Magyarság, 1937. október (18. évfolyam, 223-248. szám)
1937-10-05 / 226. szám
Ára képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM BUDAPEST, 1937 OKTÓBER 5. KEDD FŐSZERKESZTŐI PETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRS VAJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL II., HUNYADI JÁNOS ÚT 2. TELEFON: *15 60-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG VI., ARADI-UTCA 8. TELEFON: 11-54-61,11 54-62. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VADI-UTCA 34. TELEFON: *18-88-66. MENETJEGYIRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY IV, ESKÜ-UT 6. TELEFON: 18-12-10 Szálasyék írta: Pethő Sándor Egy férfiú áll a büntetőbíróság előtt. Nyugdíjas magyar katonatiszt, akit az izgatás vétségével vádol az ügyészség, illetve vádolnak saját röpiratai és politikai terveit népszerűsítő nyomtatványai. Mondják, hogy az illető — Szálasy Ferenc nyugalmazott őrnagy ur — lelkes magyar ember, tüzes hazafi, kiváló képviselője a katonai szakképzettségnek, aki egy idő óta rendkívüli hivatásérzete sugallatának engedve, fölcsapott honboldogítónak. Megszállott ember, mint mostanság annyi más, aki egy roppant missziós tudat fénybélyegét viseli a homlokán s akit valami belső hang, nyilván a szokráteszi daimonionnak valami hasonmása, tart igézet alatt és ösztönöz arra, hogy hadat üzenve a magyar közélet valamennyi vezéregyéniségének és értékének s snájdigul sutba vágva a magyar tradíciók és történelmi életformák összes megunt sablonjait és ószeri haszontalanságait, katonai akciónak vagy népfelkelésnek kardjával akarja ha nem is megoldani, de kettészelni a magyar kérdések tragikus bonyolultságának gordiusi csomóját. A tárgyalás során maga se tagadta, hogy megrendíthetetlen és elnyűhetetlen önbizalom sarkallja tevékenységében s önmagát tartja illetékes kiválasztottnak a sorsküldötte ember szerepére, aki egykor az egyetlen és legfőbb politikai hatalom birtokosa teend az országban. Mind mostanáig, apróbb-cseprőbb szekatúrák és martirizálások leszámításával, szabadon hirdetheti eszméit annak ellenére, hogy nem csinál titkot senki előtt céljai és módszerei felől, amelyeknek tartalma és foglalata a diktatúra s amelyek egy nyolcszázesztendős alkotmányos fejlődéssel homlokegyenest ellentétes irányba akarják szorítani a magyar politika vonalát. Vajh ki ő és merre van hazája? — kérdezi az ámuló közvélemény, amely a legutóbbi időkig mit se tudott arról, hogy valamelyik kaszárnyában egy nyughatatlan, becsvágyó tiszt ilyen napóleoni terveken töri fejét, azaz, hogy ne mondjam, egy Napkirály-i uralomról álmodozik. Micsoda cselekedetek és érdemek, micsoda teljesítmények és tulajdonságok inspirálják ezt a hivatástudatot vagy rögeszmét? Hol a napóleoni ambíciók mögött a ragyogó arcolei és marengói csaták? Micsoda istenség megszállottjaként működik és buzgólkodik ilyen eltékozolhatatlan energiának és ilyen megtörhetetlen önhittségnek birtokában? Micsoda szociális erők feszülnek mögötte és adják meg szürke, jelentéktelen kilétének a kiválasztottság díszét és nyomatékét? Minő tapasztalatok és tanulságok állnak ez impozáns munkásság és szervezési mánia fölkunkorodása mögött? Vagy talán valakinek, egy nála nagyobb és hatalmasabb erőnek inkognitóját fedi és fedezi Szálasy néptribunkodása és borzalmas nyakatekertségű propagandairodalmának szánalmas színvonala? Kik, micsoda láthatatlan erők sejtik benne szószólójukat és bízták rá magukat az ő profetikus hevületére? Ki adta neki a megbízatást a messiáskodásra Magyarországon? Ki és micsoda szent olajjal kente föl ezt a derék honvédtisztet a népvezéri küldetésre? Kik a hívei és pártfogói, nemcsak húsz fillérnyi pártadó erejéig, de ötezer pengőket is adományoznak névtelenül a nagy akció támogatására? S miféle rejtelmes hatalmaknak protekcióját élvezi a nagy férfiú, akit, mintha villamos árammal telített drótkerítések óvnának fantasztikus politikai hadműveleteiben? Szálasy Ferenc — lehet — hogy megszállott ember, Dosztojevszkij „ördöngősei“ közül való, lehet, hogy démonikus erők feszengenek benne, de lehet, hogy egyszerű külképviselete olyan láthatatlan rendező kezeknek, amelyek ezidőszerint nem akarnak még arcukkal mutatkozni a fórumon. A küzdelemnek az alkotmányos és a felforgató irány között