Magyarság, 1937. december (18. évfolyam, 273-297. szám)

1937-12-01 / 273. szám

2 részt. Az eszmecsere során főleg két lehető­ség merült fel, amelyek közül az egyik arra vonatkozik, hogy az összes gyarmati birto­kokat szabad gazdasági területnek kell nyil­vánítani, vagyis lehetővé kell tenni, hogy Németország ugyanúgy mint a többi állam, korlátozások nélkül vásárolhasson nyers­anyagot a gyarmatokon, másrészt pedig ipari termékeit is elhelyezhesse a gyarmati államokban. A másik megoldási lehetőség az egykori német gyarmatok visszaadása volna abban a formában, hogy a népszövet­ség Németországra bízná az egykori német gyarmatok igazgatását. Erről a megoldási lehetőségről a londoni konferencián igen részletes vita folyt Ugyanekkor az összes londoni lapok egybehangzóan megállapítják, hogy sem An­glia, sem Franciaország nem hajlandó Né­metországnak Középeurópában szabad kezet engedni, még a gyarmati követelés szünetel­tetése ellenében sem. A Daily Telegraph ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy sem Franciaor­szág, sem Anglia nem gondolt arra, hogy fel­szólítja a cseh kormányt, adjon teljes önkor­ külügyminiszterrel, valamint az angol kabinet egyéb tagjaival. Halifax lord ismertette a francia miniszte­rekkel a Németországban nemrégen folytatott megbeszéléseinek eredményét. Chantemps és Delbos örömmel állapította meg, hogy Halifax lord látogatása — amelytől magán- és nem­­hivatalos jellegénél fogva nem lehetett közvet­len eredményeket várni — hozzájárult a nem­zetközi félreértések okainak tisztázásához és természeténél fogva alkalmas volt a légkör meg­javításához. Az angol és francia miniszterek Delbos kül­ügyminiszter küszöbönálló közép és kelet­­európai látogatásáról is beszéltek. Örömmel ál­lapították meg a két kormány közös érdekét a béke fenntartása tekintetében ezekben az orszá­gokban. Megbeszlés tárgya volt a spanyol viszály és a Földközi-tengeri kérdés is. Megegyeztek abban, hogy minden nehézség ellenére a benemavat­­kozás politikája teljes beigazolást nyert és hozzájárul­ a viszály kiterjesztésének megaka­dályozásához. Megegyeztek abban, hogy a két kormány folytatja erőfeszítéseit, amelyeknek az a célja, hogy ezt a politikát teljesen hatályossá tegyék. A miniszterek ezután a gyarmati kérdés meg­vizsgálásához láttak hozzá, beleértve annak ösz­­szes vonatkozásait. Arra a megállapításra jutot­tak, hogy ezzel a kérdéssel nem lehet elszigetel­ten foglalkozni és hogy a kérdés egyébként még számos más hatalmat is érdekel. Elismerték a mélyebb tanulmányozás szükségességét. Az angol és francia miniszterek ezután meg­vizsgálták a távolkeleti kérdést is, amelynek sú­lyosságát teljes mértékben felismerték. Közös egyetértésben kijelentették, hogy készek együtt­működni más hasonló helyzetben lévő hatal­makkal az erre a világrészre vonatkozó szerző­désekből származó jogok és érdekek védelme, illetőleg a kötelezettségek teljesítése tekinteté­ben. A francia és angol miniszterek ezután a köl­csönös bizalom szellemében áttekintették a nem­zetközi ügyek egyéb vonatkozásait, amelyek egyformán érdeklik mindkét országot. Anélkül, hogy eltértek volna a nemzetközi együttmű­kö­­d­ésre vonatkozó elgondolásuktól, amelyet soha­sem szűntek meg hangoztatni, újra hangsúlyoz­ták kormányuknak azt az óhaját, hogy együtt a­karnak működni az összes országokkal az ál­talános megbékítés közös feladata körül, sza­bad és békés tárgyalások útján. Chamberlain: Arra kell törekedni, hogy később más országok is bekapcsolódjanak a megbeszélésekbe Elutazása előtt Chautemps francia mi­niszterelnök a francia nagykövetségen fo­gadta a sajtó képviselőit és ismertette előt­tük a tanácskozásról kiadott hivatalos je­lentést azzal, hogy a rendkívül tömören megfogalmazott okmányhoz nincs semmi hozzáfűzni valója, mert csak azért sem, ne­hogy elébe vágjon Chamberlain miniszter­­elnök az alsóházban folyó beszámolójának. — Az alsóházi vitában — mondotta a francia miniszterelnök az újságíróknak — feleletet kapnak önök