint a revíziónak e főbenjáró kérdésében. Gömbös Gyula miniszterelnök úr nem tartozik a Talleyrand-féle politikai személyiségek közé, akik számára a nyelv arra való volt, hogy elpalástolják vele igazi gondolataikat és érdekeiket. Göm­bös teljességgel ellentétes típus akár Beth­len István grófnak gyakran oly titokza­tos hallgatagságával, akár Károlyi Gyula grófnak szerény, halk, szinte hangsúly­talan természetével. Néha szinte többet és gyakrabban beszél a kelleténél. Most azonban, a karácsony és az ujesztendei ünnepeken csodálatosképpen hallgatott. Lehet, hogy neki is eszébe jutott a régi soloni bölcsesség: a tett halála a sok beszéd. Lehet, hogy a nagy elhatározá­sok és tettek jele ez a hirtelen némaság, mint Morley írta a francia forradalom egnémább és legkomorabb alakjáról, Jillaud­ Varenne-ról: hallgatása olyan, mint a mennydörgés elnémulása a vihar tetőpontján. De bármi ok rejlik is a mi­niszterelnök úr környékén támadt szo­katlan csendességben, tettekkel fölérő nyilatkozattal maradt adós Gömbös Gyula az évvégi és az újévi ünnepek megille­­tődöttebb hangulatában. Az ország köz­véleménye teste-várta, várjon mit mond Magyarország miniszterelnöke Benes fel­vidéki csáldalaihoz és mit a szlovák autonomisták mozgalmához; mindenki leste­ várta, hogy a miniszterelnök úr aláhúzza és megtámassza Bethlen István gróf londoni nyilatkozatát a szlovák kér­désben és hogy a maga hivatalos meg­állapításával Jehlicskáéknak a magyar kapcsolatot hirdető szózataira ráüsse a kormányhatalom bélyegzőjét. A minisz­terelnök úr nem használta ki sem az ünnepeknek rendkívüli atmoszféráját, sem a részint ellenséges, részint baráti részről való gesztusokat, hogy azokra megfelelő viszonzásokkal válaszoljon. Sajnos, ilyen alapvető és főbenjáró kér­désben, amely akkor is problémája ma­rad nemzeti életünknek, amikor a nem­zeti egység pártjának sírdombja fölött már a hálás utókor rebegi el a kegyelet szavait, hallgatni lehetetlen. Mert az iga­zán mindegy, hogy mi a neve az egysé­ges pártnak, ki a hivatalos tagja és mi a jelvénye, ki az elnöke és a fővárosi kirendeltsége. De a magyar miniszterel­nök nem hallgathat akkor, amikor a re­­vízió gondolata végre-valahára leeresz­­kedik a szólamok és a frázisok híg sztra*­toszférájából a valóság láthatárára s ami­kor a fölvetett kérdésekben szabatos, tiszta, nyílt álláspontot kell elfoglalni. Átadták Berlinben a francia leszerelési emlékiratot Ai angol kormány az utolsó pillanatban a jegyzék módosítását kérte . Hitler a külpolitikai helyzet miatt elhalasztotta bajor­országi téli fldillését Sir John Simon Rómába érkezett Berlinből jelentik: Francois­ Poncet ber­lini francia nagykövet újév napján átnyúj­totta a francia kormány leszerelési emlék­iratát Hitler kancellárnak és Neurath kül­ügyminiszternek. A francia követ előszóval is részletesen előadta a francia álláspontot és azután átnyújtotta a választ tartalmazó emlékiratot. Hitler kancellár, aki rendes programja szerint januárban néhány hétig pihenni szo­kott Berchtesgaden közelében, obersalzbergi házában, elhatározta, hogy a külpolitikai helyzetre való tekintettel egyelőre Berlinben marad. Ennek következtében január végére halasztották a nemzeti szocialista párt vezérkarának e hét végére tervezett obersalz­bergi értekezletét is és ahelyett január 4-én, csütörtökön Münchenben lesz rövid egy­napos konferencia, amelyre valószínűleg Hitler is odautazik. A német sajtó egyáltalán nem fogadja olyan ridegen a francia emlékiratot, amint az előzetes hangulat után várni lehetett Né­met részről egyelőre nem hozzák nyilvános­­ságra a szöveget és a válasz megszövegezé­sére is hosszabb idő szükséges, már csak azért is, mert a francia emlékirat rendkívül