Magyarság, 1937. szeptember (18. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-14 / 208. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL, VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POST­ATAKARÉKPÉNZT­ÁRI CSEKKSZÁMLA] 20090 fmnmipw. i­w ■ Ára képes melléklettel együtt 10 fillér­reSZERKESZTIK­ PETHŐ SÁNDOR rON­NKATAR* AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: IL. HUNYADI JÁNOS-UT 2. TELEFON» *1-860­1« (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG (VL. ARADI UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE %10 TÖL): 1-154 61, 1-154 62. HIRDETÉS­, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV. ESKÜ UT 6.). TELEFON: •1­888 66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 85 BUDAPEST, 1937 SZEPTEMBER 14. KEDD XVII. ÉVFOLYAM, 208 (4937) SZÁM Körbe-körbe írta: Sulyok Dezső Gazdatársaságban beszélgettünk arról, hogy helyes-e még ma is a gazdák állami támogatása a többi foglalkozási ágak ro­vására. Volt, aki példát hozott fel arra, hogy egy védett birtokos, miközben nyu­godtan elfogadja azt, hogy kamatszol­gáltatását az állam közpénz jellegű forr­­rásból egészítse ki, ugyanannál a bank­nál, amelynél tartozik, jeligés betétet hord össze. Tartozása után tehát állami támogatásban részesül, míg a másik ol­dalon vagyont gyűjt. Másvalaki elmon­dotta, hogy egy gazdatermékeket feldol­gozó gyáriparostól a külkereskedelmi hi­vatal megvonta az eddig nyújtott kiviteli prémium egy részét. Mikor a gyáros emiatt reklamációval fordult a hivatal­hoz, annak egyik tisztviselője nyíltan megmondotta, hogy őket az a megfonto­lás vezette, hogy a belföldi árak az illető termékben magasan a világpiaci árak fö­lött vannak és ezt ők nem hajlandók to­vább állami pénzzel alátámasztani, tehát a gyáros kárpótolja magát az elmaradt támogatás helyett azzal, hogy lejebb nyomja a piaci árakat. Kialakult erre egy általános felfogás, hogy ideje volna revízió alá venni a gazdavédelem néven ismert rendelkezéseket. E­­kkor, boncol­gatva az egész gazdavédelmet, kiderült, hogy mennyire elhibázott volt annak szá­mos intézkedése. Érdeméül hozzák fel, hogy megállította a mezőgazdák lerom­lásának tragikus folyamatát, de nyom­ban ellene lehet ennek vetni, hogy a vé­dettek csak nagyon kis hányadát teszik ki az ország mezőgazdáinak, tehát úgy­szólván törpe kisebbség volt az a rész, amelynek a bajain a védettség beveze­tése segített. Ellenben a védettség igen nagy károkat okozott a nem védettek hi­telképességének elbírálásánál, a tőkét bi­zalmatlanná tette a mezei gazdálkodás iránt és lényegében az történt, hogy míg a kevésbé életrevalónak bizonyult gaz­dákon segítettek, addig aláásták azoknak a helyzetét is, akik a dekonjunktúra vi­haraiban is elég erősek maradtak arra, hogy a maguk lábán megálljanak. Tehát a kevésbé jót védve, alányomták a leg­jobbakat és az általánosító felfogás nem­fizető adóst látott abban a gazdában is, aki pedig mindig tudta, meddig szabad nyújtózkodnia és akit éppen ezért soha­sem kellett kívülről megvédeni. S maga a rendelet is megvédte a gazdát az ipa­ros apró követelése ellen, úgyhogy egy pár csizma ára, ha az 25 pengőn felül volt, már nem volt behajtható, de nem védte a gépgyárak ellen. Ezek ugyan nem követelhettek többet, mint a többi hite­lező, de megvolt az a privilégiumuk, hogy a tulajdonjog fenntartásával eladott gé­pet, ha annak vételárából legalább 50/1 még kifizetetlen volt, elvigyék a gazda­tól nemfizetés miatt. Persze, a gazda akinek már 8—10.000 pengője feküdt a gépben, ilyenkor minden erejét össze­szedte, hogy a védettségi szolgáltatáson felül is fizetni tudjon s míg a falusi szabó vagy csizmadia sírva nézett pénze után, addig a gépgyárak nyugodtan vették fel a súlyos ezreket. Ez a beszélgetés aztán kiváltott egy egyre szélesülő mederben folyó általános kritikát a magyar gazdasági életről Mindjárt bevezetőül felhozta valaki azt hogy Ausztria, amely szegény és termé­ketlen, mégis, a maga egészében jobban él, mint mi. Ott jobban keres a gazda, az a gyáros, a kereskedő és a munkás. Külö­nösen a mezőgazdasági munkás helyze­tét nem is lehet a mi munkásunkéhoz hasonlítani. Munkaideje szabályozott, la­kása emberi, fizetése olyan, hogy abból a végzett testi munka megerőltető voltá­hoz mérten tud táplálkozni és­ ruház­­kodni és egyáltalában nem elérhetetlen álom nála az, hogy kultúrára is gondol­jon. Pedig ez a magyar puszták népénél szóba sem jöhet, ott még a kenyér kér­dése sincs megoldva és csak a legutóbbi (júliusi) népmozgalmi statisztika adatai mutatják, hogy az életszínvonal általá­nos sülyedése milyen katasztrofálisan hat vissza a születések számarányára, állandóvá téve a 20 ezrelék alatti nívót, ami köztudomás szerint az élve születé­sek olyan csökkenését jelenti, amely már a faj fennmaradása terén is aggodalomra ad okot. Azután a kishivatalnok, tanító­ság, községi írnokok, kezelő tisztviselők helyzete is hasonlíthatatlanul jobb min­denütt, mint nálunk.