Magyarság, 1936. június (17. évfolyam, 126-147. szám)

1936-06-03 / 126. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1ésmmrisi FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL*, VASÁRNAP 82 FILL, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALI VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON« •27-8-90. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZTÁLY» IV. KER. ESKÜ-UT 8. TELEFON« »88-86«. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA« 28990. BUDAPEST, 1936. JUNIUS 3. SZERDA XVII. ÉVFOLYAM, 126 (4557) SZÁM A román Hamlet írta: Spectator Kolozsvár, junius hó Nem újság a magyar olvasóközönségnél, hogy Maniu Gyulát most szerényen és óvatosan ünnepük képviselői pályafutásának harmincadik évfordulója során. Az ünneplés nemcsak az ünnepelt hideg és tartózkodó természete miatt szerény és óvatos, hanem súlyosabb okokból is: mindenekelőtt a közéleti balvégzete hat és hogy ez a parlamenti múlt a magyar képviselőházban kezdődött, itt kovácsolódott véglegessé. Mind a két körülmény súlyos bírálatra és harcra vezetett ellene. Az utóbbi években Maniu Gyula súlyos ellentétbe került a koronával és most ismételten fájdalmas küzdelme van saját pártjával is. A magyar képviselőházban járt politikai iskoláját pedig már kezdettől fogva, mikor az egyesülés után hamar szabadult az ó-királyságbeli pórázról, állandóan szemére vetették ellenségei, sőt a színfalak mögött új párthivei hasonlóképp: gyakran küldték vagy kívánták a törvényhozás és a sajtó hangjai vissza Budapestre, amelynek nevelő szellemét állítólag nem tudja sem titkolni, sem feledni. A magyar bélyeget csak magyargyűlölködéssel moshatná le. Érthető, hogy Maniu jubileuma sajátszerű ünneplés: főleg a kisebbségi és külföldi lapok emlékeznek meg róla, melyek érdekes módon alakjának nagyítása és jellemének kivilágítása körül döntő szerepet játszottak. A tárgyilagos román közvélemény ugyanis nem értékeli különösen nagyra Maniut. Inkább különlegesnek, titokzatosnak és makacsnak nézi, a tiszta jellem pedig, melyet a Deák Ferenc-i minta szerint — igaz, hogy az államférfi a súly és az emberi bölcsesség nélkül — a magyar kisebbségi közvélemény fedezett föl benne, itt nem valami méltányolt dolog, különben is a Skoda-perben való szereplése és a mögötte álló rokonság felé fecskendezett mesterséges mocsok folytán óhatatlanul beszennyeződött. Az ünnepély legérdekesebb részlete alighanem a Maniu-rokonság lapja, a kolozsvári Romania-Noua kiadásában megjelenő emlékkönyv lesz, amelynek legnagyobb és legérdekesebb fejezetei között elsősorban magyar vonatkozásúak szerepelnek, amelyek aligha hatják meg már a tősgyökeres románokat, így a magyar törvényhozásban folytatott harcának történelme, a Tisza—Manu-tárgyalások beható részletezése, a magyarországi román nemzeti párt viszonya Ferenc Ferdinándhoz és a monarchia nemzetiségeihez, Maniu és Jászi aradi tárgyalásai, amely megelőzte az erdélyi románság 1918 december 1-én lezajlott gyulafehérvári egyesítő nemzetgyűlését. Természetesen az erdélyi magyar kisebbség e zajtalan Maniu-ünneplés idején is fölsorakoztatja fájdalmas csalódásait, amelyek épp a hős múltja és jelleme miatt különösen hökkentők. Szemére vetik, hogy a híres gyulafehérvári határozatok elutasítását az egyesülés tényén kívül nem tudta megakadályozni és nem is harcolt érdekükben különösebb kedvteléssel. Hiszen már a kezdet kezdetén bizonyítékát adta gyöngeségének, amikor Erdély ideiglenes önkormányzatának általános óhajtását az életrevaló és meszszirelátó Vajda ellenzése miatt elejtette s nem tudott egyebet kicsikarni, mint hogy néhány hónapig az egyesülés műszaki kérdéseinek lebonyolítására súlytalan, szintelen, szagtalan nagyszebeni kormányzótanácsot megalakíthassa. A magyar kisebbségi közvélemény jogosan fölhánytorgatja, hogy amikor Maniu a román törvényhozás ellenzéki padjain ült, ahol hatalma és tekintélye egyre fokozódott a Bratianak és a szabadelvűek minden gáncsolása ellenére is, a bukaresti társadalomtudományi társaságban fölolvasott kisebbségi tanulmányával, mely a külföldre is kihatott, előző nemzetiségi hitvalását jórészben megtizedelte