Magyarság, 1937. október (18. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-05 / 226. szám

Ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM BUDAPEST, 1937 OKTÓBER 5. KEDD FŐSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRS V­AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­ II., HUNYADI JÁNOS ÚT 2. TELEFON: *15 60-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG VI., ARADI-UTCA 8. TELEFON: 11-54-61,11 54-62. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VADI-UTCA 34. TELEFON: *18-88-66. MENET­JEGYIRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV­­OSZTÁLY IV, ESKÜ-UT 6. TELEFON: 18-12-10 Szálasyék írta: Pethő Sándor Egy férfiú áll a büntetőbíróság előtt. Nyugdíjas magyar katonatiszt, akit az izgatás vétségével vádol az ügyészség, illetve vádolnak saját röpiratai és politi­kai terveit népszerűsítő nyomtatványai. Mondják, hogy az illető — Szálasy Fe­renc nyugalmazott őrnagy ur — lelkes magyar ember, tüzes hazafi, kiváló kép­viselője a katonai szakképzettségnek, aki egy idő óta rendkívüli hivatásérzete su­gallatának engedve, fölcsapott honboldo­­gítónak. Megszállott ember, mint mostan­ság annyi más, aki egy roppant missziós tudat fénybélyegét viseli a homlokán s akit valami belső hang, nyilván a szok­­ráteszi daimonionnak valami hasonmása, tart igézet alatt és ösztönöz arra, hogy h­adat üzenve a magyar közélet vala­mennyi vezéregyéniségének és értékének s snájdigul sutba vágva a magyar tradí­ciók és történelmi életformák összes meg­unt sablonjait és ószeri haszontalansá­­gait, katonai akciónak vagy népfelkelés­nek kardjával akarja ha nem is meg­oldani, de kettészelni a magyar kérdé­sek tragikus bonyolultságának gordiusi csomóját. A tárgyalás során maga se tagadta, hogy megrendíthetetlen és elnyűhetetlen önbizalom sarkallja tevékenységében s önmagát tartja illetékes kiválasztottnak a sorsküldötte ember szerepére, aki egy­kor az egyetlen és legfőbb politikai ha­talom birtokosa teend az országban. Mind mostanáig, apróbb-cseprőbb szekatúrák és martirizálások leszámításával, szaba­don hirdetheti eszméit annak ellenére, hogy nem csinál titkot senki előtt céljai és módszerei felől, amelyeknek tartalma és foglalata a diktatúra s amelyek egy nyolcszázesztendős alkotmányos fejlődés­sel homlokegyenest ellentétes irányba akarják szorítani a magyar politika vo­nalát. Vajh ki ő és merre van hazája? — kérdezi az ámuló közvélemény, amely a legutóbbi időkig mit se tudott arról, hogy valamelyik kaszárnyában egy nyughatat­lan, becsvágyó tiszt ilyen napóleoni ter­veken töri fejét, azaz, hogy ne mondjam, egy Napkirály-i uralomról álmodozik. Mi­csoda cselekedetek és érdemek, micsoda teljesítmények és tulajdonságok inspirál­ják ezt a hivatástudatot vagy rögeszmét? Hol a napóleoni ambíciók mögött a ra­gyogó arcolei és marengói csaták? Mi­csoda istenség megszállottjaként működik és buzgólkodik ilyen eltékozolhatatlan energiának és ilyen megtörhetetlen ön­hittségnek birtokában? Micsoda szociális erők feszülnek mögötte és adják meg szürke, jelentéktelen kilétének a kiválasz­tottság díszét és nyomatékét? Minő ta­pasztalatok és tanulságok állnak ez im­pozáns munkásság és szervezési mánia fölkunkorodása mögött? Vagy talán vala­kinek, egy