még nincs vége. Kimenetelét még az okkult erők is bizonytalannak látják, következőleg nem tartják célszerűnek, hogy saját nyílt helytállásukkal is osztozkodjanak a mérkőzés sorsában. Addig csak gladiátoraikat küldik az arénára, ők maguk ott ülnek némi izgalommal az elfüggönyözött páholyokban. Végtére a kocka úgy is fordulhat, hogy a bajnokot magára kell hagyni és föláldozni a nagy cél érdekében. Az országnak minden valamirevaló értéke és tekintélye fölemelte már óvó és tiltakozó szavát az alkotmányos rend obskúrus fölforgatói ellen. Egyházi személyek, tudósok, írók, művészek és vezető politikusok, párt és világnézeti különbség nélkül, ismételten is lerögzítették hitvallásukat az alkotmányos szabadsághoz és álláspontjukat az idegen eszmék élelmes vagy naiv futárai, a nagynémet hatalmi spekuláció gyászmagyarjai ellen. Az egész láthatatlan fronton, amelynek mozgalmaiba ütközünk lépten-nyomon, nincs egyetlen olyan szellemi vagy erkölcsi jelentékenység, akiről többet tudnánk, mint amit a megrémült baloldali közvélemény íródeákjai időnként összeszednek és följegyeznek róluk. Ha közéleti történetük van, azt főképp ezeknek a krónikásoknak köszönhetik. S akit közülök a nyilvánosság első arcvonalára sikerült cibálni, az is többnyire szimpla, vézna szellemű egyén, közhelyek szorgalmas csépelője, rozzant jelszavak kintornása, zöldtollú papagáj, aki nincs tisztában kimondott szavainak jelentésével, vértolulásos piromaniákus, aki a gyújtogatást élvezetből csinálja, a herosztrateszi dicsőség állításából, esetleg külföldi kosztpénzen. Lehet, hogy pszichotikus emberek, de az is lehet, hogy csupán német Landsknechtek. De a láthatatlan vezérkar, amely e sivár hadműveletek legfőbb kigondolója, de nem végrehajtója, egészen szép és rendes, sőt rendszeres munkát végez vagy végeztet még a maga silány tökfilkói által is. Fegyverük egyelőre nem a puska és a kard, hanem a rágalom orgyilokja. Most ismét egy újabb röpiratot juttattak el hozzánk, amelynek tartalma és stílusa messze túlhaladja a rosszemlékű Galilei-kör uszításainak ripőkségét és vakmerőségét. Amit Eckhardt Tiborról és Knox angol követről írnak („Az első szociálnacionále végrehajtóbizottsága“ aláírással), az felveheti a versenyt a bolsevista kloáka legillatosabb termékeivel. Hogy az angol követet, tehát egy barátságos világhatalom budapesti miniszterét, a kínai boxerlázadás ordítozásaira emlékeztető hangnemben támadják, azért a magyar lovagiasság és becsületérzés nevében csak sajnálkozni és röstelkedni lehet. Reméljük, hogy a brit közvélemény se lát többet benne, mint egy önmagával meghasonlott lélek keserű üvöltését De hogy Eckhardt Tibor, a magyar közélet egyik jelese, a magyarság egyik legnagyobb erőtartaléka, napjaink dísze, a magyar kormány volt népszövetségi főmegbizottja ellen ilyen elvetemült és piszkos fegyverekkel, is lehessen küzdeni s mindezt egy olyan kormányzatnak türelme mellett, amelyet Eckhardt Tibor szinte politikai egzisztenciájának végső kockáztatásáig támogat, ez — megváltjuk — alatta marad annak a nagyon alacsony színvonalnak is, amelyen ezeket a prófétákat és zagyva szent irataikat látjuk. Marat bömbölése ez, Marat ráspolyos nyelve, Marat tehetsége nélkül, amely egyéb szellemi termék produkálásának híján csak a gyanú és a rágalom nyálát tudja kiöklendezni magából. Vájjon hova fog mindez vezetni? Ha a kormány szétütne az óvatos duhajoknak ebben a csapszékében s élne velük szemben azokkal az eszközökkel, amelyeket a törvény és a kötelesség ad a kezébe, akkor reánézve is előnyösebb és kedvezőbb légkörben valósíthatná meg nagyszabású alkotmányjogi és szociális reformjait. Vajjon kinek lehet az érdeke, hogy akkor gyújtsák fejünkre a házat, amikor az elkövetkezendő külpolitikai zivatarok alól biztos és erős fedél alatt kellene meghúzódnunk? XV 111 ÉVFOLYAM, 226 (4955) SZÁM Rejtélyes tengeralattjáró-támadás ért két angol torpedórombolót a Földközitengeren Hitler éleshangú beszéde Németország gyarmati követeléseiről Kedden kerül a népszövetség elé a japán-kínai viszály . Hétfőn a spanyol kérdésről tanácskozott a népszövetségi tanács A hét végére várják az olasz választ az angol—francia jegyzékre Átalakult a délszláv Sztojadinovics-kormány Hitler római útja tavaszra maradt A TITOKZATOS