Magyarság, 1935. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-24 / 243. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 12 FILL, VASÁRNAP 12 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 48 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP JOUEBERSSTON PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRSI AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL« VL KERÜLET ARADI­ UTCA 8. SZÁM. TELEFONI *278—99 SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 82. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­TÁLY« IV. KER. ESKÜ-UT 6. TELEFON« *888—00. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA« 28990. BUDAPEST, 1935 OKTÓBER 24. CSÜTÖRTÖK XVL ÉVFOLYAM, 243 (4377) SZÁM Bethlen az ellenzéken Telt Ház. Úgynevezett nagyülés, fe­szült várakozás, el nem ennyedő figyelem ,és szinte ünnepi csend, amelynek kár­pitja alatt különös, lázas izgalmak fe­szengenek. Bethlen István gróf ellenzéki premierjének szól az ellentétes irányú lelki forrásokból eredő motívumoknak sokasága és sokfélesége, amelyek ezt a rendkívüli hangulatot rávarázsolták a NEP-re és az ellenzéki mezőnyre egy­aránt. Magát Bethlen István grófot is mintha elfogta volna a hely, az alkalom és a környezet újdonsága és újszerűsége. Hiszen csaknem húsz esztendeje nem be­szélt a Háznak arról az oldaláról, ahol szerdán talán legmélyebb és legmara­dandóbb parlamenti sikerét aratta az őszi alkonyatban. A külső siker jelei és ismérvei egészen mások voltak, mint tíz­éves kormányelnöki megnyilatkozásai al­kalmával, amikor szorgalmas és készsé­ges tenyerek vertek tapsorkánt metsző élű és szárazfényű mondatainak. Ugyan­azok a kezek és hangok, amelyek oly hatásos és viharos ekhót biztosítottak hangja minden árnyalatának és oly moz­galmas és derűs reliefet rajzoltak szó­noki figurája mögé, ma elernyedtek vol­tak és némák. Maga az ellenzék még nem szokta meg ezen a helyen a magyar közéletnek ezt a nagy magánosát, aki pártok fölé emelkedő tekintélyének ob­jektív súlyával és mágikus erejével egé­szen egyedülálló jelenség a reformpar­­lament szín- és egyéniségnélküli unifor­misa közepette. Sikerének, vagyis inkább hatásának titka, a nagy erőnek ellenáll­hatatlan igézete s a szónok lényének ab­szolút tekintélyt követelő szellemi szu­­verenitása, amely a maga társtalanságá­­ban és halkságában ma lenyűgözőbb volt, mint bármikor, hatalmi pályafutá­sának csúcspontjain. A NEP-mezőnyön idegenül, sőt félel­metesen hatott ez az önsúlyú és önerejű tünemény, akinek a hatalom és a sze­rencse nem tud már mit se nyújtani ahhoz, hogy nagyobbá tegye és hogy nimbuszát emelje. Ellenkezőleg: ha a kormányzati hatalomnak az élharcos­csinálta vezérség színpadias kellékei és mutatványai helyett újból szüksége lesz arra, hogy az egyéni jelentőség és nagy­vonalúság piedesztálja alatt visszasze­rezze régi nyugodt fényét és antik mél­tóságát, az a gravitas, amely ennek a férfiúnak fényéből áradt, megint vissza­állítja a sella curulis-nak azt a szellemi és erkölcsi rangját, amely elválaszthatat­lan volt a haza szebb napjaitól és a ha­ladó konzervatív irány életteljességétől. Hogy a NEP-tábor is mennyire hatása alatt állott egy gazdag, művelt és erélyes szellem delejességének, csak az bizo­nyítja, hogy képtelen volt magát kivonni egy fölényes és tiszta intellektus impo­záns vonalvezetésének benyomása alól. Mindenki érezte, hogy így nem a múlt beszél, hanem a jövő, mint ahogy min­denki érezte azt is, hogy a vezéri hiva­tás jogosítványa nem a sereg, hanem a hivatás és a hivatottság, melynek nem kell untalan a maga kiválasztottságát és küldetését melldöngetnie, amelynek nincs szüksége reklámra és propagandára, mert ha olykor túlságosan elmélyül is a részletekben s egy specialista hideg tü­­­zetességével és avatottságával elemez is, egy pillanatig se lehetett kételkednünk, hogy egy vérbeli államférfival ismét el­foglalta helyét a nívó. A hallgatag és impozáns erő mutatta meg hatalmas bir­kózó­izmait anélkül, hogy ellenfeleivel szemben egy gladiátori győzelem ujjon­gásában kiaknázta volna­ könnyed­­el­sőbbségét. Csak néhány finom suhin­tása éreztette, hogy nemcsak konstruk­tív módon, de az úgynevezett negatív magyarok módjára is kétvállra tudná fektetni