Magyarság, 1936. szeptember (17. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

ELŐFIZETÉSI A BAKI IK­E­RS 94 PENGŐ. NEGYEDÉVRE 19 PENGŐ, EGY B*BA " PENGŐ. EGYES SZÁM ABA HÉTKÖZ­NAP " FILL. VASÁRNAP 82 FILL AUSZTRIÁBAN HFTKÖZNAP 80 GARAS, VASARNAP 40 GARAS FI JELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1936. SZEPTEMBER 1.KEDD SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! VL KERÜLET, ARADI UTCA­I SZÁM. TELEFON» [*1-294 40. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM B­UDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­­ALY« IV. KER. ESKÜ-UT 6. TELEFON» *1­888­6«. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 28996. ÉVFOLYAM, 199 (4630) SZÁM. Rydz-Smigly, Titulescu, Sztálin Pilsudski utódjának párisi utazása, Ro­­m­ánia örökös külügyminiszterének hir­telen bukása és a vörös cár halálküz­delme Lenin árnyékával, új színeket ke­­vert az európai politikába s talán nem túlzott és elhamarkodott dolog, ha már most rámutatunk arra a lehetőségre, amely kétségkívül benne szunnyad a mai helyzetben. Mindenekelőtt: lehetetlen bizonyos ösz­­szefüggést föl nem fedezni a három ese­mény között, hogy a lengyel hadsereg ve­zetője és a lengyel köztársaság „második fele“ éppen akkor utazik tüntető módon Németország megkerülésével cseh és osztrák földön át Franciaországba, ami­kor Oroszországban félelmetes bolseviki „Bertalan“ éjszakát rendeznek. Pil­sudski elve mindig az volt, hogy Lengyel­­országnak a német és az orosz malomkő között meg kell őriznie semlegességét, amíg csak lehetséges s hogy ha választani kényszerül, akkor Varsónak mindig az erősebb féllel kell szembeszállnia, mert így mindig több előnyt tud kicsikarni a gyöngébbiktől. A nemzeti szocializmus óta rohamosan fegyverkező szovjet így kergette Pilsudskit a német—lengyel meg­nemtámadási szerződés megkötésébe­n azt mondják, hogy Rydz-Smigly ugyan­ehhez a Pilsudski-elvhez maradt hű, ami­kor kezdett elidegenedni a németbarát­­ságtól azóta. Hogy­ a német szuronyok még magasabbra nőttek a lengyel határ mentén. Ennek a Berlintől való távolo­dásnak és a francia vonalhoz való köze­ledésnek pedig éppen az adta volna meg a döntő lökést, hogy a német erőnek ilyen félelmetes megnövekedésével egyidejűen a belső orosz válság megmutatta, hogy a szovjet, legalábbis egyelőre, képtelen a külső o­ffenzív föllépésre. Mindez nemcsak lélektanilag és propa­ganda-szempontból húzta ki a talajt a Hitlerrel való bolsevistaellenes koalíció alól, hanem tárgyilag is és éppen Pilsudski tanításának megfelelően ösztönözte Roz- Smiglyt, hogy megint az erősebb fél elle­nében optáljon és hogy­ keresse a vissza­­kanyarodás útját a régi, francia irány felé. Az első pillanatban úgy látszott, hogy Rydz-Smigly nemcsak Franciaország, ha­nem a francia—orosz szövetség felé is orientálódik, Titulescu eltávolítása azon­ban arra enged következtetni, hogy a len­gyel külpolitikai fordulat végbemehet anélkül, hogy Lengyelországnak közeled­nie kelljen a szovjetdiplomáciához. Titu­lescu bukásának ugyanis részben az a jelentősége, hogy az ő személyével nem­csak a franciabarátság hivatásos híve tá­vozik a román külügyek éléről, hanem egy elkötelezetten oroszbarát és számos diplomáciai botrányból eléggé lengyelelle­nes politikus is. Mindenesetre, ha azt lát­juk, hogy Titulescu valamennyi belpoli­tikai