Magyarság, 1934. október (15. évfolyam, 222-243. szám)

1934-10-02 / 222. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK! FÉLÉTRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP­I­ FILU VASÁRNAP 82 FUJ. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1934 OKTÓBER 2. KEDD FŐMUNKATÁRSI PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZÁM. TELEFON: *278—99 SZ. (28 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­­TÁLYA IV. KER., ESKÜ-UT 9. TELEFON: *888—00. postatakarékpénztári CSEKKSZÁMLÁI 2899. XV. ÉVFOLYAM, 222. (4065.) SZÁM Olaszország újabb lépéseket tervez az osztrák függetlenség védelmére Paris, szeptember 30 (A Magyarság tudósítójától.) A nép­­szövetségi tanácsülés befejeztével lezárult az első szakasza annak a küzdelemnek, amely a genfi atmoszféra vattázott eny­hében a diplomácia minden ádáz fegyve­rével igyekszik érvényre jutni. Ennek a küzdelemnek az elemei tisztán és világo­san domborodnak ki. Minket legközvet­lenebbül az osztrák kérdésre vonatkozó tárgyalások érdekelnek. Eredetileg egy nagyratörőbb tervről volt szó, amelynek gyámszülei az osztrák és a francia kor­mányok voltak. Arról volt szó, hogy Ausz­tria számára oly diplomáciai instrumen­tumot teremtsenek, amely az osztrák füg­getlenséget messzemenő nemzetközi ga­rancia alá helyezi és a német nemzeti szocializmusnak e függetlenséget sértő tö­rekvéseire nemzetközi ellenrendszabályo­kat biztosít. Úgy Párisban, mint Bécsben messzemenő várakozással néztek a ta­nácsülés elé, mert attól egy újabb nyilat­kozat, sőt egy dunai paktum megvalósu­lását remélték. Ma már megállapítható, hogy ezek a remények Barthou minden fáradozása ellenére is meghiúsultak, an­nak ellenére, hogy a francia külügymi­niszter még mindig ragaszkodik duna­­völgyi terveihez. Anglia nem jelentett be érdektelenséget a Duna-völgyében A genfi tárgyalásokból az egyes hatal­mak állásfoglalása félreismerhetetlenül megállapítható. A francia—osztrák terv meghiúsult először Anglia magatartásán. A brit kormány egész külpolitikája azon alapszik, hogy az európai kontinensen a locarnóin messzebbmenő kötelezettsé­geket nem vállal. Azonkívül az ango­lok ösztönszerűleg tartózkodnak minden olyan lépéstől, amely Németország be­kerítését célozhatja s amely az európai szárazföld feszültségét csak fokozhatja. Genfben a francia diplomácia egymás­után terjesztett elő különböző szövegeket, amelyek folyton csökkenő mértékben tar­talmaztak kötelezettségeket Anglia szá­mára. Az utolsóelőtti leegyszerűsített for­mula már csak úgy hangzott, hogy az Ausztriát érhető támadás esetén Anglia a hatalmakkal együttesen köteles eljárni. Londonban azonban ezt a leártalmatla­­nosított formulát is súlyosnak tartották, így azután nem volt más hátra, mint hogy a február 17-iki nyilatkozatot egy­szerűen megismételték. Annyit jelent most már ez, hogy Anglia teljes désinté­­ressement-t jelent ki Ausztriát és a Duna völgyét illetőleg? Egyáltalán nem. Ez az eljárás megfelel az angol diplomácia ha­gyományainak, amely cselekvési szabad­ságát meg akarja őrizni s azt az adott körülmények méltánylásával érdekeinek legmegfelelőbb módon érvényesíteni. A franciák eredetileg olyan megoldásra törekedtek, amely a népszövetség taná­csának égisze alatt csoportosította volna egy diplomáciai okmányban az Ausztria függetlenségét biztosító nagy- és kis­­hatalmakat. Ezt a megoldást azonban a Duce határozottan visszautasította. Tud­valevő, hogy az olasz diplomácia a nép­­szövetség hatékonyságát illetőleg na­gyon lecsökkented bizalommal viseltetik. Mindenesetre egy pozitív építő diplomá­ciai munka fölépítését nem hajlandó a genfi intézmény papiros-fundamentu­maira építeni. Olaszország, mint azt a négyes paktum is bizonyítja, a ködös genfi ideológia helyett a hatalmak tény­leges és reális együttműködésében