Magyarság, 1936. december (17. évfolyam, 275-298. szám)
1936-12-01 / 275. szám
t jára helyezett pompás babérkoszorút, ezzel a felírással: „Hódolatteljes és hálás megemlékezéssel — Horthy* A kormányzó letérdelt a kripta hideg kőpadlójára, ahol fél térdre ereszkedve, percekig gondolataiba merült. A kiséret tagjai tiszteletteljesen visszavonultak és áhitatos emlékezéseivel magára hagyták Ferenc József egykori szárnysegédét, a magyar kormányzót. A történelmi emlékű sírbolt megtekintése után a kormányzó visszatért szállodájába, ahová időközben felesége is megérkezett. Villásreggel Miklas elnöknél Délben Darányi Kálmán miniszterelnök tett tisztelgő látogatást Schuschnigg kancellárnál és Miklas elnöknél, háromnegyed egykor pedig Miklas és felesége viszonozta a kormányzói pár látogatását a szállodában. Félkettőkor a szövetségi kancellári hivatal délszaki növényekkel díszített „kongresszusi termében“ villásreggelit adott Miklas elnök és felesége, amelyen mintegy negyvenen vettek részt az osztrák kormány tagjai, a magyar államférfiak, a két államfő kísérete és néhány főbb állami méltóság. Kedélyes délután a régi bajtársak között Délután fél ötkor a kormányzó feleségével látogatást tett a Schwarzenberg-téren levő tiszti kaszinóban a tengerészszövetség összejövetelén. Az épület előtt Dittrich Bruno nyugalmazott sorhajóhadnagy, a szövetség elnöke, Derlei báró ellentengernagy és Simonne sorhajókapitány üdvözölték a magas vendégeket. A nagyteremben már várakoztak a volt tisztek, külön csoportban állottak a Habsburg, Novara, a Prinz Eugen és a Viribus Unilis sorhajók tisztjei, akik egykor a kormányzó parancsnoksága alatt szolgáltak. Ugyancsak ott voltak feleségeikkel együtt azok a tengerésztisztek is, akik a kormányzó baráti és bajtársi köréhez tartoztak. Dittrich elnök néhány közvetlen szóval üdvözölte a kormányzót, utalt hőstetteire. A határokon is túlterjedő sorsközösségről beszélt, majd háromszoros hipp, hipp, ninvát kiáltott a kormányzóra és feleségére. A kormányzó válaszában megköszönte a tengerészszövetségnek, hogy ismét együttláthatja sok régi bajtársait, akik annak idején becsülettel viselték a kék kabátot. A mi haditengerészetünk — folytatta — a régi monarchia legegészségesebb intézménye volt Mindnyájan éreztük a háború előtt, hogy Európa lassan katasztrófa elé közeledik. De ma tudjuk, hogy az összeomlás nem volt elháríthatatlan sors. Emberi sors, mennyire hasonlítasz a szélhez — idézte Goethét. Ami elkövetkezik, Isten kezében van közös eszményeinkhez örökké hű maradok és egykori haditengerészetbeli öreg bajtársaimhoz is — fejezte be szavait a kormányzó. Azután szívélyesen elbeszélgetett a kormányzó és a kormányzóné a megjelentekkel. Mintegy háromnegyed óráig tartott a látogatás, azután visszatértek az Imperialszállóba. Díszebéd és ünnepi kivilágítás Schönbrunnban Délután három órakor Darányi Kálmán miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter, Schuschnigg kancellár és Schmidt külügyi államtitkár megbbeszélésre ült össze a szövetségi kancellári hivatalban. A négy államférfi megbeszélése harminc percig tartott. Hétfőn délután tovább folytatták a tárgyalásokat és azok eredményéről hivatalos jelentést adtak ki. Este nyolc órakor Miklós szövetségi elnök a schönbrunni kastélyban a Grosse Galeriében díszebédet adott a magyar kormányzói pár tiszteletére. Hivatalosak voltak a magyar és osztrák államférfiak, a kormányzó kíséretének tagjai, a külföldi képviseletek vezetői, magas állami méltóságok és az osztrák közélet kiválóságai, mintegy százhuszan. A világhírű schönbrunni diszkertet, az abban levő szobrokat, a kastéllyal szembenálló Glorie-et fényszórókkal világították ki és az egész kert tündéri pompába öltözött. Szinte nappali fényben úszott