Magyarság, 1937. április (18. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-01 / 72. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK! FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILU VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 BUDAPEST, 1937 ÁPRILIS 1. CSÜTÖRTÖK MSZEMESZTOI PETHŐ SÁNDOR pomunkatami AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! IL. HUNYADI JÁNOS-UT 1. TELEFON: *1-560 10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG (VL. ARADI-UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE M10-TŐL)! 1-154-61 ÉS 1-154-62. HIRDETÉS-, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV., ESKÜ-UT 6.). TELEFON: *1-888-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. Magyar keresztút írta: Spectator Kolozsvár, március hó A gyökerekig sújtó nagy román válság külön belső válságba döntötte az erdélyi magyarság közéletét is. Érthető fejlemény. A túlhevült légkör világnézleti viharaival, a külföldről beáradó mozgalom sodró erejével megrengette az állami és társadalmi rend pilléreit. Az ingás már magában véve kelletlen hatású a magyar kisebbségi, néplelkületre; nem módosítja ugyan tartalmát, de nyugtalanságba és zavarba ejti. Mindezen még nem kellene fennakadni: ma már talán mindenki szenved az időtől. Ámde a külső vonatkozású szellemi és anyagi következmények előtt mégsem lehet szemet hunyni. Ezek húsba vágnak, ezek sujtóan végzetesek. Cserép- és vakolathullás, falbeomlás és egyéb romlás történik a pillérek ingása folytán ,és ez az „égszakadás“ az utcára kerültmagyarság fején koppan leginkább. Mikor aztán a jobboldali párduc fenyegetően kinyújtja karmait, ezt a vérző tömeget akarják neki odadobni áldozatul. Most a kormányhatalomnak szembe kell nézni a jobboldali készülődéssel; a bánat pénzül megint a kisebbségi elnyomás fokozásátígéri. Pedig épp elegendő volt, ami eddig történt. Egy nemzeti parasztpárti népgyűlésen állapították meg, hogy két év alatt tízezer magyar közalkalmazott szájától vonták el a falás kenyeret, mutatóul megmaradt néhány emberünk javarészt csak a görögkeleti hitre való átlépéssel mentette meg bőrét ideig-óráig. Gondosan kiagyalt lelki, szellemi és gazdasági eszközökkel, „államosítva“ folyt már eddig is a „székely“ disszimiláció, a magyarság nemzeti kivetkőztetése és a kisebbségi anyagiak további kisajátítása. De nem folytatjuk: mindez már közismert Európában. A kormányzat munkavédelme, a keresztény nemzeti párt kitelepítési terve és a forrófejűek „Szent Bertalan-éjjeli bátorsága“ hírhedtségre tett szert. A hetvenöt százalékig érő numerus romanus érvényesítése a kisebbségi vállalatoknál egyelőre megbukott ugyan — állítólag a külföldi petróleumosok, főleg Deterding közbelépése folytán —, ámde a kész pusztulás továbbra is kész pusztulás maradt. Csoda-e, ha most a cenzúrán és ostromállapoton nyugvó kizsigerelés esetlege óhatatlanul riadalmat okoz befelé? Ha fölmerül megint a kísérteties kérdés: vájjon a meg nem változtathatónak látszó viszonyok sötét hínárjában nem kellenek-e mégis örökös kisebbségi küzdelmünk politikáján lényegesen változtatni és igy menteni meg legalább a msesét a vesztett fejszének? Keresni azt a bizonyos szalmaszálat? Vannak e tekintetben hatások távolabbról is. Ezek megtámasztják a hamleti kérdést. Körülöttünk valamennyire javul a világ, legalábbis javulni kezd a kisebbségi helyzet. Délszláviából nagy enyhülés hívei szállonganak. Politikusaink erősen ügyelik a cseh kisebbségi egyezkedéseket, hitelt kölcsönöznek nekik, mert a cseheknek ezzel nyilván a német birodalom nyomását is enyhíteniük kell és biztosítani Anglia jóindulatát, mely úgy látszik fokozott figyelmet kezd szentelni a kisebbségi szerződés válságának, melyet ki kell küszöbölni a dunavölgyi béke megmentése és a szélsőjobboldali katasztrófa megállítása érdekében. Bethlen karácsonyi cikke enyhülést sejtet velünk, a kézzelfogható közös valóságok megközelítése érdekében, főleg a mi javunkra ügyelve. Hátha a közvetlen román—magyar tárgyalásoknak jár majd kaput vele. Ez a cikk talán a magyar napi politikában történhető változást is jelenthet, azt a mozdulatot, amely az eddiginél nagyobb figyelemmel fordulna kisebbségmentő feladat felé? Az bizonyos, hogy