Magyarság, 1934. május (15. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

2 hoz utalták át s hogy az a rendeleteket és az alkotmányreformot megtárgyalhassa, mizóta ötven perckor a Ház ülését az elnök felfüggesztette. De már húsz perc múlva újból megszólaltak a parlament csengői, öt perccel később Ramek elnök ismét megnyitotta az ülést, s a vita számára egy fél órát engedélyezett. A nagynémetek részéről Hampel képviselő újból szólásra jelentkezett és alaki szempontból kifogást emelt a tárgyalás módja ellen, majd ugyancsak a nagynémetek nevében Foppa képviselő egy deklarációban erélyesen tiltakozott a kormány parlamentnélküli tizennégyhónapos kormányzása ellen. Hosszabb beszédének minden mondata így kezdődött: „Tiltakozunk az ellen, hogy .. Ami panasza az ellenzéknek tizennégy hónap óta volt, azt mind egybefűzte a szakállas és erélyes nagynémet politikus. A Ház nyugodtan hallgatta végig s mindössze egy közbeszólás zavarta meg a beszédet, de a keresztényszocialisták saját maguk intették le a közbeszólót. Utána a keresztényszocialista párt nevében Aigner dr. fejtette ki azokat az okokat ésérveket, amelyek az alkotmány megváltoztatását szükségessé tették. A vita ezzel be is fejeződött, az elnök elrendelte a szavazást, a képviselők valamennyien, tehát a keresztényszocialisták, a Heimatblock és a Landbund megjelent képviselői is a javaslatok mellett szavaztak, ellenük mindössze a két nagynémet. A nagynémetek mégegyszer demonstráltak. „Ünnepélyesen tiltakozunk a szavazás ilyen módja ellen“ — mondotta az egyik nagynémet képviselő s erre mind a ketten tüntetőleg eltávoztak az ülésteremből. — Az ülést bezárom, — jelentette ki az elnök a törvényjavaslatok elfogadása után. A képviselők felálltak helyeikről s mindenki a folyosókra vezető kijáratok felé igyekezett. Ilyen kurtán-furcsán még nem műlt ki soha egy parlament és igy még nem ért utól megérdemelt sorsa törvényhozó testületet. De nem kár érte. A keddi ünnepre való tekintettel a házakra már kitűzték a piros-fehér-piros lobogókat. Az utcákat is fellobogózták. A városházán már az új alkotmány szerinti állami címer látható, a régi osztrák kétfejű sas. A május elsejei ünnep során a kormány széleskörű kegyelmi javaslatot terjeszt a köztársasági elnökhöz. Ebben kegyelemre ajánlják azokat a szociáldemokrata vezéreket, akik a februári lázadásban résztvettek, de döntő szerepük nem volt. Kegyelemben részesülnek azok a szocialisták is, akik mint egyszerű védőőrségi tagok vettek részt a lázadásban. Életbeléptették a konkordátumot is Miklós elnök hétfőn éjjel megerősítette az 1933. június 5-én Rómában aláírt konkordátumot. A megerősítési okmányokat azután Dollfuss kancellár és Sibiglia pápai nuncius kicserélték, úgyhogy az új alkotmány kihirdetésével a konkordátum kihirdetése is megtörtént. A konkordátum egyebek közt az Innsbruck-feldkirchi külön egyházkerületről is intézkedik és az Ausztriához csatolt nyugatmagyarországi területen úgynevezett kis egyházkerületet létesít, amelynek Kismarton a székhelye. Közzétették az új alkotmány szövegét Az új alkotmány már meg is jelent tizenhárom fejezetben a hétfői hivatalos közlönyben s mire a parlament két háza szétoszlott, már érvénybe is lépett. Délután kettőkor összeült ugyanis a felsőházként szereplő szövetségtanács, amelynek jogköre a törvényjavaslatok elfogadására vagy visszautasítására szorítkozik. A kisbizottsági teremben ülésezett a tanács, ötven tagja közül a tíz szociáldemokratának megsemmisítették mandátumát. A megmaradtak közül harminchatan jelentek meg, többnyire Heimwehr-egyenruhában. Dollfuss kancellárt felállással üdvözölték, ötnegyed éve szünetel ez a testület is, tehát előbb az elnöki bejelentéseket kellett elintézni. Letették ez esküt a szocialista tagok helyére a tartománygyűlésekből kiküldött új tanácstagok. A formaságok háromnegyed háromig tartottak, akkor az elnök egy félórára felfüggesztette az ülést, hogy az alkotmányjogi bizottság letárgyalhassa az új alkotmányt. A bizottság