a sok történelmi eseményt látott park. A díszebéden Horthy kormányzó az osztrák érdemrend nagy keresztjét viselte, amely a mai Ausztria legmagasabb kitüntetése. Ezt a kitüntetést vasárnap délben Miklas elnök nyújtotta át a kormányzónak. A díszebéd után fényes fogadóestély volt, amelyen a teljes diplomáciai kar megjelent, továbbá az osztrák politikai, művészeti, társadalmi és gazdasági élet kiválóságai.. Miklas elnök polárköszöntése Az ünnepélyes díszvacsorán Miklas osztrák köztársasági elnök a következő beszédet mondta: — Főméttóságú uram! Hála a régi szép szokásnak, örvendetes alkalmam nyílik ma arra, hogy ebben a ragyogó körben az ünnepi asztalnál kiváló és különösen kedves vendégeket üdvözölhessek pohárköszöntőben. Főméltóságod és fenkölt felesége megtiszteltek azzal, hogy látogatást tettek Ausztriában. Mind a magam, mind az osztrák nép nevében kijelenthetem, hogy Főméltóságod ezzel bennünket a legnagyobb köszönetre kötelezett. Egészen kivételes tisztesség számomra és legőszintébb örömömre szolgál, hogy Főméltóságodat és fenkölt hitvesét ma Bécsben, az osztrák szövetségi fővárosban a legme fiatalnak és öregnek erősítő tápszere, az egészség megtartása. A tok biztos eszköze, a reggeli és uzsonnatestiez 2-3 kávéskanál Cocmaltinat énekek éneke Írta: Cséry Dezső Ment nekibusultan, vadul. Szemei lobogtak, éhes volt. Lábait táncolva kapkodta, tántorgott. Avult, vacak, kifakult kabátot tépdesett rajta a szél, húsába mart a csípős őszi szél. Tartatlan volt a teste, csak a lélek lihegett benne dühösen. Borotválatlan sik fehér arcán hetes szakáll rémlett fel. Gyorsan szaladt át a fasoron az őszi levelek lepergett tetemei felett. A szél meg-megütötte kiéhezett testét. Rettentő, kárhozatos sötét félelmeteskedett a bűnsötét éjben. Fölötte kemény, ellenséges felhők duzzadoztak, mint az áradások, ha remegett bennük. Ez így jó volt neki. Hizlalta dacát, elszántságát és nem látták meg hitvány, semmi, alig emberi, de mégis gyanús figuráját. Mert hat ember igazán nem kisértett az utcákon. Aludt a város. Csak a fák posztoltak meghajolva a zúduló szélvihar nyomása alatt és a házak, azok a szürke, kopott, vedlett tetejű szomorú sok könnyet, örömet takaró városi házak. Ment. Vissza nem nézett. Félt hogy valami visszarántja. A múlt, a neveltetés, vagy anyja szelleme, akiről úgy tudta, hogy remegve követi. Mennie kellett. Az őszi kertekből, a környező hegyekből már leszedték a gyümölcsöt, már lecskálni sem lehetett, az elmaradt szőlőszemek után, csak a varjak ösztöne látta meg a sovány zsákmányt. Az emberé nem. Kovács Bertalané, aki az éjben szerezte vaksi szemmel ösztövér vacsoráját, nem látta meg, amit mások elhagytak. Egy hét óta nem evett Embertelenség még elképzelni is, de így volt. Csak néha talált valamit, valami semmit, ami még annál is kevesebb volt, mert csak csiklandozta, az éhség mohó, kínzó vágyaival ingerelte Ínyét. Hogy hívta ki?! Maga is elcsodálkozott azon. Óriási az ember, az emberi erő, kitartás, ellenállás. Pedig szeretett volna meghalni. Szívesebben lépett volna ki az életből, mint rá erre az útra. De menni kell. Az életben nincs megállás. Az élet rohanás. Szaladni kezdett. Veríték ütötte ki homlokát, a szíve lázasan verte ritmusát, szabálytalanul. A szeminárium előtt kapkodta sovány lábát Fényt látott. A nagy, komor épület egyik ablakából fény esett rá enyhén. Aztán ez is kihunyt. A kápolnában járt valamelyik kispap, adorálhatott az Oltáriszentség előtt. Megrázkódott. Erei kidagadtak. Hangtalan kinok verdesték szívét, tépték, marcangolták.