Magyarság, 1937. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1937-07-31 / 172. szám

2 lasztásokon. Nem áll az a vád, mintha Anglia nem támogatná a népszövetséget, mert hiszen a legszorosabban együttműködik Francia­­országgal, a népszövetség főtámaszával. A kormány külpolitikája világos: háborút indí­tanánk, ha az angol birodalmat, Belgiumot, Hollandiát vagy Franciaországot támadás érné. Jelenleg nem szabad ezen túlmennünk. Nem vagyunk érdektelenek Csehországban vagy más középeurópai országban vagy a Távolkeleten, de nem vállalhatunk egyéb ka­tonai kötelezettséget. Nem vagyok hajlandó kijelenteni — mondotta végül —, hogy üzen­jünk mindjárt másnap háborút a középeuró­pai támadó hatalmaknak. Nem volna értelme, hogy a távolkeleti bonyodalmakba keverjük a gyenge és lesoványodott népszövetséget, amely nem bírná el ezt a megerőltetést. Lloyd George: Clémenceau nem tűrte volna Lloyd­ George sajnálja, hogy a kormány nem áll erélyesen a sarkára. Semmi sem gyengíti úgy a külügyi helyzetet, mintha folyton azt kérdik „akartok háborút“? Ez természetesen azt jelenti, hogy nem akarunk. Eden azt mond­ta, hogy a népszövetség nem halt meg és nem is haldoklik. Vájjon mit tesz? — kiáltott föl gúnyosan Lloyd­ George —, talán alszik vagy talán uton van? Útja semmiesetre sem vezet Abesszínia, Spanyol­­ország vagy Peking felé. A népszövetség szeptemberi ülésén valószínűleg feladja az Abesszínia ügyében elfoglalt állápontját és szentesíti a támadást, amelyet két-három év­vel ezelőtt elítélt. A be nem avatkozás teljes kudarccal járt, csak Anglia tartotta tisztelet­ben kötelezettségeit. Mit érnek az új egyez­mények, ha senki sem tartja meg szavát és a hatalmak nem bíznak egymásban? Euró­pában ma a papírrongy tantétele uralkodik, a miniszterelnök mégis nyugati egyezményt akar kötni. A gibraltári helyzet végzetesen komoly. Mit tenne például a kormánypárt, ha az oroszok a Gibraltári-szoros mindkét oldalán ágyukkal akarnák elzárni a Földközi­tengert Anglia elöl. Remélem — mondotta —, hogy nem végleges az a válasz, amelyet a kormány nemrégen ebben az ügyben adott. Nem értem, miért tűri Franciaország ezt az állapotot? Elképzelhetjük-e, hogy Clémen­­ceau engedte volna, hogy Németország és az ellenséges Olaszország szigeteket foglaljanak el, amelyekkel elvághatják az utat Francia­­ország és az északafrikai birodalom között. Franciaország úgy látszik kezd ébredni, de Anglia még mindig nem ébredt föl. (Éljen­zés az ellenzéken.) Nem tartok közvetlen háború veszélyétől, de még kevésbé tartanék m , ÍEST-hpolAsra MMmÉMMVl Kacsák írta: Szekula Jenő Három kis kacsa úszott szembe a folyó árjának, bókoló sás és sárgára szikkadt bo­zót alatt, az egymással farkasszemet néző zöld szigetek között, ahol a Duna ága annyira összeszűkül, mintha láppal, nyír­­cserjéssel, halálra száradt, fulladozó füzek­kel szegélyezett lagúnában siklana el a csó­nak. Az ifjú szemével intett társának az őr­nagynak, hogy pillanatra húzza be a lapá­tokat s azután fölkapta a padlólécről golyó­val töltött fegyverét és lőtt: a fölröppenő szárnyasok közül az egyik kalimpálva zu­hant alá, hogy eltűnjön topolyokkal beár­nyékolt végeláthatatlan zsombékban. Onnan már csak vadászob segítségével lehetne ki­hozni. Az őrnagy csak most ocsúdott föl meg­lepetéséből. — Pompás szeme van. Én is láttam a ka­csákat már messziről. De én lubickoló pa­­rasztfiacskáknak néztem azokat. Meg voltam ijedve, mikor fegyverhez nyúlt. Azt hittem, gyilkosságot készül elkövetni. Az ifjú sápadtan mosolygott, láttatni en­gedve idétlen lapátfogait. Akkora fogai nőt­tek, hogy azoktól a száját sem tudta rende­sen összecsukni. — Ha elrendeltetett, hogy gyilkos legyek, golyómat akkor sem ártatlan gyermekekre vesztegetném ... Annyi gazember járkál a földön. Arról is lemondott, hogy a kacsát meg­keressék a dágványban. Minek? Csak ki akarta próbálni, biztos-e a keze? Tud-e még a fegyverrel