követelését teljesítették a kormány újjáalakításánál és hogy nemcsak a vas­­gazdával rokonszenvező belügyminiszter bukott fölfelé, hanem hogy a helyébe és az ugyancsak diktatúrás hajlamú igaz­­s­lgügyminiszter helyére is alkotmányos irányzatú politikus került s ha meggon­doljuk, hogy a külügyminiszteri székbe is egy közismerten franciabarát képviselő került, akkor lehetségesnek kell tarta­nunk, hogy az új román kormány nem Franciaország ellen, hanem esetleg csak Lengyelország mellett akart tüntetni Ti­­tul­escu elejtésével. S hogy talán azt akarta dokumentálni, hogy a franciabarát politika nem jelent egyúttal és szükség­szerűen oroszbarát tájékozódást is. Titulescu bukásával mindenesetre el­tűnt a lengyel—román közeledésnek egyik lényeges személyi és lelki akadálya s ha ez a kombináció ma még nem támasz­­kodhatik is tényekre, elképzelhetetlen, hogy Rydz-Smigly párisi beszélgetései so­rán elkerüljék ennek a lehetőségnek meg­beszélését. Mind­ennek természetesen az volna az előföltétele, hogy Franciaország a jövőben ne tekintse Moszkvát a maga kizárólagos támaszának Keleteurópában — s hogy ez a fordulat nem egészen elképzelhetet­len Párisban, azt világosan megmutatta Schacht múlt heti látogatása. Schacht ára­dozva nyilatkozott Blum személyéről — a német sajtó persze ezt éppúgy elhall­gatta, mint ahogy Blum fajtisztasági fogyatékosságairól sem vett még tudo­mást egyetlen németországi nemzeti szo­cialista orgánum sem — és Blum nem­csak a népfront szocialista lapjaiban íra­tott kedvező hangon Schacht látogatásá­ról, hanem még a kommunista Thorez­­nek is megtiltotta, hogy a sajtóban kifo­gásolja a német—francia tárgyalásoknak Moszkva szerint túlságosan szívélyes hangját. Ita ez még nem jelenti is a német— francia kétoldalú tárgyalások megindu­lását, mindenesetre arra vall, hogy az orosz „Bertalan“ éjszaka annyira meg­tépázta a szobi és külpolitikai presztízsét, hogy ma már a francia népfront kor­mánya is nagyobb függetlenséget mer mutatni Moszkva felé, mint eddig. Mindez persze még csak lehetőségeket tár föl s egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy az európai egyensúlyban a nyár óta lényeges változás állott be. Legföl­jebb bizonyos rétegelmozdulásokról be­szélhetünk, amelyek közül az a leglénye­gesebb, hogy Spanyolországot, Afrikának ezt a Földközi-tengeri nyúlványát, még­sem sikerül kikiáltani Európa szívévé, mégsem lehet végképpen ráijeszteni Euró­pára azzal, hogy sürgősen választania kell a bolsevizmus vagy a nemzeti szo­cializmus között. Úgy látszik, a szovjet belső válsága elhalványítja azt a jelszót, hogy a vörös diktatúra csöbörjéből csak a fekete diktatúra vödörjébe ugorhatunk s mégsem sikerült Európát belehajszolni egy olyan mesterségesen szított pánik­­hangulatba, amelyben el lehet hitetni minden európai néppel, hogy a szovjet­haderő indulásra készen áll Európa felé és hogy a mai „rothadt“ Európa lelkileg egészen védtelen állapotban várja, hogy a vörös láva elöntse és betemesse a nyu­gati civilizációt. Ami ellen — hogy to­vábbra is ezt a diktaturás frazeológiát idézzük — egyedül az ígérkezik hatásos védelemnek, hogy — mi magunk üssük agyon ezt a civilizációt, helyébe fölépít­vén a diktaturás, kollektív­us világot. Úgy látszik, Rydz-Smigly, a lengyel ál­lam diktátora úgy látja, hogy a parancs­uralmi rendszer