nála nagyobb és hatalmasabb erőnek inkognitóját fedi és fedezi Szálasy néptribunkodása és borzalmas nyaka­tek­ertségű propagandairodalmának szá­nalmas színvonala? Kik, micsoda látha­tatlan erők sejtik benne szószólójukat és bízták rá magukat az ő profetikus hevü­­letére? Ki adta neki a megbízatást a mes­­siáskodásra Magyarországon? Ki és mi­csoda szent olajjal kente föl ezt a derék honvédtisztet a népvezéri küldetésre? Kik a hívei és pártfogói, nemcsak húsz fil­­lérnyi pártadó erejéig, de ötezer pengőket is adományoznak névtelenül a nagy akció támogatására? S miféle rejtelmes hatal­maknak protekcióját élvezi a nagy férfiú, akit, mintha villamos árammal telített drótkerítések óvnának fantasztikus poli­tikai hadműveleteiben? Szálasy Ferenc — lehet — hogy meg­szállott ember, Dosztojevszkij „ördöngő­­sei“ közül való, lehet, hogy démonikus erők feszengenek benne, de lehet, hogy egyszerű külképviselete olyan láthatatlan rendező kezeknek, amelyek ezidőszerint nem akarnak még arcukkal mutatkozni a fórumon. A küzdelemnek az alkotmá­nyos és a felforgató irány között még nincs vége. Kimenetelét még az okkult erők is bizonytalannak látják, következő­leg nem tartják célszerűnek, hogy saját nyílt helytállásukkal is osztozkodjanak a mérkőzés sorsában. Addig csak gladiá­toraikat küldik az arénára, ők maguk ott ülnek némi izgalommal az elfüggönyö­zött páholyokban. Végtére a kocka úgy is fordulhat, hogy a bajnokot magára kell hagyni és föláldozni a nagy cél érde­kében. Az országnak minden valamirevaló ér­téke és tekintélye fölemelte már óvó és tiltakozó szavát az alkotmányos rend obskúrus fölforgatói ellen. Egyházi sze­mélyek, tudósok, írók, művészek és ve­zető politikusok, párt és világnézeti kü­lönbség nélkül, ismételten is lerögzítették hitvallásukat az alkotmányos szabadság­hoz és álláspontjukat az idegen eszmék élelmes vagy naiv futárai, a nagynémet hatalmi spekuláció gyászmagyarjai ellen. Az egész­ láthatatlan fronton, amelynek mozgalmaiba ütközünk lépten-nyomon, nincs egyetlen olyan szellemi vagy er­kölcsi jelentékenység, akiről többet tud­nánk, mint amit a megrémült baloldali közvélemény íródeákjai időnként össze­szednek és följegyeznek róluk. Ha közéleti történetük van, azt főképp ezeknek a kró­nikásoknak köszönhetik. S akit közülök a nyilvánosság első arcvonalára sikerült cibálni, az is többnyire szimpla, vézna szellemű egyén, közhelyek szorgalmas csépelője, rozzant jelszavak kintornása, zöldtollú papagáj, aki nincs tisztában ki­mondott szavainak jelentésével, vértolu­­lásos piromaniákus, aki a gyújtogatást élvezetből csinálja, a herosztrateszi dicső­ség állításából, esetleg külföldi kosztpén­zen. Lehet, hogy pszichotikus emberek, de az is lehet, hogy csupán német Lands­­knechtek. De a láthatatlan vezérkar, amely e sivár hadműveletek legfőbb ki­­gondolója, de nem végrehajtója, egészen szép és rendes, sőt rendszeres munkát vé­gez vagy végeztet még a maga silány tök­­filkói által is. Fegyverük egyelőre nem a puska és a kard, hanem a rágalom or­gy­ilok­ja. Most ismét egy újabb röpiratot juttat­tak el hozzánk, amelynek tartalma és stí­lusa messze túlhaladja a rosszemlékű Galilei-kör uszításainak ripőkségét és vak­merőségét. Amit Eckhardt Tiborról és Knox angol