Magyarság, 1937. július (18. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-01 / 146. szám
*1937 Július 1, csütörtök WICTSBSlf. Blomberg tábornagy szerdán Kenderesre utazott a kormányzóhoz Blomberg tábornagy német birodalmi hadügyminiszter kedden ünnepélyes keretek között megkoszorúzta a Hősök emlékkövét. A Hősök emlékkövéhez kivonult egy gyalogos díszszázad zászlóval és zenével, továbbá egy huszonöt főnyi tisztiküldöttség, valamint a lovasrendőrség két szakasza. A tábornagyot megérkezésekor katonai részről Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka, polgári részről pedig Karafiáth Jenő főpolgármester fogadta. A tábornagy kíséretében volt a német követ, a német katonai és légügyi attasé. A megkoszorúzás megtörténte után a tábornagy hivatalos látogatást tett Lanyi Hugó gyalogsági tábornoknál, a honvédség főparancsnokánál, Rácz Jenő altábornagynál, a vezérkar főnökénél, Kánya Kálmán külügyminiszternél és Darányi Kálmán miniszterelnöknél. Utána egyórás látogatást tett József főherceg tábornagynál. Fél két órakor Darányi Kálmán miniszterelnök adott a tábornagy tiszteletére villásreggelit, amelyre hivatalosak voltak: Blomberg tábornagy, leánya von Blomberg Dorothea, a német hadügyminiszter kíséretében: von der Decken őrnagy és Boom-Tettelbach főhadnagy, a budapesti német követség részéről: Erdmannsdorff Ottó budapesti német követ és felesége, Werkmeister Károly követségi tanácsos és felesége, Friederich Erich tábornok, katonai attasé és felesége, Schultheiss Pál alezredes, légügyi attasé, Nöhring Herbert dr. követségi titkár, Overbeck Károly Kuno követségi attasé, von der Lege Ostmann báró követségi attasé; magyar részről: Kánya Kál Kálmán külügyminiszter, Bőder Vilmos gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter és felesége, Széll József belügyminiszter és felesége, Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter és felesége, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és felesége, Lázár Andor igazságügyminiszter és felesége, Bornemisza Géza iparügyi miniszter és felesége, vitéz Lónyi Hugó gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka és felesége, vitéz Rácz Jenő altábornagy, a vezérkar főnöke és felesége, bárcziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár és felesége, Apor Gábor báró rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter állandó helyettese, vitéz Rapaich Richárd lovassági tábornok, honvédfőparancsnokhelyettes és felesége, Mikecz Ödön igazságügyi államtitkár, vitéz Keresztes-Fischer Lajos tábornok, a kormányzói katonai iroda főnöke és felesége, Szép László dr. miniszteri tanácsos, vitéz Andorka Rudolf ezredes és felesége, Hardy Kálmán alezredes, Incze Péter miniszteri titkár, Sibrik György őrnagy és Szent-Iványi Domokos konzul. Kedden este fél kilenc órakor Bőder Vilmos honvédelmi miniszter Blomberg tábornagy tiszteletére estebédet adott, amelyet nagyobb arányu fogadás követett. Az estebéden és a fogadáson polgári és katonai méltóságok vettek részt. Szerdán a kora reggeli órákban a tábornagy Hajmáskérre utazott gépkocsin és ott a honvédség gyakorlatát tekintette meg. A gyakorlaton Kánya Kálmán külügyminiszter is részt vett, jelen volt a német követ és a német katonai l légügyi attasé is. A gyakorlatot a hajmáskéri táborban szűkkörű egyszerű villásreggeli követte, amely után a tábornagy visszatért Budapestre. Délután fél öt órakor Blomberg tábornagy a kormányzó meghívására leányával együtt Kenderesre utazott s a kormányzó vendége volt vacsorára és éjszakára is. Ez alkalomból meghívást kapott Kenderesre Röder Vilmos honvédelmi miniszter , és felesége is. Csütörtökön a reggeli órákban Blomberg tábornagy Kenderesről visszatér Budapestre és valószínűleg pénteken