Magyarság, 1936. március (17. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 12 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1936 MÁRCIUS 1, VASÁRNAP FIJSZERKESZTŐ: Pethő Sándor! FŐMUNK­AT­ÁRS» AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON: •27-8­99. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS) LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­TÁLY, IV. KER., ESKI­ UT «. TELEFON: *88-8­ 80. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990. XVII ÉVFOLYAM, 51 (4482) SZÁM A szép Meluzina írta: Pethő Sándor Néhány nap, és itt a nagy nemzeti ju­bileum, a NEP-rendszer és a reformkor­­mány megszületésének első évfordulója. Nem tudjuk, hogy országos ünnepségek harsonái hirdetni fogják-e az új millená­­rium kezdetét, vagy csak szerény házi­jubileum keretében cserélik ki egymás között a bókok és az üdvözlések ünnepi csokrait, megállva egy pillanatra a két korszakot elválasztó határkőnél s lefe­szítve a nemzeti munkára felajzott idege­ket és ciklopszi izmokat, amelyek egy esz­tendő óta a pihenőben energia tettrekész­­sége, alkotó láza, megállíthatatlan lendü­lete következtében állandó fortissimóban rezegnek. Lesznek-e vájjon szárnyaló pohárköszöntők, a felmagasztosultság gőgjében megdicsőült önapotheózisok, alkalmilag rendezett mennybemenetelek, narcisszusi elragadtatások, hódolati áldo­zatok a vezéri dicsőség oltárán? Folyta­tódik-e még a nagy farsang, a nagy hűhó semmiért, a reklám csörömpölése, az egy esztendős hejehuja, a nagy szólamoknak és a kicsiny cselekedeteknek az a politi­kai tivornyája, amelyben a NEP-rend­­szerbeli halandó teljesen elveszítette arány- és távlatérzékét, sőt hovatovább elveszíti minden realitási fogékonyságát, a pukkanó frázisok és bombasztok pezs­­gőfröccsében, a felhőkarcoló ígéretek gőz­­torlatagai közepette, a délibábkergetés iz­zadt hajrájában, a megalomaniákus hon­­boldogításnak érdem­ forrásokat fakasztó látomásaiban, a népünnepély­ tűzijátékok kezdetleges pirotechnikai mutatványai kö­zött? II. Az idők tanúja, cette posterité contem­poraine — mint Lemaitre mondta — hi­degen, igazán, minden rosszmájúság nél­kül, csak a tények és az eredmények ke­véske csapadékának és a szó- és ígéret­­felhőhegyek viszonyának tárgyilagos vizs­gálatára szorítkozva, szintén megáll e ju­bileumi határkőnél, hogy felállítsa a NEP-rendszer mérlegét. Nincs szüksége messzelátóra, hogy kóválygásában kö­vesse a NEP­ üstökösét és a zegzugos pá­lyája mögött húzódó hosszú fénycsíkot s mindazoknak az apró csillagképeknek vonalát, amelyek az üstökös uszályában élik mondvacsinált fényüknek mozza­­natnyi életét. De nincs szüksége górcsőre sem, hogy fölfedezze az egy év előtt még az ifjúság virágjában tündöklő NEP-szép­­ség siralmas hervadását: a kísérteties me­tamorfózist, amely fonnyadt, ráncos ba­nyává rémítette az ifjú hajadont s amely a szép Meluzina sellőből nagy tengeri cá­pát varázsolt egy esztendő leforgása alatt. Csak józan, tiszta szemmérték kell hozzá, hogy az ember túlzások és torzítások nél­kül azt lássa, ami, hogy észrevegye és megállapítsa: ez a rendszer olyan öröklött betegséggel, olyan eredendő hibával jött a világra, hogy születése pillanatában ma­­­gával­ hozta rohamos sorvadásának kar­­csk­áját is. A rendszer atyja a mohó hatalomvágy volt, a félig kimondott és félig letagadott totalitás­ gondolat. Anyja pedig az egész magyar közéletet átpácoló őszinteség­hiány, erkölcsi ellentmondás, kétértelmű­ség. Egy évvel ezelőtt az mondatott: az imént megkötött paktumot azért kellett fölrúgni, mert Bethlen István gróf eltűr­­hetetlen gyámkodása nem engedte tör­vénybe iktatni a becsületes, titkos válasz­tójogot, hogy a régi kormánypárt meg­alapítója keresztbefeküdt az új millen­niumot jelentő reformok útján, hogy" Jó­zsuaként meg akarta állítani a Napot, sőt a NEP-et, s mint a régi világ omlásából ittfelejtett erratikus szikla, megkövült a rohanósodró reformfolyam medrében, következésképp nem volt fontosabb és sürgősebb teendő, mint elhárítani és fél­­reállítani őt a „történelmi fejlődés“ logi­kai és lélektani vonaláról. A felülről mesterien irányított