Magyarság, 1935. február (16. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-01 / 27. szám
ELŐFIZETÉSI ARAK( FŐSZERKESZTŐI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) FÉLÉVRE 84 PENGŐ NEGYEDÉVRE 18 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZNAP IS FILL. VASÁRNAP 83 EIÍJ. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP IS GARAS. VÁSÁR,NAP 40 GARAS MELLJEI RNIK HÉTFŐ KIVÉTESÉVEI MINDEN NAP BUDAPEST, 1935 FEBRUÁR 1 PÉNTEK PETHŐ SÁNDOR POMUNKATARSI AJTAY JÓZSEF VL KERTI.EI ARADI I HJI & SZÁM TEIEFON» *278 S9 SZ 136 MEI I.ÉKAI.LOMAS I.EVEM.IM. BUDAPEST S3 POSIAFIOK I2S'TAZASI OSZ* TAI.YJ IV KER. ESET I I S TEIEFON» *88» ML POSTA TAKAREK PÉNZTARI CSEKKSZÁMLA, 889911, XVI ÉVFOLYAM, 27 (4161) SZÁM Fölhasznált hevület írta: Katona Jenő Szerdán este a Dunapartra leszálló ködben a magyar fiatalság százai siettek, szorgos tanulmányaikat félbeszakítva, a Turul-vár boltívei alá. Ezek a pinceboltok, melyek alatt a szónokok szavai ifjú szivek százszoros visszhangjával erősödve verődtek vissza, most szokatlan dolgokat hallottak. A szónokok „nagy változásról'' beszéltek, „hatalmas fordulatról“, mely épp ezen a napon állott be és egy csodálatos versacrum-nak, 1848 szent tavaszához hasonlónak elkövetkezését jelzik és jelentik. Egy új reformkorét, amelyhez méltónak kell bizonyulnia 1935 ifjúságának. Mindaz, amit a Turul Bajtársi Szövetség nagygyűlésén a szónokok elmondottak, kétségbevonhatatlan részigazságain túl éppen az idő és hely szokatlanságával lep meg bennünket. Hiszen még egykét évvel, de még egy-két hónappal előbb is, ugyancsak másként gondolkoztak a fekete sapkák alatt. A Turul szervezeteinek organizációik zártsága és nacionalizmusuk erőteljessége mellett — a legjobbak panasza szerint — éppen az volt a baja, hogy ebbe a szervezettségbe nem tudott egy megfelelő szellemi szabadság uj vért, új szociális eszmét hajtani. Most hát megjött ez az új eszmekor, az az új hitvallás, amelyet vallani és vállalni kell és lehet, de amelyben a szükséges és korszerű reformokkal furcsa egyvelegben gyanús mellékzöngék csendülnek föl. Tisztelettel állunk meg a magyar ifjúság nemes hevülete előtt. Fáj ugyan, hogy a történetszemléletet kibontó vezér olyan következetesen elfeledkezett Széchenyiről, a leghűségesebb magyarról, aki először mondta ki, hogy bírhasson minden magyar a Duna—Tisza közén földet, mert csak akkor, ha tudni fogja miért, fogja egyszersmind tudni azt is, hogyan éljen, vagy ha kell, haljon meg a hazáért. Távoli és említetlen maradt a Reform halhatatlan cikksorozatának s a Falu jegyzőjének írója, Eötvös is, aki pedig egész alakjával példázza ennek a fiatalságnak, hogy a magyar mélyrétegekkel való legmélyebb azonosulással összefér a legmagasabb európai szintű eszmélkedés és műveltség, hogy a belső gyökeres átalakulás követelése együtt járhat, együtt kell járnia a magyar állami és nemzeti lét szerkezetének és formájának ápolásával. Vagy ha ezek az egyéniségek, akik egykor elvetették szerencséjüket, hogy végre áldás viruljon ezen a balsorsú földön, akik elégtek, meghaltak a holnapért, nagyon távoliak és idegenek már 1935-ben, idézhették volna nemzedékünk Széchenyies-lelkű történetírójának, Szekfü Gyulának hitével egyedül az ifjúság felé forduló könyvét. Ehelyett a múltból múlhatatlan igézettel bátorítólag és biztatólag felénk néző arcok helyett azonban a kormányelnök mellett az élők közül csak Antal Istvánt idézték. Nem olcsó gyanúsítás tőlünk ezekután, ha a nemes hevület időpontjában és alkalomszerűségében, mely az egységes párt palotaforradalmát közvetlen követő nap volt, egy láthatatlan rendező kezét sejtjük és gyanítjuk. Egy láthatatlan rendezőét, aki a legéletrevalóbb és legnaivabb eszmék zűrzavarát gyanúsan egybeejti a napi politika kis törtetőinek zűrös dáridójával. Az ifjúságot maga helyett még nemlétező barikádokra küldi és rajta keresztül mondja el új programját, mely nála nem mint ez ifjúság jobb részében belső hitből és elszánásból, hanem csupán becsvágyból fogant. Pedig az arabidó rossz tanácsadó, már a taktikában is, hát még a profetikus programok meghirdetésében. Az az ifjúság, amely szerdán Kölcsey csodálatos nemzeti imája után a magyar