Magyarság, 1937. október (18. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-01 / 223. szám

2 fölnét m-KI EXTRA 7 csöves Standard Radio AKAMX-50R02AT­A Rádióvásárlás - bizalom kérdése Sternberg Silves Mary- kird és ut,va hangszergyár VII., Rákóczi-út 60. Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme magában foglalja a Szardínia és Szicília kö­rüli vizeket, megkerüli az Appenini-félszige­tet és kiterjed egészen az Adriai-tengerre és a Joni-tengerre. A Földközi-tenger keleti ré­szében ezenkívül Olaszország még egy ellen­őrzési övezetet kap: a tripolitániai partoktól az egyiptomi partokon át egészen a Port Saidig terjedő övezetet. Az Égei-tengert az angol hajóhad ellenőrzése alá helyezik. Ez az övezet szintén Port Saidnál végződik és ugyanü­tt végződik a szíriai partoktól a pa­­lesztinai partokon át terjedő övezet is, ame­lyet a francia hajóhad ellenőrzésére bíztak. Gyakorlati szempontból a Szicília és Tri­­politánia között terjedő útvonalon — amint ezt a nyoni egyezmény is előírta — az ellen­őrzést az angol és a francia­ hajóhad is gya­korolja, tekintettel arra, hogy itt vonul el a Gibraltártól Szuezig terjedő rendkívül fon­tos hajóútvonal. A pótegyezmény hozzávetőlegesen ugyan­akkora ellenőrzési zónát biztosít Olaszor­­ságnak, mint Franciaországnak és Angliá­nak. A londoni Star szerint az angol kor­mány Olaszország csatlakozását a nyoni egyezményhez fontos lépésnek tekinti az olasz együttműködés újrafelvétele irányában s ezzel megnyílt az út a spanyol be nem avat­kozásról szóló tárgyalás előtt. A szovjet kormány ezúttal is igyekezett meghiúsítani a párisi francia—angol—olasz tengerészeti értekezlet munkáját. A Petit Parisien genfi jelentése szerint Litvinov kö­zölte Delbos francia külügyminiszterrel, hogy Szovjetoroszország nem hajlandó hozzá­járulni a párisi megállapodáshoz. Litvinov ezt a lépést akkor tette, amikor hite terjedt a párisi értekezleten történt megegyezésnek. A sajnálatos szovjet közbelépés azt bizo­nyítja — írja a lap —, hogy egyesek már jóelőre meg akarják gátolni minden áron az Olaszországgal való megegyezést. Biztosra vehető, hogy Páris és London nem enged ennek a tűrhetetlen megfélemlítési kísér­letnek.★ AZ OLASZ—ANGOL—FRANCIA meg­beszélés terve, amely a spanyolországi be­avatkozás kérdéséről szólt volna, úgy lát­szik meghiúsul. Angol hivatalos jelentés sze­rint ugyanis Grandi londoni olasz nagykövet szerdán délután megjelent Eden angol kül­ügyminiszternél és közölte vele, hogy a há­­romhatalmi értekezlet összehívására irányuló angol—francia javaslat Olaszország számára elfogadhatatlan. Grandi három fő érvet ter­jesztett elő. Először is a hármas megbeszélé­sek fölösleges módon ugyanarról tárgyalná­nak, mint a be nem avatkozási bizottság, amely már foglalkozott az önkéntesek kér­désével. Másodszor az olasz kormány fölfo­gása szerint az önkéntesek kérdését nem le­het elszigetelten megoldani, miután az olasz kormány ezt a kérdést már több izben kap­csolatba hozta azzal, hogy mindkét felet is­merjék el hadviselő félnek. Harmadszor az önkéntesek visszahívásának kérdése olyan kérdés, amely nem függ egyedül Angliától, Olaszországtól és Franciaországtól és a há­rom kormány esetleges megállapodása nem vág elébe más országok magatartásának. Olaszország ezenkívül ragaszkodik ahhoz, hogy a tárgyalásokon Németország is részt­­vegyen. Chamberlain miniszterelnök és Eden kül­ügyminiszter csütörtök délelőtti hosszas ta­nácskozása az olasz kormány válaszának szólt. A francia kormányt már szerdán este tájékoztatták Grandi nagykövet közléséről s azóta élénk eszmecsere folyik Páris és London között a további teendőkről. Nö­veli a zűrzavart, hogy a francia és angol álláspont sem egységes abban, hogy milyen ellenszolgáltatás járna Olaszországnak az önkéntesek visszahívásáért. ★ A NÉPSZÖVETSÉGI KÖZGYŰLÉS csü­törtökön délelőtt több bizottsági jelentést fogadott el, majd folytatta és befejezte a főtitkári jelentés vitáját. A