Magyarság, 1937. április (18. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-28 / 95. szám

1937 áprlis 28. szerda MáGMK­SZC Hmm A Hadik-huszárok A Hadik András huszárezred csütörtökön tartja meg emlékünnepét és ez a nap újra a magyar nemzeti társadalom érdeklődésének középpontjába állítja a magyar huszárt. A könnyű lovasságnak ezt a dicsőséges válfaját mi adtuk a világnak. Minden nép történeté­ben tisztelettel emlékeznek meg hadtörténelmi munkáikban a magyar huszárról. Hiszen magyar mintára szervezték meg annak idején mindenütt ezt a fegyvernemet. Egy Bercsényi László nevéhez fűződik a francia és Baranyai­ egyéniségéhez a német huszárság megszervezése. Murat nápolyi király, Napó­leon sógora és marsallja éppen olyan büsz­kesége volt ennek a fegyvernemnek, mint Lietken Seidlitz, Nádasdy Ferenc, vagy Hadik András. Nádasdy is, Hadik is Mária Terézia had­seregének katonái voltak, akik vitézül vere­kedtek végig a hétéves háborút. Hadik And­rás, aki Berlint megsarcolta és aki az udvari haditanács elnökségéig emelkedett vitézségé­vel és bátorságával, józan eszével és katonai tehetségével egyidőben éppen olyan félelme­tes­­ellenfélként szerepelt a porosz fantáziá­ban, mint akár századokkal azelőtt e tájakra kalandozó őseink vezérei. Hadik András alakja egyébként elénk eleveníti a vallásos, jámbor katona típusát is, aki egész lényé­vel, életével, tetteivel tanúskodik a hit és hősiesség, az Isten előtt alázatosan feboruló jámborság és a halált megvető bátorság tel­jes eggyeforrásáról. Milyen tanítás ennek a rég elporladt, heroikus huszárgenerálisnak alakja azok számára, akik most bizonyos tájakon a keresztény hit és a halállal farkas­szemet néző hősiesség ellentétéről beszélnek és akik számára éppen, mert ez önmaguk­ban vált lehetetlenné, elképzelhetetlennek látszik a keresztény alázatosság és a minden poklokkal dacoló katonai hősiesség egysége, férfiszívben és férfilélekben. A róla elneve­zett Hadik huszárezred azután hosszú évtize­d­eken keresztül egyik legnagyobb büszkesége maradt a közös regimentnek és tovább él ma is, mint a magyar hadsereg egyik integ­ráns része. Csütörtökön leplezik le a Hadik-huszár­­ezred emlékét fenn a Várban, ódon, kicsiny paloták övezte téren, a Balta-köz közelében. Ott fog merengeni a magyarság szent hegyén ércbeöntött alakja és őrködni a magyar Kapitolium ormairól. A magyar könnyűlo­­vasság, a rajtaütésszerűen induló és győző magyar katonai, huszár-szellem inkarnációja előtt rója le tiszteletét ezzel az emlékkel a nemzeti hadsereg és a nemzeti társadalom. A magyar katona előtt, a kard előtt, amely a nemzetlét nagy fordulóin mindig utolsó reménységünk maradt, hogy kivívjuk ma­gunkat a mély sülyedésből. A legnagyobb magyar, Széchenyi István naplójából olvas­suk, hogy a napóleoni háborúk idején, az egyik förgeteges hajrában, a magyar huszár­­rohamok egyikében úgy érezte, mintha messzi évszázadok előtti magyar lélek költö­zött volna beléje. Valami abból a lélekből, amely, éppen a maga minden emberi erő­feszítést meghaladó elszántságával, a lét és nemlét borzadályos meredélyein túlsegítette, vérzivataros századok közepette megtartotta, az emberiség számára megőrizte ezt a szín­foltot az emberiség palettáján, ezt a vonást az emberiség arcán, Hadik András huszár­­generális fajtáját, amely tudott vitézül vere­kedni a győzelemért és tudott, ha kellett, „vígan bulittatni hazája hamujával.