Magyarság, 1936. október (17. évfolyam, 224-250. szám)
1936-10-01 / 224. szám
valamennyi többi állam kormánya azon gondolkodik, hogyan lehetne ellensúlyozni az így — ismételjük, legalább is egy ideig tapasztalható — megerősödését a francia, svájci és hollandus kivitelnek. Ettől az ellensúlyozástól maga Franciaország is tartott s az amerikai—angol—francia megállapodásnak a francia devalváció előestéjén éppen az volt a szerepe, hogy Amerika és Anglia megnyugtassa Franciaországot, hogy sem a dolor, sem a font nem fogja „alálicitálni“ a frankot. A többi ország azonban — például Olaszország, Németország, Oroszország, stb.— ilyen ígéretet nem tett. Minthogy azonban ezek az országok is védekezni akarnak a devalváló államoknak megnövekedő kiviteli konkurrenciájával szemben, Európa-szerte olyan hírek terjedtek el, hogy az olaszok, a németek és az oroszok kiviteli jutalmat adnak majd exportőrjeiknek. A németek állítólag megnövelik a gyárosoknak belföldi márkában eddig is kiutalt kiviteli prémiumukat, az olaszok viszont hír szerint olcsóbban bocsátják majd az lírát azoknak a külföldi kereskedőknek a rendelkezésére, akik azért vásárolnak árát, hogy olasz árut vegyenek érte. Mindehhez felesleges hozzátennünk, hogy úgy a német, mint az olasz intézkedésnek hatása legalább is az exportkereskedelem szempontjából nagyon hasonlít a leértékeléshez. Egyébként azt a hírt, hogy a zlotyt is devalválják, Varsóban cáfolják. Ezzel szemben a cseh korona leértékeléséről szóló értesüléseknek Prágában nem mondanak ellent. ★ Magában Franciaországban most a szenátusban folyik a harc a devalvációs törvény körül. A szenátus ugyanis, a francia baloldali, de eltökélten és megingathatatlanul polgári szellemnek ez a fellegvára, erős ellepidllást fejt ki at leértékelő törvényjavaslat jelenlegi formája ellen. A szenátus is ugyanazt az aggodalmat szegezi Blum és Vincent-Auriol tervével szemben, mint a jobboldal és mint a részben középen álló radikális-szocialista párt, nevezetesen, hogy a devalváció előnyeit nagyrészt megsemmisítheti, ha a munkabérek nyomban követik az árak emelkedését, mert így sem a francia költségvetés nem jut egyensúlyba, sem pedig a kivitel nem kap erőre a várt mértékben. Emlékezetes, hogy a radikálisoknak ezt a félelmét a szocialisták is, legalább a mérsékeltebb részük, megértéssel fogadta és így történt, hogy már a képviselőhöz eltávolította a devalvációs törvényből azt az intézkedést, amely szerint az árakkal egyidejűen a munkabérek is növekedtek volna. Amíg azonban a kamara megelégedett azzal, hogy ennek a kérdésnek a megoldását az úgynevezett mozgó bérrendszer statuálása helyett a kormányra bízza, addig a szenátus tovább megy, mert nem arra akar felhatalmazást adni a kormánynak, hogy a miniszterek gondoskodjanak az árak és a munkabérek egyensúlyáról, hanem csupán azt az intézkedést akarja benthagyni a leértékelő törvényben, hogy a kormány igyekezzék megakadályozni az árdrágítást. Mindenesetre kérdéses, hogy ha a szenátus így változtatja is meg a törvényjavaslat szövegét, elfogadja-e azt majd a kamara a törvényjavaslat második olvasásánál. A szenátus elfogadta a leértékelt törvényjavaslatot Párisból jelentik. A szenátusban a jobbioldal éles támadásokat intézett a devalvációs törvényjavaslat ellen. Különösen azt az intézkedést kifogásolták, amely a kormányra akarja bízni az árak növekedése esetén a létfenntartási költségeknek s a munkabéreknek egyensúlyba hozatalát. Ebben az álláspontjában a jobboldalt egyébként a szenátus zömét kitevő radikális párt is támogatta. A legtöbb szónok szemérevetette a Hum-kormánynak, hogy ha a költségvetés egyensúlyát fenntartotta volna, akkor nem került volna a sor erre a szerencsétlen lépésre, amely súlyos fejleményekkel fenyegetheti az országot. A szenátus szónokai szerint ugyanis a sikeres és eredményes devalváció előfeltétele az, hogy a költségvetésben egyensúly, kint , az országban pedig a társadalomban és a termelésben rend és fegyelem uralkodjék. Minthogy a népfrontkormány ezt biztosítani nem tudja, a szenátus legtöbb szónoka bizalmatlan volt a kormány akciójával szemben. A pénzügyminiszter nagy beszédben vé Lajos írta: Szekula Jenő A nap kelt hét óra tizenhárom perckor, de a napkirály „Les roi soleil“, ahogy XIV. Lajos francia királyt már életében elnevezték hízelgői, már hat óra és két perc óta ébren van, egy órával és teljes tizenegy perccel megelőzve naptestvérének, az ég nagy állócsillagának, ébredését. A főkomornyik, mint valami meggörnyedt öreg és elnehezedett macska, nesztelen léptekkel közeledett a függönyhöz és óvatosan fölrántotta a zsinórt. Szürke és könyörtelen januári derengés ólmos világossága tükröződött be a versaillesi palota vastag metszett üvegablakain keresztül. Lenn a behavazott virágágyak körül gőzölgő, pokrócokba takart hat éjfekete mént járat körbe az udvari lovász, hogy rögtön hintó elé lehessen azokat fogni, ha a felséges urnák kikocsizni volna kedve. A színek és istállók felől előbukkan egy-két félig megborotvált testőr álmos arca, — őrségváltásra fölkészülve. Az égnek aromló hatalmas palotasorban egyébként még minden csöndes, — a függönyök leengedve , csak a verebek csiripelnek elapadhatatlan hévvel, megtelepedve a díszfák, egzotikus cserjék és glédában álló katonák módjára sorakozó jegenyék lombjain; a madárkoncert megelőzi a koronázatlan királyné Maintenon hercegné udvari szimfónikus zenekarának délelőtti hangversenyét, amelyet mise után a Napkirály is végig szokott hallgatni, ha idejét le nem kötötte a politika. .. Fölméltóztatik már kelni felség? — kérdezte halkan a lakáj —, mig térde a mélységes bókban majdnem a padló drága szőnyegét érintette. — Még nem kelek föl! — mondta az öreg cselédnek. Az a bolondos Guy orvos minél több fekvést javallott. Pedig minek feküdtem annyit... amikor aludni úgy sem tudok? *— Melyik öltözéket készítsem ki felség? — A kékaranyat... a kisgyémántokkal. . Este tiz órakor részt vett a udvari vacsorán és ez minden egyszerűsége mellett belenyúlt az éjfélutáni órákba. Csak hajnali három óra felé hunyta álomra szemét: altatónak előbb végigolvasta külföldi követeinek legújabb postával érkezett jelentéseit, majd mikor ebbe belefáradt, Scarronnak egy régi verskötetét vette elő és azzal szórakozott. De nem sokra ment vele: a külföldi diplomaták levelei csak fölizgatták, mert nem sok jót tudtak azok sem jelenteni. Scarron örök friss szatírája pedig megmosolyogtatta ugyan, de nem tudta álomba szenderíteni. Megöregedett, elfáradt, de nem tudja kedvére kipihenni magát mégsem. A főkomornyik további parancsra várva, keményen megállott, mint a cövek. — Melyik öltözéket készítsem ki felség? — A kékaranyat... a kisgyémántokkal. Mert nemcsak Napkirály volt, hanem korának legragyogóbb gavallérja is, hiú és pompázó, mint valami ezeregyéjszakás mesékből életre kelt napkeleti szultán. Megjelenésének vakító káprázatát nem volt könnyű utánozni, — tekintve hogy például az a díszruha, amelyben Nuredin perzsa követ látogatását fogadta, a mai pénzben több, mint tízmillió pengőbe került —, csak a gyémántékítményei értek annyit. A palota köröskörül lassan éledni kezd s At-ott világ gyűl ki Maintenon asszony palotahölgyeinek szobájában, hogy hűzze a szürkület szorongásait. A versaillesi kastély — olyan, mint egy óriási szálloda, vagy valami tündérkaszárnya —, csipkeszerű finomságaiban is ijesztő méretű épülettömeg. Ötezer ember lakik a kastélyban, — több, mint egy francia mezővárosban ebben az időben —, a fejedelmi személyiségek, hercegek, hercegnők, udvari papok, főnemesek, az ötéves dauphin és udvartartása, a király hitvese, a palotahölgyek sokaságától környezetten, miniszterek és titkáraik, — valamennyien nagy szolgaszemélyzettel —, nem is szólva a komornyikok, a lakájok, lovászok, kocsisok, vadászok testőrtisztek