ellenfeleik Bethlen István gróf bírálatában meg­nyilatkozott a tíz esztendőn át tartó és nagy nehézségekkel birkózó kormányzás során kialakult államférfi- szemlélet, amely egyetemes nézőpontokból indul ki és a részérdekek helyett mindig az álta­lánosat veszi figyelembe. Az egyoldalú és a gazdáknak csupán kisebb részét érintő adósvédelem helyett, amely nem­egyszer a könnyelmű adósságcsinálás és a gondatlan hitelezés következményeit hárítja el. Bethlen üdvösebbnek tartotta volna, ha a hozott nagy áldozatok árán a kormány az egész gazdatársadalom kölcsönterhén igyekezett volna átmene­tileg, az agrárválság tartama alatt gyö­keresen segíteni és pedig olyan jelen­tősebb kamatmérsékléssel, amely meg­felel a földbirtok mai lecsökkent jöve­delmezőségének. Természetesen, ez eset­ben egyidejűleg gondoskodni kellett volna arról is, hogy a hitelező pénz­intézetek az így elmaradt kamatkülön­­bözetért megfelelő térítésben részesülje­nek. Ez, Bethlen terve szerint, megold­ható lett volna a kincstár megterhelése nélkül is. Az átfogó közgazdasági politika szem­pontjából helyeslésre számíthat Bethlen­nek az a megállapítása, hogy egymagá­ban nem sokat segít a magyar mezőgaz­daság egyetemén az adóssági teher köny­­nyítése a gazdák egy kis csoportjánál. E szűkkörű hitelügyi intézkedés hatása vajmi csekély, sőt egyenesen problema­tikusnak látszik. Amire mezőgazdasá­gunknak általában és égetően szüksége van a kamatteher általános jellegű apasz­­tásán kívül, az Bethlen szerint a piac­kérdés megoldása, a kivitel előmozdí­­tása, a nyomasztó devizakorlátozások megszüntetése, az aránytalanul súlyos közterhek csökkentése és agrárolló sző­kébbre fogása a túlzott vámvédelem mér­séklése útján. Bethlen joggal hibáztatja, hogy a gaz­­davédő rendelet a végleges rendezés jel­szavának hangoztatásával és az erre irá­nyuló igyekezettel jött létre és pedig in­kább politikai célok szolgálatában, mint a helyes hitel- és pénzügyi elgondolások jegyében. Hiszen röviddel ezelőtt maga a pénzügyminiszter sem tartotta alkal­masnak a jelenlegi, távolról sem meg­állapodott viszonyokat a gazdaadósságok végleges­­ rendezésére. Ezt a nagyon is megokolt álláspontját azonban utóbb föladta és rendkívül­ szövevényes, nehe­zen áttekinthető koncepcióval próbálja most meg a lehetetlent. A valóságot meg­világítja az az egyetlen példa, hogy míg a végleges rendezés 4,5 százalékos annui­tása a tíz­ holdon aluli gazdáknál e pil­lanatban­ elviselhetőnek mutatkozik, ad­dig a viszonyoknak már kisebb rosszab­bodása is ezt az állandóra rögzített ter­het rendkívül súlyossá változtathatja. Gon­dolkodóba ejt majd mindenkit Bethlennek az a leleplezése, hogy a vé­dettséget és a vele járó kedvezményeket élvező húsz holdon aluli gazdák számá­nál jóval nagyobb az olyan kisgazdák tábora," akik bár teljes joggal támaszt­hatnának igényt ezekre az új kedvezmé­nyekre, eddig — tájékozatlanságból vagy bizalmatlanságból — még­sem kérték a védettség kimondását. Vájjon lehet-e ezek elől a sorompót lezárni azért, mert a bejelentési határidőket elmulasztották és lehet-e elzárkózni ezek kérése elől, ha majd elkezdenek dörömbölni ugyanazon a kapun, amelyen át sorstársaik már be­jutottak a kedvezményezettek karám­jába? És lehet-e az ilyen rendezést vég­legesnek és a kincstár által hozott ál­dozatok nagysága tekintetében lezártnak tekinteni? A szerdai ülésben illetékes ajkakról el­hangzott tárgyilagos és szakszerű bírálat szétfoszlatta az agyba-főbe dicsérésnek­ azt a hangözönét, amellyel a túlbuzgó hívek ezt a hosszas gyötrődés után vi­­lágrahozott kormányrendeletet körül­ övezni igyekeztek. Erről a nagyszabásúi­nak és példátmutatónak beharangozott „reformmű“-ről is hamarosan kiderül, hogy sokkal több itt a tömjén füstje, mint az a parázs, amelynél a példátla­nul súlyos válsággal nehéz küzdelmet folytató gazdatársadalom egy kissé meg­melegedhetnék és dermedtségéből magá­hoz térhetne. Bethlen István gróf a gazdaadósságok rendezéséről mon­dott éles ellenzéki beszédet a Házban A volt miniszterelnök érdekes terve a gazdatartozások végleges rendezésére Éjszakáig tartó interpellációs roham a kormány ellen A képviselők csendesen ülnek. A miniszte­rek szinte halkan, surrannak a bársony­székbe. Sok a karzati