Magyarság, 1936. január (17. évfoyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

A nankingi kormány behódolt Japánnak Sanghajból jelentik, hogy a nankingi kor­­mány kedden hivatalosan is megerősítette azokat a híreket, hogy a Japán és Kína kö­zött felmerült vitás kérdések elintézésére vegyes japán—kínai bizottságot küldenek ki. A nankingi hírek szerint a tokiói kor­mány is elfogadta ezt a javaslatot. Ugyan­ekkor azonban — angol tudósítók jelentése szerint — Mandzsukuo és Külső mongólia között annyira kiéleződött az ellentét, hogy távolkelet háborújának kirobbanása minden órában várható. A helyzet súlyosságára jel­lemző az a rendkívül éles nyilatkozat, ame­lyet Mandzsukuo külügyminisztere közre­adott. Beavatott körökben elkerülhetetlen­nek látják a két állam közötti ellenségeske­dések mielőbbi kitörését, annál is inkább, mert Mandzsukuo háta mögött tudja Japánt és Külső-Mongólia Szovjetoroszországot. Londoni jelentés szerint a Daily Herald a nankingi külügyminisztérium most ki­adott közleményében annak hivatalos be­vallását látja, hogy a nankingi kormány végleg behódolt Japánnak. Hóman Bálint kultuszminiszter nyilatkozott legközelebbi munkateréről Hóman Bálint dr. kultuszminiszter Szil­veszter napján nyilatkozott legközelebbi programjáról és részletesen ismertette a most beköszöntő 1936. év munkatervét. — A minisztérium igazi feladata — mondta Hóman Bálint dr. — a tárca ügyei­nek folyamatos irányítása, állandó szerve­zési és igazgatási munkával. A kultuszmi­nisztérium 1936. évi munkatervét a­s elmúlt években alkotott törvények végrehajtása dominálja. Most kezdi meg működését az új közoktatásügyi igazgatási szervezet. A tanügyi igazgatási kerületek élére kineve­zett nyolc tankerületi főigazgató a minisz­térium nevelésügyi és iskolafelügyeleti osz­tályának élén álló Kósa Kálmán miniszteri tanácsos irányításával már a tanév elején átvette hivatalát, de az új rendszerre való áttérés csak januárban következik be. Az év elején lépnek munkába a népiskolai körzeti iskolafelügyelők is, ugyancsak most fognak munkához a közép- és középfokú iskolák új tanulmányi felügyelői. A főigaz­gatók és vármegyei tanfelügyelők mellett a tanítókra és tanárokra hárul az új szerve­zet kialakításának gyakorlati megoldása. Hasonlóképen végrehajtás alá kerül a kö­­zépiskolai törvény. Ki iskola adminisztrál­ióját és külső rendjét érintő rendeletet naír kibocsátottam. Az új évben kerül megvaló­sításra az új tanterv és utasítás, valamint a tankönyvrevízió is. Sorra vesszük az összes középfokú isko­lák, különösen a gazdasági szakiskolák ta­nulmányi reformját. A­l megoldást Darányi Kálmán földmivelésü­gyi miniszterrel együt­tesen irányítjuk. Ez a kettős felügyelet fog érvényesülni az összes kereskedelmi és ipari szakiskolák irányításában. A közoktatás minden pedagógiai természetű kérdésének megoldásában résztvesz a januárban meg-AssztoAtyM* f ifyísx évtu ál itea* stoppol, Ua féeiének és gytcutejének­ jlád­z-Uacistopál vesz IV., Kecskeméti­ utca 6. alakuló országos közoktatásügyi tanács és a tankerületenként működő tankerületi köz­­oktatásügyi tanácsok. Az országos tanács munkáját eddig Kemenes Illés ügyvezető al­­elnök és Madzsar Imre főtitkár irányították. Kemenes áthelyezésével és Madzsar nyugdí­jazásával most az ügyvezető alelnöki tisztre Huszty József dr. egyetemi tanárt kértem fel, főtitkárrá pedig Lotzka Alajos gimná­ziumi igazgatót neveztem ki. A tanácselnöki tisztséget Teleki Pál gróf vállalta el. — Az alsó- és középfokú oktatás átszer­vezésével párhuzamosan sorra kerül a felső­­oktatás, jogász-, orvos-, gyógyszerész- és tanárképzés reformjának kérdése. Ezt a kér­dést tavasszal országos ankét elé terjesztem. Az ankét eredményeinek feldolgozása és Kornig Gyula elnöklete alatt álló felsőoktatási egyesület véleményének meghallgatása után a most szervezés alatt álló felsőoktatási tanács veszi át az irányítást. A tanács elnök­ségét