Magyarság, 1935. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ* NAP IS FILL* VASÁRNAP 82 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP. 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FŐSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR PO MUNKATÁRSI AJTAY JÓZSEF, BOT** SZERKESZTŐSÉG ÉS KUDOHIVATALI VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM TELEFON« *278—09 SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). I.EVÉH'JMI BUDAPEST SB. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ* TALY» IV. KER* ESKO-UT 8. TELEFON« *888—66. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28900. BUDAPEST, 1935 JULIUS KEDD X#L ÉVFOLYAM, 147 (42*1) SZÁM Helyes célok, helytelen módszerek A tol­na megyei Decs községben a kis­gazdapárt vezére a vasárnap tartott párt­­gyűlésen a diktatúrás törekvéseknek sú­lyos vádjával illette a Gömbös-kormányt és azt a megállapítást tette, hogy a pa­rancsuralom kialakulása felé fejlődnek a dolgok és az alkotmányos rendet felül­ről igyekeznek fölborítani. Eckhardt Ti­bor rendkívül éles támadása főképpen a légvédelmi javaslat diktatórikus rendel­kezéseiben találja forrását. A Gömbös-kormánynak nincs valami nagy szerencséje a reformtörvényekkel. Az annyiszor beígért és lázas buzgósággal állandóan készülő reformjavaslatok csak nem akarnak megszületni, akármennyire sürgeti is a nagy várakozásokra felajzott közvélemény. Viszont, ami végre nagy­keservesen a törvényhozás elé kerül, rend­szerint magán viseli a parancsuralomra való törekvés bélyegét és általános visz­­szatetszést kelt. Olyan „új stílus“ ez, amely nem előrevisz, hanem hátravet, nem javít keserves állapotainkon, hanem még súlyosbítja nehezen viselhető hely­zetünket. Így jártunk a bírósági reform­mal és legutóbb a légvédelmi törvény­­javaslattal is. Pedig ez elé feszült vára­kozással és helyeslő megnyugvással tekin­tett a magyar közvélemény, hiszen az el­lenségektől körülkerített és jóformán fegyvertelen Magyarországot leginkább fenyegetik háború esetén a légitámadá­sok veszedelmei. Erre fölkészülni és a társadalmat ebben az irányban az elhá­rítás és védekezés fontos feladatára eleve megszervezni és előkészíteni, elemi követ­telménye a kormányzati előrelátásnak. Légvédelem helyett azonban kaptunk most, a bódító nyári rekkenőségben, egy olyan törvényjavaslatot, amely tele volt nyílt diktatórikus rendelkezésekkel. Ezekre Eckhardt Tibor és Rassay Ká­roly, élesen rávilágítottak a képviselőházi vita során. Mindhiába, mert az engedel­mes többség érzéketlenül, sietve megsza­vazta ezt a rendkívül aggályos törvény­­javaslatot, sőt az élharcosok tapsvihara kísérte a magyarországi hitleristák vezé­rének azt a kijelentését, hogy szívesebben szavazta volna meg a javaslatot eredeti fogalmazásában, amely tudvalévően lep­lezetlen nyerseséggel juttatta kifejezésre a parancsuralmi elvet. Remélnünk kell, hogy a javaslatnak szerdán kezdődő fel­sőházi tárgyalásán erősebb hangot fog kapni és nyomatékosabban fog megnyi­latkozni fenyegetett alkotmányos életünk védelme. Jellemzők a háttérben lappangó dikta­tórikus törekvésekre a javaslat létrejötté­nek körülményei. Hír szerint a kormány már régóta folytatta az előkészítő mun­kálatokat a légvédelem törvényes szabá­lyozására. Az érdekelt minisztériumokkal folytatott