Magyarság, 1937. március (18. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-02 / 49. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILU VASÁRNAP 82 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 BUDAPEST, 1937 MÁRCIUS 2. KEDD PETHŐ SÁNDOR ]* MNUNKATAMI * AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, IL. HUNYADI JÁNOS-ÚT 2. TELEFON: *1-560-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ- Í1SÉG (VL, ARADI-UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE M10-TŐL): 1-154-61 ÉS 1-154-62. HIRDETÉS-, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV. ESKÜ-UT 6.). TELEFON *1 888-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. XVII1. ÉVFOLYAM, 49 (4778) SZÁM. Páriák és Herbertek Előkelő köztisztviselői kézből kaptuk az alábbi sorokat: Tudós professzor állapította meg az elmúlt napokban, hogy: „a magyar közéletből hiányoznak a független politikai irányító erők, a szervilizmus ijesztő mértékben terjed, továbbá, hogy a politikai vezetésre elsősorban hivatott műveit középosztályunk meggyengült“, egyszóval baj van a magyar középosztály s így elsősorban a magyar köztisztviselő körül is. A magyar köztisztviselők nagy többsége pedig elsősorban arról nevezetes, hogy több mint húsz esztendeje párját ritkító türelemmel igyekezett keserves sorsát viselni és soha egy zokszót nem ejtett, nem zúgolódott, nem lázongott, mert egész habitusa, nevelése, felelősségérzete és intelligenciája arra késztette, hogy némán és férfiasan viselje el a nemzetfenntartó elem nagy többségével együtt az ínséges évek összes szörnyűségeit. Ezek az ínséges esztendők azonban immár húsz esztendeje tartanak és lassan mindenéből kiforgatják, mindenéből kifosztják a magyar köztisztviselőosztályt, amely egykori anyagi tőkéjét már régesrég fölélte. Elherdált vagyonának roncsai után megalázó zálogházi kölcsönök és egyéb súlyos adósságok következményeképpen legújabban már eddig érintetlen erkölcsi és szellemi tőkéjét is szorongatni kezdi a mindennapi élet kíméletet nem ismerő kegyetlensége. . . ........ ! Lelki függetlensége, szabad szellemisége, önművelő mozgékonysága immár úgyszólván mind illúziók, a valóság szűk látóköréről, horizontjának veszedelmes elisculagiasodásáról, judiciumának — vicinális érdekek kicsinyességében magát kiélő — elsorvadásáról tesz tanúbizonyságot. " A tisztviselőkar anyagi válsága csakúgy optja a kártékony bacillusok légióit, amelyek hovatovább szellemi és erkölcsi téren is végzetesen megfertőzik ezt a legelsőrangú nemzetfenntartó réteget és vele együtt, az egész nemzetet. Hiszen, még a maga és családja legelemibb megélhetését, az úgynevezett létminimumot sem tudja biztosítani, aminek következtében csak természetes, hogy látókörét nem szélesítheti és így hivatását sem töltheti be a nemzet javára úgy, ahogy azt a jelenlegi válságos idők megkövetelnék tőle. Családját és gyermekeit nem láthatja el, nem nevelheti úgy, ahogy kellene, de még csak megfelelően öltözködni, megjelenni sem tud sehol, ahol műveltségénél és társadalmi pozíciójánál fogva reprezentálnia kellene. Népszerű robotmunkája közben észre sem veszi, hogy az ő sorsa is a fajfenntartó többi társadalmi réteggel együtt pária sors. És közben így múlik el lassan a nemzetre nagy értékkel bíró becsületes tisztviselővilág dicsősége és helyette fölüti fejét a szellemi és erkölcsi válság infernója, amely nem néz sem tudást, sem érdemet, de közérdeket sem respektál, mert egyedül és kizárólag az „aki bírja, marja“ alapján áll. Farsangját üli az intrikák, besúgások, pletykák jellemtelen divatja , és protekcionizmustól, csúnya mellékjövedelmektől, meg nem érdemelt kitüntetésektől hangos az aréna. A csendes munkás-tisztviselő, a becsület, az ész és toll tanult bajnoka a nemzet élet-halálharcai közepette megdöbbenéssel párosult undorral figyeli a kis harácsolok és ügyes konjunktúralovagok förtelmes farsangi táncát . . ! -Magas állások jutnak osztályrészül olyanoknak, akik még oly előképzettséggel sem bírnak, hogy az