Magyarság, 1937. szeptember (18. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám

ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL­, VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 28990 PETHŐ SÁNDOR POMINKATARI, AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL« IL. HUNYADI JÁNOS-UT 2. TELEFON» *1-880 10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG (VL, ARADI-UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE­­, 10 TOL): 1-154-81, 1-154 62. HIRDETÉS­, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV. ESKÜ-UT­­.). TELEFON» •1­888-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 85 XVI1. ÉVFOLYAM, 198 (4927) SZÁM BUDAPEST, 1937 SZEPTEMBER 1. SZERDA Fernbach Károly írta: Pethő Sándor Néhány nap előtt szerb megszállott területen meghalt egy öregúr, akinek neve, élete, közpályája a közelmúlt hamv­­vedréből a szép és bánatos emlékek egész porfelhőjét kavarja föl. Fernbach Károly, az egykori bácskai nábob, egy híres né­met beszármazott nemzetségnek előkelő tagja költözött el az élők sorából, a dél­­szláviai magyarság pótolhatatlan veszte­ségére s idevalósi tisztelőinek és ismerő­seinek igaz megilletődésére és mélységes gyászára. Halála úgy hat reánk, mint egy nemes fejlődési erő megszakadása, mint egy jobb és szebb s talán soha többé vissza nem térő korszaknak méla alkonya, mint a mienkénél különb nemzedék er­kölcsi és politikai atmoszférájának elpá­rolgása. Öregségét nem hatalmas vagyo­nának az uj hódítók által való szétprédá­­lása, hanem az ország összeomlásának bánata hervasztotta és keserítette. Fernbach Károly valamikor Apponyi nemzeti pártjának tagja volt, majd a füg­getlenségi eszmének katonája, aki döntő szerepet játszott a magyar Bácska politi­kai és társadalmi közéletének irányításá­ban, akinek morális és szellemi egyéni­sége, valamint nemzetségének befolyása egy egész országrész arculatára rávéste a maga lelkiségének bélyegét s akinek szinte históriai jelentőségű része volt abban, hogy Bácska zsíros földjének nemzetiségi mo­zaikjai között a magyarság és a svábság szinkiózisa az összeomlásig megóvta és fenntartotta a magyar gondolat erkölcsi és politikai fenhatóságát. Az apatini Fernbach-nemzetség nem afféle Anker­­schmidt-jövevényekből állott, akiket a magyar kultureszme s a magyar állami­ság szuggesztiója bűvölt és varázsolt át izig-vérig magyarokká s sorakoztatott be a történelmi osztály fogyó sorai közé. Nem olyan egyéniség volt, akinek germán vércsöppjei egy nemzedéknyire terjedő élmények gyorsforralóján hevültek és lé­nyegültek át a magyar történelmi sors­közösség ereibe. Nemzetsége már másfél évszázad óta letelepedett a Bácskában, amely akkor senki földje volt, amelyet a török hódoltság steppévé változtatott s amelyet a Fernbachok kulturmunkája fosztott meg torz vadságától és kopársá­­gától s tett Középeurópa éléstárává. A Fernbachok azonban nem mint német Kulturbodent szállották meg az ősi bácsi televény-rónákat. Ha a nagy császári tele­pítők azt hitték, hogy a földi paradi­csommá vált Bácskában Fernbachék ak­kor az osztrák uniformisban jelentkező nagynémet eszme pionírjai lesznek, el­mondhatjuk, hogy soha ilyen káros ter­vektől áthatott intenció nem vált akkora áldássá a magyar földön, mint mikor az első Fernbachok szorgalma és energiája feltörte ezt a vadont és ezt a parlagot. A Fernbachok