Magyarság, 1935. június (16. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

Í­RT ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Félévre 24 pengő, negyedévre 12 pengő, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­­NAP 18 FILU VASÁRNAP 32 FUJ. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL 31 INDEN NAP FilSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRSI AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL VL KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZÁM. TELEFON! *278—99 SZ. (23 SÍELLEK ÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM? BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­TÁLY» IV. KER., ELKO-UT 8. TELEFON! *888—6«. POSTAT­AKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA! 28990. BUDAPEST, 1935 JUNIUS 1. SZOMBAT XVI ÉVFOLYAM, 124 (4258) SZÁM Akik nem akarnak külügyi hadsereget látni Nyílt levél Nagy Emilhez Genf, május hó Kedves Ényl bátyám! Egyik napila­punk május 23-iki számának „Hibás re­­­formszellem“ címmel megjelent vezér­cikkében a kormány reformpolitikájával kapcsolatban kritika tárgyává teszed közéletünk egyes tüneteit. E cikkedben kitérsz a többi között a külügyi szolgá­lat költségeire is és néhány szóval alapo­san elintézed a külügyi apparátust, annak­­egész tevékenységével együtt. Kritikádat nem hagyhatom szó nélkül. [Nem hagyhatom, elsősorban azért, mert nevednek elismert tekintélye, külügyi problémákban való jártasságod, külföldi tapasztalataid, fölfokozva a lap adta nagy nyilvánosság erejével, különleges súlyt ad minden megnyilatkozásodnak. De nem hagyhatom szó nélkül bírálatodat azért sem, mert elítélő szavaid nem igazságo­­sak és alkalmasak arra, hogy a közön­ség körében oly téves fölfogást népszerű­sítsen, mely fölfogás árt nemcsak magá­nak az intézménynek, de ártalmára lehet annak az ország érdekében vívott nehéz­­küzdelemnek, amelynek mindnyájan egy­formán közkatonái vagyunk. Hozzáfűz­hetem: nem­ vagyok tagja a külügyi szol­gálatnak, tehát személyi vonatkozásban nem vagyok érdekelt fél. Ellenben oly tevékenységi körben működöm, mely némi jogcímet ad arra, hogy a kérdés­hez hozzászólhassak. Ami a kérdés lényegét illeti, igazad van­­abban hogy „a mai fejlett utazási tech­­nika mellett maguk a miniszterek utaz­nak külföldre s a nemzetközi kérdések­­demokratikus jellegű tárgyalásokon in­téződnek el“. E demokratikus tárgyalá­sok egyik főszinh­elye Genf. A népszövet­ség alapokmányában lefektetett elvek és­­ez elvek alapján kifejlődött gyakorlat át­­tala­kító hatással van a modern nemzet­iközi jog egész rendszerére, egyben átala­­kítóan hat az évszázados gyakorlat for­málta diplomáciai szokásokra is. Ellenben nagy tévedés lenne azt hinni,­­mintha ez a tény a követi állásoknak s kiterjesztő értelemben ,a külügyi appará­tus tevékenységének jelentőségét csök­kentette volna. Mai világberendezésünk szerint vala­mely nemzet jelentőségét erőtényezőinek összessége adja meg. Ezek az erőténye­zők: a hadsereg, a gazdasági erőforrások, valamint a kulturális erőforrások értéke. Ezek az erőtényezők folytonosan változ­ván, a küzdelem, versengés, sőt harc, még békeidőben is, folytonos a­ nemze­tek között. S mivel nemzeti problémáink összességét, sajnos, aligha fogja megol­dani tudni a ma élő nemzedék, messze­­tekintő program megvalósítására alkal­mas, jól összehangolt szervezetekre van szükségünk. Talán a legfontosabb e szervezetek kö­zül a kormány külügyi vonatkozású pro­blémáit előkészítő, és gyakorlatilag vég­rehajtó külügyi adminisztráció, értve ez alatt a hivatalos külügyminisztériumot és­­diplomáciai testületet a hozzájuk kap­csolódó részben félhivatalos, részben tel­jesen magánjellegű szervezetekkel együtt. Jelentőségük ima nagyobb, mint valaha. [Ma nem dinasztiák intézik egymás kö­zött népek és nemzetek sorsát, hanem utóbbiak saját maguk vették kezükbe sorsuk irányítását és a küzdelemben az győz, aki egységesebb erőt, kiválóbb ve­zérkart és sorkatonaságot tud a másik féllel szembeállítani. A mi hivatalos külügyi „apparátu­sunk“, hogy ezt a szavadat használjam, alig tizenötéves múltra tekinthet vissza. Nagy érdeme azoknak, akik megszervez­ték, hogy függetleníteni tudták a napi belpolitika mozgalmaitól és a szakerők­nek oly kiváló