s ezzel a mi ügyünknek mérhetetlen veszteséget okozott. Ámbár amit fönntartott, elégséges lett volna egyelőre, ha 1928-ban megvalósítja, mikor végre kormányra került. De a mámor első pillanataiban, amidőn rajongó tömegek és az elismerő külföld erkölcsi erejére, mi több, dús kölcsöneire támaszkodva, az igazán szenvedő kisebbségek felé, tetszés szerint, akár merész politikát is kezdeményezhetett volna, elárulta kelletlenségét. Mikor a németekkel és zsidókkal választási kartell kötött, csípős és méltatlan taktikával elutasított minket és a többieket. A mézes szavakat megtalálta ugyan később is és a tévesztő módszert is megtalálta könnyen. Nemcsak a párt demokráciájából és szabadelvűségéből folyó általános érvényű elvek szavait és az eltörölt kivételes rendelkezések után a szabadabb mozgást mindenkinek engedélyező módszert, hanem ismételten és szilárdan megígérte a kisebbségi kódexet, főleg amikor az új közigazgatási törvény idején a kisebbségi nyelvhasználat rendezését elodázta, pedig ezt az e-szabadelvűek előzőleg legalább egyezményes alapon engedélyezték, viszont a kisebbségi kódex halogatása céljából 1930-ban fölállította Pop Ghita belügyi alminiszter vezetésével a kisebbségi kérdést tanulmányozó hivatalt, az Officiul de studii minoritare-t, mintha az erdélyi románoknak még szükségük lett volna valami tanulmányra. Egyetlen sovány vigasszal szolgált: amikor megvált a hatalomtól, kisajátította erdélyi magyar testvéreitől a dunai mithosz eszméjét és ő is kezdte hirdetni az egykori osztrák-magyar monarchia valamely pótlékát népi és gazdasági föderálás alakjában és híveinek állítása szerint ő sugallta volna ennek első nyugati formáját, a Tardieu-tervet is. Azonban őszintén be kell vallanunk, hogy a numerus valachicus, a Tatarescu-féle nemzeti munkavédelem s az újjáébredt vasgárdista, valamint Cuza—Goga-féle horogkeresztes és fasiszta mozgalmak ellenére is a magyar kisebbség még mindig bízik Maniu lelkiismeretének fölébredésében, hibáinak jóvátételében. Pártja meleg kisebbségvédelmi kijelentéseit mostanság, amelyek nemcsak a parasztállam és „integrál demokrácia“ munkatervéből folynak, hanem a jobboldaliak ellen való érdekből is kecsegtetőnek és valószínűnek érzi. Mintha nem félne újabb csalatkozástól és több reménye lenne, hogy a nemzeti parasztpárt politikai bölcselete történelmibbé vált. Pedig nyilvánvaló, hogy Maniu, miután a mi ügyünket engedte csúszni a lejtőn, most a legsúlyosabb válságba sodorja pártját, inkább mint valaha, ismételt lemondásai s visszatérései során. Emlékeznek a Vadkacsa egyik hősére, aki az, igazság hóbortos szeretetével mindenkit bajba visz? Köztudomású, hogy Maniu a király magánélete és alkotmányos fölfogása következtében szívós és makacs ellenzéki magatartást folytat fölfelé, az uralkodói hűség sérelme nélkül és tiszta haraggal utasítva el az ellenségek vádját, hogy köztársaságra tör. Hiába minden kísérlet kiengesztelésére. Könyörtelen. Ezért mond le másodszor is a hatalomról, ezért mond le a pártvezérségről, ezért lesz belőle minduntalan „badacsonyi remete“. Ellenségei röpiratokkal, Skodagyalázattal, udvari ármányokkal üldözik. Hiába. Hívei minduntalan visszahívják. És minden visszahívás fokozza pártjának balvégzetét, mely a Maniu sors- és jellemtragédiájának egészben való átvétele lehet idővel: szent és szép terméketlenség. Ez a magatartása okozta, hogy Vajda, előbb fölbontván negyvenéves barátságukat, egyedül vállalkozott az udvari politika szolgálatára, majd erőre kapatta csöndesen a szélsőjobboldali vasgárdát, aztán előidézte az ó-szabadelvűek nyeregbejutását bukásával, akik pedig a királyt egykor eltávolították és visszatérése után is jóideig gáncsolták, most görcsösen legyökerezve a hatalomba, immár három éve a kisebbségek legsötétebb korszakát létesítik és polgárháborús helyzetet alakítanak. Ez a magatartás az oka, hogy Vajda a nemzeti parasztpárt intézőbizottságába 1935 február 4-én fölvetette a numerus valachicus kérdését, amelyről tudta, hogy az ő kizárását s a párt egy részének a kilépését fogja okozni. És ez a magatartás volt az oka, hogy az új pártvezér, Mihalache, aki a