“. Ez előtt a lélek előtt, a magyar katona lelki ké­szenléte és helytállása előtt, az életét egy gondolatra fölteve és érte, ha kell, habozás nélkül elvesztő lelki nagyság előtt rója le e napokban tiszteletét a nemzeti társadalom és az a tisztelet, amellyel az egykori nagy­ságának adózik, záloga jövő fölemelkedésé­nek. Katona Jenő — Papp Antal érsek — titkos tanácsos. A kormányzó a miniszterelnöknek a mi­nisztérium nevében tett előterjesztésére Papp Antal címzetes érsek, görögkatolikus püspöknek a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. — Ifj. Hegedűs Sándor Londonban. Ifj. Hegedűs Sándor londoni felolvasás-sorozata május 5-én kezdődik Jókai Magyarország Dumas-ja címen. A felolvasáson a londoni University titkárának értesítése szerint a „Chairman“ szerepét Masirovich Konstan­tin magyar követ fogja betölteni és a kö­vetkező előadásokra az egyetem mindig külön fog egy-egy elnöklő tanárt kijelölni. Ifj. Hegedűs Sándor április 29-én indul Londonba és ott fog eldőlni a többi fel­olvasás sorrendje, melyek a Jókairól, Pe­­­tőfiről és Kossuthról írott esszy-ket tartal­mazza. — A perugiai egyetem. Lupatelli Astorre, a perugiai, külföldiek számára alapított egyetem rektora, aki Hóman Bálint kultusz­­miniszter meghívására érkezett Budapestre, kedden este előadást tartott a perugiai egyetemről az olasz kulturintézetben. Elő­adásában részletesen ismertette a külön­leges olasz egyetem szervezetét. Az előadás után a jelenlevők az olasz—magyar barát­ságot éltették. — Országos gyászü­nnepség lesz az ellen­­forradalom tizennyolcadik évfordulóján. Az Antibolsevista Komité elnöki tanácsa ülést tartott és ezen P. Ábrahám Dezső dr. volt miniszterelnök elnökletével elhatá­rozta, hogy a bolsevizmus alatt vértanú­halált halt magyar hősök emlékére június 24-én, az ellenforradalom tizennyolcadik évfordulóján országos gyászünnepséget ren­dez. Incze Kálmán nyug. vezérkari ezredes, Wagner Károly dr. nyug. államtitkár és Darás Sándor dr. nyug. számvevőségi fő­tanácsos hozzászólása után elhatározták még, hogy a vidéki városokban hasonló ünnepségeket rendeznek. A komité ezzel kapcsolatosan felhívja a tagegyesületeket, érdeklődőket és magánosokat, hogy a kommunista törekvések elleni szövetséggel, amely mindenütt, mint Antibolsevista Liga szerepel, semmi kapcsolata sincs. Az ABC nem politikai szervezet, hanem a társadalmi egyesületek és érdekképviseletek központi intézőbizottsága. — VI. György király hajóalja a Them­­zén. Londonból jelentik: V­. György ki­rály kedden szállt először trónralépése óta angol hadihajóra, amely Greenwichbe vitte, ahol az uralkodó felavatta a nemzeti hadi­tengerészeti múzeum újonnan épült palo­táját. Anglia királyai a régmúlt időkben gyakran közlekedtek a Themzén London és Greenwich között s külön hadihajó állott rendelkezésükre, amelynek áthaladása ide­jén tilos volt minden más hajóforgalom. Ezt a régi hagyományt most is felelevení­tették s külön hadihajót építettek a király themzei útjai számára. A kistipusu, de­­reglyeszerü hajó hű utánzata a középkori hadibárkának, amely Anglia uralkodóit vitte. Orrát a királyi ház címere diszítette, a hátsó fedélzeten pedig a királyi lobogó lengett. A hadibárka indulásának pillanatá­tól kezdve a Themzén tartózkodó minden hajónak meg kellett állania és bevárni, míg a király hajója elhaladt. A Themzén átvezető hidakon is beszüntették a forgal­mat. A király hadibárkáját négy torpedó­­romboló kisérte. — A lengyel konzulátus t­j helyisége. A budapesti lengyel konzulátus közli, hogy május 1-én hivatalos helyiségeit a Váci­utca 34. számú házba helyezi át. — Zita-mise az Egyetemi templomban. Zita özvegy magyar királyné névnapja al­kalmából az Egyetemi templomban a Magyar Nők Szentkorona Szövetsége fel­kérésére Patakig Arnold prelátus, a Páz­mány Péter­ tudományegyetem rektora ün­nepélyes hálaadó szentmisét celebrált. Az évforduló hálaadó miséjén testületileg je­lent meg úgy a Magyar Nők, mint a Ma­gyar Férfiak Szentkorona Szövetsége, szá­mos mágnáscsalád férfi- és hölgytagja, a közélet legitimista érzelmű több előkelősége és szépszámú közönség. — Hivatali szünnapok a bolgár követ­ségen. A bolgár királyi követség a görög­keleti húsvéti ünnepek miatt április 30-ától május 3-áig, vagyis péntektől a jövő hét hétfőjéig bezárólag zárva marad.