minden olyan kér­désre, amelyet hozzám akartak intézni, an­nál is inkább, mert angol kartársainkkal együtt a legteljesebb egyetértésben vagyunk, ennek pedig nagyon örülök. Chantemps végül nagy megelégedéssel nyilatkozott arról a vendégszeretetről, amelyben neki és Delbos külügyminiszter­nek része volt és kijelentette, hogy rövid londoni tartózkodásuk után a legjobb em­lékekkel indulnak haza. Az alsóházban ezalatt szorongásig tömött padsorok és karzatok előtt Chamberlain miniszterelnök kevéssel az ülés megnyitása után valóban szólásra emelkedett és fel­olvasta a hivatalos jelentést. Az ellenzék ré­széről ugyan mindent megkíséreltek, hogy a külpolitikai helyzet részletes megvitatására bírják a kormányt, Chamberlain azonban visszautasította ezeket a kísérleteket, s Attlee őrnagy ellenzéki vezér kérdésére csak annyit mondott, hogy nincs több mon­danivalója sem az angol—francia tárgyalá­sokról, sem Halifax lord németországi út­járól. Attlee ekkor arról tett fel kérdést, várjon a megbeszéléseket más országokra is kiter­jesztik-e, az általános megegyezés létesítése végett? Erre Chamberlain a következőkben válaszolt: — Allee képviselő úr bizonyára be fogja látni, hogy végső célunk az általános elinté­zés. Világos, hogy az általános elintézést nem lehet elérni pusztán két vagy három ország között folyó megbeszélések útján. Ezért arra kell törekedni, hogy más orszá­gok is bekapcsolódjanak a megbeszélésekbe Világosan hangsúlyoznom kell, nem hiszem, hogy már annyira jutottunk volna, hogy tanácsos lenne a megbeszélések azonnali ki­­terjesztése, noha talán erre későbbi stádium­ban sor kerülhet. Szerződési terv a réma—berlini és páris-londoni tengely közöt! Londonban úgy tudják, hogy az angol— francia tanácskozás középpontjában a gyar­mati kérdés­ állott és e tekintetben a végső megállapodás az, hogy diplomáciai után to­vább folytatják a helyzet tanulmányozását. A london—párisi diplomáciai megbeszélé­sekben a legközelebbi hetekben főleg a két állam gyarmatügyi szakértői vesznek majd A jó háziasszony írta: Kosáryné Réz Lola Kitűnő háziasszony volt. Már egészen fiatal korában gondosan átment takarítás után a szobákon s végighúzta az ujját a zongorán, a könyvszekrény faragványos ré­szén, az ajtószéleken. Nagyon jó tortákat tudott készíteni és ha a háztartási alkalma­zott nem kelt fel pontosan hat órakor, ő azonnal felébredt és csöngetett neki. Mikor férjhez ment, nagy tisztelettel és megbecsüléssel övezték az új családban is. Anyósa soha nem kapta rajta semmiféle rendetlenségen. Minden héten nagytakarí­tást rendezett egy-egy szobában és sem ég­zengés, sem földindulás meg nem tántorí­totta. Amikor a férje tüdőgyulladásban fe­küdt, egy pillanatra zavarba hozta ez a kel­lemetlensége de aztán egyszerűen átvitte az ágyát s a takarítás után újra vissza­hozatta a helyére. Úgy érezte, külön dicséretet érde­mel, hogy ilyen munkatöbblet mellett is eleget tett a rend követelményeinek s rossz névven vette, hogy a férjétől nem kapott mél­tánylást. Igyekezett azonban megértő lenni. Negyvenfokos lázzal az ember nem gondol­kozhat elég világosan. Az iskolában kitűnő tanuló volt annak idején s ennek megfelelően gyermekeitől is megkövetelte, hogy kötelességeiket elvégez­zék. Nem riadt vissza attól az áldozattól sem, hogy házitanítót fogadjon, de sokat nem fizetett nekik, mert mi az a kis munka, egy órát az ő gyermekeivel foglalkozni, ké­nyelmesen ülve, tisztán takarított szobában? Egyébként nagyon jól nevelt gyermekei voltak. Már hároméves korukban be tudtak mutatkozni, mindenkinek szépen köszöntek és ha vendég jött, verset mondtak fel, vagy négykezest zongoráztak. Köténykéjüket be nem piszkolták, harisnyájuk térdét el nem szakították s ha ez mégis megtörtént, ott sírtak az utcán s alig mertek hazamenni, hacsak nem remélték, hogy eltitkolhatják előtte a bajt. Eljárt a templomba pontosan. Előre vitt magával aprópénzt, hogy legyen mit a per­selybe tenni és illatosított zsebkendőt, hogy a szája elé tarthassa, ha