követről írnak („Az első szo­­ciálnacionále végrehajtóbizottsága“ alá­írással), az felveheti a versenyt a bolse­vista kloáka legillatosabb termékeivel. Hogy az angol követet, tehát egy barát­ságos világhatalom budapesti miniszterét, a kínai boxerlázadás ordítozásaira emlé­keztető hangnemben támadják, azért a magyar lovagiasság és becsületérzés ne­vében csak sajnálkozni és röstelkedni le­het. Reméljük, hogy a brit közvélemény se lát többet benne, mint egy önmagával meghasonlott lélek keserű üvöltését De hogy Eckhardt Tibor, a magyar közélet egyik jelese, a magyarság egyik legna­gyobb erőtartaléka, napjaink dísze, a ma­gyar kormány volt népszövetségi főmeg­­bizottja ellen ilyen elvetemült és piszkos fegyverekkel, is lehessen küzdeni s mind­ezt egy olyan kormányzatnak türelme mellett, amelyet Eckhardt Tibor szinte politikai egzisztenciájának végső kockáz­tatásáig támogat, ez — megváltjuk — alatta marad annak a nagyon alacsony színvonalnak is, amelyen ezeket a prófé­tákat és zagyva szent irataikat látjuk. Marat bömbölése ez, Marat ráspolyos nyelve, Marat tehetsége nélkül, amely egyéb szellemi termék produkálásának híján csak a gyanú és a rágalom nyálát tudja kiöklendezni magából. Vájjon hova fog mindez vezetni? Ha a kormány szét­ütne az óvatos duhajoknak ebben a csap­székében s élne velük szemben azokkal az eszközökkel, amelyeket a törvény és a kötelesség ad a kezébe, akkor reánézve is előnyösebb és kedvezőbb légkörben valósíthatná meg nagyszabású alkot­mányjogi és szociális reformjait. Vajjon kinek lehet az érdeke, hogy akkor gyújt­sák fejünkre a házat, amikor az elkövet­kezendő külpolitikai zivatarok alól biztos és erős fedél alatt kellene meghúzódnunk? XV 111 ÉVFOLYAM, 226 (4955) SZÁM Rejtélyes tengeralattjáró-támadás ért két angol torpedórombolót a Földközi­tengeren Hitler éleshangú beszéde Németország gyarmati követeléseiről Kedden kerül a népszövetség elé a japán-kínai viszály . Hétfőn a spanyol kérdésről tanácskozott a népszövetségi tanács A hét végére várják az olasz választ az angol—francia jegyzékre Átalakult a délszláv Sztojadinovics-kormány Hitler római útja tavaszra maradt A TITOKZATOS TENGERALATTJÁRÓK a Földközi-tengerert hétfőn ismét megtámad­tak két angol hadihajót. Az angol tenger­nagyi hivatal közlése szerint a Basilisk an­gol torpedórombolóra hétfőn reggel egy is­meretlen nemzetiségű­ tengeralattjáró torpe­dót lőtt ki, a lövés azonban nem talált. Az angol hadihajó vízalatti bombákkal vála­szolt, de hogy milyen eredménnyel, azt egy­előre nem tudják. Mint a Reuter-iroda Va­lenciából jelenti, hét angol torpedóromboló és két vízi repülőgép Cap San Antonio kö­zelében (Valenciától mintegy száz kilomé­ternyire délkeletre) megkezdte a kutatást a tengeralattjáró után. A tengeralattjáró hír szerint egy másik angol torpedórombolót is megtámadott. Az­ Iiavas­ ü­gynökség valenciai távirata szerint a támadás Alicante tartomány északi részében, a Sreniától néhány kilométernyire lévő San Antonio fok közelében, onnan mintegy 25 kilométernyire keletre történt. A partról csak annyit láttak, hogy két angol torpedóromboló, amelyek északra tartottak, hirtelen fokozták sebességüket s ugyanakkor három erős robbanás dörejét lehetett hallani. A hadihajók