Szily Kálmán dr. államtitkár, egyetemi tanár vállalta el. A titkári teendőkkel Már­­tonfk­i Károly dr. miniszteri osztálytanácsost bízom meg. A minisztériumban a felső­oktatási reform előadója Fülei Szántó Endre dr. miniszteri tanácsos, aki megbízásomból előkészítette a most kibocsátásra kerülő új szabályzatokat, az Országos Ösztöndíjtanács, a Külföldi Magyar Intézetek, a Tihanyi Ma­gyar Biológiai Intézet szervezetéről. Egyide­jűleg kibocsátásra kerül a Magyar Nemzeti Múzeum új szervezeti, ügyviteli és fegyelmi szabályzata. Az új évben kezdik meg műkö­désüket az újjászervezett külföldi magyar intézetek. A külföldi intézetek számára léte­sített kuratórium elnöke Teleki Pál gróf ma­rad, az ösztöndíjtanács elnökségét Bakay Lajos dr. egyetemi tanár foglalja el. Az alelnökségre Heller Farkas dr. egyetemi tanár kerül. — Az oktatásügyi kérdések után sor kerül az új évben a népművelési törvény előkészí­tésére. A népművelés ügyét a kormányzó or­­szággyűlési megnyitóbeszédének intencióihoz képest rendezzük. A népművelés és oktatás­ügy reformjával kapcsolatos az oktatófilmek ügye, aminek gondozására különálló oktató­film-kirendeltséget szerveztem. Itt a szem­léltető oktatás tökéletességét fogjuk előmoz­­dítani. A közgyűjtemények ismeretterjesztő mesteri tekintélyt jelenti. Bizony szürke öreg fiú lett Iván Tye­­rentyevics s ahogy az évek múltak, úgy törött le egy-egy darab abból a fényes épületből, melyet ifjúi reménységeinek gyémántos tégláival emelt toronyma­­gasra. Szürke, öreg, vedlett verebekké váltak ketten a feleségével, ámbár a régi romok mellett mégis néha fel-fel­­kiáltott Iván Tyerentyevics: *—* Asszony, meglásd, azért egyszer mégis őrmester leszek! — Az asszony, talán inkább csak szokásból, rábólin­tott: —• Az Isten megsegít! — Hej, az ám, az Isten! Ki is lenne más, ha nem az Isten, aki reparálja a régi csorbát, s helyrebillenti az emberek lelketlen mu­lasztásait! Iván Tyerentyevics lelkében fények lobbantak, apró tüzek ölelkeztek össze hatalmas lánggá nőve és a fel­lobbanó lángnál napnál világosabban látszott az Isten neve. — Hej, te, asszony!... — kezdte Tyerentyevics harsonázó hangon, bonban nem folytatta, mert eszébe ju­tott, hogy a fecsegés nem használt még soha senkinek, hacsak a politikusoknak nem. Tenni kell itt valamit, tüstént, azonnal, hogy minél közelebb férkőz­­hessék a Magasságbelihez, hogy tisztán lássa Iván Tyerentyevics jószándékát és tudja meg, hogy nem ő rajta múlott a dolog... Érezte Iván Tyerentyevics, hogy neki legjobb lesz a minden uránál nagyobb i­rat szolgálni. Nem tanakodott hát, ha­pera elment harangozónak. Buzgón kon­gatta a nehéz harangokat. Iván haran­gozott, ha reggel lett s ő hirdette a Krisztus születését! Megszólaltak az Iván Tyerentyevics harangjai akkor is, ha valaki esküvőre ment, akkor is, ha elbúcsúzott az árnyékvilágtól, úgyhogy lassan kint igen nevezetes ember lett Iván Tyerentyevics ... Ha néha félelmetesen zúgtak a harangok, az emberek meg­döbbenve ugrottak ki az ágyaikból s lé­lekszakadva keresték a pusztító tüzet, melyet Iván Tyerentyevics nekik beje­lentett a harangok lüktető nyelvével. Áz esténkint szelíden lefetyeltek ugyan­ezek a harangocskák s mint az anya mindennapi meséjével, úgy küldte álomba Iván Tyerentyevics az ő népét az esteli harangszóval... Teljes harmincöt évig harangozott ez a vén kozák, abban a reménységben, hogy egyszer utólagosan mégis meg­kapja az „ukázt“, vagyis az „őrmesteri kinevezését“. Papok jöttek, mentek a városkában, oly sűrűn váltogatva egy­mást, mint némely hatalmasság az el­veit. Valamennyien mind megígérték a vén harangozónak, hogy szót emelnek az érdekében magánál a Cárnál. Ám, ahogy elmentek ezek a feledékeny pa­pok, hiába várta Iván Tyerentyevics még a hírüket is. Új pap jött, azután az is elment, az is ígért s maradt min­den a régiben. Iván Tyerentyevics ha­rangozott és reménykedett... Akik ezt a kis mesét olvassák, bizo­nyosan