délelőtt utazik vissza a budaörsi repülőtérről Berlinbe. Az egész spanyol benem avatkozási egyezmény megsemmisülésétől tartanak Németország és Olaszország előreláthatóan elutasítja az angol— francia ellenőrzés tervét — A német és olasz szárazföldi ellenőröket is visszahívták — A portugál határon már megszűnt az ellenőrzés—A japánok elsüllyesztettek egy szovjet-orosz naszádot Újabb felkelést lepleztek le Albániában A SPANYOL ELLENŐRZÉS, úgy látszik, végkép összeomlott és általában már arra is számítanak, hogy ennek következtében a spanyolországi be nem avatkozási egyezmény is fölborul. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, mert kétségtelen, hogy ha ez bekövetkezik és a be nem avatkozási egyezményt az aláíró hatalmak fölmondják, akkor a spanyolországi hadviselő felek külföldi támogatása még az eddiginél is nagyobb méretekben folytatódik. Ennek során pedig ha majd a különféle hajók megjelennek a spanyol vizeken, hogy most már nyíltan vigyenek embert és hadianyagot a két „világnézeti front“ számára, akkor a különféle szállító kereskedelmmi gőzösök és az azokat kísérő hadihajók között nagyon könnyen összeütközések támadhatnak, ami arra is vezethet, hogy esetleg a hadihajókat kiküldő államok maguk is fegyveresen kerülnek szembe egymással. Ez a sötét fordulat ma még csak lehetőség, de az első lépés már körülbelül megtörtént ebben az irányban. A londoni be nemavatkozási bizottságban Plymouth lord az angol kormány nevében bejelentette, hogy Anglia és Franciaország kész saját hadihajóival kitölteni azt az űrt, amelyet az okozott, hogy Németország és Olaszország visszavonult az ellenőrzési rendszertől és így a hadihajói többé nem vesznek részt, legalább is nem a londoni bizottság megbízásából, a valenciai partok ellenőrzésében. Anglia és Franciaország, hogy pártatlansága biztosítására zálogot is adjon, fölajánlja, hogy minden angol és francia hadihajóra hajlandók fölvenni más nemzetiségű megfigyelőket. A belga, svéd, cseh és szovjetorosz megbízott elfogadta az angol,francia tervet, a német, olasz és portugál delegátus azonban elutasította. A végleges elutasítást kormányaik adják meg, előreláthatóan még péntek előtt. A német és olasz nagykövet arra hivatkozott, hogy az angol és francia ellenőrzés pártatlansága nincs biztosítva. A német és olasz delegátus bejelentette, hogy a szárazföldi ellenőrzésben résztvevő állampolgáraikat is visszahívták. A portugál kormány képviselője pedig közölte, hogy a portugál— spanyol határon az ellenőrzést a lisszaboni kormány tovább nem engedi meg. Ezután Plymouth lord az angol kormány nevében bejelentette, hogy Anglia Franciaországgal együtt még mindig fenntartja azt a javaslatát, hogy a Spanyolországban harcoló idegeneket vonják vissza. A vitát pénteken folytatják, mert azt várják, hogy addigra megérkezik Berlin és Róma végleges válasza. Erről a londoni lapok egyhangúan azt írják, hogy az egész bizonyosan elutasító lesz. Néhány angol lap úgy tudja, hogy ha a be nem avatkozási egyezményt fölmondják, Anglia hadviselő félnek ismeri el mind a két spanyol kormányt, ugyanakkor pedig teljes semlegességet nyilvánít, ami annyit jelent, hogy Anglia elvben megengedi majd, hogy területéről hadianyagot szállítsanak mind a két hadviselő félnek. Gyakorlatilag ez úgy fog festeni, hogy az angolok csak Valenciának adnak majd fegyvert. Ez kétségtelennek látszik azok után a középeurópai nyilatkozatok után, amelyek Francót kifejezetten angolellenes irányba akarják lekötni. Francia kormányfönök, hír szerint, más álláspontra helyezkednének azzal, hogy a hadviselési jog elismerése végleg lehetetlenné tenné a hatalmak számára a semlegességet. * A TIMES igen keserű hangon ír szerda reggeli vezércikkében a német és az olasz kormány