propa­ganda fertőző hatása alatt a közvéle­ményt valóságos reformláz rázta ki. S ha az összehasonlítás nem is ütött ki éppen az új reformkorszak embereinek javára, mégis sok tisztaszándékú és jóakaratú ember is elhitte egy darabig, hogy az új márciusi nemzedék, a feladatok és az események csodatevő hatásai alatt nem lesz majd méltatlan a negyvennyolc már­ciusának ifjú héroszaihoz, hogy türelem­mel és jóindulattal kell megvárni a must forrását, vájjon homoki lőre lesz-e be­lőle, vagy tokaji nedű? Hogy ilyen pszi­­chotikus elemek nagy szerepet játszottak a NEP-többség megszületésében, azt ta­gadni nem lehet. Régi és új kormányla­pok egymással nemes versenyre kelve, bi­zonyították, hogy egy új nemzeti keresz­tény front van kialakulóban Gömbös Gyula vezetése s Eckhardt Tibor és Wolff Károly részvétele mellett s erre a frontra az a roppant feladat vár, hogy likvidálja a régi­ Magyarország szociális és gazdasági elérü­ltségeit és hogy egyidejűleg az óvilág lebontásával, hozzáfogjon az új világ megteremtéséhez. Mit számít ilyen gigászi vállalkozásnál az a kicsiny származási folt, amin az elaggott politikai morál pré­dikátorai váltig sopánkodtak és dörmög­­tek, hogy tudniillik mégse lett volna sza­bad a likvidációs vásárra dobni az adott szó érvényét is­­,hogy a magyar Giovi­­nezza talán sok mindenen túlteheti ma­gát nagy célok érdekében, csak egyen nem: azon, hogy az ígéretnek, az adott szónak és a megkötött megállapodásnak kevesebb hitele és becsülete legyen, mint volt a régi rendszer elhantott nekropoli­­szaiban. Magának a vezért tekintélynek bélyege ütötte rá az új világnak erre az erkölcsi arculatára, hogy a „legnagyobb flegmá­val“ teszi félre ígéreteit, ha az ország ér­deke úgy kívánja. Mikor végül fölbon­totta azt a másik paktumot is, amelyet a kisgazdapárttal kötött, hogy végül első miniszterelnöki programbeszédének leg­ünnepélyesebb fogadalmát, a lélektiprás­­nak elutasítását is megszegje, rászabadí­totta az országra a legaggálytalanabb és legkíméletlenebb választási tatárjárás ge­rincropogtató és hordatörő gépezetének áldásdús tevékenységét. Soha még alkot­mányos többség fölött nem mondtak kru­­tálisabb ítéletet, mint ahogy a közigazga­tási bíróság pártatlan vegyelemző módsze­rei földerítették a NEP-rendszer mandá­tumainak sötét származási hibáit s mint ahogy a politikai szenvedélyektől ment magas fórum pálcát tört az uj világ ge­nezisének gyászos titkai fölött. De nem hunyhatunk szemet az évek óta sürgősek­nek hirdetett alkotmányjogi javaslatok hirtelen elhalasztása fölött sem. Ma annak a Gömbös Gyulának nem fontos és nem sürgős a kormányzói jogkör kiter­jesztése, aki e tervével végigpropagálta az országot. A felsőház és a választójog re­formját pedig a kenyérpolitika csáldalá­­nak recitativója mellett csúsztatta le a te­vékenységi naptár végpontjára. Mind e tények és jelenségek megállapítása némi fogalmat adhat arról, hogy mivé lett az adott szó és a kitrombitált program gya­korlati értéke a NEP-politikában egy esz­tendő alatt. III. Minden hatalom, amely diktatúrára tör, amely „depolitizálni“ akarja a köz­véleményt, amely fogadkozásainak és igé­»»»■LW—I—IIHIIIIIIHI­MIMI I .......—— Éjszaka Szegeden a défi Tisza partján kószál valaki. Derengő hold ezüstjén, némaárván eltűnődik egy komor, ócska bárkán, hol búját harmonikán sírja ki valami ábrándos halászlegény. Át-átsóhajtoz olykor Újszegedre, hol egykor neki lángolt rózsák ezre, majd megpihen Stefánia ligetén, hol Dankó Pista halkan hegedül magyarok fehér király asszony­ának. Majd azon rágja csöndes bánat, hogy nem jó cimbora a Kass felül, immár Tömörkény ur is elmaradt, nem hívja poharazni az ivóba, hol szép a csaplárosné, vad a nóta, s magyar gond felhoz piros poharat. Hogy elborong a holdas éjen át, megébred benne holt idők Szegedje. Ó, nincs is mód, hogy valaha feledje a fanyarédes napok tűnt sorát, mert fényt és árnyat habzsolt vadmohón s úgy látta dél és est és cigányhajnal, beszélve minden ódon kapualjjal, merengve tornyon s lomhavén folyón, dörgő Kossuth s Béla András barát szobra körül órákat őgyelegve. S mikor Erdélyi bomlott primáskedve