Magyarság, 1936. november (17. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-03 / 251. szám

a VIKTORIA gallér valóságos főnyeremény, mert mindig tiszta, elegáns és kéznél van k­is eszközt. És ezekkel a képességekkel fel­ruházva, megáldva, vagy inkább megverve, mindvégig a nagy magános szerepére szorít­kozva élt a magyarság sorai között, élete fogytáig sohasem részesült igazi megértésben, sohasem talált lelkeket, melyek tisztán és hibátlanul tudtak volna rezon­álni lelkének rezdüléseire.­­ Bár ismételten volt tagja az ország kormányának, volt pártvezér és voltak évei, mikor a hatalom külső jelvényei nélkül pusz­tán véleményével irányította az eseményeket: igazában mindig magánosan állott egy életen át, lelkének gazdag tartalmát sohasem tudta feloldani a mások megértésének melegében és nem tudta átömleszteni nemcsak a töme­gek, de még a kiválasztottak gondolkodásába sem és igy nem tudta azt valósággá vará­­zsolni. Egyedül volt, nem is egy, de több okból. — Egyedül volt, mert az álom országutján járó népek lelkétől semmi sem idegenebb, mint az éber tisztánlátás és senki sem áll távolabb, mint az, aki nyitott szemmel jár az álmodozók seregében. A nép, mely vakon m­­ a valóságok kiáltó veszélyei előtt és életét illúziók jótékony ködében éli, nemsokára elveszti a tehetségét is, hogy a valóságot fel­mérni és megérteni tudja, rabjává lesz álmai­nak, azokba helyezi át egész világát és idestova hajlandó lesz ezeket az álmokat magával az élettel azonosítani. A mérsékelt középutas politika . Már­pedig a magyarság abban a ha­nyatló korban, melyben az ifjabb Andrássy Gyula politikai pályafutásának nagyobbik fele lezajlott, ilyen illúziók ködében élt. Egyik része megrészegült a kiegyezési kor­szak gazdasági fellendülésétől, elkábult a millenium évének pompájától és megtántoro­­dott egy amerikai arányokban fejlődő fő­város életének lázas lüktetésétől. Ezek voltak a status quo vakon hivő hívei. A nemzet másik és talán nagyobb fele pedig lelkének egész rajongásával állandóan a kossuthi hagyományok szép legendáin csüngött, a hazajáró kuruc szellem médiumává avatta magát, egy függetlenségi beteljesülésben látta vágyainak netovábbját. De tartozott bár ide, vagy oda, védte légyen a kigyezés ortodox tételeit, vagy sóvárogta a gyűlölt Habsburg­­uiralom összeomlását, a valóságot egyik sem látta, a realitások megérzésére szolgáló érzék mindegyikből hiányzott.­­ Egyiknek álmát sem zavarta meg Er­dély elnémuló harangjainak utolsó kondu­lása, a hegyekről leereszkedő kecskepászto­­rok bocskorainak halk csosszanása, a So­rod na Odbruna titkos konventikalmnainak elfojtott szenvedélyességű vitája és a prágai egyetemen Masarykot hallgató tót ifjak diákszállásainak esti beszélgetései. Senkit sem riasztott föl a mélyen elnyomott szo­ciális gondolat lelkiismeretet furdaló jelent­kezése, az alkotmányból kizárt negyedik rend­nek lassan az állameszme ellen fordulása, vagy kívülről a hármasszövetség eresztékei­nek baljóslatú recsegése és a zaj, melyet a mnonarchiát körülfogó kerítés ácsolása oko­zott. Az álomország népe nyugodtan élte a maga életét, hogyan akart volna szívéhez f­érkőzni valaki, aki tisztábban látott, mint a­­többi, akinek elméje a dolgok mélyéig ha­tolt és aki nem érte be az államélet mecha­­nikus felfogásával, mely nagy ellenfelében azt a meggyőződést keltette, hogy az a baj, mely kiküszöböltetik a parlamentből, meg­szűnik rombolni az életben is. Mikor az ál­lamvezetés legfőbb bölcsessége az volt, hogy le kell törni az obstrukciót, mely oktalan, céltalan és méltatlan játék a nemzet türel­mével és visszaélés az alkotmány hézagai­val, akkor hogyan jutott volna érvényesít­­ésre az a meggyőződés, hogy ennek az ob­­strukciónak talán mély­ebben fekvő okai is vannak s a bajt nem lefojtani, hanem kár­okozóinak kiirtásával gyógyitani kellene? Ahol jobbról és balról fanatikus rajon­gók játsszák a primhegedűt és a predeszti­náció hivatásérzete keményíti meg a vezető államférfias öklét, ott a latolgató értelem, aggályoskodó megfontolás és mérlegelő in­dicium kicsinyes szőrszálhasogatássá válik és el kell tűnnie az útból, mert sehogy sem fér össze az erős kéz politikájának mindent elragadó, de semmit meg nem oldó elán­jával.