­­Pedig mi jó termő­erőben lévő ország vagyunk, kivitelünk állandóan emelkedik és fizetési mérle­günk is tagadhatatlanul nagy javulást mutat. Mi hát az oka annak, hogy ná­lunk teljesen hiányzik a gazdasági élet­ből a legfőbb és legszükségesebb vonás, a kiegyensúlyozottság? Hiszen tagadha­tatlanul, itt is vannak elég széles rétegek, amelyeknek jól megy a sora és bizonyos polgári jólét itt is, ott is megállapítható, de hol van az általános, biztos irányzatú, széles rétegekre ható gazdasági javulás, amely megszüntetné a máról holnapra szóló kínlódást s helyébe a biztonságot, határozottságot, gazdasági állandóságot tenné? S ekkor valaki, aki eddig hallgatott, megszólalt és imigyen adta magyaráza­tát a mi nagy tragédiánknak. Kettős élet folyik itt, ez az oka min­dennek. Ha a gazda piacra viszi az áru­ját és összeszedve minden erejét, olyan árut produkál, pl. hízott marhában, ami páratlan az egész világon, akkor ennek a hasznát csak igen kis részben látja ő maga, a többi elkallódik a sok kéz kö­zött, amely mind jogot formál az áru­hoz. A kiviteli nehézségek leküzdése, akarva, nem akarva, már egy nagy ki­adással terheli a gazdát. Azután elveszi áruja értékének egy nem is megvetendő részét az az egy kéz, amely magának ka­parintja meg a kivitelre kerülő árut. S ami még megmaradna, arra ráteszi ke­zét a Nemzeti Bank, amely a külföldi valuta hasznából annyit ad ki a terme­lőnek, amennyit éppen jónak lát. A gaz­da persze ezen az állapoton segíteni akar. Tehát lehetőleg nem fizet kamatot a banknak, amelytől hitelt élvez. Azután lehetőleg nem fizet adót az államnak, ak­ként okoskodva, hogy kerülő után ő már úgyis megadózott sokkal bőségesebben, mint kellett volna. Innen van egyes he­lyeken a nagybirtokosoknak olyan ijesz­tő adóhátraléka, hogy azokat már a ha­tóságok is iparkodnak titkolni, mert szé­gyenük bevallani, hogy ilyen horribilis hátralékok felhalmozódását tűrték. De tovább megy a gazda és mint végső fo­kon legjobban kiszolgáltatott és leggyen­gébb ellenfelén, a cseléden veszi meg azt, amit tőle ott fent elvettek. S így a gyáros is. A gyáripar is menti, ami ment­hető és részben a nyersanyagnál, részben a munkabérnél, részben az istenadta kar­tel jóvoltából a vevőnél hozza be talán bővebben is azt, amit tőle elvettek, így megy ez körbe-körbe. Ennek a má­sodik életnek, a nyugodtan alviláginak nevezhető szervezetnek, ezer és ezer ága és boga van, amely szívja, szipolyozza és kopasztja a magyar gazdasági életet. Végeredményben pedig alig néhány ezer ember az, aki ennek hasznát látja. Ezért nem él meg a gazda és ezért kell helyette adópénzből kamatot fizetni, ezért nem boldogul a becsületes kisipar és kereske­delem, de még a dolgokba be nem ava­tott, vagy magát megfejni nem engedő becsületes gyáripar sem, ezért dolgozik éhbérért a segédhivatali tisztviselő és koplal családjával együtt a falusi tanító, „a nemzet napszámosa“, ezért nyomorog a cseléd és gazdasági munkás és végered­ményben ezért vannak százezrek, akik egyáltalában kívül esnek a folyam sod­rán és akik megfejthetetlen módon csak azért élnek, mert valami komisz végzet nem engedi őket meghalni, hanem hagy­ja itt szenvedve senyvedni. Mindjárt el is n­ondott egy példát egy kisváros életéből az, aki ezt a tételt itt a körbe-körbe mozgó illegális életről fel­állította."