sok lenne körülötte a szegény ember. A szegénység, rendetlenség, tisztátalanság szorosan összeolvadt közös fogalom volt előtte, távoli és ijesztő fogalom, mint például a szovjet börtönei, vagy a lepratelepek. A kéregetőket, alázatos rimán­­kodóka­t, keserű toprongyosokat valami kü­lönös állatfajnak érezte, amely a rendezetten élő emberi társadalom szégyene, valami kel­­lemesett élősdi fajnak, amelyet még mindig nem sikerült kiirtani. Védekezett, ameny­­nyire lehetett. De ha nagyon nehéz volt meg­szabadulni tőlük, még néhány fillért is ál­dozott, csak ne álljanak a lakása kapujában. A lakás legszebb szobáját a vendégeknek tartotta fenn. Legidősebb leánya rajztanári pályát választott s mindenáron ott akart pepecselni festékeivel Elrémült. Mi lesz ebből a gyermekből, ha ilyen kevés érzéke van a dolgok iránt? Szó sem lehetett róla. A leány később tüdőcsúcsburátot kapott s az apa keserűen emlegette, hogy ha a nagy szo­bában dolgozott volna, ez nem történik meg. Az asszony elkeseredve viselte ennek a meg­jegyzésnek emlékét évekig, még azután is, hogy túl voltak a bajon. Annyira elmerült teendőinek lelkiismeretes elvégzésébe, hogy úgyszólván alig vette észre az idők múlását. Nem vette észre azt sem, hogy a férje megváltozik. Kezdett nem haza­jönni ebédre. A konyhapénz beosztása ör­vendetes módon könnyebbé vált. Esténként elég volt egy szobában égetni a villanyt, a férje sétálni ment, azt mondta, jól tesz a friss levegő. Kevesebb lett a villanyszámla is. Egy napon vendége érkezett. Leültette a nagy szobában, megkínálta saját készítésű meggylikőrrel és apró vajaspogácsával. A vendég keveset evett, keveset beszélt és mintha fúrta volna valami az oldalát. Rá­ránézett a háziasszonyra. Beszéljen, ne be­széljen? Végre megsimogatta a kezét — Hogyan tudod ilyen erős lélekkel el­viselni ezt a csapást, édesem? Az asszony rátekintett. — Csapást? A vendég hebegni kezdett. — Nem tudod? Te nem is tudod, hogy Józsi Melanienek udvarol? Melanie szélté­ben beszéli, hogy elváltak s mielőbb meglesz az esküvőjük. Az asszony mereven bámult a vendégre s nem vette észre, hogy a meggylikőr az asz­talterítőre cseppen. — így van ez — panaszkodott később, amint lassan elterjed a hir és mindenki be­szélt róla. — Én csak dolgoztam és dolgoz­tam, azalatt pedig a hátam mögött ez tör­tént. Csak tudnám, mivel érdemeltem! Néhány hét alatt átrendezte életét, laká­sát, magatartását, modorát. Most az el­hagyatott jóasszony, a mártír szerepét ját­szotta. Miután kiszámította, hogy nem kell szükséget szenvednie, elmúlt görcsös kétség­­beesése. Újra eljárt a templomba, az isme­rőseihez. Csak az bántotta, hogy egyik gyer­meke sem hívta magához. Külön lakást kel­lett fenntartania s ez többe került, mint egy szoba valamelyik gyermekénél. — Pedig fizettem volna az ellátást szíve­sen — panaszkodott — És segítettem volna a háztartásban. Hiszen milyen elismert ki­tűnő háziasszony voltam mindig! Nem értette, hogy nem versengnek a gyer­mekei és a rokonok érte. Ez volt a keserű­sége élete végéig. Legidősebb leánya meg­sajnálta egyszer s azt hitte, jót cselekszik, ha őszinte lesz hozzá. — Az volt a baj, anyám, szegény apával is, hogy maga csak a lakással és ebéddel tö­rődött, de sohasem tudott kedves lenni hozzá. — Kedves? — döbbent meg az asszony. — Kedves? Nem értem. Hogyan lettem volna kedvesebb? Hiszen azt főzettem min­dig, amit szeretett és soha nem hiányzott egyetlen gomb az ingeiről. Elpanaszkodta a fiának, mit mondott neki Zsófi. A fia magyarázkodni próbált: — Igen, úgy értette, hogy anyám csak a külsőségekkel törődött, de nem a lelkünk­kel. —• A telketekkel? — kiáltotta elkeseredve az asszony. — Ki áldozott a neveltetésetekre többet mint én? Még házitanítót is tartot­tam mellettetek! — Nem a tanulásunkat értettem. A lel­künket, anyám. Otthon mindig nyomott va­lami nehéz érzés. Sohasem tudtunk igazán jókedvűek lenni. — Nem tudtatok? De hiszen minden hó­napban volt uzsonna nálunk kiskorotoktól kezdve! Tortát sütöttem, meghívtam a