zászló alatt meghallgatta szónokait, igazán vallhatja, hogy két elvetélt forradalom után jelentkezett egy rendszer, mely számára talán a mélységes kiábrándulás korszaka lehetett és amelynek megalapításában és fenntartásában azok a tényezők is nagy szerepet játszottak, akik ma „a reformmozgalom“ zászlóját lobogtatják az ifjúság felé. Ha agya és szíve meg nem tanította volna még erre, most megtanulja lassan gyomorfalain keresztül Szembefordulhat joggal a Jókai-fantáziát valóra váltó Kaufmann Fétixek és Kárpáthy Abellinek Magyarországával amely nem övé, nem fajtájáé, de amelyet nem megtagadni, hanem megszerezni kell. Mindezt megteheti, csak egyet nem szabad megtennie, csak egyet üilt meg forró honszerelme, sőt helyesen értelmezett becsületes, józan önzése is; nem engedheti nemes hevületét utilizálni, kihasználni egy pártpolitikai irányzat érdekeit. Nem tűrheti, hogy sírását és zokogását félbemaradt vagy félbemaradó karrierek folytatására kísérőzenének használják. Rákóczineve mellé, aki legendás küzdelmek után családot, birtokot, egyéni életálmot önként föladva csak a haza szent képét hordozva szivesen, hagyta el annak földjét és vele száműzetésbe távozott hosszú-hosszi időre a szociális gondolat is, avagy s a nagy turini Száműzött neve mellé nem illeszthet neveket, amelyek erre teljesen érdemtelenek. Még akkor sem, ha azol Mária Teréziával, az első úrbéri rendeletet kiadó, a magyar jobbágyság sorsa enyhítő magyar királynővel kapcsolatban csak macskaadományozásra emlékeztetik őt. Avagy azt hiszi ez az ifjúság, hogy új módon született a magyar reformkor? Születhet-e egyáltalán ily módon? Kérdezzék csak meg szónokaiktól, ki mögött állnak a kartelek, amelyekről Gömbö Gyula nemrég azt mondotta, hogy a legjobb árszabályozók? És ki mögött állanak a bankok? Ki nevezte miniszterelnöksége idején már a magyar demokráciát, Kemény és Eötvös álmát, gerstlidemokráciának? Nem, a reformkorban sem azok voltak az igazi reformerek, akik legtöbbet handabandáztak és maguknak alkalmi mennybemeneteleket rendeztettek, akkor még nem létező budapesti miskolci útvonal indóházainál Nem, ez nem egy uj reformkor, a magyar temetők nagy halottjainak s a magyar nép igazságainak uj életretámadása hanem csak egy szánalmas importcikk. A lapos német fekete sapka után, amelyet ez az ifjúság már eldobott, itt az új teuton ajándék, a hitlerizmus frazeológiája, amely eltérőleg példaképétől — annál a Sonnenschein—Brüning-féle telepítés ugyancsak elsikkadt —, a magyar föld új megoszlásáról is csak azért beszél, mert annak történeti birtokosai nincsenek bizonyos alkotmányjogi kérdésekben a rendezőkkel egy véleményen. Olyan kérdésekben, amelyek ma egyszersmind a magyarság természetes dunavölgyi hivatását, egész életformáját jelentik. Nem gondol arra ez az ifjúság, hogy frázisaihoz szövetségül mily hamar megkapta a levitézlett, kiszikkadt, bürokratikus aggkorba senyvedt szocializmust? S lelkiismeretét nem remegted meg, hogy egy igazabb, őszintébb reform lehetőségét játssza el, amikor kis fölsült napipolitikusok eszközeként ad programot, amelyből azután azoknak lefelé lehet licitálni? Avagy nem tart attól, hogy öntudatlanul egy alaktalan, észtől és fegyelemtől nem regulázott felfordulásba segíti vinni az országot? Egy forradalomba, amelynek végén a Bánk bán írójával sírhatja: „Kirontjuk a korlátokat, — lezúzzuk az ellenséget-jóbarátot — S, amikor célhoz értünk, simni kell csak.“ S mindez azért, mert bizonyos emberek előtt még az ifjúság álma sem szent. Az a Magyarország, amely egyebek között a Duna fölé boruló téli éjszakában, pinceboltokban bujdosik és álmodik, olykor zavaros, de hisszük, mindig tisztaszándékú álmokat, nem azonos a politikát sportoló ügyvédek Magyarországával. Olyan handabandázással, amelyek nem jelentenek alapjában véve semmiféle társadalompolitikai többletet, sem pedig népfajközi és európai elhelyezkedésünkben komoly és bátor eligazodást. Ennek a fiatal csoportnak azokkal szemben, akik alig várják, hogy kényszerapostolságukat leadva, belehasonulhassanak azok közé, akik ellen szemfényvesztő látszatharcot harcolnak, egy új Magyarországot kell álmodnia, a nagy halottak és a dolgozó szélvédők Magyarországát. S