fölzaklatta a húrok viharát, sziveszakadtan érzé, milyen fiatal, s édesborzongva csillagot betűzött: jövője szép lesz-e, vagy átokozott, és mit hoz majd a Lány, a Hir, a Dal? A dús idők, neve nincs mélabú nagy napjai, mindennél boldogabbak, minek csak egyszer, jaj egyszer adattuk. Minden zug drága, mely róluk tanú. A vándor szeme könnyel megragyog, s megáldja mind, ki ott csak eztán jár még ifjúi szívvel. És ez áldó árnyék, e hazajáró lélek én vagyok. Lendvai István Á­ra a A banda becsülete Irta: Dabolczi Fekete Lászlóné. — Elbeszélés. — A vasút mentén sínek alól vágták csá­kánnyal a kavicsot, hogy korhadt geren­dák helyébe újat tehessenek. Köhögés vonatok jártak a hegyek között. Isme­rős utasok kiáltoztak le róla s a moz­dony ve­zető menetközben adogatta le a pintes üvegekbe mért vörösbort, amit a városban vett nekik. Kellett is, mert hűvös szél vágott a nyitott völgy felől, mindig jobban köze­ledtek a szeles kátai magaslat felé. Ott húzott aztán istenigazában. Heten voltak. Kutas volt a vezető s rajta kívül volt még két élemedettebb ember. A többi suttyó, alighogy elrúgta az ismétlőt. De azért nagyon értették a szót, jobban, mint a vének, akiket hall­gatásra tanított már az idő. Az idő, ame­lyik olyan, mint a vadállat, ráles az emberre s ha vidámkodásig talál valaki elfeledkezni magáról, akkor egyszerre rámordul. Rá az! így vallja Szitás Istók a túlsó oldalon. A háta felőliért nyers nevetése felel rá. — Az idő-e? Talán fél tőle? Szóládi Andris legény rikkantott s úgy vágta csákányát a sin föllé, hogy mikor félrecsapódva levágott és össze­esett a két vas ereje, szikra dobódott fel. — Na, bolond, na, kicsorbul a szer­számod — intette Kutas. A legény lenyelt valamit, aztán a hü­velykujján megpróbálta a csákány élét. Semmi baj sem volt. Állta az az ütést, ha vashoz koccant is, mint Szóládi, meg az idő, mikor fergetegesen egymásnak fordulnak. Szikrát dob az a találkozás is. Egyik sem enged. S a többi négy sem, aki vele van. Délben külön ültek a tarisznyák mellé. Káta felől a négy, a hegynek, vé­dettebb pihenőben a három. A hegy­­alattiakon dolmány is volt, meg kalap. Káta felől lobogós halakat, meg nyitott melleket fogott a szél. Hiába beszéltek nekik, csak azért is. — Megálltatok, jártok még ti is erre bekecsben — mondta Balog. — Hogy mink? Kurjongattak, nevettek, lányokról be­szélgettek. Nagy falatokban nyelték a szalonnát, meg kenyeret. Egyedül a zö­mök Finta keze csúszott mélyre a tarisz­nyában, onnan törölgette a puszta ke­nyeret, ami fekete is volt, meg savanyú is, de azért kenyér volt, ha el is kellett takarni a bámulás elől. Kutas leszelt egy jó darab húsfélét, átintette a legényt. — Ehol­é, Finta öcsém, sok nekem, te talán megbirsz vele. A többi kákabély hozzád... A három fiatal is arra kapta tekinte­tét,­ mintha beléjük ütött volna valami. Egyik zöldpaprikát fogott ki a tarisznyá­ból, a másik pogácsát, a harmadik kula­csot nyújtott neki. — Ne, Finta, csak bírjad! Finta arca piros lett, elfordult a tár­saitól. Átballagott a hegy alá az öregek­hez. Leült melléjük, azoktól vette el a zöldpaprikát, kenyeret, kulacsot. A má­sikaik ellenségesen nézték, veszekedni akartak vele. Rákiáltották a nincstelen­­ségét. Kutas rájuk szólt: — Hallgassatok, Finta ezután a mi oldalunkon dolgozik, azért ette a mi fa­latunkat. Ti ott megbirtok hárman is, hiszen hencegésre marad mindig erőtök. Most ki vele! Nekünk kell a Finta ereje... segítségnek. Balog, Szitás nyitásra álló száját be­fogta Kutasnak egy intése. — Majd nemsokára ti is erre jöttök, mint Finta Gergő .... Mert lesz miért... — Dologba lehet, de másba nem — gőgösködött Szóládi. — Másba, fiam, egészen másba — mondta csendesen Kutas. — Ki ezért, ki azért, de itt lesztek, ismerlek benneteket. Csaknem húsz esztendeje járom a vasút mentét, láttam én már ezen az útón sok ilyen legényt, mint ti vagytok ... Menet mind ilyen volt. Hanem visszafelé! ... Lehajtotta fejét, legyintett. — Igaz-e, sógor? Mind a két idősebb társ rábiccentett. — Olyanok vagytok, mint a kabócák, ugrál a kedvetek. — Teheti — kakaskodott át Szóládi képes melléklettel együtt 32 fillér

Next