Magyarság, 1936. április (17. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-01 / 76. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FIL.UL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST 1936 ÁPRILIS 1. SZERDA FŐSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRSI AJTAY JÓZSEF ffissmfgam SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON: *27­8-99. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS) LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­TÁLY, IV. KER., ESKÜ UT 6. TELEFON: * *88-8­6­. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 2899. XVII. ÉVFOLYAM, 76 (4507) SZÁM. Az új városháza (y) A múlt héten közfeltűnést keltett annak a tervnek nyilvánosságra jutása, hogy a székesfőváros vezetőkörei a régen vajúdó budapesti központi városháza meg­építését akként óhajtják rövidesen meg­oldani, hogy a jelenlegi központi város­háza Károly­ körúti kétemeletes ócska ré­szére még két emeletet építenének rá és itt helyeznék el a városi üzemek igazga­tóságát és azokat a városi hivatalokat is, amelyek eddig a városházán kivül, bér­házakban nyertek elhelyezést. A városrendezési és építési szakbizott­ságban általános megdöbbenést keltett és heves ellenzésre talált az, hogy az új városháza építésének rendkívül nagyje­lentőségű problémáját ilyen ötletszerűen óhajtják megvalósítani éspedig abból az alkalomból, hogy a fővárosi gázgyár Tisza Kálmán-téri telkeit az OTI haj­landó előnyös áron megvenni é­s így a gázművek igazgatósági hivatalainak meg­felelő új elhelyezéséről kell gondoskodni. Egymás után tiltakoztak ez ellen az el­gondolás ellen Harrer Ferenc, K. Császár Ferenc, Schoditsch­ Lajos bizottsági ta­gok és legutóbb Wolff Károly is, akik valóban Budapest közönsége túlnyomó többségének véleményét fejezték ki ak­kor, amidőn az új városháza építésének kérdését ma időszerűtlennek, kellően elő nem készítettnek mondották és az ötlet­szerűen fölvetett megoldást sem város­rendezési, sem anyagi szempontból, de Budapest világvárosi rangjára való tekin­tettel sem találták megfelelőnek és mél­tónak. Csodálatos, hogy Budapestet, a világ egyik legszebb és legkedvezőbben fekvő milliós városát, milyen fátum üldözi egy­részt a városszabályozás és rendezés te­rén, másrészt pedig a szoborművek létre­jötténél és elhelyezésénél. A Teremtő jó­kedvében olyan nagyszerű helyet bizto­sított a Duna két partján a magyar nem­zet fővárosának, amely a legpompásabb és akadályoktól jóformán mentes lehe­tőségeket nyújtja a forgalmi, egészségügyi és szépészeti szempontokat egyaránt figyelemre méltató, kifogástalanul helyes városszabályozásra és rendezésre. Csodás történelmünk és nemzeti nagyjaink ha­talmas galériája pedig ihletet ad a te­remtő művészi géniusznak és ugyanakkor nagyszerű, végtelenül változatos keretek kínálkoznak székesfővárosunk különböző pontjain valóban művészi alkotások lel­ket gyönyörködtető elhelyezésére. És mégis, mennyi fonákság, hiba és tévedés történt e tekintetben az utolsó félszáz év folyamán, amidőn az inkább falusi jellegű három dunaparti városból a milliós világváros, az egyesített Buda­pest megszületett. Szomorúan kell meg­állapítani azt is, hogy a múlttal szemben a jelen nem mutat haladást, hanem ért­hetetlen módon inkább hanyatlást, visz­­szaesést. A jövő fejlődésre számító, mész­szetekintő városszabályozási és rendezési koncepciók helyett, amelyekkel a még gyermekcipőben járó magyar főváros életében, a 48-as időket közvetlenül meg­előző és a 67-es kiegyezést nyomon kö­vető korszakokban egyaránt, gyakrabban találkoztunk, az utóbbi időben csak a ma pillanatnyi szükségét figyelembe vevő, Budapest világvárosi jellegét kellően nem méltató kicsinyes gondolkodás elhatal­masodását tapasztaljuk. Itt van beszédes példa gyanánt az új központi városháza megépítésének­­ fél­­száz év óta kísértő nagy kérdése. Nem­ kétséges, hogy a királyi palota és az or­szágház mellett ennek kell lennie a har­madik legkiemelkedőbb fővárosi épület­nek, olyannak, amely méltóan képviselje ma már világhíres milliós Budapestün­ket, amellett, hogy az egyre fokozódó közigazagtási és városüzemi igazgatók igényeknek is teljesen meg kell felelnie. Amíg Budapest még az