hosszas tárgyalások során azonban súlyos nézeteltérések és nehéz­ségek támadtak. Erre való tekintettel az utóbbi időben már arról volt szó, hogy egyelőre elhalasztják ennek a nagyfon­­tosságú és sok érdeket érintő javaslatnak végleges formába való öntését, így hát meglepetésként hatott a légvédelmi ja­vaslatnak még a nyári szünet előtt történt, hirtelen beterjesztése. Ennek most már az a látszata, hogy a miniszteriális tár­gyalások gordiusi csomóját valami „erős kéz“ vágta ketté és a kormány most azon nyersen — a fölmerült aggodalmakra való tekintet nélkül — nyújtotta be ezt a javaslatot. Úgy látszik, az „erős kéz“ köz­vetlenül a kapuzárás előtt a javaslat ké­nyes pontjait könnyebben hitte keresztül­­erőszakolhatónak, mint a komoly és be­ható megvitatásra inkább módot nyújtó őszi ülésszakon. A javaslatnak azonban olyan súlyosan sérelmes részei voltak, amelyek úgy a bi­zottsági, mint a képviselőházi tárgyalá­son sorompóba szólították az egész ellen­zéket a tervbe vett sérelmes rendelkezé­sek és a diktatúrás törekvéseknek e ké­szülő újabb térfoglalása ellen. A Magyar­ság legott a törvényjavaslat bemutatása­kor félreverte a harangot és rámutatott a javaslat harmadik szakaszának 2., 3. és 4-ik bekezdésében foglalt rendelkezések megdöbbentő voltára. E rendelkezések a légvédelem anyagi eszközeinek mikénti előteremtését voltak hivatva szabályozni tehát közvetlenül érintették a közszolgál­tatásoknak, illetve a közteherviselésnek a polgárokra nézve rendkívüli jelentőségű kérdéseit. És íme, mégis, e rendelkezések a fonákját jelentették mindannak, amit eddig helyes adóztatási elvnek és a köz­teherviselés alkotmányos rendezését je­lentő elemi követelménynek tartottunk. Eredeti fogalmazásban ez a szakasz, az „új stílusnak“ beszédesen jellegzetes­ szü­leménye, kurtán-furcsán, valósággal dik­tatórikus hangon a következőképpen ren­delkezett: „Azt, hogy a légvédelmi esz­közök beszerzéséről és a berendezések lé­tesítéséről ki, mily mérvben, mennyi idő alatt köteles gondoskodni, valamint azt, hogy ezeknek költségeihez magánosok, városok, községek, intézmények és válla­latok milyen mérvben kötelesek hozzá­járulni, esetenként a minisztérium álla­pítja meg és a kirótt költségeket közadók módjára kell behajtani.“ Ugyanilyen dik­tatórikus intézkedést tartalmaz a javaslat a légvédelmi személyi szolgálatra való kötelezés tekintetében, ami az országgyű­lés újoncmegajánlási jogának elvi elvoná­sát jelenti. Van-e példa ehhez hasonló korlátlan fölhatalmazására, a polgárok vagyonának és jövedelmének tetszés szerinti igénybe­vételére még háború esetén is, éspedig a közszolgáltatás összegének, az adóalapok­nak, az adókulcsoknak, a kiszabásnál követendő és a közteherviselés egyenlő­ségét és arányos voltát biztosító elveknek, a jogorvoslati fórumoknak minden meg­jelölése nélkül? Történt-e még alkotmá­nyos országokban, hogy a parlamentáris felelősséggel tartozó kormány magától a törvényhozástól ilyen fölhatalmazást, az­ országgyűlés köztehermegállapítási jogá­nak ilyen kiszolgáltatását merjen köve­telni békeidőre szólóan olyan célból, hogy egy esetleges jövendő háborúban esetleg előfordulandó légitámadások elhárításá­nak, illetve az ellene való védekezésnek előzetes előkészítésére szükséges anyagi eszközöket előteremtse? Az általános