érdeklődő is. Unifor­misok villannak meg, szines toalettek és figyelő szemek csillannak a szokatlan és ideges atmoszférában. Mindenki vár, a levegő villamosan feszült. Bethlen István gróf mondja ellenzéki szű­zbeszédjét. Ott áill a bal­oldalon Eckhardt Tibor és Zichy János gróf között, Gömbös­ Gyulával szemben, aki figyeli. Egészen csendesen inditja szavait, tört, gyors és mégis nemes gesztusait a NÉP felé. A nagy várakozásra a lehető legegyszerűb­ben felel.. Szavai egyhangúan peregnek, mint az esőcseppek, melyeik lassan-las­san kivájják a köveket, megtörik a sziklákat, megtörnek minden ellenállást, mely ujjakba gördül. A gesztusai is szüntelenül egyformák. Ide-oda hajlik, gépszerűen fordul, de nem akar be­le­nne,legyelni, mintha a téma nem is lelkesí­tené. Szárazain, ellenállhatatlanul tör be számadataival, csalhatatlan statisztikai fel­sorolásaival az agyak hallgatórostj­aiba. Kínos, jó darabig kínos a szilen­cium a NÉP soraiban. Pedig Bethlen csak meggyőzni­ akar! Meggyőzni, letagadhatatlan valóságok­kal! Hozzá egyszerűen, mégpedig olyan egyszerűen, mint maga, a meztelen igazság. A NÉP-ek is sokáig úgy figyelnek, hogy meg se mukkannak s nem mernek belekötni a be­szélőbe. Félnek vaslogikájától, mely egy­hangúan szaggatja, tépdesi a pénzügyminisz­ter törvényjavaslatát. Lehet, hogy föl sem fogják a szavak maró savát. Csak néha enged a gondolatok mögött parázsló tűznek valamit. Ilyenkor törött gesztusai még inkább megtörnek, teste" ritmikusabban és gyorsab­ban hajladozik, kézmozdulatai szinte sűrű, szaggatott kalapácsütésekké nehezülnek, hangja élénkül színesedik és emelkedik. De csak egy pillanatig. Aztán újra halk, mint a megállás nélkül őrlő malomkövek, melyek megbontják, felmorzsolják a legszilárdabb anyagok ellenállását is. Gesztusokkal, gyors mozdulatokkal hangsúlyoz. És csak hang­súlyoz. De ez a hangsúlyozás pontos és fölé­­nyes. Amikor visszavágnak neki, mosolyog. Ilyenkor változik a nyugodt, mozdulatlan arc. Szembre láthatóam örült a játéknak. Ekkor növekedik szellemi fölénye, tudása és kíméletlen logikája félelmetessé. Ekkor vil­lan át rajta a szikra, a gondolatok és a vá­gások bravúros fénye. Szatírája kivédhetet­len. A gesztusok, a testritmusok szüntelenül megszakadnak, tüzesednek, ismétlődnek és ebbe a gyors egyformaságba rajzolja bele lelke derűs nyugalmával bizonyítékainak széttéphetetlen láncolatát. A száraz, mate­matikailag pontos mondatok tovaragadják a liszteit Ház keretéből. Mikor támad és rezdül a NÉP hangyabolya, mikor élesem megcsen­dül a csengő, olyan nyugodt, olyan derült, mintha csak ez a környezet és hangulat lenne az ő életeleme! Nem is látszik ez a be­széd ellenzéki szózatnak. Több annál! Szá­raz, cáfolhatatlan matematika, melyen biz­tosa­n vezeti végig beszéde gyilkos fonalát. A szónok áll, magánosain, beszél szenv­­telenü­l, gesztusai egyhangúan pördülnek, hangja halkan kopog, az arc nem játszik figurákat, csak a test mozog, mozog, szünte­lenül mozog, de ez a mozgás sohasem gro­teszk, hanem eleven villamosság. Úgy kezeli a NEP-oldalt, mint az iskola­­mester a gyerekeket. Egyszerűen és bölcsen kioktatja a pénzügyminisztert. Tanácsokat ad, de megmondja, hogy a NEP-politika csak pártpolitika, mellyel bekötik a publi­kum szemét. Aztán kicsordul száján a gúny, mikor kimondja, hogy a NEP-rendszer poli­tikája olyan, mint a tüdővészes ember, aki hú­szesztendős tervekkel tömködti fantáziá­­ját..­ . Bethlen beszélt... Megmozdul az egész Ház. Az ellenzéki képviselők gratulálnak, a kormánypártiak egy részének szeme pedig üdvözlően felvillan a régi gazda felé. Aztán az interpellációkra kerül sor. S vihart, vihar kővel. A miniszterek nagy része jelen van s válaszol is. De feltűnően idegesek, ingerül­­tek. Talán Bethlen István felszólalása vál­totta ki belőlük ezt a hangulatot. Lázár An­dor különösen heves, különösen ingerült. Csak ezzel magyarázható, hogy amikor Ras­­say Károly kemény interpellációjára vála­szol, az igazságügyminiszter, akinek hiva­talból kellene legjobban tudnia a törvényt, elfeledkezik arról, hogy a Háznak is felelős­séggel tartozik.- " Kozma Miklós belügyminiszter hangja is idegesen pattog, amikor­ Eckhardt Tibor interpellációjára kell felelnie és különösen Ára 1© fillér

Next