Magyarság, 1935. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1935-01-27 / 23. szám
1985 Január 27, vasárnap WICTIBSIS lottam tőle valakiről gyűlöletes véleményt. Egyszer egy nagy ellenségéről volt szó. Arra 8. haragodon!. — A keresztényi erkölcsnek — mondotta — legszebb volnása a megbocsátás, én senkire sem haragszom. II. Vilmos és a budapesti tíz szobor Székely, az elhunyt régi politikai újságíró jegyezte fel: — II. Vilmos német császár látogatását már vártuk az 1890. esztendőben. Reméltük ugyanis,, hogy II. Vilmos is eljön hozzánk a millenáris kiállítás megtekintésére. Azonban csak a következő évben teljesült végre a magyar nemzet abbeli vágya, hogy vendégül lássa a szárazföldi Európa leghatalmasabb uralkodóját. A vendégszerető magyar nemzet históriai arányú fogadtatást rendezett a német uralkodónak, kiben nemcsak a hármasszövetség élő oszlopát, hanem — miért, miért nem? — a magyarság barátját is látta. — A látogatás alkalmával a magyar király egész udvarával Budapestre jött és Vilmos császár szövetségesének budavári palotájában szállott meg. Nagy ünnepségeket és fényes lakomákat rendeztek a koronás vendég tiszteletére a budavári palotában s báró Bánffy Dezső megelégedéssel konstatálhatta a nemzet és király érzelmi azonosságát a német császár látogatása tekintetében. És amikor Hohenzollern Vilmos a tiszteletére adott diszebéden felköszöntőt mondott a magyar nemzetre, mely a nemzet dicső múltjának és a história által igazolt lotvagias jellemének volt apoleozisa, az egész országon erőt vett valami csodálatos láz. Minden magyar lelkében hatalmas visszhangra találtak a császáraiakról elhangzott éloge-ok, amelyekhez hasonlókat évszázadok óta nem hallott a magyar nép külföldi uralkodótól. — Abban az időben elég sűrűn látogattam el báró Bánffy miniszterelnökhöz e néhány nappal a nagy feltűnést keltett teszt elhangzása után is felkerestem őt. — Beszélgetésünk folyamán szóbahoztam előtte II. Vilmos nagyszerű felköszöntőjét és kifejezést adtam abbeli nézetemnek, hogy ezer pohárköszöntő még azokat a magyarokat is meg fogja győzni a német szövetség értékéről, akik eddig ellenzői voltak. — Igen, — felette rezignáltam Bánffy Dezső — a beszéd így is nagyon szép volt, de hátha ismerné az eredeti szöveget... Az eredeti és el nem mondott szövegugyanis még sokkal bensőségesebb és tüzesebb hangon emlékezett meg a magyar nemzet történelmi jelentőségéről és népünk kiváló tulajdonságairól, mint az a hivatalosan közzétett beszéd. Majd hozzátette Bánffy: „Felséges urunkat nagyon elkedvetlenítette a budavári beszéd és érzelmeinek a következő súlyos szavakkal adott kifejezést: „Er kam nach Budapest um mir das Herz der Nation zu stehlen". — Bánffy Dezső el akarván oszlatni I. Ferenc József aggályait, azzal az ötlettel állott elő, hogy a német császár beszédének ellensúlyozására és a magyar nemzet királyhű érzelmeinek megerősítése céljából ajándékozza meg a király Budapest székesfővárosát tíz szoborral, amelyek mindegyike nemzeti történelmünk egy kiváló alakját fogja megörökíteni. A királynak nagyon tetszett báró Bánffy Dezső ötlete s Budapest terein nemsokára felállították a tiz szobrot. A zsidó vagyonok tartóssága Eötvös Károlynak volt kedves mondása, hogy a zsidó nagy vagyon legfeljebb négy generáción át tart. Az ős még koldusszegényen ereszkedik le Galícia, Mármaros hegyei közül s valahol Szabolcsban, Szatmárban kocsmáros, szatócs. A fiú már Budapesten bankár. Az unoka már báró és a dédunoka már a Jockey Club tagja, mint versenyistálló-tulajdonos urizálja tönkre magát. Az Eötvös mondása nem örökérvényű szabály, rácáfolt erre egy-két család (a Rothschildokat ide sem számítjuk, mert az már nem is család, hanem dinasztia, uralkodóház); a legtöbb nagy zsidó pénzfamilia története azonban igazat ad Eötvösnek. Így történt ez a Wahrmanoknál, Popperéknél — a Felvidék fakirályainál, akiknek szegény utóda a Jeritza Mária férje, a Königswartereknél s sok ma is szereplő, ezért tapintatlanság nélkül néven nem nevezhető famíliánál. A XVodianer báró elpusztíthatatlan vagyona magyar főúri családok tulajdonába ment ált a lányok révén, a híres zsidó Koppéli-vagyon pedig keresztény főúri vagyon lett. Az öreg Königswarler Móric pláne kikötötte, hogy fia — Herman — ha keresztény nőt venne el feleségül, legyen köteles egymillió forintot adni zsidó hitközségi célokra . Herman le is tette a milliót, amikor elvette a gyönyörű Blaskovich Melaniet, hogy azután mégis — elváljon tőle. Kossuth Lajos Tivadar tragédiája ... 1914 május 25... Pirkadt már, ami-kor Jakab Sándor, a Kossuth Ferenc titkára lecsukatta a Gresham-palota kapuit. Orvosok, rokonok suhantak csak ki vagy be a kapun, amelyen idegen embert nem eresztettek be, kiváltképpen újságírót nem. Kossuth Ferenc meghalt, de miért záratták le a kaput, miért futkosnak a meghívottak olyan rejtelmes arccal, mit titkolnak itt? ... Lassanként derültek csak ki a szomorú haláleset eltitkolandó, kellemetlen mellékkörülményei. .. kis hagyatékon összeveszett a család — Kossuth Ferenc közeli rokonai és az özvegye atyafisága. Az özvegy súlyos beteg lett... akkor öngyilkossági kísérletről is suttogtak__ Kossuth Lajos Tivadar pedig, a Ferenc öccse, aki bátyja betegágyához érkezett pár napja Olaszországból, indulatosan, fellháborodva pakolt és költözött el nyomban a Gresham-palotából szállodába... Csúnya jelenetek játszódhattak le ott bent, a halottas lakás zárt ajtói mögött... Egy újságíró azonban beszélt Kossuth Lajos Tivadarral, aki annak a percnek ideges, fülkorbácsolt hangulatában nem tudott magán uralkodni: őszinte volt, olyan őszinte, amilyen semmiesetre sem lett volna, ha egy kicsit kifújhatta volna magát, ha egy kicsit magáshoz tudott volna férni attól a sok keserű, háborgó, utálkozó fodulatosságtól, ami akkor reátört. Lajos Tivadar volt a keményebb, temperamentusabb, határozottabb, — hogy úgy mondjuk: a Kossuthabb Kossuth• Bátyja, Ferenc jött haza atyjuk halála után apostolnak, pedig ő volt a világpolgáribb, a kevésbé Kossuth — és Lajos Tivadar volt, — aki pedig haláláig megmaradt külföldinek — a szónokabb, a temperamentumosabb, az engesztelhetetlenebb és a magyarabb. — Felháborító, ami itt, szegény bátyám halálos ágya körül történik — tört ki akkor belőle. Alig hunyta be a szemét, összemarakodtak, komédiákat rendeztek még alig kihűlt teteme mellett... Azután rám rohantak képviselőivel s azon veszekedtek, hogy kié legyen a temetés dicsősége? Most meg egy azt kiabálta, hogy megveri Hieronymit, a kereskedelmi minisztert, ha meg mer jelenni a bátyám temetésén, aki elődje volt a kereskedelmi székben... — Megfogadtuk atyámnak, hogy sohasem nősülünk meg s hogy halálai után nem térünk haza. Bátyám megnősült másodszor is és hazajött... Hogy kértem, ne menjen haza ... Dicstelen szerep a szobor fiának szerepe. Tudtam, hogy szét fogják szedni azok, akik az apám holttestéből éltek, azt mérték ki mindennap fontszámra. Kiárusították Ferencet is és most a holttestét is ki akarják mérni... — Nem, én többet nem térek vissza ebbe az országba... Sem élve, sem halva. Végrendeletem csak egy mondat lesz: ha meghalok, égessenek el és még a poraimat se hozzák haza... Az újságíró ízlése és tapintata akkor nem írhatta meg ennyire ridegen és kegyetlenül a felindult ember kitöréseit. Kossuth Lajos Tivadar, aki sohasem nősült meg, belehalt abba, hogy egyik nemzetének — az olasznak «*] hadseregében két természetes fia ház colt másik nemzetének — a magyarnak — fiaival. Megcsinálta-e azt a végrendeletet, arról nem tudunk, ellenben tény az, hogy hazahozták holttetemét annak a boldogtalan embernek, aki élete utolsó éveiben lelkibeteg, magáha roskadt, emberkerülő lett s akit