sokadalmáról, a szakácsokról és a kukták és cukrászok százairól, — az udvari mészárosig —, mind egyetlen földi ember imádatába és szolgálatába szegődve, parányi bolygók módjára, — amelyek a „Les roi soleil“ körül keringenek —, míg maguk körül forgatják a bolygócsillagoknál is kisebb hódoló holdacskák százait. Igen, a versaillesi palota emberfölötti méretei mellett is sokszor szűknek bizonyul — és megtörténik, hogy valami vidéki főnemes, akit szolgálatra berendelnek —, kénytelen itt valami szűk kis cellában meghúzódni, holott otthon maga is sokszáztermes várkastélyban lakik, a szolgák és lakájok tömegétől környezetten. De az már maga is a fejedelmi kegy tündöklő jele francia úrra, vagy politikusra, ha valakinek állandó szobája van Versaillesben. Mert innen intézik a hatalmas Franciaország sorsát s távoli birodalmak boldogságát és békéjét is innen irányították valaha, amerről fölkel és amerre csak lenyugszik a nap. Álmos ónos eső verdesi a park egyenletesre nyesett és szalvafonatba burkolt díszfáinak sűrű pásztáit, a kényesjárású pokrócokba takart hányiveti paripákat a kocsis visszaviszi az istállóba, ahonnan sűrű pára gomolyodik kifelé elvegyülve a januári reggel nyirkos ködeivel. A kikocsizás, úgy lehet elmarad. De a király mégis előbb fölkelt, mint tervezte, dacolva az orvosi intelemmel, kivetette magából az ágy és nyugtalan tűzhányó módjára örökösen forrongó belső nagy nyugtalansága. Lám a szolgálattevő kamarás pálcája hármat koppan a kisfogadó-szoba küszöbén, jelt adva a korai fölkeléstől rosszkedvű, ónos ábrázattal várakozó uraknak. — Lever! A lever, az udvari emberek számára a hajnalhasadás beköszöntését jelenti, azt a pillanatot, amikor a napkirály fölkel a párnáiról. Nagy kegy azoknak a kiválasztottaknak, akiknek megadatott, hogy már elsőnek üdvözölhessék az uralkodót és elszórakoztathatják az öltözködés borús pillantaiban. Még nagyobb öröm, ha valamelyik hívének megengedi, hogy segítségére legyen a harisnyája, vagy a cipője fölhúzásában, — ez a kitüntetések kitüntetése, amiért vetekednek országló gőgös nagyurak leszármazottjai, akiknek ősei még királyoknak érezték magukat .A királyságban, egyenlőknek tudták magukat az elsők között. Lajos király háttal állva fogadja az egymásután besurranó előkelőségeket, gacsos gémberedő ujjait a kandalló lobogó tüzénél melegítve. Félig felöltözve, csak a mellény és a kabátja nincsen még rajta és alig fordul vissza és az üdvözlésekre is alig hallható morgással felel, nem gőgből vagy rátartiságból, hanem a jelentkezőket annyira közeli és meghitt barátainak tartja, akikkel szemben feloldozva érzi magát minden szertartásosság alól. — No mi újság urak? — kérdezi szórakozottan. Egy pillantást vet a látogatókra: előkelőségekben most sincs hiány. Lám megjelent itt Stuart Jakab angol trónkövetelő, — a száműzött király —, aki innen a napkirály árnyékából kívánja megvárni, amíg az angolok visszahívják. (Erre ugyan várhat szegény az idők végtelenségéig. Sőt jön idő, amikor Franciaországból is kitessékelik, mint nyűgös és alkalmatlan idegent.) Azután itt van a bajor választófejedelem, aki királyi fennhéjázással hordozza gőgös fejét Versailles márványtornácain, bár országában delmezte a törvényjavaslatot. Akik keveslik az Amerika és Anglia részéről tett ígéretet, mert az homályosnak tartják, azoknak a pénzügyminiszter azt feleli, nem szabad kétségbe vonni az angolszász népek közismert kötelességtudását. Morgenthay amerikai pénzügyminiszter és Chamberlain Neville angol kincstári kancellár kifejezetten kijelentették, hogy ezzel a megegyezéssel olyan nemzetközi épület alapjait vetettük meg, amely a becsületen és a kölcsönös bizalmon nyugszik. De ez még csak a kezdet kezdete. Folytatnunk kell a munkát. Mindenesetre az is nagy eredmény már, hogy valutáris téren megszűnt az áldatlan nemzetközi harc. A kormány el akarja kerülni a pénzértékcsökkentés esetleges káros