akkor csatolták család­juk és nemzetségük végzetét a magyar életközösséghez, amikor a magyarság álla­mának és hatalmának vonzó és hódító ereje és fölénye biztosnak és meginhatat­­lannak látszott, ők testestől-lelkestől ak­kor azonosították magukat nemzetünk történelmi gondolatával, amikor ez nehéz, kétségbeesett s nem egyszer reménytelen harcokat vívott a Habsburg-császárok nagynémet erőfeszítéseivel szemben. Olyan időpontban forrottak össze a ma­gyarsággal, amikor a nagy Széchenyi atyja — fiának följegyzése szerint — mint magyar, reménytelenül szállott sír­jába. Együtt élték át a törzsökös magyar-' ság vezető osztályaival a magyar nemzet­lét legnagyobb viszontagságait és válsá­gait. Sohase azt nézték, hogy a magyar­ság és ellenfelei viszonyában melyik esély a kecsegtetőbb és minő alkalmazkodás lenne a legcélszerűbb és a leghasznosabb. Minden dicsőségével, minden kockázatá­val és veszélyével vállalták helytállásuk következményeit a magyarság oldalán, abban a hazában, amely az övéké lett s azzal a néppel, amelynek erényei elbájol­ták és meghódították őket s amelyet hi­báiban és bűneiben talán még jobban szerettek, mint szerencséjének és fel­­magasztaltatásának fénypontjain. Ez az életközösség — ha Úgy tetszik — asszimilációs folyamat nemcsak politikai volt, hanem társadalmi is. A vezető ma­gyar társadalomba való fölemelkedésük lépcsője nem anyagi bázisuk volt elsősor­ban, hanem, mint a magyar arisztokrácia annyi más indigénáját, teljesen áthatotta, megejtette és szinte érzelmi rabszijakra fűzte őket a magyar életmódnak presztí­zse, ellenállhatatlan bája, előkelősége, hó­dító úrisága, disztingváltsága, sose sértő, csak lekötelező szociális fölénye. Mert nemcsak a földnek vannak itt nagy titkai és csodálatos rejtelmei. Talán még inkább fajunk abszolút lelki előkelőségének, teli­vér természetének, érces és mégis elbájoló férfiasságának, jelleme elragadó szere­­tetreméltóságának s lelkülete finom, ár­nyalatos gazdagságának és könnyed mél­tóságának. Kevés maradt már belőle, de ami van, még mindig elegendő, hogy az utódállamok izzadt plebejusainak és kis­polgárainak imponáljon s hogy egy kicsit még mindig féljenek is tőle. Nos, a Fernbachok német eredetű eré­nyeik megőrzésével, tartalék nélkül hó­doltak be ennek az oly vonzó, oly roman­tikus és mégis oly tragikus életformának. Nemcsak politikailag osztozkodtak a ma­gyar nemzet sorsában, de azt a nagy hó­dító és elvarázsoló erőt, amely ebből a különös magyar úri kasztból valamikor kiáradt, töretlenül sugároztatták tova egy­kori fajtestvéreik felé is, hogy fenntart­sák és megszilárdítsák bennük a fogadott haza iránt való hűséget és kötelességet. Szegény Fernbach Károlynak talán az volt a legszomorúbb élménye, mikor öreg­ségében meg kellett érnie, hogy nemzet­ségének és családjának ivadékokra át­terjedő munkája fajtestvérei között mint­ha kártyavárként omlott volna össze. Meg kellett érnie, miként zuhant fejére az a háztető, amelynek megépítésén és megszé­pítésén annyit fáradozott atyáival s őseivel együtt. Talán még az elszakitottságnál is jobban busitotta, hogy svábjai lassanként elszéledeztek a régi lobogó alól s átsom­­fordáltak egy idegen szekta táborába, abban az új államban, ahová áttelek­­könyvelték őket. Az elszakítást sose tar­totta véglegesnek, azaz a történet végíté­letének. De a magyarságtól, a magyar