Magyarság, 1936. május (17. évfolyam, 100-126. szám)

1936-05-01 / 100. szám

nevű feketeinges légió és a milícia tagjai, a szomáli királyi csapatok és a gyarmati du­­baiok egymást felülmúlva harcoltak a végső küzdelemre elszánt, megerősített terepen küzdő és mindennel jól felszerelt ellenfél ellen. Gépkocsis csapataink üldözőbe vették a menekülő ellenséget. Csapataink az északi hadszíntéren folytat­ják előnyomulásukat Addisz Abeba felé A Tana-tól vidékéről elindult osztagaink elfog­lalták Debra-Tabort, Kassza herceg volt székhelyét. Az új villamostarifáról szombaton dönt a belügyminisz­teri értekezlet Kozma Miklós belügyminiszter elnöklésé­­vel csütörtökön délelőtt a belügyminiszté­riumban a Beszkárt viteldíjmódosításának és nyugdíjintézetének kérdésében értekezlet volt. A megbeszélés során a Beszkárt nyug­díjintézetének kérdésében végleges megol­­dás történt, a viteldíj kérdésében az állás­pontok közeledtek egymáshoz, végleges meg­állapodás azonban nem jött létre. Az érte­kezletet szombaton fo­yy­tatják. A cseti képviselőház elfogadta a kémkedési és az államvédelmi törvényt Prágából jelentik. A képviselőház el­fogadta a kémkedési és az államvédelmi tör­vényt. Mind a két törvényt megszavazta valamennyi kormánypárt, az ellenzék részé­ről pedig a tót néppárt, a nemzeti egyesülés pártja, a fasiszták és a német keresztény­szocialisták. Az államvédelmi törvénynek azt a részét, amely háború esetére szól, a szil­­déta németek is megszavazták. A szavazástól tartózkodott a magyar keresztényszocialista, a magyar nemzeti és a szepességi német párt. A javaslat ellen csak a kommunisták és részben a szudéta németek szavaztak. Fia vagy leány? Irta: Magyar Imre A férfi kis hosszúkás csomagot hozott haza a hivatalból. Az asszony legalább is azt hitte, hogy onnan hozta. Akták lehetnek benne. Poros, rongyosszélű írá­sok. A férfi megállt titokzatos csomagjá­val az asztal előtt. Letépte róla a zsine­get, aztán szép lassan, ráérősen bonto­gatta, húzogatta széjjel az ölnyi papiros­­halmazt. A szorgos, dolgos felesége be­­leszólogatott a konyháról, hogy hagyja már abba a papírropogtatást. A férjuram éhes volt, de most néhány percre mégis megelőzte, legyőzte nála valami a férfiak gyomorimádatát: — az eljövendő Kar­csiba. Karcsi vagy Ildikó? Ki tudná azt előre megmondani? Eh, mégse lehet az más­ként: Karcsinak kell annak lenni. Az egész élete, családi világa, jövő-apasága arra van beállítva, bevágva, hogy egy­szer csak elsírja itt magát egy motolla­­kezű-lábú fiúgyerek, aki a családi nem­zetség továbbvivője, megmentője s neki felfoghatatlan büszkesége lesz. Kiszakadt az utolsó réteg papiros. Tar­talma éles pengéssel kivágódott, kiug­rott a tükörfényes parkettre. Az asszony, levesesbögrével a kezében, megállt az ajtóban, mintha szoborrá vált volna. A férfi tekintete villámlón siklott, táncolt, zavarodott össze-visszaságban. Az asszony ajkáról csigalassan csor­dult ki a szó: — Kard... A férfi hirtelen markolással felkapta leendő apaságának csillogó büszkeségét: — Kard ... Az asszony botorkáló mozdulattal le­tette ebédjük első fogását. Úgy érezte pil­lanat alatt, hogy nem ízlik ma semmi ezen a világon, csak annak a gondolat­nak roppant izgalma nyűgözte le, hátha mégse lesz szükség arra a kardra Te­kintetével végigsimította, végigölelte me­legen, gyöngéden, lábról leverőn a férfi!