Magyarság, 1934. december (15. évfolyam, 268-291. szám)
1934-12-01 / 268. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK! félévre 24 pengő, negyedévre 12 pengő, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILI- VASÁRNAP 82 FUJ. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS. VASARNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FŐMUNKATÁRSI PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL VL KERÜLET. ARADI UTCAI SZÁM. TELEFON) *278—88 SZ. (25 MEZ.I.ÉKAIJOMÁS). LEVÉIUM. BUDAPEST 42. POSTAFIÓK 128. UTAZÁSI OSZTÁLY) IV. KER. ESKÜ-UT 4. TELEFON) *88 44. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28900. BUDAPEST, 1934 DECEMBER 1. SZOMBAT XV. ÉVFOLYAM, 268. (4111.) SZÁM A Barhidák példája írta: Pethő Sándor Mit akarhat várjon Délszlávia és a kisántánt ellenünk azzal a diplomáciai kalanddal vagy betöréssel, amely a botrányok iszapjába akarja meríteni a világ figyelmét és amellyel tönkre szeretné tenni a magyar nemzet becsületét? Késleltetni, vagy végképp elgáncsolni talán az olasz—francia megértésnek reájuk oly kedvezőtlen eshetőségeit? Kompromittálni a magyar revíziós mozgalmat? Keresni egy preventív háborúhoz az ürügyet? Vagy egyszerűen ijedelmet és megrökönyödést kelteni a béke után eredő európai közvéleményben? Megzsarolni Franciaországot, amely mostkezd éledezni egy ostoba politika baljós következményeinek fojtogatásaiból? A német planétának viharzó lobogásához akarják kötni a maguk bolygó életét? Új gazdanövényt keres talán a parazita, hogy új életnedveket kölcsönözzön sorvadó létéhez? Kilépni a népszövetségből, ha netán ott nem találnák meg „igazságuknak“ elismerését és szabadkezet biztosítani maguknak Magyarország leterítéséhez? Döntésre érlelni a világkrízist, amelynek elbírhatatlan nyomása alatt az emberek lassanként félőrültekké válnak? A meglevő szövetségi rendszer haldoklása ellen akarnak segíteni ilyen drasztikus befecskendezésekkel, mert ennek a szövetségnek agóniája az ő hatalmi virágzásuknak is végét jelentené? Leszerelni idegileg Magyarországot Károlyi Mihály forradalmának gyalázatos lelkiségére, hogy zsebrevágjon minden rúgást és moccanni se merjen a maga történelmi hivatása irányában? Felosztani Magyarországot mégegyszer, mert a megmaradt országrész is állandó izgató eleme az ő életüknek? Vagy olyan defetizmus mocsarába szorítani a magyarságot, amely további évtizedekig biztosítaná őket zsákmányuknak élvezetében? Ez a diplomáciai rajtaütés esetleg azt a célt is szolgálhatná, hogy a tényállapot alapjatt egy harmincéves Treuga Dei jöjjön létre Európa gazdasági züllésének orvoslásához? Ki tudná számontartani ennek a pokoli összeesküvésnek összes szálait, vonatkozásait és csomópontjait? Ki tudná kifürkészni terveik és eszközeik sokaságát és sokféleségét? Bizonyos csak az: nekünk engednünk nem szabad. Nem engedhetünk sem a diplomáciai ármánykodásnak, sem az esetleges í ?v veres fenyegetődzéseknek. Egy nemzetnek mindent szabad, sőt gyakran mindent kell kockáztatnia, mihelyt becsületét és presztízsét akarják szétmarcangolni. Nem lehet visszavonulni a magunk fagyos vackába, ha puskaporos hordókat hajigálnak is át a trianoni határon. Vannak dolgok, amelyekben egy nemzet sohasem hátrálhat. Vannak esetek, amikor a nyárspolgári politika falmenti bölcsessége a legrosszabb tanácsadó. Vannak a históriának olyan fordulatai, amikor a nemzet csupán atavisztikus természeti ösztöneinek engedelmeskedhetik, mert az, benne Isten gondolata, hogy önérzete, méltósága és dekóruma többet számítson, mint puszta tengődésének, élettani alkalmazkodásának törvénye. Néha a rosszat kell választanunk, vagy a rosszra kell előkészülnünk, hogy a legnagyobb rossztól megmenekülhessünk. Tudjuk és érezzük, hogy nem vagyunk készen történelmünk legnagyobb feladatára. Hogy sokat hibáztunk és mulasztottunk e feladatunkhoz való szentséges viszonyunkban. Társadalmunk gazdasági tagozódása egészségtelen, tele a krízis elemeivel. Társadalmunk ma sem egységesen és organikusan érzi nemzetünk élettani problémáinak kötelességét. Százszor és százszor utaltunk rá és keseregtünk rajta, hogy a magyarság lelkületében együtt futja a halálgaloppot a szociális kérdés és a nemzeti