- Volt egy kis­városnak egy szé­les gesztusa, nagyon tehetséges, de kissé könnyelmű polgármestere. Jó volt a szí­ve, de gyenge az akaratereje és köztudo­­mása volt a városban, hogy bizony a gazdálkodás kissé félremegy. Aki vala­mi szállításhoz akart jutni, annak kenni kellett, aki bármiféle kerülő uton akart járni, az könnyen megtalálhatta a mód­ját, hogyan kell ezt az utat meglelni. A város ügyei rosszul mentek, mindenki panaszkodott, hogy mennyi a közteher és mégsem jutott semmire. Egyszer az­után egy kis banánhéjon megcsúszott a vezetőség és vége lett az aranyéletnek. Jött egy új ember, aki teljesen szürke, fantázia nélküli lény, csak egy tételt ho­zott magával: minden fillérnek oda kell jutni, ahova szánva van és előzetes lega­lizálás nélkül senki semmire egyetlen fil­lért fel nem vehet. Az eredmény: a város ügyei rendben vannak, a költségvetés végösszege 50 százalékkal csökkent, min­denki meg van elégedve és a beruházá­sok egymást érik. Vagyis, ha semmi sem megy félre, akkor minden a helyén ma­rad s ha minden a helyén marad, akkor a legszegényebb város, vagy ország is, csodákat tud tenni. Senki sem mondhatott és senki sem mondhat ellent: minden ide­günkben éreznü­nk kell, hogy meg­ölünk ez a körbefutó alvilági szervezet s hogy addig semmiféle foltozás nem hozza rendbe a gúnyánkat, míg ettől va­lami új honalapító meg nem szabadít bennünket. Olaszország még nem csatlakozott a nyoni egyezményhez Az egyezménytervezetet átnyújtották Rómában és Berlinben — Genit hi­ szerint Olaszország hozzá fog járulni a szakértői ter­vezethez, de ellenjavaslattal él, tengeri ellenőrzési területe kiterjesztésére — Litvinov felhatalmazást kapott az egyezmény aláírására­ Borzalmas kettős politikai bombamerénylet Párisban Hitler: Németország visszaköveteli régi gyarmatait A NYONI EGYEZMÉNYTERVEZETET hétfőn este hivatalosan átnyújtották Berlin­ben és Rómában, hogy tájékoztassák a né­met és az olasz kormányt az értekezleten hozott határozatokról és felkérjék őket is­mertessék állásfoglalásukat az egyezmény­tervezettel szemben. Az egyezmény életbe­lépését legkésőbb a hét végére várják. Az egyezménytervezet eredeti szövegét előrelát­hatóan módosítani fogják, hogy megköny­­nyítsék Olaszország számára a csatlakozást. A Nyonban elterjedt hírek szerint — s ezt az Havas-iroda genfi tudósítója is megerősí­tette — az olasz kormány elvben már hozzá­járult a szakértői tervezethez, egyúttal azon­ban különböző gyakorlati fentartásokat tett. h­ivatalosan teljes tartózkodást mutatnak Rómában s mindössze annyit jelentettek ki, hogy Olaszország, válaszát Ciano külügy­miniszter a Dacéval egyetértésben és a né­met állásponttal összhangban fogja meg­szerkeszteni. Angol körök nem nagyon kedvezően fo­gadták azokat a római híreket, hogy Olasz­ország a nyoni javaslatokat csak tárgyalás alapjául fogadja el, mert Anglia nem tartja a londoni semlegességi bizottságot hivatott­nak e kérdés tárgyalására. Az olasz ellen­javaslatokról csak az őrjáratszolgálat meg­kezdése után lehetne tárgyalni, mert Anglia és Franciaország nem akarja halasztani a nyoni terv végrehajatását. Római angol sajtóértesülések szerint Olaszország nem csatlakozik olyan egyezményhez, amely nem ad neki teljes egyenjogúságot Angliával és Franciaországgal. Moszkvai jelentés szerint Litvinov fel­hatalmazást kapott, hogy aláírja a nyoni egyezményt. Az angol tengernagyi hivatal különben —a londoni jelentések szerint — máris meg­kezdte az új őrszolgálat előkészítését , már kedden egy negyedik flottarajt küld ki a Földközi-tengeren állomásozó három tor­­pedórombolóflotta megerősítésére. * A FÖLDKÖZI-TENGERI FLOTTA­RENDŐRSÉG felállításának tervét a francia és az angol sajtó egyaránt kedvezően fogadta. A Matin és több más lap megállapítja, hogy Moszkva Nyonban vereséget szenvedett, Nyonban volt egy láthatatlan állam, amely ennek ellenére jelen volt, nevezetesen Olasz­ország és volt egy jelenlevő állam, amely azonban nem sokat tudott elérni, ez az állam Szovjet Oroszország volt. A Jour meg­állapítja, hogy a béke barátai sikert arattak. Az angol sajtó bízik abban, hogy Olasz­ország csatlakozik az egyezményhez és részt vesz a Földközi-tenger hajózásának biz­tosítását célzó nemzetközi flottarendőrség munkájában. A Morning Post hangoztatja, hogy valamennyi hatalom közül csupán Szovjetoroszország elégedetlen a Nyonban létrejött megállapodással. A­ Morning Post is reméli, hogy Olaszország csatlakozik a megállapodásihoz. A félhivatalos Times ma­radéktalanul helyesli a létrejött megállapo­­dást és ugyancsak bízik Olaszország csatla­kozásában. ■ Henderson berlini angol nagykövet egyéb­ként Nürnbergben hosszasan tanácskozott

Next