kultúrgondolattól való lassú leválásuk ki­mondhatatlanul fájt szívének. Amphor­­ias gyógyíthatatlan szomorúsága ez a Parsifal első felvonásában: a nyílt seb újra nyílik, a nyílt seb mindhalálig vér­zik. Mint utolsó mohikán bujdosott már az utolsó évtizedben egykori törzsének wigwamjai között, ahol többé már nem egy másfél évszázados élet- és sorsközös­ség háziisteneit imádják, hanem a faji gőg bálványait az ősgermán mítosz fel­hőiben. Örömtelen aggságának bizonyára ez volt a legmegrázóbb csalódása. Már csak mint egy árnyék járta a babapusztai tanyát, ahol hajdan szebb élet volt és amelynek gazdasága messze földön hires volt. Most ő is elment az ereszkedő nyár­utói borulatban, nagy kortársai után, akik számára mindig nagy tisztesség volt Fern­­bach Károly barátsága. Ideáljait elseperte a nagy vihar. Élete nagy műve és egész tartalma ellen már csak a pártütést látta, a zendülést és az aposztáziát egykori faj­testvérei között. Egy hű és jó magyar ember távozott el, egykor legjobbjaink­­nak méltó fegyvertársa. Várjon marad-e hasonló utána? A kisantant állandó tanácsa valamely szerződés módosítását az érdekelt államok hozzájárulásától teszi függővé Vörös haditengerészek átkutattak egy japán gőzöst — Orosz csapatösszevonás Mandzsúria határán — A szovjet önkénteseket is küld Kínába — Kína bocsánatot kért az Egyesült Államoktól a President Hoover bombázásáért • Japán állítólag vissza­utasította az angol követeléseket Kormányválság tört ki Belgiumban A KISANTANT-ÉRTEKEZLET második napjáról a következőket jelentik Szíriájából: A román kormány tagjain kívül a román ellenzéki pártok vezérei is megjelentek Szi­najában, Vajda Sándor kivételével. Szinajá­­ban van Mihalache, Juniari, Goya, Cuza stb. Valószínű, hogy az ellenzéki vezérek is al­kalmat fognak találni a szerb és cseh mi­niszterelnökkel való tárgyalásra. A bukaresti diplomáciai kar tagjai közül, Szinajában van Bárdossy magyar követ, Lola olasz követ, a német ügyvivő és Osztrovszky orosz követ. A román félhivatalos Orient Radio szerint a szinajai kisantant-értekezlet napirendjén szerepelt a kisantant és Magyarország viszo­nyának kérdése. Bárdossy László bukaresti magyar követ hétfőn Szinajában látogatást tett Sztojadinovics délszláv miniszterelnök­nél és külügyminiszternél, Krosta cseh kül­ügyminiszternél és Antonescu román külügy­miniszternél. Megvitatták a szinajai értekez­leten a Róma—Belgrád—Bukarest új légi vonal létesítésének kérdését is. Sztojadino­vics délszláv, Antonescu és Irimescu román légügyi miniszter Szinaiában fogadta Sola Ugo bukaresti olasz követet, aki Pellegrini olasz repülőtábornok, olasz légügyi szakértő társaságában jelent meg a tanácskozáson. Irimescu kedden reggel látogatást tett Szto­jadinovics miniszterelnöknél és Krofta kül­ügyminiszternél. A megbeszélésen részt vett Antonescu külügyminiszter is. A légügyi egyezményt rövidesen parafálják. A Sie­mii-iroda szerint Pellegrini olasz repülőtábornok repülőgépen Bukarestbe ér­kezett és kedden délelőtt hosszabb megbeszé­lést folytatott a román légügyi miniszterrel. Délután Szinaiába utazott, ahol megbeszé­lést folytat Antonescu román külügyminisz­terrel és Sztojadinovics délszláv miniszter­­elnökkel és külügyminiszterrel. Úgy tudják, hogy rövidesen légügyi egyezmény jön létre Olaszország, Délszlávia és Románia között. Az egyezmény értelmében