­­ A bűnügyi védők közgyűlése. A Bűn­ügyi Védők Egyesülete május 5-én, szer­dán délben 12 órakor az ügyvédi kamara kü­lön helyiségében közgyűlést tart a követ­kező tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó, 2. jelentés, 3. alapszabálymódosítás, 4. tisztikar és választmány választása, 5. in­dítványok. Jegyzetek a harmadik birodalomból Berlinből Írják: a köln­ acheni Gau veze­tője, Grohe, Düsseldorfban beszédet tartott mintegy ezer S. A. vezető előtt, ahol a követ­kezőket mondotta a vallással kapcsolatban: „A vallás nem önmagában és önmagáért van, hanem éppen úgy, mint az állam vagy a párt, a nép javára kell szolgálnia. A né­met népnek csak a nemzeti szocializmus adta vissza a hitét. Mert a vallásos érzés függet­len a felekezetektől, amiben kiteljesül, az az idealizmusnak foka és minél szorosabb vi­szonya a nép egyetemességéhez.“ ★ Érdekes bonyodalmakat okozott a „Con­­dottieri“ című film, amelynek rendezője és főszereplője Trenker Luis. A nemzeti szo­cialista filmcenzúra első fokon engedélyezte bemutatását azzal az indokolással, hogy „állampolitikai és művészeti szempontból egyaránt értékes alkotás“. Ezt az engedélyt azonban megváltoztatta a propagandaminisz­térium, amely egyes jelenetek ellen kifogást emelt. Azt követelte ugyanis, hogy a Német­országban bemutatásra kerülő filmből vág­ják ki azokat a jeleneteket, ahol a nép a pápa előtt hódol, valamint Giovanni herceg egyházi esküvőjének bemutatását is töröl­jék. ■k Bár a harmadik birodalom határozott állást foglalt a spanyol polgárháborúban Penico tábornok mellett, a „Scluvartes Korps“, az S. S. hivatalos lapja mégis szor­galmasan és rendszeresen fölhasználja a spanyol líommunisták szennyiratait, hogy azokat Németországban is közzétegye. A spanyol kommunista iratok szörnyű gyaláz­­kodásokat szórnak és elképesztő vádakat emelnek a spanyol katolicizmus, a spanyol papság és a szerzetesek ellen. A. S. S. hiva­talos lapja ebben az esetben örömmel azo­nosítja magát a tömeggyilkos spanyol kom­munistákkal, most minden szavukat elhiszi és látható örömmel adja közre a madridi, barcelonai lapok gúnyképeit, a disznófejjel rajzolt püspököt teljes főpapi díszében, a kövér, györűsujjú szerzetest az éhenhaló proletárcsalád oldalán, a Jézus szíve szobrát, amelyet gépfegyverek és ágyúk öveznek. — Ifj. Horthy Miklós előadása a Cobden­­szövetségben. A Magyar Cobden­ Szövetség szemináriumában április 30-án, pénteken este 7 órakor ifj. Horthy Miklós Egyiptom az angolokkal való megállapodás idején ma­gyar vonatkozásban címmel előadást tart a Pesti Lloyd Társulat előadótermében (V., Mária Valéria­ utca 12.) A tipikus HAIDEKKER sodronyfonat Csak ez HAIDEKKER specialitás! Erről ismerik meg cégünk gyártmányát! — Az öreg mentők díszőrsége. A Buda­pesti Önkéntes Mentő Egyesület Igazgatósága legutolsó ülésén elhatározta, hogy ezentúl minden május 10-én, azon a napon, melyen a BÖME működését megkezdte, a fiatal őr­ségtagok mellett az „öreg mentők diszőrsége“ is szolgálatot teljesit. Az első diszőrség má­jus 10-én lesz, amelyben Korányi Sándor báróval együtt résztvesz az öreg mentők első csapata is. Korányi báró tagja volt a mentők első őrségének, amely a bécsi mentőkkel együtt szolgált. Az ünnepélyes őrségváltás május 10-én délelőtt tíz órakor lesz a BÖME-ben. Az ünnepélyt vitéz József Fe­renc dr. főherceg beszéde nyitja meg. Az ünnepély után az öreg mentők átveszik a szolgálatot az ifjú mentőktől és megtekintik a BÖME átalakított székházát. 