bánni? — Elhiszem, hogy tud! — lelkesedett az őrnagy. Nagyszerű lövés volt, Frédi! Nem féltem a holnapi párbajtól. Frédi arca elborult hirtelen. Kék szeme kidagadt, mintha párává vált rémek gomo­lyognának, száraz békanyállal behálózott, vízparti cserjék fölött. Nagy fogai mintha csupasz koponyából merednének elő. — Pisztollyal nem bánok olyan jól, mint fegyverrel — dadogta nagyot nyelve. — S más kacsára lőni és más emberre. Mert a kacsa nem lő vissza! — Talán csak nem fél? — faggatta az őrnagy. — A félelem ismeretlen szó a Meder-csa­lád szótárában — mondta a fiú hangos gőg­gel, de nagy foga ijedten összekoccant s arca is sápadtabb, mint máskor. Az őrnagy fekete arca is elkomorodott. Nyugalmazott katonatiszt volt és most egy gyárvállalatnál hivatalnokoskodik, hogy so­vány nyugdiját valamivel pótolja. S éppen a fiú nagybátyjánál dolgozik. A család az ő rovására irná, ha a gyereknek valami baja esnék. Bár Frédi kikötötte, hogy állapítsa­nak meg minél súlyosabb feltételeket, az őr­nagy mégis érezte, hogy a vállát nyomja minden felelősség. S már sajnálta, hogy el­vállalta a segédkezést ebben az ügyben. Az igaz, hogy békésen nem lehetett elin­tézni a dolgot. Tettleges sértés történt. Po­fozkodás. És a pofonokat éppen a szeren­csétlen Frédi kapta. S nem is tudta viszo­nozni az inzultust, mert a pincérek lefog­ták, mikor széket ragadott, hogy ellenfelét agyonvágja. — Hogy lehet ennyire összeveszni kártyán? — Nem egészen a kártya, nő is van a do­logban. Valamikor barátom volt Nagyitczéssy Pista. De hát van elég nő a világon, mért kezd udvarolni éppen Virág Áginak, akit én már a menyasszonyomnak tekintettem? Éle­tem első és legnagyobb szerelme ez a nő — mondta a fiú hatalmas sóhajtással. — A fél­tékenység forrt és dolgozott bennem akkor is, amikor leültem Nagyitczéssyvel römizni. — A szemébe vágtam, hogy hamiskártyás és igazam van, érzem, bár nem lehetne bizo­nyítani. De őrnagy úr, aki katonatiszt és végigküzdötte a világháborút is, tudja, hogy nem lehet valakinek minden kiosztásban két zsókere, hacsak nem ért a szerencse meg­javításához. És most kénytelen vagyok életre-halálra megverekedni ezzel a nőcsá­­bász hamisjátékossal és biztos, hogy én ma­radok alul. — Sötét színekben látja a dolgot, Me­der úr. — Fiatalon halok meg, így jövendölte a cigányasszony, fiatalon halt meg az apám és anyám is. Elhallgatott hirtelen. Nyúlánk fiatal lányt pillantott meg piros tréningruhában a karcsú fák alatt. Kiugrott a csónakból és futva tör­tetett a soványarcú szőke lány felé. — Azt hittem, hogy Ági — mondta, mikor csalódott ábrázattal visszatért a csónakba. — Tévedtem. Csak nagyon hasonlít hozzá. — Minden nő egyforma — oktatta az őr­nagy a fiút. — Egyikért sem érdemes az életet föláldozni. — Egyformák, egyformák — dohogta Frédi is. — Mégis ők a mi végzetünk! A parti kocsmában, ahova betértek vacso­rázni, az ötödik pohár bornál végleg kitört Frédiből az elkeseredés. Még annyira fiatal, huszonhároméves, csak a jövő évben kapja meg örökségét, nyolcszázezer pengőt, még hátra van kirándulás Karthumba vagy Ugandába, vadászni szeretne oroszlánra, Vad­­bivalyra, azután utazás a Spitzbergákra vagy a sarkvidékre, Paris, Cannes, szerelem, szép­lányok, színházak és végül Ági, akit­­felesé­gül fog venni. És most meghaljon egy buta golyótól? — Őrködni fogok — mondta az őrnagy komor tekintettel. A fiú reménykedve kapdosott a fekete­­képű ember cserzett keze után: — Ha élve megúszom, csapunk egy nagy vacsorát. Mi a kedvenc étele? Lesz orosz kaviár, languszt, kecsege zöldmártásban, töl­tött galamb, szóló­csirág, süllő, libapecsenye, majd pezsgő, angol vagy francia. Utána likő­rök. Mit szeret jobban, őrnagy úr? Grand Mamiért vagy Bols Genevert? — A Bols Genevert jobban szeretem — felelte ez rövid gondolkozás után. * Megvolt a párbaj. A fiú ép bőrrel mene­kült. Az igaz, hogy ellenfele is sértetlen ma­radt. Frédi beváltotta szavát. Vacsorára