Magyarság, 1937. április (18. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-01 / 72. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK! FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILU VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 BUDAPEST, 1937 ÁPRILIS 1. CSÜTÖRTÖK MSZEMESZTOI PETHŐ SÁNDOR pomunkatami AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! IL. HUNYADI JÁNOS-UT 1. TELEFON: *1-560 10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG (VL. ARADI-UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE M10-TŐL)! 1-154-61 ÉS 1-154-62. HIRDETÉS-, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV., ESKÜ-UT 6.). TELEFON: *1-888-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. Magyar keresztút írta: Spectator Kolozsvár, március hó A gyökerekig sújtó nagy román válság külön belső válságba döntötte az erdélyi magyarság közéletét is. Érthető fejle­mény. A túlhevült légkör világnézleti vi­haraival, a külföldről beáradó mozgalom sodró erejével megrengette­ az állami és társadalmi rend pilléreit. Az ingás már magában véve kelletlen hatású a magyar kisebbségi, néplelkületre; nem módosítja ugyan tartalmát, de nyugtalanságba és zavarba ejti. Mindezen még nem kellene fennakadni: ma már talán mindenki szen­ved az időtől. Ámde a külső vonatkozású szellemi és anyagi következmények előtt mégsem lehet szemet hunyni. Ezek húsba vágnak, ezek sujtóan végzetesek. Cserép- és vakolathullás, falbeomlás és egyéb romlás történik a pillérek ingása folytán ,és ez az „égszakadás“ az utcára került­­magyarság fején koppan leginkább. Mi­­kor aztán a jobboldali párduc fenyege­tően kinyújtja karmait, ezt a vérző töm­e­­­get akarják neki odadobni áldozatul. Most a kormányhatalomnak szembe kell nézni a jobboldali készülődéssel; a bánat pénzül megint a kisebbségi elnyomás fokozását­­ígéri. Pedig épp elegendő volt, ami eddig történt. Egy nemzeti parasztpárti nép­­gyű­lésen állapították meg, hogy két év alatt tízezer magyar közalkalmazott szá­jától vonták el a falás­ kenyeret, muta­tóul megmaradt néhány emberünk java­részt csak a görögkeleti hitre való átlépés­sel mentette meg bőrét ideig-óráig. Gon­dosan kiagyalt lelki, szellemi és gazda­sági eszközökkel, „államosítva“ folyt már eddig is a „székely“ disszimiláció, a ma­gyarság nemzeti kivetkőztetése és a ki­sebbségi anyagiak további kisajátítása. De nem folytatjuk: mindez már közismert Európában. A kormányzat munkavé­delme, a keresztény nemzeti párt kitele­­pítési terve és a forrófejűek „Szent Berta­­lan-éjjeli bátorsága“ hírhedtségre tett szert. A hetvenöt százalékig érő numerus romanus érvényesítése a kisebbségi válla­latoknál egyelőre megbukott ugyan — állítólag a külföldi petróleumosok, főleg Deterding közbelépése folytán —, ámde a­ kész pusztulás továbbra is kész pusztu­lás maradt. Csoda-e, ha most a cenzúrán és­ ostromállapoton nyugvó kizsigerelés esetlege óhatatlanul riadalmat okoz be­felé? Ha fölmerül megint a kísérteties kér­dés: vájjon a meg nem változtathatónak látszó viszonyok sötét hínárjában nem kellenek-e mégis örökös kisebbségi küz­delmünk politikáján lényegesen változ­tatni és igy menteni meg legalább a mse­sét a vesztett fejszének? Keresni azt a bi­zonyos szalmaszálat? Vannak e tekintetben hatások távolabb­ról is. Ezek megtámasztják a hamleti kérdést. Körülöttünk valamennyire javul a világ, legalábbis javulni kezd a kisebb­ségi helyzet. Délszláviából nagy enyhülés hívei szállonganak. Politikusaink erősen ügyelik a cseh kisebbségi egyezkedéseket, hitelt kölcsönöznek nekik, mert a csehek­nek ezzel nyilván a német birodalom nyomását is enyhíteniük kell és biztosí­tani Anglia jóindulatát, mely úgy látszik fokozott figyelmet kezd szentelni a ki­sebbségi szerződés válságának, melyet ki kell küszöbölni a dunavölgyi béke meg­mentése és a szélsőjobboldali katasztrófa megállítása érdekében. Bethlen kará­csonyi cikke enyhülést sejtet velünk, a kézzelfogható közös valóságok megköze­lítése érdekében, főleg a mi javunkra ügyelve. Hátha a közvetlen román—ma­gyar tárgyalásoknak jár majd kaput vele. Ez a cikk talán a magyar napi politiká­ban történhető változást is jelenthet, azt a mozdulatot, amely az eddiginél nagyobb figyelemmel fordulna kisebbségmentő fel­adat felé? Az