együttesét tudták a min­denkori külügyminiszterek rendelkezé­sére bocsátani, hogy — mint azt éppen az elmúlt hónapok eseményei is igazol­ják — a legnehezebb helyzetekben is megfelelően helyt tudtunk állni. Aki ezt a szervezetet bírálja, annak nem volna szabad megfeledkeznie arról, hogy az ország hajójának kormányosa nem a külügyi apparátus, hanem a kor­mány. A külügyi apparátus tagjainak többsége fenn van a hajó mélyében mint hajótiszt, gépész, fűtő és legénység, akik­nek nehéz, felelősséggel teljes munkáját a fedélzeten vidáman sétáló közönség alig veszi észre s akiket kellően megala­pozott, konkrét vád nélkül, nagy általá­nosságban megtámadni már csak azért is méltánytalan, mert szerepük kötelező parancsa szerint a nyilvánosság elé nem léphetnek, támadással szemben magukat nem védhetik. És várjon valóban oly sokat áldoz-e az ország ennek az apparátusnak a fenn­tartására? Az 1932—33. évi zárszámadás­­adatai szerint az állami közigazgatás ter­hei összesen 781 millió pengőt tettek ki s ebből az összegből a külügyminiszté­riumra, tehát az egész külügyi tevékeny­séget magába foglaló ágazatra 9,6 millió esett. Vagyis az egész, összegnek alig más­fél százaléka. Ha számba veszem a kül­ügyi apparátusra váró feladatok nagy­számát és azok sokoldalúságát, ha be­látom, hogy elesett helyzetünkben máso­két meghaladó erőfeszítéseket kell ten­nünk s ha széttekintve, látjuk, ellen-­ feleink minő óriási összegeket áldoznak ugyanezekre a célokra, vájjon a bíráló kritikának nem inkább azt kellene-e ál­­lanóan kifogásolnia, hogy a magyar kor­­mány, a költségvetés keretein belül, mos­tohán bánik ezzel a rendkívül fontos ága­zattal? A sokat vitatott reprezentációs költsé­gek szempontjából sem osztom, kedves Bátyám, véleményedet. Magyarország­nak, mint szuverén államnak, lehetővé kell tennie, hogy azok, akik bárminő vo­natkozásban őt a külföldön képviselik, ezt a munkájukat a külföldi életviszo­nyokhoz s az ottani keretekhez igazodva végezhessék. Ami nálunk sok, az a kül­földön lehet még igen kevés, s a külföl­dön szolgáló magyar tisztviselők fizetését mindig akként kell megállapítani, hogy a külügyi, illetve diplomáciai szolgálat­ból ne legyenek kizárva azok, akiknek személyes képességeit nem támasztja alá megfelelő magánvagyon. Nemrég láttam itt Genfben egy érdekes filmet Abesszí­niáról. Ha a kormány szigorúan igazod­nék kritikádhoz, könnyen úgy járhat­nánk, mint az abessziniaiak. Katonáik szép szál emberek, harci erényekben éhe­sek, a tisztek ruházata is pompázatos, de mert valamennyien mezítláb vannak, a közönség mosolyog és nem veszi komo­lyan őket. A társadalmi élettel egybekötött re­prezentációs költségeket is úgy tekinti a magyar közönség, mint a diplomaták sze­mélyes kedvtelésére, hiúsági tekintetek kielégítésére kidobott összeget. Holott a legszélesebb körű társadalmi kapcsolatok megszerzése, ezek ápolása a diplomata egyik legfontosabb feladata, ami csak a turistának szórakozás és mulatság, a mesterségbelinek legtöbbször fárasztó kö­telesség és munka. Arról is sokat lehetne beszélni, mennyi igazságtalanság van abban a vádban, hogy a revíziós felvilágosító munkát nem a külügyi apparátus végzi, hanem végzik azt mások, ingyen. A revízióval és álta­lában a külügyi propagandával és fölvi­lágosító tevékenységgel kapcsolatban a munka egy részének, a dolog természete szerint, a magyar társadalomra kell há­rulnia. S ha van baj, itt vannak bajok és bírálni való jelenségek. A magyar társadalom — tisztelet a né­hány kivételnek — a reá eső terhek zö­mét visszahárítja az államra és állami költségvetésünket terheli számos oly ki­adás, amelyet más államokban a kereső társadalom vállal önként magára. Ter­mészetes, hogy a magyar társadalom ada­kozóképességét nem lehet más, szeren­csésebb társadalmak adakozóképességé­vel egybevetni, de a magyar társadalom még a csökkent anyagi erejéhez mérten sem vállalja ezeket a terheket. Közfelfogás szerint természetes, hogy amennyiben valaki a családból megbe­tegszik, akkor hozzá orvosilag képzett, orvosi gyakorlattal bíró embert hívnak. Külügyi vonatkozású társadalmi tevé­kenység terén, tapasztalatom szerint, már kevésbé igazodunk ehhez az elvhez, holott helytelen diagnózis vagy nem meg­felelő orvosi kezelés