népszövetség politikai főbizottságának szerkesztőbizottságában csütörtökön délután megegyezés jött létre a spanyol kérdésben megszövegezendő határozati javaslat ügyé­ben. A javaslat, amely rövidesen a népszö­vetségi közgyűlés elé kerül, mindenekelőtt hivatkozik az egyes államoknak arra a kö­telességére, hogy tartózkodniuk kell idegen államok belügyeibe való minden beavatko­zástól, majd megállapítja, hogy ez a köte­lezettség a londoni nemzetközi be nem avat­kozási egyezmény szignatórius hatalmai számára kétszeresen mérvadó. A javaslat ezután sajnálkozással állapítja meg, hogy a különböző spanyol frontokon külföldi ön­kéntesek harcolnak, ami idegen államok tényleges beavatkozásával egyértelmű. A népszövetségi közgyűlés — mondja ezután a javaslat szövege — annak a reményének ad kifejezést, hogy a normális helyzet visszaállítására és az idegen önkéntesek visszavonására irányuló törekvéseket belát­ható időn belül siker koronázza, ha azonban még­sem sikerülne rövidesen megegyezésre jutni a spanyol frontokon harcoló külföldi önkéntesek hazaszállítása ügyében, akkor nincs értelme többé a londoni benemavatko­zási egyezmény fenntartásának s a nép­­szövetség kötelékébe tartozó államok, ame­lyek a londoni egyezményt is aláírták, kimondhatják a benemavatkozási politika beszüntetését. •A MUSSOLINI különvonata csütörtökön reg­gel 3 óra 34 perckor megérkezett Kiefers­felden német határállomásra. Az állomáson Hess Rudolf, Hitler helyettese és a Dacéval utazó többi német személyiség leszállt a vo­natról, a különvonat pedig folytatta útját Ausztrián keresztül. Mussolini a német határ átlépésénél meleg­hangú táviratot intézett Hitlerhez. A távirat szövegéből kitűnik, hogy Mussolini meghívta Hitlert Olaszországba. Innsbruckban három percig állt a Duce különvonata. Az innsbrucki pályaudvaron Mussolini fogadtatására megjelent Skubl közbiztonsági államtitkár, akinek Móri dr. közbiztonsági igazgató jelentette, hogy az osztrák területen való átutazás zavartalan lefolyású volt. Mussolini különvonata reggel 5 óra 38 perckor megérkezett a brenneri olasz határ­­állomásra. A határtól Rómáig az olasz nép mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fo­gadta a hazatérő Ducét. Rómában ünnepé­lyes fogadtatás volt s pályaudvar előtt száz­ezer főnyi tömeg üdvözölte a miniszterelnököt. Csütörtök hivatalos államünnep volt Ró­mában a fogadtatás miatt. Egész délután tartott a felvonulás, az egész város lobogó­­díszben állt s a pályaudvar előtt huszonöt­­méteres diadalív várta a Ducét. A pálya­udvari fogadtatáson az olasz állam és a fasiszta párt vezető méltóságai, a magyar, német, osztrák és spanyol nemzeti kormány követei jelentek meg. Mussolini félmillió ember tomboló lelkesedése közepette tette meg az utat a Palazzo Veneziáig, amelynek erkélyéről a Duce rövid beszédet mondott s azt hangoztatta, hogy az olasz—német ba­rátság célja a két forradalom legszorosabb szolidaritása, Európa újjászületése és a nemzetek békéjének megőrzése. Mussolini!,oVifttfiWAWretfel,: » meghívta Hit­ler kancellárt Rómába, hogy viszonozza a Duce németországi látogatását. Berlini jelen­­­tés­­ szerint, mint a nemzeti szocialistái párt hivatalos laptudósítója közli, Hitler örömmel elfogadta a meghívást. ★ SCHULCHNIGG ÉS HODZSA badeni talál­kozója körül éles osztrák—német sajtó­­háború kerekedett. A német lapok, élükön a Völkischer Beobachterrel, igen nagy figyelmet szentel­nek a két államférfi megbeszélésének. A Völkischer Beobachter azt írja, hogy egyes prágai körök és ezek ösztönzésére, bizonyos bécsi körök is igen nagy propagandát fejte­nek ki s úgy állítják be a helyzetet, mint ha Prága kezdeményezésére megvalósulna Her­­riot elgondolása, hogy a dunamedencei ki­sebb független államok egymás közt meg­­egyeztek és függetlenítsék magukat a nagy­hatalmaktól. — Prága ezt úgy kívánja el­érni — írja a Völkischer Beobachter —, hogy egyrészt túlozza azokat az engedmé­nyeket, amelyeket a