illető kormányzati ágnak akár csak legalsóbb fokozatára is nyugodt lelkiismerettel kinevezhetők volnának. Tisztes múlttal és tradíciókkal bíró kormányzati hatóságok közismert szakerőinek arculcsapásával és megelőzésével olyan jövevények kerülnek föl a magyar felső közigazgatás élére, akiknek előbb saraikat kellene, megoldani, hogy ezeknek az évszázados hagyományoktól ékes intézményeknek fölszentelt csarnokaiba egyáltalán beléphessenek. Úgy látszik, hiába van minősítési törvény, közigazgatási gyakorlati vizsga — amelyek, úgy látszik, csak az alsóbb állások betöltésénél bírnak, jelentőséggel —, a magasabb állások nagy elméleti szaktudást és fokozott gyakorlati készséget igénylő betöltéséhez újabban már nemigen kell kvalifikáció. A magyar jövendő sokezer fiát nevelő tudományos intézményeinél is már fölfesüti fejét a konkoly. Egyik nagyhírű vidéki főiskolánk ügyvitelét ellátó vezetőjéről csak az imént állapította meg az Ítélőtábla, hogy az amúgyis koldusszegényen tengődő magyar ifjúságot hogy megsarcolta, annak okulusaival hűtlenül sáfárkodott, hogy" adócsalást és okirathamisitást egymásra halmozott és oly csúnya hátterű mellékjövedelemre tett szert — a szegény ifjúság garasaiból —, amelynek sem jogszerűségéről, sem jóhiszeműségéről még csak beszélni sem lehet s ennek dacára még ma is ott ül protekciókkal jól megtámogatott trónusán. „Minden közhivatalnok csak addig részesülhet munkájáért (külön) ellenszolgáltatásban — mondja a felsőbíróság bölcs és igen időszerű ítélete —, ameddig a tisztviselő a (külön) munkáját valóban el is végzi!*' Bizonynem ártana, ha azt a remek axiómát különösen azok vésnék jól emlékezetükbe, akik elég ügyesek voltak inkább években, mint tettekben gazdag közszolgálatukat nyugdíjas semmittevésük örömeivel úgy fölcserélni, hogy azzal a munkanélküli állás- és jövedelemhalmozásoknak valóságos iskolapéldáit szolgáltatják. Mert semilyen munka nem szégyen, amelyet valaki tényleg elvégez, amelyekért tényleg „megszolgál“. A hangsúly nem a mellékjövedelmen van, hanem azon, hogy tényleg megszolgálta-e a külön díjazást? Ha egy-egy magas közfunkcionáriusi pozícióból, ahova szintén úgy pottyant bele, hogy jóformán maga sem tudja, — kénytelen távozni egy-egy értéktelen „nagyság“, már természetesnek tűnik föl, hogy számára valami kitűnő jól jövedelmező gazdasági pozíció biztosíttassék, nehogy a II. vagy III. fizetési osztály nyugdíjából — amely az egész életen át szorgalmasan dolgozó legmagasabb állású tisztviselő álma — „koplalni“ legyen kénytelen !De a hatalmon levők szíve nem dobog ilyen izgalmasan a tízezer 30—40 éves állástalan diplomásokért, akik boldogak lennének, ha egy-egy havi 80 pengős állás is mosolyogna rájuk. De mit látunk az érdemek jutalmazása terén? Kitüntetéseket fogadnak el olyan nők, akik azt nemcsak hogy meg nem érdemlik, de az állítólag általuk elvégzett „kimagasló“ munka lényegéről még csak a leghalványabb sejtelemmel sem bírnak, így jutnak díszes érmekhez, díszes szalagokhoz olyanok, akiknek az ilyesmi inkább műgyűjtő passziója és akik az ügyek érdemi vonatkozásait, történeti összefüggéseit, esetleges külföldi kihatásait, pénzügyi és egyéb szakoldalait még csak hírből sem ismerik. De éppen ezért mélységes belső tartalmatlanságukat arcuk sokat jelentő márványszerű titokzatosságával igyekeznek leplezni. Korunk Herbertjei ők, akik a sok csilingelő érdemrenddel mint mozgó karácsonyiak okoznak örömet a szórakozni vágyó női nemnek és az ily gyermekes dolgok iránt még lelkesedni tudó generációknak. A tárgyalásra kerülő szakkérdések érdemi vonatkozásairól halvány fogalmuk sincsen, de azért jutalmul a jól megtérített bankettek asztalainál és a nagy fogadások, estélyek szalonjaiban is csak őket látni. Az irat- és könyvtárakból nem ők hordják össze a tárgyalások anyagát, az írógépek mellett gyakran a késő éjszakai órákig nem ők görnyednek, a fordítások nehéz és felelősségteljes munkáit sem ők végzik. Akik végzik, azok rendszerint csak egy vállveregetést kapnak, de az is megtörténik, hogy még azt sem, egyszerűen mellőzik őket; azok miatt, akik, amikor a reprezentálásra sor kerül, mindenütt ott csilingelnek rendjeleikkel és vidám zeneszó mellett ropják a tangót Ezek a mai tisztviselősors mozaik-darabjai. Ezek is mind hozzátartoznak a mai tisztviselősors fotográfiájához. Sajnos,137-ben jobban, mint valaha. Ugyanakkor, amikor a tisztviselők nagy többsége alig tud megbirkózni az anyagi, szellemi és erkölcsi válság szörnyű hullámaival. Igaza van a tudós professzornak: ,A szervilizmus ijesztő mértékben terjed és művelt középosztályunk egyre gyengül“. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy meddig fognak még a fák nőni? Ki az és hol van az a kertész, aki még idejében hozzálát e férges kinövések legbrutálisabb kiirtásához?! Garwin tiltakozik az ellen, hogy az egyetemes biztonság jelszavával végegesítsék keleteurópai és dunai határokat Ribbentrop hír szerint angol javaslatokat vitt magával Berlinbe — Gibraltár közelében nagyszabású angol hadgyakorlat kezdődött — Az ungvári központi orosz nemzeti tanács önkormányzati tervezete Kárpátalja számára Japán örök időkre bérbe akarja venni Holland-Dignineát GARWIN az Observer-ben közölt hosszú cikkében maró gúnnyal ostorozza Anglia jegyvétkezésének bírálóit. — Az egyetemes biztonság túlzói — írja többi között a cikk, Anglia, sőt a birodalom létét tennék kockára a jelenlegi állapot szavatolásával egész Európában. Ez azt jelentené, hogy Anglia szavatolná nemcsak Franciaország és Belgium, de Szovjetoroszország, sőt Japán biztonságát is. Sőt azt is akarják ezek a túlzók, hogy adjuk föl a békerevízió elvét Keleteurópában és lépjünk sorsközösségbe a kisantanttal, amelynek alapja a háború utáni szerződések megalkuvást nem ismerő fenntartása a Duna völgyében. Mi érdekünk volna állást foglalni ezekben a keleteurópai ellenségeskedésekben és őrülten beavatkozni egy meddő háborúba, hogy megpróbáljuk erőszak útján fenntartani a jelenlegi állapotot. — Azt mondják — folytatja a cikk —, hogy többi között kötelességünk volna megóvni a legmesterségesebb összetételű államot, Csehországot és fenntartani a cseh kisebbség jelenlegi uralmát a németek, tótok és a magyarok fölött,, akiket a háború után erőszakkal kebeleztek be. Az igazság és a józan ész nevében kérdem, miért tegyük mindezt, hiszen éppen az ellenkeznék az igazság és a józan ész parancsaival, ha a magyar faj jelenlegi szétdaraboltságának további fenntartásáért harcolnánk, amely szétdaraboltság nemcsak méltánytalanság, de a legsúlyosabb igazságtalanság is. A cikk végül megállapítja, hogy az egyetemes biztonság, tekintettel a népszövetség mai helyzetére, tehertétel. Angliának a magst erejére kell támaszkodnia, tehát fegyverkeznie kell. AZ ANGOL ALSÓHÁZ hétfői ülésén ismét több külpolitikai interpelláció hangzott el s ezek között ifjabb ■ Henderson Arthur képviselő azt kérdezte a külügyminisztertől, várjon a cseh kormány és az ottani német kisebbség közötti egyezmény előmozdítja-e Anglia céljait, mire Eden azt válaszolta, hogy az angol kormány erről a kérdésről még kimerítő jelentést vár Prágából. A spanyol helyzetről szóló interpellációkra válaszolva Eden kijelentette, hogy Anglia továbbra is kitart a legszigorúbb semlegesség alapelve mellett, amint ez a benem avatkozás ügyében kifejtett fáradozásaiból is adódik. Ezeknek a fáradozásoknak köszönhető egyébként, hogy most már nem kell tartani annyira a veszélytől, hogy a spanyol viszály átterjed más európai országokra. Arra a kérdésre, van-e tudomása arról, hogy Parisban még mindig , is toboroznak önkénteseket, Eiden nemmel válaszolt. Ramsay képviselőnek arra a kérdésére, hogy a brit kormány milyen feltételekkel ismerni el Franco tábornokot hadviselő hatalomnak, Eden azt válaszolta, hogy ilyen „feltevésre”* nem nyilatkozik. " Az interpellációk után az alsóház folytatta a fegyverkezési kölcsönjavaslat tárgyalását . * * , RIBBENTROP londoni német nagykövet váratlan berlini útja élénken foglalkoztatja Ára 16 fillér