­­ De magára maradt amiatt is, mert álláspontja minden kérdésben a józan kö­­­zépút szolgálata volt. A katonai követelmé­nyek minimumának felállítása és a plu­rális választói jog rendszerének államférfim bölcsességű feldolgozása, a koalíciós idők annyi bántó élű kérdésének letompítása és ellentéteinek áthidalása a józan, bölcs, higgadt megfontolásának tanújelét viselik magukon éppúgy, mint később az olasz követelések békés kielégítésére irányuló készség, vagy a hódítás és hadikárpótlás nélküli béke gondolatának őszinte szolgá­lata. De a magyar ég alatt, melynek idő­járása szélsőségek dolgában vetekedik az orosz steppék klímájával, ugyan ki tud, to­vább megyek, ki akar mérsékelt és közép­utas politikát szolgálni. A szalmaláng, a hir­telen fellobbanás gyermeteglelkű­ népe min­dent akar s ha az első pillanatra nem éri el, mert nem érheti el, vágyai teljesültét, ak­kor magába roskadva mindenről lemond Megfontoltság, tisztes megegyezés legfel­jebb taktikusoknál vezethet itt eredményre, mint amilyen Széll Kálmán volt, másoknál csak kivételes szerencse esetén, mint pél­dául a kiegyezés, mert a nagy és érdembe vágó problémák transigálás útján való meg­oldása nem erre a földre termett. A magyar politika meg nem értett nagy magánosa... •­ Bizonyára politikai vérmérsékletünk eredménye aztán, hogy azt, kinek felfogása ellentmond a hatalom birtokosának, nemcsak meggyőzni, de legyőzni és legázolni is akar­juk. Itt nem volt elég, hogy a késői kiegye­zési korszak legnagyobb koncepciójú ma­gyarjának nézetei sohasem válhattak tettek­kel tényezőkké a magyar életben, de még jóhiszeműségét és tisztességes szándékait is el kellett vitatni annak a férfiúnak, ahd több volt, nagyobb volt és különb volt, mint kortársai. így lett belőle nemcsak a magyar politika meg nem értett nagy magánosa, de sötét, fe­kete alakja is, kinek nevétől is borzongásba jöttek a lakájhadak, kiknek korlátoltságánál csak cinizmusuk volt nagyobb. — A nagy fordulat után, mikor önkéntes visszavonultságából előhívta őt nemzetének szava, mely hivatott vezér hiján bizonytalan léptekkel szédelgett szerencsétlensége szín­helye körül, csodálatos volt szellemének ru­galmassága, mely egy liberális irányú élet javának leélése után meg tudta érteni az uj magyar nacionalizmus szavát és meg tudta tisztítani ezt az uj magyar nacionalizmust gyermetegségeinek félszeg maradványaitól és kinövéseitől.­­ A sors azonban, mely a végső sikert mindig megtagadta tőle, ezúttal is következe­tes maradt: mire vetése érni kezdett volna és egy ideiglenes jogrend helyébe békés és nem­zeti közakaraton alapuló módszerekkel meg tudta volna teremteni egy, az integritás felé mérföldes lépést jelentő legitim jogrend le­hetőségét, tudta, megkérdezése és hozzájáru­lása nélkül fedeznie kellett egy elhibázott vállalkozás ódiumát, mely végül személyes szabadságától is megfosztotta őt, rátéve ezzel a koronát pályájának sorozatosan szerencsét­len fordulataira.