­ — Ildikó lesz . .. Én tu-éjjflff’ — Karcsiba! Én meg azt akarom! A férfi gyors öleléssel igyekezett eny­híteni a kipattant kemény szavak ha­tását: — Azt szeretném, ha Karcsi lenne. Azért hoztam a kardot. Az asszony benyúlt, bekotorászott a rekamier aljába. — Ildi-lelkem babája ... Megtorpantak a szoba közepén. Sze­mük tüzelő, égető sugárzásban csapott össze, mintha fel akarnák emészteni egy­mást. A férfi lerándította a kardot olyan lendülettel, hogy a vége, a hegye szi­lánkokat hasított a tükör­parkettből. — Hát legyen leány !... Az asszony megadó-szontyolodottan állt elébe: — Ahogy te akarod. — Hát... mégis? Beleegyezel? Megcsókolta kis feleségét, olyan me­legséggel és szeretettel, mintha ez lett volna első szerelmes ölelése. Leültek szorosan egymás mellé a re­­kamier-divánra, . — Nézd, kis aranyom, sokkal többet ér egy döngőhangú gyerek, mint a nyi­­vákoló leány­baba. Katona lesz abból. Ember. Férfi ! — Ember, férfi, — sóhajtotta szaka­dozottan, de mindegyre erősödő hangon az asszony. — Otthont­ hagyó, világjáró férfi. A si­hajtás csak addig az anyáé, amíg bőg, óá-vákol. Aztán a gyerek serdülésével, termetesedésével arányban nő a távolság közte és az anyai szív kö­zött . . Nem jól mondtam: az anyai szív aggódása, rettegése örök őrként lebeg ír­ °­ lánya élete fölött. De a fiulélek távo­lodott., r.összébb eső, mint a leány. A kis szoknyás pökömség megmarad, meg­húzódik az anyai­ Szá­rnyak alatt. Társa, segítője, rajongója lesz az életét érte adó édesanyának. A fitt elcsatangol, serdülő­kora után órátlan­ idő veti haza, de a leány megmarad otthon a háznak, az anyának. Ha borúsabb az édesanya pil­lantása, megsimítja lelkes-gyöngéden a homlokát: a fejed fáj édesanyám? ... Hol lesz ilyenkor a fiad? A katona, a férfi, az ember­ fiad? Lányt akarok. Lányt. Szép, szelíd, okos gyereket. Anya­szerető leányt! Az apajelöltet tönkresujtotta a gyöngy szavak, színigazságok kivédhetetlen ereje. De azért igyekezett csukló hangját férfi­parancsszóba formálni, erősíteni. — A leány az anyáé, senki másé. A flusari mind a kettőé. Az apa és anya életének öröme, jutalma, boldogsága. Hova lesz a leány, ha erős karra, védő­pajzsra, szilárd­ kiállásra van szükség? Szép és megindító a gyönge leánykéz az anyai homlokon, de ma inkább a kard­forgató kéznek, a vágó-zúzó férfikarnak van jövője, célja, hivatása. Fiút akarok ! Fiú lesz! Vége!... Az asszony csengő-bongó szavakat szegzett a férfi mellének, de hiába. Fiú lesz. Pont. A holnap, vagy holnapután apaságba lépő férfi kiszélesedett mellel, nagyra­­tartó daccal suhogtatta meg az arasznyi gyerekfegyvert, mint születendő fia hi­vatásának szimbólumát. Úgy járt ezentúl az utcán, mint aki különb valamennyi csörtető emberi lény­nél. Kemény, diadalmas büszkeségében úgy érezte, ujjal mutogatnak rá az em­berek, ennek fia lesz. Holnap, vagy hol­napiban már vasgyúró-lábakkal toppan be ebbe a különben hozzá hasonló értel­­mességű­ világba. Nap-nap után újabb dagadó csomagok potyogtak le a hóna alól. Kisautó. Lovas­katonák. Egész hadsereg. A gorlicei át­törés helyzetképe, kis faalakokból ki­rakva. Ágyuk a háttérben. Elől bala­ezred, villámló szuronyokkal, amint ép­pen felkoncolják a legázolt ellenség utolsó emberét... Az egyik nap kapkodó sietséggel igye­kezett otthagyni a hivatalt, hogy haza­mentében összegyűjtse még a félvilág fiú-játékszerét. Az ajtóból ugrott vissza a telefon harci riadójára. — Leány!... Az égbenyúló jegenyét is földre haj­lítja a kifürkészhetetlen erejű vihar. Az új apa tegnap még felhőkig szálló dia­dalmámorát földre sújtotta egyetlen hang, az előre meg nem sejthető égi titok testtéválásáról tudósító egyetlen emberi szó... Elmúlik az álom. Uj valóság sarjad utána. Ez az élet. Az újdonsült édesapa halomnyi csomagot markolászott, szo­rongatott ismét a hóna alatt. S a csomag­garmadából izgalmas loholásában ki­­kandikált, előékeskedett egy nagyszemű, borzas­­ babafej... Hogy kellene Európa veszélybenforgó békéjét biztosítani? D’Ormesson újabb cikke a francia félhivatalosban Nemrégiben közöltük D'Ormesson Wladi­­mirnak, a kiváló francia politikai írónak szenzációs cikkét, amelyben a félhivatalos Le Temps hasábjain tárta föl kendőzetlen őszinteséggel a zsákutcába jutott francia külpolitika tehetetlen vergődését a kollektív biztonsági paktumoknak értéktelenné vált szövevényében, ahol keresztü­l-kasul egy­másba szaladnak az ellentétes érdekek. D'Or­­messon anyira kétségbeejtőnek látta azt a nemzetközi zűrzavart, amelybe Franciaor­szág sodródott, hogy az egész francia kü­l­politika újra való alapos „átgondolását"­ halaszthatatlanul szükségesnek mondotta. D'Ormesson leleplezés-számba menő fej­tegetései élénk feltűnést keltettek és külön­böző magyarázatokra és heves vitákra adtak alkalmat a francia sajtóban. Mindezzel szem­ben a nagytekintélyű francia külpolitikai szakértő most határozottabb formában pró­bálja megmagyarázni azt az elgondolást, amely őt a cikk megírására vezette, hogy így minden félreértést szétoszlasson. Franciaország vergődése az egymást ütköző szövetségi rendszerek között Korántsem kívántam —­ írja a Temps áp­rilis 26-iki számában — Franciaországnak azt tanácsolni, hogy kétségbeesésének roha­mában most már mindentől vonuljon vissza és önmagában elszigetelődjék. Hiszen leg­elsősorban Franciaországnak hivatása az, hogy vezető szerepet játsszék Európában és igy nem lehet szándéka erről lemondani. D­e a francia külpolitika olyan tényeknek lán­colata folytán, amelyekért felelősség nem terheli (?), ma olyan nemzetközi zavarosba szorult bele, hogy nézetem szerint Francia­­ország tekintélye és Európa üdve nem tűr­heti e helyzet további fennmaradását. A népszövetség senki által kétségbe nem vonható tehetetlenségnek adja bizonyítékát, Franciaországnak pedig ezzel a nehézkes és hatástalan gépezettel kell vesződnie, amely­nek működése sokkal több bajt okoz, mint hasznot Franciaországra nézve. Ennek tete­jében a francia külpolitika olyan szövetsé­gek és barátságok, amelyek egymásba üt­köznek és korántsem alkotnak szerves egy­séget. Beláthatatlan katasztrófa felé siklik Franciaország — Ez ellen a fejtetőre állított helyzet ellen emeltem fel szavamat, mert semmi sem rosszabb, mint egy álbiztonság. Már­pedig álbiztonságot jelent azt képzeni, hogy ve­szély esetén számítani lehet a mokra az álla­mokra, amelyek különböző­ hatóerőknek engedelmeskednek és egymástól eltérő poli­tikát folytatnak. Minden olyan riasztó összevisszaságot teremt, hogy az ember maga sem tud abban kiigazodni és a fejét törheti azon egyszerű kérdésen, hogy hol is vagyunk. Azt mondtam és ismételtem, hogy­ az ilyen helyzet végtelenül veszedelmes és ha mi ebben benne maradunk és a szükséges felszabadító mozdulatot nem tesszük meg, hogy észszerű állapodra jusunk vissza, ak­kor mi egy beláthatatlan katasztrófába sik­­lunk bele, ahol megindul a tüzelés minden oldalról anélkül, hogy tudnák, kitől ered és ki kapja. A teknősbéka versenye a leopárddal — Arról van szó — folytatja a francia író —, hogy a békét és az európai rendet megőrizzük. Ez vitatlan tétel, de meg kell választani a legjobb módszert az alkalma­zásnál. Nem tartom a népszövetséget alkal­masnak a nemzetközi béke biztosítására, mert eljárása túlságos lassú a támadóval szemben, valósággal teknősbéke a leopárd mellett. Már­pedig Hitler és Göbbels nyilat­kozatai szerint Németország, ha támadni fog, akkor váratlanul és villámgyorsan veti magát rá ellenfelére. E veszedelem elhárí­tása céljából sokkal ruganyosabbá kell tenni Franciaország diplomáciáját és meg kell