mindenesetre rekordmunkáról számolhat be, mert félóra alatt végzett a tizenhárom fejezetből álló hatalmas anyaggal. Senkinek sem volt kifogása ellene, csak életbeléptetése módja ellen tiltakozott a gazdaszövetség nevében Fellsinger tanácsos s tiltakozásának elhangzása után ki is vonult az ülésről, mire a többiek egyhangúlag elfogadták az új alkotmány tervezetét. Kedden, az egyetlen állami ünnepnek megállapított, május elsején, a nagy nemzeti ünnepségek alkalmából proklamálja Dollfuss kancellár az életbeléptetett új alkotmányt, mely voltaképpen egy időre kormánydiktatúrát jelent, mert két hónap múlva kezdik csak meg az új rendi szervezetek, a korporációk összeállítását és ezek csak két év múlva alakulnak meg végleg. Addig helyén marad Miklas államszövetségi elnök is. A tűz leánya írta: Szekula Jenő Abban az időben már harmadnapja nem ettem, és a szakállam is ijesztő módon megnövekedett. De nemcsak magam koplaltam, hanem a legénység is. Az országút, tűzzel elárasztva és konyhánk nem juthatott el az állásokig. — Nem baj... gondoltam, míg fejem fáradtan dőlt az agyagárok falának. Reggel majd feketét főz a legényem, s az majd fölmelegit. Köröskörül dongott és rengett a földet szűnni nem tudó ágyutűztől. Piroslóan ormosodott a fekete ég, mint örök működésben levő tűzhányó, amelyből vaseső esik. A tisztiszolgám elborult arccal tekintgetett hátra, a sűrű, sötét és nyirkos erdő felé. — Úgy látszik, hogy ma megint nem jön a menázs, — mondotta, míg ádámcsutkája kegyetlenül föl s alá rándult az aggodalomtól. — Hát nem jön! — feleltem egykedvűen. Kibírjuk a nagyböjtöt! Távolról mintha vörös láng cikázna, a berek félhomályában. Talán a mozgókonyha próbált utat törni az alaktalan sötétségben. De tudjuk, hogy hiú és meddő erőlködés ez. A konyhakocsi meg fog rekedni az ágyutűzben. — Aludjunk egyet, mondottam inasomnak, míg minden porcikámban ónos zsibbadtságot éreztem. Az erdő felől már nem lobbant föl a konyhakocsi parázsló lángja. S ezzel együtt kihunyt az utolsó reménység is, hogy estére vacsorázni fogunk. Az ágyutűz is halkul, csak a szűnni nem tudó puskatűz áraszt átlábolhatatlan vasfüggönyt, az előttünk elhúzódó dermedt szomorúságba merült lapályra. Már második hete tartjuk ezt az előretolt állást, néhány századdal egy egész orosz hadosztállyal szemben. Befészkeltük magunkat a Gorganul sziklaodvai közé, mint a megriasztott sasok, amelyekre hasztalan puskáznak a vadászok. Az utolsó napokban már sokat koplaltunk is. Reménykedve vártuk, hogy föl fognak váltani bennünket vagy erősítést kapunk. De nem jött segítség. Félálomban megfordulok. Látom az inasomat, a rózsát, amint kenyérhéjat majszol. Óvatosan rágcsálja a kővé keményeden kukorica törmeléket, egy leromlott és halálra éhezett állat falánkságával. Lehet, hogy a kenyérvéget lopta valahol, azért néz körül riadozva, míg a nagy falatokat nyeldesi. Hirtelen rája kiáltok. — Józsa! Fölriadt ijedten. Akkorát talált nyelni, hogy a kenyér majdnem megakadt a torkán. — Parancsol, hadnagy úr? — kérdezte dagadt szemmel, ijedten. Felülök a szalmán. — Tegnap jelentette hátulról telefonon az élelmezési tiszt, hogy külön futárral ebédet fog küldeni a számomra. Hogy lehet az, hogy mégsem ért ide az ebéd? Józsa a vállát vonogatja. — Biztosan agyonlőtték a küldöncöt. Egy eltévedt golyó leteríthette, mielőtt eljuthatott volna az állásunkig. Elkomorodtam. Nem az elmaradt lakomát sajnáltam, hanem az ismeretlen katonát, akit elért a végzet, míg a csajkákkal, kenyérzsákokkal fölpakkolva, árkaink felé törtetett. S majdnem lelkiismeretfurdalást éreztem, mig végre az éhségtől és a fáradtságtól félholtra váltan, nagynehezen elnyomott az álom. Korán ébredtem. Nyirkos, szomorú, komor, kegyetlen és esőre hajló idő volt. Messze a ködbe és sötétségbe merült galíciai erdő füstölögni látszott, mintha égne. — Ott. .. a ... mutogat Józsa messzire kinyújtott kézzel. Magam is az országút felé nézek, ahol alacsonyan szállongó madárcsapat kering egy katona holtteste körül. Körülötte