­­ Példája ezekben a napokban arra tanít, miként lehet elszoruló szívvel, hallgatag ajak­kal és néma méltósággal a legigaztalanabb bántalmat is elviselni és miként lehet a szi­vet megkeményiteni, hogy bele ne szakadjon a meg nem érdemelt szenvedések kínjába. — Mártiriuma áldozat volt nemzetének és fajának oltárán, melyet nála jobban, tisz­tábban és főként okosabban kevesen szeret­tek, de m­ely az elismerés pálmaágát talán senkinek sem adta olyan fukarul, mint neki. — A kis csapatnak, mely ma messze föl­dekről eljött ide, hogi­ kegyelet lángjával ál­dozzon az igaznak és jónak, lelkéből fakadó sóhajtása szálljon most az ég felé. Engedd Uram, hogy r. magyar soha, soha többé ne legyen annyira tékozló, hogy ekkora értéke­ket, mint ennek a kriptának csendes lakója volt, két marokra fogva szórjon szét a sze­lek szárnyán, lemeztelenítésére magának és gúnykacajára azoknak, kik mióta ez a nép Európa földjén megjelent, meg nem szünő- rég oltogatjá­­ élete lobogó lángjait. Ezután Körmendit Ékes Lajos beszélt a Nemzeti Néppárt nevében. Végül Baranko­­vics István dr. a Deák Ferenc Társaság ne­vében szólott. Azt a nemzedéket — úgymond — melyhez tartozunk, a második Andrássy­­val szemben nem befolyásolja kortársi el­fogultság, kegyeletünk talán az igazságért A Budapesti Kéményseprők Ipar­­testülete j jegyzői állás bérelésére pályázatot hirdet. Pályázati határidő: november 18. Felvilágosítás: hétfőn és pénteken 1­0-ig. Vill., MAIUt-utca 14. Telefon: 1-431-40 mic Tansir. Bútort légionban hess SSn­S-SOBal bútorára tiszban, VI., Vilmos e*d­­izáj­nt 43, vásárolhat (Báthory­­u­tcára,1 szemközt). Hálóczobák, ebédlők 40 kombinált bútorok nagy választékban. Olcsó árai ! Kívánatra fizetési kedvezmény­ zetnek a megnyilatkozása, mely a földi te­reken védi a holtak hamisítatlan emléke­zetét. Andrássy Gyula halálával nyert új éle­tet, és sk­ontul is folytatja pályáját, új szíve­ket hódít csatájának győzelméhez. A költő Zrínyi óta aligha akadt magyar államférfi, aki mélyebben hatolt volna be a kormány­zati kérdésekbe, mint ő. Ha nem is volt szociálpolitikus, mégis be akarta hozni a tömegeket a politikai arénába, hogy így köz­vetve vívhassák ki szociális jogaikat. Min­dig az élet új útjait kereste és ennek a fel­ismerésében jutott el a legitimista politikai felfogáshoz, azt vall­ván, h­ogy ez a szerke­zet a legszerencsésebb megoldás európai küldetésünkre nézve. A megemlékező beszédek után a társaság tagjai visszatértek Budapestre. 1936 november 3. kedd Roosevelt a gát előtt Az amerikai elnökválasztás utolsó fejezeté­nél tart. A júniusi elnökjelölő gyűlések óta a demokraták és republikánusok pártja ha­talmas népgyűléseken, milliós példányszám­ban megjelenő választási röpiratokban agitált lankadatlan buzgalommal jelöltjük érdekében és a költséget nem kímélő harc eredményét az amerikai polgárság november 3-iki szava­zatai fogják eldönteni. Mint minden amerikai elnökválasztás kime­netele, ennek eredménye is kétséges, bár az amerikai viszonyokat ismerők csaknem teljes biztonsággal Roosevelt ismételt győzelmével számolnak. A választási aréna küzdőterén ismét a két hatalmas párt jelent meg, — a demokrata és republikánus — mint ahogy az eddig lezajlott harminckét elnökválasztási küzdelemben mindenkor két párt küzdött a hatalomért. Az elefánt és a szamár (amint a politikai karikatúrák maró gúnyja ábrá­zolja a két pártot) nemcsak másfél évszázad óta küzd egymással, — bár időközben meg­változott a pártelnevezés és a korszakok fej­lődésével átalakult a pártprogram is — hanem a választópolgárok független véle­ménynyilvánításának kifejezéseként, csaknem szabályos időközökben váltogatják egymást képviselőik az elnöki székben. Az elnöki hatalom — ellentétben a legtöbb európai köztársaság életfogytiglan választott elnök-államfőivel — mindössze csak négy esztendeig tart Ez a rövid időszak sok tekin­tetben korlátozza az elnökök aktivitását és néhányan már igyekeztek is törvényes lépé­seket kezdeményezni, hogy alkotmánymódosí­tással legalább hat esztendőre terjesszék ki az elnöklés időtartamát. Az amerikai nép bár a technikai haladás és fejlődés terén nem ismer hagyományt, az eredeti alkotmányához a legkitartóbb konzervativizmussal ragaszko­dik. Ugyanily történelmi hagyomány alapján, első elnökük, Washington György