Magyarság, 1934. november (15. évfolyam, 244-267. szám)

1934-11-11 / 251. szám

1934 november 11, vasárnap ММБДДМда A villamosalkalmazottak gyorsabb előmenetelt és jobb egyenruhát kérnek A villamosvasúti alkalmazottak küldött­sége memorandumot adott át a Beszkárt Igazgatóságának. A villamosalkalmazottak emlékiratukban felsorolják kéréseiket, kíván­ságaikat s azok mielőbbi teljesítésére hívják fel a Beszkárt vezetőségének figyelmét. A Beszkárt alkalmazottainak a fizetését na­gyobb mértékben szállították le, mint az állami tisztviselők illetményeit. Egyetlen fő­városi üzemben sem volt ilyen nagymérvű fizetéscsökkentés. Az előléptetések terén is nagy sérelmeik vannak. Régebben évenként kétszer voltak kinevezések, most pedig már évek óta szünetelnek az előléptetések. Kérik, hogy legalább az év végén léptessék elő a hosszabb ideje szolgáló alkalmazottakat. Pa­naszkodnak amiatt, hogy a szolgálat befeje­zése után hosszabb időt kell eltölteniök a szerelvények átadásával és az elszámolások­kal s ennek ellenértékét nem kapják meg. Kifogásolják az OTI gyógykezelési rendsze­rét, önálló betegbiztosítópénztár felállítását sürgetik. Két-három utazásra érvényes, névre szóló vasúti jegyek kiadását indítványozzák. A HÉV kedvezményes jegyek ügyét szintén revízió alá kell venni. Az ideiglenes alkal­mazottak megérdemelnék, hogy villamos­­szabadjegyet kaphassanak. Szükség van a túlórázás megfelelő díjazására. Kifogást emelnek a túl szigorú fegyelmi ítéletek ellen, •a pénzbüntetések mértékéne­k lényeges csök­kentését óhajtják. A Beszkárt-alkalmazottak elhelyezése céljából bérházakat kellene épí­teni. Helyesnek tartanák, ha a Beszkárt a nyugdíjalapból építési kölcsönöket folyósí­tana az alkalmazottak családi házépítési igé­nyeinek kielégítésére. A ruházati ellátás tekintetében is vannak kívánságaik. Az egyen­ruha viselési ideje fúlhosszú, a ruhaanyag pedig silány. A műhelyi munkások ruhaellá­tását is rendezni kell. A kocsivezetők bundát és falalpú filccsizmát kérnek. Végül azt java­solják, hogy a kalauzok sapkaszám viselését szüntessék meg, ehelyett olyan karszalagot, vagy sapkára tűzhető számokat rendszeresít­­senek, amelyet szolgálaton kívül az egyen­ruháról le lehet venni. Hasonló tartalmú memorandumot adtak be az autóbuszüzem és a HÉV-vasutak alkalmazottai is. Miért megy a környékre, mikor a Horthy Miklós út mentén, a Daróczi- és Hamzsabégi utak között kSzmitusi telkeket gyop p.«.. kedvező részletre lehet, r Magyar-olaszBankrt. ma a helyszínen — Szunyogh­i­ Ferenc előőadása a szent­mise uj felfogásáról. A Szent István Aka­démia I. osztálya pénteken d. u. 5 órakor fel­olvasó-ülést tartott, amelyen először elnökölt Pataky Arnold dr. prelátus, egyet, tanár, az I. osztály új elnöke, aki székfoglalójában meleg szavakkal emlékezett meg elődjeiről, néhai Székely Istvánról, Mihályfi Ákosról és az elnöki székben közvetlen elődjéről, Wol­kenberg Alajosról. Az elnöki székfoglaló után Szunyogh X. Ferenc vendég tartott előadást Igazságosság varjú szeretet cii­mel és ebben azt fejtegette, hogy a modern liturgikus­­mozgalom nagy érdeme, hogy tisztázta a szentmise lényegét. A régi felfogással szem­ben, amely elsősorban a megbántott igazsá­gosság kiengesztelését látta a misében, az újak a szeretet megnyilatkozását látják, amely az embernek az Istennel való egyesü­lésében áll. A nagy elismerésül fogadott elő­adásért Pataky Arnold dr. mondott köszöne­tet az előadónak. Wien - Hotel Imperial — Elhízott egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keserüvizkura hatalmasan előmozdítja a bélmüködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt.­­ Téli alsó­ruházat. Nádas, Deák Ferenc­ u. 23. HMA107Á. November 9-én, pénteken temették el Szabó Lajosné, született Waczula Karolina Az el­hunytban Szabó Lajos ny. miniszteri tanácsos, volt iparfelügyelő, az országos automobil szak­értői bizottság tagja, feleségét gyászolja. özvegy Miket Lajosné, született Accurti Hedvig, néhai zenggi gimnázium igazgató-tanár özvegye, november 6-án hosszú szenvedés után 75 éves korában Zágrábban elhunyt Lelki üd­véért 12-én, hétfőn reggel nyolc órakor az Egyetemi templomban engesztelő mise lesz be­mutatva. Jánossy Miklós MÁV műszaki tanácsos, nyír­egyházai osztálymérnök, 54-ik életévében Deb­recenben meghalt. Jessel Henrik ny. főszolgabíró 79 éves korá­ban Újvidéken meghalt. Bánffay József ny. ügyészségi irodatiszt, volt népfölkelő főhadnagy, Szombathelyen meghalt. Hámos József 69 éves zalaistvándi megye­­bizottság­i tag, malomtulajdonos, meghalt. Ötv egy Buday Andrásné 80-ik életévében meghalt A tokaji ajándékláda a közönség­nek aranyló nektárt, a termelőknek komoly segítséget visz A kis- és nagyláda megrendelésének tudnivalói kedden közöltük e­lőször, hogy az idei, sok természeti csapás következtében a Tokaj­­hegyalja világhírű termelői válságos és nehéz anyagi helyzetbe jutottak és most a termelő­kön való segítés céljából ízlésesen kiállított, házhoz szállított, kedvezményes ajándék­ládák rendelhetők karácsony előtt, valamint karácsonyra és újévre a Magyarság segítő­­akciója útján. Akár a saját céljára rendeli valaki ezeket a ládákat, akár ajándékképpen küldeti el most, vagy karácsonyra, hozzá­tartozóinak és barátainak, egyaránt kellemes meglepetést szerezhet magának és másoknak az ajándék­ládák megrendelésével. A ládák­ban a Tokajhegyalja legjobb­ borai jutnak el a Magyarság olvasóihoz, nemcsak a minő­ség legelsőrangú, hanem a kiállítás és cso­magolás is oly ízléses és elsőrangú lesz, hogy méltó alakban kapják kézhez olvasóink a tokaji ládákat. Első felhívásunk alapján már most nagy­számban rendelték meg olvasóink a tokaji ládákat. Az ízléses, fehér ládákban, szép és hangulatos csomagolásban, a postaköltséget és házhoz szállítást is magunkra vállalva, juttatjuk el olvasóinkhoz a Tokajhegyalja legnemesebb, illatos, erős, zamatos, aranyló óborait. A tokaji ajándék­ládák révén a világ legjobb bora, a borok királyai az igazi tokaji a legkedvezményesebb módon jut el olvasóink asztalára. Kétféle ajándékláda, kisebb és nagyobb rendelhető: 1. A kisebb láda tartalma: egy liter fur­mint, két egyliteres üveg ó-szamorodni és egy liter édes ó-szamorodni. Ara szép ládá­ban, ízléses csomagolásban, vidéken is díj­talanul házhoz szállítva 9 pengő. 2. A nagyobb láda tartalma: egy liter ó-szamorodnii, egy liter édes ó-szamorodni, kettő palack félliteres háromputtonos aszú és kettő palack félliteres ötputtonos aszú. Ara szép ládákban, ízléses csomagolásban, vidéken is díjtalanul házhoz szállítva 18 pengő. A ládákat a szállítás torlódásának elkerü­lése céljából már most meg kell rendelni, még akkor is, ha a ládák csak a megadott időpontban, például csak december 23-án szállítandók. A pénzt egyidejűen be lehet küldeni, de történhet a rendelés a szállítás­kor való utánvételezés mellett is. A rendelé­sek a következő címre küldendők: a Magyar­ság Utazási Osztálya (IV., Eskü­ ut 6.). M­egjelent ̋?,у«я árjegyzékünk, гт számos, legmodernebb kapcsolási vázlattal, str­­íi­talanul küldj­ük!­­« рашбгNoаипШУШе!@!