bará­taitokat ... Később táncolhattatok is. Em­lékszem, egyszer milyen sokat fizettem egy zongorásnak, nem alkudtam ki előre s aztán ... — Anyám. Nem szórakozásról van szó. Mondom, hogy a lelkünkről. — Nem értem — mondta kábultan az asszony. Mikor a fia elment, tanácstalanul nézett egy darabig maga elé. Úgy érezte, mindenki nagyon kegyetlenül bánik vele. Kihez mene­küljön? Gondosan felöltözött s elment a temp­lomba. Végigment a főhajón, az első padba ült s az oltárképre nézett emelt fejjel. — Azért nem tudnak megérteni — gon­dolta, mert más vagyok, mint a többiek. Jobban és lelkiismeretesebben dolgoztam egész életemben Ezt nem bocsátják meg. De én köszönöm, Istenem, hogy nem va­gyok olyan, mint a többi. Felködlött elötte valami történet a fari­zeusokról és a vámosról. Melyik is mondta ezt? Bizonyosan a vámos, mert annak van igaza a szentírásban. A templomban homály volt és csend. Az asszony ott ült az első padban s arra gon­dolt, hogy este össze kell számolni a szeny­­nyest és vacsorára maradt még délről egy darab hús, nem kell hozatni semmit. iwMaansia 1937 december 1, szerda v8-os Seal­electricb unda.... Jó minőség P Itfwi műm IU„ ca!uin-8di" i mányzatot német kisebbségének. Az idevo­natkozó megbeszéléseket Delbos francia kül­ügyminiszter tervezett középeurópai útja tette szükségessé, mert fölismerték, hogy a dunai és a balkáni államok szívesen látnák annak jeleit, hogy Anglia és Franciaország szilárd és egységes politikát követ, amely ellenez minden olyan irányzatot, amely ez államok szabadságát és függetlenségét korlátozhatná. A Daily Herald szerint az angol kormány reméli, hogy rövidesen megindulnak azok a tárgyalások, amelyeknek célja szerződés létre­hozása a roma—berlini és páris—londoni tengely között. Optimizmus Párisban, tartózkodó álláspont Rómában és Berlinben A francia közvélemény nagy optimizmus­sal kísérte a Londonban folyó francia—an­gol tárgyalásokat s a keddi párisi esti lapok örömmel állapították meg, hogy Londonban a francia—angol együttműködés lényegesen megszilárdult. A lapok érezhető megköny­­nyebbüléssel veszik tudomásul, hogy angol részről nem kívánták a francia külpolitika irányának lényegbevágó módosítását. A mérsékelt sajtó megállapítja, hogy Delbos külügyminiszter most már minden nyugta­lanság nélkül indulhat el középeurópai út­jára. Párisban egyelőre nem számítanak arra, hogy a londoni megbeszéléseket feltű­nést keltő gyakorlati kezdeményezések kö­vetnék nyomon. Olasz politikai körökben a legnagyobb tartózkodást tanúsítják a londoni angol— francia tárgyalásokkal kapcsolatban s a la­­p­ok sem bocsátkoznak érdemleges kommen­tárokba. A londoni jelentésekhez fűzött rö­vid megjegyzések mindamellett már most a leghatározottabban leszögezik, hogy az an­gol és francia miniszterek csak egymás kö­zött állapodhatnak meg, nem dönthetnek azonban olyan kérdésekről, amelyek más államokat is érdekelnek. Hasonló tartózko­dás mutatkozik berlini politikai körökben is, bár Németországban megelégedéssel látják, hogy „a birodalom határain kívül erősödik a német külpolitikai célok békés voltának és a német békekialakítás célszerűségének fel­ismerése". A külpolitika egyéb hírei A belga Jamon-kormány kedden mutat­kozott be a parlamentben. A képviselőház­ban és a szenátusban a kormánynyilatkoza­tot francia nyelven Janson miniszterelnök, flamand nyelven pedig De Man pénzügymi­niszter olvasta fel.* Az egyiptomi véderőbizottság elhatározta az egyiptomi hadsereg nagyarányú megerő­sítését és az ország nyugati, az olasz Líbiá­­val szomszédos határának erődítményöve­­zettel való ellátását.★ Németország és Olaszország után most Japán is elismerte a spanyol nemzeti kor­mányt. A kedden kiadott hivatalos jelentés szerint a japán minisztertanács elhatározta, hogy december elsejétől kezdődően felveszi a normális és tényleges diplomáciai kapcso­latokat a Franco-kormánnyal. DIVAT BÉLELT KEMENYKALAP P 7.50 UJMINTÁJU FINOM PUPLININ6 'P>'7«50'V * *■ NEMES < BAROSS-TÉR 19 A.B.C.-re is

Next