Magyarság, 1937. március (18. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-02 / 49. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILU VASÁRNAP 82 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 BUDAPEST, 1937 MÁRCIUS 2. KEDD PETHŐ SÁNDOR ]* MNUNKATAMI * AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, IL. HUNYADI JÁNOS-ÚT 2. TELEFON: *1-560-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ- Í1­SÉG (VL, ARADI-UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE M10-TŐL): 1-154-61 ÉS 1-154-62. HIRDETÉS-, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV. ESKÜ-UT 6.). TELEFON­ *1­ 888-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. XVII1. ÉVFOLYAM, 49 (4778) SZÁM. Páriák és Herbertek Előkelő köztisztviselői kézből kaptuk az alábbi sorokat: Tudós professzor állapította meg az elmúlt napokban, hogy: „a magyar köz­életből hiányoznak a független politikai irányító erők, a szervilizmus ijesztő mér­tékben terjed, továbbá, hogy a politikai vezetésre elsősorban hivatott műveit kö­­zéposztályunk meggyengült“, egyszóval baj van a magyar középosztály s így első­sorban a magyar köztisztviselő körül is. A magyar köztisztviselők nagy több­sége pedig elsősorban arról nevezetes, hogy több mint húsz esztendeje párját rit­kító türelemmel igyekezett keserves sor­sát viselni és soha egy zokszót nem ej­tett, nem zúgolódott, nem lázongott, mert egész habitusa, nevelése, felelősségérzete és intelligenciája arra késztette, hogy né­mán és férfiasan visel­je­ el a nemzetfenn­tartó elem nagy többségével együtt az ín­séges évek összes szörnyűségeit. Ezek az ínséges esztendők azonban im­már húsz esztendeje tartanak­ és lassan mindenéből­ kiforgatják, mindenéből ki­­fosztják a magyar köztisztviselőosztályt, amely egykori anyagi tőkéjét már réges­­rég fölélte. Elherdált vagyonának roncsai után megalázó zálogházi kölcsönök és egyéb súlyos adósságok következménye­képpen legújabban már eddig érintetlen erkölcsi és szellemi tőkéjét is szorongatni kezdi a mindennapi élet kíméletet nem ismerő kegyetlensége. . . ........ ! Lelki függetlensége, szabad szellemi­sége, önművelő mozgékonysága immár úgyszólván mind illúziók­, a valóság­ szűk látóköréről,­ horizontjának veszedelmes el­­isculagiasodásáról, judiciumának — vici­nális érdekek kicsinyességében magát ki­élő — elsorvadásáról tesz tanúbizony­ságot. " A tisztviselőkar anyagi válsága csakúgy optja a kártékony bacillusok légióit, ame­lyek hovatovább szellemi és erkölcsi té­ren is végzetesen megfertőzik ezt a leg­­elsőrangú nemzetfenntartó réteget és vele együtt, az egész nemzetet. Hiszen, még a maga és családja legelemibb megélheté­sét, az úgynevezett létminimumot sem tudja biztosítani, aminek következtében csak természetes, hogy látókörét nem szé­lesítheti és így hivatását sem töltheti be a nemzet javára úgy, ahogy azt a jelen­legi válságos idők megkövetelnék tőle. Családját és gyermekeit nem láthatja el, n­em nevelheti úgy, ahogy kellene, de még csak megfelelően öltözködni, megjelenni sem tud sehol, ahol műveltségénél és tár­sadalmi pozíciójánál fogva reprezentálnia k­ellene. Népszerű robotmunkája közben észre sem veszi, hogy az ő sorsa is a faj­­fenntartó többi társadalmi réteggel együtt pária sors. És közben így múlik el lassan a nem­zetre nagy értékkel bíró becsületes tiszt­­viselővilág dicsősége és helyette fölüti fe­jét a szellemi és erkölcsi válság infernója, amely nem néz sem tudást, sem érdemet, de közérdeket sem respektál, mert egye­dül és kizárólag az „aki bírja, marja“ alapján áll. Farsangját üli az intrikák, besúgások, pletykák jellemtelen divatja , és protekcionizmustól, csúnya mellék­jövedelmektől, meg nem érdemelt kitünte­tésektől hangos az aréna. A csendes mun­kás-tisztviselő, a becsület, az ész és toll tanult bajnoka a nemzet élet-halálharcai közepette megdöbbenéssel párosult un­dorral figyeli a kis harácsolok és ügyes konjunktúralovagok förtelmes farsangi táncát . . ! -Magas állások jutnak osztályrészül olyanoknak, akik még oly előképzettség­gel sem bírnak, hogy az