bizonyos, hogy ez az irány­zat nem csüggesztést lehel magából, ha­nem kitartást sugall, ellentétben a volt erdélyi református püspök rejtelmes cik­kével, mely a transsylvanizmus eszméjé­nek korábbi megtagadása után most már az egész kisebbségi kategóriát tagadja meg kategorikusan és irodalmi gyönyörbe borulva, a mi harci bizalmunkat fúrta meg akarva-akaratlanul. Itt valóságos belső riadalmat okozott, hála Istennek, csak kis időre. Hogy magunkban is, belsőleg, a válto­zás kényszere érlelődik, azt az erkölcsi és szellemi erők önkéntelen mozdulása mellett a személycserék szüksége jelzi, mely tömegesen, mintegy tüneti módon jelentkezik. Vannak évek, amikor egy­szerre sűrűn jönnek a költők, a művé­szek, a zenészek, az államférfiak, a had­vezérek. Vannak évek, amelyek az ára­dásé, vagy a sáska járásé. Ilyenkor mond­juk, hogy ez az idők jele. Az erdélyi ma­gyarságnak egy sor vezért kell és kellett választani. Betöltetlen az Erdélyi Mú­zeum-Egyesület rendkívül jelentős elnök­sége; fontosságának jelképe, hogy az el­nök és az alelnökök választását királyi megerősítésre föl kellett terjeszteni. Az egyesület óriás értékű gyűjteményének a használatát a román egyetem örökölte és ezért harc folyik az állammal már más­fél évtizede. A megfelelő új elnök kivá­lasztása már ezért is főbenjáró érdek. Hosszú ideje üres az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöki széke; e változott időben a változó nemzedékek tudatváltozása nyilván követeli, hogy az elhanyagolt fon­tos tisztségre most már nagy körültekin­téssel keressék meg a jövendő irodalom­politikai vezért. Nagy változás gerjed az „Egy az Isten“ híveinek egyházában: az unitáriusok hasznos és tisztító harcok után új erők előtt nyitottak ajtót nemrég és ősszel új fiatal püspököt fognak vá­lasztani. Nemrég kapott a római katolikus püspökség új egyházfejedelmet és az er­délyi nagy református egyházkerület élére szintén új püspököt és püspökhelyettest választottak, akik szilárdan, java erőkkel, tevékenyen bizonyára új és időszerű irányzatot fognak indítani, mely a súlyos anyagi gondokat is bizonyára elemészti majd. Kisebbségtörténeti jelentőségűnek kell fölfognunk az Erdélyi Gazdasági Egylet teljes „őrségváltását“, amely az érzékeny és fájdalmas előzményeket félesztendő sikereivel takarta be. Új eszme hatott itt és ez megérte a sebeket. Az időben és helyzetben olvasni tudók megtették az első intézkedéseket, hogy a kisebbségi élet-halálharcot lehetőleg a gazdasági síkra emelhessék át, ami elkerülhetetlen szükség, az intézményt demokratizálják és lefejtsék gondosan a közjogi kapcsola­tokról, általában egész uj ütemet, uj hő­fokot adjanak a munkának. Az uj láz már fölvitte a tömegérdeket a történelmi ha­gyományok mellé. Az örök erdélyi luci­­ferség természetesen fölemelte fejét és mint mindig, titkos és nyílt ellenzéki da­gály önti körül az uj küzdelmet, de re­méljük, ebből is csak haszon fog szár­mazni: új villamos áram fejlesztésére használjuk majd. Mint a vas átadja mág­­nességét, úgy történt most is­ erről a terv- Csütörtökön kezdődő belgrádi értekezletén a kisantant a római tömb­höz való viszonyáról is tárgyal Bukaresti hír szerint a szovjet hajlandó végkép lemondani Besszarábiáról—Ez volna az első lépés a román-orosz segély­­nyújtási szerződés felé —Ciana ankarai útját elhalasztották — Norman Davis állítólag titkos diplomáciai megbízatással Londonba érkezett spanyol határok ellenőrzését néhány napon belül megkezdik A NEMZETKÖZI ÉRDEKLŐDÉS közép­pontjában két kérdés áll, a spanyol helyzet és a csütörtökön Belgrádban megkezdődő kisantant-konferencia. A spanyol­ határok ellenőrzése a szárazföldön és a tengeren, a legújabb párisi hírek szerint, mégis életbe­lép néhány napon belül. A francia kormány, hír szerint, komolyan hozzálát azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek arra irányulnak, hogy a Spanyolországban harcoló valódi és álönkéntesek régióit mind a két oldalon csökkentsék. Alfieri Dino olasz sajtó- és propaganda­­ügyi miniszter szerdán fogadta a külföldi sajtó tudósítóit és tájékoztatta őket Olasz­­ország álláspontjáról a spanyol kérdésben. A miniszter kijelentette, hogy Olaszország nem küld több önkéntest Spanyolországba és továbbra is a teljes semlegesség betar­­tása