osztani az Európa biztonságáért való felelősséget az egyes hatalmak között. Szét kell forgácsolni a kollektív bizton­sági rendszert , így Anglia, Hollandia, Belgium és Észak-Franciaország biztonságát garantálná, mi, franciák pedig ugyanez országokét és Angliáét. Franciaország és Itália Ausztria biztonságát védené. A kisálltául — háta mögött Szovjet-Oroszországgal —­ Cseh­országét. És végül Lengyelországra kellene bízni Kelet biztonságát, hogy ekként szilárd alapokon nyugodjék az európai béke. Akkor aztán tárgyalásokba lehet bocsátkozni Né­metországgal, hogy a közte és Európa kö­zött még fennforgó problémák megoldassa­nak. Cselekedjünk gyorsan, gyorsan, ez a kiáltás tör ki aggódó keblemből. Ezzel zárja érdekes cikkét a francia poli­tikai író anélkül, hogy a dunai kérdést, Dél- Szláviát és Romániát egy szóval is említené. isd­osman flURSS botnrirubii'bftn, VI., Vilmos esá*­­**■*■■ süri­nt 43, vásároltat (Báthory­­utcával szemközt). Hálószobák, ebóilllk­­■ kombinált bátorok nagy válenztékkan. Olcsó árak! Kívánatra fizetési kedvezmény 1036 május 1, péntek Úgy látszik, egész gondolatvilágát egyedül a német veszedelem tölti be és így a kisalb­án­­­államok közül csupán a német tenger által elnyeléssel fenyegetett Csehország sorsa ér­dekelte cikke megírásakor. Abban azonban nagyon csalódik a megriadt francia politi­kai szó, ha azt hiszi, hogy Románia és Szer­bia majd hajlandó lesz kardot rántani Cseh­ország védelmére­­ Németország ellen. A borravalórendelet életbe­léptetésének elhalasztását kérik a vendéglősök és a kávésok A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerdán Éber Antal elnökletével közgyűlést tartott, amely alkalommal szóbakerü­lt a kereskedelmi miniszter borravaló-rendelete is. Napirend előtt felszólalt Gundel Károly, aki kifogásolta azt, hogy a miniszter meg­­lepetésszerűleg, a szakma megkérdezése nél­kül adta ki és ezzel az egész vendéglátó­­ipart most az idény kezdetén a leglehetetle­­nebb helyzet elé állította. Kifejtette, hogy a­ szállodákat már előre éves szerződések kö­tik, ezeket felbontani nem lehet, a külföl­diek társasutazásai e szerződések alap­ján indulnak meg, tehát a lekötött fix borra­valót más alapon elszámolni nem lehet. Hangoztatta, hogy a borravalókérdést ilyen egyszerű rendelettel és ilyen gyorsan meg­oldani nem lehet. Végül pedig rámutatott a magyar pincér kiválóságára, világhírnevére és hangoztatta, hogy próbálkozással nem lehet a kiszolgálás jóságát éppen az idegen­forgalom-szezon küszöbén megbolygatni. Mészáros Győző a Kávés Ipartestület ne­vében tiltakozott a borravalórendelet ellen, amelynek kiadását úgy jellemezte, hogy az merénylet­szerű. Kifejtette, hogy Budapest a kávéházak városa, ahol a kávéházi élet egy egészen speciális irányban fejlődött és jó­formán nálunk a publikum szokása alakí­totta ki a fővárosi kávésipart. A rendelet senkinek az érdekét nem szolgálja és sze­rinte a százalékos borravaló-rendszer a fo­gyasztóközönség szempontjából is hátrá­nyos. Az elnöklő Éber Antal kijelentette, hogy a­ kamara a legmelegebben támogatja a ven­déglátó-iparokat, mert azok a magyar ide­genforgalom döntő tényezői, s javasolni fogja, hogy a kormány a borravaló-rendelet életbeléptetését hat hónapra halassza el. Addig mód nyílik arra, hogy az ügyet ér­demlegesen, az érdekeltek bevonásával, le­tárgyalhassák. Lángokban áll egy német gőzös a nyílt tengeren Londonból jelentik. A Lloyd társaság köz­lése szerint a Korolland négyezer tonnás né­met tengerjáró, amely ezer tonna benzint szállított, április 28-án Mogadiscio előtt a nyílt tengeren kigyulladt. A hajót elveszett­nek tekintik.

Next