kisantant tehetne, vagy tenne majd Magyarországnak, másrészt te­hát kovácsol azokból a tárgyalásokból, ame­lyek a közeli hetekben indulnak meg Olasz­ország, Magyarország és Ausztria közt az előnyvámtételek ügyében. Bizonyos prágai körök felkarolják ezeket az újsághíreket és igen nagy zajt csapnak velük. Bécsben pedig olyan erők működnek, amelyek el akarják idegeníteni Ausztriát a berlini római ten­gelytől. Az osztrák hivatalos Wiener Zeitung és a félhivatalos Reichspost vezércikkeikben uta­sítják vissza a találgatásokat Hodzsa cseh miniszterelnök badeni látogatásával kapcso­latban. A vezércikkek tiltakoznak az ellen a beállítás ellen, hogy Ausztria el akar tá­volodni a berlini római tengelytől és han­goztatják, hogy az osztrák politika nem in­gadozik, hanem továbbra is hű­ marad az eddig vallott elvekhez. Egyébként hangoztat­ják, hogy a Schuschnigg—Hodzsa találko­zót a két ország szomszédi viszonya eléggé megmagyarázza. Különben is a két állam­férfi időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalt egymással. Ami pedig a német sajtónak ebben az ügy­ben tanúsított magatartását illeti —­ írja a Wiener Zeitung —, az szándékosan rossz­indulatú és ezért vissza kell utasítani. A né­met sajtó eljárása több mint sajtópolitikai botlás, mert nem is kísérelték meg, hogy vattába csomagolják a mérgezett nyílhegye­­ket. A két ország közti mai külpolitikai lég­körben ez a támadás váratlan és érthetetlen. * A JAPÁN KORMÁNY közzétette válaszát a nagyhatalmak jegyzékére, amelyben ezek tiltakozásukat jelentették be Nanking, Kan­ton és a többi kínai nyílt város bombázása ellen. A japán jegyzék megállapítja, hogy Nanking nem tekinthető nyílt városnak, mert kínai katonaság védelmezi. A katonai helyzet feltétlenül szükségessé teszi, hogy a japán repülőgépek bombázzák a Nanking­­ban álló vagy Nanking körül fekvő katonai építményeket. Ezek a hadműveletek nem irányulnak polgári személyek ellen, amit igazol az a körülmény, hogy japán részről napokkal előbb figyelmeztették Nanking la­kosságát a küszöbönálló bombatámadásra. A japán hadvezetőség a bombatámadás elő­zetes bejelentésével még azon a szemponton is túltette magát, hogy az ilyen előzetes be­jelentés stratégiai szempontból nem kívá­natos. A japán jegyzék végül a jövőre nézve azt javasolja, hogy egyezzenek meg a hatalmak a japán kormánnyal megfelelő biztonsági rendszabályokban, amelyek alkalmasak len­nének arra, hogy mentesítsék a Kínában élő összes külföldi állampolgárokat minden ká­rosodástól. A hatalmaknak ama követelé­sére vonatkozóan, hogy térítse meg Japán az eddig okozott károkat, a japán jegyzék megállapítja, hogy kártérítés fizetéséről nem lehet szó. Washingtoni politikai körökben a New­­york Times jelentése szerint nem tartják ki­elégítőnek a japán kormánynak ezt a vála­szát. Az amerikai kormány most mindenek­előtt eszmecserét folytat a japán válaszjegy­zékről a többi tiltakozó hatalommal. Az angol munkáspárt végrehajtó bízott- Rúzsban. Írta: Luzsicza Tihamér Még egy utolsót simított ajakon a rúzzsal, azután a szénpálcikával a szemöldökén, az­után a pamaccsal az arcán — azután sebté­ben pofikaszemlét tartott a tükörben — és máris — mint türelmetlen csengő berregett a hangja: , — Maca! Készen vagy? — Hat óra — hurrá! Avanti, gyerünk! Bevágta a fiókot, a kulcsokat a retiküljébe dobta, mitbánomén pillantással sietve futott végig tekintete az Íróasztalán elheverő aktá­kon — és máris suhogva, zizegve, sebbel­­lobbal fölállt, mint éppen induló szélvihar. Maca a házi telefonközpont kapcsoló­­asztalkájánál állt és pontosan ugyanazon agendákkal volt elfoglalva, mint az imént harciasan kommandirozó Muca. De lassab­ban és pontosabb gondossággal végezte mű­veleteit és igy ma Muca lett az angyal. Közben az órára pillantott és nyugodtan mondta: — Még öt perc. Várni kell, az utolsó pilla­natban is bedöcöghet egy elkésett csengetés és az öreg nem szereti, ha ellógunk. — Pokolba az öreggel, a telefonoddal