Magyarság, 1936. április (17. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-01 / 76. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FIL.UL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST 1936 ÁPRILIS 1. SZERDA FŐSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRSI AJTAY JÓZSEF ffissmfgam SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON: *278-99. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS) LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZTÁLY, IV. KER., ESKÜ UT 6. TELEFON: * *88-86. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 2899. XVII. ÉVFOLYAM, 76 (4507) SZÁM. Az új városháza (y) A múlt héten közfeltűnést keltett annak a tervnek nyilvánosságra jutása, hogy a székesfőváros vezetőkörei a régen vajúdó budapesti központi városháza megépítését akként óhajtják rövidesen megoldani, hogy a jelenlegi központi városháza Károly körúti kétemeletes ócska részére még két emeletet építenének rá és itt helyeznék el a városi üzemek igazgatóságát és azokat a városi hivatalokat is, amelyek eddig a városházán kivül, bérházakban nyertek elhelyezést. A városrendezési és építési szakbizottságban általános megdöbbenést keltett és heves ellenzésre talált az, hogy az új városháza építésének rendkívül nagyjelentőségű problémáját ilyen ötletszerűen óhajtják megvalósítani éspedig abból az alkalomból, hogy a fővárosi gázgyár Tisza Kálmán-téri telkeit az OTI hajlandó előnyös áron megvenni és így a gázművek igazgatósági hivatalainak megfelelő új elhelyezéséről kell gondoskodni. Egymás után tiltakoztak ez ellen az elgondolás ellen Harrer Ferenc, K. Császár Ferenc, Schoditsch Lajos bizottsági tagok és legutóbb Wolff Károly is, akik valóban Budapest közönsége túlnyomó többségének véleményét fejezték ki akkor, amidőn az új városháza építésének kérdését ma időszerűtlennek, kellően elő nem készítettnek mondották és az ötletszerűen fölvetett megoldást sem városrendezési, sem anyagi szempontból, de Budapest világvárosi rangjára való tekintettel sem találták megfelelőnek és méltónak. Csodálatos, hogy Budapestet, a világ egyik legszebb és legkedvezőbben fekvő milliós városát, milyen fátum üldözi egyrészt a városszabályozás és rendezés terén, másrészt pedig a szoborművek létrejötténél és elhelyezésénél. A Teremtő jókedvében olyan nagyszerű helyet biztosított a Duna két partján a magyar nemzet fővárosának, amely a legpompásabb és akadályoktól jóformán mentes lehetőségeket nyújtja a forgalmi, egészségügyi és szépészeti szempontokat egyaránt figyelemre méltató, kifogástalanul helyes városszabályozásra és rendezésre. Csodás történelmünk és nemzeti nagyjaink hatalmas galériája pedig ihletet ad a teremtő művészi géniusznak és ugyanakkor nagyszerű, végtelenül változatos keretek kínálkoznak székesfővárosunk különböző pontjain valóban művészi alkotások lelket gyönyörködtető elhelyezésére. És mégis, mennyi fonákság, hiba és tévedés történt e tekintetben az utolsó félszáz év folyamán, amidőn az inkább falusi jellegű három dunaparti városból a milliós világváros, az egyesített Budapest megszületett. Szomorúan kell megállapítani azt is, hogy a múlttal szemben a jelen nem mutat haladást, hanem érthetetlen módon inkább hanyatlást, viszszaesést. A jövő fejlődésre számító, mészszetekintő városszabályozási és rendezési koncepciók helyett, amelyekkel a még gyermekcipőben járó magyar főváros életében, a 48-as időket közvetlenül megelőző és a 67-es kiegyezést nyomon követő korszakokban egyaránt, gyakrabban találkoztunk, az utóbbi időben csak a ma pillanatnyi szükségét figyelembe vevő, Budapest világvárosi jellegét kellően nem méltató kicsinyes gondolkodás elhatalmasodását tapasztaljuk. Itt van beszédes példa gyanánt az új központi városháza megépítésének félszáz év óta kísértő nagy kérdése. Nem kétséges, hogy a királyi palota és az országház mellett ennek kell lennie a harmadik legkiemelkedőbb fővárosi épületnek, olyannak, amely méltóan képviselje ma már világhíres milliós Budapestünket, amellett, hogy az egyre fokozódó közigazagtási és városüzemi igazgatók igényeknek is teljesen meg kell felelnie. Amíg Budapest még