kötelességérzet, sokszor egymást keresztezve és egymás hatásait lerontva. A politikai nemzet és a népi gondolat közé ékelődő szakadékok még mindig áthidalatlanok. A reformpolitika mellőzhetetlen szükségletei akkor égtek a körmünkre, amikor esetleg minden energiánkat nemzetünk állami egyéniségének és történelmi gondolatának fenntartására kell felhasználnunk. És mégis helyt kell állanunk az utóbbiért, ha az akció időpontját nem is mi választjuk meg, hanem a külső viszonyok és körülmények. Lehet, hogy minden szándékunk és jóakaratunk ellenére akkor sodródunk ismeretlen állomások felé, amikor az ész hűvös realizmusa azt tanácsolná, hogy csendben maradjunk és mindent elviseljünk. De ismételjük: a körülmények hatalma sokszor erőfísébb az egyének és néhafélék akaratánál. , olyan alternatívák előtt állunk, mint mikor a Rómával való végső mérkőzés esélyére és időpontjára nézve különböző és egymással homlokegyenest ellenkező pártfelfogások birkóztak egymással a karthagói szenátusban. És most idézzük Mommsen könyvéből a karthagóiak tépelődésére vonatkozó sorokat, amelyeknek a mi helyzetünkre kicsendülő értelmét nem kell külön hangsúlyoznunk a magyar közvélemény előtt: „Midőn egy gyöngébb állam egy bizonyos, de idejére nézve meghatározatlan élet-halálharcnak áll küszöbén, azon eszélyesebb, határozottabb, odaadóbb férfiak, kik az elkerülhetetlen küzdelemre készülni, azt a kedvező pillanatban megkezdeni s a politikai védelmi helyzetet megfelelő előzetes intézkedések által fedezni szeretnék: mindenütt akadályra fognak találni a pénz imádóinak, az elaggottaknak, a gondolkozni nem tudóknak ama renyhe és gyáva tömegében, kiknek egyetlen vágyuk időt nyerni, hogy békében, élhessenek és halhassanak meg ... Róma hadüzenetének Damokles-kardja szüntelenül Karthago feje fölött függ ... Lehettek ott is feles számmal, kik kétségbeesve hazájuk jobb jövője felett, kivándorlást tanácsoltak az Atlanszi-testger szigeteire. — és ki gáncsolhatta volna őket ? De nemes székéinek elfordulnak a gondolattól: magukat megmenteni anélkül, hogy nemzetüket megmenthetnék. És nagy lelkek előjoga, hogy lelkesedést tudnak meríteni abból, ami felett a jók tömege kétségbeesik. A feltételek elfogadtattak úgy, amint Róma azokat megszabta. A karthagóiakra nézve nem maradt hátra egyéb, mint meghajolni s az uj gyűlöletet a régivel párosítván, azt, egy lábbal taposott nemzet utolsó kincsét, szorgalmasan gyűjteni és vele takarékosan bánni... A haza megmentésére szükséges eszközöket úgy kellett előteremteni, hogy se a rómaiak, se saját római érzelmű kormányok észre se vegyék ... És ekkor jöttek a Barkidák, Hamiskar, Hasdrubal és Haníbal, kiknél nagyszerűbben ember soha meg nem vívta a maga harcát a végzet ellen.“ Vájjon maradhat-e számunkra más lehetőség, más irány és más kötelesség, mint aminőt ezek a csodálatos Barkidák tanúsítottak, hogy elhárítsák, vagy késleltessék a nemzethalált? Mi természetesen ezt a magyar Barkida-kötelességet nem a fegyvercsörtetésre és nem ellenségeink provokálására értjük, hanem a magyarság lelki felajzottságának, a szellemi ébrenlétnek és az erkölcsi felkészültségnek megszervezésére, amelytől függ ma nemzeti becsületünk és holnap egész nemzeti jövendőnk. Anglia mérsékletre inti a kisántantot és el akarja kerülni az újabb nemzetközi bonyodalmakat Londonból jelentik. Az angol kormány — beavatott körök értesülése szerint — mérsékletre intette Szerbiát a marseillei királygyilkosság ügyében. Macdonald miniszterelnök pénteken délelőtt felkereste a Buckingham-palotában a szerb régenstanács elnökét, Pál királyi herceget és több mint egy óra hosszat tanácskozott vele a Genfben átnyújtott szerb panaszirat ügyében. Hivatalos jelentést erről a megbeszélésről természetesen nem adtak ki, beavatott körökben azonban kétségtelennek tartják, hogy Macdonald mérsékletet tanácsolt Pál hercegnek és felkérte őt, ó hasson oda a szerb kormánynál, hogy ne élezze ki a nemzetközi helyzetet most, amikor az egész nemzetközi politikában örvendetes enyhülésjelei mutatkoznak. Belgrádból jelentik. A szerb minisztertanács csütörtök óta úgyszólván регщапепciában ülésezik. Jeftics külügyminiszter többórás expozéban számolt be minisztertársainak a genfi