magatartásáról és érthetetlennek mondja, miért nem akar hozzájárulni Németország és Olaszország a nemzetközi ellenőrzés új rendszeréhez, amelyben Anglia és Franciaország hadiflottája venné át a négy európai nagyhatalom eddigi szerepkörét a spanyol vizeken. A Times szerint teljesen jogosulatlan az a vád, hogy Anglia és Franciaország esetleg pártos selemben látnák el az ellenőrzést. ,az angol kormány — írja a lap — kissé türelmetlenül hallgatja ezt a német és olasz vádaskodást, hiszen úgy Anglia, mint Franciaország hozzájárultak ahhoz, hogy semleges megfigyelőket osszanak be az ellenőrzésben résztvevő angol és francia hadihajókra. Ilyen körülmények között a nemzetközi ellenőrzés pártatlan és semleges jellege feltétlenül biztosítva van, Németországnak és Olaszországnak tehát nincs joga arra, hogy elfogultsággal vádolja meg Angliát és Franciaországot. OLASZ részről két érdekes hangot kell regisztrálni a spanyol kérdésben. Az egyik Farinacci é, a fasiszta párt volt főtitkáráé, aki a Regime Fascista nevű folyóiratban amellett száll síkra, hogy Németország és Olaszország szakítsa meg a kapcsolatokat Londonnal és Párissal és hogy a legelső incidensnél olyan erélyes megtorlást alkalmazzanak, amelynek kihívó jellege legyen Franciaország és Anglia felé. Farinacci azzal végzi fejtegetéseit, hogy a spanyol kérdésben a háború volna a kívánatos megoldás. Meg kell jegyezni, hogy a világháború óta ez az első alkalom, hogy valaki nyíltan a háborút kívánja a nagyhatalmak között. A másik a Messaggero című római lap megjegyzése. Eszerint Anglia most javasolja a spanyolországi idegen harcosok visszahívását, most, amikor Franco csapatai győzelmesen vonulnak előre. Erről ma már nem lehet szó. Grandi londoni olasz nagykövet egyébként szerdán eljuttatta az olasz kormányhoz jelentését a francia—angol ellenőrzési javaslatról. A külügyminisztérium illetékes szervei azonnal megkezdték a jelentés tanulmányozását. Olasz hivatalos körök a legnagyobb tartózkodást tanúsítják a javaslatokkal szemben és nem hiszik, hogy ezen az alapon meg lehessen találni a megoldást. ■k ALBÁNIÁBAN Ú ÚJABB FELKELÉST terveztek Belgrádból érkező hírek szerint. A szerb kormányhoz közelálló Vreme azt jelenti Tiranából, hogy az albán fővárosban már napok óta beszéltek arról, hogy Muharem Barjakta ellenzéki albán politikus vezetésével felkelésre készülnek az elégedetlen albánok. Mint ismeretes, csak néhány nappal ezelőtt hozta meg ítéletét a tiranai törvényszék a legutóbbi Etlem Toto-felkelésben résztvett összeesküvők ellen s a felkelés három vezérét halálra ítélték. A halálos ítéleteket már végre is hajtották. A Vreme híradása szerint az albán kormány most Argyrorcastronban és Tiranában több katonatisztet elfogatott, mert az a gyanú merült föl ellenük, hogy új felkelést készítenek elő. Hír szerint más helyőrségekben is letartóztattak tiszteket. Az albán kormányhatóságok nyomozása most elsősorban arra irányul, hogy az összeesküvéseket belföldön kezdeményezték-e, vagy pedig más európai országokban (főként Szerbiában) élő albán emigránsok akciójáról van-e szó?★ A JAPÁN—OROSZ viszonyról két ellentétes hírt kaptunk. Az egyik szerint a legutóbbi mandzsúriai határincidensek dolgában előzetes megállapodás jött létre Tokió és Moszkva között. A csapatokat a határról visszavonják és békés uton igyekeznek tisztázni a vitás amuri szigetek hovatartozását. A másik hír szerint az Amuron az eddigi incidenseknél sokkal nagyobb arányú, valóságos fegyveres összeütközés zajlott le. Nem tudni azonban, hogy ez még a japán—orosz megegyezés előtt történt-e vagy pedig utána, ebben az utóbbi esetben ugyanis a konfliktus következtében a megegyezés valószínűleg felbomlik. Ez az összeütközés a mandzsu —japán határőrség és három szovjetorosz ágyúnaszád között folyt le, az egyik orosz naszádot, legénységével együtt elsüllyesztették s a másik orosz hadihajó is erősen megrongálódott. A halottak száma is igen nagy. A japán külügyminisztérium utasította a moszkvai japán nagykövetet, hogy jelentsen be erélyes tiltakozást a szovjet kormánynál, az Amur folyó mandzsu partján lejátszódott incidens miatt.