szétszórt piéhedények, kulacsok és csajkák. Talán éppen az én emberem, aki az ebédet hozta. Most már a vadmadár fog lakomázni hűlt teteméből. Elsápadtam, a szívem ijesztően kalimpált. — Te, Józsa! — Parancsol a hadnagy úr? — Azonnal telefonálni fogsz. — Hova? — Hátra. Fölhívod az élelmezési tisztet. Megmondod neki, hogy többé ne küldjön ebédet. Nincs értelme. Minek? Az egész amúgyis céltalan. S nem akarom, hogy egyetlen katona is életét kockáztassa miattam. Az inasom vitatkozni próbált. — Akkor éhen veszünk mind a ketten, — morogta sötét tekintettel. — Ostoba vagy, fiú. Nem tudod, hogy a halál ellen nincs orvosság! Az élet idekünn nem ér egy hajító fát sem. És egészen mindegy, hogy az ellenség golyójától pusztul el az ember, vagy azért gebed meg, mert nincsen betevő falatja. Aznap kávét sem főzettem. Ebédelni sem fogok, a reggelit is hagyom másnapra. Legalább megmarad a kávé. Ki tudja, meddig tart a nagyböjt. Beosztással és takarékoskodva kell élni. Éjszaka szép, színes és költői álmom volt. Kecsegét ettem zöld mártással, utána borban főtt harcsa következett. Azután tűzdelt sertésszelet került asztalomra pirított burgonyával, sült tojás sonkával, puncstorta és gyümölcs. Nagyon ízlett a vörös bor is, amit föltálaltak az álomlakomán. Kár, hogy nagyon rövid ideig tartott az álom. Hirtelen ébredtem föl Az ég már egészen világos volt. A hűvös őszi eső becsurgott az árokba. Nagyon fáztam. Minden porcikámban éreztem a nyirkos hideget. Fogam fázósan koccant össze. — Kávét! — hördültem föl, míg arcom fehérre vált, mint a kréta. Főzz egy kis feketét, Józsa, mert azt hiszem, mindjárt meghalok. — És ha elfogy? — töprengett az inas. — Akkor többé nem fogok kávézni, — feleltem reménytelenül. Próbáltam kihúzni magamat, de a mellem mintha kétfelé készülne haladni. Akaratlanul, hangos sóhaj tört föl a torkomon. Arcom halottfehér lehetett a frissen serdült szakáll alatt is. Józsa megsajnált. — Borotválkoznia kéne, hadnagy úr. — Minek? Senkinek sem akarok én most tetszetni. A letarolt, vakondtúrásos mező gőzölögni látszott a kegyetlenül omló esőben. Fázósan gomboltam összébb a felöltőmet. Két kilométernyi messzeségből ritkuló nyires kusza tömkelegén keresztül sejteni lehetett Ditkovce nevű falunak hajszra-csáléra álló, riadtan szerte-széjjel dobált házsorait. Mintha tűz támadt volna a faluban. Lángnyelvek csaptak föl az innenső szélen. — Ég a falu, — mondottam. — Az ágyúgolyók fölgyujtották. — Csak a malom ég, — felelte Józsa, akinek élesebb a szeme, mint az enyém. — Kár volna ezért a szép faluért, ha elpusztulna. Nem értettem hirtelen, inasom mért viseli szivén ennek a galíciai falunak sorsát, ahol nyugodt időben két boldog hetet töltöttünk, de hirtelen eszembe jutott. — Talán a Helka miatt sajnálod? — Hát a Helkáért! — felelte felvillámló szemmel. Helkának hívták a takaros szőke parasztlányt, aki a dukovcei papnál szolgált, míg mi a faluban táboroztunk. A délceg, pirosfejkendős szolgálónak Józsa nagyban csapta a szelet. Nagyon éhes voltam. Jobbra tőlünk, alig háromszáz lépésnyire zöldeltek a burgonyaföldek. Milyen jó volna, ha szedni lehetne belőle néhány zsákra valót Titokzatos magyar irodalmi teadélutánlok a cseh követség sajtóattaséjánál A budapesti cseh kolónia vasárnap estére magyar kulturesitet hirdetett, melynek kezdetét este fél nyolcban állapították meg. A kolónia helyisége háromnegyed nyolc órakor még kongott az ürességtől, alig tíz-tizenkét cseh érdeklődő lézengett a teremben. Pontban nyolc órakor érkezett meg Lukács Emil Bolesláv pozsonyi szlovák költő, ekkorára már összeverődött valami hallgatóság. A műsoron először Lukács Emil Bolesláv szerepelt Adyról tartott felolvasásával. Míg Lukács szlovák költő nem élve vissza vendégjogával elfogulatlanul beszélt és előadásában kizárólag művészi szempontok vezették, addig a műsoron utána a következő Kamelsky, Budapesten tartózkodó cseh tanár jócskán vitt előadásába politikai tendenciát. Cseh nyelvre lefordított Ady-költeményeket szavalt. Nagy körültekintéssel azokat a verseket válogatták össze, amelyekben az író a mai magyar társadalmi rendet, a magyar faj hibáit ostorozza, természetesen nem azzal a célzattal, hogy a cseh propaganda ezeken keresztül mutassa be a szlovákoknak a magyarságot. A cseh Kamelsky után ismét a szlovák Lukács Emil szerepelt, aki Adyn kívül Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Illés Gyula, Gulyás Pál és Sárközy Gyula verseit adta elő szlovák nyelven. Előadásában ezúttal is művészi és irodalmi szempont vezette. A cseh sajtókövet furcsa irodalompártolása Budapesten ».