§@п! ВАНТА SS TÁRSA Podmaniczky u. 39. Fióküzlet: Rákóczi út 30 (Nagydiófa u. sarok) — Negyvenéves papi jubileum. Vargha Emil ozori (cseh megszállás alatti) evangéli­kus lelkészt nagy szeretettel ünnepelték lel­kész­ működésének 40-ik évfordulója alkal­mából. Az ünnepi beszédet az ünnepelt agg lelkész fia, Vargha Sándor rozsnyói evangé­likus lelkész mondotta. — Kivégezték a pellérdi rablógyilkost. Pécsről jelentik: Bodnár Györgyöt, a pellárdi rablógyilkost, szombaton reggel hét órakor kivégezték a törvényszéki fogyház udvarán a hatóságok és a sajtó képviselői, valamint százfőnyi közönség előtt Vargha Károly dr. ügyészségi alelnök hét óra előtt két perccel parancsot adott az elítélt elővezetésére, aki Várkonyi János dr. fogházlelkész kíséreté­ben szuronyos fogházőrök között nyugodtan lépett a kivégzés színhelyére. Vargha Károly felkérésére Bókay Béla dr. törvényszéki bíró kihirdette az Ítéletet, majd az ügyészség kép­viselője felszólította Bogár János Ítéletvégre­hajtót az ítélet végrehajtására. Az Ítéletvégre­hajtó és két segédje­­hét óra négy perckor végrehajtotta a kivégzést. Entz Béla dr. egye­temi tanár és Jüngling Kálmán dr. törvény­­széki orvosszakértő 7 óra 15 perckor állapí­tották meg a halált.­­ Elítélték a macedón forradalmár ve­zér megszöktetett. Szófiából jelentik. A burgaszi kerületi bíróság szombaton dél­után hozta meg ítéletét, Mihajlov Iván és feleségének megszöktetői ellen. Tose­ff szá­zadost négyévi, Bardaroff orvost háromévi börtönre ítélték. A harmadik vádlottat, egy altisztet, akinek szolgálati lakásán Mihaj­lov a határátlépés előtt az éjszakát töltötte, felmentették.«'«'0' - ■%. * ^ Férfikalap­pa­vitás és tisztítás — Medikus-teák. Az Orvostanhallgatók Segítő és Önképző Egyesülete ez évben november 17-én szombaton és december 7-én pénteken fél 9 órai kezdettel rendezi a Pannonia-szálló ösz­­szes termeiben a múltban is oly nagysikerű zártkörű teaestélyeit. A két jótékonycélú es­télyt lelkes munkával készíti elő ifj. Huzel­,a Tivadar és Mutschenbacher Gábor főrendezők vezetésével a harminc főnyi rendezőbizottság, mely mögött a budapesti orvostársadalom színe­­java áll. Érdeklődőknek szives felvilágosítással szolgál a teák rendezőbizottsága. Üllői­ ut 26. I. em. (Tel. 31-2-78). — Az újvidéki utcanevek elszerbesitése. A szép Újvidék sokféleképpen szenvedi r. megszállók vasigáját. Miután már több fő­utcát elneveztek Petár, Sándor tb. királyuk­ról, Barthouró­l, most már a régi magyar ne­veket is teljesen átcserélték. A Báthori-utcá­­ból Milos Dimitrijevics, Tóth Kálmán-utcá­­ból Dosztojevszky, Kinizsiiből Puskin, Arany Jánosból Turgenyev-utcák lettek. Veternicska lett a Vörösmarty, Bitlijszka a Deák Ferenc, Lastina a Kölcsey, Goliubia-uttca a Petőfi Sándor-utca... De minek is folytassuk! VIRÁNYI, Ferenciek-terv 3- szám 1. Saját üzemben gon­dosan, szépen és itt készül. — Vidéki ren­delések utánvéttel 4% f­é­y 'V'-- , v. тдШкмп A csurgói református Csokonai Vitéz Mihály reálgimnázium diákszövetsége november 13-án kedden este 8 órakor a Posch-vendéglőben (Buda­pest, V., József­ tér 1.) tartja rendes havi össze­jövetelét, amelyet 7 órakor választmányi ülés előz meg. Vacsora után tánc. A debreceni kollégiumi diákszövetség budapesti fiókegyesületének tagjai minden második hónap keddi napján, e hóban 13-án este 8 órakor Buda­pesten a Коvacsevics-étteremben (VIII., Rákóczi út 29. Rókus-kórház mellett) barátságos össze­jövetelt tartanak, mikor is Benedek Sándort 80-ik születésnapja alkalmából ünnepükt. Egyet akarunk pi . II .............. Forgalmas! Ennek csak egy útja van, olcsón venni, hogy olcsón adhassuk. Télkabát selyem kiállítással Lengyelbuenia opposura gailéi’ D­ivatöllöny amerikai fazon Mérték után a legdivatosabb angol, valamint a legmagasabb színvonalú ízléssel összeválogatott hazai szövetekből, elsőrendű szabászainkkal dolgoztatunk. Kellék-bélések elsőrangúak. Kor­szerű Igen olcsó áron 20 penge havi mi’iten­wig szolgáljuk ki vevőinket törjesztésre. KEREKES ÉS VAJMA [1в­м-мшйли. stugaat i.TM a.b-c...e.