csak utolsó olasz barátai — a Fratelli Faltrinelliék — tapintatos gavallériája mentett meg a nyomortól. Hogyan kapott Burgyán kölcsönt? Burgyán Aladár szepes megyei honatya a koalíció alatt sem Budapesten, sem szőkébb hazájában nem tudott kölcsönt kapni, amiért is újságíró barátai azt a hírt lanszírozták a budapesti lapokban, hogy már Burgyánt legközelebb kinevezik államtitkárnak a kultuszminisztériumban. Ennek az ügyeskedésnek megvolt a kellő hatása, mert a hír közzétételét követő napon a lőcsei takarékpénztár táviratilag felajánlotta a Burgyán által nemrég két, de az intézet által visszautasított kölcsön dupláját. Nagy urak nem ismerik a pénz értékét Nagy urak nem ismerik a pénz értékét. Csak közvetve tudják, hogy mit jelent az öt pengő vagy száz pengő. Azt tudják, hogy mennyi a búza ára, a tó ára, a föld ára, de hogy milyen életre telik polgárembernek öt vagy száz pengőből, hogy nyomorgást vagy bőséget jelent-e az — honnan tudnák azt azok az urak, akiknek soha sincs dolguk a pengővel fillér korában, akik csak hallják, olvassák, hogy hiányozhatik a vacsorára való és akiknél a pénztelenség azt jelenti, ha nem tarthatnak még egy autót, le kell mondani még egy vadászterületről vagy deficites volt a birtok és szükség van 100.000 pengőre! Hogy mennyire így van ez, ime egy-két példa bizonyítja. Amikor a régivilágban Esterházy Pál gróf nagyon eladósodott, megfogadta, hogy takarékosan fog élni és csak k öt korona borravalót adott a debreceni pincérnek. — Fösvény vagyok, mint egy cívis, ■—* mondta és dehogy is tudta, hogy a debreceni cívis ugyanakkor tiz fillér borravalót adott, ha gavallérságban nagyon megerőltette magát. Károlyi Mihályhoz pedig beállított egy volt főispánjának özvegye és kérte, hogy segítse meg — üzletet akar nyitna. — Károlyi elérzékenyülten nyúlt a tárcájához és átadott egy huszkoronást. Amikor titkárja rosszalólag nézett rá, ijedten fordult hozzá: — Kevés lesz? — és átnyújtott — tíz darab ezerkoronást. Hogyan tudta volna akkor, boldog békeidőben Károlyi, hogy milyen hosszú az út a huszkoronásitó! — a tízezer koronáig ... Jellemzőbb az öreg Albrecht főherceg esete. Albrecht nagyon szerette leányát, aki később tűzhalál áldozata lett A leány egyik születésnapjára fejedelmi meglepetést szánt hát. Gyönyörű briliánsokkal, drágakövekkel díszített színarany ékszertartót készíttetett számára és abba tétetett egy ötforintost. Azt hitte, hogy ennél nagylelkűbb ajándékot nem adhatott volna leányának. 35 Ferenc József a Redl-ügy után kifizette titokban a vezérkari tisztek adósságát Egy sokat szereplő úr, aki valamikor vezérkari tiszt volt, beszélte el a következő érdekes történetet: — 1913-ban egy napon beállított hozzám egy vezérkari tiszt barátom, aki nyilván azért utazott Bécsből le, hogy végiglátogassa a Budapesten szolgáló vezérkari tiszteket. Hosszasan mentegetődzött, hogy olyan körülményeim után fog érdeklődni, amihez neki semmi köze és biztosított arról, hogy most nem hivatalos minőségben keresett fel, hanem a vezérkari tiszt látogatta meg az ő vezérkari tiszt bajtársát. Nehezen rukkolt ki vele, hogy valjam be neki: van-e adósságom és mennyi az adósságom? Biztatott, hogy ha sok is adósságom, nyugodtan mondjam el neki, mert semmi bántódásom, kellemetlenségen nem származhatók belőle. — Eleinte gondolkodtam, hogy miért érdeklődik ez a bécsi vezérkari tiszt az én adósságaim iránt, de később mégis megnyugtatott baráti viselkedése és őszintesége. Elmondtam hát, hogy bizony van nekem adósságon jócskán, mert szegény ember vagyok, előkelően kell élni és a fizetés kicsi. El is mondtam nagyjában, hogy mennyi a tartozásom, amire megkért, hogy pontosan írjam össze, hol, kinek mennyivel tartozom, össze is írtam, másnap eljött a céduláért és pár nap múlva pénzeslevés érkezett címemre Bécsből. A feladó nem volt feltüntetve a