hívta meg az őrnagyot egyik dunaparti szállodába. A lakoma valóban pompás, a fiú mégis rosszkedvű és levert, a párviadal izgalma, ugy látszik, nagyon megviselte. Már a likőrnél tartottak, mikor váratlanul megszólalt: — Csodálom, hogy Nagyitczéssy ép bőrrel megúszta. Pedig a fegyvert a szivének irá­nyitottam s éreztem, hogy a kezem nem remeg. Az őrnagy rejtelmesen mosolygott: — Az én bűnöm, de ne adja továbá. Megvesztegettem a fegyvermestert, hogy a pisztolyokat vaktöltéssel töltse meg. Az ifjú vad tekintetet vetett az őrnagyra: — Csak ezt ne árulta volna el. Mennyire gyűlölöm önt! Mi a következmény? Ági leve­let írt, hogy ne látogassam meg, mert ő már Nagyitczéssynek a menyasszonya. Ó, inkább engedtek volna meghalni! öklével akkorát sújtott az asztalra, hogy a nagy üveg Bols Genever fölborult. WiGHBSifi 1937 Július 31, szombat akkor, ha a kormány véglegesen és erélye­sen szembeszállna a diktátorokkal. Anglia megerősítette Gibraltárt A kormány nevében Eden külügyminisz­ter felelt a fölszólalásokra. Kétségkívül ve­szedelmes volna azt a benyomást kelteni a világ előtt, mintha az angol kormány nem tenne semmit, bármi történjék is — mondotta. — A korm­ány azonban ennek homlokegye­nest ellenkezőjét mondja. Lloyd­ Georgenak egyébként tudnia kellene, hogy Gibraltárt már régen megerősítettük. A Földközi-ten­geren csak a szabad út jogát követeljük mindenki számára. El vagyunk szánva arra, hogy fenntartjuk saját átvonulási jogunkat, de készek vagyunk elismerni mások hasonló jogait is. Az angol kormány Spanyolországra vonatkozó terve mint egységes egész áll vagy bukik. Nem fogadhatunk el olyan lé­nyeges módosításokat, amelyek fölborítanák a terv egyensúlyát. A terv elfogadása meg­nyugtathatja Attleet, miután a hadviselő jo­gokat csak a tervben megállapított feltételek mellett lehet megadni. A kormány mindaddig ragaszkodik a be nem avatkozási politikához, amíg Euópa nemzetei készek ezt a politikát követni. A semlegesség azt jelenti, hogy mind a két oldalt egyenlő elbánásban kell részesíteni. Ha a munkáspárt azt akarja ki­zárni, hogy Franco tábornok győzhessen, akkor azt csak egy módon lehet elérni,, úgy hogy Anglia tevékenyen részt vesz az ellen­ségeskedésekben és vállalja annak minden következményét. Ezt a politikát sem az an­gol kormány, sem a nép nem hajlandó kö­vetni. A kormány nem gondol politikájá­nak forradalmi jellegű megváltoztatására és továbbra is a spanyol küzdelem elszigetelő­déséért és az európai béke fenntartásáért dolgozik. Az nemcsak Anglián fordul meg, hogy mi történjék a semlegességi terv össze­omlása esetén. Angliának tanácskoznia kellene ebben az esetben más kormányokkal, elsősorban a francia kormánnyal a köve­tendő politikáról. Ha a miniszterelnök elég komolynak tartja majd a helyzetet, akkor felkéri a Speakert, hívja össze a parlamen­tet. Ennek szükségét csak a kormány ítélheti meg. Ennél többet nem mondhatok. Világo­san kijelentem, hogy amíg ezt a politikát követjük és tervünk a bizottság előtt fekszik, nem járulunk hozzá e terv módosításához. nemzet számára sokkal hasznosabb az a po­litika, amelynek célja az ellenségeskedés megszüntetése és a békés haladás és együtt­működés, mint az erőszak gyümölcse. Anglia politikája, mint a múltban továbbra is az marad: fenntartani a legszorosabb érintke­zést az Egyesült Államok és Franciaország kormányával. Továbbra is mindent el aka­runk követni, ami csak egyetlen országtól kitelik a béke és a nemzetek közötti egyet­értés előmozdítására. (Lelkes éljenzés.) Miután még több képviselő felszólalt, a ház üléseit nyári szünetként október 9-ig elnapolták, azzal a fenntartással, hogy a speaker korábban is összehívhatja a házat. A parlament nyári szünetével egyidejűleg megkezdődött az angol kormány tagjai nagy­­részének nyári szünete is. Chamberlain mi­niszterelnök a hétvégét Ch­liersben tölti és azután a jövő hét elején Skóciába utazik. Eden