meg az órával. Hat óra — és hat órára adtunk randevút Dodónak a Lafayette előtt és tudod, Dodó nem igen várakozik. Istenem — miért is vagyok veled kapcsolva erre a Dodóra? Muca újra az órára pillantott — és lassan a kalapját igazgatta. Neki is az járt az eszé­ben, amit Maca az imént úgy — „kivágott“ — miért is van Macával kapcsolva erre a Dodóra? Tulajdonképpen együtt kezdték a halászatot „erre a Dodóra“, véletlen észre­vétlen váltak szövetségesekké és mert Dodó még egyikük horgát sem pedzette, azok is maradtak, akaratukon kívül. De érezték, mihelyst Dodó itt — vagy ott — végre valahára valahol — pedzeni kezd — ellenségekké válnak, aminek még nem vi­rágzottak e földön. Éppen indulni akartak, mikor élesen föl­csengett a telefon és Maca egy keservesen elkeseredett pillantással az átkozott szerke­zetre, habozva indult vissza — pár lépést, azután — mégis fölvette a kagylót. — Seignolos Alfonz dr. közjegyző irodája — koppant a hangja kelletlenül. Hallgatta. — Igen, még bent van, azonnal kapcsolom, de, bocsánat uram, soká fog tartani ez a beszélgetés? — mert hat óra — és — a hiva­talos órának vége — és nekem — mennem kell haza — az édesanyám — az édes­anyám ... beteg.. . Hallgatta. — Hát ha már nincs másként — szivhez­­szóló megindítón sóhajtott — és kapcsolt. — Közjegyző úr kérem, Lomos akar be­szélni közjegyző úrral —­ múlhatatlanul sür­gős, kapcsoljam azonnal? — Megvárjam? —­­Csinos arca egyetlen kifejező fintorgrimaszba nyúlt, kapcsolt. Prrr ■— Brrr — kész. Letette a kagylót, körülnézett. Maca már nem volt sehol. Elszelelt. Maca megérezte, hogy Maca most jutott illegitim előnyhöz. Tudta, már utol sem ért. Mélyről fakadt sóhajjal és széles körmozdulattal vette le a kalapját és odavágta a „központhoz“. Le­­zöttyent a telefonkapcsoló mellett a székre és lemondón sóhajtotta: perdu ... A telefon huncut, ördöngős jószág, mintha csak bosszantani akarta volna, hirtelen ber­regett, a beszélgetésnek vége volt. De még alig örülhetett — már a kalapját keresgélte —, mikor az „öreg“ máris meg­jelent ajtajában és gömbölyű méreteihez, egész lompos, kényelmes magához szokat­lan sietve távozott, a szobán keresztülmenté­ben adva ki rendelkezéseit:­­— Maga kisasszony várjon meg. Lehet, hogy fél óra múlva, lehet, hogy két óra múlva jövök meg. Várjon. És eltűnt, az ajtót sietve csapva be maga után. Maca állt, majd újra a telefonközponthoz simította kalapját — mint imént — és ke­serű lemondón sóhajtotta: — La partie est perdue... Maca állt és hosszú pillákkal árnyékolt szép, nagy szemeiből lassan gördült a kárba veszett, frissen mázolt rúzson, púde­ron — két nehéz könnycsepp. Könnyes szemei előtt megjelentek a La­fayette fényes kirakatai és Dodó — Mucával — egyedül. Muca — ma egyedül lesz és Muca — ma engedékenyebb lesz — és a férfi mind ko­misz, mind csak — azt akarja. És tudta, Muca ma­­— engedékenyebb lesz. Ránézett a „nyomorult központra“, mely kis kerekeken forgó asztalkán hosszú zsinó­ron gördíthető volt, odaugrott hozzá és ir­galmatlan nagyot lóditott rajta: — Nesze neked „nyomorult központ“ — az asztalka ijedten szaladt. De Maca lassan, szivárgón könnyezve, kis kacsáit harci ökölbe szorítva szaladt utána, elkapta és visszalóditotta: — Nesze neked — Dodó —, a férfi mind komisz és mind csak kapni akar — a kis asztal rebbenten gördült vissza. De Maca most már ömlő, patakzó zápor­­sírással vetette magát utána és újra vissza­lódította: — Nesze neked — Maca —, a leány mind komisz és mind csak adni akar. Magatehetetlenül rogyott le a székre és sírva, csendesen permetezve, szitálva, keser­ves őszintén szipogta: — Egyedül — egyedül, én vagyok tisztes­séges ... csak én akartam kapni — és adni — egyszerre ... — Egyedül — egyedül — csak én ... És feloldódott bánatában telesirt három azsuros és madeirás, egy lyukas és úgy lyu­kas tenyérnyi zsebkendőt, így váltak Maca és Muca ellenségekké, azilm­ok még nem virágzottak e földön. nmm­mm 1937 október 1, péntek

Next