in­kább látja biztosítva az európai helyzet szilárdságát. Ezektől az általános szem­pontoktól eltekintve, nem lehetett elvárni vagy föltételezni Mussolinitól, hogy egy olyan diplomáciai cselekményhez járul­jon hozzá, amely a kisántaninak és így Szerbiának az Ausztria területét biztosító hatalom címét és jellegét juttatja és ezzel jogi alapot adjon a szerb hadseregnek esetleges Ausztriába való bevonulására. Gömbös miniszterelnök rádióbeszédé­ -­ben az ősi alkotmányosság fenntartását,­­ a gazdasági és társadalmi reformmunka fontosságát hangsúlyozta Gömbös Gyula miniszterelnök kormányzá­sának második évfordulója alkalmából újból rádióbeszédet mondott, hogy kétesztendős kormányzati tevékenységéről beszámoljon és tájékoztassa a közvéleményt a legközelebbi időre kitűzött programjáról. Beszédének elején a miniszterelnök meg­emlékezett Horthy Miklós kormányzó Buda­pestre való bevonulásának tizenötödik évfor­dulójáról és rámutatott arra, hogy ettől a bevonulástól kell számítanunk a háború utáni kor magyar történelmét. Ezzel jelöltük ki független nemzeti életünk új útjait, ez alatt a tizenöt esztendő alatt lett a független Ma­gyarország a rend és a nyugalom hazája. Ezek után visszatérve előadásának tár­gyára, hivatkozott arra, hogy mindjárt kor­­mányralépése után világos kormányprogra­mot adott kilencvenöt pontból álló nemzeti mu­nkatervében. Azóta ennek a munkaterv­­nek megfelelően kormányával együtt igyeke­zett meggyőzni a magyar közvéleményt arról, hogy céljuk a magyar sors elviselhetővé tétele, a magyar jövő alapjainak lefektetése, a magyar nemzet megerősítése, ennek meg­felelőig határozott és erőteljes, független állam megvalósítása, tehát az öncélú nemzeti állam kiépítése. A nemzeti egység programja — A külpolitikában a kormány célja az a gyar nemzet számára az ő múltjánál és belső volt, hogy a világ részéről biztosítsa a ma-­ értékeinél fogva megillető megbecsülést. Hi­ A francia terv nem építhet az olasz—kisántáni együttműködésre Ezzel kétségtelenné vált az a nyilván­való alapigazság, hogy az olasz—szerb ellentét megoldása nélkül, annak a fran­cia koncepciónak a megvalósítása, amely a Duna völgyének politikai fejlődését Olaszország és a kisántáni együttműkö­désére alapítja, németellenes éllel, telje­sen lehetetlen. Sándor király legközelebbi párisi látogatása alkalmával a francia külügyminiszter tehát mindent el fog kö­vetni, hogy tárgyalási alapot találjon az olasz—szerb közeledésre. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy mi lehet ez a tárgyalási alap? Akut, kimondott érdekellentét a két ország között nincs. Olaszországnak a dalmát tengerpartra való igénye, amelyre a londoni 1914-es titkos szerző­dés ad jogi alapot, egyelőre üvegbura alá van téve. Ezt akarná fölemelni Barthou? Bizonyára nem. Ugyanilyen kényes volna, ha az albán problémákhoz nyúlna. Vagy talán a szerb panaszokat akarná eljuttatni Rómába a szlovéniai olasz ki­sebbség állítólagos sérelmeiről? Nyilván­való, hogy ezekről a tárgyi kérdésekről nem fognak tárgyalni, mert hiszen azok fölvetésével egy teljesen meg nem érett helyzetet végleg elmérgesítenek. A francia diplomácia tehát csak az általános atmo­szféra megjavítására törekedhetik. És amennyire valószínű, hogy Sándor ki­rály a szövetséges Franciaország külügy­miniszterének közeledési törekvéseit nem utasíthatja brüszk módon vissza, éppoly valószínűnek kell tartanunk — legalábbis az adott viszonyok között —, hogy Bar­thou túlságosan messzemenő lehetősége­ket vigyen a bőröndjében Rómába. Ilyen körülmények között — amennyire a vi­lágpolitika eseményeit csak hetekkel is előre lehet látni — valószínű, hogy Bar­thou római tárgyalásai sem fognak azzal a döntő eredménnyel végződni, amit kez­detben attól Párisban reméltek. Mindez egészen logikusnak látszik. A