esetén legföljebb egy ember, a beteg pusztul el, viszont kül­politikai vonatkozásban a kuruzslás, hozzá nem értő dilettantizmus ezreknek, sőt a nemzet egyetemének lehet kárára. És ha valahol, külügyi téren áll, hogy szervezett munkában van az igazi erő. Viszont, ha valahol, itt lehet a magyar társadalmat a legnehezebben közös ne­vezőre hozni, munkáját közös vezérkari irányítás alá helyezni. Meggyőződésem, hogy munkánk ed­dig is eredményesebb lett volna, ha nem engednek azonos célkitűzésű, egymással versengő társadalmi egyesületeket és szervezeteket ötletszerűen létesülni, ha­nem pontosan meghatározva a feladato­kat, gondosan kiválogatva a társadalom­ból azokat, akik erre a munkára alkal­masak — akiknek tehát vagy kellő szak­ismeretük, illetve nyelvtudásuk van, vagy akik kellően ismerik a külföldi em­bernek országok szerint változó észjárá­sát —, a közös programot egységes erő­vel igyekeztek volna végrehajtani. És súlyos felelősség terheli azokat, akik — részben hiúságból vagy személyes érvé­nyesülési vágyból — ezt a szükséges racionalizáló folyamatot ismételten el­gáncsolták. Primadonna-politikának külügyi vo­natkozásokban nincsen helye, nincsen jogosultsága. Arra sincsen szükség, hogy mi, magyarok, egymást a re­vízió és a helyzet megváltoztatásának a szükségességéről meggyőzzük. Viszont az erők összefogásával nemcsak senki­nek jogos személyes érdekei veszélyez­tetve nem lennének, de ellenőrző tevé­kenységet tudnánk kifejteni számos oly területen, ahol jobban szervezett ellen­feleink ma is szabadon tobzódnak és létre tudtuk volna hozni azokat a mun­kákat, amelyeknek hiányát minden kül­földön dolgozó magyar oly sajnálatosan érzi.­­ Amiképpen tehát egyet­értünk a tes­tünkből­­és vérünkből való magyar ka­tonasággal és a bennük való föltétlen bi­zalmunk a hadsereg egyik fontos erő­tényezője, aképpen kell a társadalomnak a külügyi apparátust is szerendébe fo­gadnia, mert kölcsönös bizalom és támo­gatás nélkül egyik rész képes a benne rejlő energiákat az ország érdekében százszázalékosan hasznosítani. Radisics Elemér Megbukott a Flandin-korm­ány Suisson, a kamara elnöke, kapott kormányalakításra megbízást Az új miniszterelnök péntek éjjel megalakította kabinetjét Laval külügyminiszter, Pálmádé pénzügyminiszter Páris, május 31 A Flandin-kormány elkeseredett küzdelme, hogy szabadkezet kapjon a frank elleni manőver letörésére és az állam pénzügyi szanálására, kudarcot szenvedett a képviselő­házban. Hiába vonult fel Flandin gipszbe­kötött, sérült karjával személyesen az ülésre, hogy megvédje javaslatát, hiába volt minden tárgyalás a pártvezérekkel, a képviselőház 151 szótöbbséggel mégis elvetette a javasla­tot, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök felvetette a bizalmi kérdést. Ezt a döntést a legnagyobb pártnak, a kisemberek radikális szocialista pártjának magatartása idézte elő. A párt mindenáron el akarta hárítani azt a veszélyt, hogy a jövő évi választáson a szo­cialisták Flandin támogatása miatt a „fasiz­mus“ vádját emelhessék ellene. A tömegek hangulatában a francia—orosz egyezmény megkötése óta amúgy is szélsőbaloldali elto­lódás jelei érezhetők és a radikálisk nem akarták a mérsékelt középpárti Flandin kedvéért saját választási sikerüket kockáz­tatni. Herriot, a párt vezére, mint aktív mi­niszter, természetesen pártolta a javaslatot, de nagy kisebbségben maradt saját pártjá­ban. De a többség középpárti csoportjainak jelentékeny része cserbenhagyta a döntő pil­lanatban a kormányt. A frank devalvációját ellenzik ugyan ezek a pártok, de ellene sza­vaztak annak, hogy a kormány teljhatalmat kapjon pénzügyi kérdésekben. Előcsatározások a délutáni ülésen A csütörtök délutáni ülést végsőkig feszült érdeklődés előzte meg. Délelőtt még politikai körökben, is soka­n számítottak a kormány győzelmiére, az ülés folyamán azonban egyre rosszabbodtak a kormány kilátásai. Az ülés kezdetekor csupán Flendía miniszterelnök és a nagy beteg Marin Louis miniszter hiányzott a kormány tagjai közül. A szónoki emelvé­nyen külön támlát állítottak fel a miniszter­­elnök sínbera­kott karja számára. Egy sebész­­tanár útmutatásai alapján­ készítették el dél­előtt az asztalosok. Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér

Next