ez az irányzat nem csüggesztést lehel magából, hanem kitartást sugall, ellentétben a volt erdélyi református püspök rejtelmes cikkével, mely a transsylvanizmus eszméjének korábbi megtagadása után most már az egész kisebbségi kategóriát tagadja meg kategorikusan és irodalmi gyönyörbe borulva, a mi harci bizalmunkat fúrta meg akarva-akaratlanul. Itt valóságos belső riadalmat okozott, hála Istennek, csak kis időre. Hogy magunkban is, belsőleg, a változás kényszere érlelődik, azt az erkölcsi és szellemi erők önkéntelen mozdulása mellett a személycserék szüksége jelzi, mely tömegesen, mintegy tüneti módon jelentkezik. Vannak évek, amikor egyszerre sűrűn jönnek a költők, a művészek, a zenészek, az államférfiak, a hadvezérek. Vannak évek, amelyek az áradásé, vagy a sáska járásé. Ilyenkor mondjuk, hogy ez az idők jele. Az erdélyi magyarságnak egy sor vezért kell és kellett választani. Betöltetlen az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendkívül jelentős elnöksége; fontosságának jelképe, hogy az elnök és az alelnökök választását királyi megerősítésre föl kellett terjeszteni. Az egyesület óriás értékű gyűjteményének a használatát a román egyetem örökölte és ezért harc folyik az állammal már másfél évtizede. A megfelelő új elnök kiválasztása már ezért is főbenjáró érdek. Hosszú ideje üres az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöki széke; e változott időben a változó nemzedékek tudatváltozása nyilván követeli, hogy az elhanyagolt fontos tisztségre most már nagy körültekintéssel keressék meg a jövendő irodalompolitikai vezért. Nagy változás gerjed az „Egy az Isten“ híveinek egyházában: az unitáriusok hasznos és tisztító harcok után új erők előtt nyitottak ajtót nemrég és ősszel új fiatal püspököt fognak választani. Nemrég kapott a római katolikus püspökség új egyházfejedelmet és az erdélyi nagy református egyházkerület élére szintén új püspököt és püspökhelyettest választottak, akik szilárdan, java erőkkel, tevékenyen bizonyára új és időszerű irányzatot fognak indítani, mely a súlyos anyagi gondokat is bizonyára elemészti majd. Kisebbségtörténeti jelentőségűnek kell fölfognunk az Erdélyi Gazdasági Egylet teljes „őrségváltását“, amely az érzékeny és fájdalmas előzményeket félesztendő sikereivel takarta be. Új eszme hatott itt és ez megérte a sebeket. Az időben és helyzetben olvasni tudók megtették az első intézkedéseket, hogy a kisebbségi élet-halálharcot lehetőleg a gazdasági síkra emelhessék át, ami elkerülhetetlen szükség, az intézményt demokratizálják és lefejtsék gondosan a közjogi kapcsolatokról, általában egész uj ütemet, uj hőfokot adjanak a munkának. Az uj láz már fölvitte a tömegérdeket a történelmi hagyományok mellé. Az örök erdélyi luciferség természetesen fölemelte fejét és mint mindig, titkos és nyílt ellenzéki dagály önti körül az uj küzdelmet, de reméljük, ebből is csak haszon fog származni: új villamos áram fejlesztésére használjuk majd. Mint a vas átadja mágnességét, úgy történt most is erről a terv- Csütörtökön kezdődő belgrádi értekezletén a kisantant a római tömbhöz való viszonyáról is tárgyal Bukaresti hír szerint a szovjet hajlandó végkép lemondani Besszarábiáról—Ez volna az első lépés a román-orosz segélynyújtási szerződés felé —Ciana ankarai útját elhalasztották — Norman Davis állítólag titkos diplomáciai megbízatással Londonba érkezett spanyol határok ellenőrzését néhány napon belül megkezdik A NEMZETKÖZI ÉRDEKLŐDÉS középpontjában két kérdés áll, a spanyol helyzet és a csütörtökön Belgrádban megkezdődő kisantant-konferencia. A spanyol határok ellenőrzése a szárazföldön és a tengeren, a legújabb párisi hírek szerint, mégis életbelép néhány napon belül. A francia kormány, hír szerint, komolyan hozzálát azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek arra irányulnak, hogy a Spanyolországban harcoló valódi és álönkéntesek régióit mind a két oldalon csökkentsék. Alfieri Dino olasz sajtó- és propagandaügyi miniszter szerdán fogadta a külföldi sajtó tudósítóit és tájékoztatta őket Olaszország álláspontjáról a spanyol kérdésben. A miniszter kijelentette, hogy Olaszország nem küld több önkéntest Spanyolországba és továbbra is a teljes semlegesség betartása