emelkedés első lépcsőfokán állott, a nyolcvanas években, igen helyesen olyan tervek születtek meg, amelyek szerint a fővárosnak ezt a fő­épületét is a Dunaparton kell méltókép­pen megépíteni. Mihelyt azonban ez év­század első évtizedében mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy a dunaparti ma­gyar hamupipőkéből előbb-utóbb Európa egyik legpompásabb világvárosa fog ki­bontakozni és minden Budapestre tévedt világjáró legott megállapította, hogy en­nek a megszülető csodavárosnak elbűvö­lően legszebb pontja a Dunapart, csodá­latosképpen a főváros vezetői arra a bi­zarr gondolatra tévedtek, hogy az új vá­rosházának reprezentatív épülete ne a nagy távlatokat és nagyszerű érvényesü­lést nyújtó Dunaparton táruljon a bá­muló szemek elé, hanem a város belse­jébe, az üzleti negyed kellős közepébe holt tömegként szorítsák bele annak a Károly-kaszárnyának helyén, amely — mint belső hatalmas telekkomplexum — méregdrágán került a főváros birtokába és a körülötte az utolsó száz év alatt ki­épült üzleti részek közepén és az üzleti forgalom igényei által állandóan ostro­molva, valósággal kiáltozott az után, hogy területe a belvárosi üzleti forgalom­nak megfelelően szabályoztassék és épít­tessék be. A volt Károly-kaszárnya Vá­rosház­ utcai része, amely mint műemlék megőrizendő, a budapesti City kellős kö­zepében rendkívül alkalmas volna pél­dául központi postapalotának, de semmi­­esetre sem, nagyarányú újabb építkezé­sek segítségével még kibővítve, új város­házának, amely így elfogná a teret és le­vegőt az üzleti forgalom kialakulása elől. Azok a tervek, amelyek 30— 40 milliós költséggel a Károly- és Múzeum-körút vonalát „világvárosias jellegűvé“ akarják­ átformálni, külföldi példákat utánozva kicsinyített formában így akarnak né­mileg megfelelő keretet adni a Károly­­kaszárnya helyén toldaléképítkezéssel emelendő új városházának, elfelejtik azt, hogy ezzel egy már régen kialakult bel­városi üzleti negyedbe vinnének be ha­talmas holt épülettömeget és így meg­bontanák annak forgalmi és üzleti egy­ségét. És elfelejtik azt is, hogy roppant költséggel is csupán olyan városképet tudnának alkotni, amelynek szépsége és hatása messze mögötte maradna a nyu­gati városokban már régen létrejött ama belvárosi útvonalaknak és tereknek, ame­lyeket oktalan módon utánozni szeret­nének. Vegyék végre tudomásul Budapest ve­zetői és városrendezési szakemberei, hogy Budapest — ha nagyot akar alkotni — nem szorul más nyugati városok kicsi­nyes utánzására, myert a magyar főváros­nak van egy olyan páratlan kincse: a kettős Dunapart, amilyennel sem Bécs, sem Berlin, sem Róma, sem Páris nem dicsekedhetnek. Ha valóban szépet, im­pozánsat akarunk alkotni a városrende­zés terén, ne „fórumok“ és „belső bule­­várdok“ alkotása után áhítozzunk, ha­nem a világ egyik legszebb természetes ,,bulevárd“-jának megteremtésére, a ket­tős Dunapart kellő művészi és forgalmi Az egész rajnai és jokarnai válság abban a kérdésben éri el kulminációs pontját, ho­gyan festenek majd Hitler ellenjavaslatai? Miután Ribbentrop német nagykövet ked­den este későn érkezett Londonba, már nem nyújthatta át a német választ Edennek. E pillanatban tehát az a helyzet, hogy a német ellenjavaslatokat tartalmazó jegyzék publikálása szerda délelőtt történik meg. * Mindenesetre érdekes, hogy a német vá­laszt Európával együtt milyen különös iz­galommal várják l­ondonban, ahol máris két áramlat alakult ki, az egyik egészen a franciák pártján áll, a másik pedig azt kí­vánja, hogy mindenáron lehetőséget kell keresni a németekkel való megegyezésre, mert különben kikerülhetetlen az újabb vi­lágháború. Ez a két áramlat magában az angol kormányban is megfigyelhető s érde­kes,­ hogy a Baldwin-kormánynak éppen három liberális tagja, Simon belügyminisz­ter, Brown munkaügyi miniszter és Collins skóciai államtitkár hajlik leginkább a né­metekkel való tárgyalás jelé­r. Feltűnő azonban, hogy még a franciák­kal való katonai szövetséget leginkább el­lenző liberális és egyéb hasonló irányú po­litikai körök is egyetértenek a kormány zö­mével és a konzervatív párttal abban, hogy bárhogyan alakuljon is Hitler válasza, az angol—belga—francia—olasz vezérkari