Ő is onnét jött, onnét valaha. Érezte a kék kispapi reverenda suhogását testén. Megragadták az emlékek kínzón. De kiverte kilökte őket. Becsukta szemét és szaladt, szaladt. Megragadta a kilincset, aztán gyorsan beillesztette a zárba a kulcsot. Még érezte a tömjénfüst kesernyés illatát, ami a délutáni litániáról maradt itt. Lüktető szívvel lépkedett az oszlopok között, arra, amerre az örökmécses táblázó fényessége világított Föllépett a márványoltárra. Könnyen nyitotta ki a tabernákulum arannyal kivert ajtaját. Aztán kivette a szentségtartót. Krisztus fehér kenyérteste ránézett csendesen, a csillagalakú rózsa pedig szerteszét szórta az ékkövek sugarát. Tudta, mit cselekszik, kirabolja az Istent. A keze remegett, mikor hosszú, vértelen ujjaival benyúlt, hogy kiemelje a félholdacskát, amely az Úr Testét karolja át Arcát áhitat itatta át és szeme megnedvesedet. Megremegtette egész valójában az Urnák közelsége. Száján imaszó buggyant és ének, berogyott a kőre. Kezét szelíden összecsukta és a szentséget magához, egészen a szivéhez hozta. És beszélt hozzá. Beszélt. — Uram, Te tudod. Te látsz. Ismered szivemet, életemet Ismered az embert. Ha megfosztom hímes köntösöd, azért én szeretlek. Te is szeretsz engem. A kényszer hajt, a fergeteg. Az éhség. Uram, bocsáss meg nekem. Elcsuklott. Nagy sírás rázta meg. Sokáig sirt. Aztán felkelt. Mint a pap, aki áldást oszt, mutatta magasba Jézus testét A többit gyorsan cselekedte. A habfehér korporáját az oltárra terítette és ráfektette nagy jósággal a kenyér fátyolszínében rejtezkedő Istent. És meggyújtotta az összes gyertyákat. A drága, ékkőhímes tartót kabátja alá dugta aztán ment. Künn télre váltott az ősz. Megeredt a havazás. Nagy pihék szálltak. És ő ment. Nagy, rettenetes léptekkel, mint egy óriás. Hegyek gerincét lépte át, kövek marták a lábát, csak egyre ment. Országokat hagyott maga után, fényes, rikoltó városokat. Valahol megpihent. Valahol megállt A püspöki városban körmenetet tartottak. Az uj, a csodálatos és remek szentségtartóban, amelyről gyémánttüzek szikráztak, vitte a püspök száz pap szárnyán, imaesőben, a hívek örvendő énekében Jézus testét. Tavasz hozsannázott a falak között. A rügyek feszülten pattogtak. Ember-ember után, kígyózott a hatalmas körmenet Az ének fényesen szárnyalt, szállott a tavaszi verőben. Százszorosan nagy volt az öröm. Te Deumot tartottak a város összes templomában. Húsz év múltán valaki, aki elvitte a szentségtartót, újat küldött, százszorosan értékesebbet. Az emberek ünneplőbe öltöztek, a papság válla aranyhímektől, súlyos dalmatikáktól roskadt, a nők ragyogó toalettet öltöttek, ezer fehérruhás leány virágot hintett és az orgona váratlanul kibontotta bimbaját. A ragyogó, a lelkes körmenet után, egy mezítlábas férfi lépkedett, országok porát hordta lábán, fejét alázatosan lehajtotta és csendesen imádkozott. A zarándok, aki megfosztotta magát gazdagsága terhétől, hogy meztelen álljon bánatával az Úr színe előtt MäüXäBSlSi1936 december 1, kedd legebben köszönthetem és a legszivélyesebb üdvözlettel fogadhatom. — Főméltóságod hivatalos és ünnepélyes látogatásában nem csupán az Ausztria és Magyarország között fennálló baráti kapcsolatok eklatáns megnyilatkozását látom. Ennek a látogatásnak a történelmi szemlélet szempontjából, de érzelmileg is egészen különleges jelentősége van. Egészen különös örömet kelt valamennyiünkben, hogy ideérkezésekor köszöntésünk éppen ama magyar királyság államfőjének szól, amelyet évszázados történelem, sok közös dicső tett, öröm és bánat köt össze velünk és amellyel a jelenben és a jövőben a nagy világpolitika terén messzemenően egyirányú érdekek tartanak össze. — Örömteljes üdvözlésem szól ezért mindenekelőtt a szellem és a kedély oly gazdag ajándékaival megáldott lovagias magyar nemzet legfőbb reprezentánsának. Ez a nemzet Ausztria népe részéről ősidőktől fogva a barátság és a mély telki megértés legőszintébb érzelmeivel találkozott, nem is beszélve