példájára egy személyt legfeljebb két ízben jelölnek az elnökségre és még oly népszerű és kiváló elnökök sem próbálkoztak a harmadszori jelöltetést kierőszakolni a közvéleménnyel szemben, mint Grant generális, vagy Roose­velt Theodor. A mostani elnökválasztás küzdelmeinek­ megértéséhez és helyes mérlegeléséhez feltét­lenül szükséges ezeknek a másfél évszázados amerikai alkotmányban gyökerező és ma is eleven hatóerővel bíró tényeknek ismerete és számbavétele. A másik tényezőként pedig fontos a jelenlegi elnökjelöltek személyének és népszerűségének latbavetése. Az egyiket jól, sőt talán túlságosan is ismeri a világ közvéleménye. A legutóbbi elnökök sorában, Wilson kivételével, egyetlen elnök sem szerepelt annyit a világsajtó hasáb­jain és a nyilvánosság reflektorfényében, mint Roosevelt. A legutóbbi választáson ellenfelét, Hoovert hétmillió szótöbbséggel buktatta ki az elnöki székből, illetve az úgy­nevezett elnökválasztók (elektorok) szavaza­tainak számaránya 472:59 volt, azaz Roose­velt többsége 413, amely a legnagyobb utolsó tíz elnökválasztásnál. Mit várt Amerika Roosevelttől ? Ez a váratlan és mondhatni rekordot je­lentő győzelem fő oka gazdasági tényezőkre vezethető vissza. Hoover szerencsétlen el­nöksége alatt, sőt kezdetén érte a legnagyobb csalódás az amerikai népet, amely legállha­­tatosabban bízott a gazdasági boldogulásban, a munka termelő- és a munkakészség vagyont termő erejében. Az 1929. év őszén bekövetkezett newyorki tőzsdei összeomlás, amely a világ egyik legnagyobb pénzügyi válságának tekinthető, a bizakodó és min­denkor önerejében bízó amerikai polgárt valósággal fejbe ütötte. Nem a tőzsdén sem­mivé vált milliók nyomták agyon a népet, hanem az ennek következtében jelentkező és Amerikában ismeretlen gazdasági válság. A bankok százai zártak be egymásután, ahol ottveszett a keserves munkával megkeresett néhány dollár is és ugyanekkor rohamosan növekvő munkanélküliség váratlan mértéket öltött és a kereső milliók mindennapi ke­nyere ment veszendőbe. A tizenötmillió élet­erős, munkát és kenyeret kereső tömeg nyo­masztó, sötét árnyként nehezedett a gazdag­ságban tobzódó amerikai birodalomra. Ez tehát már az első időszakban Hoover biztos és végzetes bukását jelentette és ezzel egy­idejűleg az őt elnöki székbe ültető republi­kánus párt kérlelhetetlen elsöprését. A válsághullámokkal kétségbeesetten küz­­ködő amerikai választópolgárság­­ nem ku­tatta, mennyiben felelős a történtekért a komolyarcú, ritkán és akkor is rossz szónoki képességgel beszélő Hoover, hanem odaállí­totta bűnbakként a nyilvánosság ítélőszéke elé és kérlelhetetlenül elbuktatta a különben tehetséges és képzett elnököt. Diadalmasan és ellenfeleit imponáló biz­tonsággal legyőzve jött a Fehér Ház új ura, Roosevelt. Arca — amelyet a fényképek mil­liói vetítettek mindennap a világ újságolva­sói elé — állandóan mosolygott, közvetlen, szerény kedvességgel törekedett a népszerű­ség rózsaláncát is elnyerni és bénaságát meghazudtoló fürgeséggel igyekezett az egész amerikai gazdasági életet is átalakítani. Az amerikai elnök méltósága nem külső­leges hisz, hanem csaknem teljes és korlát­lan hatalmat jelent. Az amerikai nép az elnökválasztáskor nemcsak államfőt jelöl ki, hanem egyben négy esztendőre el is dönti az amerikai bel- és külpolitika úgyszólván kor­látlan irányítását. Az elnök egyszemélyben és a mi fogalmaink szerint miniszterelnök is, aki külön parlamenti bizalomnyilvánítás nélkül önmaga állítja össze kabinetjét, Roosevelt e tekintetben kitűnően választott. Míg elődje államtitkárait (a mi fogalmaink szerint minisztereit) jórészben a dollármillio­mosok soraiból választotta, akiknek tehetsé­gét és rátermettségét nem egyéni képessége£, hanem inkább vagyoni körülmények jelen­tették, addig Roosevelt ismeretlen, de annál képzettebb munkatársakkal