közvetlen légifor­galmat létesítenek a három ország között. A tanácskozásról kiadott hivatalos közle­mény többek között a következőket mondja: Megállapították, hogy valamennyi megvita­tott kérdésben felfogásuk tökéletesen meg­egyezik és hogy teljes mértékben egyetérte­nek abban, hogy folytatni kell és erőtelje­sebbé kell tenni a kisantant akcióját a szö­vetség céljainak és a három állam pár­huzamos érdekeinek megvalósítása érdeké­ben. A kisantantnak eltökélt szándéka, hogy hű marad ahhoz a politikához, amelyet 17 év óta következetesen folytat. A három mi­niszter megelégedéssel állapítja meg, hogy jóllehet, vannak bizonyos nyugtalanító té­nyek, az európai nemzetközi helyzetben mégis javulás mutatkozik és ez a javulás,, amelyet már legutóbbi belgrádi értekezletü­kön is kiemeltek, jogosulttá teszi azt a re­ményt, hogy enyhül a feszültség és ennek nyomán Európa békéjét biztosító nyugalmi időszak következhetik be. Bárhogyan alakul­jon is azonban a helyzet a jövőben, a kis­antantnak szilárd elhatározása, hogy minden erőfeszítést megtesz abból a célból, hogy elő­mozdítson minden olyan akciót, amely a nemzetközi együttműködés megjavításával igyekszik a békét megszilárdítani. A kisantant politikája a jövőben is hűsége­­sen követi a népszövetségi alapokmány elveit, mert ezeken alapul a béke szilárdságának minden reménye. A népszövetségi alapok­mány esetleges módosításának kérdésében a kisantant tanácsa újra megerősíti azt az álláspontját, hogy nincs szükség módosításra. Az új lokarnói szerződésre vonatkozó tár­gyalások ügyében a tanács fenntartja azt az álláspontját, hogy minden újabb szerződés csupán akkor mozdíthatja elő ténylegesen a béke uralmának biztosítását Európában, ha összhangban áll olyan biztonsági rendszer­rel, amely egyidejűleg az egyéb részek béké­jét is biztosítaná. A kisantant államai híven ragaszkodnak a nemzetek függetlenségének tiszteletben tar­­tásához és ahhoz az elvhez, hogy a nemze­teknek teljes szabadságában kell hogy álljon, milyen nekik tetsző kormányzati formát vá­lasztanak. A tanács örömmel állapította meg, hogy ama hivatalos nyilatkozat következtében, amelyet Hull Cordell államtitkár tett július 16-án, az Egyesült Államok kormánya újabb értékes támogatásban részesítette a béke és a nemzetközi együ­ttműködés ügyét. Az ál­landó tanács különösen hangsúlyozza, meny­nyire egyetért a szerződések szentsége tekin­tetében. A béke és a nyugalom érdeke meg­követeli, hogy a szerződések szentsége tény­leg fennálljon és hogy valamely szerződés esetleges módosítására vonatkozó semmiféle kérdést ne lehessen fölvetni és még kevésbé eldönteni valamennyi érdekelt állam határo­zott megegyezése és szabad hozzájárulása nélkül. A kisantant állandó tanácsa különös figyel­met szentelt ama politikai és gazdasági kap­csolatok kérdésének, amelyek a kisantant ál­lamai és a Dunamedence többi állama kö­zött fennáll­nak. Egyhangúlag annak az óha­jának adott kifejezést, vajha ezek a kapcso­latok bizalomtól áthatott irányban fejlődné­nek. A kisantant államai egyetlen alkalmat sem fognak elmulasztani, hogy bizonyságát adják jóakaratuknak ebben az irányban. Ami a szerződések szentségének hangsúlyo­zását illeti, ehhez egyelőre csak annyi meg­jegyzést fűzünk, hogy a kisantant a jogos­ságnak némi látszatával is csak abban az esetben beszélhetne a szerződések szentsége-

Next