az emelkedés első lépcsőfokán állott, a nyolcvanas években, igen helyesen olyan tervek születtek meg, amelyek szerint a fővárosnak ezt a főépületét is a Dunaparton kell méltóképpen megépíteni. Mihelyt azonban ez évszázad első évtizedében mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy a dunaparti magyar hamupipőkéből előbb-utóbb Európa egyik legpompásabb világvárosa fog kibontakozni és minden Budapestre tévedt világjáró legott megállapította, hogy ennek a megszülető csodavárosnak elbűvölően legszebb pontja a Dunapart, csodálatosképpen a főváros vezetői arra a bizarr gondolatra tévedtek, hogy az új városházának reprezentatív épülete ne a nagy távlatokat és nagyszerű érvényesülést nyújtó Dunaparton táruljon a bámuló szemek elé, hanem a város belsejébe, az üzleti negyed kellős közepébe holt tömegként szorítsák bele annak a Károly-kaszárnyának helyén, amely — mint belső hatalmas telekkomplexum — méregdrágán került a főváros birtokába és a körülötte az utolsó száz év alatt kiépült üzleti részek közepén és az üzleti forgalom igényei által állandóan ostromolva, valósággal kiáltozott az után, hogy területe a belvárosi üzleti forgalomnak megfelelően szabályoztassék és építtessék be. A volt Károly-kaszárnya Városház utcai része, amely mint műemlék megőrizendő, a budapesti City kellős közepében rendkívül alkalmas volna például központi postapalotának, de semmiesetre sem, nagyarányú újabb építkezések segítségével még kibővítve, új városházának, amely így elfogná a teret és levegőt az üzleti forgalom kialakulása elől. Azok a tervek, amelyek 30— 40 milliós költséggel a Károly- és Múzeum-körút vonalát „világvárosias jellegűvé“ akarják átformálni, külföldi példákat utánozva kicsinyített formában így akarnak némileg megfelelő keretet adni a Károlykaszárnya helyén toldaléképítkezéssel emelendő új városházának, elfelejtik azt, hogy ezzel egy már régen kialakult belvárosi üzleti negyedbe vinnének be hatalmas holt épülettömeget és így megbontanák annak forgalmi és üzleti egységét. És elfelejtik azt is, hogy roppant költséggel is csupán olyan városképet tudnának alkotni, amelynek szépsége és hatása messze mögötte maradna a nyugati városokban már régen létrejött ama belvárosi útvonalaknak és tereknek, amelyeket oktalan módon utánozni szeretnének. Vegyék végre tudomásul Budapest vezetői és városrendezési szakemberei, hogy Budapest — ha nagyot akar alkotni — nem szorul más nyugati városok kicsinyes utánzására, myert a magyar fővárosnak van egy olyan páratlan kincse: a kettős Dunapart, amilyennel sem Bécs, sem Berlin, sem Róma, sem Páris nem dicsekedhetnek. Ha valóban szépet, impozánsat akarunk alkotni a városrendezés terén, ne „fórumok“ és „belső bulevárdok“ alkotása után áhítozzunk, hanem a világ egyik legszebb természetes ,,bulevárd“-jának megteremtésére, a kettős Dunapart kellő művészi és forgalmi Az egész rajnai és jokarnai válság abban a kérdésben éri el kulminációs pontját, hogyan festenek majd Hitler ellenjavaslatai? Miután Ribbentrop német nagykövet kedden este későn érkezett Londonba, már nem nyújthatta át a német választ Edennek. E pillanatban tehát az a helyzet, hogy a német ellenjavaslatokat tartalmazó jegyzék publikálása szerda délelőtt történik meg. * Mindenesetre érdekes, hogy a német választ Európával együtt milyen különös izgalommal várják londonban, ahol máris két áramlat alakult ki, az egyik egészen a franciák pártján áll, a másik pedig azt kívánja, hogy mindenáron lehetőséget kell keresni a németekkel való megegyezésre, mert különben kikerülhetetlen az újabb világháború. Ez a két áramlat magában az angol kormányban is megfigyelhető s érdekes, hogy a Baldwin-kormánynak éppen három liberális tagja, Simon belügyminiszter, Brown munkaügyi miniszter és Collins skóciai államtitkár hajlik leginkább a németekkel való tárgyalás jelér. Feltűnő azonban, hogy még a franciákkal való katonai szövetséget leginkább ellenző liberális és egyéb hasonló irányú politikai körök is egyetértenek a kormány zömével és a konzervatív párttal abban, hogy bárhogyan alakuljon is Hitler válasza, az angol—belga—francia—olasz vezérkari tárgyalásokat