legtisztábban képviseli a paraszt-demokráciát s aki hűséggel szolgálta mindig Maniut, most kényszerű ellentétbe került vele, mert mint gyakorlati politikus, szeretné megszabadítani az országot a pusztító „Tatarescu-járástól“ és eszméi megvalósításáért pártját végre kormányra juttatni. De Maniu semlegessége és némasága nélkül ez lehetetlenség. Közhit szerint a legutóbbi kihallgatásokon az uralkodó oly ékesen tárgyalt a nemzeti parasztpárt egy-egy alvezérével, hogy az a párt polgárháborújává fokozódhatik, a bomlás bekövetkezik, mert a hatalomtól egyre távolodik. Úgy látszik, a Balkánon egyéni szomorújáték lesz a dogmatikus erényből és ez bukásába viszi a tábort, mely nem alkuszik meg ezzel a valósággal. Hiába mondják, hogy az ó-királyság akar tanulni Erdélytől. Nem Erdélynek érdeke, hogy alkalmazkodjék a levantin hagyományokhoz. Különben az erdélyi magyar szomorújátékot nyomon követi az erdélyi román szomorújáték. Schuschnigg osztrák kancellár meglepetésszerűen Olaszországba utazott Egyhetes üdülése során hír szerint Mussolinivel is találkozik A Duce fogadta három angol képviselő látogatását — Összeült az aj francia képviselőház — Blum nem teljesíti a szocialisták követelését hogy a katonai szolgálati időt egy évre csökkentsék Sztojadinovics harcias, Hodzsa engedékeny nyilatkozata Kína Anglia és Amerika beavatkozásét kéri a japán terjeszkedés ellen A pünkösdi ünnepek idején a nemzetközi politikában eléggé fontos események vonták magukra a figyelmet: Mussolini fogadta három angol konzervatív képviselő látogatását, ami általános felfogás szerint világos jele az angol—olasz viszony enyhülésének. Schuschnigg osztrák kancellár elutazott Olaszországba, ahol állítólag Mussolinival is találkozik, végül pedig nagy lendületre kapott az a folyamat, amely a Keletázsiában úgy látszik mégis bábomra fog vezetni. * Az olasz—angol kapcsolatok terén mindenesetre két ellentétes jelenség észlelhető. Argentína kérése, hogy a népszövetségi tagállamok közgyűlését hívják össz£, kedvezőtlen tünet, mert ez esetleg megzavarja a nyugati hatalmaknak azt a szándékát, hogy az abeszszin kérdés genfi tárgyalását szeptemberre halasszák és így vegyék ki lassan kint méregfogát ennek az áldatlan ügynek. Ha ugyanis Argentína javaslatára a közgyűlés már most júniusban összeül, a kérdés esetleg kiélesedik. Olasz részről a Giornale d'Italia már rá is mutat arra:— Olaszország mindaddig nem tér vissza Genfbe, amíg az abesszin kérdésben nem teremtettek elfogadható helyzetet. (Értsd elsősorban a szankciók megszüntetését és másodsorban az abesszin annekszió elismerését.) Egyébként a Mussolininál történt látogatásról a három angol konzervatív képviselő nevében Mansfield lord a sajtó számára nyilatkozott. — Mussolinival nem annyira a múltról, mint inkább a jövőről, az angol—olasz viszony várható alakulásáról beszéltünk. Mussolini az angol kormány részéről vár kezdeményezést az angol—olasz barátság helyre-állítására.★ Schuschnigg osztrák kancellár óriási meg-lepetést keltve utazott el hétfőn este Olaszországba. Elutazásának híre igen nagy feltűnést keltett Bécsben, ahol természetesen nyomban megindult a kombinálgatás, hogy, miért utazott az osztrák kancellár olasz földre? Hivatalos helyen azt állítják, hogy a kancellár egyszerűen üdülés céljából ment 1s Velencébe. Rómában ismételten hangsúlyoz* ták, hogy a látogatásnak nincs hivatalos jel-lege. Más forrásból származó értesülések szerint azonban Schuschnigg Mussolinival is találkozik, mégpedig előreláthatóan az olasz partvidék egyik kisebb fürdőhelyén. Azt beszélik, hogy Schuschnigg több kérdést óhajt megbeszélni a Dacéval. Elsősorban szóba kerül e feltevések szerint Mussolini legbizalmasabb osztrák barátjának, Starhembergnek kilépése a kormányból, ezenkívül pedig Schuschnigg szóba akarja hozni azt a hírt is, hogy Olaszország az abesszin kolonizáció céljára nagy ipari megrendeléseket tett Németországban. Schuschnigg ugyanis azt akarná javasolni Mussolininek, hogy a megrendelésekből az osztrák iparnak is juttasson. Hogy SchuschniggMussolinival politikai kérdésekről is tárgyal, azt mutatja Vollgruber. Ára 16 fillér