különféle mozdulatokat végez­tek s mélyvizi aknákat helyeztek el. Azt hi­szik, hogy a két torpedóromboló a támadó hajót kutatta. Délután fél három órakor két másik torpedóromboló és egy angol vízi­­repülőgép csatlakozott a hadihajókhoz. Alig tíz perc múlva ugyanolyan típusú két hajó érkezett a helyszínére harminc csomó órán­kénti sebességgel. Végül három órakor meg­érkezett a hetedik torpedóromboló is. A hét hadihajó ezután két csoportban folytatta kutatásait délkeleti irányban. A­ londoni­­esti lapok a legnagyobb felhábo­rodás hangján írnak az angol hadihajókat ért tengeralattjáró-támadásról. 1­1 * A NÉPSZÖVETSÉG közgyűlésén és bizott­ságaiban hétfőn a világpolitika legfontosabb kérdései kerültek napirendre. A keletázsiai albizottság kidolgozta jelentését a kínai— japán viszály katona-politikai előzményeirel és határozati javaslatot fogalmazott meg, amely általában a kínai álláspontot teszi magáévá és elítéli Japán magatartását. A határozati javaslat felszólítja a népszövetsé­get, hogy továbbra is kísérje élénk figyelem­mel a távolkeleti helyzet alakulását. A japán —kínai viszállyal kedden délután foglalko­zik a népszövetségi közgyűlés. A népszövetségi tanács nem nyilvános hétfői ülésének középpontjában a spanyol kérdés állott. Az ülésen a tanács megállapí­totta, hogy a spanyol kérdést két részre kell osztani: az egyik a nemzeti Spanyolország­ban küzdő külföldi önkéntesek kérdése, a másik,a Földközi-tengeri kalózkodás problé­mája. Az első ügyet már elintézték a nép­­szövetségi közgyűlés vitája során, a másikat rendezte a nyoni egyezmény, amelyet a ta­nács megelégedéssel tudomásul vett. Szovjet­­oroszország képviselője indítványt tett arra, hogy a tanács újra foglalkozzék a spanyol probléma egész tömkelegével, ezt a javasla­tot azonban a tanács elvetette. A népszövetségi közgyűlés hétfői ülésének napirendjén „a népszövetségi egyezség­okmány alapelveinek végrehajtása“ szerepelt és elfogadták azt az argentin indítványt, hogy háború esetén a népszövetségnek a béke fenntartása érdekében kifejtendő mun­kájába vonják be a nem tagállamokat is. A legközelebbi ülés kedden délután lesz. A SZÁZEZRES TÖMEGEK JELENLÉTÉ­BEN vasárnap délben nyitották meg a Bückebergen az aratási hálaadó ünnepet. Hitler beszédében abból indult ki, hogy a régebben uralkodó liberális és marxista jel­szavak helyett Németországban most már csak egy jelszó van: Mindenkinek azt kell tennie, ami az egész népnek hasznára van.­­ A világ sohasem tanúsított kellő meg­értést azok iránt a nehéz problémák iránt, amelyeket nekünk meg kell­ oldanunk. Ha ma azt mondjuk, hogy az élethez szüksé­ges területünk nagyon kicsiny és" ezt a te­rületet gyarmatokkal kell kiegészítenünk, akkor valamilyen bölcs mindig azt szokta mondani: Mért akarnak maguk gyarmato­kat? A gyarmatok egyáltalában nem lenné­nek hasznukra, hiszen tudnak árucikkeket vásárolni. Ilyen okosak mi is vagyunk. Nem lett volna azonban szabad .15 évvel ez­előtt kirabolni bennünket. Azt mondják, hogy a gyarmatoknak egyáltalában nincs értékük, de semmi körülmények között sem akarják ezt az állítólag értéktelen területet jogszerinti tulajdonosának visszaadni. Ha jogszerinti tulajdonosról beszélek, olyan időben mondom ezt, amikor a világot !

Next