mindenképpen és azonnal meg kell kezdeni. Csupán abban van eltérés az angol kormány tagjai között, hogy ezek a vezérkari megállapodások milyen messzire menjenek? Az együttes értekezlet gondolata mindenesetre a legkevésbé népszerű Londonban, mert ennek túlságosan olyan színezete volna, mint egy németellenes nagyhatalmi koalíciónak. Párisi értesülések szerint Eden angol külügyminiszter ki is jelentette Corbin londoni francia nagykövetnek előre kell megállapítani azokat a határokat, amelyeken belül a vezérkari megbeszéléseknek meg kell történnie. Anglia minden esetre fenntartja magának a jogot arra, hogy ő bírálja el, váljon fennforog-e Franciaországgal és Belgiummal szemben az indokolatlan támadás esete. Egyébként Londonban azt szeretnék, ha az angol vezérkar külön tárgyalna a belga, a francia és az olasz vezérkarral. S felmerült az a terv is, hogy e vezérkari megbeszéléseket a francia választások utánra halasztanál. E pillanatban a helyzet azonban az, hogy a négy lokarnói hatalom vezérkarának kiküldöttjei már húsvétkor megkezdik tárgyalásaikat. Legújabb hír szerint a szerdai minisztertanács megállapítja a vezérkari megbeszélések megkezdésének időpontját s ez a tény, hogy a kormány a vezérkarok tanácskozása kérdésében állást foglalt, tájékozott körök szerint annak jele, hogy ha voltak is a kormány kebelében ellentétek, ezek elsimultak. Arra nézve, hogy e tanácskozások meglegyenek, teljes az összhang. Ugyanúgy abban is, hogy Anglia politikai kötelezettséget nem vállalhat és hogy a tanácskozásokon az egyes országok belső honvédelmi kérdései nem kerülnek szőnyegre. Érdekes egyébként, hogy Pakisban szemrehányással kisérik az angol közvélemény németbarát magatartását. A félhivatalos Le Temps például azt írja: — Hogyan lehetséges, hogy az angolok, akik olyan lelkesen követelték Olaszországgal szemben a nemzetközi törvény alkalmazását, annyi szelídséget és türelmet tanúsgattak Németországgal szemben, holott a német szerződésszegés Anglia biztonságát veszélyezteti. Csodálkoznunk kell azon, hogy a legilletékesebb angol államférfiak kijelentései után a vezérkari tanácskozások kérdése még mindig szenvedélyes viták tárgyát alkothatja odaát.* Különös jelentősége van annak a római hírnek, hogy Olaszország is hajlandó azonnal bekapcsolódni a vezérkari tárgyalásokba. Ez a hír azért érdemel különös figyelmet, mert mostanáig Olaszország álláspontja az volt, hogy amíg a szankciók tartanak, addig csupán elvben hajlandó hozzájárulni minden angol—francia elhatározáshoz, gyakorlatilag azonban közreműködését arra az időre halasztja, amikorra a szankciók megszűntek és a népszövetség visszavonta minden olaszellenes határozatát. Az a tény, hogy Olaszország a maga elvi hozzájárulását kiterjesztette a vezérkari eszmecserére is, mindenesetre azt mutatja, hogy az olasz-—francia közeledés sokkal gyorsabban megy végbe, mint ahogy azt az eddigi jelek szerint gondolni lehetett. A Mentrop nagykövet kedden este Hitler válaszával Londonba érkezett Szerdán adja át Eden külügyminiszternek a választ a jokarnói Hatalmak javaslataira • Húsvétkor kezdődnek meg az angol— belga—francia—olasz vezérkari tárgyalások Róma közeledése a közös jokarnai állásfoglaláshoz kiépítésére kell önálló invencióval törekednünk. És az új városházát építsük föl egyetlen, megfelelőnek és méltónak kínálkozó helyére: a Ferenc József-híd és a készülő új Horthy Miklós-híd között elterülő, ma még be nem épített pesti Dunapartra összhangzatos elhelyezésben a királyi palotával és az országházzal. A világ nagyot fordult azóta, amióta a háború előtti időben, az akkori viszonyok között, a Károly-kaszárnya területére tervezték az új városházát. Azóta déli irányban, lefelé, hatalmasat fejlődött Budapest, az Erzsébet-, Ferenc József- és a már régen elhatározott és most már épülő Boráros-téri híd, amely Horthy Miklós kormányzó nevét fogja viselni, teljesen új, a réginél sokkal művészibb, célszerűbb és jóval olcsóbb elhelyezési lehetőséget nyújt a székesfőváros új városházának számára. Ezt meg nem tagadni, jóvá nem tehető bűnt jelentene a magyar nemzet székesfővárosával szemben. Ára 16 fillér