magyterjedelmű­. Illetékes helyen kijelentet­ték, hogy a francia jegyzék rendkívül konci­­liáns hangú és lehetővé teszi a tárgyalások­ folytatását. Azt is nyomatékosan hang­súlyozzák, hogy a külföldi sajtó ezúttal hiába vár szenzációkat, mert a francia emlékirattal kapcsolatban Németország ré­­­széről semmiféle rendkívüli lépést nem ter­veznek. Az angol kormány feltűnő lépése a francia emlékirat módosítására Párisi jelentés szerint a francia jegyzék berlini átadásával kapcsolatban mozgalmas diplomáciai események játszódtak le, de nem Berlinben, hanem Párisban és London­ban. Politikai és diplomáciai körökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Francois­ Poncet a szombati napon, mielőtt Berlinbe utazott, hosszabb tanács­kozást folytatott a francia kereskedelmi miniszterrel. Ebből arra következtetnek, hogy a francia kormány bizonyos vámintéz­kedéseket tervez, amelyek a német érdeke­ket is érintik, vagyis mintegy gazdasági nyomást óhajt gyakorolni Németországra és így szeretné a birodalmi kormányt engedé­kenységre birni. Még ennél is nagyobb feltűnést keltett az a hír, amelyet több párisi lap megerősít, hogy angol részről szombaton délután lé­péseket tettek a francia külügyminisztérium­ban abban az irányban, hogy módosítsák bizonyos tekintetben a Berlinbe küldött francia emlékiratot. A francia kormány ugyanis a múlt héten elhatározta, hogy a leszerelési emlékirat szövegét előzetesen közli az angol, olasz, belga és a kisántant-kormányokkal. Hír szerint elsősorban az angol kormány, továbbá az olasz diplomá­cia is, különösen ez ellen az előzetes közlét ellen emel kifogást azzal az indokolással, hogy a német birodalmi kormány ilyen kö­­rülmények között könnyen azt a benyomást merítheti, hogy ismét Németország ellen irányuló közös frontról van szó, holott ez a­ valóságos helyzetnek nem felel meg. Az angol kormány lépése azonban ered­ménytelen maradt, mert a berlini nagyköveti már útnak indult. Lapjelentések szerint a­ francia kormány éppen azért sürgette Fran­cois-Poncet elutazását, hogy angol vagy olasz ellenvetések ne tehessék vita tárgyává a fran­­cia álláspontot még a jegyzék átadása előtt. Sőt a Liberté úgy tudja, hogy Paul­ Boncour külügyminiszter szombaton este telefonon még külön utasítást is adott Francois-Poncet­­nek, hogy haladéktalanul adja át a jegyzéket. A jobboldali Journal des Debats ezt a sietsé­get helyteleníti és a hozzáfűzött magyarázatot sem tartja kielégítőnek, mert azt mondja, hogy a francia kormány csak megfutamodás­­szerű eljárással tudta megvédeni álláspontját. Az angol külügyminiszter Rómában szerdán tanácskozik Mussolinival Rómából jelentik: Sir John Simon angol külügyminiszter kedden Capriból Rómába utazott és a szerdai napon megkezdi tárgya­lásait Mussolinival. A római angol—olasz tár­gyalásnak igen nagy jelentőséget tulajdoníta­nak a nagyhatalmak fővárosaiban, mert úgy vélik, hogy bár a francia kormány a maga emlékiratában állást foglalt a leszerelés kér­désében, a német válasz tartalma és az angol és az olasz kormánynak állásfoglalása csak a római tanácskozások alapján fog kialakulni és így ezek a tanácskozások közvetve Fran­ciaország irányában is érvényesülni fognak. Azt is hozzáteszi, hogy Rómában ezúttal a­ népszövetség reformjáról is tárgyalni fognak és ebben a kérdésben a további lépések attól függnek, hogy az illetékes angol és olasz té­nyezők miben állapodnak meg. • Sir John Simon kedden délután 3 óra 20 perckor érkezett repülőgépen Capriból Róma légikikötőjébe, Ostiába. A gépet Bisco őr­nagy vezette, aki részt vett az atlantióceáni rajrepülésben is. A légi­­kikötőből, ahol Sa­­vich államtitkár, Drummond angol nagykö­vet és számos diplomáciai előkelőség fogadta Ára 16 UU ér

Next