megütközés és tiltakozás láttára a kor­mány ugyan némileg módosított ezen a szakaszon, de ez csak némileg azt ii­tette, azonban lényegében meg nem szünteti a súlyos sérelmeket. A kormánytól függet­lenebb és komoly felelősségérzetről és al­kotmánytiszteletről ismételten­­ tanúságot tevő felsőházra vár a feladat, hogy a sé­relmes rendelkezések mellőzésére szorítsa a kormányt. A légitámadás ellen való védekezés nyilvánvalóan a honvédelem általános megszervezésének keretébe és így előze­tes költségei a költségvetés rendes vagy rendkívüli hadügyi kiadásai közé tartoz­nak, tehát fedezetükről a zárószámítási­­lag ellenőrzött költségvetés keretében kell gondoskodni. A légvédelem költségeinek terhét pedig a közteherviselésnek tör­vényben előírt szabályai szerint kell az egyes polgárokra arányosan kiróni. A légitámadás által egyeseknek tényleg oko­zott kárt pedig szintén egyenletesen szét kell osztani a polgárság egészére. Nem tudjuk megérteni és megmagya­rázni, hogy miért akart a kormány ettől a helyes és alkotmányos elvtől most el­térni és miért kívánt békeidőben, a lég­védelem ürügye alatt, teljesen szabadon és korlátlanul rendelkezni magánosok, közületek, intézmények és vállalatok va­gyonával és jövedelmével, nem is csupán egy ízben, nem is egy évre megszabott adóösszeg alakjában, hanem tetszés sze­rint esetenként? Hol voltak a pénzügy­minisztérium és a gazdasági minisztériu­mok, hogy már eleve nem tiltakoztak e tervbevett rendelkezések ellen, várható riasztó gazdasági hatásukra való tekin­tettel? Keserű gúnnyal vethetjük föl a kérdést: talán ez a tömör rendelkezés jelentette volna a kormány válaszát a közvélemény ama sürgetésére, hogy bo­nyolult adórendszerünket végre egysze­rűsítsék? Valóban elképzelhető-e egysze­rűbb adóztatási eljárás annál, mint ha egyszerű miniszteri rendelettel esetenként és tetszés szerint lehet sújtani az adózó­­polgárokat anélkül, hogy ez ellen ko­moly jogorvoslattal lehessen élni? A légvédelmi javaslatban élesen kiüt­köző diktatórikus szándék figyelmeztet arra, hogy mily halaszthatatlanul szük­séges a nyílt szavazás rendszerével ösz­­szehozott élharcosi szellemű és érzéket­lenül engedelmes képviselőházzal szem­ben a felsőház és a kormányzó jogköré­nek kiterjesztése abból a célból, hogy a diktatórikus törekvések számára kaput nyitó, ilyen alkotmányellenes törvények létrejötte a felsőház által és végső fokon a kormányzói jóváhagyás megtagadásá­val megakadályozható legyen. Eden bejelentette az házban, hogy Mussolini elutasította az abesszin kérdésben az angol javaslatot Anglia fenntartja jogát, hogy az egyenjogúság alapján szabadon tárgyaljon Németországgal Együttműködési formulát keresnek a francia Londonból , jelentik­. Az alsóház háttéri­ ülé­sén Lansburg, a munkáspárt vezére, megkér­dezte Sir Samuel Hedre külügyminisztert, nyilatkozhatik-e Eden népszövetségi minisz­ter párisi és római útjáról. Eden népszövetségi miniszter, akit­­ a Ház minden oldalán éljenzéssel fogadtak, a követ­kezőket mondotta: , , — Párisi utam célja az volt, hogy 1. minél sürgősebben kimerítő ■­ és őszinte felvilágosítást adjunk­­a francia­ kormánynak az angol-német tengerészeti egyezményről; 2. hogy a francia kormánnyal a londoni nyilatkozat összes pontjainak minél sürgősebb megvalósu­lásáról tárgyaljunk. — Ami az első pontot illeti, ismertettem Lavallal az egyezmény tartalmát, az azt meg­előző tárgyalások körülményeit és az­ okokat, amelyek kormányunkat az egyezmény meg­kötésére bírták. 