‘­ 19 I 1 Tengeri csata, 1 Lóverseny és 1 Északsarki expedíció gyönyörű 6 színnyo­mású kivitelben, 16 drb négyszínű játék­­kővel, 1 dobókocká­val és 3 játék utasí­tással, a három teljes társasjáték összesen kapható. Kizárólag az I. emeleti 20 filléres osztályon (Lotz-terem) Párisi Hagy áruház Kis tündérek... ajándékok sokszor szerepelnek a népregékben. De valameny­­nyire rácáfol a Tündérujjak az ő igazi ajándé­kaival. Tíz év — tíz meglepő ajándék jelzi a szép magyar kézimunkatíjság életútját. Most itt van a tizenegyedik év megnyitója: egy gyönyörű tuti­­függöny (150X260 cm.), kockás mintázatú, virá­gos motívumai, nemes elefántcsontszín anyaga csupa szinöröm. ,,Mindenki nyomban megkapja“, ■— ez a Tündérujjak jelszava —, aki 14.40 P-veli egész évre előfizet a népszerű kézimunkaujságra. Budapest, Szervita-tér 3. De hozzájár a teljes, kihímzéshez szükséges selyemfényű MEZ himző­­fonal is, úgy, hogy karácsonyra mindenki köny­­nyen elkészítheti a gyönyörű függönyt. Kérjen ingyen mutatványszámot. — Az ausztráliai távrepü­lők távirati elismerése a Philips-rádióh­oz. Értesülésünk szerint az ausztráliai távrepülés második helyezettje, az I/fper-gép vezetője, Melbournbe érkezte után a következő táviratot küldte a sydneyi Philips Radio igazgatóságának: „Jókívánságaikat köszön­jük. Örömmel tudatjuk, hogy a VR 5 jelzésű, rádióberendezésünk várakozásunknak megfele­lően, kitűnően működött. Parmentier." De nem­csak speciális repülőgép-felvevőkkel, hanem a remek Philips Junior készülék rövidhullámú sáv­­ján is lehet a tengerentúlt fogni. GYÓGY­ BOROTVA SZAPPAN egy évig tart, ha naponta borotvál­kozik! Kezelése tiszta, higiénikus! Minden szaküzletben kapható! — Missziós egyesületi közgyűlés. Az afrikai missziókat segélyező Kláver Szent Péter Társulat november 14-én, szerdán este hat órakor tartja közgyűlését a Horánszky­­utca 20. szám alatti Kongregációs Otthon nagytermében. A közgyűlésen Czapik Gyula dr. apát-kanonok, özvegy Pálffy Béláné grófné és Szabó Ferenc mondáinak beszédet, míg az ünnepi beszédet P. Bangha Béla S. J. tartja. — A budapest—esztergomi személyhajó­járatok megszüntetése. A Folyam- és Tenger­­hajózási R.-T. a budapest—esztergomi személy­­hajójáratokat ez évben akként szünteti meg, hogy az utolsó menet Budapestről Esztergomba no­vember 15-én, Esztergomból Budapestre pedig november 16-án lesz. Gyomor- és bélbántalmak, hasüregbeli vérpangás, izgékonyság, migrén, kimerült­ség, szédülés, szívszorulás, rémes álmok, ijedősség, általános rosszullét,­­ тцпка­­képesség csökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek, ha a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserű­vizet iszik. Az emésztőszervi bajok orvosprofesszorai álta­lánosan dicsérik a Ferenc József víz enyhe és megbízható hatását s azt gyakorlatukban sűrűn rendelik. — Kocsonya-kiállítás. A Magyar Szakácsok Köre november 25-én és 26-án, vasárnap­ és hétfőn tartja meg III. kocsonya- és szendvics­­kiállítását a pesti Vigadó termeiben, amelyen egyidejűleg bemutatásra kerülnek a nemrégi­ben Frankfurtban megtartott nemzetközi, sza­­kácsmű­vészeti kiállításon I. díjat nyert tájak is. Újszerű terv is felmerült e kiállítással kap­csolatban, még pedig az, hogy megszerettessék az ínyencségeket kedvelő nagyközönséggel a kocsonyák számtalan válfaját és ezért elkészí­tik szakácsaink a legraffináltabb ízlésnek is megfelelő rák-, hal-, teknőc-, vad-, hús-, és szár­nyas- stb. kocsonyákat, nemkülönben a­­ gyü­­mölcskocsonyákat is. Ezenfelül bemutatásra kerülnek a legújabb és legkülönfélébb szend­vicskreációk is.

Next