tárgyalásokat mindenképpen és azonnal meg kell kezdeni. Csupán abban van eltérés az angol kormány tagjai között, hogy ezek a vezérkari megállapodások milyen messzire menjenek? Az együttes értekezlet gondolata mindenesetre a legkevésbé népszerű Lon­donban, mert ennek túlságosan olyan szí­nezete volna, mint egy németellenes nagy­hatalmi koalíciónak. Párisi értesülések sze­rint Eden angol külügyminiszter ki is jelen­tette Corbin londoni francia nagykövetnek előre kell megállapítani azokat a határo­kat, amelyeken belül a vezérkari megbeszé­léseknek meg kell történnie. Anglia minden esetre fenntartja magának a jogot arra, hogy ő bírálja el, váljon fennforog-e Fran­ciaországgal és Belgiummal szemben az in­dokolatlan támadás esete. Egyébként Londonban azt szeretnék, ha az angol vezérkar külön tárgyalna a belga, a francia és az olasz vezérkarral. S felme­rült az a terv is, hogy e vezérkari megbeszé­léseket a francia választások utánra halasz­tanál­. E pillanatban a helyzet azonban az, hogy a négy lokarnói hatalom vezérkará­nak kiküldöttjei már húsvétkor megkezdik tárgyalásaikat. Legújabb hír szerint a szerdai miniszter­tanács megállapítja a vezérkari megbeszélé­sek megkezdésének időpontját s ez a tény, hogy a kormány a vezérkarok tanácskozása kérdésében állást foglalt, tájékozott körök szerint annak jele, hogy ha voltak is a kor­mány kebelében ellentétek, ezek elsimultak. Arra nézve, hogy e tanácskozások meglegye­nek, teljes az összhang. Ugyanúgy abban is, hogy Anglia politikai kötelezettséget nem vállalhat és hogy a tanácskozásokon az egyes országok belső honvédelmi kérdései nem ke­rülnek szőnyegre. Érdekes egyébként, hogy Pakisban szemrehányással kisérik­ az angol közvélemény németbarát magatartását. A fél­hivatalos Le Temps például azt írja: — Hogyan lehetséges, hogy az angolok, akik olyan lelkesen követelték Olaszország­gal szemben a nemzetközi törvény alkalma­zását, annyi szelídséget és türelmet tanús­ga­ttak Németországgal szemben, holott a német szerződésszegés Anglia biztonságát veszélyez­teti. Csodálkoznunk kell azon, hogy a leg­illetékesebb angol államférfiak kijelentései után a vezérkari tanácskozások kérdése még mindig szenvedélyes viták tárgyát alkothatja odaát.* Különös jelentősége van annak a római hírnek, hogy Olaszország is hajlandó azon­nal bekapcsolódni a vezérkari tárgyalásokba. Ez a hír azért érdemel különös figyelmet, mert mostanáig Olaszország álláspontja az volt, hogy amíg a szankciók tartanak, addig csupán elvben hajlandó hozzájárulni minden angol—francia elhatározáshoz, gyakorlatilag azonban közreműködését arra az időre ha­lasztja, amikorra a szankciók megszűntek és a népszövetség visszavonta minden olasz­­ellenes határozatát. Az a tény, hogy Olaszország a maga elvi hozzájárulását kiterjesztette a vezérkari eszmecserére is, minden­esetre azt mutatja, hogy az olasz-—francia közeledés sokkal gyorsabban megy végbe, mint ahogy azt az eddigi jelek szerint gondolni lehetett. A Mentrop nagykövet kedden este Hitler válaszával Londonba érkezett Szerdán adja át Eden külügyminiszternek a választ a jokarnói Hatalmak javaslataira • Húsvétkor kezdődnek meg az angol— belga—francia—olasz vezérkari tárgyalások Róma közeledése a közös jokarnai állásfoglaláshoz kiépítésére kell önálló invencióval töre­kednünk. És az új városházát építsük föl egyetlen, megfelelőnek és méltónak kínálkozó helyére: a Ferenc József-híd és a készülő új Horthy Miklós-híd között elterülő, ma még be nem épített pesti Dunapartra összhangzatos elhelyezésben a királyi palotával és az országházzal. A világ nagyot fordult azóta, amióta a háború előtti időben, az akkori viszo­nyok között, a Károly-kaszárnya terüle­tére tervezték az új városházát. Azóta déli irányban, lefelé, hatalmasat fejlődött Bu­dapest, az Erzsébet-, Ferenc József- és a már régen elhatározott és most már épülő Boráros-téri híd, amely Horthy Miklós kormányzó nevét fogja viselni, teljesen új, a réginél sokkal művészibb, célszerűbb és jóval olcsóbb elhelyezési lehetőséget nyújt a székesfőváros új vá­rosházának számára. Ezt meg nem ta­gadni, jóvá nem tehető bűnt jelentene a magyar nemzet székesfővárosával szemben. Ára 16 fillér

Next