pénzeslevélen, amelyben fillérig annyi pénz állott, mint amennyit bevallott adósságaim egész összege kitett. Aláírás nélküli levélbe volt mellékelve, amelyben az állott, hogy fizessem ki adósságaimat és szerezzek nyugtát hitelezőimtől, amelyben elismerik a tartozás kiegyenlítését. — Vagy két múlva ismét megjelent nálam a bécsi vezérkari tiszt és elkérte hitelezőim elismervényét. Nem kérdezhettem meg, hogy kinek megbízásából járt nálam és hogy ki fizette ki adósságaimat, mert bécsi vezérkari tiszttársam igen erélyesen hangsúlyozta, hogy ez katonai titok, ne is érdeklődjem a dolog iránt, de megnyugtatott abban a tekintetben is, hogy nemcsak kifogástalan dolgot műveltem, de egyenesen kötelességem volt megengedni, hogy adósságaimat az ő ismeretlen megbízója kifizesse. — Sokat beszélgettünk vezérkari tisztek akkortájt erről. Hiszen legtöbben többé, vagy kevésbé nagy küzdelmet folytattunk az eladósodás ellen, mindannyiunkat terhelték azok a kisebb-nagyobb tartozások, amelyekbe kénytelenek voltunk belemerülni, mert akkortájt előkelő életet keltett élni a vezérkari tisztnek és bizony nem futotta erre a kis fizetésből. — Volt olyan bajtársam is több, aki igen rosszul járt. Nem bízott ugyanis bécsi vezérkari tiszttársában és vagy azt felelte önérzetesen, hogy neki nincs adóssága, vagy aki nagyon el volt adósodva, adósságainak egy részét merte csak bevallani. Amikor később kifizették adósságainkat és kiderült, hogy, még a legeladósodottabb vezérkari tisztnek sem származott kellemetlensége abból, hogy nagyon el volt adósodva, akkor kapkodtak csak ezek a gyanakvó és ijedt bajtársak a fejükhöz, kik tovább is nyögtek az adósságok terhe alatt, mi pedig vígan fütyürésztünk, miután kifizette valaki adósságainkat. — Nem tudtunk rájönni, hogy mi volt a furcsa és diszkrét adósságrendezés oka. Később tudtuk csak meg véletlenül, hogy amikor telepit-ék Beát ezredest, aki pénzért árulta el az oroszoknak az osztrák-magyar, hadsereg legféltettebb titkait, akkor Ferenci József nagyon megijedt. A legsúlyosabb titkok vezérkari tisztek birtokában vannak, már pedig azoknak fizetése kiesé s így, amikor már majdnem összecsaptak fejük fölött a hullámok, igen könnyű eltántorítani és nagy bajukban árulóvá tenni őket. Ez ejtette gondolkodóba Ferenc Józsefet és nugatta neki azt az elhatározást, hogy titokban kifizesse a vezérkari tisztek adósságáé. Tisza István és László Jenő Tisza István első miniszterelnöksége alatt sztrájkoltak egy fél napig a bérkocsisok és deputációban jelentkeztek nála, hogy sérelmeiket előadják. Szónokuk László Jenő volt, ugyanaz, aki később nagy szerepet játszott a kommunizmus alatt és azután statáriális bíróság alapján ki is végezték. Amikor László Jenő belekezdett a bérkotégások sérelmeinek felsorolásába, Tisza gorombán rászólt: — Maga is bérkocsis-segéd? — Nem. Én csak szónokuk vagyok. — Akkor rugaszkodjon tovább, mert amint tudom, maga ügyvédjelölt és én nem az ügyvédjelölt sérelmeire vagyok kiváncsi, hanem a bérkocsisokéra. László Jenő mondott erre valamit, amire Tisza István végigmérte: — öcsém, magának még nem nőttek ki a csikófogai. Hordja el magát Innen! Csernoch takarékossága Csernoch Jánosról az volt a közhiedelem, hogy nem nagyon szokta szórni a pénzt, túlságosan takarékosan él és nagyon is a körmére néz embereinek. Talán csak Schuster Konstantin, a régen elhunyt váci püspöknek volt ilyen rossz vagy jó híte a tekintetben, mint neki. Csernoch gyakran elbeszélte, hogy jól mulat azokon a pletykákon, amiket fösvénységére csinállnak. Tudta ő, hogy azt szokták beszélni, hogy olcsó portorkoszivarral kínálja a vendégeit és hogy azt híresztelték róla, hogy amikor IV. Károlyt és Zitát uzsonnán fogadta Esztergomban, akkor igen gyenge asztal várta az előkelő vendégeket. — Ebben sem lett volna semmi — mondta Cserpoch —, mert hiszen őfetségéék nem