következményeit. A belső kereskedelemnek semmit sem szabad változnia és a pénzértékcsökkentés csak az aranyértékben a külfölddel történő üzletkötésekben jelenthet változást. Bízunk benne, hogy a megnövekedett szociális terheket az üzleti élet föllendülése következtéen könnyűszerrel el lehet majd viselni. Az aláértékelés hasznából főleg a közületek eladósodásán akarunk könnyíteni. Közvetve azok a súlyos terhek is csökkenni fognak, amelyek ma oly nyomasztóan hatnak a gazdasági életre. Mindehhez azonban bizalomra és fegyelemre van szükség. Számítunk az ország lakosságának honpolgári érzelmeire és a szenátus támogatására. A pénzügyminiszter Után Carvaux, a radikális párt szenátusi csoportjának vezére szólalt föl. Bírálta a kormány pénzügyi politikáját, de hangoztatta, hogy a pénz értékcsökkenésének következményeit el kell fogadni A pénzügyminisztertől két dolgot kell megkívánnunk, az egyik, hogy a rendkívüli kiadásokat világosan tüntesse föl, a másik pedig, hogy a rendes kiadásokat hozza egyensúlyba a bevételekkel. Az általános vita ezzel be is fejeződött és este nyolc órakor megkezdődött a szavazás. Ennek során a szenátus 137 szavazattal 127 ellenében elfogadta a valutáris törvény első cikkelyét, amely kimondja a pénzértékcsökkentést. A kormány ellenében kézfelemeléssel fogadták el a 13/a. szakaszt, amely a kamara által megszavazott szöveg 14. és következő szakaszai helyébe kerül. Végül 141 szavazattal 125 ellenében elfogadták a pénzügyi törvényjavaslatot a szenátus pénzügyi bizottsága által megállapított szövegben. A szenátus a szavazás után csütörtök reggel féltíz órára napolta el ülését. 1936 október 1, csütörtök: IMiHILLUMWMmBW Németország bizalmatlan az amerikai-angolfrancia akcióval szemben Berlinből jelentik. A birodalmi bank központi bizottságának ülésén Schacht elnök nagy beszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy a német kormány nem hajlandó leértékelni a márkát, szemben azzal a javaslattal, amely a világ minden államát felszólította a valuta-együttműködéshez való csatlakozásra. — Ha a három hatalom nyilatkozata politikájának egyik állandó céljául jelöli meg azt, hogy „a lehető legteljesebb egyensúlyt biztosítsák a nemzetközi valutapiacon“, akkor ezt a jelentést mi örömmel fogadjuk, ez azonban nem akadályozhatja meg annak megállapítását, hogy az angol és az amerikai átértékeléssel a világ gazdasági egyensúlyát a legnagyobb mértékben megzavarták. Schacht megállapította, hogy az angol— amerikai—francia valutamegállapodás csak kevéssé változtatott a helyzet bizonytalanságán, Németország az ilyen rendszabályok sikerében nem is bízik. A kötött devizagazdálkodási rendszert nem lehet feleslegessé tenni tisztán devalváció révén. A versaillesi igazságtalanságból keletkezett súlyos adóterhek és a német nyersanyagbeszerzés nehézségei arra kényszerítik a birodalmi bankot, hogy fenntartsa a mai devizagazdálkodási rendszert. Ugyanakkor azonban Németország hajlandó résztvenni minden célravezető nemzetközi tárgyaláson. Az amerikai pénzügyminiszter csatlakozásra hívja fel a világ minden államát az angol—francia—amerikai megállapodáshoz Norgenthau, az Egyesült Államok pénzügyminisztere nyilatkozatban felhívta a világ összes állanait, csatlakozzanak az angol— francia-amerikai Valutáris megállapodáshoz. Nagyon célszerű volna, —így szól a nyi- latkozat — ha minél többen csatlakoznának hozzánk. Ne tartson vissza más országokat az, hogy nincs valutakiegyenlítési alapjuk. Az utóbbi mondatból amerikai pénzügyi körökben arra következtetnek, hogy az Amerikai dollárkiegyenlítési alap megakadályozná a valutaárfolyamok bármilyen irányú hevesebb hullámzását. Pánikszerűen menekül az arany Amerika felé Egyébként ismét megindult az aranyáradat Amerika felé Angliából is. Ezt az aranykivándorlást azonban már nem valutapánik indította meg, hanem ellenkezőleg aranypánik. A világ aranyhalmozói ugyanis attól