mellett foglal állást. Ha azonban a többi kormán­y, továbbra is megszegi a sem-­­leges­ségi kötelezettségeket, az olasz kormány Ára 16 fillér XV­III. ÉV­F­OLY­AM, 72 (4801) SZÁM leiről kapott új tápot az országos magyar pártban az ősz óta lappangó válság is. A magyar párt érdemes elnöke, Bethlen György gróf tízévi megfeszített és áldo­zatos vezéri munka után elfáradt és állí­tólag visszavonul. A belső gyöngeség fo­kozatos megkövü­lése, főképp a külső eredménytelenség — a kisebbségellenes elmeháborodottság tetőpontra érkezett — csakugyan jogot ad a leglelkesebb és leg­szívósabb politikusnak is elkedvetlene­­désre. A hírek szerint az elnök már három hét előtt le is mondott a parlamenti cso­port ülésén, de a lemondás nyilvánosságra hozását elhalasztották, sőt meg nem tör­téntté kívánják tenni, legalább addig, amíg a küszöbön álló törvényhozási vá­lasztások le nem zajlanak és meg nem találják majd minden lehető módon az új elnököt az „irányadó tényezők“. Leg­alább is ez az elgondolás kígyózik át az egyik magyar szenátor emlékiratán, me­lyet a magyarpárti törvényhozókhoz inté­zett és máris mint a díszletek meg spa­nyolfalak mögött most dúló vitáknak és szövevényeknek jellemző okirataként idéznek. Ha ez a szellem jut érvényre, akkor a magyar kisebbségi életszervezet és politika változatlan marad, új névvel csak tovább nyúlik a régi útvonal. Ez a független bírálat emberei szerint végzetes volna,, mert az idők jelének látszó gyö­keres változás a magyar kisebbségi élet legfontosabb szervének a területén is szükséges volna. A magyar élet nyilván szomjúhozza, hogy a mélyből friss erők törjenek föl, amelyek a mai helyzethez és időhöz illendőek: megfiatalodást, „new deal“-t, eredményes szenvedélyt és harci vágyat hozhatnak. Ezek az erők eddig is többször jelentkeztek, már korán és csak nyolc-kilenc év előtt hulltak vissza dolga végezetlen a titokzatos mélybe. Elkerül­hetetlen az angol szellemű demokratizá­­lás és minden idegen befolyástól ment szabadszellemű függetlenségre való át­térés. Akiknek ez a meggyőződésük, rámutatnak, hogy demokráciánk látszata és a tömegérdek csupán fölszínes közéleti szerepe volt az oka, illetve ürügye a har­madosztályú állampolgárságba való sül­lyedésünknek, a román államhatalom és pártok elzárkózásának, a bizalom­ihiá­­nyukb­ak és vakmerőségüknek. Hitük sze­rint az esetleges román—magyar tárgya­lás vagy az esetleges román és kisebbségi egyezkedés idején csak demokrata, füg­getlen és kizárólagos erdélyiségből me­rítő magyar párt szerepelhet némi re­ménnyel. A kisebbségi jogvédelmet a jö­vőben határozottabb módon a népszövet­ség előtt és az utódállamok felé csak a demokrata államok fogják fölkarolni. Ezeknek a rokonszenvét pedig egyező világszemlélettel inkább megnyerhetjük, mint az ellenkezővel. Különben is az igazi tömegeink népuralmi alapzaton állanak. Fontos érdekünk, hogy szilárdan beszer­vezzük a parasztságot, a városi polgár­ság bizalmatlan részét, a tétovázó ma­­gyarhű zsidóságot. És csak így ácsolha­tunk valamely alapot a szövetkezésre a mérsékelt szocializmussal. Ezt meg kell értetnünk a világ­ minden magyar népcso­portjával. Ez a „nép szava“. De vájjon az „Isten szava“ ez? Akik a gyökeres vál­tozást áhítják, természetesen nem csal­hatatlanok, de amit kívánnak, minden­esetre szükséges kísérlet volna, mely sor­sunkat jobb irányba szoríthatná és talán mentené az az őrjítő taposómalomból is. A lehetőség megérdemli a kockázatot. Egy bizonyos: a romániai, helyesebben az erdélyi magyarság, végzetesen ködlő új állomása felé ődöng. Amit ezen az úton eldönt, hamarosan talán történelmi fontosságú lesz. Legalább a szörnyű fele­lősség érzete máris érezhető. Valósággal mint árnyék fekszik ez a tavaszi napsü­tésre és kegyetlenül nehezül a lelkünkre. Elmondhatatlanul nyugtalan, izgatott, vá­­rakozással teli és türelmetlen a mi sze­­gény kisebbségi nemzetünk. Itt is, de min­denütt a világon, ahonnét magyar jel ide játszhatik, minden hatályos tényezőnek rajta kellene lenni, hogy a holnap,lélek­tani pillanatai kedvezően alakuljanak ré­szünkre. Ha érzelmesek lennénk, azt üzennénk mindenfelé: „era pro nobis“. Soha talán még nem volt ennyire szük­séges, hogy szívünkön átremegjen az egye­temes magyar áramkör villamos meleget

Next