akkor, ha nyomorgó nappalaiban és vaksötét éjszakáiban fáj és joggal fáj is neki mindaz, ami egy emberi szívnek magános óráin fájhat: a hiányzó rendes élet, gyerek, feleség, szivébe mégis beköltözik és egykor megvalósul utilizált hevületből soha, de józanságból és férfiakaratból bizton megszülető utolsó álmunk: boldog Magyarország. A miniszterelnök elrogatta Felharet lemondását és helyesli az ifjúság reformtörekvéseit A Magyar Távirati Iroda munkatársának alkalma volt Gömbös Gyula miniszterelnökkel beszélgetést folytatnia és tőle a belső politikai helyzetre vonatkozólag néhány kérdésről a nyilvánosság számára tájékoztatást kérnie. . .) Van-e excellenciádnak valami megjegyzése Eckhardt Tibor levelére vonatkozóan? — volt az első kérdés, amelyre Gömbös Gyula miniszterelnök következőkép válaszolt: — Az a körülmény, hogy Eckhardt Tibor levelet intézttt hozzám és mindazt megírta, amit mondani kívánt, azt hiszem, a magyar politikai életnek egy erősen célbavett léggömbjét pukkantotta szét. Az egységes pártnak a legutóbbi értekezleten felszólalt bézakiátlankodó tagjai és a mögöttük állók megtudhatták e levélből, hogy velem Eckhardt Tibor annak idején csupán a választás titkosságát és a választási eljárás becsületességét illetőleg egyezett meg. Tehát olyasvalamiben, amit az egész egységes párt — véleményem szerint — csak helyeselhet. — A másik, ami nyilvánvalóvá vált Eckhardt leveléből az, hogy Eckhardt Tibor népszövetségi megbízotti tisztét visszaadta a kormánynak, megunván az ellene intézett támadásokat. Most rajtunk, a kormányon a sor új megbízottat találni és választani. Munkatársunk közbevetett kérdésére, hogy kit fog a kormány népszövetségi fődelegátusként kiküldeni, a miniszterelnök csak ennyit válaszolt: «— Kérem, ne találgassanak. Elfogadja e Excellenciád — kérdeztük ezután — az Eckhardt Tiborral kötött megállapodás felmondását? — Elfogadom. Én egy ilyen paktumot a nemzeti egység pártja érdekében állónak és a nyugodt politikai légkör biztosítását elősegítő lépésnek tartottam. Elfogadom természetesen a külügyminiszter úrral egyetértőleg Eckhardt Tibornak a főmegbízotti tisztről való lemondását is, amelynek szerepében Eckhardt Tibor odakünn kiválóan megfelelt. Egészen más lapra tartozik, hogy Eckhardt Tibor idebent, mint belpolitikus kritikákat váltott ki. A következőkben az ifjúsági reformtörekvések és a reformnemzedék politikai megmozdulására tereltük a szót. Mi a véleménye Excellenciádnak — kérdezte munkatársunk — ezekről a jelenségekről? — Az, hogy az ifjúság foglalkozik reformpolitikával, nem újkeletű dolog. Az utóbbi időben több hírlapi cikk jelent meg az ifjúsági vezérek tollából. Ezekből is azt éreztem ki, hogy az ifjúság bízik bennem s az evolúciós és konstruktiv reformpolitika csendes munkájává szegődött. — Az a körülmény, hogy különféle jelekből az ifjúság azt látszott észrevenni, hogy bizonyos körök engem meg akarnak az általam hirdetett evolúciós, tehát nem radikális, hanem építő, mérsékelt és a természetes kontinuitást szem előtt tartó munkámban zavarni, illetőleg feltartóztatni, váltotta ki azt az új megmozdulást, amelyről ma referáltak nekem fiatal — őszülő — barátaim. — Megállapodtunk abban, hogy soraikban semmiféle radikalizmust érvényesülni nem hagynak, mivel a reformnemzedék velem együtt építeni és nem rombolni akar. — Nem tart-e, kegyelmes uram attól, hogy a fiatal nemzedék megmozdulása mégis kisiklásokra fog vezetni, vagy pedig egyesek szélsőségekre ragadtatják magukat? . — Az a lehetőség, hogy esetleg akad majd elvétve egy-egy olyan temperamentumos fiatalember, akit ifjúságának heve messzebb ragad, — mint legutóbb a földbirtokreform kérdésében az egyik ifjúsági gyűlésen — az ne nyugtalanítson senkit. Akik velem vannak és lesznek, azok mindenkor józanok és higgadtak maradnak. Az ifjú magyar generáció tiszteli a hagyományokat, a magántulajdont szentnek tartja és sohasem fog letérni a haladó konzervatív politika útjáról. Még akkor sem, ha a reformtörekvéseket méltatlan támadások érik. — Egyébként: „Semper prorsum, nunquam retrorsum, sohasem hátra, mindig előre!“ Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér is ... J i i ■ «--.-••• %