azt hiszik, hogy addig remény­kedett, m­ig meg nem halt s mikor meg­halt, a harangok szomorúan integettek utána. Csakhogy nem azért mese a mese, hogy még egy ilyen szegény em­ber, mint Iván Tyerentyevics se érje el a célját benne... Egy reggel az öreg­asszony lelkendezve futott be a heve­­résző, egykedvűen pipázó öreghez: —­ Iván Tyerentyevics! Hallja kend?! ...Megjött az ukáz!! — A vén ember úgy megugrott, mint a ló, ha tüzes tap­lót dugnak a fülébe. — Mit beszélsz bolondokat, te asz­­szony?!... —­• Itt az írás! — kiáltoz a nőszemély. — Olvassa hát, őrmester úr! — Iván Tyerentyeviccsel akkorát fordult a világ, hogy majd a lelke veszett bele. Hej, „őrmester ur!“ így még soha senki nem szólt hozzá. Hát mégis igaz ez? ... Ki a nagyságos, könyörületes Isten mégis észrevette az ő egyszerű szolgáját?!... Hát mi legyen most?!... Hogy adja tudtára a világnak ezt a csodálatos örö­möttl... —­ Asszony!... Szaladj! Rögtön hozd a templomkulcsod! ... Megyek azonnal harangozni!. • • Hadd tudja meg min­denki! — De nem­ bízott mégsem az asszony öreg lábaiban. Maga ment, ro­hant, vágtatott, mint hajdan, gyermek­korában az ő piciny paripája Rohant fel a toronyba és megragadta a harang­kötelet, mint valami diadal­mi zászlót és húzta, kongatta azokat a drága, öreg harangokat olyan földöntúli örömmel, amilyen öröme csak annak az ember­nek lehet, aki egyszer, végre, végre el­mondhatja magáról, hogy ő is a hatal­mas „cár őrmestere“ lett. MBEN­ BLZ!! irodájának élére Szén György kö­zépiskolai igazgatót, a kiváló társadalom­­tudóst állítottam. — Az új évben kezdjük meg a kulturális közalapítványok igazgatóságának és központi kezelésének átszervezését is. Az igazgatás élére Sztolpa József közalapítványi főigaz­gató kerül. A szervezési munkálatok mellett Huszka Ernő miniszteri tanácsos irányításá­­val folyik az újra megindult népiskolaépí­­tési akció. A keretek sokkal szerényebbek, mint néhai Klebelsberg Kuno gróf idejében voltak. A rendelkezésre álló költségvetési hi­­tel keretében az év végéig 398 iskolát építhe­­tünk föl és tatarozhatunk ötvenkét tanter­met és tanítói lakást. 1936 Január 1, szerda Viharos angolellenes tüntetések a kairói nemzetközi sebészkongresszuson A londoni külügyi hivatal válasza az egyiptomi pártvezérek emlékiratára . Kairóból jelentik, hogy az ottani egyete­men kedden nyílt meg a nemzetközi sebész nagygyűlés. Az egyetemre érkező kiküldötte­ket a főbejáratnál összesereglett diákok za­jos tüntetéssel fogadták. A diákok állandóan ezt kiáltozták:­­t— Le az angolokkal! Egyiptom az egyip­tomiaké! Le a főbiztossal! A rendőrség nem lépett közbe és így össze­tűzésre nem került sor. A nagygyűlés meg­nyitásán nem vett részt sem a király, sem a főbiztos. A kongresszus folyamán a teremben is folytatódott a tüntetés. Az egyik előadó fel­szólalása alatt a hallgatóság sorából valaki erős hangon azt kiáltotta: „Vértanú halottaink emléke öröké élni fog", mire nagy csend ke­letkezett, mindenki felállott helyéről és né­hány percnyi néma csenddel hódoltak a ha­lottak emlékének. Amikor Nahasz pasa, a wafd-párt vezére, továbbá Hasszan Mohamed Ali herceg, Fu­ad király képviselője a terembe érkezett, óriási lelkesedés tört ki és a királyt hosszasan ünnepelték. Megtámadták a miniszterelnök kocsiját a tüntetők Ezalatt az egyetem előtti téren Nesszim pasa miniszterelnök gépkocsiját — amely kissé megkésetten hozta a kormányelnököt a kongresszusra — nagyobb csoport tüntető diák vette körül és zajosan követelte, hogy a korm­ány kegyelmezzen meg a politikai el­ítélteknél­, vagy pedig mondjon le. A minisz­terelnök a diákok eljárása ellen tiltakozásul visszafordult és nem vett részt az ülésen. A tü­itetés közben a miniszterelnök gépkocsija megrongálódott. Az új­abb diákzavargások súlyos helyzetet teremtettek.