„»г*.. ... *...... *e .L_it.. * ifjú ség exponáltja. Különös feltűnést keltett, hogy a magyar irodalmi életben a fiatal magyar írók feltűnő támogatásával már egy esztendeje nyugtalanságot keltő Straka Antal, budapesti cseh sajtókövet is szerepelt Molnár Ferenc „Marsall" című egyfelvonásosának cseh nyelvű fordításával. Ez a szlovák szülőktől származó cseh újságíró, mint a cseh sajtókövetegy éve az Amerikai-hton lévő lakásán minden pénteken délután maga köré gyűjti a magyar írókat, különösen fiatal írókat, akiket, nyilván nem a saját költségén, lakomaszerű uzsonnákkal vendégel meg. Egy esztendeje kezdte meg Straka úr a magyar irodalomban magvető működését, s máris alig akad olyan fiatal író, aki ne ka 1934 május 1, kedd pott volna meghívást az „irodalombarát*” cseh sajtókövet teadélutánjaira. A többnyire nyilvános szerepléshez nem jutó és nyomorval küzdő fiatal írók, de sokan olyanok ss, akik apár jobb nevet szereztek maguknak, eleinte tanácstalanul állottak a szíves meghívás előtt, de azután a csábítgatásnak engedve, rendszeres vendégei lettek az Amerkai-úti villának. A magyar irodalmat ilyen módon támogató cseh sajtóattassé viselkedése több komoly gondolkodású magyar írósban olyan agodalmakat ébresztett, amelyek miatt már az első vendéglátás után nem keresték fel többé az „irodalmi“ teadélutánokat. Ezek a jobbérzésű fiatal írók azt tapasztalták ugyanis, hogy a kedélyes teázgatás és beszélgetés közben a társalgás mindig a revízióra terelődött, amikor Straka sohasem mulasztotta el részletesen kifejteni a revízióval kapcsolatos cseh hivatalos álláspontot. Ellentétben a magyar helyzettel, mindig felmagasztalta a cseh állapotokat, hogy így nyerje meg a cseh propagandának a még tapasztalatlan fiatal magyar írónemzedéket. Hogy mennyire propagandisztikus íze és háttere van ezeknek a teadélutánoknak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyes fogadások után Straka Antal a nála megjelentek névsorát mindjárt másnap felterjesztette a prágai külügyminisztériumba és a miniszterelnökségre, ahonnan erre a névsorra rögtön elküldték Magyarországra a megfelelő propagandairatokat. Különös Mnem prágai kirándulás A cseh propaganda odáig merészkedett, hogy a meghívottak közül azokat, akik szorosabb kapcsolatba kerültek a cseh sajtóattaséval, mint a cseh kormány vendégeit Prágába is kiküldték, ahol a külügyminisztérium autóján egyik magasrangú külügyi tisztviselő kíséretében vitték végig a nevezetesebb helyeken. Megismertették velük a cseh „kultúra magas színvonalát“ s mint Prága vendégeit külön repülőgéppel szállították ezeket az utakat Szlovenszkóra, ahol Straka várta őket és a kirándulókat a cseh politikai élet centralista exponenseivel hozta össze. A kirándulócsoport tagjait azután több részre osztották, egy csoportjuk Kassán, egy másik csoport Szobon keresztül tért haza. A prágai vendégeskedésből hazatérők továbbra is benépesítették a teadélutánokat , ezeken az újabb összejöveteleken fogamzott meg egy folyóirat megindításának a terve is, melynek hivatása lett volna a cseh—magyar kultúrkapcsolatok megteremtése. A magyar közvélemény a legnagyobb csodálkozással látja, hogy a budapesti cseh sajtóattasé immár hosszú idő óta, minden tiltakozás nélkül rendezheti propagandisztikus szó irodalmi délutánjait. Most már azonban legfőbb ideje volna, hogy az illetékes tényezők felderítsék ezeknek a kulturális délutánoknak a hátterét.