★ ROMÁNIA két vasat tart a tűzben. Ugyanakkor amikor Károly román királyt Lengyelországban ünnepük és Rydz-Smigly Bukarestbe készül, a londoni Daily Telegraph jelentése szerint egyezmény jött létre a román hadügyminisztérium és a cseh fegyver- gyártási ipar között. Az egyezmény értelmében a cseh fegyvergyárakat megbízzák a román hadsereg mechanizálásával. Az egyezményt haladéktalanul aláírják. A pénzügyi fedezetről prágai bankárok csoportja gondoskodik.★ A KÜLPOLITIKA EGYÉB HÍREI: Hitler számos olasz katonai és közgazdasági előkelőségnek nagy kitüntetéseket adományozott. Köztük van Badoglio tábornagy és a velencei származású Volpi gróf volt pénzügyminiszter is. Mint a Stockholms Tidningen jelenti, Sandler svéd külügyminiszter július 8-án Kolontay asszony, az itteni szovjetorosz követ kíséretében hivatalos látogatásra Moszkvába utazik. Van Zeeland belga miniszterelnök Amerikából elindult Európába. 3 SzerencsSek és teldogulHaU cvz, ápolt UuUeu etnteceU! A szép asszonyok tudják, hogy varázslatos külsejük hajuk ápoltságától függ. Ezért hajukat a lúg és szappanmentes NEO-SHAMPOON-nal ápolják. Ili Neo-Shampoon * *folyékony* ||| Ili is kapható, P. —90 és P. 2.40 III Óvakodjunk a lelkiismeretlen utánzatoktól! Mindenütt kapható! Mihály Ottó, Podmanicky u. 45 A magyar békeszerződés ügye a lordok házának népszövetségi reform vitájában »Senki sem képzelheti, hogy Magyarország megelégszik jelenlegi gazdasági helyzetével« — A sérelmek orvoslása a népszövetségi alapokmányban Londonból jelentik. A lordok házában szerdán délután, a népszövetségi reformtervek nagy vitájában. Ponsonby lord munkáspárti pacifista főrend a kis nemzetek védelmében szólalt fel és reményének adott kifejezést, hogy szervezet fog létesülni a békeszerződések békés felülvizsgálására. — Nem volna olyan sok baj — mondotta Ponsonby lord —, ha a békeszerződéseket minden öt évben automatikusan felülvizsgálnák. A békeszerződések sokkal jobban sikerültek volna, ha nem a győzelem szenvedélyétől hevített emberek kötik , ha Wilson elnök, Lloyd George és mások nem mentek, volna Párisba. A vita ezen részébe bekapcsolódott Mansfield lord konzervatív főrend, aki kijelentette, hogy Középeurópa mindaddig lőportorony marad, amíg nem jön létre valamilyen Dunaszövetség. Senki sem képzelheti, hogy Magyarország megelégszik jelenlegi gazdasági helyzetével .Az angol közvélemény sohasem tűrné, hogy Angliát a nemzet akarta ellenére háborúba keverjék valamely együttes biztonsági rendszer miatt. A vitát végül Plymouth lord külügyi államtitkár zárta le s ismertetvén a kormány álláspontját, többek között kijelentette, hogy a népszövetségi alapokmány 19. szakasza tényleg létezik és ez a szakasz elismeri annak a lehetetlenségét, hogy a jelenlegi állapot az idők végtelenségéig tartson, de emlékeztet másrészt arra, hogy a népszövetség közgyűlésének jogköre nem terjed ki arra, hogy ez ügyben jelentősebb tényleges döntéseket hozzon. Azt véli azonban, hogy a népszövetségi közgyűlés túlnyomó része által kifejezett közvélemény nyomásként érvényesülne a sérelem orvoslása tekintetében. Professor Wilhelm Stekel dr. A világhírű bécsi tudós és orvos általános nagy feltűnést keltett műve. A legérdekesebb, legtanulságosabb, legfontosabb könyv! A HÓDERA HÁZASSÁG Saját érdekében olvassa el. Ára: 3.— P. Kapható a „Magyarság“ könyvosztályában. Budapest, IV., Eskü ut 11., földszint