mellett foglal állást. Ha azonban a többi kormány, továbbra is megszegi a sem-legességi kötelezettségeket, az olasz kormány Ára 16 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 72 (4801) SZÁM leiről kapott új tápot az országos magyar pártban az ősz óta lappangó válság is. A magyar párt érdemes elnöke, Bethlen György gróf tízévi megfeszített és áldozatos vezéri munka után elfáradt és állítólag visszavonul. A belső gyöngeség fokozatos megkövülése, főképp a külső eredménytelenség — a kisebbségellenes elmeháborodottság tetőpontra érkezett — csakugyan jogot ad a leglelkesebb és legszívósabb politikusnak is elkedvetlenedésre. A hírek szerint az elnök már három hét előtt le is mondott a parlamenti csoport ülésén, de a lemondás nyilvánosságra hozását elhalasztották, sőt meg nem történtté kívánják tenni, legalább addig, amíg a küszöbön álló törvényhozási választások le nem zajlanak és meg nem találják majd minden lehető módon az új elnököt az „irányadó tényezők“. Legalább is ez az elgondolás kígyózik át az egyik magyar szenátor emlékiratán, melyet a magyarpárti törvényhozókhoz intézett és máris mint a díszletek meg spanyolfalak mögött most dúló vitáknak és szövevényeknek jellemző okirataként idéznek. Ha ez a szellem jut érvényre, akkor a magyar kisebbségi életszervezet és politika változatlan marad, új névvel csak tovább nyúlik a régi útvonal. Ez a független bírálat emberei szerint végzetes volna,, mert az idők jelének látszó gyökeres változás a magyar kisebbségi élet legfontosabb szervének a területén is szükséges volna. A magyar élet nyilván szomjúhozza, hogy a mélyből friss erők törjenek föl, amelyek a mai helyzethez és időhöz illendőek: megfiatalodást, „new deal“-t, eredményes szenvedélyt és harci vágyat hozhatnak. Ezek az erők eddig is többször jelentkeztek, már korán és csak nyolc-kilenc év előtt hulltak vissza dolga végezetlen a titokzatos mélybe. Elkerülhetetlen az angol szellemű demokratizálás és minden idegen befolyástól ment szabadszellemű függetlenségre való áttérés. Akiknek ez a meggyőződésük, rámutatnak, hogy demokráciánk látszata és a tömegérdek csupán fölszínes közéleti szerepe volt az oka, illetve ürügye a harmadosztályú állampolgárságba való süllyedésünknek, a román államhatalom és pártok elzárkózásának, a bizalomihiányukbak és vakmerőségüknek. Hitük szerint az esetleges román—magyar tárgyalás vagy az esetleges román és kisebbségi egyezkedés idején csak demokrata, független és kizárólagos erdélyiségből merítő magyar párt szerepelhet némi reménnyel. A kisebbségi jogvédelmet a jövőben határozottabb módon a népszövetség előtt és az utódállamok felé csak a demokrata államok fogják fölkarolni. Ezeknek a rokonszenvét pedig egyező világszemlélettel inkább megnyerhetjük, mint az ellenkezővel. Különben is az igazi tömegeink népuralmi alapzaton állanak. Fontos érdekünk, hogy szilárdan beszervezzük a parasztságot, a városi polgárság bizalmatlan részét, a tétovázó magyarhű zsidóságot. És csak így ácsolhatunk valamely alapot a szövetkezésre a mérsékelt szocializmussal. Ezt meg kell értetnünk a világ minden magyar népcsoportjával. Ez a „nép szava“. De vájjon az „Isten szava“ ez? Akik a gyökeres változást áhítják, természetesen nem csalhatatlanok, de amit kívánnak, mindenesetre szükséges kísérlet volna, mely sorsunkat jobb irányba szoríthatná és talán mentené az az őrjítő taposómalomból is. A lehetőség megérdemli a kockázatot. Egy bizonyos: a romániai, helyesebben az erdélyi magyarság, végzetesen ködlő új állomása felé ődöng. Amit ezen az úton eldönt, hamarosan talán történelmi fontosságú lesz. Legalább a szörnyű felelősség érzete máris érezhető. Valósággal mint árnyék fekszik ez a tavaszi napsütésre és kegyetlenül nehezül a lelkünkre. Elmondhatatlanul nyugtalan, izgatott, várakozással teli és türelmetlen a mi szegény kisebbségi nemzetünk. Itt is, de mindenütt a világon, ahonnét magyar jel ide játszhatik, minden hatályos tényezőnek rajta kellene lenni, hogy a holnap,lélektani pillanatai kedvezően alakuljanak részünkre. Ha érzelmesek lennénk, azt üzennénk mindenfelé: „era pro nobis“. Soha talán még nem volt ennyire szükséges, hogy szívünkön átremegjen az egyetemes magyar áramkör villamos meleget