diplomácia- » ban, akárcsak a természetben, nincsenek ugrások. Azért, mert Frauenfeld és Ha­bicht Dollfuss és az osztrák rezsim el­leni propagandájának véres befejezést adtak, még nem következik, hogy egy olyan gyökeresen leromlott viszonyt, mint amilyen az olasz—szerb, máról-holnapra meg lehetne javítani. Ez legjobb esetben is csak hosszas diplomáciai tárgyalások eredménye lehet. Fennáll az olasz—francia érdekközösség De váljon most már mindebből a Bar­thou római utazásának és a francia— olasz közeledés csődjére szabad-e követ­keztetni? Egyáltalán nem .Franciaország és Olaszország között az érdekközösség Ausztria kérdésében továbbra is fennáll és annál erősebben fog fennállani, minél súlyosabban fenyegeti Ausztriát egy Né­metország felől jövő külső nyomás. És fordítva: az érdekközösség abban a mér­tékben csökken, amilyen mértékben ro­had le vagy tűnik el teljesen a külső eszközökkel támogatott nacional-szocia­­lista propaganda veszélye. De az olasz diplomácia már csak azért sem járulha­tott hozzá Genfben egy olyan paktum­hoz, amelynek a végrehajtása a népszö­vetségi tanács hozzájárulásától függ, mert ez egy esetleges olasz katonai akciót rend­kívül megnehezítene. Ennek értelmében egy újabb puccs esetén Olaszországnak először össze kellene hivatnia a tanácsot Genfbe és csak ha a tanács hozzájárulna, akkor mozgósíthatná, illetve küldhetné csapatait Ausztriába. Mindez azonban, minden mástól eltekintve, néhány napot, esetleg hetet venne igénybe. Márpedig puccsok esetén az események, sőt orszá­gok és népek sorsa percek vagy órák kérdése. Olaszország tehát igyekezni fog Barthouval megértetni, hogy a három nagyhatalom, de különösen Olaszország és Franciaország együttműködése telje­sen elegendő biztosítéka Ausztria békéjé­nek és igyekezni fog a francia diplomá­ciát rábírni, hogy ezt a kérdést a kisán­tánt bevonásával ne bonyolítsák el. A ró­mai tárgyalásoknak különben pontos tárgyi alapjai is vannak. Ezek a tuniszi olaszok helyzetének és a líbiai ha­tár­­kiigazításnak a kérdései. Azonkívül fon­tos szerepet játszhatnak a római megbe­szélésben bizonyos anyagi természetű kérdések is. Mindkét állam szilárdan és nagy nehézségek között védi aranyvalu­táját. Az aranyvalutás országok blokkba készülnek tömörülni és ennek első lépése egy francia—olasz pénzügyi megegyezés volna. Az ilyen megegyezés a Urát min­denesetre erősen alátámasztaná. Vannak, akik ezen túlmenőleg egy francia—olasz érdekházasság tervét vetik föl, amelyben a vőlegény szerepét a francia tőke, a menyasszonyét pedig az olasz munkaerő játszaná. Bizonyos, hogy Olaszország a nagyszabású közmunkák folytán nagyon sok tőkét immobilizált és hogyha újabb hitelhez jutna, ezzel nemcsak pénzügyi politikája könnyebbülne meg, hanem újabb munkaalkalmak lehetősége nyilá Inék, amelyben a francia tőke is részesed- rhetnék. A német—olasz viszony enyhülésének ára A római tárgyalások eredményét ter­mészetesen befolyásolni fogja a Róma és Berlin közti atmoszféra. A két hatalom közti viszony a Dollfuss kancellár meg­gyilkolását követő idő óta mintha lassan javulni kezdene. A Németország politiká­jában fontos és aktuális Saar-kérdésben Olaszország nemcsak semlegességet, ha­nem jóindulatú barátságot tanúsít. En­nek megfelelően Aloisi báró, aki a nép­­szövetség által teremtett hármasszövetség élén áll, teljes erővel igyekszik a nép­szavazás előkészítésének kérdését a leg­­pártatlanabbul és a legtárgyilagosabb mó­don végrehajtani. A két diplomácia kö­zötti szálak más kérdésekben, így például a leszerelés kérdésében sem szakadtak meg. Ezek a szálak megerősödhetnek, sőt erős kötéllé sodródhatnak, amelyet még a két ország diplomáciája eredmé­nyesen fölhasználhat, föltéve, ha Német­ország véglegesen, nyíltan és egyszer­­s mindenkorra lemond Ausztria meghódí­tásáról. Ára 16 fillér

Next