a természetes érdekközösségről, amely Európa szívében a nagy Dunafolyam mellett fekvő két országunk földrajzi helyzetéből adódik. Ez a helyzet ősrégi, már a természettől kijelölt szoros kölcsönhatásokat hoz magával gazdasági és közművelődési téren. — Ahogy a történelem folyamán a két országot a sors sok évszázadon át egymáshoz kapcsolta, Ausztriát és Magyarországot a jelenben is hajtásiasan együtt látjuk, így haladnak vállvetve előre a jövőbe, szívósan kitartva törekvésükben ama közös célok felé, amelyek vezető államférfiaink számára adva vannak. Közös és becsületes küzdelem ez a békéért, de Európa igazi békéjéért is, amely végeredményben csak igazságos alapokon és úgy biztosítható, ha közös életünket gazdasági és szociális tekintetben a természetes életfeltételeket figyelembe véve alakítjuk ki. — Főméltóságod a benyomásokban gazdag olaszországi napok utánérkezett hozzánk. Tudom, hogy egyet goodolünk Főméltóságoddal, ha ebben pr.ózában az őszinte barátság érzésével emlékezem meg arról az értékes és hatásos együttműködésről, amely a mi két országunkat az olasz királysághoz fűzi, a római jegyzőkönyvek kizárólag békét és fölépítést szolgáló munkaközösségében. Kívánom, hogy áldás kísérje három országunk e becsületes békeművét, amely tetemesen, előbbre jutott azzal, hogy Ausztria és a német birodalom, a két német állam között helyreállt a természetadta baráti viszony. — Mi osztrákok Főméltóságod és fenkölt hitvese látogatásában a régi barátság megerősítését látjuk, amely újra jó gyümölcsöket hoz majd és még jobban kimélyíti és még bensőségesebbé teszi az Ausztria és Magyarország között szerencsés módon már régóta fennálló szívélyes viszonyt és megalapozza két népünk még szorosabb lelki kapcsolatának útját, ami javára válik mind a két államnak és áldásos az egész emberi közösségre. — Azt kivánom, hogy Főméltóságodnak városunkban oly szívesen látott látogatása újabb kellemes benyomásokkal gyarapítsa azt a sok emléket, amely Főméltóságodat már régebbi időktől Ausztriához fűzi és emelem poharamat ő főméltóságának, a magyar királyság kormányzójának és fenkölt hitvesének egészségére és a velünk szoros barátságban élő nemes magyar nemzet boldogulására és felvirágzására! Éljen! Éljen! Éljen! "(A háromszoros éljent Miklós elnök magyarul fűzte hozzá beszédéhez.) Horthy Miklós kormányzó válasza Horthy Miklós kormányzó Miklós elnök felköszöntőjére a következőképpen válaszolt: — Elnök úr! Engedje meg, hogy most kifejezésre juttatott szíves üdvözléséért őszinte köszönetet mondjak. Biztosíthatom, hogy szavai az egész magyar népben élénk visszhangra találnak és a két államunk között szerencsére fennálló és benső kapcsolatok újabb megszilárdításának tekintik azokat. A külellenség ellen századokon keresztül közös védelemre egyesült két népünk az 1918-ik esztendő katasztrófája nyomán támadt tévelygések és zavarok után újra barátságosan kezet nyújtott egymásnak. Újra egymásra találtak közös és céltudatos munkában, amellyel elő akarják mozdítani a jólétét a Dunamedencében és meg akarják teremteni a tartós békét Középeurópában, ami egész Európa békéjének lényeges alkotórésze. — Excellenciád külön nyomatékkel emelte ki a barátság őszinte érzését és a mély lelki megértést, amelyet Ausztria népe a magyar nemzet iránt régtől fogva tanúsít. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a magyar nép ezeket az érzelmeket a legteljesebb mértékben viszonozza. Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy országaink baráti kapcsolatai mély gyökeret vertek a két nemzet szivében. . . . . . és Nagy történelmi hagyományaira joggal büszke szép fővárosukba Olasz- Férfiharisnya zoknik és pulloverek a legnagyobb választék- gpsz gém aban, a legolcsóbb arban EB Kristóf-tér2