külügyminiszter szintén most kezdi meg háromhetes nyári szabadságát. Távollétében Salifax lord titkos tanácsos elnöke vezeti a külügyminisztérium ügyeit. Célzás az angol—japán tárgyalás megszakítására — A távolkeleti helyzet csütörtök óta sú­lyosbodott — folytatta Eden —, amit mély­ségesen sajnálok, annál inkább, mert a helyzet nemrég olyan volt, mintha a nemzet­közi együttműködés kilátásai (célzás a japán támadásig folyamatban volt angol—japán tárgyalás megszakítására) a Távolkeleten javultak volna. Mindez nyilván egyelőre megszűnt. Azonban továbbra is az a meg­győződésünk, hogy a Távolkelet népeinek érdekében fenn kell tartani a békét. Minden A pozsonyi cseh törvényszék egy terület­ perben kimondta, hogy a bíróság előtt nem a békeszerződések, hanem a telek­könyvi adatok az irányadók Pozsonyból jelentik. Érdekes perben dön­tött az itteni cse­h törvényszék, amely egy telekügyben kimondta, hogy a bíróság szá­mára nem a békeszerződések, hanem a telek­könyv adatai a mértékadók. A perben Köp­­csény nyugatmagyarországi község szerepel, melyet 1920-ban a trianoni békeszerződéssel elszakítottak Magyarországtól és Ausztriához csatoltak, a saint-germaini békeszerződés pe­dig 280. szakaszában kimondta, hogy Köp­csény a csehországi Pozsonyligetfalu köz­ség területén fekvő földjeit köteles kártérítés nélkül átengedni ennek a községnek. Az osztrák békeszerződés határozatának nyomán hosszadalmas pörösködés indult meg. Az egyik per már tizennyolc é­ve folyik és iratai most fekszenek a brü­nni legfelsőbb bíróság előtt. Köpcsény ugyanis Csehor­szágban fekvő földjeink egy részét eladta, Pozsonyligetfalu jogainak megsértése miatt 138.000 cseh korona kértérítést kiván. Ezzel a perrel párhuzamosan másik per is keletkezett. Két pozsonyligetfalusi keres­kedő hosszabb ideig tárgyalt Köpcsénnyel 3711 négyszögölnyi telek megvételéről és végül is kötelező vételi megbízást adott. Mi­előtt azonban még a vételi szerződést meg­köthették volna, visszaléptek az üzlettől. Amikor Köpcsény község ez ellen tiltakozott, azt válaszolták, hogy a st.-germaini béke­­szerződés értelmében Köpcsénynek nem is lett volna joga pozsonyligetfalusi földjeinek eladására. Köpcsény nem fogadta el ezt a magyarázatot s az elmaradt vétel miatt kár­térítési keresetet nyújtott be a pozsonyi tör­vényszéken a két kereskedő ellen 22.266 cseh korona erejéig. A pozsonyi törvényszék most megállapí­totta, hogy a st.-germaini békeszerződés értelmében a vitás terület valóban Pozsony­­ligeti falunak jutott ugyan, a telekkönyvi át­írás azonban mindezideig nem történt meg. Már­pedig ,,a törvényszék számára nem a békeszerződés irányadó, hanem kizárólag a telekkönyv“. Különben is a vitás terület a st.-germaini békeszerződés megkötéseikor még Magyarország területén feküdt. Így tehát a szóbanforgó jogeset szempontjából a trianoni békeszerződés mértékadó. Éppen ezért a két alperest a törvényszék elmarasz­talta és kötelezte a köivetett kártérítési összeg és a perköltségek megfizetésére. A veszprémi pü­spök rendelete az egyházi javadalmak meg­csonkítása ellen Rott Nándor dr. veszprémi püspök rende­letet adott ki, amelyben szigorúan meg­tiltotta, hogy az egyházmegye javadalmasai javadalmi birtokokon az egyházhatóság elő­zetes engedélye nélkül fákat vághassanak ki. A rendelet szerint ismételten előfordult már, hogy a javadalmukat elhagyó javadalmasok, plébánosok s kántortanítók távozásuk alkal­mával, vagy előbb a javadalmi földeken ki­vágatják az élő fákat, legyen az gyümölcsös vagy egyéb fa és egészen letarolva adják át a földeket, temetőket, kerteket utódjaiknak. Kétségtelen, hogy a fák nem teszik a java­­dalmas jövedelmét, mert amint azok gyö­keret vertek a föld tulajdonosának, a java­dalomnak tulajdona, a püspök figyelmez­tette a javadalmasokat, hogy a javadalmi birtokok ilyenféle megrongálása esetén az egyházmegye kártérítési pert indít a java­dalmasok ellen.

Next