TENGERALATTJÁRÓK a Földközi-tengerert hétfőn ismét megtámadtak két angol hadihajót. Az angol tengernagyi hivatal közlése szerint a Basilisk angol torpedórombolóra hétfőn reggel egy ismeretlen nemzetiségű tengeralattjáró torpedót lőtt ki, a lövés azonban nem talált. Az angol hadihajó vízalatti bombákkal válaszolt, de hogy milyen eredménnyel, azt egyelőre nem tudják. Mint a Reuter-iroda Valenciából jelenti, hét angol torpedóromboló és két vízi repülőgép Cap San Antonio közelében (Valenciától mintegy száz kilométernyire délkeletre) megkezdte a kutatást a tengeralattjáró után. A tengeralattjáró hír szerint egy másik angol torpedórombolót is megtámadott. Az Iiavas ügynökség valenciai távirata szerint a támadás Alicante tartomány északi részében, a Sreniától néhány kilométernyire lévő San Antonio fok közelében, onnan mintegy 25 kilométernyire keletre történt. A partról csak annyit láttak, hogy két angol torpedóromboló, amelyek északra tartottak, hirtelen fokozták sebességüket s ugyanakkor három erős robbanás dörejét lehetett hallani. A hadihajók különféle mozdulatokat végeztek s mélyvizi aknákat helyeztek el. Azt hiszik, hogy a két torpedóromboló a támadó hajót kutatta. Délután fél három órakor két másik torpedóromboló és egy angol vízirepülőgép csatlakozott a hadihajókhoz. Alig tíz perc múlva ugyanolyan típusú két hajó érkezett a helyszínére harminc csomó óránkénti sebességgel. Végül három órakor megérkezett a hetedik torpedóromboló is. A hét hadihajó ezután két csoportban folytatta kutatásait délkeleti irányban. A londoniesti lapok a legnagyobb felháborodás hangján írnak az angol hadihajókat ért tengeralattjáró-támadásról. 11 * A NÉPSZÖVETSÉG közgyűlésén és bizottságaiban hétfőn a világpolitika legfontosabb kérdései kerültek napirendre. A keletázsiai albizottság kidolgozta jelentését a kínai— japán viszály katona-politikai előzményeirel és határozati javaslatot fogalmazott meg, amely általában a kínai álláspontot teszi magáévá és elítéli Japán magatartását. A határozati javaslat felszólítja a népszövetséget, hogy továbbra is kísérje élénk figyelemmel a távolkeleti helyzet alakulását. A japán —kínai viszállyal kedden délután foglalkozik a népszövetségi közgyűlés. A népszövetségi tanács nem nyilvános hétfői ülésének középpontjában a spanyol kérdés állott. Az ülésen a tanács megállapította, hogy a spanyol kérdést két részre kell osztani: az egyik a nemzeti Spanyolországban küzdő külföldi önkéntesek kérdése, a másik,a Földközi-tengeri kalózkodás problémája. Az első ügyet már elintézték a népszövetségi közgyűlés vitája során, a másikat rendezte a nyoni egyezmény, amelyet a tanács megelégedéssel tudomásul vett. Szovjetoroszország képviselője indítványt tett arra, hogy a tanács újra foglalkozzék a spanyol probléma egész tömkelegével, ezt a javaslatot azonban a tanács elvetette. A népszövetségi közgyűlés hétfői ülésének napirendjén „a népszövetségi egyezségokmány alapelveinek végrehajtása“ szerepelt és elfogadták azt az argentin indítványt, hogy háború esetén a népszövetségnek a béke fenntartása érdekében kifejtendő munkájába vonják be a nem tagállamokat is. A legközelebbi ülés kedden délután lesz. A SZÁZEZRES TÖMEGEK JELENLÉTÉBEN vasárnap délben nyitották meg a Bückebergen az aratási hálaadó ünnepet. Hitler beszédében abból indult ki, hogy a régebben uralkodó liberális és marxista jelszavak helyett Németországban most már csak egy jelszó van: Mindenkinek azt kell tennie, ami az egész népnek hasznára van. A világ sohasem tanúsított kellő megértést azok iránt a nehéz problémák iránt, amelyeket nekünk meg kell oldanunk. Ha ma azt mondjuk, hogy az élethez szükséges területünk nagyon kicsiny és" ezt a területet gyarmatokkal kell kiegészítenünk, akkor valamilyen bölcs mindig azt szokta mondani: Mért akarnak maguk gyarmatokat? A gyarmatok egyáltalában nem lennének hasznukra, hiszen tudnak árucikkeket vásárolni. Ilyen okosak mi is vagyunk. Nem lett volna azonban szabad .15 évvel ezelőtt kirabolni bennünket. Azt mondják, hogy a gyarmatoknak egyáltalában nincs értékük, de semmi körülmények között sem akarják ezt az állítólag értéktelen területet jogszerinti tulajdonosának visszaadni. Ha jogszerinti tulajdonosról beszélek, olyan időben mondom ezt, amikor a világot !