eseményekről és a nemzetközi helyzetről, különösen pedig arról a hatásról, amelyet a szerb panasziral átnyújtása a genfi delegációk körében tett. Az expozéról semmi sem szivárgott ki s a kétnapos minisztertanácsról kiadott péntek esti kommüniké csak annyit mond, hogy a minisztertanács jóváhagyóan tudomásul vette Jeszics jelentését és megköszönte neki a szerb ügy érdekében kifejtett fáradozásait. Jeszics egyébként csak vasárnap utazik vissza Genfbe, mert meg akarja várni Pál régensherceget, aki szombaton este érkezik vissza Londonból. A szerb politikai közvélemény rendkívül nagy érdeklődéssel, várja Pál hercegsérkezését, ■mert tisztában van azzal,, hogy a régenehercegnek Londonban folytatott tanácskozásai döntő kihatással lesznek a marseillei ügyben teendő további szerb lépésekre. Jövő hét péntekjén foglalkozik érdemben a délszláv panasszal a népszövetség tanácsa Párisból jelentik. A Temps genfi tudósítója jelenti: A saarvidéki kérdéssel foglalkozó hármasbizottság szerdán délelőtt juttatja el jelentését a népszövetséghez. Szerdán délelőtt a tanács Benes elnöklésével zárt ülést tart, amelyen megállapodnak a végleges munkarendben. A tanács Jeszics délszláv külügyminiszter és Eckhardt Tibor dr. magyar megbízott jelenlétében átvizsgálja a délszláv panaszt. Titulescu nem tagja ugyan a tanácsnak, de szintén jelen lesz. A tanács azután nlyilt ülésen tüstént hozzálát a Saar-kérdés vitájához. Genfben remélik, hogy ez a vita csütörtökön este befejeződik és pénteken megkezdhetik a marseillei ügy tárgyalását Vas-concelles elnöklésével. A tanács először Jeszics délszláv külügyminisztert, majd Benes cseh és Titulescu román külügyminisztert, végül Eckhardt magyar megbízottat fogja meghallgatni. Általános nézet szerint előadót küldenek ki, aki jelentését a január 10-iki tanácsülésen fogja előterjeszteni." A szerb emlékirat csak a szerb vádak alaptalanságát bizonyítja Rómából jelentik." A Corriere della Sera hosszú vezércikkében azt írja, hogy az emlékirat indítékai közt nem utolsó sorban az a tény is szerepet játszott, hogy a délszláv kormányzótanács és a katonai csoport között éles ellentétek állanak fenn. A délszláv kormány, hogy bebizonyítsa erélyességét és ezzel elejét vehesse a katonai uralom visszaállítására irányuló törekvéseknek, kénytelen volt az ismert erélyes lépést megtenni Genfben Magyarország ellen, már csak azért is, hogy saját felelőssége helyett Magyarországot állítsa a kérdés előterébe. A cikk megállapítja, hogy a délszláv emlékirat ágyú- lövése túlságosan rövid volt és nem az ellenség, hanem főképp saját oldalán tett kárt. Az emlékirat egyrészt részleges, mert egyetlen kiszemelt állam iránt irányul, másrészt általános, mert állításai és bizonyítékai csak általánosságban mozognak. A lap megállapítása szerint az egész emlékirat csak arra jó, hogy ráterelje a világ figyelmét az egyetlen fontos mozzanatra, a nemzetközi terrorizmus elleni egyesült intézkedésekre. A Tribuna vezércikke megállapítja, hogy a délszláv emlékirat csak az első délszláv jegyzék vádjainak tarthatatlanságát bizonyította be. Mind a kettő annak a politikai mesterkedésnek volt következménye, amelyet Délszlávia már közvetlenül, a marseillei merénylet után Magyarország ellen irányított. Ami a merényletért való felelősséget illeti, maga a francia rendőrség is beismerte, hogy a merényletet közvetlen előkészületek útján szervezték meg és ezért tulajdonképpen csak a szervezkedésről lehet beszélni, amelyet az utolsó állomáson, Franciaországban végeztek el a gyilkosság előkészítői. A nemzetközi terrorizmus ekeit kell megszüntetni Szófiából jelentik. A Mir cikke fejtegeti a nemzetközi terrorizmus ellen megkötendő egyezmény valószínű következményeit. Az egyezmény — mondja a lap — nem tudja majd megszüntetni a nemzetközi terrorizmust, ha nem kapcsolja ki azokat az okokat, amelyek a múltban és a jelenben a terrorista cselekményekre vezetnek, mert ezeknek megvan a maguk helyi vagy nemzetközi oka. Ha azt akarjuk, hogy a terrorizmus elleni küzdelemnek eredménye legyen, ki kell küszöbölni a nemzetközi terrorizmus okait. Ez az eljárás áldozatokat követel minden államtól, de azokat a közös nagy cél érdekében meg kell hozni. " fillér ii*