1/1— Laval hasonló­­ őszinteséggél közölte a francia kormány felfogását erről a megálla­podásról, valamint azt is, hogy,nézete szerint milyen hatást gyakorolhat­ a­­megállapodás azo­kra a különböző európai kérdésekre, amelyek megoldásán mindkét kormány fára­dozik. Felismertük ezen megbeszélés­­ során,­­hogy szoros­ együttműködésre van szükség az olyan kérdések elintézéséhez, miint aminő a nyugati légi egyezmény, a keleti és közép­­európai egyezmény és a szárazföldi haderőkre vonatkozó megállapodás. Ezek a kérdések nem egyedül Franciaországot, vagy Angliát érdeklik, ezért jelenleg a francia kormánnyal együtt oly együttműködési formulát keresünk, amely lehetővé­ teszi, hogy az összes érintett kormányok minél gyorsabban és teljesebben megvalósíthassák a február 3-i közlemény valamennyi pontját. További szabad tárgyalások az egyenjogúság alapján • A Mussolinival folytatott ugyanilyen tárgyú megbeszélés során örömmel állapí­tottuk meg, hogy egyetértsün­k annak, a lehe­­tőségnek a tekinteteiben, hogy továbbra is együtt dolgozhassunk Európa megbékélésén a londoni nyilatkozat és a stresai határozat alapelvei szerint. Indokolt az a remény, hogy rövidesen megtaláljuk a legalkalma­sabb tárgyalási módot. A három kormány nem tulajdoníthat teljesen egyenlő fontossá­got vagy sürgősséget a nyilatkozat minden pontjának, de megállapodhatunk oly mód­szerben, amelynek alapján más kormányok­kal az egyenjogúságon alapuló szabad tár­gyalások útján előmozdíthatjuk e kérdések mego­ldását. — Abesszíniát illetően hangoztattam, h­o­gy érdeklődésünket nem az önérdek, hanem az a tény sugalja, hogy a népszövetségi tagjai vagyunk és külpolitikánk a népszövetségen alapul (Élénk éljenzés) és ezért nem szem­lélhetünk közömbösen oly eseményeket, amelyek gyökerében érinthetik a népszövet­ség jövőjét. Ezért a következő javaslatot tet­tük kísérletiképpen Mussolininak: — Az olasz—abessziniai vita elintézése érdekében Anglia hajlandó Abesszíniának területsávot átengedni Angol-Szomáli föld­jén, amely utat nyitna Abesszíniának a ten­gerhez, hogy ily módon megkönnyítsék az Abesszínia által Olaszországnak nyújtandó területi és gazdasági engedményeket. Ennek ellenében pusztáin legeltetési jogot kértünk az angol uralom alatt lévő benszülött törzsek számára az Olaszországnak átadandó terüle­teken, őszinte sajnálatomra Mussolini nem találta ezt a javaslatot a viszály megoldásá­nak alapjául elfogadhatónak. Visszatérőben tájékoztattam Lávait a Rómában történtekről­. A külügyminiszter egyelőre további nyilatkozatokat nem tehet Lansbury. Sem én, sem a Ház többi tagja, nem érthetjük át teljesen ezt a nyilatkozatot a szöveg áttanulmányozása nélkül. Ezért kér­dem a kormányt, mikor tárgyalhat a Ház a Lavallal folytatott megbeszélésről és mikor hallhatunk valamit a kormánytól arról, mi­lyen más lépéseket szándékszik tenni abból a célból, hogy az európai közvélemény nyo­mást gyakorolhasson az olasz kormányra az abessziniai vita ügyében. Remélem, senki a Házban nem kívánja a hosszas tétovázás po­litikáját, amely például Távolkeleten Odave- - " 7 ■,“­­I ■ i e Ára 16 fillér­ ­C,­­.

Next