mégsem fogja elönteni egész Európát s ezért siet — a szó szoros értelmében siet — fölújítani a lengyel— francia szövetséget, s ha a jelek s az azokból való következtetések nem csal­nak, Titulescu bukása mögött is olyan fordulat rejtőzik, amely egyaránt vezet­het Románia eltávolodására a szovjet­től és közeledésére Lengyelországhoz. Ennek további következése az lehetne, hogy ha Franciaország és Csehország a közeljövőben nem adná is föl a szovjet­tel való szövetségét, az európai kontinen­sen nem feküdnék keresztbe eddigi éles­ségével a francia—cseh—orosz front, amely a maga puszta létével is akadá­lyozza egy új, természetes európai egyen­súly kialakulását. Nagy érdeklődés előzi meg Gömbös Gyula kedd délelőtti kormányzói kihallgatását A kormányzó keddi döntésétől várható a politikai helyzet tisztázása Helyettes miniszterelnök, vagy új kormány ki­nevezésével oldódik meg a válság?­ r A politikai közvélemény hetek óta, de az utóbbi napokban felfokozódott érdeklődés­sel, sőt az izgalom egy nemével figyeli a csendes nyárutóról az őszre áthajtó változá­sait a közéleti időjárásnak. Ma valóban el le­het mondani, hogy­ a cselekvő politikától távolálló körök és rétegek is nagyfeszültségű várakozással tekintenek bizonyos események elé, amelyektől — legalább sokan tudni vé­lik — a politikai közélet bizonytalanságának enyhülését és tisztulását remélik. Van-e való­ság, vagy nincs: ez a kérdés, amelyre ezek e­lben az órákban oly nehéz, szinte lehetetlen határozott választ adni. Ami kétségtelen tény­* ként állapítható meg, az egyelőre csak annyi, hogy a magyar politika zsúfolva van a vál­­ság elemeivel, hogy azonban ez a lappangó és hosszú krízis minő formában nyer orvos­* lást, vagy megoldást, senki sem tudja. Ivády Béla körül csoportosul a NÉP szélsőséges csoportja A magyar közélet légkörére ránehezedő válságelemek egyrészt Gömbös Gyula mi­niszterelnök hosszas betegségének következ­ményeiből fejlődnek, másrészt abból az álmodni-a pártközi összevisszaságból, amelyet az a körülmény idézett elő, hogy a minisz­terelnök a titkos választójog törvénybe iktatá­­sára vonatkozó ígéretét, illetőleg a kisgazda­párttal kötött paktumának teljesítését a négyéves tevékenységi naptár utolsó program­pontjává odázta el. Ez a fülledt, viharhangu­latos atmoszféra még inkább fokozódott az élharcosi szervezkedés túlhajtásával és el­­fajításával, valamint azzal a képtelen álla­pottal, hogy a kormányzati szellem a fő­­ispáni és a NEP-elnöki tisztségek perszonális uniója által behurcolta a közigazgatás auto­nómiájának ódon bástyái közé a pártpolitika trójai falovát. Senkit sem téveszthet meg, hogy az ellenzék több mint négy hónap óta a magyar lovagiasság íratlan törvényeinek engedelmeskedve nemcsak, hogy nem töreke­dett a pártközi helyzet elmérgesítésére, vagy bonyolítására, hanem ellenkezőleg: egy nagy­beteg kormányférfi iránt tartozó emberi részvéttel tartózkodott minden szenvedélyes­ségtől, minden érzelmi kilengéstől, minden, az ideiglenes treuga deit zavaró politikai in­cidens felkavarásától. Ismételten rámutattunk, hogy az ellenzéki front e nobilis viselkedésével szemben a NEP-nek jó ismert, úgynevezett szélsőjobb­­oldali szárnya annál nagyobb hévvel s an­nál kíméletlenebb tempóban nemcsak a nemzeti közvélemény által perhorreszkált pártszervezési buzgalmát folytatta, hanem