illető kormány­zati ágnak akár csak legalsóbb fokoza­tára is nyugodt lelkiismerettel kinevezhe­tők volnának. Tisztes múlttal és tradíciók­kal bíró kormányzati hatóságok közis­mert szakerőinek arculcsapásával és meg­előzésével olyan jövevények kerülnek föl a magyar felső közigazgatás élére, akik­nek előbb saraikat kellene, megoldani, hogy ezeknek az évszázados hagyomá­nyoktól ékes intézményeknek fölszentelt csarnokaiba egyáltalán beléphessenek. Úgy látszik, hiába van minősítési törvény, közigazgatási gyakorlati vizsga — ame­lyek, úgy látszik, csak az alsóbb állások betöltésénél bírnak, jelentőséggel —, a ma­gasabb állások nagy elméleti szaktudást és fokozott gyakorlati készséget igénylő betöltéséhez újabban már nemigen kell kvalifikáció. A magyar jövendő sokezer fiát nevelő tudományos intézményeinél is már föl­­fesüti fejét a konkoly. Egyik nagyhírű vidéki főiskolánk ügy­vitelét ellátó vezetőjéről csak az imént állapította meg az Ítélőtábla, hogy az amúgyis koldusszegényen tengődő ma­gyar ifjúságot hogy megsarcolta, annak okulusaival hűtlenül sáfárkodott, hogy" adócsalást és okirath­amisitást egymásra halmozott és oly csúnya hátterű mellék­­jövedelemre tett szert — a szegény ifjú­ság garasaiból —, amelynek sem jogsze­rűségéről, sem jóhiszeműségéről még csak beszélni sem lehet s ennek dacára még ma is ott ül protekciókkal jól megtámo­gatott trónusán. „Minden közhivatalnok csak addig részesülhet munkájáért (kü­lön) ellenszolgáltatásban — mondja a felsőbíróság bölcs és igen időszerű íté­lete —, ameddig a tisztviselő a (külön) munkáját valóban el is végzi!*' Bizony­­nem ártana, ha azt a remek axiómát kü­lönösen azok vésnék jól emlékezetükbe, akik elég ügyesek voltak inkább évek­ben, mint tettekben gazdag közszolgála­tukat nyugdíjas semmittevésük örömeivel úgy fölcserélni, hogy azzal a munkanél­küli állás- és jövedelemhalmozásoknak valóságos iskolapéldáit szolgáltatják. Mert semilyen munka nem szégyen, amelyet valaki tényleg elvégez, amelyekért tény­leg „megszolgál“. A hangsúly nem a mel­lékjövedelmen van, hanem azon, hogy tényleg megszolgálta-e a külön díjazást? Ha egy-egy magas közfunkcionáriusi po­zícióból, ahova szintén úgy pottyant bele, hogy jóformán maga sem tudja, — kény­telen távozni egy-egy értéktelen „nagy­ság“, már természetesnek tűnik föl, hogy számára valami kitűnő jól jövedelmező gazdasági pozíció biztosíttassék, nehogy a II. vagy III. fizetési osztály nyugdíjából — amely az egész életen át szorgalmasan dolgozó legmagasabb állású tisztviselő álma — „koplalni“ legyen kénytelen !De a hatalmon levők szíve nem dobog ilyen izgalmasan a tízezer 30—40 éves állástalan diplomásokért, akik boldogak lennének, ha egy-egy havi 80 pengős ál­lás is mosolyogna rájuk. De mit látunk az érdemek jutalmazása terén? Kitüntetéseket fogadnak el olyan nők, akik azt nemcsak hogy meg nem érdemlik, de az állítólag általuk elvég­zett „kimagasló“ munka lényegéről még csak a leghalványabb sejtelemmel sem bírnak, így jutnak díszes érmekhez, dí­szes szalagokhoz olyanok, akiknek az ilyesmi inkább műgyűjtő passziója és akik az ügyek érdemi vonatkozásait, tör­téneti összefüggéseit, esetleges külföldi kihatásait, pénzügyi és egyéb szakoldalait még csak hírből sem ismerik. De éppen ezért mélységes belső tartalmatlanságu­­kat arcuk sokat jelentő márványszerű titokzatosságával igyekeznek leplezni. Ko­runk Herbertjei ők, akik a sok csilingelő érdemrenddel mint mozgó karácsonyiak okoznak örömet a szórakozni vágyó női nemnek és az ily gyermekes dolgok iránt még lelkesedni tudó generációknak. A tár­gyalásra kerülő szakkérdések érdemi vo­natkozásairól halvány fogalmuk sincsen, de azért jutalmul a jól megtérített ban­kettek asztalainál és a nagy fogadások, estélyek szalonjaiban is csak őket látni. Az irat- és könyvtárakból nem ők hord­ják össze a tárgyalások anyagát, az író­gépek mellett gyakran a késő éjszakai órákig nem ők görnyednek, a fordítások nehéz és felelősségteljes munkáit sem ők végzik. Akik végzik, azok rendszerint csak egy vállveregetést kapnak, de az is megtörténik, hogy még azt sem, egysze­rűen mellőzik őket; azok miatt, akik, amikor a reprezentálásra sor kerül, min­denütt ott csilingelnek rendjeleikkel és vidám zeneszó mellett ropják a tangót Ezek a mai tisztviselősors mozaik-da­rabjai. Ezek is mind hozzátartoznak a mai tisztviselősors fotográfiájához. Saj­nos,­­1­37-ben jobban, mint valaha. Ugyanakkor, amikor a tisztviselők nagy­ többsége alig tud megbirkózni az anyagi, szellemi és erkölcsi válság szörnyű hul­lámaival. Igaza van a tudós professzornak: ,A szervilizmus ijesztő mértékben terjed és művelt középosztályunk egyre gyengül“. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy med­dig fognak még a fák nőni? Ki az és hol van az a kertész, aki még idejében hozzá­lát e férges kinövések legbrutálisabb ki­irtásához?! Garwin tiltakozik az ellen, hogy az egyetemes biztonság jelsza­vával vég­egesítsék keleteurópai és dunai határokat Ribbentrop hír szerint angol javaslatokat vitt magával Ber­linbe — Gibraltár közelében nagyszabású angol hadgyakorlat kezdődött — Az ungvári központi orosz nemzeti tanács önkor­­mán­yzati tervezete Kárpátalja számára Japán örök időkre bérbe akarja venni Holland-Dignineát GARWIN az Observer-ben közölt hosszú cikkében maró gúnnyal ostorozza Anglia jegy­vétkezésének bírálóit. — Az egyetemes biztonság túlzói — írja többi között a cikk, Anglia, sőt a­ biro­dalom létét tennék kockára a jelenlegi álla­pot szavatolásával egész Európában. Ez azt jelentené, hogy Anglia szavatolná nemcsak Franciaország és Belgium, de Szovjetorosz­­ország, sőt Japán biztonságát is. Sőt azt is akarják ezek a túlzók, hogy adjuk föl a béke­revízió elvét Keleteurópában és lépjünk sorsközösségbe a kisantanttal, amelynek alapja a háború utáni szerződések megalku­vást nem ismerő fenntartása a Duna völgyé­ben. Mi érdekünk volna állást foglalni ezek­ben a keleteurópai ellenségeskedésekben és őrülten beavatkozni egy­­ meddő háborúba, hogy megpróbáljuk erőszak útján fenntar­tani a jelenlegi állapotot. — Azt mondják — folytatja a cikk —, hogy többi között kötelességünk volna meg­óvni a legmesterségesebb összetételű államot, Csehországot és fenntartani a cseh kisebb­ség jelenlegi uralmát a németek, tótok és a magyarok fölött,, akiket a háború után erő­szakkal kebeleztek be. Az igazság és a józan ész nevében kérdem, miért tegyük mindezt, hiszen éppen az ellenkeznék az igazság és a józan ész parancsaival, ha a magyar faj je­lenlegi szét­darabolt­ságának további fenntar­tásáért harcolnánk, amely szétdaraboltság nemcsak méltánytalanság, de a legsúlyosabb igazságtalanság is. A cikk végül megállapítja, hogy az egye­temes biztonság, tekintettel a népszövetség mai helyzetére, tehertétel. Angliának a magst erejére kell támaszkodnia, tehát fegyverkez­nie kell. AZ ANGOL ALSÓHÁZ hétfői ülésén ismét több külpolitikai interpelláció hang­zott el s ezek között ifjabb ■ Henderson Arthur képviselő azt kérdezte a külügy­minisztertől, várjon a cseh kormány és az ottani német kisebbség közötti egyezmény előmozdítja-e Anglia céljait, mire Eden­ azt válaszolta, hogy az angol kormány erről a kérdésről még kimerítő jelentést vár Prágá­­ból. A spanyol helyzetről szóló interpellá­ciókra válaszolva Eden kijelentette, hogy­ Anglia továbbra is kitart a legszigorúbb sem­­legesség alapelve mellett, amint ez a be­­nem avatkozás ügyében kifejtett fáradozásai­ból is adódik. Ezeknek a fáradozásoknak­ köszönhető egyébként, hogy most már nem kell tartani annyira a veszélytől, hogy a spanyol viszály átterjed más európai orszá­­gokra. Arra a kérdésre, van-e tudomása ar­ról, hogy Parisban még mindig , is toboroz­nak önkénteseket, Eiden nemmel válaszolt. Ramsay képviselőnek arra a kérdésére, hogy a brit kormány milyen feltételekkel ismerni el Franco tábornokot hadviselő hatalomnak, Eden azt válaszolta, hogy ilyen „feltevésre”* nem nyilatkozik. " Az interpellációk után az alsóház foly­tatta a fegy­verkezési kölcsönjavaslat tárgya­lását­­­­ . * * , RIBBENTROP londoni német nagykövet váratlan berlini útja élénken foglalkoztatja Ára 16 fillér

Next