vette át a hatal­mat. A különböző hivatalok és részben újonnan szervezett intézmények vezetői egyetemi ta­nárok, gyakorlati gazdaságpolitikusok sorai­ból kerültek ki, akik részben nagy elméleti tudással, másrészt jelentős gyakorlati tapasz­talatokkal szolgálták Roosevelt elgondolásait, Roosevelt valóban óriási átalakulást hozott az amerikai gazdasági életben, melynek egyes fejezetei a szemünk előtt játszódtak le. In­tézkedései nem annyira politikai, mint in­kább gazdasági téren jelentettek forradal­mat, bár e kettő korszakunk történelmi fej­lődésében már csaknem egybeolvadt. Sokan Európából nézve és az itt tapasztaltak alap­ján Rooseveltben egy korlátlan és minden­ható hatalmát áhítozó diktátort láttak. Ez­ azonban téves beállítás, mert mint Sinclair Lewis nagy sikert aratott regényében világgá is kiáltotta: „Ez nálunk (Amerikában) lehe­tetlen!“ Az amerikai tényeket mindig ottani szemszögből kell néznünk, mert az európai felfogás szerinti elgondolások igen téves kö­­vetkeztetésekre vezetnek, így például a Roosevelt-féle termelés korlátozó „kötött“ gazdálkodás nem az államhatalom kénysze­rítő parancsa alakjában jelentkezik, hanem a farmerekkel formális „szerződést“ köt, azaz az egyéni jogokba és elhatározásba való belenyúlással szemben nyomban és készpénzben kifejezve, gazdasági előnyt nyújt. Már ez az egy példa is mutatja, hogy milyen más módszerekkel történik a ten­gerentúli „irányított“ gazdálkodás és meny­nyire másak Roosevelt „diktatórikus“ törek­vései, mint az európai diktátorok módszerei. Roosevelté a választók bizalma Roosevelt politikájának és elnökségének sikerét legjobban az Amerikában erőteljesen jelentkező gazdasági fellendülés jelenti. Igaz, hogy ez jórészben a világszerte jelentkező javulásnak természetes következménye, de ezt épp úgy nem tekinti az amerikai közvé­lemény, mint elődjénél nem írták az ameri­kai munkanélküliséget és elszegényedést a világválság rovására. Legnagyobb gazdasági érdeme Roosevelt­­nek nemcsak abban rejlik, hogy vakmerően új utakat keresett, hanem főként az, hogy nem ragaszkodott konok makacssággal ere­deti elgondolásaihoz, hanem tévedéseit nyom­ban és őszintén beismerte. A mostani elnök­­választás jelöltje már egy új Roosevelt. Ez is mosolyog, sokat igér, de háta mögött négy esztendő kemény munkával megszerzett ke­serves tapasztalatai állnak. Ez előjelekből ítélve, megválasztása, ha nem is az előző választás hatalmas arányai­val, biztosra vehető, bár az amerikai elnök­­választási harc mindig kiszámíthatatlan, iz­galmas és gyakran hoz meglepetéseket. Roosevelt előnyét nemcsak a gazdasági javu­lás növeli, hanem ellenfelének, m­inden kan­sasi kormányzónak szürke személye is. Az amerikai államélet egyik méltatójának meg­állapítása szerint az amerikai elnökjelöltek kivétel nélkül szürke és jelentéktelen sze­mélyek szoktak lenni. Ez az eddigiek szerint áll Londonra is, akinek államában különben 1932-ben 424.000-en szavaztak Rooseveltre, Hoover 349.000 szavazatával szemben. Ezenkívül a republikánus párt még nem heverte ki a Hoover-féle vereséget és re­ménytelennek látszó helyzetük abban is ki­fejezésre jut, hogy a választási pártkasz­­szába (bár a bankok és nagy iparvállalatok álláspontja inkább Roosevelt-ellenesnek mondható) mindössze két és félmillió dollár folyt be, holott egy választási küzdelem leg­alább 7,8 millió dollárba kerül. Roosevelt most áll az utolsó gát előtt és a jelekből izélvel sikeresen fogja ezt is át­ugrani és a november h­armadiki választáson ismét őt ü­lteti a népakarat a Fehér Ház el­nöki székébe. Rövidesen világgá hirdetik a választás hivatalos eredményét és ez egyben jelezni fogja, hogy miként döntött Amerika százhuszonötmilliós polgársága az elkövet­kező négy esztendő politikai irányítására és államvezetésére vonatkozólag. Valkó László dr.

Next