9 Az OMATA holnapra derűt jósolt Ha megláthat minket ! ZORO-t c. , HUR’!-t! Megkezdős itt a Tudom­ányos Akadémia nagyteste Tudományos életünk kimagasló eseménye minden esztendőben a Magyar Tudományos Akadémia nagyhete, amely kedden délután az osztályok ülésezésével megkezdődött. A nagygyűlés első napján az osztályok foglal­koztak a körükbe eső pályamunkákkal, utána pedig osztályelnököket választottak. Az I. osztály (nyelv- és széptudományi osztály) ismét elnökévé választotta Melich János igazgató és rendes tagot, a II. osztály (bölcseleti, társadalmi és történettudományi osztály) egyhangú szavazattal újra elnökévé választotta Kornis Gyula igazgató és rendes tagot és végül a 111. osztály (a matematikai és természettudományi osztály) Tangl Ká­­roly igazgató és rendes tagot választotta is­mét elnökévé. Az osztályok által megválasz­tásra ajánlottak végleges megválasztásáról a Magyar Tudományos Akadémia szerdán tartandó tagválasztó összes ülése fog dön­teni. Az Akadémia matematikai és természet­­tudományi osztálya egyébként Tangl Ká­roly elnöklésével felolvasóülést tartott, ame­lyen Hoor Tempis Móric levelezőtag fel­olvasta Kandó Kálmánnak, az Akadémia el­hunyt kiváló levelezőtagjának székfoglalóul szánt értekezését. A felolvasás után az osz­tály tagjai adtak elő több tudományos érte­kezést. . Nagyvárad nyolcvan százalékot kitevő magyarsága tiltakozott a magyar feliratok eltávolítása ellen Nagyváradról jelentik: Nagyvárad rendőr­főnöke, mint a Magyarság közölte, az elmúlt napokban rendeletben megtiltotta a magyar felk­ertti cégtáblák használatát. Arra való te­kintettel, hogy Nagyvárad lakossága még ma­ is több, mint 80 százalékban magyar s hogy a kereskedők szinte kivétel nélkül magyarok, a magyar párt mozgalmat indított a sérelmes rendelkezés visszavonása érdekében. Kedden a magyar párt megbízásából Soós István és Markovits Manó tagozati alelnökök felkeresték Bencsilla nagyváradi megyefőnö­köt és arra kérték, hogy a város békéjének és nyugalmának érdekében vonassa vissza a sérelmes rendelkezést. A küldöttek hivatkoz­tak arra is, hogy a közigazgatási törvény ki­fejezetten megengedi a kisebbségi nyelv hasz­nálatát a kereskedelmi életben is, sőt szaba­tosan meghatározza, hogy cégtáblákon, vagy más üzleti feliratokon is használható a k­i­­sebbségi nyelv. A megyefőnök azt az ígéret­et tette, hogy a magyar párt panaszát eljuttat­ja a belügyminiszterhez, miután a kérdést or­szágos vonatkozásban kell megoldani. A ma­gyar párt vezetői egyben kérték a prefektust, hogy a milleniumi parkból nemrégiben elten volított Szacsvay-szobrot a város adja ki valamelyik jogi személynek elismert magyar közületnek. A prefektus kijelentette, hogy a kérdést megfontolás tárgyává teszi.­­ A költségvetési egyensúly fenntartása könnyű, ha Dianna-f­ogkrémet vásárol, mely kitűnő és olcsó. Egy tubus 48 fillér, családi tubus 72 fillér, óriás tubus 1 pengő. Előkelő lapvállalat kiterjedt ismeretséggel rendelkező urakat és hölgyeket alkalmaz fixre és jutalékra új rendszerű akvizíciós munkára. Szakértelem nem szükséges írásbeli ajánlatok „Nagy kereseti lehető­ség“ jeligén nyújtandók be a „Magyarság“ fiókkiadóhivatalába, IV„ Eskü-ut 6. szám

Next