ennek a viharsaroknak Aeolus-barlangjából röppentek ki mindazok a hírek és híreszte­lések, amelyek alapul véve a miniszterelnök teljes politikai visszavonulását, folyton új kormánylisták összeállításán törték a fejüket. A naipokban h­írt adtunk arról is, hogy a NÉP mérsékelt zöme által sem helyeselt Sztranyavszky kombinációk mennyi hiába-* való és veszélyes izgalmat és félreértést okoztak, amelyeket némileg a házelnök nyil­­atkozata lecsillapított ugyan anélkül, hogy, a Marton­­ Antal szárny további rezgelődé­­seit és tervkovácsolásait egy cseppet is za­­varta volna Sztranyavszky Sándornak az a határozott állítása, amely minden találgatást elhárított, amit személyével kapcsolatban hoztak. A Sztranyavszky-féle jelöltség összeom­lása után most ugyanez a csoport Ivády Bélának, a NÉP elnökének személyét ipar­­kodik egy bizonyos esemény tengelyébe állítani. Bíznak abban, hogy Ivády Bélának esetleges megbízatása politikai befolyásuk­nak és hatalmuknak nemcsak további fenn­tartását, hanem megerősödését is jelentheti, hiszen a pártelnök csendes, epikus termé­szetű öregúr, erősen befolyásolható egyéni­ség, akinek firmája nagyon alkalmas volna arra, hogy a viharsarki politika kiállhassa k­ Gömbös Gyula hosszabb szabadságolásával s esetleges visszavonulásával járó hatalmi kockázatokat. Viszont az ellenzék, de a NÉP mérsékelt frakciói is egyenes kihívás­­nak tekintenék Ivádynak nagyobb szerephez juttatását éppen azért, mert a NEP-elnök, felfogásuk szerint, tehetetlen játékszere lenne azoknak a rejtélyes erőknek, annak a kamarillának, amely Gömbös Gyula kor­mányzatának is annyi bajt és aggodalmat okozott. Ára 16 fillér Az ellenzék irányváltozást kíván Az ellenzék is teljes egészében belátja a nemzet lelki egysége helyreállításának égető szükségét, különösen a külpolitikai érde­kekre való hivatkozással, amelyek sohasem érintették oly közelről a maradék ország egzisztenciáját, mint ezekben az elborult na­pokban. Éppen a lelki egység helyreállítása céljából a legégetőbb teendőnek látják az ellenzék és a NÉP többsége részéről egyaránt, hogy a kormányzati szellem át­­alakíttassék, hogy a pártközi egyezmény által előkészítendő titkos választójog meg­teremtse az elvi, a NÉP szélsőséges elemei­nek háttérbe szorítása pedig azokat az érzelmi feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar politikai társadalom meghasonlást és zavart keltő incidensek nél­kül, figyelmének és energiájának teljességét a külpolitikai eseményekre irányítsa. Hogy rendszerváltozás lenne máról-holnapra, annak ellenére, hogy Gömbös Gyula vasár­nap este az újságírók előtt tett kijelentésé­vel utalt a keddi nap szenzációs eshetősé­gére, azt a politikai helyzet ismeretében a mérvadó tényezők nem látják időszerűnek. Hogy azonban irányváltozásnak kell be­következnie, illetőleg a beteg politikai hely­zet szanálásához előbb-utóbb hozzá kell fogni, még­pedig nem tüneti kezeléssel, ha­nem a kór okáig és mélyéig hatoló komoly­sággal és eltökéltséggel, azt nemcsak kívá­natosnak, hanem a nemzet belső békéje szempontjából feltétel gyanánt is hangoztat­ják. Kormányzói kihallgatás kedd délelőtt fél 11 órakor Gömbös Gyula miniszterelnök nagytétényi , úgyszólván megszakítás nélkül tartózkodott villájából, ahol betegszabadsága lejárta óta­­ felesége és leánya kíséretében autón a mi

Next