­ Hétfőn este az egyetemi hallgatók végrehajtóbizottságát, amely túlságosan bé­­kü­lékenynek mutatkozott, megbuktatták és helyébe szélsőséges irányzatú bizottságot ül­tettek. A nemzetközi sebészeti értekezlet meg­nyitása előtt 5000 diák tüntetett Anglia ellen. Az egyetemi hallgatóság egyébként a délelőtt folyamán határozottan kifejezésre juttatta, hogy a tüntetések nem általában az idegenek, hanem csak az angol beavatkozás ellen irá­nyulnak. Az egyetemi hallgatók végrehajtó­­bizottságának elnökét, aki nyugalomra intett, agyba-főbe verték. Nahasz pasa beszédet in­­tézett az ifjúsághoz, de képtelen volt a ren­det helyreállítani. A diáknegyedben rendkívül nagy az izgalom. A délelőtti tüntetéseknek az egész egyip­­tomi helyzetre súlyos kihatásuk lesz. A kor­mány sürgősen tanácskozásra­ ült össze, az elhatározott intézkedéseket azonban egyelőr­e titokban tartják. Valószínű, hogy az egyete­met végérvényesen be fogják zárni. A mi­niszterek megállapodtak abban, hogy a rendőri hatalmat teljesen az angol hatósá­gokra fogják bízni. Ki Intransignant kairói tudósítója szerint az egyetemi hallgatóság kényszeríteni akarta a sebészorvosi értekezlet megbízottait arra, hogy vonuljanak el a tüntetések áldozatait­nak emlékműve előtt. A rendőrség kényte­len volt erélyesen közbelépni. Az angol kormány hajlandó tárgyalni Egyiptom követeléseiről Kairóba egyébként kedden megérkezett a külügyi hivatal válasza arra az emlékiratra, amelyet az egyiptomi pártvezérek intéztek az angol kormányhoz. Az emlékiratot Sir Sampson Miles rövidesen átadja az egyip­tomi kormánynak. Hir szerint az angol vá­­laszjegyzék rokonszenvvel foglalkozik az egyiptomi kérdéssel és hangoztatja, hogy az angol kormány, amint a körülmények meg­­engedik, kész tárgyalásokba bocsátkozni az egyiptomi kormánnyal. A PIHIUKA HIBEr Vargh­a Imre a legfőbb állami számvevőszék elnöke A kormányzó a magyar országgyűlésnek a miniszterelnök által bemutatott jelölése alapján Vargha Imre dr.-t, a II. fizetési osz­tály jellegével felruházott nyugalmazott pénz­ügyminisztériumi államtitkárt, tiszteletbeli­ egyetemi nyilvános rendes tanárt a magyar királyi legfőbb állami számvevőszék elnökévé kinevezte. Antal István megvált a miniszter­elnökségtől Antal István államtitkár kedden elbúcsú­zott a miniszterelnökség sajtóosztályának tagjaitól és a politikai újságíróktól is, akik­nek nevében Kiss József dr. vett búcsút a miniszterelnökség sajtóosztályának távozó vezetőjétől. Antal államtitkár a napokban foglalja el hivatalát az igazságügyi minisz­­tériumban. Utódától, Mikecz Ödön volt sza­bolcsi főispántól a törvényhatóság rendkí­vüli diszközgyűlés keretében vett búcsút. A belügyminiszter ebédje Kozma Miklós belügyminiszter a belügy­minisztérium dísztermében kedden délben ismerkedési ebéden látta vendégül a belügy­minisztérium osztályvezető főtisztviselőit, úgyszintén a rendőrfőkapitánnyal és főpa­rancsnokkal élén a rendőrség törzstiszti ka­­rát. Ferenczy Tibor főkapitány üdvözlő be­szédet mondott, majd Kozma Miklós bel­ügyminiszter közvetlenül elbeszélgetett a rendőrség főtisztviselőivel. Kijelentette többi közt, hogy a rendőrtisztek vidékre való át­helyezése a jövőben is olyan mértékben tör­ténik, mint ahogy a múltban történt. Telepítési értekezlet a miniszterelnökné A telepítés ügyében a miniszterelnökségen kedden délelőtt miniszterközi értekezlet volt. Az értekezleten Gömbös Gyula minisz­terelnök, Darányi Kálmán földmivelésügyi miniszter és Fabinyi Tihamér pénzügy­­miniszter vett részt. Megtárgyalták a telepítés pénzügyi megoldásának lehetőségeit és a javaslattervezet körül felmerült kérdéseket. Az érdekképviseletek a tervezetet január 10-ig letárgyalják és észrevételeiket a föld­mivelésügyi minisztérium sürgősen feldol­gozza. Ezután határoz a minisztertanács a javaslat végleges szövegéről. A javaslat feb­ruárban kerül a képviselőház elé. Mivel a javaslat vitája hosszúnak ígérkezik, ezután már csak kisebb javaslatok kerülhetnek sorra s a Ház húsv­ét táján megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását.

Next